Zajos éj, szentséges éj

Ez volt a Roxfort történetének legszomorúbb karácsonya. Főleg azért, mert ez volt az első karácsony Dumbledore professzor nélkül. Miután az öreg varázsló ismeretlen helyre távozott a kastélyból, még a hó is hidegebbnek és a napfény is sápadtabbnak tűnt az elkeseredett diákok számára.

A Mágiaügyi Minisztérium McGalagony professzort nevezte ki új igazgatónak, és Perselus Piton lett a helyettese.

Bár McGalagony igazán jó igazgatónő volt, Dumbledore nélkül semmi sem volt ugyanolyan.

Mindegy, mennyi arany kristálygömb ragyogott a tucatnyi karácsonyfán, mindegy, milyen hosszú magyal- és fagyöngyfüzér függött az elvarázsolt mennyezetről, a karácsonyi hangulat egyszerűen elkerülte a Roxfort kastélyt és annak lakóit.

Ron megpróbált vidámnak látszani az ünnepek alatt, de nem tudta megtéveszteni Hermionét.

- Ne erőltesd magad - sóhajtott a lány. - Tudom, hogyan érzel. Én ugyanúgy érzek. Mindenkinek hiányzik Dumbledore... és Harry.

- Mindenkinek? - Ron megrázta fejét. - Malfoynak biztosan nem. De legalább nem látjuk majd gúnyosan vigyorogni és kérkedni vele, hogy sikerült kirúgatnia Dumbledore-t. Hazament az ünnepekre, nem?

- Nem - felelte Hermione. - És pont ez az, ami aggaszt engem. Malfoy mindig otthon töltötte az ünnepeket... kivéve a második és a negyedik évet... de negyedik nem számít, mert akkor volt a karácsonyi bál, és azt nyilvánvalóan nem akarta elmulasztani... egyszerűen fogalmam sincs, hogy idén miért akar itt maradni. De itt marad, az biztos.

- Sajnos... - sóhajtott Ron és arrébb lökte szokásos évi gesztenyebarna pulóverét. - Legalább Dobbynak kellemes karácsonya lesz. A pulcsi, amit negyedikben adtam neki, már eléggé elnyűttnek látszik. Boldog lesz, hogy kap egy újat.

Hermione bólintott. - Láttad az ajándékomat?

- Még nem. Melyik az? - kérdezte Ron.

- Az a zöld csomag.

Ron gyorsan kicsomagolta az ajándékot. - Hű, Herm, Chudley Csúzlik póló! És egy... könyv... - vigyorgott. - Köszönöm, drágám - nagy csókot adott a lánynak. - És itt az én ajándékom neked – ezzel átnyújtott Hermionénak egy kis lila papírba csomagolt dobozkát.

Hermione elvette a dobozkát, és letépte róla a papírt. Egy ékszerdoboz volt.

- Ron... - ráncolta a szemöldökét, kinyitva a dobozt. - Ó, szent Aranycikesz, Ron... ez egy vagyonba kerülhetett! Honnan szedted rá a pénzt? - egy zafír melltűt vett ki a dobozból. - Csak nem raboltad ki a Gringottsot?

Ron nevetve megrázta a fejét. - Nem, dehogy. Emlékszel, milyen bosszús voltál, amikor nem hívtalak meg az Odúba a múlt nyáron?

A lány bólintott, de fogalma sem volt, hogy mi köze az elmaradt meghívásnak a brosstűhöz.

- Nos, hát azért nem hívtalak meg, mert nem voltam otthon, és jó okom volt, hogy elhallgassam előtted, hol vagyok.

- Miért nem voltál az Odúban? – kérdezte Hermione.

- A Mézesfalásban dolgoztam.

- Egész nyáron?

- Egész nyáron - bólintott a fiú. - Pénz akartam keresni, hogy meglephesselek karácsonykor ezzel - mutatott a zafírra.

- Ó, Ron... - a lány szeme örömkönnyekkel telt meg.

- Ez azt jelenti, hogy tetszik az ajándék?

