" – Nagyon csinos az a lány – jegyezte meg Krum, kizökkentve töprengéséből Harryt. Ginnyre mutatott, aki épp akkor csatlakozott Lunához. – Ő is rokonod?
– Igen – vágta rá fellobbanó ingerültséggel Harry. – És van barátja. Féltékeny típus. Nagydarab. Nem érdemes bosszantani."
Egyre bonyolultabb Ginny élete. De melyik férfi lesz a nyerő?
Lehet, hogy rosszul döntöttem?
Ginny és Draco még aznap beszélt Mr Weasleyvel. Bementek hozzá a minisztériumba. Először természetesen dühöngött. Kopogtak az ajtón. Mr Weasley pedig megszólalt.
- Tessék! – Draco és Ginny belépett az irodába. – Kislányom! Mit keresel itt? – Úgy tett, mintha észre sem venné Dracót.
- Apa! Mondanom kell valamit. Vagyis mondanunk kell valamit.
- Kivel? Én nem látok itt más emberi lényt, rajtad kívül. Egyet sem.
- Apa, ne csináld ezt, kérlek! Te is tudod, hogy Draco itt áll mellettem!
- Ja, hogy ő! Bocsáss meg, kicsim, de én féregnek néztem! – Draco tűrte a szavakat. Ginny viszont nem.
- Apa! – sziszegte a fogai között. – Miért vagy ilyen? Olyan ritkán találkozunk! Most ne légy gonosz, kérlek! – Arthur bólintott. – Nos, szeretnék elmondani neked valamit. Apa, én…én… terhes vagyok! – nyögte ki Ginny.
- Hogy mi? – kérdezte Arthur.
- Gyereket várok! – Arthur elmosolyodott.
- Hát mégsem vagytok olyan rosszban Harryvel? De mi köze ehhez Malfoynak? – kérdezte az apja, de már tudta a választ. Arcáról lehervadt a mosoly. – Te összeálltál egy Malfoyjal?! A Weasleyk legnagyobb ellenségével?! Hogy tehetted?! Édes kislányom!! Megőrültél?! Lecserélted Harryt egy mocsok Malfoyra?!
- Nem! Harry cserélt le engem! Már nem is rémlik?! Megcsalt a sógornőmmel!! Ron feleségével! Azt várjátok tőlem, hogy még szeressem azt a férfit, aki megcsalt és teherbe ejtette Hermionét? Nem, nem fog menni! Én már nem tudom szeretni őt! Sajnálom! Vagy elfogadod Dracót és a gyerekünket, vagy felejts el engem és az unokátokat is! És ez nem zsarolás! Én nem tudnék úgy veletek leülni egy asztalhoz, hogy tudom, gyűlölitek a szerelmemet, aki nemsokára a férjem lesz!
- Bármit, kincsem, csak azt ne! Ne menj el! Ne tilts el minket az unokáinktól! Mi szeretjük Chris-t és szeretni fogjuk őt is! – Mutatott Ginny hasára. Ginny átölelte apját.
- Köszönöm, apa! Tudtam, hogy meg fogod érteni! Köszönöm! – Ekkor egy ideges minisztériumi dolgozó jött be az irodába.
- Arthur, baj van! – mondta rémülten.
- Mi a gond, Peter?
- Halálfaló támadás! Három éve egy halálfaló sem támadott meg senkit! De most igen! Három mugli életét vesztette, öt mugli pedig megsérült! De ez még nem minden! Felbukkant köztük egy varázsló, akiről már nem hallottunk hét éve!
- Bellatrix Lestrange? – Peter ijedten rázta meg a fejét. - Dolohov? Carrow? – Ismét fejrázás.
- Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért! Tudjukki él! – Arthur a székébe esett, Ginny a szája elé kapta a kezét, de a legfurcsább Draco volt. Ő állt, szemrebbenés nélkül és egy kicsit elmosolyodott.
- Értem – válaszolta Arthur. – Ez már teljesen biztos?
- Igen. Minden auror, aki ott volt, tanúsíthatja. Száz százalék.
- Rendben. Vagyis nincs semmi sem rendben, de mit mondhatnék? Hívd ide Harry Pottert! Azonnal!
