Emlékek  a  habfürdőről

Visszaúton a betegszobából a hálóterembe, Harry esze egyfolytában az elmúlt hat hét eseményein járt. Kimondhatatlanul megkönnyebbült. Ginny csak beteg, és nem... Hirtelen eszébe jutott Trelawney víziója egy gyermek születéséről. – Micsoda egy hülyeség!

Élénken emlékezett annak a bizonyos estének minden percére, amikor bagolypostát kapott a legifjabb Weasley-től ...

Kedves Harry,

Beszélhetnék veled négyszemközt? Valami fontosat kell mondanom neked. Csak írd meg a helyet és időpontot, és én ott leszek. Előre is köszönöm.

Ginny

Harrynek halvány fogalma sem volt mit akarhat tőle a lány, de furcsa melegség árasztotta el a testét...

Különös, gondolta, nem is vette észre, milyen csinos lett az a lány … felidézve magában Ginny alakját, levelet tartó keze megremegett és szíve hangosan kezdett dobogni – gyorsabban, mint valaha. Még emlékezett Cho iránti érzéseire, de azok az érzelmek nagyon távolinak tűntek – mintha egy előző életből származtak volna…

Mivel Ginny kettesben akart beszélni vele, elküldte Hedviget a válasszal, hogy találkozzanak este tízkor a prefektusi fürdőben. Az volt a legbiztonságosabb hely, amit ki tudott találni, ráadásul az érvényes jelszót is tudta, mert hallotta, amikor Hermione elmondta egy másik prefektusnak, röviddel azután, hogy megváltoztatták.

Harry mosolyogva gondolt rá, hogyan lopódzott be három évvel azelőtt a fürdőbe, hogy megfejtse az aranytojás rejtvényét. Akkor a jelszó ’Pacsuli’ volt. A prefektusoknak nem lehetett túl élénk a fantáziájuk, mert az új jelszó ’Kölnivíz’ lett.

Amikor Harry tízkor a fürdő ajtajához ért, Ginny már bent várta, mivel válaszlevelében megírta neki a jelszót.

A fiú belépett a fürdőbe, becsukta az ajtót maga mögött és odasétált a szégyenlős tekintetű Ginnyhez, aki fekete köpenye alatt Barbie-rózsaszín hálóinget viselt.

- Itt vagyok - mondta Harry.

- Látom - válaszolt a lány halvány mosollyal.

- Szóval, miért is akartál kettesben beszélni velem?

- Én… azért akartam... el kell mondanom neked, Harry… - kezdte remegő hangon Ginny, egész testében reszketve.

- Igen? Mit kell elmondanod nekem? – a fiú gyengéden megfogta a lány állát, és kissé megemelte, hogy egyenesen a szemébe tudjon nézni.

Furcsa, hogy eddig nem is vette észre, milyen szép csokoládébarna szeme van Ginnynek. Eddig mindig csak lesütött szemmel látta, ha a közelében volt... a felismerés hirtelen csapott belé: Ginny csak akkor sütötte le a szemét, és viselkedett félénken, amikor ő, Harry a közelben volt. Ron mesélte neki, hogy Ginny mindig élénk kislány volt, de soha nem jutott eszébe megkérdezni a barátját, miért olyan szégyenlős a húga, amikor ő a közelben van.

Most azonban megértette, miért. Ez a lány szereti őt… korábban azt gondolta, hogy Ginny csak rajong érte, mint Colin vagy Dobby…. de most először megértette, hogy ez nem csak csodálat – ez SZERELEM….

… és hirtelen felismerte mit jelent az a furcsa érzés, amely rátört, amikor a lány levelét olvasta...

… rájött, hogy valószínűleg viszontszereti őt – mégpedig nem barátként, sem pedig mint a legjobb barátja testvérét…

NEM. Úgy szereti, ahogy egy férfi szeret egy nőt.

- Én… - kezdte újra a lány, látszott, hogy válaszolni akar a fiú kérdésére, de félt befejezni a mondatot.

