Egy reménytelen meccs

Jó, hogy megtanultam hoppanálni - gondolta Harry, kipillantva az ablakon. India fáinak buja, zöldellő lombozatától, a párás levegő fűszeres illatától, valamint a repkedő színes madarak százaitól nemcsak energikusnak de valahogy szabadnak is érezte magát.

Tudta, hogy indiai utazása csupán kétségbeesett menekülés volt Egyiptomból. Menekülés egy lány elől, aki történetesen szerelmes volt belé, és menekülés attól a szörnyű tudattól, hogy amnéziája gyógyíthatatlan.

Nagyot sóhajtott, miközben a parkolóban álló hatalmas, színes - főleg rózsaszín és sárga - elefántokat bámulta. Ezeket az a néhány indiai varázsló használta, akinek tériszonya volt, és inkább elefánton utazott, mint szőnyegen vagy seprűn.

Harry számára világos volt, hogy a végzete elől nem menekülhet, de valahogy nem tudott belenyugodni jelenlegi helyzetébe sem.

Vissza akarta kapni az emlékezetét. Úgy vágyott rá, mint a szomjazó a vízre a Szaharában. A sivatag közepén a segítség Ali Ababwa személyében jött... de Harry tudta, hogy jelenlegi állapotán senki sem tud segíteni. Az emlékei utáni vágyakozás már-már elviselhetetlenné vált...

Mások örültek volna, ha nem emlékeznek semmire - hálásak lettek volna az esélyért, hogy tiszta lappal, korábbi problémáik nélkül kezdhetnek új életet... de Harry nem.

Ő sohasem volt olyan, mint mások.

Ő különleges volt... és nem is tudott róla.

Egyiptomi tartózkodása alatt néha arra ébredt, hogy heves fájdalom nyilall a homlokába.

Ilyenkor rendszerint felkelt, a tükörhöz ment és megvizsgálta magát - csakhogy semmi furcsát nem talált. Egyáltalán semmit.

Sosem gondolt rá, hogy beszéljen a dologról Abysmallal, Sunnyval vagy Gilderoyjal. Ők biztosan nem értették volna meg, és nem segíthettek volna rajta.

Harry lemondó sóhajjal megrázta a fejét. Ebbe bele fog bolondulni.

Elmenekült, az eddig rendben. Amnéziája van, oké. A homloka néha megfájdul, sebaj. Megbirkózik vele, nem?  Elvégre varázsló...

Ez idő szerint ráadásul versenyző-jelölt a Hold Futamon. Az edzések pedig másnap kezdődnek.

Aznap Harrynek szabadnapja volt, ezért elhatározta, hogy kihasználja, amennyire csak lehet, mielőtt még teljesen magával ragadja a verseny-őrület.

- Gyere, Abu! - intett a majomnak, amely készségesen a vállára ugrott. - Elmegyünk egy kis városnézésre. Mindketten elhagyták Ravin házát és elvegyültek a tömegben.

Séta közben mindenhol száriba öltözött boszorkányok siettek el Harry mellett, néhányan korsóval a fejükön.

Hogyan tudják egyensúlyozni? - tűnődött a fiú. Egyik boszorkát sem látta pálcával integetni, így el sem tudta képzelni, hogyan képesek ezek a nők a fejükön tartani a korsókat. Talán van erre is egy speciális varázslat?

Időnként tehenek keresztezték az utcát, és az emberek udvariasan utat engedtek nekik. Miért szent állatok a tehenek, amikor nincs is varázserejük? - gondolta Harry, hirtelen megtorpanva. - Bájgúnár Bill... - mormolta.

Abu kérdőn bámult rá.

- Á, semmi, Abu - sóhajtotta a fiú. - Csak azt hittem, emlékszem valamire.

Folytatva sétájukat a piszkos, szűk utcákon néha meg-megálltak és megnéztek egy-egy fakírt.

Kevéssel napnyugta előtt Harry egy kígyó-bűvölő előtt ácsorgott, miközben mélyen elmerült az elkövetkező versennyel kapcsolatos gondolataiban. A kígyóbűvölő előtt egy háromfejű narancssárga kígyó - runespoor - vonaglott a kosárban. Hirtelen abbahagyta a ritmusra való ringatózást, és bal oldali feje felsóhajtott. - Ó, te jó ég, de elegem van!

