" – Nagyon csinos az a lány – jegyezte meg Krum, kizökkentve töprengéséből Harryt. Ginnyre mutatott, aki épp akkor csatlakozott Lunához. – Ő is rokonod?
– Igen – vágta rá fellobbanó ingerültséggel Harry. – És van barátja. Féltékeny típus. Nagydarab. Nem érdemes bosszantani."
Albus Dumbledore jókedvűen ébredt fel, és sétált a fürdőszobai tükörhöz. Belevillantotta csábos, 12 foga mosolyát (mert ugye a többi foga a szuvasodás miatt már kiesett, vagy elveszett a Roxfort folyosóin), és elhatározta, hogy aznap csak igazat mond és olyat tesz, amit jónak, igaznak ítél. A diákok és a tanárok, valamint az egész iskola balszerencséjére.
Ezzel egészen addig nem volt gond, míg elért a Nagyteremig. Ott azonban belebotlott az épp párbajozni készülő Harry Potterbe és Draco Malfoyba. A két fiú az igazgató láttán gyorsan a talár jótékony, ápoló és eltakaró zsebébe rejtette a pálcáját, azonban a professzor csak kedélyesen mosolyogva megállt mellettük:
- Ejnye, fiúk, miért nem az udvaron párbajoztok? Itt benn már amúgy is elég szennyezett a levegő! Az oxigén háztartás már így is mínuszban van!– csóválta meg rosszallóan a fejét. – Harry fiam, te meg ne fogdosd állandóan a hülye sebhelyedet, és döngöld már a földbe ezt a bájgúnár Dracot! Te pedig Draco, vagy festesd más színűre a hajad, mert így egy rosszul sikerült Barbie baba klónnak látszol, vagy ne hordj fekete talárt, mert nagyon kihangsúlyozza a hajad és a szemed színét – ítélte meg az öreg divatkritikus, majd a két ledöbbent fiút hátrahagyva belépett a Nagyterembe, és jókedvűen reggelizni kezdett.
Pár perc múlva lehuppant mellé egy másik régi evezős, McGalagony professzor. Dumbledore ekkor mérgesen felkiáltott:
- Tanárnő! – kapkodott levegő után, mire a professzorasszony gyanakodva feltekintett a tányérjáról. – meg kell mondanom magának, hogy már régóta el szeretném hívni egy randira!
McGalagony levegő után kapkodott:
- Egy randira? – visszhangozta, és az egész Nagyterem beleremegett a nevetésbe.
- Hát, az igazat megvallva, először csak egyre, aztán még egyre, és még egyre… tudja hogy van ez – nevetett, és felállt az asztaltól. – Négyre várom az irodámba – szökdécselt ki a teremből.
Útközben sikeresen leszidta a gondnokot, hogy mosson hajat végre és hívja el randira a könyvtárosnőt, majd elkábította Mrs. Norrist, és kihívta hozzá a sintéreket, akik elvitték, és hagytak róla egy gyászkeretes cédulát Fricsnek. Beugrott Bimba professzorhoz az üvegházakba, és minden ablakot fényesre suvickolt. Aztán adott egy ajándék öltözködési utalványt a megdöbben tanárnőnek, és búcsúzóul visszakiáltotta:
- Ha javasolhatom, a Chanel csizmát válassza. De a temetésemre felveheti az Armanit is! – és megint megcsodálta magát az üvegházak tükrében.
Aztán Piton irodája felé vette az irányt. Tudta, hogy a professzornak órája van, ezért nyugodt szívvel betolakodott a férfi magánéletébe. Pár pálcasuhintással elégette a férfi összes fekete talárját (vagyis az összeset) és a helyükre fodros rózsaszín, hupilila, skarlátvörös és rikító színű darabokat tett. Majd a fürdőbe illatos, soha ki nem fogyó szappanokat és Panten samponokat helyezett el, hogyha a férfi este fürödni megy, azok automatikusan rászállnak. Szó szerint.
Egész délelőtt az iskolát járta. A falakat átfestette, színes posztereket ragasztott fel, majd kimerülve visszaszökdécselt az irodájába. Egy jól megérdemelt pihenő után készülődni kezdett, és négy órára kívülről belülről megújult.
