Lily derekáig eltűnt a világos fenyőfa szekrény ajtaja mögött, ahogy a ruhái között keresgélt valami alkalomhoz illőt, amelyben megjelenhet a ma esti randevún. Még most is nehezen tudta elhinni, hogy tényleg Scorpius Malfoy társaságában fogja tölteni az elkövetkezendő pár órát. Perla a vörös-arany színben tündöklő ágytakarón heverészett, és sokat sejtető vigyorral az arcán figyelte, ahogy barátnője izgatottan készülődik. Lily egy halom, színes nadrágot, szoknyát, és felsőrészt ráncigált ki a polcokról, melyek végül a fényesre suvickolt parkettán landoltak, de jutott egy jókora kupac az ágy mellé tolt fotelbe is.

Lily sötétszürke szövetnadrágban, és egy szál csipkemelltartóban rohangált a gardrób, és a teljes alakot megmutató tükör között. Rövid tépelődés után hirtelen leakasztott az egyik fogasról két hasonlóan karcsúsított vonalú blúzt, majd egymás után maga elé emelte a ruhadarabokat, s kérdő tekintettel nézett a sötét hajú, fiatal nőre.

- Nos, melyik szín áll jobban nekem, Perla? A lila, vagy a fehér? – illegette magát ide-oda forgolódva.

- Mindkét ing csini ehhez a nadrághoz. Bármelyiket fölveheted – válaszolt Perla.

- Elárulnád végre miért kellett iderángatnod minket a Rezidenciára? Mi ez az egész alibi ügy? Nem igazán jöttem rá, hogy mit akartál a délelőtti baglyoddal – elégedetlenkedett Rose, aki az tetőtéri ablak közelében álló tonettszéken ülve lóbálta a lábait. - Végre lett volna egy szabad vasárnapom, amikor Frankie-vel lehetek, erre te iderendelsz valami ostoba indokkal! Nem veszem be, hogy csak azért vagyunk itt, mert sürgősen divattanácsadásra van szükséged!

- Na, jó! - sóhajtott az alacsony termetű, vörös hajú lány. - Elmondom az igazat, de nem ér se kinevetni, se hangosan ujjongani, mert a dolog szupertitkos, és jó lenne, ha az ősök nem szereznének tudomást róla – Lily az ajtó felé bökött a pálcájával, mire az halkan becsapódott. A lány egy pisszenéssel csendre intette a szobában tartózkodó, másik két boszorkányt.

- Már nem is vagyok biztos benne, hogy hallani akarom a magyarázatot – jegyezte meg Rose rosszat sejtve, s gyanakvó arckifejezéssel meredt a kedvenc unokatestvére. - Ugye, nem akarsz az apád tiltása ellenére valami illegális nyomozási akciót végrehajtani? Elég világosan a tudtodra adta, hogy…

- Nem, egyáltalán nem munkáról van szó! Illetve arról is… – vágott Lily Rose szavába, majd vett egy nagy levegőt, s kibökte. - Az a helyzet, hogy ma este Scorpius Malfoyjal vacsorázom. Tegnap hazakísért a bál után, és… hát… szóval… randira hívott.

- Édes Merlin! – sikkantott fel Rose, s hüledezve az ajkai elé kapta a kezét, majd széles-lelkes vigyor terült szét vékony arcán. - Ez most komoly?

- Rosie, épp most kértelek, hogy halkabban, mert a dolog nem publikus! – suttogta mérgesen Lily. - Hé, azonnal vakarjátok le az ezt az idétlen vigyort az arcotokról! – figyelmeztette a lányokat. – Ez csak amolyan tisztázó beszélgetés lesz! Eleinte rengeteg… öhm… nevezzük, mondjuk úgy, hogy félreértés volt közöttünk, és mindketten úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy a sikeres, közös munka érdekében ezeken túllépjünk! Természetesen nem mondhatom meg apáéknak, hogy Scorpiussal találkozom. Nem értenék meg, hogy ez miért olyan fontos… nekem, illetve nekünk – győzködte őket kissé határozatlanul.

-  Akkor most azt fogod beadni nekik, hogy velünk mész szórakozni a belvárosba? – kérdezte Rose.

- Pontosan ez a tervem, amennyiben hajlandóak vagytok segíteni nekem. Ugye, biztosítjátok nekem a tuti alibit? – Lily esdeklő arcot vágott. – Légyszi, csajok!

- A magam részéről minden lehetséges eszközzel támogatom ezt a titkos találkát – kacsintott Perla Lilyre. - Majd azt mondjuk, hogy hozzánk megyünk! Együtt lépünk ki a házatokból, így nem lesz okuk gyanakodni.