- Tessék? – kérdezte Harry csodálkozva.

- Azt mondtam, elegem van - felelte a kígyó bal feje. - Nap, nap után bohóckodni minden erre járó bolondnak!

- Nem vagy megelégedve a munkáddal? - kérdezte a fiú.

- Megelégedve??? Viccelsz? Próbáltál már minden áldott nap egész napos műsort adni, amiért esténként csak egy döglött patkány a jutalom? Próbáltad?

Harry megrázta fejét.

- Jaj, ugyan már, hagyd abba a rinyálást! - vágott közbe a kígyó jobb oldali feje.

- Nem rinyálok - húzta fel az orrát a baloldali fej.

- Dehogynem! Nézd az élet jó oldalát!

- Milyen jó oldalát?

- Kövesd Ranath példáját! - a jobb fej a középsőre nézett, amely a távolba bámult, arcán álmodozó kifejezéssel. - Hé, Ranath!

- Mi? - nézett fel a középső fej.

- Azt mondtam Rabindnak, hogy az élet egyáltalán nem olyan szörnyű.

- Óó... - bólintott Ranath feje. - Az élet csodálatos... nézd azokat a gyönyörű pillangókat amott...

- Pillangók, mi? - Rabind, a bal fej felhorkant és a földre köpött.

Tagore, a jobb oldali fej Harryhez fordult. – Bocsásson meg Rabind viselkedéséért, uram. Kérem, ne haragudjon ránk.

- Ó, dehogy – próbált mosolyogni Harry, bár nem igazán tudta, hogy mit mondjon a kígyónak, amelynek fejei egyre csak vitatkoztak.

- Te vagy AZ – csendült fel egy másik hang.

- Ha? – Harry a hang forrását keresve pillantott fel a runespoorról.

A kígyó-bűvölő volt az, egy kicsi és nagyon öreg férfi, ritkás szakállal és fehér turbánnal.

- Tessék?

- TE VAGY AZ - válaszolta a kis ember, kinek álmodozó arckifejezése Ranathét tükrözte. Harrynek kétsége sem volt, hogy a fickó jó nagy adag ópiumot fogyaszthatott, mivel a szeme üveges volt és a távolba meredt, mintha valaki mással beszélne.

Harry úgy döntött, hogy továbbmegy, de a kis ember megragadta a karját és megismételte: - TE VAGY AZ.

- Ki? - ráncolta homlokát Harry. Az öreg fickó nemcsak az ópium hatása alatt volt, de biztosan nem is volt normális.

- Párszaszájú vagy - jött a válasz.

- Hát persze, hogy az, haver! - szólt közbe Rabind. - Hogy az ördögbe tudna beszélni velünk, ha nem lenne az?

- Tudom - vont vállat Harry. - És?

Az öregember üveges szeme találkozott Harryével, tekintete mélyen belefúródott a fiúéba. - A Sötét Nagyúr... ő is párszaszájú.

Tagore buzgón bólintott és Ranath mélyet sóhajtott: - Ah, a Sötét Nagyúr... kellemes ember. Azok a csinos vörös szemek...

- A Sötét Nagyúr? - Harry felvonta a szemöldökét. Emlékezett, hogy Sunny beszélt neki a Sötét Nagyúrról, akit rendszerint csak Tudodkinek nevezett.

- Igen... a Sötét Nagyúr - suttogta az öreg indiai misztikus hangon. - Figyelj a szavaimra, fiam... le lehet győzni őt.

- Ez remek - Harry összefont karral méricskélte a kígyó-bűvölőt, és már-már kezdte mulatságosnak találni a bolond öreget.

- De csak egyetlen dolog győzheti le... - folytatta az idős ember, észre sem véve a fiú nemtörődöm válaszát - ...az igaz szeretet... csak az igaz szeretet győzheti le a leggonoszabbat.

- Szeretet? - somolygott Harry. Az öregember tényleg nincs észnél.

- Ja, hogyne - jegyezte meg Rabind. – Az öreg bedilizett.

- Igen, fiam, a szeretet - bólintott az öreg varázsló. - De nem egy barát szeretete, nem is a szülői szeretet...ezek csak késleltethetik bukását.