Ekkor kopogás hallatszott, és belépett McGalagony professzor, aki először azt hitte, hogy rossz helyen jár. Vissza is nézett az ajtóra, de azon könyörtelenül az Albus Dumbledore névtábla lógott.
Az irodában rózsacsokrok álltak mindenfelé, a professzor maga egy kék búvárruhában feszített (miért is? Ja, a fogak hiánya miatt a nyáltermelés nem éppen a legmegfelelőbb volt :P), kezében Merci óriás, szívecske alakú desszerttel. Hívogatóan kitárta a kezeit, mire a tanárnő ijedten menekülni kezdett.
De az igazgató számíthatott rá, mivel az ajtót automatikusan bezárta. Így végre ölelő karjaiba zárta a sűrű kereszteket vető nőt…
Reggel boldogan ébredt fel, és a mellette alvó tanárnőre nézve megállapította:
- Micsoda öröm boldogságot okozni az embereknek. – és visszafeküdt, nem hallva a kastélyon belül mindenhonnan feltörő „örömteli”sikolyokat…
Ami a szívemen, azt teszem!
McGalagony professzor lassan megfésülte hosszú, göndör haját, és egy suhintással szigorú kontyba kötötte. Odaállt a tükör elé. Nem, ez így nem jó – állapította meg magában -, túl szigorú. Inkább kiengedte, és egy kis zselével szélfúttá varázsolta loboncát.
De a szokásos zöld talárgarnitúráját is megunta már. Mikor kinyitotta a szekrényét, és vele szemben 25 egyforma zöld talár nézett vissza, megrázkódott, és úgy döntött, aznap egy teljesen új tanerőt ismernek meg a diákok. Nem sejthette, hogy döntése következtében egyesek milyen súlyos sérüléseket szereznek lelkileg.
Tehát egy élénkpiros (vagyis skarlátvörös), sárga szegélyes talárt választott arra a napra, mert hisz ő a Griffendél házvezetője! Ez pedig dukál egy házvezetőnek, hogy a háza színébe öltözzön. Még beletúrt a hajába, megvillantotta új, kifehérített fogsorát (amit a reklámból megismert Amodent fogkrémmel mosott), és a nagyterem felé vette az irányt. Útközben azonban összefutott pár mardekárossal, akik szerinte céltalanul lézengtek a folyosón. Nosza, el is küldte őket büntetőmunkára, mert nem voltak túl szimpatikusak.
A hugrabugosokkal és a hollóhátasokkal nem futott össze, de griffendélesekkel igen, ráadásul pont Longbottommal és Potterékkel. Adott mindegyiküknek 10-10 pluszpontot, mert szépen köszöntek és tiszta volt a talárjuk. Hm, meg kell kérdeznem Hermionét, hogy hol vette…
Örömittasan vonult be a Nagyterembe, hogy milyen csodásan kezdődik a napja, hisz annyi pontot osztott már ki, mint amennyi ajándékot a Mikulás.
Mikor belépett, elakadt a lélegzete. Egyrészt, Sibyll is a teremben ült, ráadásul pont ugyanolyan talárban, mint ő! Hogy merészelte! Pedig Versace is megmondta neki, hogy ezt a talárt csak neki adta el! Na mindegy, vele majd később számolunk…
A jóslástan tanárnőről egy szempillantás alatt eltűntette a ruhát, mire több diák sikító görcsöt kapott, míg másokat Madam Pomfreynek kellett ellátnia. De hálát adhatnak neki a diákok, hisz most már nem csak Lockhart lett ötszörös birtokosa a legbűbájosabb Mosolynak, hanem Crak, Monstro, Piton és maga Neville is.
Leült Dumbledore mellé, aki rögtön meg is jegyzet, hogy milyen csinos ma, milyen jó a ruhája.
- De Albus! – háborodott fel. – nekem mindig, az összes ruhám jó!
De az igazgató csak jókedvűen mosolygott, és egy kacsintás kíséretében elhívta őt Roxmortsba. Természetesen beleegyezett, hisz régóta várt rá, hogy kettesben legyenek. Előre örült a délutánjának… bár ne tette volna!