- Köszi, Perla - Lily hálásan mosolygott vissza a szép boszorkányra. - Jövök neked eggyel!

- Jól van, én is pártolom az ötletet – egyezett bele némi hezitálás után az immár gyógyítóként dolgozó Rose is. – De csak akkor, ha itt és most megígéred, hogy megosztod velünk a zaftosabb részleteket! – jelentette ki szigorú arccal.

- Aki túl sokat tud, annak betörik a fejét, ugye tudod? – Lily felnevetett. – De nem bánom, mesélek majd… - vonta meg a vállát sorsába beletörődve.

- Egyébként miért nem mered bevallani a szüleidnek, hogy kivel randizol? – Perla úgy vélte, Harryéknek nem okozna ez különösebb problémát, de Lily ezzel egyáltalán nem értett egyet.

- Jaj, Merlin mentsen meg tőle, hogy kiderüljön! Bár úgy vettem észre, hogy Apa alapvetően kedveli Scorpiust, azt azért nem nézné el neki, hogy az egyetlen lányával beszél meg titkos találkát. Aranyvér nem válik sárrá, és egy Malfoy az örökké Malfoy marad!

- Igen, tudom, hogy nem túlságosan csípték egymást – bólintott Perla. – Mármint Mr. Malfoy, és az Édesapád… de ez még nem egyértelműen jelenti azt, hogy ellenezné, hogy a fiával randizz!

- Az hogy nem kedvelték egymást, az így elég finom megfogalmazás – kotnyeleskedett bele Rose. – Egész egyszerűen rühellték a másikat. A Malfoyok szerint az összes Weasley ócska vérárulóként viselkedett, és Harry pedig maga volt a félvér főellenség, aki veszélyezteti az arisztokrácia létét, és hatalmát. Lucius, és Draco Malfoy boldogan behódoltak Voldemortnak, és csak akkor értették meg, hogy mekkorát hibáztak, amikor az életben maradásuk volt a tét. Arról nem is beszélve, hogy Draco Malfoy nagynénje, az a Bellatrix Lestrange, aki meggyilkolta Sirius Blacket, Harry keresztapját. És ami a hab a tortán, hogy ez a halálfalónő a nagymamánk keze által halt meg, miután megtámadta Ginnyt.

- De azért az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy mi meg Narcissa Malfoynak köszönhetjük, hogy Apa egyáltalán megélhette a felnőttkort – magyarázta Lily Perlának. – Azt hazudta a Sötét Nagyúrnak, hogy Apa már a függönyön túl van.

- Hihetetlen, hogy ennyi év után sem gyógyultak be a sebek, és még most is képesek a múlt történései megmérgezni a lelkeket - Perla csokoládészínű tekintete elkomorult.

- Mindannyian csak mesékből hallottuk azokról az időkről – mondta Rose vontatott hangsúllyal. – De ha így folytatódik, akkor…

- Semmi sem fog történni, Rose! – förmedt rá Lily a kissé ijedt arcot vágó unokatestvérére. - Ez különben sem a ti dolgotok, hogy ezen agyaljatok, hanem a miénk, az auroroké.

- Na, már megint kezdi – forgatta mogyorószínű szemeit Rosie, majd Perla felé fordult. – Perla, nem is mondtad, hogyan érezted magad tegnap a rendezvényen?

 – Jól… öhm… nagyrészt remekül! De aztán… képzeljétek! - kezdett bele Perla. - A bálon mit sem sejtve bemutattam egymásnak Mr. Malfoyt, és az anyámat. Tudjátok, mi derült ki? Hogy évfolyamtársak voltak a Roxfortban a ti szüleitekkel együtt, csakhogy Anya is mardekáros volt, akárcsak a főnököm. Csak azt nem értem, hogy miért így kellett megtudnom, hogy barátok voltak. A legjobb barátok – helyesbített gyorsan.

- Soha nem is említette, hogy egy iskolába jártak? – Lily elcsodálkozott ezen. - Ez azért elég furcsa, nem? Már bőven lett volna alkalma ezt közölni veled, amióta visszatelepültetek Angliába, és amióta Scorpius apja mellett dolgozol.

- Látjátok, épp erről beszélek! – mutatott rá a boszorkány. - Egy szót se szólt addig, amíg nem szembesítettem Mr. Malfoyjal.

- Megindokolta valamivel, hogy miért hallgatott? – tudakolta homlokráncolva Rose. – Kell, hogy legyen a viselkedésére valami ésszerű magyarázat.

- Azt mondta, hogy nem akart befolyásolni a szakmai előmenetelemben – felelt Perla, s fortyogva megismételte az anyja szavait. - Nem tartotta volna elfogadhatónak, hogyha az ő emlékei alapján ítélem meg Mr. Malfoyt. Ez azért piszok átlátszó, nem gondoljátok?

