A december unalmas szürkésséggel, és csontropogtató faggyal köszöntött rá Angliára. Az égbolt alján ólomszínű hófelhők sűrűsödtek, s a hűvös levegőben is érezhető volt a tél jellegzetes, deres - zúzmarás illata.    

A díszes, ezüstcirádás hintó lassan haladt a nyírfákkal határolt, széles erdei úton. A lankás dombok, a végeláthatatlan, kies legelők, s a gyönyörű wiltshire-i táj békésen suhant el a fogat mellett. Az egyre sötétedő messzeségben hatalmas, üres mezők terültek el, majd arrébb halványan felderengtek a völgyek mélyén megbúvó, barátságos kis települések fényei.

Az előkelő Malfoy család Londonba, a Mágiaügyi Minisztérium hagyományos Télköszöntő Báljára igyekezett. Draco és Astoria hallgatagon zötykölődött egymás mellett a sötétzöld, ezüstkígyó mintás bársonyülésen, s néha egy-egy gyűlölködő pillantást vetettek a másikra. Scorpius a szüleivel szemben ült, s egykedvűen bámult ki a fekete fiáker ablakán. Semmi kedve nem volt ehhez a hivalkodó puccparádéhoz, a szigorú formalitások, és kötöttségek által meghatározott ceremóniához, s a rendezvényen megjelenő varázsló elithez. A Malfoy klánnak természetesen magas rangjának, és a mágustársadalmi elvárásoknak megfelelően elengedhetetlen volt a pazar bálon való részvétel, s az, hogy eleget tegyenek a reprezentációs kötelezettségeknek. Az ősi, nemesi családnév név kötelezte a famíliát, hogy a fárasztó protokolláris szabályokat minden időben és minden körülmények között betartsák. Az egyetlen, aki igazán szívrepesve várta, hogy megmutathassa a nagyközönségnek arisztokratikus szépségét, és kifejezetten erre a különleges alkalomra varratott estélyi toalettjét, az Astoria volt. A boszorkány hosszú, hófehér, és persze méregdrága sarki róka bundájában, ezüstösen fénylő, szőke hajával, és vakítóan szikrázó kék szemeivel pontosan úgy festett, mint maga a legendabeli, északi jégkirálynő. Akinek nem csak a teste volt, oly sima, s tökéletes, mintha hideg márványkőből faragták volna, hanem a szíve is épp annyira volt fagyos, mint a jég…

- Remélem nem fogtok egész este szótlanul ülni az ünnepi asztal mellett, és suttyomban whisky-t vedelni. Nem szeretném, ha Blaise-el eltűnnétek, és magamra hagynátok… ez leginkább rád vonatkozik, Draco, Kedvesem! Kellemetlen lenne, ha szégyenszemre Potter csőcselékével kellene elvegyülnöm, vagy ne adj Merlin, egy sárvérűvel kellene keringőznöm a parketten - törte meg a csendet a boszorkány, s metsző tekintettel fürkészte férje sápadt arcát. - Természetesen ezúttal is a Zabini, és a Monstro családdal, valamint a Lestrange testvérekkel osztozunk a hely, és vacsorafoglalásunkon… - közölte, s kapkodó, ideges mozdulatokkal visszahúzta kezeire az olajzöld selyemkesztyűt. - Téged pedig nyomatékosan megkérlek, Scorpius, hogy eszedbe se jusson jelenetet rendezni a vendégek előtt! Semmi szükségünk rá, hogy mindenki az eljegyzésed felbontása körüli kínos botrányon csámcsogjon. Éppen elég borzalmas volt így is ez az egész helyzet! - Astoria vészjóslóan nézett fel a fiatal, ezüstszőke hajú fiúra. Biztos akart lenni abban, hogy a fia megértette a figyelmeztető szavakat. Scorpius viszont csak egyetlen, dühös szemvillanással felelt, de konok módon egy hangot sem ejtett ki száján.             

- Ne félj, Drágám! – dörmögte Draco maró hangsúllyal. - Mindenféleképpen fent tarjuk a tökéletes házasságunk, és a csodás boldogságban élő család látszatát, hiszen ez mindannyiunk érdeke. Vagy talán nem így van?

