- ... és ez az, amiért az ősi átkok ismerete olyan fontos. Ron bizonyára tud mondani nekünk néhány érdekes részletet az egyiptomi átkokról... Ó, jó, hogy látlak, Harry - fordult Lupin professzor a belépő fiúhoz, tíz perccel az óra kezdete után. - Ülj le kérlek, és figyeld Weasley úr előadását a fáraók és egyiptomi királyok sírjaiban előforduló átkok kivédéséről.

Harry bólintott, és leült, miközben Ron felállt és odament az írásvetítőhöz.

- Hm, professzor úr, nem tudom hogy működik - mondta zavartan.

- Sajnos nekem sincs fogalmam róla, hogy működik - mosolygott Lupin. - Az egyik mugli-születésű diák szülei adományozták az iskolának. McGalagony professzor szerint képek bemutatására használják, de senki sem magyarázta el a használatát. Nos, tudja valaki, hogy kell bekapcsolni ezt az ügyes készüléket?

Dean Thomas feltette a kezét. Mivel ő muglik közt nőtt fel, tudta, hogy kell működtetni a készülékeket.

- Igen, Dean? - mosolygott a professzor. – Kérlek, segíts nekünk.

- Nem hiszem, hogy ez a vetítő működni fog itt - ismerte be Dean. - Tudja, tanár úr, elektromossággal működik.

- Aha, telekromosság? - Ron arca felragyogott. – Apám el van bűvölve tőle. Többször kapott telekromos ütést, de még mindig kedveli.

- Képzeld el Weasley urat, amint mind a tíz szál haja égnek áll! - súgta Seamus Harrynek, akinek egyszerűen muszáj volt nevetnie a gondolatra. Hermione mindkettejüknek küldött egy megvető pillantást, majd Lupinoz fordult. - Még ha tudnánk is, hogy működik, akkor sem használhatnánk a Roxfortban. Tudja tanár úr, a mugli készülékek nem működnek a kastély mágikus légkörében.

- Ó, persze Hermione, igazad van - felelte Remus. – Rendben, Ron, ha nem használhatjuk ezt, akármi legyen is, akkor csak add körbe a képeket, és beszélj az átkokról.

- Igen, professzor - bólintott Ron. - Nos, tudjátok én és a családom négy évvel ezelőtt Egyiptomban jártunk. Megnyertük a... nem fontos. Szóval ott voltunk és láttuk az összes gizahi piramist meg a sírboltokat a Királyok Völgyében. Az ikerbátyáim be akarták zárni Percyt a piramisba, de anya nem engedte. Nem mintha nem érdemelte volna meg, hogy ott ragadjon, de... el tudjátok képzelni azt a szörnyű végzetet, ami ott várta volna? A Nagy Piramist halálosabb átkok védelmezik, mint az Avada Kedavra.

- Ugyan! - vágott közbe Seamus. - Annál semmi sem halálosabb.

- Kipróbálnád Seamus? - kérdezte Ron. - Az Avada Kedavra egyszerűen csak megöl, szenvedés és sérülés nélkül. De azok az átkok megkínoznak, mielőtt megölnek. Olyanok, mintha a Cruciatus és az Avada Kedavra kombinációi lennének. Először több száz szkarabeusz bogár rágja a lábadat, beleeszik magukat a testedbe. Aztán a főpapok csontvázai, akik elkísérték a fáraót a piramisba, rád vetik magukat, és szablyával a kezükben bekergetnek egyenesen a fáraó nyughelyére, ahol a fáraó múmiája saját kezűleg fojt meg.

- A családom azt tervezte, hogy jövő nyáron Egyiptomba megyünk - mondta Lavender - Azt hiszem, lebeszélem őket róla.

Az osztály nevetni kezdett.

- Köszönöm szépen az élvezetes előadást, Ron. Én sem tudtam volna jobban elmagyarázni - állt fel Lupin. - És most megtanuljuk, hogyan védekezhetünk a múmiák támadása ellen.

* * * * *

Ebéd után Harry meglátogatta Hagridot. Előző napra ígérte látogatását, de Mrs. Norris-szal való afférja után nem tudott odamenni.

Ahogy belépett a vadőr kis fakunyhójába, borzalmas bűz csapta meg az orrát. Rögtön eszébe jutott Malfoy megjegyzése az új büdös állatokról, amelyek koszorúslányok lehetnének az esküvőjén.

- Ha… Hagrid? - Harry befogta az orrát. - Mi… mi ez a bűz?

A félóriás hozzá fordult. Arcán a legszélesebb vigyor terült el, amit Harry valaha látott. - Ó, gyere Harry, gyere, látnod kell őket!

- Kit, mit?

Hagrid a sarokba vezette, ahol egy csomó zöldes labda feküdt egy rakásban. - Most mondd meg Harry, nem csodálatosak? - kérdezte elragadtatott hangon.

