Reggel a szobatársaim zajára ébredek, azaz, hogy a veszekedésre, vagy kiabálásra, vagy hangos beszédre. Nekem tök mindegy, csak hagyjanak aludni. Olyan nagy kérés ez? Még fel sem kell kelnem, különben az órám már nyávogott volna. Ránézek az órámra, negyed nyolcat mutat. Hát ez csúcs! Már megint elromlott. Mióta Ron, vagy Percy hozzányúlt, azóta nem működik, mindig elromlik. Fred és George adta nekem. Anya persze nem szerette volna, és ki is nyilvánította a véleményét a bátyáimnak. Valahogy így: - Jaj, fiúk, ha nem tudtok értelmes ajándékot adni a húgotoknak, akkor inkább ne is adjatok! - Erre Fred: - Jaj, anya, ez nagyon is értelmes.
- Ja, ja - bólogatott George.
- Tudod, anya, legalább nem alszik el - mondta George.
- Az biztos, ugyanis majd szépen a frászt hozzátok a húgotokra!
- Anya, ugyan már! Ginnyre mostanában nehéz a frászt hozni, ugyanis azt se
Tudja, mi történik körülötte mostanában. Harry szerint legalábbis. - Anya George szavára gyanúsan nézett, nem értem, miért. Ekkor szólaltam meg.
- Ki az a Harry? - Anya persze rögtön szigorúan nézett, megcsóválta a fejét és inkább odébbállt mosogatni.
- Én mondtam. Na, gyere húgi, hadd mutassam meg, milyen szép hangja van. Látod? Csak beállítod és meghúzód a farkát. Ezzel aktiválódik. - A macska ettől úgy nyávogott, mintha szó szerint nyúznák. Anya persze rögtön elejtette a tányérokat.
- George, mindjárt kihajítom azt az órát, veled együtt!
- Anya, nyugodj meg, ez csak egy óra - nyugtattam anyát.
- Nekem tetszik - súgtam meg George-nak. Anya persze meghallotta és szigorúan nézett rám.
Na, de térjünk vissza a jelenbe. A lányok hangosan veszekedtek. Hogy min? Hát idézem: - Hé ki látta a rózsaszín bugyimat? - kérdezte Csenge. - Kinél van a fekete szempilla spirálom? - kérdezte Márta. - Kinek a macskája pisilt az ágyam mellé? - kérdezte Emese. Hát igen, jól kezdődik a reggel, mi? Nagy nehezen felkelek, de visszadőlők az ágyamra és végiggondolom, érdemes-e ma felkelni?
1. óra: Jóslástan
2. óra: Bájitaltan
3. óra: Sötét Varázslatok Kivédése

Továbbá még ezeket tanulom: Legendás Lények Gondozása, Rúnaismeret, Átváltoztatástan, Mágiatörténet, Mugliismeret. Ha jól számoltam nyolc, de még ezen kívül kviddicsezem is, és elég jó vagyok, azt hiszem. Múltkor is csak egy gyereknek mentem neki és csak egyszer az oszlopnak és csak egyszer estem le majdnem a seprűről, illetve le is estem, de elkaptak a bátyáim. Fred és George még kedvesen meg is jegyezték, hogy maradjak a kötögetésnél, mintha szoktam volna? Oké, tudok, de nem szokásom. Anya erőltette rám, mondván, hogy ha férjhez megyek, és gyerekeim lesznek, kössek valami ruhát nekik. Na, de térjünk megint vissza a jelenbe. Szóval, felkelek, mert Csenge már nem hagy, mondván, keljek már fel, mert elkések az első órámról. Nincs kedvem bemenni, bár ki tudja, lehet, hogy jó híreket kapok jóslástanon és megjósolják, hogy becsapódik egy meteor a sulimba, vagy hogy holnap reggel eltalál egy főbenjáróátok. Tudom, valószínűleg nem fog megtörténni, de álmodozni csak szabad! Szóval, felkeltem, már vagy fél nyolc volt. Gyorsan a fürdőbe mentem, lezuhanyoztam és felkaptam a ruháimat a szobámban. Szobatársaim már lerohantak reggelizni, kivéve Csengét, ő megvárt és végignézte, ahogy ügyetlenül magamra kapom a ruháimat, majd megszólalt.
- Ginny, jól áll neked a kék tincs. Én is kipróbálhatom?
- Persze - mondtam, és na ugye, hogy megmondtam, hogy a példaképének tekint? De ez már túlzás, szerintem, de nem nagyon érdekel.
- Ginny, mennünk kéne.
- Oké, de te csak menj előre, én majd később megyek, rendben? Még előszedem a könyveimet.
- Rendben, de ne késs sokat, jó? Nem akarok egész nap nélküled lenni, mert te megint büntetésben vagy.