- Hát, nem is tudom… - bizonytalankodott Rose. – Nekem elég hihetőnek tűnik!

Lily és Perla jelentőségteljesen összenéztek. Nem ez volt az első eset, hogy Pansy Parkinson sejtelmes múltjáról beszélgettek. - A dolog egyszerű – szólalt meg végül Lily elgondolkodva. - Az anyukád valami miatt megorrolhatott Draco Malfoyra, és ezek után az iskola végeztével haragban váltak el egymástól. Bizonyára kellemetlen volt számára, hogy felelevenítse a régi sztorikat.

- Ha így lett volna, nem is lett volna semmi gond. Összevesztek, ez tiszta sor! De van itt még más is – vallotta be Perla. - Amikor este bementem hozzá a hálószobájába, egy eljegyzési gyűrű volt a kezében, és amikor észrevett, eldugta az íróasztalának legmélyebb fiókjába. Mindenesetre nagyon furcsa volt. Mintha rajtakaptam volna valami bűnös dolgon. Mi a francnak őrizget egy jegygyűrűt, amit nem is hord, mégha annyira tökéletesen kidolgozott is, mint ez, amit nézegetett?

- Az édesanyád özvegyasszony, nem? – kérdezte Lily. – Tehát akkor lehet, hogy az apád ajándékozta neki. Vagy… vagy, akár lehet egy régi családi örökség is – sorolta a gyűrű rejtélyének lehetséges megoldásait.

- Akkor már biztos láttam volna – rázta meg a fejét Perla. – Ezzel az ékszerrel pedig még soha életem nem találkoztam. Higgyétek el, erre a gyűrűre emlékeznék, mert értékes, és szemfényvesztően gyönyörű darab. Az az érzésem, hogy a gyűrű és Draco Malfoy között valamiféle kapcsolat áll fent. Tudom, őrült vagyok, de akkor sem hagy nyugodni ez a gondolat!

- Van egy ötletem, Perla - csillantak fel hamiskásan Lily aranybarna szemei. – Mi lenne, ha egy kicsit utánajárnék a dolognak? Mivel apámék ismerték mindkettőjüket, kikérdezhetném őket, mit tudnak az anyukád és Draco Malfoy gyermekkori kapcsolatáról. Hátha szerencsénk lesz, és fény derül a csalafinta kis ékszer történetére is – mosolygott bátorítóan a meglehetősen kétkedő arcot vágó Perlára. – Most viszont perceken belül el kellene indulnunk itthonról, máskülönben Scorpius képes lesz egész este szívatni, mert elkéstem a randinkról. Komolyan mondom, ez az egész kész… agymenés…

- Nem én mondtam – morgott az orra alatt Rose. -  Nekem úgy se hinnéd el.

- Hmm… Lily, talán mégis inkább a lila mellett kellene döntened – kuncogott fel Perla, mivel Lily még mindig hiányos öltözékben állt a szoba közepén.

- Hogy milyen lila mellett? – értetlenkedett a boszorkány.

- A blúz, Lily… vagy anélkül akarsz elmenni itthonról? – Perla vidáman kacarászva ingatta a fejét.

- Ja, hogy az a lila! Kösz! – A lány magára kapta az orgona árnyalatú ruhadarabot, s belebújt tűsarkú, fekete bőrcsizmájába. - Na, gyerünk, lányok! Egy mesebeli szőke herceg vár rám! – Azzal vidáman sugárzó mosollyal az arcán, kitáncolt a tetőtéri szobából. Perla és Rose követték Lilyt, és cinkosan összevihogtak a háta mögött.

Ginny épp a földszinten található, családias hangulatú konyhában sürgölődött, amikor Harry hazaérkezett a Minisztériumból. Hiába volt vasárnap, a tegnap esti halálfaló támadás miatt a mágus egész nap a munkahelyén, az Auror Parancsnokságon tartózkodott, s a megmaradt nyomokat vizsgálta. A kerek szemüveget viselő férfi halk léptekkel osont a küszöbig, majd az ajtófélfának dőlve, büszkén figyelte, ahogy csinos, karcsú felesége megteríti az asztalt a vacsorához.

- Jaj, Harry, a szívbajt hoztad rám – dorgálta meg mosolyogva a férjét a boszorkány, amikor meglátta őt az ajtóban álldogálva. Gyorsan levetette a szoknyája elé kötött kötényt, s Harry elé sietett. A férfi gyengéden magához húzta, s forrón megcsókolta Ginnyt.