- Ó, persze. Kristálytiszta - forgatta a szemét Harry.

A kígyó-bűvölő folytatta: - Sem testvéri, sem szülői szeretet nem okozhatja a vesztét, csak egy szerelmes szeretete… az igaz szerelem... de óvakodj... óvakodj a napkeltétől Stonhenge-nél! - az öreg fickó hirtelen eleresztette Harry karját, visszaült runespoorjához, ajkához emelte a furulyáját, és játszani kezdett, mintha mi sem történt volna.

- Stonhenge, mi? - horkantott Rabind. - Frászkarikát.

- Ó, hagyd abba, nem olyan ostoba, mint amilyennek látszik - a jobb fej vonaglani kezdett a zene ritmusára, a középső pedig követte. A vitatkozó baloldalinak sem volt más választása, így ő is ’táncolni’ kezdett.

Mielőtt Abuval a vállán végleg távozott volna, Harry visszapillantott a kígyóra. Rabind, Ranath és Tagore megadóan táncolt a furulya hangjára.

* * * * *

Eközben a Roxfort újra Kviddics-lázban égett: végre elérkezett a Griffendél-Mardekár meccs napja.

Még november 3-án a Harry Potter vezette Griffendél megverte a Hugrabugot, amely márciusban a Hollóháttól és a Mardekártól is vereséget szenvedett.

Április elején volt a Hollóhát-Mardekár meccs, és a Hollóhát vesztett 180-160-ra. A Mardekár új fogója határozottan jobb volt, mint Malfoy.

Április végén a Hollóhát megverte a Griffendélt, és most nagyon jól jött volna egy győzelem a Mardekár ellen - csakhogy erre nem volt esély - legalább is nem sok. Mindenki egyetértett abban, hogy a győzelemhez egy kisebbfajta csoda kellene: például, hogy a cikesz egyenesen Neville kezébe repüljön. Ez viszont nem tűnt túl valószínűnek.

Aznap reggel Neville különösen ideges volt - éppúgy, mint a Griffendél Kviddics-csapatának többi tagja. Ron egész éjjel nem tudott aludni, és ezért rendkívül fáradt volt.

Hermione azt javasolta, hogy igyon egy nagy bögre kávét, aztán egy jó-szerencsét-puszit adva elindult a lelátóra, ahol Parvati, Lavender és Ginny már várt rá. A lányok még idegesebbnek látszottak, mint ő.

Parvati a zsebkendőjét gyűrögette, Lavender pedig hárompercenként előhúzta zsebtükrét, hogy ellenőrizze a sminkjét - ez volt nála az idegesség jele.

McGalagony professzor homlokát ráncolva sétált a padsorok között, miközben megpróbálta elkerülni a Kviddics stadion túloldalán ülő Piton professzor győzelmes pillantását.

- Nézd azt a szemétládát! - sziszegte Lavender. - Nézd a vigyort az arcán!

- Ó, bárcsak letörölhetném azt a gúnyos mosolyt arról a ronda képéről! - füstölgött Ginny.

- Csak maradj nyugton, és ne törölgess semmit a te állapotodban, oké? - vágott közbe Hermione és lehuppant Ginny mellé. Csámpás és Vendelin, Ron furkásza, Hermione ölébe telepedett. - Nem tudtam a hálóteremben hagyni őket. Ők is izgatottak a meccs miatt – magyarázta a lány.

- Nem sok izgulni való van rajta – vetette oda Pansy gonosz vigyorral. - A csapatunk feltörli a pályát a tiétekkel, Granger!

Hermione letette a két állatot és felállt. - Olyan biztos vagy benne, Pansy?

- Hát persze. Arnold Pitbull az utóbbi harminc év legjobb Mardekáros fogója. Nemcsak hajlékony és könnyű, de nagyon ügyes, és... egy igazi ragadozó.

- Ragadozó? Azokra a szex-orgiákra célzol, amelyeket ti ketten a Hisztis Myrtle klotyójában rendeztetek? – fintorgott Hermione.

Pansy egy pillanatra falfehérre sápadt, aztán elvörösödött. - Hogy mersz ilyen... ilyen nevetséges dolgokat állítani? - üvöltötte sikító-szellemre emlékeztető arckifejezéssel.