- Nem értem, miért nem vagy képes legalább egyszer úgy viselkedni, ahogy az a Malfoy névhez illik? - sistergett Astoria, s egy kicsit közelebb hajolt Dracóhoz. - A fiad is csak a modortalanságod, ridegséget, és a mérhetetlen cinizmusodat örökölte tőled.

- Pontosan tudom, hogy milyen magatartást kell tanúsítania egy Malfoynak! - válaszolt kimérten a férfi. - Sajnos elég régen vagyunk már házasok ahhoz, hogy tudjam, neked semmi sem elég jó, Astoria! Mi lenne, ha nyugton maradnál végre, és hagynád, hogy legalább ma jól érezzük magunkat? Elvégre hagyományosan a családunk a fővédnöke ennek a régen várt eseménynek! - Astoria dühösen fújtatott, s ajkait megbántódva összeszorította, de magában tartotta azokat az indulat fűtötte mondatokat, amelyek már a nyelve hegyén torlódtak.

- Azt hiszem, jobb lenne, ha itt pontot tennénk a beszélgetésünk végére, és az utazás további részében mindannyian inkább csendben maradnánk – szólalt meg végül visszafogottan.

- Ahogy kívánod - hagyta rá Draco, de a szája szegletében sunyi kis mosoly bujkált, ahogy látta Astoria szörnyen savanyú arckifejezését.

Scorpius továbbra is csak unottan figyelte a mellettük elrohanó, változó vidéket, s közben próbált tudomást sem venni a szülei torzsalkodásáról. Megszokta már a dühödt vitákat, így nem érte meglepetésként ez a mostani összeszólalkozás sem. A fiatal varázslónak ebben a pillanatban valami egészen más járt a fejében, s ez az őrlő gondolat sokkal inkább foglalkoztatta, mint az anyja és az apja folytonosan zajló civakodása a háttérben. Nem sokára kénytelen lesz újra találkozni azzal, akivel egyáltalán nem szeretett volna. Biztos volt benne, hogy Astoria szakadatlan ügyeskedésével előbb, vagy utóbb lehetőséget teremt rá, hogy ő újra láthassa egykori mennyasszonyát, Divine Lestrange-t, méghozzá minden áron. S akadhat-e tökéletesebb alkalom erre, mint egy fényes Minisztériumi bál? Egy bál, amelyen széles körben egyértelművé válhat, hogy a Malfoy fiú, és gyermekkori szerelmese között a viszony, ha nem is rendeződött maradéktalanul, de legalábbis enyhült valamelyest. Nevetséges ez az egész giccses kibékülési próbálkozás! Scorpius egyszerűen etikátlan húzásnak találta, ahogy az édesanyja rákényszeríti ezt a nem kívánt randevút. Persze, mi mást is várt Astoriától? Hiszen a boszorkány terveiben mindig is az szerepelt, hogy a két fiatal házasságát a lehető leghamarabb nyélbe ütik.

Több szempontból is gyümölcsözőnek tűnt ez az előre eldöntött, aztán az örömanya legnagyobb sajnálatára mégiscsak meghiúsult frigy. Divine minden létező erény birtokában volt, ami csak jellemezhet egy Malfoy oldalán tündöklő, jövendőbeli feleséget. Előnyös külső adottságok, megbízható aranyvérű származás, nemesi körökben illendő gondos neveltetés, és nem utolsó sorban a Lestrange família dicső halálfaló múltja. Astoria csak azzal nem számolt, hogy a lány olyan végzetes hibát követ el nem sokkal az esküvő kitűzött időpontja előtt, hogy bebújik saját vőlegénye unokatestvérének, Corbin Zabininek az ágyába. Arra meg végképp nem gondolhatott, hogy mindennek tetejébe még le is buknak a bűnösök… Vajon elég erős-e a csalódás, s a fájdalom ahhoz, hogy Scorpius ne engedje felszakadni az épphogy behegedt sebeket, hiszen a fiú akkoriban valóban szerelmes volt Divine-ba…