- Nem kell, Arthur! Már itt vagyok! – mondta az érkező Harry. Először észre sem vette Ginnyt és Dracót. Csak akkor, mikor Peter elment. – Hát ti?
- Az apámhoz jöttem.
- De szerintem ehhez nem kell Draco!
- De kellett, mert amit mondtam, ahhoz Dracónak is köze van!
- Igen. Fiam, ne kötözködj egy Malfoyjal! Ne éri meg! Ne ereszkedj le az ő szintjére!
- Jó, apa! Akkor te se ereszkedj le Hermione szintjére! Ha az én kedvesemmel ilyen vagy, hogy „ne ereszkedj le az ő szintjére”, akkor Hermione szintjére sem kell leereszkedni! Tönkretette az életem! Én Dracóhoz tartozom, Harry pedig Hermionéhoz. – Harry megcsóválta a fejét.
- Nem, már nem tartozunk egymáshoz! Szakítottunk! – Ginnyt meglepte. De nem tudott másra gondolni, csak a bosszúra.
-Áh, értem! Kivel csalt meg? Vagy te kivel csaltad meg?
- Gin, ne légy velem ilyen gonosz!
- Ne? Miért ne? Azt ne mondd, hogy nincs jogom hozzá! Tönkretettél! Igaz, ez a „kis” félrelépés vezetett Dracóhoz, úgyhogy hálás is vagyok!
- Azonnal hagyjátok abba! Milyen dolog ez? Harry nagyon is becsületes, de ezt nem lehet elmondani róla! – Mutatott Dracóra.
- Becsületes? A fiad feleségével csalt meg engem és szerencsétlen Ront is! Van egy közös lányuk, Rose! Neki ez egy kicsit sem hiányzott! Hiszen csak négy éves! Rá nem gondoltatok? – A kérdés Harrynek volt címezve. – Ti boldogan fetrengtetek egymással, szegény kislányra nem is gondolva! Rendben van, hogy rám, meg Ronra nem, de egy ártatlan kislányra igazán gondolhattatok volna! De ezt nem olyan egyszerű, igaz-e? Te egy mocsok vagy, a kis kurváddal együtt! – Harrynek itt betelt a pohár. Lekevert Ginnynek egy pofont. Ginny elkezdett könnyezni, majd az arcához kapott. Nem hitte volna, hogy Harry képes lenné valaha is megütni. De Dracónál is betelt a pohár. Ő meg Harrynek húzott be egyet. Arthur csak figyelte a verekedő párost. Harry visszaütött Dracónak, de mikor Draco ütött volna, Ginny megfogta Draco kezét.
- Nem éri meg! Nem hittem volna, hogy valaha is képes leszel megütni! Aki képes megütni egy nőt, az gyáva és gyenge!
- Elég volt, Ginny! – szólt rá apja. – Ne sértegesd Harryt! – Ginnybe mintha villám csapott volna. „Jól hallottam? A lánya helyett Harry Potter mellé állt?”gondolta Ginny.
- Apa? Te mellé állsz? A lányod helyett? Mivel vette el az eszed? Most kevert le nekem egy pofont és te még mindig mellette állsz?
- Kislányom. Nyugodj meg! Harrynek van igaza! Nem kellene Hermionét egy olyan nőnek nevezni, aki az út szélén áll! – Ginny jobban sírt, mint eddig. Megragadta Draco kezét.
- Gyűlöllek, apa! Bárcsak valaki más lenne az apám! – Azzal kivágtatott az irodából, maga után rántva Dracót. Mikor már kint voltak a minisztériumból, Ginny megállt és Draco karjaiba vetette magát. Hangosan zokogott.
- Hogyan tehette? Harry mellé állt! A lányával szemben!
- Hogy mondhatod ezt? Az apám most fordult ellenem, és az mellé állt, aki megkeserítette az életem!
- Ő nem fordult ellened! Szeret téged, de elvakítja a gyűlölet, amit…amit irántam érez. De neked vigyáznod kell magadra! Most már ketten vagytok.
- Igazad van! Ostoba vagyok! De akkor is az apám! Hogyan tehette? A lányával szemben?