Válasz helyett Hermione a fiú nyakába borult és egy szenvedélyes csókkal jutalmazta.

- Bocsásd meg, hogy mérges voltam rád a nyáron... azt hittem, hogy már nem kedvelsz.

Ron letörölte a lány könnyeit. - Te buta liba, te...

- Ne hívj még egyszer... – sziszegte Hermione, de nem tudta befejezni a mondatot, mivel a fiú egy újabb csókkal zárta le az ajkát.

- Szóval azért nem hívtad meg Harryt sem - állapította meg Hermione, miután visszahúzódott Rontól.

- Aha. Megkértem, hogy kárpótlásul az udvariatlanságomért, hívjon meg téged ő az otthonába.

- Szóval neki elárultad a titkodat?

- Ja, egész idő alatt tudott róla - vigyorgott Ron. - És támogatta az ötletet. Azt mondta, hogy a karácsonyi bál óta szeretett volna együtt látni minket.

Hermione elmosolyodott. - Jó öreg Harry... hol lehet most? Vajon hol ünnepeli a karácsonyt? Jaj, Ron, ez az első karácsonyunk nélküle... Annyira hiányzik.

- Nekem is. Nem tudom odaadni a könyvet, amit vettem neki.

- Könyvet? - úgy tűnt, a lány határozottan mulatságosnak találja a dolgot. - Te egy könyvet adsz neki? Azt hittem, te csak trágyagránátot vennél neki, vagy Kviddics felszerelést.

- Gondoltam, hogy ilyesmit adok neki... - ismerte be a fiú. - De megláttam ezt a könyvet a roxmortsi könyvesbolt kirakatában, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy megvegyem Harrynek - kihúzta a fiókot és kivett egy vastag könyvet: Dagobert McSweep: ’1001 ok, amiért Tudjukki nem kviddicsezett az angol válogatottban’. - Vicces könyv... Biztosra vettem, hogy Harry halálra röhögi majd magát rajta…

- Hé... - Hermione megfogta a kezét, és bátorítóan megszorította. - Lehet, hogy egyszer majd odaadhatod neki. Légy türelmes, Ron.

- Próbálok – sóhajtotta a fiú. - De nem könnyű. Pláne, amikor Ginnyre nézek. Ő szenved a legtöbbet Harry távollététől.

- Tudom - felelte a lány, és hogy felvidítsa Ront, feltűzte a melltűt a talárjára.

- Na, mit gondolsz?

A fiú elismerően füttyentett. - Sokkal jobban néz ki, mint a MAJOM jelvény - mindketten nevetésben törtek ki.

Hirtelen hangos csattanás hallatszott, amit egy csikorgó zaj követett. A két fiatal a zaj forrását keresve körülnézett.

- Ron! Egy bagoly! - kiáltotta Hermione az ablakra mutatva. A fiú odaszaladt az ablakhoz és kinyitotta. Egy fülesbagoly feküdt az ablakpárkányon, mellette egy nagy csomag. A szél nyilván odacsapta az ablakhoz. Az ütközéstől a bagoly eszméletét vesztette, karmaival és csőrével végigszántotta az üveget, ahogy lecsúszott.

- Szegényke - Hermione kinyúlt a bagolyért, és karjába vette. - Elájult.

- Ha te ütköznél bele az ablakba, te se néznél ki jobban - állapította meg Ron. - Mit gondolsz, kinek hozta ezt a csomagot? - elvette a dobozt, de nyomban el is ejtette.

- Bolond vagy? Lehet, hogy törékeny!

- Nem hinném - rázta a fejét Ron. - Mozog.

- Mozog?

- Aha. Valami élő van benne.

- Na, lássuk előbb a mellékelt levelet – szólta Hermione és elolvasta a címzést a borítékon. - A tiéd.

- Az enyém? - ráncolta szemöldökét Ron. - Ki küldhet nekem egy állatot?

Hermione vállat vont. - Remélhetőleg nem Hagrid... - Abban a pillanatban a csomag oldala kinyílt - vagy inkább kiszakadt - és egy furcsa, hosszú orrú teremtmény robbant ki belőle.