Lily Potter és Rose Weasley, mint minden fiatal boszorkány szerte az országban, már napok óta lázas izgalommal készült a Minisztérium által megrendezett, csodás estére. Rose leginkább azért, mert ennek az eseménynek a keretében ünnepelte meg a büszke család, és a közeli rokonság, hogy végre a következő héttől végzett gyógyítóként dolgozhat a Szent Mungóban. Lily pedig különös érzésekkel indult el otthonról. Az elmúlt hetek, hónapok aggasztó történései, a bűnesetek, s az a tény, hogy az apja sem túl derűlátó a helyzetet illetően, aggodalommal töltötte el. Talán tényleg a legjobbkor jön ez a remélhetőleg szórakozással és önfeledt bulizással töltött este, még akkor is, ha veszélyt érzékelő antennái régóta azt susogják, hogy ma valami szokatlan fog történni! Ott lesz mindenki, aki számít, és igen, minden bizonnyal Scorpius Malfoy is tiszteletét teszi egy ilyen horderejű összejövetelen…

A két lány elképesztő gondossággal, és valódi női szakértelemmel válogatta össze a legfontosabb kellékeket. Hosszú órákat töltöttek el azzal, hogy beszerezzék a legmegfelelőbb öltözéket, és a hozzájuk illő kiegészítőket. Elvégre kétségkívül ez a bál az év legrangosabb, és legmeghatározóbb társadalmi eseménye! A Potter rezidencia lányszobájában az ágyra dobva, halomban álltak a felpróbált, aztán félretett báli ruhák, színes muszlinstólák, a szivárvány legkülönbözőbb árnyalataiban pompázó topánok, a fésülködő asztalon szétdobálva hevertek mindenfelé a púderes pamacsok, szájfények, és az egyéb szükséges szépítőeszközök.

A vörös hajú boszorkány szorosabbra húzta Rose vékony derekán a királykék selyem estélyi tüllövét, s széles mosoly kíséretében, biztató pillantásokat vetett az unokatestvérére.

- Így ni! Most már tökéletes a művem! Látod, hogy jó ötlet volt ezt a ruhát választani! Nagyon csinos vagy benne! - jegyezte meg elégedetten, s egy kicsit hátrébb lépett a mosdó felé, hogy távolabbról is megszemlélhesse a lányt. Rose zabolátlan, kócos mogyoróbarna tincseit most tökéletesen sima, és selymes banánkontyba tűzte össze, s a halvány rózsaszín smink pedig lágyan emelte ki lányos báját.

- Nem is tudom! Olyan furán érzem magam ebben a göncben - vágott fancsali képet Rose, s vállait hanyagul leejtve, kétkedőn pislogott fel Lilyre.

- Rosie, ez a gönc, ahogy te hívod, egy egész kis vagyont kóstált az Abszolút legdrágább, és legelőkelőbb szabászatában, úgyhogy kérlek, ne nyavalyogj! - Lily morogva helyére ráncigálta Rose ruhájának keskeny, sodrott vállpántját. - Jaj, siess egy kicsit! Semmiképp nem akarok lemaradni a nyitótáncról - ragadta meg erőteljesen Rose karját, s türelmetlenül húzni kezdte maga után az lányt, keresztül a Minisztérium pepitaköves auláján át, a bálterem hatalmas, kétszárnyas tölgyfaajtajáig, mely most tárva-nyitva állt. Mindkét oldalon egy-egy minisztériumi díszegyenruhába öltözött varázsló fogadta az érkező prominens vendégeket. Rose olyan esetlenül topogva botladozott a tűsarkújában, s földre omló ruhakölteményében Lily mögött, hogy a nagy sietségben majd hasra nem esett a csúszós kövezeten.

- De Lily, biztos vagy benne, hogy…

- Biztos! - vágta rá haragosan Lily. - Elképesztően jól nézel ki, Rose, és különben is téged már eljegyeztek, engem meg még nem! Úgyhogy csend legyen! Frankie sem érti, hogy hová lettünk, tehát gyerünk már! Befelé! - Azzal az ajtónállók mellett szabályosan betuszkolta maga előtt a terembe vonakodó rokonát.