- Tudod, hogy Harryt is a fiaként szereti. Nem tudja elképzelni, hogy az ő drága fia olyat tett, amit mi állítunk!
- És rólam el tudja képzelni? Hisz látta, hogy felpofozott! És még így is mellé állt?
- Majd ha lehiggadtatok, akkor megbeszélitek! Addig ne idegeskedj! Ártalmas!
*
Másnap minden újság Voldemort visszatéréséről szónokolt. Az egyik újság azt írta, hogy „ A Sötét Nagyúr visszatért!”, a másik, hogy „ Tudjukki feltámadt” és csak így rohamozták a nagy hírt. Sok újságíró jót csámcsogott a dolgon. De a legjobban Rita Witrol, de róla nem lehetett mást elképzelni.
Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért!
Kingsley Shacklebolt mágiaügyi miniszter tegnap délben megerősítette, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén, valóban visszatért. Így nyilatkozott:
„ Sajnálattal közlöm minden kedves varázslóval és boszorkánnyal, hogy a Sötét Nagyúr valóban visszatért. Ez a hír mindannyiunkat mélységesen lesújtott a minisztériumban. Néhány halálfaló pedig ismét kiszabadult az Azkabanból, hogy ismét csatlakozzanak – hadd idézzek Cornelius Caramel, egykori miniszter szavaival – Izé Nagyúrhoz. Minden auror készen áll a harcra, ami valószínűleg hamarosan be fog következni.”
A varázslótársadalom rémülettel fogadta a hírt. A mugli minisztert pedig tájékoztatták, hogy újra gonosz erők árnyékolják be a Földet és a muglik nagy veszélynek vannak kitéve. Harry Potter így nyilatkozott a dologról:
„ A varázslóvilágnak van oka félni, de ha betartják a minisztérium új rendeleteit, akkor kevésbé vannak veszélyben. Nem mondom, hogy nem lesz halálos áldozat, de az aurorok törekednek arra, hogy minél kevesebb legyen az áldozat. Nem kizárt, hogy lezajlik majd egy harc. Egy harc a halálfalók és az aurorok között.”
De vajon mikor? Vajon Harry Potter sikeresen le fogja győzni a Nagyurat? Vagy a Nagyúr győzi le őt? Sok kérdés, de egyikre sem kapunk választ.
Írta: Rita Witrol
Draco jókedvűen tette le az újságot.
- Szóval, tényleg visszatért. Remek. Ha így halad az ügy és hamarosan háború lesz, akkor apám hamarosan szól. És nekem mennem kell, hogy támogassam őket és újra halálfaló legyek – mondta és folytatta reggeliét, nem tudván, hogy más is hallotta, amit mondott.
- Szóval erre ment ki az egész! Te szemét! Te még mindig Voldemort mellett állsz! – ordította Ginny. Draco csak most vette észre.
- Ginny…
- Ne, ne is próbáld megmagyarázni, mert nem fog sikerülni! – Azzal felrohant az emeletre. Draco persze utána ment.
- Mit csinálsz? – kérdezte, mikor meglátta a bőröndbe pakoló Ginnyt.
- Szerinted mit? Összepakolok és elmegyek! Nem képzeled, hogy ezek után egy házban maradok veled? Akkor most kiábrándítalak! Elmegyek! Ma láttál engem utoljára és ne is keress többé! – Megfogta a bőröndjét és elindult a szobából. De a lépcsőnél visszafordult, hogy újra beleordítson Draco képébe. – Elmegyek Ronékhoz Chrisért! Hogy tehetted? Én megbíztam benned, de te aljas módon elárultál! Te aljas halálfaló! – monda, majd ismét megfordult és elkezdett rohanni a lépcsőn. De hirtelen megbotlott a szőnyegben. Érezte, hogy a bőrönd kiesik a kezéből és elkezd gurulni a lépcsőn. Majd hallott még egy férfikiáltást és elsötétült a világ.
*
Mikor felébredt, egy kórházi ágyon feküdt. Hirtelen eszébe jutott minden: Draco, a veszekedés, és a lépcső. Körülnézett a szobában. Szinte minden fehér volt a szobában, csak egy fekete pont volt a szobában. Ott ült a fotelon. Fekete haja a homlokára omlott, szemeit eltakarták szemhéjai. Ginny nem hitte, hogy Harry képes lenne mellette lenni, ilyen helyzetben is. Ginny megpróbált felülni, de sikertelenül. A hasába éles fájdalom hasított. Harry erre felébredt.