Reggeli után összefutott Mrs. Norrisszal, akit egy jól irányzott rúgással melegebb éghajlatra küldött, majd kárörvendően, de bűnbánó arccal bemártotta a mardekárosokat, hogy biztos ők tették. A háta mögött jót röhögött Fricsen, aki fejvesztve üldözte a „tetteseket”, és berohant a gondnok szobájába útban órája felé. Egy pillanat alatt rendet csinált, és fényesre suvickolta a padlót. Majd az íróasztalon hagyott egy fényképet, amely a megboldogult macskát ábrázolta, amint elsétál a naplementében, egy másik cicussal…
Az órák unalmasak voltak, leadta az anyagot, és máris rohant ebédelni. De találkozott Hóborccal, és nem szólt rá, ha valamit összetört, vagy galibát okozott, csak rosszallóan megjegyezte, hogy ennél többre is képes a kopogószellem, mire a szerencsétlen lelebegett a javasasszonyhoz, hogy rémálmot látott. De nem volt szerencséje, ugyanis többen álltak már a gyógyító ajtajánál, és mind ugyanazt a furcsa tünetet produkálták: McGalagony mosolygott, kivételezett a házával és buzdította őket a csintalanságra. Egyeseket még a Szent Mungóba is el kellett szállítani, mint pl. Pitont, akinél ez a jelenség már-már kórossá vált.
Eközben szeretett professzorunk kicsinosította magát a nagy találkozásra és örömittasan elindult Roxmortsba. A kastély folyosóin, akikkel találkozott, súlyos sokkhatás tünetei mutatkozta, mire ő jóságosan mosolyogva, mint valami tündérkeresztanya, próbálta megvigasztalni őket, de erre többen elájultak, vagy motyogtak valamit a megkezdett házi dolgozatról és eliszkoltak.
Ő boldogan lépett be Madam Puddifoot kávézójába, és megdöbbenve vette tudomásul, hogy az igazgató késik. Teltek múltak a percek, de nem jött. Végül McGalagony úgy döntött, hogy nem vár tovább, és kilépett az ajtón, mire virágeső kezdett hullani az égből, beterítve a nőt. És meglátta közeledni Dumbledore-t, kezében egy dobozzal. A professzor letérdelt:
- Hozzám jönnél feleségül? Csak ma döbbentem rá, hogy mennyire fontos vagy nekem! A megszokott zöld talárod ráirányította a figyelmemet arra, hogy nem mindennapi nő vagy, tudom, ezt már elmondtad, de így van. Nos?
- Őszintén, Albus? Azt hittem, már sohasem kérdezed meg, te vén bolond! – és az igazgató nyakába ugrott.
Aznap este nagyon jól érezték magukat, és az éjszaka… hm….
Boldogan éltek, míg…
- Csrrrrr – csörgött megállás nélkül a skót kockás óra, és egy kéz egy határozott mozdulattal előtűnt a semmiből, elhallgattatva az áldozatot, egy jókora horpadást idézve elő a ketyegőn.
McGalagony kimászott az ágyból, és a tükörhöz lépett.
Belemosolygott.
- Még, jó, hogy ez csak egy álom volt – gondolta, de álmodozva a gyűrűsujjára nézett.
De mégiscsak volt benne valami jó.
- Nem veszem fel a piros taláromat – döntötte el. – Albust pedig kész ténye elé állítom: vagy én, vagy a citrompor – lépett ki szobája ajtaján a jól megszokott zöld talárban, és egy kevéske nosztalgiával gondolt az éjszakai álmára…
Cukormáz és miegyebek, avagy I Love Rock and Roll!
Dolores Umbridge az ébrenlét és az alvás között hánykolódott ágyában. Nem volt kedve felkelni, különösképpen nem volt kedve tanítani. Már éppen átfordult a másik oldalára, hogy az igazak álmát aludja, mikor rózsaszín, cicuskás órája figyelmeztette magas C nyávogásban a felkelésre.
Rosszkedvűen csapta le finoman az órát, mire az felháborodott nyávogásba kezdett, és sértődötten leesett az éjjeliszekrényről. Majd összekaparva magát elvonult a sarokba és a sebeit nyalogatta. (Mármint az óra.)
Dolores ekkor kikelt az ágyból, és ruhásszekrénye elé lépett, ami szintén rózsaszín volt.
(Au!