- Szeretsz engem, ugye? - bökte ki Harry, a következő pillanatban már meg is bánva, amit mondott. - Voldemort szerelmére, hogy tudtam ilyesmit kérdezni? Most mit fog gondolni rólam? Azt fogja hinni, hogy ugyanolyan beképzelt vagyok, mint Malfoy!

De Ginny nem sértődött meg a kérdéstől. Egyáltalán nem. Megkönnyebbült, hogy nem kellett kimondania, mert a fiú megtette helyette.

- Sajnálom, Ginny, én … én ostoba voltam - Harry elengedte a lányt. - Most minden okod megvan, hogy azt gondold, semmivel sem vagyok jobb, mint Malfoy, de… - nem tudta befejezni a bocsánatkérést, mivel Ginny odalépett, és olyan bátor dolgot tett amit életében még soha: kezét a fiú szájára szorította, hogy megállítsa a szóáradatot.

- Nem kell bocsánatot kérned, Harry - mondta, jobb kezével még mindig a fiú ajkán. - Igazad van, szeretlek… szerettelek… az első perctől kezdve, amikor megláttalak a King’s Cross-on a 9 és 3/4-ik vágányon.

- Igazán? - Harry azt hitte, álmodik. Soha életében senki sem mondta neki, hogy szereti. A szülei meghaltak, amikor egyéves volt. Nevelőszülei, Dursleyék pedig soha nem mondták neki, hogy szeretik. Tulajdonképpen teljes szívükből gyűlölték.  Később voltak ugyan barátai, de ők csak kedvelték, nem szerették.

Ginny volt az első, aki kimondta neki a varázsszót.

- Ahaaa - bólintott a lány, pirulása még a fürdő félhomályában is világosan kivehető volt. - Nem haragszol rám, amiért  szeretlek, ugye, Harry?

- Hogy... hogy gondolhatsz ilyet? - vonta össze a szemöldökét az ifjú varázsló. - Mérges? Nem, Ginny, ellenkezőleg, örülök, hogy szeretsz.

Széles mosoly terült el a lány arcán. Határtalan boldogságot sugárzó szeme, mint két ragyogó nap világította be az egész helyiséget.

- Igen, boldog vagyok, hogy szeretsz – ismételte Harry, és arckifejezése tükrözte a lányét.

- De jó! – kiáltotta Ginny a nyakába ugorva, és olyan szorosan ölelte, hogy a fiú azt hitte, menten megfullad.

Pár perc múlva gyengéden eltolta a lányt. - Megfojtasz, édesem.

- Édesem? - a lány arca úgy ragyogott, mint a delelőn álló nap. - Igazán így szólítottál?

- Miért, talán nem tetszik?

- Dehogynem! Eddig senki sem szólított így! - karjait újból a fiú nyaka köré fonta, csokoládészínű tekintete mélyen belefúródott annak smaragdszínű szemébe. – Meg akarsz csókolni?

Ajánlatára pajkos vigyor volt a válasz. - Persze, hogy meg akarlak - Harry lehajolt a lányhoz és száját lágyan rászorította az ajkaira. Először teljesen ártatlan volt a csókjuk, szinte gyerekes, de ahogy hozzászoktak a másik száj érintéséhez, a csók egyre forróbbá vált. Harry hirtelen visszahúzódott. - A mindenit, Ginny, nem bírom tovább ezt a hőséget!

- Hát hűtsd le magad egy kicsit - tanácsolta a lány, a fürdőmedencére mutatva.

Harry elvörösödött. - Nincs nálam a fürdőnadrágom.

- Hátat fordítok, amíg levetkőzöl, jó? - kuncogott a lány.

Miért ne? Úszhatnék egy jót – gondolta Harry, és kinyitott néhány csapot, amelyen különböző színű ékkövek jelölték, hogy melyik milyen fajta fürdőhabot ad.

Amikor a medence megtelt, Harry ledobta talárját és pizsamáját, majd beleereszkedett a habokba. A víz nem volt olyan meleg, mint amilyennek egy rendes fürdőnek lennie kell, mivel “le akarta hűteni magát", tökéletes volt a számára.