- Egy furkász! - kiáltott fel Ron. - Azóta akartam egyet, amióta Hagrid megmutatta őket negyedikben! - felugrott, hogy elkapja a fürge állatot, de elvétette és elterült a földön.

- Hé gyere vissza, te kis csibész! – kiabálta, de a furkásznak eszében sem volt engedelmeskedni Ronnak, és besurrant Neville ágy alá.

- Hagyd, és olvasd a levelet! - Hermione odaadta a borítékot.

Kedves Ron!

Egyszer említetted, hogy örülnél egy furkásznak, és mivel nem volt jobb ötletem, hogy mivel lepjelek meg idén, megvettem neked ezt a nőstényt a Legendás Lények előrendelő katalógusából. Alig várom december 25-ét, hogy lássam az arcodat, amikor megkapod. Ha problémát okozna, hogy nevet találj neki, csak kérdezz engem, vannak ötleteim.

Boldog Karácsonyt!

Harry

Utóirat: Tudod, milyen furcsa kellemes karácsonyt kívánni neked augusztusban?

- Ez... ez Harrytől jött... - mormolta Ron. - Előre megrendelte nekem ezt a furkászt augusztusban... és, és... - hangja remegett, és majdnem kicsordultak a könnyei. Nagy nehezen visszafojtotta őket.

Vele ellentétben Hermione egy zsebkendőt gyűrögetve hangosan szipogott.

- Harry... ó, Ron, úgy tűnik... mintha tudta volna, nem lehet itt most, ezért előre megvette az ajándékodat a nyáron, hogy biztos legyen, hogy megkapod karácsonykor. Olyan megható...

A fiú bólintott és hátat fordított a lánynak, hogy elrejtse a könnyeit, amelyek végül mégiscsak legördültek az arcán. - Igaz barát - mondta, aztán lehasalt, hogy kihalássza új kedvencét Neville ágya alól.

* * * * *

A lesújtó események ellenére este a Nagyteremben a szokásos karácsonyi lakoma várta őket.

Csak tizenegy tanuló maradt a kastélyban. A Griffendélből Ginny, Ron, Hermione és Neville volt jelen – az utóbbinak a nagyanyja külföldi rokonlátogatáson volt, így nem utazhatott el hozzá a karácsonyi szünetre. A többi házból Malfoy, Crak, Monstro, Millicent Bulstrode, két ötödikes, és egy elsős vett részt a lakomán.

McGalagony professzor ült az asztalfőn, jobbján Piton, balján Flitwick.

Bimba professzor távol maradt, mert az üvegházban köhögés elleni szirupot kellet adnia az ugráló kék paradicsomoknak.

Trelawney professzor a szobájában maradt, hogy a halálról, a világegyetemről, meg mindenről gondolkodjék. Senkinek sem hiányzott.

Hagrid az asztal végén ült, és egy hatalmas kupa vajsörrel ismerkedett behatóan. Úgy tűnt, elhatározta, hogy eszméletlenre issza magát - talán ez a legjobb módszer a Roxfortot jelenleg sújtó csapások elfeledésére.

- Nézzétek csak Malfoyt - suttogta Ron a húgának és Hermionénak. - Sose láttam ilyen letörtnek. Mintha nem is önmaga lenne. Nem gondoljátok, hogy ez Hisztis Myrtle, Malfoynak álcázva?

- Szellemek nem változhatnak élő emberekké - mondta Hermione. - Százfűlé főzetet sem ihatnak, mert átfolyik rajtuk.

- Tudom... mégis úgy néz ki, mint Myrtle a legrosszabb perceiben...

Ginny bólintott. - Furcsa, hogy senkire sem hallottam megjegyzéseket tenni... még rám sem. Szinte vártam, hogy gúnyolódik majd az állapotomon, vagy Harry eltűnésén, de semmi ilyesmi nem történt… legalábbis egyelőre. Nem mintha hiányolnám...

- Talán most gondolja ki, hogy mivel bosszantsa a többieket - jegyezte meg Neville.