- Szia! Hiányoztál! - A koromfekete hajú varázsló keze a nő derekára simult. – Isteni illat van az egész házban! Csak nem vendégeket várunk?

- Harry, ne mond, hogy elfelejtetted – Ginny arcán csalódottság tükröződött. – Hermione és Ron jönnek át. Tegnap hívtuk meg őket, nem emlékszel?

- Oh, de igen – bólintott Harry. – Ne haragudj rám! Reggel még Ron is figyelmeztetett, hogy este együtt vacsorázunk. Gondolom, a bátyádnak se jutott már az eszébe, mire hazaért…

- Többet kellene pihenned, Drágám - simított át Ginny Harry megviselt arcán. - Olyan fáradtnak, és nyúzottnak tűnsz. Nagyon aggódom érted! Félek, hogy nem marad büntetlenül, hogy folyton a Parancsnokságon robotolsz. Többet voltál bent az elmúlt hetekben, mint idehaza. - A férfi nyaka köré fonta a karjait, s oltalmat keresve a mellkasára hajtotta a fejét. Harry ujjai lassan elvesztek Ginny selymes, lángszínű fürtjeiben, majd újra megcsókolta.              

- Tényleg rettenetesen kimerült vagyok, de azt hiszem ez természetes. Nem sokat aludtam az éjjel, és mivel senkinek se engedtük, hogy a szabadnapját a Parancsnokságon töltse, csak Ronnal tartottuk a frontot. De ezen kívül, semmi okod sincs rá, hogy aggódj! Bírom a strapát! – Harry nyugtatóan dörzsölgette Ginny hátát, s vigyorogva hozzátette. – Még mindig én vagyok a Kis Túlélő, tudod! De ígérem, amint vége ennek a felhajtásnak, kiveszem a szabadságomat, és elmegyünk egy pár napra az Odúba, csak mi ketten – duruzsolta a nő fülébe, s egy csókot nyomott a homlokára.

- És a fiatalok? Merre vannak a csemetéink? - érdeklődött, miközben Ginny kelletlenül kibontakozott a védelmező ölelésből, s a tűzhelyhez vonult, hogy a sütőbe tegye a nagy tepsi gyümölcsös sütemény alapanyagait.

- Al a srácokkal az újonnan vásárolt versenyseprűjén belovagolt az Abszolútra. Kihasználja, hogy ma nem tartunk kviddicsedzést. Igazán meg vagyok vele elégedve mostanában. Komolyan veszi a közelgő téli, országos bajnokságot, és keményen készül a megmérettetésre.

- Helyes! Legalább ebben legyen kitartó, és következetes, ha már másban nem az.

- Harry, Albus a legtehetségesebb játékos a csapatban, de megmerem kockáztatni, hogy az egész bajnokságban is! Még nálad is jobb - Ginny hangjában érződött némi megrovás, és egy cseppnyi irónia is. – Csak azért nem mondogatom ezt neki, mert elbizakodott lesz. Épp olyan, mint te, ha kviddicsről van szó! Te se hitted el, hogy benne leszek a nemzeti válogatottban!

 - Mindig is tudtam, hogy félelmetesen jó játékos vagy, és hogy te vagy a legszebb a Griffendél csapatában, és a válogatottban. De valld be, nálam azért csak akkor lehettél ügyesebb, amikor nem értem rá a Voldemort elleni harc miatt – nevetett Harry, s leült az étkező asztalhoz. – És Lily?

- Fent van a szobájában Rose-zal, és Perlával – felelt a boszorkány. – Tudod, Perla az a fiatal nő, aki nem régóta dolgozik a Minisztériumban.

- Igen, Malfoy asszisztense. - Harry kinyitotta az előtte heverő, aznapi Reggeli Prófétát. - Ha nem csalt a szemem tegnap este, akkor Albust egyáltalán nem hagyja hidegen ennek a Perlának a szépsége. Szinte folyton a közelében koslatott, és senki mással nem is foglalkozott egész álló éjjel – mesélte büszkeséggel a hangjában Harry.

- A lányod meg Draco fiával andalgott a táncparkett közepén, sőt szerintem a srác még haza is kísérte a bál után. - Ginny félszemmel Harry reakcióját figyelte, de úgy látszott, őt nem igazán rázta meg a hír, és még csak meg sem lepődött rajta. – Egyébként Lily ma egész nap takarított, persze Sipor azonnal a segítségére sietett, amint kiderült, hogy kedvenc „kisasszonya” a soros a házimunkában, úgyhogy mindketten kitettek magukért. Egy rossz szavam sem lehet egyikkőjükre sem. Ja, és James küldött egy baglyot, hogy épségben visszatért a Rokfortba, meg, hogy este Neville-lel, és Hagriddal lenéznek a Három Seprűbe, és megkértek, hogy adjam át neked szívből jövő üdvözletüket.

