Amint Harry leszállt a seprűjéről, körülvették a helybéli szurkolók. Vállukra emelték, és a magas emelvényhez vitték, ahol az indiai Mágiaügyi Miniszter könnyáztatta arccal rázott vele kezet és nyakába akasztotta az aranyérmet.

A tömeg tapsviharban tört ki - Ron és Hermione keze is elzsibbadt a sok tapsolástól.

- Gyere, menjünk beszéljünk vele! - ugrott fel Ron.

- Nem vagy észnél?!? - ráncolta szemöldökét Hermione. - A sátra, vagy akárhol is tartózkodik, órákig tömve lesz. Tudod - autogramot kérnek, virágot és bombákat hoznak…

- Bombákaaaat??? - hápogott Ron.

- Hát, majdnem... Ezek borítékolt átkok, és úgy működnek, mint a mugli bombák – mondta a lány tárgyilagosan. - Feltételezem, legalább is a görög és a francia szurkolók megpróbálnak néhány gratuláló kártyába rejtett 'bombát' becsempészni a sátrába. - Látva Ron döbbent arcát, Hermione elvigyorodott. - Hé, ne aggódj... átkokat és mérgezett bort vagy pezsgőt küldeni mindig is szokás volt a  Hold Futamon.  Harryt biztosan megóvják ezektől, és különben is van annyi józan esze, hogy ne nyissa ki a leveleket, és ne igyon azokból az italokból.

Ron kicsit bizonytalanul bólintott.

Már majdnem reggel kilenc óra volt, mire az elragadtatott csodálók eltűntek, és Harry egyedül maradt a sátrában. Aludni akart egy kicsit, hiszen már 24 órája talpon volt.

A táborban még csend honolt, mindenki visszatért a saját sátrába, hogy kipihenje magát egy kicsit az előző éjszakai izgalmak után.

- Hogy jutunk be hozzá? - aggódott Hermione. - Két őrszem vigyázza az álmát.

A barátja somolygott, és valami ezüstöset húzott elő a hátizsákjából.

- Elhoztad a láthatatlanná tévő köpönyeget! - örvendezett a lány.

- Gondoltam, jól jöhet – vont vállat a fiú. - És persze meg akartam őrizni Harrynek.

A lány rámosolygott, jelezve, mennyire értékeli előrelátását. A köpenybe burkolódzva a két őrhöz lopództak és pálcájukat felemelve azt suttogták: Stupor!

Miután az őrök a földre rogytak, Ron belépett a sátorba, Hermione szorosan a nyomában.

Bent még égett néhány gyertya. A Hold Futam új bajnoka egy tábori ágyon üldögélt, és a kezében lévő aranyérmet nézegette. Az érem csillogott, visszaverve a gyertyafényt. Sima felülete tükrözte a fiú arcát.

Harry felsóhajtott.

Épp most adott autogramot legalább 900 embernek, kapott számtalan csokor egzotikus virágot, illetlen ajánlatokat egy tucat boszorkánytól... ő volt  A BAJNOK: a legjobb seprű-lovas a Földön... Mégsem volt boldog - pedig Ravin a futam előtt elmondta neki, hogy ő egy maharadzsa törvénytelen fia, akinek feleségétől, a maharánitól csak lányai születtek. Ravin szerint, (aki Egyiptomban állítólag már az első pillantásra felismerte Harryt) a maharáni megátkozta Harryt és eltávolíttatta Indiából, mert nem akarta, hogy ő örökölje a trónt. Tekintve Harry hollófekete haját, tulajdonképpen lehetett volna félig indiai.

De az 'igazság' ismerete egyáltalán nem tette boldoggá Harryt. Életének nagy része hiányzott - nem csodálókra, hanem igazi barátokra volt szüksége - nem tisztességtelen ajánlatokat akart, hanem egyetlen nő szerelmét, akire nem emlékezett, de tudta, hogy létezik.  Kezében csillogott az aranyérem, tükrözve fáradt tekintetét... és két alakot a háta mögött.