A lakoma eléggé rövid volt, mivel senkinek sem volt kedve bulizni. Vacsora után mindenki visszavonult a hálótermébe.

Útközben Ron nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy egy fagyöngyfüzér alatt megcsókolja Hermionét.

Ginny udvariasan elfordította a tekintetét. Elképzelte, amint Harry csókolja meg őt ugyanúgy, és lemondóan sóhajtott.

Felment, belépett üres hálótermébe és ledobta magát az ágyára. Minden szobatársa hazament az ünnepekre, és Ginny pillanatnyilag hálás volt a csendért. Szüksége volt rá, hogy egyedül legyen a gondolataival.

Az ágya végében felhalmozott csomagokért nyúlt – eddig nem vette a fáradságot, hogy kinyissa őket. Az egyikben egy mágikus torta-receptkönyv volt Hermionétól, egy másik csomagban Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsé, Rontól. - Fel akar hizlalni, pedig semmi szükség rá. Hamarosan kövérebb leszek, mint várná – mosolygott a lány, kezét még mindig lapos hasára téve. - Boldog karácsonyt, kicsim - suttogta. - Anya megígéri, hogy a következő karácsonyod sokkal jobb lesz... reméljük, hogy apa is velünk lesz addigra!

Ginny a levélért nyúlt, melyet anyja küldött. Molly azt írta, hogy rengeteg ajándékot vett a babának, de nem küldi el őket Ginnynek. (Nem lesz rájuk szükséged júniusig!)

Ginny boldog volt, hogy anyja megbocsátott neki, és hálás volt a tanácsokért, amelyeket Molly adott a leveleiben. (Emlékezz, drágám a legjobb módszer a reggeli rosszullét ellen egy csésze gőzölgő sütőtök tea!... Ne aggódj drágám. A hangulatváltozások teljesen természetesek. - és ha Ron ugrat miattuk, csak pofozd meg!) Ginnynek mindig mosolyognia kellett anyja tanácsain.

A következő csomag nagyon aprócska volt. A lány kíváncsian nyitotta ki és egy kicsi, láncon függő ezüstórát talált benne. Valamiféle ékszer?  Kigöngyölte a mellékelt levelet.

Kedves Ginny!

Hallottam, hogy jártál a farkasokkal és megijedtem egy kicsit. Jobban vigyázhatnál magadra, ifjú hölgy! Gondolj a gyermekedre! Kérlek, mindig viseld ezt az órát, és ha bajba kerülnél, pattintsd fel a fedelét és nyomd meg a kis bíborszínű gombot. Elhagytam ugyan az iskolát, de mindig veled leszek, ha szükséged lesz rám.

Nagyon kellemes Karácsonyt!

Albus Dumbledore

Utóirat: távozása előtt megígértem Harrynek, hogy vigyázok rád, és én mindig tartom a szavam.

Ginny meghatódott a volt igazgató gondoskodásától. Mindig veled leszek... Egy könnycsepp szántotta végig az arcát. Odanyúlt és letörölte. - Bárcsak Harry volna itt velem... - gondolta, és felvette a láncot.

Kinyitotta az utolsó csomagot és kihúzott belőle egy bő szabású kék ruhát. Ahogy hozzáért, az anyag rózsaszínűre változott.

Egy kártya volt mellékelve.

Kedves Hugi!

Úgy gondoltuk, nemsokára szükséged lesz erre. Eredetileg egy folyékony vécéülőkét akartunk küldeni (legújabb díjnyertes találmányunkat), de végül úgy döntöttünk, hogy tőlünk szokatlan módon valami használhatóval lepünk meg.  Reméljük, tetszik!  Kellemes karácsonyt!

Gred és Forge

Ginny a tükörhöz lépve, maga elé tartva az épp akkor zöld színű ruhát, aztán egy hirtelen gondolattal ledobta a talárját, és felvette az ikrek ajándékát. Megpördült a tükör előtt, a ruha pedig suhogott körülötte. - Ez Madame Maximnak is elég nagy lenne. - Három hónapos terhes volt, és persze még nem látszott rajta semmi. - Nos, idővel majd fog - gondolta, és egy párnáért nyúlt. Begyömöszölte a ruha alá és még egyszer megnézte magát.