- Ez kedves tőlük! Én meg Teddytől kaptam üzenetet, hogy meglátogatnának minket a jövő hétvégén, ha nekünk is megfelel az időpont. Kíváncsi vagyok, vajon mekkorát nőtt a kis Dora, amióta nem láttuk. – Harry lapozott egyet az újságban, zöld tekintete elsötétült, majd dühösen felkiáltott. – Ezt nem hiszem el! A Próféta vezércikkben hozza le a bálon történteket, de arról persze egy sort sem írnak, hogy halálfalók követhették el a támadást. Pedig kiadtunk egy hivatalos közleményt, amiben pontosan, és hitelesen hírt adtunk arról, ami történt, ráadásul ígértem a firkászoknak egy exkluzív interjút is! Erre képesek össze-vissza kamuzni mindenféle baromságot!

- Harry, egész biztos vagy benne, hogy ezek… valamiféle halálfaló utódok voltak, és hogy ezek ugyanazok, mint akik országszerte randalíroztak mostanában? – kérdezte Ginny gondterhelten.

- Igen, biztos vagyok benne. Száz százalékig tudom, hogy igazam van, csakhogy senki nem akarja komolyan venni a fenyegetést. Se a Minisztérium, se a beosztottaim, se senki a varázsvilágban – bosszankodott ingerülten a híres varázsló, s mérgesen lecsapta az újságot az asztalra. - Engem akartak, Ginny. Engem akartak el tenni láb alól. Nem szeretnélek megijeszteni, Szívem, de az a nő… éreztem, hogy én vagyok számára a kiszemelt célpont. – Harry egyenesen Ginny meleg tekintetébe fúrta smaragdpillantását. – Figyelj rám, Drágám! Csak olyanok lehettek, akiknek közük van Voldemorthoz, és a csatlósaihoz. Minden bűnjel erre utal, és láttam, ahogy a tettes kifejezetten rám emelte a pálcáját… és azok a szörnyű, torz maszkok is ugyanolyak voltak.

- Most mit fogsz tenni, Harry? – tudakolta Ginny. Igyekezett a tőle telhető legnyugodtabb hangon beszélni, de azért egy percre megfordult vele a világ. - Elég vicces, hogy épp az előbb mondtad, hogy nincs okom félteni se téged, se a gyerekeinket!

- Nincs is – Harry magához húzta Ginny apró, nőies kezét. – Csak egy kicsit nagyobb óvatosságra, és még teljesebb körültekintésre van szükségünk, valamint arra, hogy minél hamarabb lépjünk, már ami a folyamatban lévő nyomozásainkat illeti. Ugye, tudod, hogy bízhatsz bennem? – mosolygott kedvesen a boszorkányra, akinek elég volt ez a pár szó ahhoz, hogy minden rossz érzése, és félelme messze szálljon.

Tudta, hogy Harrynek minden bizonnyal igaza van, és hogy nem lehet véletlen, hogy épp a bálon támadtak az aurorokra… ott, ahol, és amikor a legkevésbé sem számítottak ilyesmire. A megátalkodott gonosz szelleme, ha megújult alakban is, most ismét a közelükbe férkőzött, és újra veszélyezteti az egész varázsvilág nyugalmát.

Lily, Rose és Perla hangosan dübörögve zubogott le a lépcsőn az emeletről. Ginny az utolsó simításokat végezte az asztal terítésén, és az ízletesnek ígérkező vacsorán, Harry pedig pont ebben a pillanatban ért fel a pincéből, kezében pár üveg jóféle mézborral.

- Anya, Apa, átlépünk Perláékhoz, de legkésőbb éjfélre itthon vagyok… legalábbis remélem - szólt oda elmenőben a lány a szüleinek. - Sziasztok!

- Viszontlátásra Mr. Potter! Örülök, hogy végre személyesen is találkozhattunk, Ginny! – búcsúzott Perla illedelmesen.

- Jövő héten jövök, Keresztanya! Üdv, Harry! - kukkantott be az konyhába Rose.

- Részemről a szerencse, Perla! Puszi neked is, Rosie, vigyázz magadra! – mosolygott a lányokra Ginny, miközben a tálalószekrényben rakosgatta a különböző talpas poharakat.

- Kicsim, várj – szólt a gyermeke után Harry. – Egyáltalán nem örülök neki, hogy a tegnapi támadás után az Abszolút közelébe mentek. Nyugodtabb lennék, ha kivételesen a Rezidencián maradnátok!