Most kaptam a fejemre, mert igaziból pink. Halkan, zárójelben megjegyzem, nagyon hasonlított a rózsaszínre. De ezt most mellékes.)
Tehát, a PINK ruhásszekrényéhez lépet, és kinyitotta. Vele szemben 25 rózsaszínű talár sorakozott minden árnyalatban, 25 pink talár minden árnyalatban, és 25 krémrózsaszín talár. Természetesen mindegyikhez külön kiegészítők voltak. Miután sikeresen kiválasztotta aznapi színes összeállítását, szökdécselve megindult a Nagyterem irányába, de félúton kitört az új, 15 centis tűsarka. Hiába, el kellene kezdeni a Norbi Update fogyókúrát…
(Au! Hééé, most meg mit írtam? Dolores fel van háborodva, mert ő Béres Alexandrát szereti a Nagy fogyásból. Most nem mindegy? – kérdezem én, de már csak legyintem, és ismételten verem a klaviatúrát…)
Szóval, Umbridge miután kicserélte Prada cipőjét egy Deichmann cipőre (aminek csak 14,5 centis sarka volt, hogy magasabbnak látszódjon, de az a fél cm nagyon hiányzott…), elfoglalta helyét a Nagyteremben, és szürke hályogtól szenvedő dülledt, szemcseppet sohasem látott szemeivel (amiben akkor lenne folyadék, ha köpnénk bele) végigpásztázta a termet, már amennyit látott belőle. Mellette Piton professzor, és McGalagony ült, és mindkettőnek világfájdalom volt az arcán.
- Ehem – ehem – köszörülte meg a torkát a mindig kedves, aranyos, drága (hű mennyi pénzt kapok érte…) Dolores, mire mindkét professzor gyilkos pillantásokkal, de odafordult hozzája.
- Igen, Dolores? – kérdezte Piton, és megpróbált mosolyogni, de úgy nézett ki, mint egy szájzáras kutya.
- Parancsol valamit? – rebegtette meg a szempilláit Minerva is.
- Igen – kiáltott fel a nő, mire minden szem rászegeződött. Karját a magasba emelte, és felugrott az asztalra, ami összerogyott alatta.
Minerva dühtől vöröslő arccal rángatta ki a nőt a romok közül, mert a vadiúj Armani talárja ketchupos lett. Pitonnnak meg a haja lett koszos, ezért szintén villámló szemekkel közeledett a főinspektor felé. De Umbridge nem törődött velük, odaszökdécselt a hozzá legközelebb álló Mardekár asztalához, és arra ugrott rá. Az szerencsére strapabíróbb deszkából készült, így csak megreccsent a nagy tömeg alatt.
Minden tanár és diák elborzadva figyelte, mire készül a nő. Dolores hangosan kurjantott egyet, és egy új ruhába varázsolta magát……………………..
(Leestem a székről a borzalomtól, kitört a nyakam, szóval csak a szellemem ír. Héé, szia, Nick, hogy vagy? Ja, öhm, tehát: )
Egy csillogó-villogó kék flitteres ruha volt rajta, fekete comb bőrcsizmával, szegecses nyakpánttal és karkötőkkel, mire több diák (élükön McGalagonnyal) sikító rohamot kapott, és kimenekült volna a Nagyteremből, de Umbridge a 9876543210. számú minisztériumi rendelet alapján lezáratta a termet, így senki sem mehetett ki onnan.
Majd csettintett egyet, mire egy diszkógömb ereszkedett alá. Pár másodperc múlva pedig ismerős zeneakkordok töltötték be a termet, mire a boszorkány énekelni kezdett:
- I Love Rock and Roll! – és az immáron őrjöngő tömegbe vetette magát, és a jelenet kísértetiesen hasonlított arra, amikor Flitwicket utaztatták a diákok. Csak itt önszántából ugrott Dolores…
A Nagyteremben mindenki tombolt, a tanárok azonban csak elhűlve tekintettel nézték az előttük kibontakozó jelenetet. Poppy beájult az asztal maradványai közé (hiába, nem bírták az idegei…), Piton álla a földön volt, Minerva megfeledkezve ketchupos Armani talárjáról, kidülledt szemekkel nézett maga elé, egyedül csak Dumbledore szórakozott jól. Ő magához szorította plüssmaciját, és keringőzni kezdett vele a zene ütemére.
