Álmok  és  vallomások

Beszélgetésük után Hagrid elment Agyarral, hogy a kastély körüli mezőn élő vámpírnyulakról tartson órát a harmadikosoknak. Mivel Harrynek nem volt több órája aznap, elhatározta, hogy pihen egy kicsit Hagrid kunyhója előtt. Leült a fűbe és hátát a ház falának támasztotta.

A vámpírnyulakat kergető harmadikosok zajongása és kiáltozása nem zavarta, inkább nyugtalan álomba ringatta. Nem sokkal azután, hogy elaludt, álmodni kezdett.

 …Álmában visszakerült másodéves korába. Február 14.-e volt. A rózsaszín talárt viselő Gilderoy Lockhart mosolyogva magyarázta, miért is az év legszebb ünnepe a Bálint nap. Ron épp azt mondta Hermionénak, hogy reméli nem volt a között a negyvenhat ember között, aki Bálint napi üdvözletet küldött Lockhartnak. Hermione pedig elpirult és keresni kezdett valamit a táskájában. Harry épp arra gondolt, hogy semmi értelme Bálint napot ünnepelni, amikor egy morcos szárnyas törpe, arany hárfával a kezében odalépett hozzá, és a nevét kiáltotta. - Hé, te, ’Arry Potter! Bálint-napi üdvözletet kaptál!

Harry el akart futni, de a törpe gyorsabb volt, megelőzte és elgáncsolta. - Meg kell hallgatnod a Bálint-napi üdvözletet 'Arry Potter! - üvöltötte az elvágódott fiúnak. Harry hátára telepedett, megköszörülte a torkát és énekelni kezdett:

Szeme oly üde zöld mind fák lombja nyáron,

Ő az én mindenem, én egyetlen párom,

S szerelmünk megáldatott:

Kedvesem gyermekét várom

Harry azt hitte, mentem elájul. Minden tanuló szeme rá szegeződött. Néhányan nyitva felejtették a szájukat, mások vihogtak, és valaki kijelentette: - Na, pont ez az, amire számítottam a híres Pottertől! – ez az utóbbi megjegyzés természetesen Malfoytól származott.

- Ki küldte neked ezt a Bálint-napi üdvözletet, Harry? - kérdezte Ron. - Kit csináltál fel?

- Kit, Weasley? - vigyorgott Malfoy. - Nem mást, mint a kishúgodat.

- Micsoda? - kiáltotta Ron, Ginnyt keresve. A lány épp utat próbált törni kifelé a zsúfolt teremből. Draco utána kiáltott: - Nem hiszem, hogy Potternek nagyon tetszett a Bálint-napi üdvözleted!

- Ah, Draco rosszabb vagy a világ összes mumusánál! - pattogott Hermione.

- Egy mumusnál? - Ron és Harry odafordult hozzá. - Még nem is tanultunk a mumusokról, Hermione! Az csak jövőre lesz!

- És? - vont vállat Hermione.

Hirtelen változott a szín. Remus Lupin szobájában voltak a harmadévben. Épp Perselus Piton emelkedett ki a szekrényből. Comiculissimus!, mondta Neville remegő hangon. A következő pillanatban Piton professzor Neville nagymamájának ruháit viselte. Az osztály nevetésben tört ki.

- Te jössz, Harry - fordult hozzá Lupin.

- De tanár úr, nekem nem kell szembeszállnom a mumusommal ebben a jelenetben, ugyebár? Tudja, hogy vagy dementorrá vagy Voldemorttá változna, és nem akarjuk megrémíteni az osztályt, nem igaz? Különben is csak később tanítja meg nekem az Expecto Patronum-ot.

- Nem, Harry, ideje szembenézned a mumusoddal. Készülj fel, mert rémisztő lesz.

Harry lenyelte a torkában lévő gombócot, felemelte pálcáját és felkészült, hogy elkiáltsa magát: Comiculissimus!