- Vegyél vissza, Pansy - felelte Hermione. - Figyelnek minket.

A Mardekáros lány körülnézett, és látta, hogy sok kíváncsi pillantás szegeződik rá.

- Lehet, hogy szex-orgiákat tartok Arnolddal... - suttogta, - de nem vagyok olyan ostoba, hogy elfeledkezzek a védekezésről! - fölényes tekintetet vetett Ginnyre, és megfordult hogy elmenjen, de két lépés után visszafordult és azt mondta: - Longbottom el fogja szúrni, mert egy balfácán. Lefogadom, hogy két percnél tovább nem marad meg a seprűjén.

- Ki nem fog mit csinálni? - érkezett egy érdes hang mögülük.

Pansy felnézett és a morcos Hagriddal találta szemben magát.

- Senki... – motyogta egy mosolyt színlelve és elsietett.

- Nem bánjátok, ha leülök, lányok? - a legendás lények gondozása tanár ledobta magát Hermione mellé.

- Jó, hogy látlak Hagrid. Hogy vannak a marslakók?

- Nagyon jól, kösz - felelte az óriás. - Igaz a pletyka?  Neville Longbottom lesz a fogó?

- Attól tartok - sóhajtotta Parvati.

Nemsokára minden néző helyet foglalt a lelátókon, melyeken a Griffendél oroszlánjával és a Mardekár kígyójával díszített zászlókat lengette a szél.

- Kár, hogy Harry nincs itt - sóhajtotta Hagrid. - Ó, hogy van Vendelin? Foghatom én?

- Persze - Hermione átadta neki a furkászt.

A két csapat kisétált a pályára - Neville Harry Tűzvillámját hozta.

Ron a csapattársaihoz fordult. - Srácok... és lányok, - megbiccentette fejét Natalie McDonald irányába, - fel kell kötnünk a gatyánkat, ha ma győzni akarunk. Tudom, milyen nehéz ez a mi sztár fogónk nélkül, de meg tudjuk csinálni... igaz, Neville?

Neville, a nevét hallva, megrázkódott. Érezte, hogy a lábai elgyengülnek. Egyik pillanatban még remegett, a másikban meg már ott sem volt.

- Hé, Neville! - kiáltott utána Ron. - Hová mész?

Longbottom a Mardekárosok üvöltő nevetése közepette lesietett a pályáról.

- Pisilnie kell? - somolygott Piton McGalagonyra, aki kezébe temette vörös arcát.

- Előkerítem! - mondta Ron a csapattársainak, és a 'fogó' után futott.

A nézők vagy öt percig tűkön ültek, amíg a Griffendéles kapitány vissza nem tért - egyedül.

- Én megpróbáltam – olvasta le Hermione a fiú szájáról. Ginny hirtelen felugrott és elviharzott.

- Hová mész...? - kiáltotta Hermione és Hagrid, de ő nem törődött velük.

Az öltözőbe sietett, feltépte az ajtót és belépett. Neville ott szipogott egy padon.

- Mit csinálsz itt, te anyámasszony katonája, míg odakint mindenki rád vár?

A fiú döbbent arckifejezéssel nézett fel. Sosem hallotta Ginnyt így beszélni.

- Én... én nem megyek sehova... - suttogta.

- Nem? - sziszegte a lány. - Ne akard, hogy ebben a szent minutumban futóféreggé változtassalak! – szegezte rá a pálcáját a fiúra.

- De... de Ginny... tudod, milyen ügyetlen vagyok...

- Te vagy az egyetlen ügyetlen fickó, aki meg tudja csinálni a Whittby-dugóhúzót - felelte a lány. - És a Griffendélnek szüksége van rád, ügyetlenül, vagy sem. Különben is, meg vagyok győződve róla, hogy ez az ügyetlenség nálad valami lelki probléma. Ha örökké azt mondogatod magadnak, hogy nem tudod megcsinálni, akkor tényleg nem leszel képes rá. A változatosság kedvéért mondd azt magadnak, hogy jó fogó vagy, és nem fogod elbénázni! Megértetted?

Neville félszegen bólintott.

- Akkor gyerünk, munkára! - noszogatta a pálcájával a lány.