- Hm, ezek újféle gurkók, amelyeknek a bűze ájulást okoz a játékosoknál, ahelyett, hogy letaszítaná őket a seprűnyélről? - találgatott Harry.

- Neem – rázta a fejét Hagrid. - Ezek igazi marslakók.

- Igazi mik? - vonta fel a szemöldökét Harry. Hagrid valószínűleg megőrült.

- Marslakók - ismételte a vadőr. - Olympe kapta őket egy orosz varázslótól. Tudod, az orosz varázslók titkos utazást tettek a Marsra, hogy versenyezzenek az amerikaiakkal. Az amerikaiak szálltak le elsőnek a Marson az Through Space 2002 seprűikkel, de az oroszok találkoztak elsőként értelmes lényekkel a bolygón.

Értelmes? - gondolta Harry. Nem nevezett volna semmit vagy senkit értelmesnek ilyen szaggal. - Ah, Hagrid, és mit tudnak? Miért olyan különlegesek, az érdekes szagukon kívül?

- Miért, miért, hát mert a Marsról jöttek! Ez elég különlegessé teszi őket, nem?

- Aha, biztosan - sóhajtott Harry, szájon át véve a levegőt. - És mit fogunk csinálni a marslakó labdákkal? Kviddicsezünk velük?

- Ó, dehogy - nevetett Hagrid. - Nem maradnak ilyenek. Még nagyon fiatalok, azért néznek ki labdának. Később kicsavarodnak és nőni kezdenek.

- Nőőőni? - Harry azt hitte, megáll a szíve. - Milyen nagyra nőnek?

- Hm... őszintén szólva fogalmam sincs - vont vállat Hagrid

Harry bólintott. - Mi lenne, ha odakint beszélgetnénk ezekről a csodás lényekről?

- Felőlem - egyezett bele Hagrid kissé vonakodva. Nem akarta egyedül hagyni drágalátos új kedvenceit.

Leültek a ház előtt, Agyar pedig rögtön odafutott Harryhez és fejét az ölébe dugta.

- Hiányoztál neki. Két hete nem látogattál meg - jelentette ki Hagrid szemrehányóan.

- Sajnálom, elfoglalt voltam - felelte a fiú.

- Valami nem stimmel veled kölyök - mondta a vadőr gyengéden. – Gyere, öntsd ki a szíved. Segíthetek valamiben?

- Bárcsak tudnál - sóhajtotta Harry.

- Azt hiszem, tudom már - kuncogott Hagrid. - A Frics macskája körüli incidens miatt vagy kiakadva, ugye?

Harry megrázta fejét. - Nem Hagrid, sokkal rosszabb annál.

- Rosszabb? Komolyan mondom, megijesztesz. Mit titkolsz előlem? - kérdezte Hagrid aggódva. – Bár… ha nem akarod elmondani… végül is mindenkinek lehetnek titkai.

- Bárcsak mindörökre eltitkolhatnám.

- Ez tényleg nagyon komolynak hangzik - jelentette ki a vadőr. - Van valami köze Tudodkihez?

- Bár ilyen egyszerű lenne a helyzet. Voldemort csak megölni akar. De ebből borzasztó botrány lesz, és ki fognak csapni. Ezúttal semmi sem menthet meg tőle. Talán ez az utolsó alkalom, hogy beszélgethetünk, Hagrid.

- Nem, nem Harry, ne mondj ilyet! Nem csaphatnak ki, akármit csináltál is.

- De én a legalávalóbb dolgot tettem, amit valaki csak tehet - válaszolt a fiú. - Nem tudom elhinni, hogy ezt tettem azzal, akit a legjobban szeretek a világon.

- Kivel?

- Ginnyvel - sóhajtott Harry.

- És mégis mit? - kérdezte Hagrid.

Harry nem mert az óriás szemébe nézni, így a cipőjének mondta. – Teherbe ejtettem.

- Mit? - Hagrid szeme olyan hatalmasra nőtt, hogy csaknem kiugrott a helyéről - Viccelsz?

Harry megrázta a fejét.  - Megértem, ha nem akarsz többé a barátom lenni.  Úgyis is el fogom veszíteni az összes barátomat.

- De Harry, hogyan gondolhatsz olyat, hogy nem akarok a barátod lenni többé? És mit jelentsen az, hogy elveszíted az összes barátod?

- Gondolkozz, Hagrid - Harry felemelte a fejét, végül elég bátornak érezve magát, hogy a vadőr szemébe nézzen. - Ha Ron megtudja, hogy mit tettem a húgával, meg akar majd ölni. Hermione is megvet majd és… Senkim sem marad, akihez fordulhatnék.

- Én mindig itt leszek neked, kölyök - válaszolt a félóriás és Harry vállára téve a kezét, gyengéden megszorította. - Mindig. És jó nagybácsija leszek a gyerekednek is… ha akarod.

- Köszönöm, Hagrid - kis mosoly tűnt fel Harry arcán. Az első mosoly az előző este óta.