- Apa, ugye nem kezdjük el ezt? Én most kisétálok az ajtón, és addig maradok, amíg kedvem tartja! Óvatos leszek, megígérem! – sziszegte morcosan, majd maga előtt terelgetve a bejárat felé a vendégeit, elhagyta a Potter Rezidenciát.

Ahogy kettesben maradtak a konyhában, Harry tanácstalanul pislogott fel Ginnyre, ő pedig vigasztalóan a férfi vállára tette a kezét.

- Harry, tisztában vagyok vele, hogy ebben a mostani szituációban valóban nem a legbölcsebb a belvárosban flangálni, és hidd el, nekem is mindennél fontosabb, hogy biztonságban tudjam Lilyt, de meg kell értened őt! Nem kislány már, aki apuci védelmére szorul, és ezt te tudod a legjobban! Mivel te vagy az apja, mindenkinél jobban ért ahhoz, hogyan kell vigyáznia magára!

- Mindig is a lányunk volt a legforrófejűbb a gyermekeink közül. Mindkettőnktől örökölte, hogy ennyire makacs, és hogy nem hallgat az okos szóra. – Harry sóhajtott egy nagyot, megpaskolta Ginny kézfejét, majd szomorkás mosollyal az arcán hozzáfűzte. – Nem tehetek mást, mint hogy megbízok benne, és abban, hogy mindig tudja, hogy mit csinál. Csak… nem is tudom, hogyan magyarázzam meg ezt a fura, szorongató érzést? Mi van akkor, ha egyszer túlságosan későn veszem észre, hogy szüksége van rám? Mi van, ha veszélyes helyzetbe kerül, és én nem tudok majd róla?

Lily csizmájának vékony sarka elsüllyedt a ropogós, fehér hódunnában. Alig néhány perce vett búcsút a lányoktól, akik tökéletes alibit biztosítottak számára arra az időre, amíg Scorpiusszal találkozik. Elővette a pálcáját, és a sarkon álló kandeláberek fényét gyengébbre varázsolta, aztán lassan átsétált a csöndes utca másik oldalára, pontosan oda, ahol, ha minden a terv szerint halad, Scorpius fog várni rá. Ahogy közeledett a megbeszélt helyszínhez, váratlanul egy fekete Audi fékezett le csikorogva az orra előtt. Az elegáns vonalvezetésű autó ajtaja kinyílt, és egy ruganyos mozdulattal a hirtelenszőke varázsló pattant ki belőle.

- Helló, Lily – köszöntötte elbűvölő mosollyal a fiú. Hanyagul nekitámaszkodott a kocsi oldalának, s szórakozottan pörgette ujjai között a slusszkulcsot.

- Szia! Eszméletlenül néz ki ez az Audi – ismerte el a lány, s tátott szájjal csodálta az autót. – Először az a gyönyörű hintó a bál után, most meg ez! Te el akarsz engem kápráztatni, Scorpius Malfoy!

- Mégis mit gondoltál? - kérdezte flegma hangsúllyal a varázsló. – Egy veszettül gazdag, és figyelemreméltóan jóképű Malfoyjal töltöd az estéted, nem valami béna, csóró kis sárvérűvel! Nem hagyhatom, hogy ne legyen minden tökéletes.

- Még belegondolni is rossz, hogy mi lenne, ha még emellett nagyképű is lennél - jegyezte meg erre szúrósan a boszorkány.

- Hé, én egy igazi főnyeremény vagyok, nem tudtad? - vigyorgott szemtelenül Lilyre a fiatal mágus. – Vannak egy páran, akik ölnének érte, hogy vacsorázni vigyem őket.

- Nos, akkor mivel érdemeltem ki, hogy ma estére én kaphattalak meg?

- Tudod, ma épp volt egy üres oldal a naptáramban, és szörnyű ciki lett volna, ha valami véletlen folytán bejegyzés nélkül marad. Meg amúgy is te voltál a legjobb a kínálatból – gúnyolódott Scorpius, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy a boszorkány helyet foglalhasson az alacsonyan fekvő, zöldre kárpitozott anyósülésen. Lily aranybarna szemei villámokat szórtak, ahogy felnézett a magas fiúra, s erőteljesen becsapta maga mögött az ajtót, miután beszállt az Audiba.

- Ugyan már! – Scorpius elnevette magát, látva, hogy Lily milyen szemrehányó arckifejezéssel mered rá. – Csak ugratlak! Valójában, nagyon is örülök, hogy velem vagy – tette hozzá halkan, s közben könyöke finoman súrolta a boszorkány combját, amikor bekapcsolta a biztonsági övet.

- Bármily meglepő, nekem sem esett olyan nehezemre, hogy eljöjjek – préselte ki magából Lily a vallomást egy halvány somolygás kíséretében. – Még hazudtam is miattad a szüleimnek, pedig nem szokásom ilyet tenni.