Széles mosoly ült ki az arcára. - Jaj istenem, de viccesen nézek ki. Bárcsak Harry láthatna így. - Egy másik hang a fejében válaszolt: - Nyugi, bőven van még idő, amíg a babád megszületik. Harry addigra visszajöhet!

Ginny rábólintott.

Hirtelen kopogtak az ajtón, kizökkentve őt az álmodozásból. Visszadobta a párnát az ágyra és kikiáltott: - Szabad!

Az ajtó kinyílt és Neville lépett be, holt sápadtan.

- Neville... Mi történt? – kérdezte Ginny, akit megrémített a fiú arckifejezése.

- Csak most tudtam meg, miért olyan szomorú Malfoy – felelte az ifjú Longbottom.

- És? - Ginnynek fogalma sem volt, hogy miért érinti ilyen mélyen Malfoy rosszkedve Neville-t. Amennyire tudta, a két fiú sosem kedvelte egymást.

Neville szóra nyitotta száját, de nem jött ki hang a torkán.

Ginny látta, hogy a fiúnak szüksége van a támogatására, így kézen fogta és a szomszédos ágyhoz vezette. - Ülj le, és meséld el mi történt. – mondta és ő is leült az ágyára.

- Crucio... - motyogta a fiú.

- Micsoda? - vonta össze a szemöldökét a lány. Természetesen hallott már a főbenjáró átkokról - Rémszem Mordon, azaz ifj. Barty Kupor beszélt nekik az Imperius, a Cruciatus és az Avada Kedavra átokról - de el sem tudta képzelni, mi köze a Cruciatus átoknak Draco Malfoyhoz. – Mi van vele, elárulnád?

Neville bólintott és egy perc után úgy tűnt, összeszedte magát. Végül mélyet lélegzett. - Malfoy apját a Cruciatus átokkal kínozták meg.

- Ginny szeme elkerekedett. - Honnan tudod?

Longbottom odaadta neki az Esti Prófétát.

LUCIUS MALFOY  A  SZENT MUNGÓBAN

írta Rita Vitrol

Úgy tűnik, balszerencse sújtja mostanában a Malfoy családot. Csupán három hete, hogy Arthur Weasley, a Mugli Tárgyak Felügyeleti Osztályáról azon kapta Lucius Malfoyt, hogy illegális fekete mágiás kellékeket rejteget az udvarházában.

Mr. Malfoyt 500 galleonra bírságolták, de ez - mint tudjuk - nem tette tönkre anyagilag. Míg az összeg elvesztésének nem sikerült megrendítenie a családot, bizonyos nemrégiben történt eseményeknek igen.

Egy héttel ezelőtt Lucius Malfoyt a Szt. Mungo Mágikus Nyavalyák Ispotályba szállították – abba a kórházba, amelynek három évvel ezelőtt maga is jelentős összeget adományozott. A szakértők szerint fizikai állapota kritikus, elmeállapota pedig sajnos gyógyíthatatlan.

Mi juttatta ebbe az állapotba? - kérdezhetjük. Dr. Fiddlestick véleménye szerint Mr Malfoyt a Cruciatus átoknak vetették alá. Ki volt olyan bátor - vagy botor - hogy rászórja az egyik főbenjáró átkot egy ilyen köztiszteletben álló, nagylelkű nemesemberre? Csak találgathatunk. Talán egy halállfaló hajtotta végre, vagy a Sötét Nagyúr maga.

Mi okuk lett volna megkínozni Lucius Malfoyt?

Jó kérdés.

Úgy tűnik Mr. Malfoy tudott valamit, de megtagadta a titok felfedését.

Dr. Fiddlestick szerint sem az elkövetőnek, sem a Szt. Mungo orvosainak nem sikerült hozzáférnie Mr. Malfoy emlékeihez.