A fiú felugrott, megmarkolta pálcáját és megfordult.

- Állj! - kiáltotta.

A két alak - egy fiú és egy lány, vele nagyjából egyidősek – felemelték a kezüket.

- Jól van ... nem azért jöttünk hogy bántsunk, Harry - mondta a lány.

- Ja, ne izgulj, elhatároztam, hogy nem fojtalak meg… egyelőre - tette hozzá a fiú. - Nem mintha nem érdemelnéd meg.

Harry összeráncolta a szemöldökét. Ravin mondta neki, hogy a Hold Futam győzteseit jó néhányszor elrabolták már. Harry gyanakodott, hogy ezek ketten el akarják kábítani, és elrabolni. - Kik vagytok? - kérdezte, pálcáját a látogatókra szegezve.

Ron vigyorgott. - Nagyon vicces, haver. Gyerünk, elég a játékból, menjünk haza Angliába. Ginny vár rád.

- Ki? - pislogott Harry. - Nem ismerlek titeket. Hagyjatok békén!

- Harry... tudjuk, milyen híres lettél 'Villámként', de ez nem kifogás, hogy elhagyd a szeretteidet vagy megszökj a kötelezettségeid elől - jelentette ki a lány komoly arccal.

- Mi - az - ördögről - beszéltek? - tört ki az ifjú bajnok. - Kifelé a sátramból!

- Nem, amíg meg nem magyarázod, miért hagytad el a húgomat! – tette keresztbe karját a vörös hajú fiú.

- Nem is ismerem a húgodat!

- Nem? És akkor ki az ördög ejtette teherbe, mi?

- Nem tudom, én nem lehettem... Nem is vagyok brit! - vágott vissza Harry.

- Nem vagy brit??? - a másik fiú szeme villogott a méregtől. - Akkor mi vagy? Japán? - közelebb lépett, kockáztatva, hogy Harry esetleg megátkozza. - Azt hittem, a legjobb barátom vagy, azon kevesek egyike, akire rábíznám az életemet, de te elcseszted! Miután felcsináltad a húgomat, megesküdtél, hogy feleségül veszed, de inkább elmentél, hogy még híresebb légy! A hírnév és a dicsőség, amiben korábban részed volt, nem volt elég, mi? Még többet akartál: hatalmas ünneplő tömeg előtt parádézni! Feladtad Ginny szerelmét ezért az... az egész... szarért! – Ron minden egyes szavánál mutatóujjával megbökte a döbbent Harry mellkasát. - Mindenki azt hitte, hogy meghaltál, vagy megátkoztak, mert a baglyok nem találtak meg! Attól is féltünk, hogy Tudodki elfogott, és te nem vetted a fáradságot, hogy életjelet adj magadról, hogy biztosíts minket, hogy nem dobtad fel a talpad! Nem vetted a fáradtságot, hogy egy kibaszott baglyot küldjél, és megkérdezd, hogy van Ginny! Az még rendben van, hogy nem törődtél Hermionéval és velem, a legjobb barátaiddal, de hogy nem érdekelt Ginny és a gyereked, az már egyszerűen elfogadhatatlan és undorító!

- Ron... - vágott közbe a lány.

- Sajnálom, de...  - kezdte Harry, de a másik fiú nem hagyta befejezni.

- SAJNÁLOD??? – Ron hisztérikusan felnevetett. - Sajnálod? Tudodki szerelmére Harry, ez minden, amit mondani tudsz? - még egyet lépett előre, így orra majdnem hozzáért Harryéhez. - Nos, sajnálhatod is! Míg te itt jól szórakoztál, és karriert építettél, a húgom majdnem belehalt, hogy megszülje a lányodat! És azt mered mondani, hogy nem ismered őt?

- IGEN! - üvöltötte Harry – mire a vörös hajú fiú egyszerűen szemen köpte.

Harry félrelökte támadóját, letörölte arcát, és felemelte pálcáját, hogy elkábítsa, de a másik fiú gyorsabb volt, és rászórta a hátráltató bűbájt.