Umbridge pedig, miután visszamászott a színpadra, elkiáltotta magát:
- Egymillió pont a Griffendélnek és Potternek! Yeeeee! – és becsúszott az asztalon.
Majd felugrott, és tovább kiabált:
- Gyerünk partiarcok, gyerünk, kezeket a magasba! – mire a diáksereg egy emberként tette fel valamelyik kezét, és üvöltött.
- Figyuzzatok kedveskéim, énekeljek még? Akartok még? Akartok még? * Heh?- és minden szava után a diákok egy hangos IGEN-t ordítottak. – mire Dolores ugrálni kezdett (amibe természetesen vészesen megingott az asztal), és elüvöltötte magát: - I Need A Heroooo! – és rázni kezdet a már kibontott haját, alaposan pofánverve a rossz helyen tomboló Neville-t.
A lányok sikítottak, a fiúk a meztelen felsőtestüket mutogatták, hogy dedikálja a főinspektor, de mindenki egy emberként üvöltötte:
- NAGYSZÍNPAD! NAGYSZÍNPAD! NAGYSZÍNPAD!
Umbrideg meglehetősen élvezte a show-t, és egyre több diákot szólított fel maga mellé. A végén a Patil ikrek és Lavender bőrnaciban vonaglottak és vokáloztak mögötte, Neville, Ernie és Seamus testépítő versenyt rendeztek a színpad előtt, a tanárok közül pedig többen az ájulás határán voltak.
De ekkor teljesen váratlanul leugrott az asztalról Dolores (mire az hangosan reccsenve összedőlt), és a még ébren levő tanárokhoz ugrott, megragadva Minerva és Perseus kezét. Majd, miután rájuk világított minden reflektor, belebömbölte a mikrofonba:
- Most egy hatalmas hurrát Nekik, a legnagyszerűbb tanároknak a földkerekségen! – azzal magasba emelte a foggal – körömmel, kézzel – lábbal tiltakozó kollégák kezét
Ismételten beleüvöltött a mikrofonba, majd felugrott a maradék három asztal egyikére. De előtte a malacok módjára visongató diákok közé vetette Minervát és Perselust, kiáltásukat azonban elnyelte a tömeg éljenzése.
Azon a napon, a késő esti órákban két sötét, szakadt taláros alak vonult bosszúra szomjazva a már alvó, a nagy koncertezés közepette kifáradt Umbrdige szobája felé.
Mondanom sem kell, a két ágrólszakadt Minerva és Perselus volt.
A tömeg vagy ötvenszer utaztatta meg őket, majd a koncert végén ledobták őket a földre, és hangosan kurjongatva elvonultak.
- Megölöm! – csikorgatta a fogát Piton, és kivételesen McGalagony is tökéletesen egyetértett vele.
Kopogás nélkül, kivont pálcával rontottak be a főinspektor szobájába, abban a hitben, hogy ekkora csendben csak aludni lehet.
Ám alaposan tévedtek. Mikor kivágták az ajtót, szembetalálták magukat az önfeledten bulizó diákokkal, és a már megint az asztalon táncoló Doloresszel.
A szobán tértágító és némító bűbáj volt!
A két professzor egymásra nézett, és versenyt futottak volna a saját szobájuk felé, de Umbridge egy határozott kurjantására a diákok beráncigálták őket, és elkezdődött számukra a második rémlom…
A tömeg azonnal elnyelte őket, csak a diákok üvöltését lehetett hallani:
- Imádunk, Dolores! Imádunk Dolores!
És a főinspektor becsúszott az asztalon, majd belevette magát a bulizók közé….
(Én pedig innen fentről, az égből figyelem az eseményeket, és csatlakozom Minervához és Perseluszhoz, már ha túlélik: Megölöm ezt a banyát!)
* Mamma Mia! Után szabadon… J
„Szeressük egymást gyerekek!”