Lassan kinyílt a szekrény, felfedve egy vörös hajú lányt - az előrehaladott állapotban lévő Ginny Weasley-t. - Szia Harry! - integetett bal kézzel, mivel jobb kezében egy hatalmas jégkrémet tartott. - Épp most ettem egy banánhajót, de még mindig éhes vagyok - magyarázta Ginny. – Tudod, most kettő helyett eszem...

Harry agya forgott, megpróbálva kitalálni, hogyan tehetné nevetségessé a mumusát, de hiába. A terhes Ginny egyszerűen nem volt mulatságos, különösen azért nem, mert az Ő gyermekét hordta.

- Mire vársz, Harry? - mosolygott Lupin. – Gyerünk, az osztály elunja magát.

- Nem tudom, professzor, egyszerűen képtelen vagyok... – motyogta a fiú.

- Ha nem teljesíted a feladatot, a többiek mumusai megtámadnak - figyelmeztette a professzor.

- Nem tudom.... Nem tehetem... - rázta fejét Harry. Abban a pillanatban minden mumus rávetette magát, rángatták a haját, csipkedték a fülét...

…. aztán felriadt álmából.

- Hah? - az első dolog, amit látott Hedvig volt, aki a vállán ült és gyengéden csipkedte a fülét. - Ó, Hedvig, olyan szörnyű álmom volt… még annál is rosszabb, mint amikor azt álmodtam, hogy Voldemort ártatlan embereket gyilkol… Szóval megjöttél a válasszal?

A bagoly barátságosan huhogott, és hagyta, hogy gazdája megoldja a zsineget lábán. Az ifjú varázsló kibontotta a levelet, és olvasni kezdett.

Harry!

Igazad volt, te és Ginny TÉNYLEG a legbutább dolgot csináltátok, amit csak tehet valaki a ti korotokban. Ne félj, nem tervezem, hogy rivallót küldök neked – pedig megérdemelnéd, fiatalember. Minden, amit tanácsolhatok neked, az az, hogy légy teljesen őszinte ahhoz a szegény lányhoz. Ne kezd kerülgetni a forró kását, térj a lényegre. A nők nem szeretik a köntörfalazást.

Azt írod, libabőrös leszel a nősülés gondolatától – én megértem, de határozottan egyetértek McGalagony professzorral: feleségül KELL venned Ginnyt. Nem hagyhatod cserben. És, ha igazán szereted őt (ahogy írtad), biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb megkérted volna a kezét. (Persze csak később került volna rá sor, de most nincs vesztegetni való idő.) Nézd a dolog jó oldalát, a gyermeketek örül majd, hogy ilyen fiatal szülei vannak, akikkel biztosan jól ki tud majd jönni.

Most menj Ginnyhez és emlékezz: legjobb az egyenes út.

Holnap írd meg, hogy kis vallomásodnak – és leánykérésednek  - milyen hatása volt.

Vigyázz magadra és a családodra.

Sirius

- Az én… családom? - fordult Harry Hedvighez. - Látod ezt? Az ÉN családomról beszél! Az én saját családomról… - a bagoly odanyomta tollas fejét a fiú arcához. - Igen, igen Hedvig, te is a családom része vagy, de képzeld… nemsokára igazi családom lesz, úgy értem, ha Ginny nem borul ki, és hajlandó hozzám jönni. Mit gondolsz? Hozzám jön feleségül?

Hedvig fel alá mozgatta a fejét, mintha bólogatna.

- Köszi, Hedvig, sokat segítettél - Harry átölelte, már amennyire egy ember megölelhet egy madarat. - Akkor megyek és megmondom neki, hogy anya lesz. Kívánj nekem sok szerencsét! - rámosolygott a bagolyra, aztán elfutott a kastély irányába.

* * * * *

- Nem láttam Harryt a sötét varázslatok kivédése óra óta – szólt Ron, ledobva magát egy székbe Hermione közelében.