Odabent már javában tartott a hajnalig tartó, pompás ünnepély. A pincérek hatalmas ezüsttálcákról francia pezsgőt, s ínycsiklandozó aprósüteményeket, ropogtatni valókat kínáltak, a zenekar pedig kellemes, régimódi szalonzenét játszott. Fülbemászó, lágy dallam töltötte be a termet, de egyetlen pár sem tartózkodott a parketten, mivel még hátra volt a hivatalos nyitótánc…

A tágas díszterem ámulatba ejtően szép dekorációja a két, ifjú boszorkány minden előzetes elképzelését, s titkos álmait is felülmúlta. A helyiség míves kristálycsillárok szikrázó fényárjában úszott. A tojáshéjszínű mennyezet rozettáit beragyogta az ezernyi, harsányan égő gyertya, s a padló vöröses-barna, rombuszforma márványlapjain táncolva csillantak meg a visszatükröződő lángcsóvák. Az asztalokat a terem két oldalán, a bolthajtásos oszlopok mögött, egészen a falhoz tolták. A csúcsalakban végződő ablakok aranykarnisain földig leomló, súlyos, mélyzöld bársonydrapériák függtek. Mindenfelé a magas teremben, hosszú, karcsú lábakra helyezett fáklyatartó edényekben lobogott a tűz.

- Hát… tudod, Rose úgy látom az idén sem sajnálta Shacklebolt az arany galleonokat, hogy a Minisztérium tényleg az év legfényesebb bálját rendezhesse meg! - szólalt meg elismerően Lily, s óvatosan igyekezett utat törni maguknak a terem szélén, kerülgetve az asztalok mellett tolongó, sürgő-forgó kavalkádot. 

- És persze most is a feneketlen Malfoy kincstárból csorogtak a kasszába azok a kis érmecskék - vigyorgott sejtelmesen Rose, mire Lily csodálkozva meredt vissza rá. A lány így azonnali magyarázatba kezdett. - Astoria és Draco Malfoy a rendezvény fővédnökei. Nem is hallottál róla? Nekem is Apa mondta a tegnapi vacsoránál - suttogta bizalmasan Lily fülébe.

- Tényleg? - emelte meg kérdően a szemöldökét a boszorkány, s kényeskedve húzta fel szeplős, fitos kis orrát. - Akkor már nem is tetszik annyira ez a díszítés!

- Nem azt mondtad, hogy a múltkori eset után tulajdonképpen tűzszünetet kötöttetek Scorpiussal? - intette fejcsóválva Rose.

- De igen… - vágta rá Lily somolyogva, majd rákacsintott Rose-ra. - Viszont a fegyverletétel általában csak ideig-óráig tart még a legnagyobb háborúkban is, nem igaz? - Rose szemeit forgatva vihogott, s követte Lilyt szüleik asztalához.

A népes társaság - az összes Weasley, és Potter – az elegánsan megterített asztal mellett üldögélt, és hangos zsibongásukkal legalább akkora zajt csaptak, mint egy csapat süldő, roxforti diák Madame Rosemertánál, a szép emlékű Három Seprűben.

- Te jó ég! Hol voltatok ennyi ideig? – érdeklődött aggódón Hermione, amikor a lányok végre visszatértek a famíliához.

- Csak… rendbe szedtük magunkat, Keresztanya! - magyarázta Lily, s szoknyáját maga alá rendezve, könnyedén lehuppant a nagynénje mellé.

- Szóval az a pár nap amióta készülődtök a bálra, az mégsem volt elég? - kuncogott fel Ron csúfolódva.

- De most legalább, tényleg úgy néznek ki, mintha valóban nőneműek lennének - szemtelenkedett Albus, s könyökével alaposan oldalba lökte a szomszédos széken terpeszkedő Hugót. A legfiatalabb Weasley lopva visszavigyorgott a jóképű, izmos testalkatú fiúra. Rose válaszul nyelvet öltött a mágusokra, James pedig rosszallóan csóválta a fejét, de azért neki is ott játszadozott egy futó kis mosoly az arcán, ahogy átnyújtotta Lilynek, és az unokahúgának a pezsgősserlegeiket.

- Hé, fiúk, elég volt! Ti ezt amúgy sem érthetitek! - legyintett Ginny, s álmodozó hangon hozzátette. - Nem tudhatjátok, milyen lehetetlen, mégis különös érzés talpig tüllben, és tűsarkúban megjelenni egy ilyen csodálatos összejövetelen!