- Ilyesmi olyankor történik, amikor valaki olyan mértékben harcol gondolatai titokban tartásáért, hogy sem az Imperio sem a Cruciatus átok nem képes kihúzni belőle a titkot. Ez a szerencsétlen ember - Dr. Fiddlestick sajnálkozó pillantást vet Mr. Malfoyra, - elég kemény volt, hogy ellenálljon az Imperionak, de a Cruciatus végül megtörte elméjét. Megtartotta titkát - és úgy tűnik, most már örökre megtartja, ugyanis nem képes sem beszélni, sem emlékezni.

Most szegény Mr. Malfoy a Szt. Mungoban tölti napjait - és nagyon valószínűleg egész hátralévő életét, de nagylelkű adományának köszönhetően legalább teljes komfortban. Felesége, Narcissa Malfoy idegösszeomlást kapott amikor tudomást szerzett férje szörnyű végzetéről. Fiuk, Draco, aki hetedikes tanuló a Roxfort Boszorkány- és Varázsló Képző Szakiskolában, kénytelen az iskolában tölteni a vakációt. Remélhetőleg a nyári szünet kezdetéig édesanyja meggyógyul.

Ginny felnézett az újságból. - Szörnyű...

Neville bólintott. - Életemben először érzek rokonszenvet Malfoy iránt.

- Érthető. Az apja megőrült és lehet, hogy az anyjai is megbolondul...

Könnyek tűntek fel a fiú szemében, és lassan legördültek az arcán. - Mindig utáltam Malfoyt, de még az ősellenségemnek sem kívánom, hogy ugyanattól szenvedjen, mint én.

- Ugyanattól, mint te? - a lány zavartan nézett rá. - Hogy érted ezt?

- A szüleim... ők is a Szt. Mungoban vannak. Bartemius Kupor fia, és másik három halálfaló kínozta meg őket, rögtön Tudodki bukása után... A Cruciatus az őrületbe kergette őket. Nem ismernek meg, amikor meglátogatom őket.

- Ó, Neville! - Ginny szorosan megölelte. A fiú befészkelte kövérkés arcát a lány vállába, és zokogott. - Szegénykém... - a lány lehajolt és megpuszilta az arcát. Neville hirtelen a lány ajkára tapasztotta a száját.

- Neville! - kiáltotta a lány és ellökte. – Mit képzelsz, mit csinálsz?

- Én... én sajnálom... – motyogta a fiú. - Elvesztettem a fejem. Őrült vagyok... őrülten szerelmes vagyok beléd.

Ginny döbbenten bámult rá. - Szerelmes vagy belém?

- Mindig is az voltam - ismerte be a fiú lesütött szemmel.

Egy percig olyan ártatlannak és reménytelennek látszott, hogy a lány megsajnálta.

- Hé... - megfogta a fiú állát és felemelte a fejét, hogy szemébe nézhessen. – Rendben van, Neville. Nem vagyok mérges rád.

- Olyan jó vagy Ginny – mormolta Neville. - Annyira szeretlek. Ha... ha Harry nem jönne vissza, én boldogan feleségül vennélek, és jó apja lennék a gyerekednek, és... - a lány a fiú ajkára tette kezét, hogy elhallgattassa, és megrázta a fejét.

- Nem. Nem Neville. Harry vissza FOG jönni. Visszajön, érzem.

A fiú bólintott. - Csak azt akartam, hogy tudd, hogy szeretlek... hogy megtennék mindent, hogy boldog légy... de ha a boldogságod Harry mellett van, akkor nem akarok az utadba állni. Azt akarom, hogy boldog légy, Gin. Igazán.

- Köszönöm - mosolygott a lány. - Csodálatos barát vagy.

Neville mosolyt erőltetett az arcára, amikor hirtelen valami lentről jövő lárma törte meg a csendet. Egy hangos csattanás, csörömpölés majd kiabálás hallatszott, pedig már majdnem éjfél volt.

- Mi a ...? - pislogott Neville.

- Nem tudom. Gyere, nézzük meg! - javasolta Ginny, és intett neki, hogy kövesse. A fiú vállat vont és a lány után futott, aki láthatóan elfelejtette, hogy még mindig az ikrek ajándékát viseli, pillanatnyilag lila színben.