- Igenis, kapitány! - szalutált a fiú és megragadta a Tűzvillámot.

- Légy méltó ahhoz a seprűhöz - mosolygott Ginny. - Harry büszke lenne rá, ha látna rajta.

* * * * *

Néhány Mardekáros röhögcsélve mutogatni kezdett, amikor látták, hogy Neville visszatért Ginnyvel. Mások ellenben kimondottan csalódottnak látszottak, hogy egyáltalán visszajött. Piton inkább örült: Longbottom visszatérése és várható felsülése rengeteg további lehetőséget ad

majd neki a fiú lejáratására. November óta Piton most először sajnálta, hogy Harry nincs ott. A Kviddics döntő végén szívesen látta volna a savanyú kifejezést Potter arcán.

Madame Hooch felszállt a seprűjére és belefújt sípjába.

A tizennégy játékos felröppent a levegőbe.

- Éééééés Zabini megszerzi a kvaffot! - szólt Justin Finch-Fletchley hangja a mágikus mikrofonból. - Dennis Creevey szerzi meg, passzolja Colinnak, aki karikára dob... ó, nem Baddock elkapja... nézzétek azt a gurkót!  Au, szegény Thomas, ez biztosan fájt!

Dean a tarkóját masszírozta, ahol a gurkó eltalálta.

- Hűha, micsoda gyönyörű védés! Jó munka volt, Seamus! És Monty Everest repül a kvaffért... megszerzi, és... fenébe, 10-0 a Mardekár javára.

Piton professzor szélesen rámosolygott McGalagonyra, kivillantva mind a 32 sárga fogát.

- McDonald indul a kvaffért, és... hé, ez szándékos volt!  EVEREST, TE SZEMÉTLÁDA!...

Madame Hooch büntetőt ítélt a Griffendél javára.

- Gyerünk Colin... - üvöltötte Justin. - Ó, A FRANCBA, PRITCHARD KIVÉDTE!        

A Mardekáros szurkolók ünneplésben törtek ki, míg a Griffendélesek felől csalódott nyögések hallatszottak.

- A Griffendél visszaszerezte a kvafffot - Natalie átadja Colinnak, Colin pontot szerez!!! A  GRIFFENDÉL  EGYENLÍTETT! 10-10!

A Griffendélesek felállva tapsoltak.

Most Minerva fordult Pitonhoz, rávillantva egy széles mosolyt.

A taps még akkor sem csillapodott, amikor egy gurkó pikkelni kezdett Neville-re.

A fiú látta, hogy a gurkó gyorsan halad feléje, felszáguldott húsz méterre aztán hirtelen mozdulattal lebukott és majdnem beleütközött a talajba. Amint megbizonyosodott róla, hogy még egy darabban van, megfordult és észrevette, hogy a gurkó feladta az üldözését. A megkönnyebbüléstől örömteli rikkantást hallatott, és nekirepült az egyik póznának, nem hallva Justin hangját: - VIGYÁZZ, OTT EGY… Hívjátok Madame Pomfreyt!

- Nem...nem kell... - Neville gyengén intett bal kezével és jobbjával megpróbálta megmarkolni a seprűnyelet. Még mindig félő volt, hogy leesik.

- És Longbottom kész folytatni a harcot egy póznával való szörnyű ütközés után. Hűha, ennek a fiúnak aztán kemény a kobakja!... McDonaldnál a kvaff, aztán Zabini szerzi meg... argggh, 20-10 a Mardekár javára.

- Gyerünk Neville, kapd el a cikeszt... - suttogta Hermione fenn a lelátón.

- A kvaff újra Baddocknál... rádobja, és Weasley egy parádés védéssel elkapja! Most Creevey... passzolja Creveynek... a kapu felé tart... a fenébe, Zabini feltartóztatja... 30-10 a Mardekár javára!

Újabb csalódott moraj futott végig a Griffendél lelátóján.

- Semmi sincs még veszve, gyerünk srácok! - üvöltötte Finch-Fletchley.

McGalagony épp emlékeztetni akarta a pártatlanságra, amikor a két Mardekáros terelő - Crak és Monstro - hangos csattanással összeütközött. Minerva teljesen elfelejtkezve dorgálási szándékáról alig titkolt kárörömmel figyelte a két gorillaszerű Mardekárost. Monstro a homlokát dörzsölve káromkodott, mint a záporeső, Crak pedig betört, vérző orrát tapogatta.