- Ó, igen, de azért Ronnak volt egy remek próbálkozása a Roxfortban, negyedikben… - vigyorodott el Harry kárörvendően, s egy kicsit feljebb tolta az orrán szemüvegét. - Igaz, Ron?

- Rémálmaimban jöjjön elő az az átkozott talár, amit Molly nagymamátok akkor rám erőltetett! Képzelhetitek, milyen rettenetesen sikerült az a karácsonyi bál – borzadt el Ron már pusztán az emlékektől is, és sértett pillantásokkal méregette a barátját. – Igazán nem szép dolog felemlegetni az ilyen cikis történeteket, Harry!   

- Ugyan már, Ron! Hidd el, én akkor is vonzónak találtalak! – Hermione odabújt Ronhoz, s kedveskedő-engesztelő csókot nyomott hórihorgas, vörös üstökű férje ajkaira.

Úgy tűnt lassacskán, valamennyi, színes dísztalárba öltözött varázsló, és suhogó selyembe, nehéz bársonyba, finoman áttetsző muszlinanyagba burkolózott boszorkány is megtalálta a helyét a teremben. Az asztalok roskadoztak az ezüst gyertyatartók, a vörös rózsákkal teli vázák, és az értékes porcelánok alatt. A zenekar elcsendesedett, s a rendezvény közönsége is csak halk morajlással csevegett tovább.

Lily tekintette lustán futott végig az ünneplő tömegen, majd végül megállapodott a bálnak otthont adó helyiség átellenes oldalán, ahol az ülésrend szerint a Malfoyok tartózkodtak. Dracót és Astoriát nem látta a legdíszesebb asztalnál, viszont Scorpius, a Zabini család, valamint a Monstro házaspár teljes létszámban képviselte a varázsvilág rangkórságos, aranyvérű arisztokrata osztályát. Csalódottan fedezte fel, hogy Scorpius mellett az a Divine Lestrange foglal helyet, akit már az iskolai éveik alatt sem szívlelt különösebben. A lány rebbenő oldalpillantása utolsóként, Scorpius arcára, s délceg alakjára vetődött. A varázsló elegáns, fekete talárt, élére vasalt sötét öltönynadrágot, és hozzá fehér inget viselt, s egy Lily számára ismeretlen, fiatal férfivel beszélgetett.

A két mágus láthatóan feszengett egymással szemben, s Lily meglátása szerint egyikkőjüknek sem volt kedvére a másik közelsége, mint ahogy az sem, hogy közös asztalnál ülnek. Scorpius feszült arca egyértelműen azt tükrözte, hogy dühös, és hogy nem épp szívderítő témáról folyik a szó kettőjük között. A fiú, mint aki hirtelen megérezte, hogy titokban valaki minden egyes mozdulatát figyeli, egyenesen Lilyre emelte ezüstös, szürke szemeit. A lány szíve egyszerre szédítő sebességgel kezdett verni, s az összes vér kifutott az arcából, amikor Scorpius csábosan rámosolygott, és üdvözlés gyanánt udvariasan fejet hajtott. A boszorkány egy zavart somolygással viszonozta a kedves gesztust, majd gyorsan elkapta a Malfoy fiúról a tekintetét. Igazán csak most tudta jobban megnézni magának azt a másik varázslót, akivel Scorpius társalgott. Rájött, hogy mégis csak látta már ezt a karakteres arcot, és ezt a sötéten izzó szempárt, méghozzá bent az Auror Parancsnokságon, a körözött bűnözők falra kitűzött arcképei között. Szöget ütött a fejében, hogy személyesen is találkoztak már, de nem tudott visszaemlékezni, hogy hol, és mikor…   

- Apa, Ron nézzétek csak! – suttogta, s szemeivel diszkréten a terem másik vége felé intett. - Az a férfi ott Malfoy mellett, ő… nem Dios Lestrange?

- De igen – mordult fel Harry, s jellegzetes kerek szemüvege felett hunyorgott a fekete haját lófarokban összekötve viselő, magas mágusra.  