- Nocsak! – Scorpius szemei csodálkozón elkerekedtek. – Valószínűleg te vagy az egyetlen a világunkban, aki át tudja verni a közismerten szemfüles Aurorparancsnokot.

Az Audi csendes motorzúgással kivágódott a biztonságos távolban lévő Rezidencia bekötő utcája, és a belvárosba vezető, széles sugárút kereszteződéséből, majd egyenesen az Abszolút felé vette az irányt. Sebesen haladtak át a szépen gondozott parkvárosi kerületen, majd elrobogtak néhány komor, muglik lakta beton rengeteg mellett. 

- Fogadni mernék, hogy az apádnak halványlila gőze sincs róla, hogy velem van találkád. Beletrafáltam, ugye? - kérdezte a varázsló, s a kormány felől át-átpillantott a lányra.

- Miért, te talán beszámoltál róla otthon, hogy kivel randizol? - vágott vissza csípősen Lily.

- Gondolkodj már! Anyám elevenen megnyúzna, az apám meg a sárga földig leinná magát szégyenében – kacagott fel keserűen Scorpius. – Csak nem gondolod, hogy engednék, hogy bármi közöm legyen egy Potterhez?

- Oh, milyen érdekes! Mintha tegnap nem zavart volna annyira a származásom, mint most - emelte meg bosszúsan a lány a szemöldökét.

- Nyugi, Lily! Nem arról van szó, hogy akár egy perc erejéig is megbántam volna, ami a bál után történt – sietett biztosítani Scorpius Lilyt a felől, hogy félreértette az előbbi megjegyzést. - Ellenkezőleg! A kisebb bonyodalmakat leszámítva… öhm… egészen élvezetes este volt! Egy gyönyörű, és érdekes lánnyal lehettem, akinek sajnos feltett szándéka, hogy tönkretegyen!

- Atyaég, Scorpius – vigyorodott el Lily gonoszkodón. - Inkább ne akarj udvarolni! Sokkal inkább magad vagy, ha szemétkedsz!

A boszorkány hatalmas önfegyelemmel elterelte tekintetét Scorpius arisztokratikus arcáról, s kibámult az autó elsötétített ablakán. 

- Mi lenne, ha elárulnád, hogy hová megyünk? – fordult a mágus felé.

- Az Abszolútra - dörmögte Scorpius szűkszavúan.

- Képzeld, erre magamtól is rájöttem – zsörtölődött a lány. – Szóval, hová viszel?

- Te mit szeretnél, hogy hová menjünk? – kérdezett vissza a varázsló.

- Nem tudom! – tétovázott a boszorkány. – Valami izgalmas helyre.

- Mit szólnál hozzá, ha a Foltozott Üstbe mennénk? - vetette fel Scorpius. – Nem a legpatinásabb, de úgy hallottam, hogy egész tűrhető a konyhájuk.

- Kérlek, Scorpius, csak oda ne! – Lily hangja rémült volt. - Bárhová mehetünk, mindegy tényleg, de az Üst kizárva!

- Azt hittem, örülnél neki, ha odamennénk – jegyezte meg a mágus, s furcsállva méregette Lilyt. - Van valami probléma a Foltozott Üsttel?

- Ott mindenki ismer. Nem akarom, hogy holnapra már az egész családom ezen csámcsogjon - nyögte Lily bocsánatkérően. - Ne haragudj, de… unom az Üstöt!

- És még te tettél szemrehányást nekem – morgott halkan Scorpius. – Na, jó, akkor más ötlet?

- Még sosem voltam a Kígyófészekben, pedig rettenetesen kíváncsi vagyok, hogy milyen az a hely - célozgatott a lány. – Esetleg… elvihetnél oda.

- Hát… nézd, nem hiszem, hogy ez menni fog - Scorpius vonásai egyszerre keményebbek, és szigorúbbak lettek. - Túl veszélyes lenne egy… olyannak, mint te!

- Ezt meg, hogy érted? Hogyhogy olyannak, mint én? - Lily sértett arcot vágott, s arany szemei vészjóslóan résnyire szűkültek.

- Úgy, hogy te - nehezemre esik kimondani, de ez az igazság - egy Potter vagy, aki mellesleg auror, és a Főnix Rendjének tagja - magyarázta Scorpius. – A Fészekbe mind a mai napig leginkább régi mardekárosok járnak.

- Nem vagyok az az ijedős fajta – mosolygott kacéran Lily. – Tudod, hogy mennyire szeretem a kihívásokat! Ó, ne már Scorpius, kérlek! - Csábosan pislogott fel hosszú sötét szempillái alól a fiúra.