- Gin! Jól vagy? – kérdezte aggódóan.
- Voltam már jobban is. Te mit keresel itt?
- Mert aggódtam érted. Ha hiszed, ha nem. Ron és Luna talált meg, mikor Christ vitték hozzád. Leestél a lépcsőn, de senki sem tudja, hogy hogyan. Te elég képzett vagy ahhoz, hogy egy lépcső kifogjon rajtad. Draco miatt történt, igaz?
- Igen. Miatta. Veszekedtünk. Ő… ő még mindig halálfaló… - kezdett el sírni Ginny.
- Nem értem, hogyan költözhettél oda hozzá, mikor tudtad, hogy régen mi volt. És valószínű volt, hogy még mindig az.
- De épp ez az! Csak Voldemort visszatérése miatt tette és azért ment vissza hozzájuk.
- Veszélyben voltál te is és a fiam is. – Ginny a hasához kapott. Lapos volt.
- Mi történt a fiammal?
- Gin… ő… ő nem élte túl a balesetet. – Ginny nem lepődött meg, de nem is volt felkészülve. Hisz tudta, hogy egy három hónapos magzat nem él túl egy ilyen balesetet. – Sajnálom!
- Nem kell. Ha megszületett volna, csakis Dracóra emlékeztetett volna. És én nem bírtam volna elviselni, ha egy kis Draco-hasonmás rohangál körülöttem.
- Ginny, már te is tudod, hogy Hermione és én szakítottunk. Azért történt, mert én rájöttem valamire.
- És mire?
- Én téged szeretlek! Nagyon! Talán a sors akarta, hogy egy kis időt Hermionéval legyek. Mert ezalatt az idő alatt jöttem rá, hogy a mi szerelmünk nem csak egy futószerelem, ami három hónap alatt elmúlik. Én mindig is szerettelek. De csak akkor jöttem rá, mikor hatodikba jártam.
- Harry…én nem tudom, hogy mit mondjak. Azok után, ami apa irodájában történt.
- Ginny! Én nem akartam! Olyan mérges voltam, hogy te és Draco, hogy elvesztettem az önuralmam. Gondolom, azt hitted, hogy Hermionét védem, de nem. Ginny… kérlek…
- Harry! Adj nekem időt, hogy átgondolhassam! De én most kérnék valamit. Most, hogy már nincs semmi, ami meggátolna, hagyd, hogy részt vegyek a csatában. Hisz képzett auror vagyok! – Harry megcsóválta a fejét. – Ha tényleg szeretsz, engeded.
- Én erre csak azt tudom mondani, amit hatodikban. Nem akarom, hogy bajod essen miattam.
- Én saját felelősségre mondom. Szeretnék ott lenni. Kérlek!De mikor mehetek haza?
- Három nap múlva. De addig ebből a teremből nem mozdulsz. És most hazamegyek átöltözni. Anyukád és apukád kint vannak és nagyon aggódnak. Beküldjem őket?
- Anyát igen, apát ne! Őt nem akarom látni!
- De Ginny! Lásd be, hogy apádnak igaza volt Dracóval kapcsolatban! Aljas féreg, aki nem gondol semmire és senkire! Felejtsd el, ha nem akarsz ennél többet szenvedni! Ő nem szeretett!
- Tudom. Mikor leestem a lépcsőn, ott állt mellettem! Te pedig azt mondtad, hogy Ron és Luna talált meg. Draco hagyott volna meghalni!
- Én nekem most akkor is mennem kell átöltözni, mert három napja ugyanaz a ruha van rajtam és szerintem te is észrevetted, hogy nincs valami kellemes szagom – mosolygott Harry.
- De ugye még nem terveztek semmit Voldemort ellen? – Harry nagy levegőt vett.
- Gin…valamit nem mondtam el. Voldemort üzent nekem, hogy holnap legyek a Godric’s Hollow-i temetőbe, és hozzam az auror társaimat is, hogy az ő halálfalóinak legyen kivel játszadozni.