- Nem őt kereste az Auror parancsnokság több bűncselekménnyel kapcsolatban is? – ráncolta homlokát értetlenkedve Lily. - Hogy lehet, hogy mégis megjelent a nyilvánosság előtt?

- Épp mához egy hete írtam alá az ellene folyó nyomozás megszüntetéséről szóló parancsnoki határozatot – mesélte mérgesen Harry. – Bizonyítékok hiányában sajnos hivatalosan is le kellett zárnom az ügyét, pedig azt gondolom, hogy közelebb kerültünk volna az elmúlt idők eseményeinek felderítéséhez, ha nem kellett volna ejtenünk Lestrange ellen a vádakat. 

- Harry, drágám - nyúlt át Ginny az asztal felett, s kecses ujjai ráfonódtak a férfi csuklójára. - Ne rontsuk el ezt a mai estét rémes munkaügyekkel! Remélem még egy Lestrange örökös, és maga a nagyhatalmú Malfoy család sem tudja megakadályozni, hogy egy kicsit lazíts, és elengedd magad! - Harry erre kedvesen rámosolygott csinos feleségére – aki ez alkalommal egy meglehetősen egyszerű szabású, mégis stílusos aranyruhát öltött magára – egyetértően bólintott egyet, s gyöngéden megpaskolta a nő kézfejét

- Épp indítványozni akartam ezt az ötletet, Ginny! – helyeselt Hermione is. - Én sem szeretnék az este folyamán többet hallani semmilyen meg nem oldott bűnesetről, sem semmilyen aktáról - majd lelkesen hozzátette. - Nagyon kíváncsi vagyok, hogy idén milyen lesz a nyitótánc!           

A vörös bársony futószőnyeggel borított emelvényen Kingsley Shaklebolt, a termetes Mágiaügyi Miniszter, és a fodros nyakú egyen talárba öltözött Főceremónia mester álldogált egy hangfelerősítő varázslattal megbűvölt mikrofon előtt. A magas, fess kiállású férfi háromszor koppintott aranyzsinórral körbefont, hosszú ceremóniabotjával, hogy felhívja magukra az egybegyúlt mágusnépség figyelmét.

- Kedves Vendégeink! Végtelen boldogsággal tölt el, hogy ilyen sokan elfogadták a meghívásunkat, és megjelentek a hagyományos Télköszöntő Bálunkon! - dörmögte mély, öblös hangján a Miniszter. - Minisztériumunk hosszú évek óta rendezi meg ezt a különleges, és nagyszabású eseményt, mely példás és méltó jelképe annak, hogy varázsvilágunkban béke, és egyetértés van. Persze, nem felejthetjük el a közelmúlt elkeserítő eseményeit sem, melyek az egész közösségünket megrázták. Ennek ellenére bizton kijelenthetem, hogy az Auror Parancsnokság, és az egész hivatal kollektívája minden erejével azon van, hogy minél hamarabb kézre kerítsék, és az Azkaban rácsai mögé zárják, vagy átadják a dementoroknak a gyilkosságok, és a támadások elkövetőit. Tehát nincs mitől tartanunk Hölgyeim, és Uraim, ma éjjel semmilyen váratlan körülmény sem zavarhatja meg a rendezvényt! Kötelességem továbbá hálás köszönetet mondani Astoria és Draco Malfoynak, akik mint a Bál fővédnökei, jelentős anyagi hozzájárulással lehetővé tették e csodás est megvalósulását. Nem is szeretném tovább szaporítani a szót. Engedjék meg, hogy még mielőtt a Malfoy házaspár egy parádés tánccal megnyitná a mulatságot, minden bálozónak kellemes szórakozást, és az íncsiklandozó vacsorához pedig jó étvágyat kívánjak az Mágiaügyi Minisztérium nevében! – Shaklebolt nehézkesen eldöcögött a mikrofonállvány elől, hogy helyet adjon a peckes testtartású Főceremónia mesternek, aki újra csak hármat koppantott a terem fényes kövezetén.

- Mr. és Mrs. Malfoy - rikkantotta el magát éles hangon a férfi, mire mindenki az ajtó felé fordult, hogy láthassák a bevonuló Astoriát és Dracót. - A nyitótánc következik!     