Piton mogorva képpel kászálódott ki a fekete takaró alól. Miután sikeresen kiküzdötte magát a padlóra, nyújtózkodott egyet, de megakadt a szeme az asztalán heverő dolgozathalmon. Borostáját megvakargatva odalépett asztalához, és elemelte a legfelső dolgozatot. Hermione Grangeré volt. Hümmögve végigolvasta ráfirkantott egy K-t, majd nyújtózkodott egyet. Ajka torz mosolyba rándult, mikor elhatározta, hogy ezen a napon bizony okoz néhány meglepetést…
Először is, beállt a zuhany alá, ami zöld és kék színben pompázott az algáktól. Megmosta a vadonatúj Garnier samponnal a haját, így lobonca jázmin, és rózsaillatot árasztott. Majd a Paff, a bűvös sárkányt dúdolva ruhásszekrénye elé lépett, és kiválasztotta legszebb fekete talárját, és egy határozott mozdulattal rózsaszínné varázsolta. Elégedett arccal simította végig kezét a mellkasán, megjegyezve, hogy a rózsaszín kiemel kockás hasát. (tegyük hozzá, hogy egy kockát könnyebb kidolgozni… )
- A férfi, aki a feketét szereti, rózsaszínben pompázik!*
Majd, még mindig dudorászva, egy rikító rózsaszín hajgumival, amit Umbridge íróasztaláról emelt el, összekötötte a haját. Most állt oda a tükör elé:
- Ez még mindig nem tökéletes – rázta meg a fejét, de aztán, mintha kigyulladt volna valami odafent (nem, nem a padlás), csillámló szemekkel rohant vissza a szobába, és a szekrény mélyéről előhúzott egy rózsaszín mappát, amibe belepakolta az aznapi óravázlatokat.
Egy 100 wattos mosolyt villantva a tükörre (ami ezek után csörögve leesett a földre), jókedvűen, mamuszban szökdécselve a Nagyterembe sietetett, hogy megtömje a hasát.
Útközben, ahány diákkal találkozott, azok vagy elájultak, vagy sikító görcsöt kapva elmenekültek az ellenkező irányba. Persze nem feledkezett meg a griffendélesekről sem. Így külön elégtétel volt a számára, hogy szembetalálkozott a híres roxforti trióval. Ajkán egy mézédes mosoly jelent meg, majd csilingelő hangon megszólította őket:
- Kedveskéim, tüncimüncik – mire Ron elhányta magát, de ő folytatta zavartalanul -, olyan kis cuki az arcocskátok – és megcibálta Hermione arcát, mire a lány felnyögött. – Jaj, szívecskéim – csevegte -, ne legyetek ilyen kis kedvetlenek, mert a végén öngyi leszek – kacagott fel csilingelő hangon, mire Harry elterült a földön.
Perselus villámgyorsan odaugrott melléje, majd aggód arccal, a kezeit tördelte:
- Jaj, a kis Túlélő, a mi kedves Harrynk elájult – és letörölt egy könnycseppet arcáról. – Gyorsan Miss Granger, kérem, azonnal vigye Mr. Weasley társaságában ezt a bájos fiatalembert a gyengélkedő óvó falai közé – azzal felpattant, színpadiasan sóhajtott egyet:
- Ez a mai világ. Hova süllyed? Ez a nagy rohanás… – és elszökdécselt a Nagyterem irányába. Ott aztán, mint egy szépségkirálynő, vidáman integetve vonult be a tanári asztalhoz.
Szélesen vigyorogva ült le Minerva és Albus közé, de a két másik professzor úgy nézett rá, mintha megőrült volna.
- Jaj, Albus, Minerva, drágáim, mi ez a savanyú arc? Örüljünk! Világbéke! – pattant fel, majd ismét leült, szégyenlősen vigyorogva.
McGalagony és Dumbledore ekkor már fakó arccal, halálosan sápadtan meredtek a bájitaltan professzorra, aki cseppet sem zavartatta magát a kíváncsi szemek kereszttüzétől, hanem jókedvűen reggelizett, időnként oda- odaintve egy- egy griffendélesnek, mire azok beájultak az asztal alá.
- Jaj, Sinistra, olyan gyönyörű ez a talárod, elárulnád, hogy hol vetted? – kérdezte az asztal túlsó felén ülő boszorkányt, de a szerencsétlen nő azonnal elfutott a gyengélkedő felé.