- Én sem - felelte a lány.

- Persze, hogy nem. Az egész időt itt töltötted a könyvtárban - mutatott rá Ron. - Még mindig Bájgúnár Billt olvasod?

- Ne legyél gyerekes, Ron – ráncolta a homlokát Hermione. - Egy könyvet olvasok a nem-mágikus betegségekről. Remélem, találok valamit a húgod betegségéről.

- Nincs rá szükség, Herm - Ron odanyúlt és játszani kezdett a lány hajával. – Ginny már jól van, Madame Pomfrey holnap kiengedi a gyengélkedőről.

- Még mindig rossz előérzetem van... valamit titkolnak előlünk, Ron - csukta be a könyvet Hermione.

- És még te mondod, hogy túl sokat hallgatom Trelawney professzort... – rázta a fejét Ron  játékosan. - Úgy beszélsz, mint ő. Ne aggódj! - a fiú becézgető keze a lány hajáról az arcára siklott.

- Nem aggódom – suttogta Hermione.

- Nem?

- Nem.

- Akkor jó - zárta le Ron a beszélgetést egy gyengéd csókkal.

- Micsoda idilli jelenet! – szólalt meg egy érdes hang. - Nem féltek, srácok, hogy úgy maradtok... összeragadva?

Ron és Hermione lángoló arccal ugrott szét.

- Malfoy! - Ron ökölbe szorította a kezét. - Kémkedsz utánunk?

- Nem, miért kellene? - vicsorgott rájuk Draco. - Nem találok semmi érdekeset rajtatok. Egyáltalán nem vagytok különlegesek. Az egyik csóró Weasley szerelmes a sárvérű Grangerbe. Kit érdekel?

- Akkor meg mi a fenét csinálsz itt? – vonta kérdőre Ron.

- Mit? Nem hinnéd el, ha azt mondanám, hogy könyvet olvastam? - somolygott. - És igazad lenne. Nem ezért vagyok itt.

- Akkor? - vonta fel szemöldökét Hermione.

- Ahogy mondtam, nem ti ketten vagytok a szenzáció, viszont a drágalátos barátotok, Potter határozottan az, és gyanítom, hogy valami igazán szenzációs dolog történik vele.

- Miért hinnénk neked? - kérdezte Hermione. - Miért gondolod, hogy valami történik vele?

- Miért? - Draco szája kárörvendő vigyorra húzódott. - Mert épp most ment be a gyengélkedőbe, és láttam, hogy ugyanakkor Pomfrey  pedig kijött.

- És? - Ron kezdett bosszús lenni. - Mi olyan különös abban, hogy meglátogat valakit a gyengélkedőn?

- Az, hogy a 'valaki' akit épp most látogat meg, a te kishúgod, Weasley - mondta Malfoy. - De igazad van, ez magában nem lenne különös. Amitől különös, az a titkolódzás a látogatása körül.

- Miféle titkolódzás? - kérdezte Ron és Hermione kórusban.

- Amint mondtam, láttam Pomfreyt kijönni - magyarázta Draco. - De azt nem említettem, hogy követtem is. Bement McGalagony szobájába, de résnyire nyitva hagyta az ajtót. Sikerült elcsípnem néhány szót a beszélgetésükből. McGalagony arról beszélt, hogy Potternek valami különlegesen fontosat kell mondania Ginnynek... hm, talán talált egy láda aranyat, és a húgodnak akarja adni, mert tudja, hogy te soha nem fogadnád el.

- Ne hallgass erre a bolondra, Ron - mondta Hermione. - Gyere, menjünk fel a klubhelyiségbe.

Ron bólintott és otthagyták Malfoyt a könyvtárban. Amint az ajtó becsapódott mögöttük, ördögi mosoly tűnt fel Draco arcán. - Csodálkozni fogsz Weasley. Fogalmad sincs, mennyire fogsz csodálkozni - mormolta.

* * * * *