Astoria a makulátlan megjelenésű Draco karjára támaszkodva, apró léptekkel, büszkén felemelt fejjel vonult át báltermen. Karcsú vonalain, s formás, keskeny csípőjén feszült az ujjatlan, ezüstös fénnyel megvillanó kígyóbőr estélyi.  A különleges ruha pikkelyes uszálya seperte a padlót. Szőke hajában egy uralkodóhoz illő, gyémántokkal kirakott diadém szikrázott.

Pontosan ugyanolyan megtervezett, és kiszámított mozdulatokkal lépdelt végig az asztalok között végigterített szőnyegen, ahogy alig pár nappal ezelőtt az ősi Lestrange villa szalonjában, a szeretője oldalán. Elmosolyodott ezen a nyilvánvaló, és mégis groteszk párhuzamon. A gyönyörű Malfoy hitves, a mindenki által irigyelt, gazdag úriasszony, aki teljes titokban mellesleg egy illegális halálfaló szervezet vezetője. Mindehhez adott két lelkiekben nagyon is hasonló, mégis teljesen különböző személyiségű férfi. Az egyik hűvös, kiismerhetetlen és a végletekig ironikus, a másik fiatalabb, lobbanékony, mégis képes a legnehezebb pillanatokban is józanul gondolkozni, és meghozni a szükséges döntéseket. Hogy miben is emlékeztetnek mégis egymásra ezek a varázslók? Abban, hogy mindketten kemény páncélálarccal palástolják azt, hogy mi lakozik legbelül…

Draco határozottan forgatta a keringő alatt Astoriát a parketten. Magán érezte a zaftos pletykákra mindig éhes boszorkányok mohó tekintetét. Tudta, hogy bármelyik jelenlévő férfi szívest-örömest cserélne vele, s boldogan táncolna elragadóan vonzó nejével, ő mégis sokkal inkább maradt volna egyedül otthon, s iszogatott volna, magányába menekülve a kastély szalonjának rejtekében, akárcsak a legtöbb éjjel.

- Tudod, Astoria meg kell, hogy mondjam, sikerült megint megleptél ezzel a mai akcióddal! Szó, mi szó, sokkal nagyobb diplomáciai érzéket néztem ki belőled! – súgta Astoriának. - Nem hinném, hogy ilyen módszerekkel sikereket érhetsz el a fiunknál.

- Halványlila fogalmam sincs, hogy miről beszélsz! – válaszolt a boszorkány ártatlan arcot vágva, s jégkék szemei csodálkozóan tágra nyíltak. - Semmiféle tervem nem volt Scorpiussal kapcsolatban… legalábbis ma este… még…

- Tehát merő véletlen, hogy a Lestrange testvérpár a mi asztalunknál költi el a vacsoráját? – sziszegett zordan Draco.  - Engem nem etetsz meg ezzel a maszlaggal, Drágám! Nyilvánvaló, hogy az volt a célod, hogy Scorpius és Divine találkozzanak. 

- És ha valóban így lenne? - kérdezte Astoria, s leheletfinoman végigsimított a férfi vállán. - Van ellene valami kifogásod?

- Miért? Számít az neked valamit, hogy én mit gondolok? – vágott vissza rosszmájúan Draco, s egy elegáns lépéssorozattal kipörgette a nőt a szoros kartartásból. - Sose érdekelt téged a véleményem. Minek mondjam akkor el, hogy nem tartom helyesnek, hogy ilyen drasztikusan beleavatkozol a gyermekünk életébe? 

- Nem is tudom! - Astoria felnézett az hűsfényű szemekbe, kecsesen visszalejtett, és újra a férje kezébe süllyesztette a sajátját. - Talán azért kellene megbeszélnünk az ügyes-bajos dolgainkat, mert a férjem vagy, s én a feleséged. Egy jól működő házasságban pedig köztudottan közösen hoznak döntéseket a felmerülő problémás kérdésekben. Úgy gondolom, abban mindketten egyetértünk, hogy itt és most a tét Scorpius boldogsága, és jövője.