Scorpius egy éles jobb kanyarral begördült egy kis mellékutcába, és leparkolt egy keskeny, földszintes ház előtt.

- Innen sajnos sétálnunk kell, mert nem lehet a Kígyófészek előtt megállni. – Scorpius leállította az Audit, és az ajtó kallantyújára helyezte a kezét. – Lily, szerintem ez őrültség!

- Már az is őrültség, hogy te meg én egyáltalán most itt vagyunk… kettesben, nem igaz? – Lily elpirult, és elkapta a tekintetét. – Mitől félsz, Scorpius?

- Nem félek, csak… itt meg engem ismer mindenki, és mint említettem túlságosan veszélyes lenne neked oda betenni a lábad.

- Jaj, olyan vagy, mint az apám! – A lány felhúzta fitos kis nóziját. – Gyere már, és avas be a sötét titokba – kuncogott Lily, és kecsesen kilibbent az Audiból. – Jössz, vagy maradsz? – kiáltott be a vezető ülés felüli, lenyitott ablakon.

- Már megint olyan vagy, mint egy hurrikán – nyögte megadóan Scorpius, s ő is kiszállt az autóból. – Van benned egyáltalán egy csepp veszélyérzet? Mindig előbb cselekszel, és csak utána gondolkodsz el a következményeken? – A varázsló futólépésben haladt, hogy utolérje Lilyt a kivilágítatlan utca macskakövekkel kirakott járdáján. 

- Adrenalinfüggő vagyok – válaszolt a lány. – Most komolyan! Ez azért nem olyan nagy kaland! Csak vacsorázunk. Semmi fura nincs ebben.

- Hát persze – fintorgott Scorpius. – Miért is lenne feltűnő, hogy a tegnap este történtek után megjelenünk itt? Őszinte leszek hozzád. Zabiniék nem fognak örülni neked, mert azt fogják hinni, hogy mint Minisztériumi dolgozó, nyomozni szeretnél utánuk.

- Miért, szerinted van valami közük a támadáshoz? – Lily hirtelen megtorpant, és kérdő pillantással nézett Scorpiusra.

- Nem, dehogy – felelt a fiú. Mindketten újra megindultak a sarok felé sietős, pergős léptekkel. - Születésem óta ismerem őket, és meg se fordult a fejemben, hogy ilyesmibe keverednének. Ők a keresztszüleim, Corbin és Barry pedig az unokatestvéreim.

- Figyelj, Scorpius! Ha Zabiniék gyanú felett is állnak, azért még nyitva tarthatjuk a szemünket!

- Szóval ezért ragaszkodtál hozzá, hogy idejöjjünk? – Scorpius most, hogy jobban belegondolt, nem is lepődött meg olyan nagyon Lily előrelátásán. Számíthatott volna rá, hogy a lány nem fog kihagyni egy ilyen lehetőséget arra, hogy egy kicsit körülszaglásszon a varázselit legnépszerűbb szórakozóhelyén. - Arra gondoltál, hogy így egyúttal szétnézhetsz az étterem közönsége között.

- Naná – vigyorgott a lány. – Én ellentétben veled, használom az eszem, Scorpius! Apám szerint régi halálfalók között kell keresni a tetteseket. Nem csak azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk, hanem, hogy megoldjuk a ránk bízott feladatot, és esetleg információt szerezzünk arról, hogy kik állnak a bálon történt események hátterében.

- Rendben – adta meg magát Scorpius. – De semmi meggondolatlanság! Nem akarok magyarázkodni az apádnak – morogta komoran.

- Arra nem is lesz semmi szükség – jelentette ki határozottan a vörös boszorkány. - Ne pánikolj már egyfolytában!

- Esküszöm, tényleg te vagy a legdilisebb boszorkány, akit valaha ismertem! – kacagott fel a szőke mágus, s elkapta Lily karját, hogy megállásra kényszerítse.

A lány meglepődve fordult Scorpius felé, a fiú pedig óvatosan karcsú derekára csúsztatta a kezét, s közelebb húzta magához. A hunyorgó szürke szemek fogságba ejtették Lily tekintetét, és hirtelen úgy érezte, mintha a végtagjai ólomból lennének, és soha többé nem akarnának megmozdulni. Kapkodó lélegzete súrolta Scorpius bőrét, s közben olyan hangosan zakatolt a szíve a mellkasában, hogy attól félt, hogy a fiú meghallja. A varázsló hűvös ujjával végigsimított Lily enyhén szétnyíló, bársonyos ajkain. A boszorkány számára egy végtelen évszázadnak tűnt, mire végre Scorpius egy hűs, mégis szenvedélyes csók közben egy ház koszos-poros falához szorította.