- Holnap lesz a csata és nem szóltál róla? – kelt ki magából Ginny.
- Igen. Holnap – bólintott rá Harry. Ginny felpattant, mintha nem érzett volna semmi fájdalmat.
- Én is menni akarok! Nem tarthatsz vissza!
- De bizony visszatarthatlak! Ha kell, idekötözlek az ágyhoz, míg a csata be ne fejeződik!
- Azt nem teheted velem! Ha szeretsz, kérlek, engedd, hogy harcoljak! – Harry megcsóvált a fejét.
- Nem, Gin! A leghatározottabb nem! Felejtsd el! Te nem harcolhatsz!
- Mitől féltesz? – Egymás szemébe néztek.
- Szerinted mitől?
- Biztos, hogy nem Voldemorttól. Tudod, hogy meg tudom védeni magam tőle!
- Én Malfoytól féltelek! Ő is ott lesz! Voldemort oldalán! – Ginny szeméből potyogtak a könnycseppek. Ekkor Harry felkiáltott. – Molly, Arthur! Gyertek be! Felébredt! – Ekkor már nyílt is az ajtó és belépett rajta az ideges házaspár.
- Kislányom, jól vagy? – kérdezte Molly. Ginny bólintott. – De miért nem vagy ágyban? Még gyenge vagy! Azonnal sipirc az ágyba!
- Nem, anya! – tiltakozott Ginny. Életében először tagadta meg a szülői szót.
- Mit mondtál? – kérdezte meglepődve Molly. Arthur meg sem szólalt.
- Azt, hogy nem! Harcolni fogok!
- Kislányom, nem beszélhetsz így édesanyáddal! – Ginny most apjára nézett.
- Te ne szólj hozzám! Nem vagy többé az apám! Mikor Harry megütött, mellé álltál és nem a lányod mellé! Ez hatalmas fájdalom, amitől még mindig fáj a szívem, és bármelyik pillanatban széthasadhat!
- Ginny! Apád szeret téged! – kapcsolódott be Harry is a beszélgetésbe. – Sajnálom, de maradsz! – Majd intett a pálcával. Ginny pár másodperccel később összeesett. Harry elkapta, és az ágyba fektette. – Ettől alszik egy kicsit. Ha mázlink lesz, akkor nem ébred fel szombatig. Tehát, van egy pár napunk még.
- Ha nincs mázlink, meddig alszik?
- Ez egy furcsa varázslat. A szerencsén múlik. Ha szerencsénk van, akkor szombatig alszik, ha nincs, akkor holnap estig!
- Még az is jó! Még úgy is lekési a csatát – mondta Arthur.
- Igen. De hagyjuk magára, mert…
- Igazad van, fiam. Menjünk – mondta Arthur. Megcsókolta lánya homlokát, majd kiment. Molly is így tett és ő is ment Arthur után. Ekkor Harryn volt a sor. Ő is megcsókolta szerelme homlokát.
- Holnap mindennek vége lesz. Mert nem élhet úgy az egyik, hogy él a másik. Holnap valaki eltávozik az élők közül. Reméljük, hogy Voldemort lesz. De ha én lennék, akkor is a szabadságért és a jóságért halok meg. Ég veled, Gin! – Majd ő is kiment. De arra nem is gondolt, hogy nem lesz akkora szerencséje, mint azt gondolta, a varázslattal kapcsolatban.
*
Másnap minden auror elindult a temetőbe. Harry, Ron, Hermione, Tonks, Remus, Molly, Arthur, Bill, Kingsley, Luna (bár ő inkább az orvosláshoz értett), Neville, Dean, Mordon, Charlie, George. Csak Ginny hiányzott. Minden auror remélte, hogy ők lesznek túlerőben és nem a halálfalók. Útban voltak a Godric’s Hollow-i temetőbe. Harry egész végig Ginnyre gondolt. Hermione pedig szerette volna visszaédesgetni Ront, de nem túl nagy sikerrel. Egyszer George felkiáltott.
- És most jöjjön az ütközet! Az ütközet, ami eldönti, ki él, és ki hal!
AJÁNLOM AZ OLDALT