- És persze egyedül csak te tudod, hogy mi a jó neki, ugye? - Draco tenyere finoman végigsiklott a nő kissé kiálló lapockáján, majd ujjai lecsúsztak a gerincvonal mellett az érdes anyagon a nő formás fenekéig. Astoria akár akarta, akár nem, beleborzongott Draco szédítő érintésébe, pedig tulajdonképpen csupán egy véletlen mozdulat volt ez a pillanatnyi eltévelyedés. Mindeközben a zenészek a keringő utolsó, vidám akkordjait zendítették meg hangszereiken.

- Ki más tudná, ha nem én, az édesanyja? - csattant fel ingerülten Astoria. - Ha rajtad múlna, akkor semmi sem lenne a fiunkból, csak egy… minisztériumi kis mitugrász, aki egy sárvérű, és egy senkiházi félvér parancsait lesi. Igaz, mit is remélhetnék Scorpiustól, hiszen az apja is ugyanazt teszi!  - A boszorkány gyilkos pillantásokat lövellt Draco felé, ahogy a férfi mélyen meghajolt előtte, s minden érzést elfedő, fagyos mosollyal az arcán, az asztalukhoz kísérte őt. 

- Nézz csak körül, Astoria! Most végre mindenki elégedett, élvezi a fényűzést, a békét, és a nyugalmat - szűrte a szavakat a fogai közül Draco. - Mond, miért nem tudsz örülni ennek? Hiszen, téged is ünnepelnek, neked is szól a taps… a mi pénzünkön mulat a varázsvilág! Jobb lenne számkivetetettként élni, távol a pompától, szegényen, vagy esetleg bebörtönözve? Ezen gondolkozz el, mielőtt bármit is teszel! Tényleg egy jégvilágba akarod temetni a fiunkat, ahol el van zárva minden lehetőség elől? Ahol bezáródnak előtte az ajtók, csak azért mert Malfoy vérből való? Ezt érts meg már! Hogy nem sok kell hozzá, hogy elvesszünk! Csupán egy szalmaszálon múlik, hogy ne így legyen! Játszanunk kell, és soha többé nem eshetünk ki a magunkra vállalt szerepkörből, ha élni akarunk! De tudod mit? Nem is esik nehezemre, hogy játsszak. Én nem akarok függni senkitől, csak… csak élni akarok, szabadon, a megszokott módon, s kényelemben, és ezt az életet szeretném Scorpiusnak is. 

Draco előzékenyen kihúzta Astoria székét az asztal takarásából, s a nő merev tartással ereszkedett le bársonykárpitra.

- Köszönöm – sziszegte dühösen. - És… ígérem, átgondolom mindazt, amit mondtál, Szívem! Nem kell, hogy aggódj miattam, és Scorpius miatt sem kell, hogy álmatlan éjszakáid legyenek!

- Nos… ennek szívem mélyéből örülök. Akkor ehhez tartjuk magunkat mindketten – zárta le Draco a beszélgetést. 

Daphné sűrű csapásokkal hajtotta maga előtt a levegőt sötétzöld csipkelegyezőjével, s falfehéren, remegő kezekkel, ásványvizet kortyolgatott.

- Nem érzed jól magad, Daphné? - kérdezte meg a sármos, sötét hajú Blaise, átsimítva a boszorkány csupasz karján. - Olyan sápadt vagy, mintha rosszul lennél! Valami baj van?

- Biztos csak egy kicsivel többet ittam a pezsgőből, mint amennyit kellett volna. - Daphné megtörölgette gyöngyöző homlokát, s erőtlenül túrta hátra hosszú, fekete tincseit. - Túlságosan meleg van idebent, és nincs elég oxigén.

- Lehet, hogy jót tenne, ha egy picit kimennél a szabadba - tanakodott Astoria aggódva.

- Töltsek még neked egy kis vizet? - emelte meg az üvegkancsót Milllicent Monstro, s Daphénak nyújtotta. - Vagy nem ennél még egy falatot az előételből?

- Nem, köszönöm Milli, azt hiszem, inkább levegőzök egy pár percet. - Daphné szédelegve felállt, s vajszínű, ezüstszállal hímzett szaténstóláját a vállaira terítette.

- Elkísérjelek, Daphné? - ajánlotta fel Astoria a segítségét. – Nem szeretnéd, hogy veled menjek?