Reggel majd szétrobbant a fejem, pedig nem is ittam annyit, hogy másnapos legyek. Álmosan fúrtam bele még jobban fejemet párnám békés és megnyugtató magányába. Döbbenten vettem észre, hogy a párnám kemény, ütemesen mozgolódik fel és le. Riadtan ugrottam hátrébb az ágyban. Szerencsétlenségemre sikerült belegabalyodnom a lepedőbe és a fenekemre huppantam.

Halk szitkozódások közepette, rémülten néztem az ágyra és alkalmi párnámra. Egy észbontóan helyes pasi feküdt a párnámnak hitt helyen.

HARRY. Ez nem lehet igaz. Az ágyon maradt takaró éppen megfelelő helyeken takarta békésen alvó testét. Oldalra fordult testén szépen kirajzolódtak az izmok, hasán a feszes kockák. Vágyakozva haraptam bele alsó ajkamba.

Érdeklődve néztem körül. Kevés bútor volt a szobában. Az ágyon kívül csak egy éjjeli szekrény, egy szekrény vélhetőleg ruhákkal és egy lámpa egy televízióval foglalta a helyet. Hát igen, agglegény lakás, hogy vélhetőleg minél kevesebbet kelljen takarítania. Szorosan magam köré tekertem a szerencsétlen módon megszerzett lepedőt és elindultam megkeresni a tegnap éjjel elvesztett ruhadarabjaimat. Egy melltartó a lámpa tetején, egy szoknya a folyosón és egy kabát a nappaliban.

Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és megkerestem a cipőmet is. Bár az érzés, hogy valami nincs rendben nem múlt el. Valamim tuti, hogy hiányzik, de nem voltam képes rájönni, hogy mi. Lábujjhegyen, nehogy felébresszem Harryt visszasétáltam a hálóba és elhelyeztem a lepedőt az ágyon. Nehogy már egy lepedőn bukjak le. Remélhetőleg tegnap Harry is ivott annyit, hogy most ne emlékezzen semmire sem.

A nappaliba érve még mindig azon gondolkoztam, hogy mi hiányzik. Az ajtót óvatosan kinyitottam és kisurrantam minél halkabban. Szerencsémre a lépcsőházban senkivel sem találkoztam. Kiérve az utcára megkönnyebbülten lélegeztem fel. Szét se nézve, átrohantam az utcán a szemközti lakásomba. Az ajtó engedelmesen kinyílt és amilyen óvatosan Harrynél kisurrantam a házból, magamnál ugyan ilyen óvatosan slisszoltam be a szobám védő környezetébe.

Fáradtan, de mégis békésen huppantam le kényelmes ágyamra. Csend. Mindenhol csend volt.

-         Tehát a lányok még alszanak, ha egyáltalán itthon vannak – sóhajtottam megkönnyebbülten.

Rápillantottam az ébresztőórámra. Fél tíz.

-         Áh, elfogok késni – sikítottam fel félve. Hát igen ha megint elkések, most már tuti büntetést kapok. Kapkodásom közepette sikerült levernem az asztalon lévő naptáramat. Gyorsan felvettem, amikor a szemem megakadt a dátumon.

-         A francba, már megint feleslegesen. Vasárnap. Tudhattam volna, hogy már megint nem stimmel valami – morgolódtam most már egyre hangosabban, mígnem eme hasznosnak nem nevezhető tevékenységemet egy kopogás szakította félbe.

A kezemben tartott naptárat és ruhát gyorsan bedobáltam a nyitott szekrényajtón. Takarómat gyorsan elrendeztem, majd odacsoszogtam az ajtóhoz.

- Hát te meg hol voltál? Tegnap egész este téged kerestelek, de meguntam – teremtett le kedves barátnőm.

- Jess, Jess, nyugi. Eljöttem a discoból, nem éreztem jól magam.

- De reggel benéztem hozzád és nem voltál sehol. Titkolsz valamit? – „Áh, igen. A szokásos faggatás. Na most, hogy másszak ki ebből, mert az világos, hogy az eredeti sztorit nem mondhatom el nekik, talán csak Herminek”

- Áh igen, reggel. Korán felkeltem és nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért inkább elmentem sétálni, nehogy a mászkálásomra felébredjetek.

- Na jó, most az egyszer hiszek neked, mert túl fáradt vagyok még ahhoz is, hogy kötekedjek veled – ezzel a végszóval ki is mászott szobámból.

Dobogó szívvel támaszkodtam neki ajtómnak. Ha már ettől így kikészültem, hogy fogom a többiek előtt is eltitkolni. De a legfontosabb, hogy fogok így Harry elé állni. HARRY. Úristen, mi lesz ha mégis emlékszik mindenre. Ha szerencsém van, akkor eléggé részeg volt ahhoz, hogy ne emlékezzen rá vagy ha mégis akkor legalább már nem voltam ott és nem is hagytam semmit ott.

Hiány. Ez a szó lebeg a szemem előtt, mióta elhagytam a szobáját. Hiány. De mi hiányzik?

Erősen gondolkoztam. Hiányzik valami vagy valaki? Nem igaz, hogy nem tud az eszem konkrétabb meghatározást nyújtani.

-         Ginny jössz a kávézóba? – kiáltott be ajtóm másik oldaláról Amy.

-         Igen, mindjárt. Csak előbb felöltözök. Tudod mit, majd lent találkozunk – kiáltottam én is vissza.

Remélem, hogy nem lesz ott semmilyen ismerős sem. Szekrényemhez léptem és kiemeltem belőle egy lenge fehér pólót és egy könnyed, hozzá illő világos szoknyát. A hajamat egyszerűen felfogtam. Smink nulla, csak egy kis szájfény és máris kész lettem.

Lassan körülnéztem a lakásban. Már mindenki lent lehetett a kávézóban vagy a közelében. Óvatosan behúztam magam mögött az ajtó és bezártam. Kiléptem a hűs időbe, mélyet szippantottam belőle.

Kicsivel vidámabban közeledtem a kávézóhoz, amikor rémálmom beteljesülni látszott.

A kint ülőhelyeken a lányok mellett ott ült Harry.

Holtsápadtan próbáltam elfordulni, hátha még nem vettek észre, de pechemre Jess integetni kezdett nekem. Harry érdeklődve fordult felém, szemében valami fura fény ragyogott. Kedvesen rám mosolygott, amit nekem is viszonoznom kellett, nehogy megsejtsen valamit a tegnapból.

Kényszeredetten helyett foglaltam az utolsó üres helyen, közvetlen mellette.