- Szegény Poppy – csóválta meg a fejét. – Ma biztosan sok dolga lesz a drágának – és felnézett a tányérjából. – Szerintem meglátogatom, és öntök egy kis lelket belé, majd délután – fordult vissza szomszédjai felé, de azok is korukat meghazudtolva elvágtattak a gyengélkedőre.
Perselus azonban nyugodtan megreggelizett, de mire kiért a Nagyteremből, odabent már csak azok maradtak ülve (vagy állva), akik mindent kibírtak. Szó szerint.
Piton ekkor megnézte órarendjét, és tapsikolva állapította meg, hogy az első órája pont Potterrel és bandájával lesz. Ennek örömére a pincehelyiségben minden ablakot megpucolt, a függönyöket letépte, és a bájitaltan teremben olyan tisztaság lett, hogy még Poppy is megirigyelhette volna, habár ő sohasem ment arrafelé…
Mire becsöngettek, az egész évfolyam ott állt, senki sem hiányzott. Harry, és Ron is beálltak diáktársaik közé, reménykedve, hogy a délelőtti incidens csupán agyuk szörnyszüleménye volt.
Alaposan csalódtak, mikor Piton, még mindig rózsaszínben pompázva, negédesen vigyorogva ajtót nyitott nekik, és betessékelte őket a tágas, napfényes tanterembe. Ennek hatására Neville arca kísértetiesen hasonlítani kezdett varangyához, Seamus és Dean egymást támogatták, Parvati és Lavender pedig sikító rohamot kaptak, de Piton ezeken csak egy királyit kacagott, majd a tábla elé lépett:
- Kedveskéim, és ti, rusnya, csúf, gonosz, bestiális, szörnyeteg mardekárosok! – tárta szét karjait. – A mai tanóra rendhagyó lesz, mert a kedvenc samponom receptjét főzzük meg – a kijelentésre Malfoy visítva felröhögött, ahogy Crak és Monstros is. A griffendélesek pedig hamuszínű arccal ültek a helyükön.
Piton azonban elkiáltotta magát Kiszel tündésen:
- Akinek nem tetszik, annak nem kell itt lenni! Nyugodt szívvel meghúzhatom év végén, aztán nekem ne könyörögjön, hogy így meg úgy! A kutyafáját! – toppantott a lábával, de a teremben semmi sem változott: a mardekárosok röhögtek, a griffendéleseket a rosszullét kerülgette:
- Ebből elég! – bődült el, mire néma csend lett. – Malfoy, Crak és Monstro, este büntetőmunka hátkor nálam. Fejenként 50 pont a Mardekártól, és… – de a szőke fiú felháborodva közbekiáltott:
- De professzor…! – azonban Piton egy hatalmas ökölcsapással a földre küldte a fiút, aki ezek után csöndbe is maradt:
- Tehát – tisztogatta meg talárja összekoszolódott ujját -, a griffendéleseknek fejenként 50 pont. Most pedig – csapta össze kezét -, munkára!
Az egész óra alatt csend honolt a teremben, ám az óra felén Perselus felkiáltott:
- Longbottom – és belemutatott az üstbe -, ez meg mi? – de Neville már nem tudott válaszolni, ugyanis elájult az őt ért sokk hatására
Piton aggódva nézett le a diákra, majd a mellette álló Seamuszra szólt:
- Kérem, Finnigan, kísérje le a gyengélkedőre, és ha magához tér, mondják meg neki, hogy az órai munkájára egy hatalmas K-t kapott – de a hír hatására Seamus is lezúgott Neville mellé.
Perselus most már tényleg nem tudta, hogy mit csináljon. Kezeit tördelve fordult vissza az osztály felé, mire a lányok többsége szintén elájult, és az egész osztályból a trió maradt állva – ülve. Sóhajtott egyet:
- Jaj, kérlek benneteket, hogy kísérjétek le őket a javasasszonyhoz, talán ő rájön a rejtélyes rosszullétek okára.
A trió fejvesztve menekült el, maguk után húzva az osztályt. Alaposan kifulladva érkeztek meg a gyengélkedő ajtajához, de amikor kopogtattak, egy felirat jelent meg:
- A gyengélkedő megtelt… please wait…
Perselus Pitonnak pedig még sohasem volt ennél szórakoztatóbb napja…