- Jó, oké. Megígérem, hogy legközelebb te is velem jöhetsz a büntetésre.
- Köszi, köszi! - ugrott a nyakamba. Ő sem egy százas, de mit várjunk tőle, ha én vagyok a példaképe? Utána szépen lement. Már hét óra ötven volt, mire lementem reggelizni. A szobatársaim már sehol. Harryék ott ülnek, ezek szerint, nekik második órájuk lenne csak. Azt még megérteném, ha a bátyámék késnének, Ron és Harry, na de Hermionéra nem vallana. Leülök Ron mellé, mellette Hermione ül és velem szemben Potter. Ki nem állhatom, na jó, talán nem vészes és meg úszom veszekedés nélkül.
- Ööö, sziasztok – köszönök, ha már bunkó módon eddig nem köszöntem és elveszek három pirítóst. Igen, kell az energia, mert ki tudja, lehet, az ebédet kihagyom, vagy a vacsit és ha nem, hát, amúgy sincs rajtam plusz fölösleg, legalábbis azt hiszem ebből: „Ginevra Molly Weasley! Edd meg a reggelidet! Tiszta csont és bőr vagy!” - mondta otthon anya. Na, vissza a jelenbe.
- Szia! - mondta Harry és ezek szerint nincs kedve veszekedni, na, nem is bánom. De ez akkor is fura, hogy azok után, ami történt, hozzám szól, mert ő átkozott meg, de erről is később. Legalább már tudod, ki volt.
- Szia! Ööö… Ginny, nem kéne órán lenned? - kérdezte Hermione.
- Kéne-kéne, de nincs kedvem, majd később bemegyek. - Hermione már nyitotta volna a száját, de nem tette. Majd mégis csak megszólalt, de csak ennyit kérdezett:
- Milyen órád lenne?
- Jóslástan.
- Óh, akkor megértem. - Hát igen! Ez Hermione. Ő sem szereti a Jóslástant. Szerinte a legködösebb és a Rúnaismeret, na az koret. - Idéztem Hermionét, mikor harmadikos volt.
- Ööö… húgi… - szólat meg most először Ronáld Weasley, a bátyám.
- Mi van? - kérdeztem igen bunkómódon, teli szájjal.
- Anyáék kezdenek kiakadni rajtad.
- Nem értem, mért? Múltkor kivételesen megírtam a leckémet. - Hermione majdnem felrobbant erre a kijelentésemre. Harry meg sem rezzent és meg sem szólalt. Úgy tűnik, neki már nem furcsa, ahogy viselkedem, sőt! Hozzászokott, vagy csak nem akar veszekedni. Tudja, hogy igen, megváltoztam, hiszen még a kapcsolatom sem jó vele, igaz, az ő hibájából. Nem mintha lenne köztünk bármi is, de most már barátok sem vagyunk, hanem a legnagyobb ellenségek, de úgy látszik, most fegyverszünetet tart. Nem bánom, jólesik egy kis béke. Régen csodáltam őt, de az egy kislány volt. Tíz éves voltam, mikor nagyon is oda voltam érte, most meg egy tizennégy éves tini, akivel nehéz kijönni, mások szerint, bár nem mondták, de tudom, hogy erre gondolnak. Nem érdekel. Akinek nem tetszik, az hagyjon békén.
- Ööö… Ginny! Ronnak talán igaza van. Én nem vagyok odáig érte, de talán emiatt a kviddicstől is eltiltanak.
- Ez hülyeség! Nem vagyok annyira rossz, és kit érdekel? Úgy is az igazgató dönt és Harry.
- Sajnálom, Ginny, de ha továbbra is így folytatod, el kell, hogy tiltsalak. Ó, és én még azt gondoltam... Tudhattam volna, hiszen ki nem állhat. Miért is állna ki mellettem.
- Hát tudod mit? Tilts el most tőle! - Álltam fel.
- Ginny, nem azt mondtam, hogy most, de ha továbbra is így folytatod…
- Hogy? - kérdeztem, de mindnyájan tudtuk rá a választ.
- Csak légy újra önmagad, Gin.
- Mintha az olyan könnyen menne - motyogtam magam elé, de valószínűleg Harry meghallotta, ha esetleg a többiek nem is, mert nagyra tágultak pupillái és zöld, smaragd szemei meglepődtek azon, amit mondtam, és mintha csalódást is láttam volna benne és felsóhajtott.
- Na, megyek órára! - fogtam meg a táskámat.
- Most? De már fél kilenc van! - kérdezte Ron.
- Óh, szóval ismered az órát? Hát, tudod, még ott is jobb, mint itt. – Azzal elvágtattam, de előtte még kinyögtem egy „Sziá!”-t  Ronnak.