Elúszott a medence túlsó végéig, és boldogan vette észre, hogy gyorsan “lehűlt”. Amikor megfordult, hogy visszaússzon, egy narancssárga foltot vett észre a buborékok között a medence közepén. Ginny haja volt az.

- Ó, ez igazán csodálatos, Harry! – kiáltott a lány. Integetve hívta a fiút, hogy ússzon oda hozzá.

Harry felemelte a fejét és kipillantott a medencéből. Gyanúja beigazolódott: Ginny ruhái ott hevertek a padlóra dobva.

A fiú nagyot nyelt. Ugyanabban a medencében vannak, és mindketten meztelenek. Hálás volt, hogy az illatos hab eltakarja a testüket.

- Harry, láttad ezt? - Ginny közelebb hívta és kinyújtott kezében egy gumikacsát mutatott neki. - Mit gondolsz melyik prefektus játszik ezzel?

- Lefogadom, hogy Malfoy.

Ginny nevetni kezdett, hangja visszhangzott a helyiségben. - Ó, Harry, olyan vicces vagy! Hé, nem kéne folyton viselned ezt - odaérve hozzá levette a szemüvegét. - Még vizes lesz, tudod - elvette a szemüveget, kinyúlt a medencéből és letette a kőpadlóra. - Sokkal jobb – karjait ismét a fiú nyaka köré fonta, közelebb húzva őt magához. Túlontúl közel...

Ne csináld ezt, kérlek! - kiáltott magában Harry, amint érezte, hogy izgalom lesz úrrá rajta. Lenyelte a torkában levő gombócot. - Ha még egy lépést tesz, nem tudok többé uralkodni magamon. - Remegés futott végig a gerincén a gondolatra, hogy a lány megteszi azt az egy lépést. Reszketni kezdett, ugyanakkor ismét rendkívül melege lett. Ahogy a lány karjai ölelték, és lágy, selymes bőre az övéhez ért, tudta, hogy elveszett.  Nem volt többé visszaút…

* * * * *

- Ó, Ginny, ez volt… eddigi életem legcsodálatosabb élménye! - sóhajtotta Harry első szeretkezésük után, amint elnyúlva feküdt a puha törülközőn, melyet a padlóra terítettek.

- Nekem is csodálatos volt. Soha nem gondoltam, hogy a szerelem ilyen gyönyörű lehet - válaszolt a lány, félresöpörve egy kóbor koromfekete hajfürtöt a fiú arcából. Álmodozó pillantása fel-alá vándorolt a testén, végül megállapodott villám alakú sebhelyén. - Annyira szeretlek.

Harry lehajolt és megcsókolta a homlokát - Én is szeretlek - mosolya elhalványult egy kicsit - Nem akartam fájdalmat okozni neked, ugye tudod?

- Ne aggódj emiatt, Harry – válaszolta Ginny. - Kicsit fájnia kellett, de most már oké. Különben csak azért volt, mert túl nagy vagy.

- Nagy? - vonta fel a szemöldökét Harry - Azt gondoltam ez normális… mellesleg honnan tudod…?

Harry nem tudta befejezni a mondatot, mert Ginny vad kuncogásban tört ki.

- HAT bátyám van, tudod. Nem tehetek róla, néha véletlenül megláttam ezt-azt…

- Ó - vigyorgott a fiú. - Azt gondoltam a mamád vigyázott, hogy ne láss meg véletlenül… - Harry hirtelen a homlokára csapott, viaszfehérre sápadva - Vigyázat??? Magasságos Mennydörgő, Ginny, mi nem... Nem védekeztünk!

- Ahh! - ült fel a lány, és minden vér kifutott az arcából.

Harrynek igaza volt. Hagyták, hogy a hormonjaik legyőzzék, és a legvadabb dologba vezessék őket, teljesen elfeledve a védekezést.

Ginny felugrott, gyorsan felhúzta hálóingét és felkapta a törölközőt, hogy megszárítsa a haját.

- Ginny… - Harrynek fogalma sem volt mit mondjon.