- Igazgatónő, kérem! Nem kellene pontot levonni minden egyes káromkodásért? - javasolta Justin.

Minerva határozottan egyetértett a fiúval, de a Kviddics 700 szabálytalansága között nem szerepelt a káromkodás - nem is beszélve arról, hogy Justin nyelvhasználata sem volt különb.

Míg Crak és Monstro összeszedte magát, Baddock újabb gólt dobott. 40-10 a Mardekár javára.

A cikesz továbbra sem került elő, bár a két fogó - Arnold Pitbull és Neville - buzgón meresztette a szemét a távolba, a kicsiny aranylabda csillanását keresve.

- Everest feltartóztatja a kvaffot, átadja Baddocknak... Dennis gyorsabb volt, jó megmozdulás, kölyök! Dennis passzolja Colinnak, Colin célra tart, ó, jaj, Zabini megszerzi... 50-10 a Mardekárnak - sziszegte Justin.

Piton széles vigyort küldött McGalagonynak és  megtapsolta Zabini gólját.

És ebben a pillanatban... Pitbull mozgásba lendült, lefelé fordítva a seprűjét.

A cikesz! - gondolta Neville, és követte. Arnold Pitbull folytatta a zuhanórepülést, majd az utolsó pillanatban, mielőtt nekiütközött volna a talajnak, felfelé rántotta seprűjét.

Úgy tűnt, Neville belefúródik a fűbe, de meglepetésszerűen egy méternyire a föld fölött sikerült felkapnia a Tűzvillámot.

- EZ A WRONSZKIJ MŰBUKÁS VOLT! - közölte Justin a nézőkkel. - Hihetetlen, hogy Longbottom nem ütközött a talajnak! Micsoda lélekjelenlét! NÉZZÉTEK! Neville felfelé gyorsul... de nem... húúú... kanyarodik a Tűzvillámmal, egy kis fordulat balra, egy forgás... Pitbull követi Longbottomot, utánozza a kanyarjait, és... HŰHA! Hívják Madame Pomfreyt... ÉS SZEDJÉK LE ARNOLDOT ARRÓL A FENYŐRŐL! Amit most láttunk a híres Whittby-dugóhúzó volt... csak egy embert ismerünk, aki képes rá... AZT A MINDENIT! NEVILLE MEGSZEREZTE A CIKESZT! A nagy izgalomban észre sem vettem! - üvöltötte Justin teli tüdőből. - GYŐZŐTT A GRIFFENDÉL, 160-50-RE! A GRIFFENDÉL MEGNYERTE A KVIDDICSKUPÁT!

Az összes Griffendéles a Hugrabugosokkal és Hollóhátasokkal együtt ugrált örömében. Csúcsos süvegeiket a levegőbe dobálva Neville nevét kiabálták.

A fiú lassan leereszkedett a pálya füvére, jobb kezével a kicsi szárnyas cikeszt markolászva. Túlságosan meghatott volt ahhoz, hogy beszélni vagy mozdulni tudjon, így csak hagyta, hogy csapattársai a vállukra emeljék.

Amint pillantása Piton arcára esett, ajka gúnyos mosolyra húzódott.  'Megmutattam neked Piti... most kit is nevezel vesztesnek?'

Míg a Griffendélesek ünnepeltek, a Mardekárosok szokatlanul csendesen hagyták el a lelátót.

Pansy sírt. Részben azért, mert elvesztették a meccset, másrészt meg azért, mert fiújának, akit most szedtek le a fenyőfáról, eltört az állkapcsa és hiányzott három első foga.

Millicent is komor volt, de amint egy bagoly egy üzenettel odarepült hozzá, csúnya arca felragyogott, mint a delelőn álló Nap. Visszamászott a lelátóra, és míg a többi Mardekáros visszaszállingózott a kastélyba, ő olvasni kezdett. Arcán a mosoly percről percre szélesebb és szélesebb lett, miközben kövérkés kezével a nyakában függő kristállyal játszott – azzal a kristállyal, melyet karácsonyra kapott.