- Késő, Harry. Korábban kellett volna gondolkodnunk - nézett rá komoran a lány.

Tekintete olyan dermesztő volt, hogy fiú úgy érezte, jégcsappá fagyott. Ő is felkapott egy törülközőt és szárítkozni kezdett. - Figyelj Ginny, talán… lehet, hogy van egy bűbáj, amely meggátolja a fogamzást akkor is, ha már megtörtént… és távolról sem biztos, hogy egyáltalán megtörtént.

A lány bólintott. - Megyek a könyvtárba és keresek valami ilyesmit. Jó éjt.

Ahogy az ajtó becsapódott Ginny mögött, Harry nagy sóhajjal lerogyott a padlóra. Nem tudta elhinni, hogy megtette. Kezével eltakarta arcát, megpróbálva kizárni az egész világot. Nem sikerült.

- Végre egyedül vagy! - törte meg egy hang a csendet.

Harry felnézett és Hisztis Myrtle-t látta egy csapon ülni. A rendszerint rosszkedvű lány most gonoszul vigyorgott.

- M...Myrtle – dadogott a fiú, és megragadta a törölközőt, hogy eltakarja magát. - Mit csinálsz itt?

- Csak a szokásosat. Figyelem az embereket fürdés közben.

Harry elsápadt. - Mióta vagy itt?

A kísértet pajkosan rávigyorgott. - Hosszú, hoosszúú, hooosszúúú ideje.

- Mennyi ideje? - nyelt nagyot a fiú.

- Elég hosszú ideje, hogy lássak... mindent - vont vállat a kísértet.

A fiú felugrott, odaszaladt és térdre esett előtte. - Myrtle, ugye nem mondod el senkinek?

Látva ajka remegését, a lány kuncogni kezdett. - Nem Harry, megtartom a kis titkodat, cserébe azért amit adtál nekem.

- Én? Mit adtam én neked? - tátotta el a száját a fiú. Biztos volt benn, hogy Myrtle boldogan terjesztene pletykákat róla.

- Mit? - A lány nem tudta abbahagyni a nevetést. - Azt kérded, mit adtál nekem? Öregem! Egész életem legélvezetesebb óráját adtad nekem! Ööö, úgy értem halálom utáni életem legélvezetesebb óráját.... vagy mi. Ne is törődj vele, soha nem éreztem magam ennyire jól. Akkor sem, amikor még éltem - kacsintott rá. - Neked aztán van állóképességed, Harry. Majdnem azt kívántam, hogy Ginny helyében lehessek.

Harry egész arca olyan vörös lett, mint a sebhelye. Felállt, felvette a szemüvegét, pizsamáját és talárját.

- Mennem kell, Myrtle.

- Oké - kacarászott amaz, - de ha bármikor kedvetek támad Ginnyvel egy kis etyepetyére, csak nyugodtan gyertek ide!

* * * * *

Az után az éjszaka után Harry és Ginny alig beszélt egymással. Amikor találkoztak a folyosón, kerülték egymás tekintetét. Sem Ron, sem Hermione nem vette észre kettejük furcsa viselkedését.

Tulajdonképpen Harrynek nem is volt túl sok ideje bánkódni a történteken, mivel októberben elkezdődött a kviddics-szezon.

Harrynek fogalma sem volt róla, Ginny mennyi időt töltött a könyvtárban az együttlétük után. Keresett és keresett, éjt nappallá téve, de napokig semmit sem talált. Négy nappal a prefektusi fürdőben töltött éjszaka után végül megtalálta a megfelelő varázslatot. Eléggé bonyolult volt, de azért elhatározta, hogy alkalmazza. Nem veszíthetett semmit, hát megpróbálta. Annak tudata, hogy tett valamit, megnyugtatta egy kicsit, bár nem lehetett biztos benne, hogy hatásos volt-e vagy sem.

...VAGY SEM...

Most, hat héttel később, Harry biztos volt benne, hogy félelmük megalapozatlan volt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel és belépett a hálóterembe.

A másik négy fiú már aludt. Harry bemászott ágyába és egy perc múlva már őt is elnyomta az álom.

Még tíz perce sem alhatott, mikor az ajtó nagy durranással kinyílt és egy nagyon izgatott Granger kisasszony rontott be a szobába.

- Hazudtak nekünk, fiúk!

- Mi történt, édes? - Ron pislogva húzta félre baldachinos ágya függönyét. - Nincs jobb dolgod, mint felébreszteni minket az éjszaka közepén?

- Még csak tíz óra van Ron, még nincs késő! - jelentette ki Hermione.

- De nehéz napunk volt, Herm. Fáradtak vagyunk, és holnap meg kell írnunk azt az átkozott mágiatörténet dogát - tiltakozott Ron. - Tudom, hogy te akkor is tudnád az összes választ, ha legmélyebb álmodból keltenének fel, de az te vagy, nem én. Nekem alvásra van szükségem ahhoz, hogy legalább egy közepest kapjak.

- Egyetértek - ásított Seamus. - Nehéz volt megtanulni Utálatos Ulrik és Vézna Vendel nevét. Aludni akarok, Hermione!

- Majd alhattok azután, hogy meghallgattatok - jelentette ki a lány, elhúzva Neville és Dean ágyának függönyét.

Harry meg se mozdult, de Dean és Neville felébredt.

- Oké Herm, ki vele aztán hagyj minket békén! - sóhajtott a Ron. - Ki hazudott kinek?

- Pomfrey hazudott nekünk. Mindenkinek – Hermione dühösen dobta le magát Ron ágyára. – Nem létezik clupea nevű betegség. Meg akartam keresni a Gyakori Mágikus Betegségek és Nyavalyákban, de nem volt benne. Aztán megnéztem a latin szótárban és tudjátok, mit jelent?

- Nem és nem is érdekel - ásított Ron.

- Heringet jelent - kiáltotta a lány. - Heringet!

- És? Talán Ron húga egy haltól lett beteg, amit evett - jegyezte meg Dean.

Neville buzgón bólogatott. - Pomfrey nem hazudna nekünk soha. Olyan kedves asszony!

- Pontosan - értett egyet Seamus. - És most kifelé Granger!

Hermione sértődötten felállt. - Legközelebb, ha megfejtek egy rejtvényt, ne várjátok, hogy megosszam veletek!

- Nem fogjuk! - felelte Dean és Seamus kórusban.

- Rendben! - a lány hátat fordított és elhagyta szobát, bevágva maga mögött az ajtót.

- Végre! - sóhajtotta Ron és visszadőlt a párnájára. - Néha olyan idegesítő tud lenni.

- Azért szólítottad édesnek? - somolygott Seamus.

- Hm, ja az? - pirult el Ron. - Nyelvbotlás lehetett.

- Biztos - Seamus és Dean gonosz pillantást váltott. Granger látogatása legalább egy előnnyel járt: kitűnő alkalmat adott nekik arra, hogy ugrathassák Ront.

- Oké, aludjunk fiúk! - javasolta Seamus. - Korán fel kell kelnem, hogy írjak egy puskát az 1612-es koboldlázadás résztvevőinek nevéből.

- Jó ötlet - mondta Dean. - Én is megcsinálom. Binns nem fogja észre venni. Ha azt sem vette észre, hogy meghalt, nem látja majd a puskát sem, nem igaz?

- De igaz - értett egyet Ron. – Tudjátok srácok, Harry csinálja jól, fel sem ébredt. Mozgalmas napja volt. Én is álmos vagyok, jó éjt fiúk.

Már majdnem elaludtak, amikor a szobájuk ajtaja ismét kinyílt, és Madame Pomfrey lépett be.

Mind a négy, még ébren lévő fiú felült az ágyában. Harry azonban meg sem mozdult.

- Sajnálom, hogy ilyen későn zavarlak benneteket, de látom, még úgysem alszotok - mondta. Aggódó, vagy talán inkább dühös arckifejezése láttán a fiúk ugyancsak meglepődtek.

- Keltsék fel Pottert – folytatta Poppy. - McGalagony professzor látni akarja.