Harry elesett. - Capitulatus! - kiáltotta a földről, de a támadója félreugrott, és gondolkodás nélkül Crucio!-t kiáltott.

Harryt szörnyű fájdalom teperte le, úgy érezte, egész testét darabokra szaggatják, mintha ezer lándzsa döfött volna belé, egy tucat ostorral együtt, amelyek védtelen testét korbácsolták.

- NEEEEE! - sikította a lány.

Harrynek túl nagy fájdalmai voltak, hogy lássa, amint a lány megragadja társa pálcát tartó karját, kényszerítve, hogy megszakítsa a kapcsolatot a pálca és Harry vonagló teste között.

- Megőrültél, Ron? - üvöltötte hamuszürke arccal a lány. - Ezért az Azkabanba küldenek!

A vörös hajú fiú lihegve eresztette le pálcáját. - Nem... érdekel... megérdemelte.

A földön fekvő Harry lassan kinyitotta a szemét. A fájdalom eltűnt - éppúgy, mint a köd, amely nyolc hónapon át elhomályosította elméjét. Mintha egy hirtelen szélroham elfújta volna a ködöt, vagy mintha egy fátyol lebbent volna fel az emlékeiről... megmagyarázhatatlan módon hirtelen EMLÉKEZETT.

Felült és barátja szemébe nézett.

- Ron... Hermione... – Harrynek nem sok kellett, hogy elsírja magát.

Hermione észrevette, hogy megváltozott a fiú arckifejezése.

Ron még mindig levegőért kapkodott, de ő is észrevette, hogy valami megváltozott - először is Harry sebhelye újra láthatóvá vált. De volt valami más is...

- Harry... - a lány lehajolt hozzá. - Jól vagy?

Harry bólintott. – Igen… újra emlékszem… mindenre.

- Mi… micsoda? - Ron térdre ereszkedett a barátja mellett.

- Amnéziás voltam... semmire sem emlékeztem a múltamból.

- Mikor... mikor vesztetted el az emlékezetedet? - kérdezte Hermione remegő hangon.

Harry egy percig gondolkodott, próbált összpontosítani az utolsó dologra, amire az amnéziája előttről emlékezett. - Rögtön azután, hogy megkaptam a levelet Dumbledore-tól, hogy visszamehetek a Roxfortba, mert az újságírók elmentek.

- Szóval, Malfoy italában felejtés bájital volt – biggyesztette az ajkát Hermione. - Miért... miért nem mondta meg egyik  tanár sem, hogy Harry elvesztette az emlékezetét?

- Talán ők sem tudták - vont vállat Ron. - Jaj, Harry... azt gondoltam... - hangja elcsuklott, és hirtelen átölelte barátját. - Meg tudsz bocsátani nekem? Meg tudsz valaha is bocsátani?

Harry elmosolyodott, és tudta, hogy ez volt az első igazi, szívből jövő mosolya november óta.

- Ó, Harry! - Hermione is a nyakába borult.

A három barát összeölelkezett, a lány sírt, a fiúk pedig vigyorogva, félszegen törölgették könnyeiket.

- Köszönöm, Ron - szólt Harry.

- Köszönöd? Mit?

- Hogy megtörted az átkot.

- Mi? - Ron elképesztően buta képet vágott.

- Egy átokkal kombinált bájital hatása alatt álltam - magyarázta Harry. - Csak az szüntethette meg a hatását, ha a legjobb barátom mondja ki rám a Cruciatus átkot... Fogalmad sincs milyen kétségbeesett voltam... már feladtam a reményt... soha nem gondoltam volna, hogy újra találkozhatom a legjobb barátommal, nem is beszélve arról, hogy ő rám szórná az átkot. Köszönöm, haver.

- Szívesen - vigyorgott Ron.

Végül felálltak, ragyogó mosolyuk éles ellentétben állt könnyáztatta arcukkal.

Harry szólalt meg elsőnek. - Szóval... van egy kislányom?

- Bizony - bólintott Ron. - Gyönyörű kis boszorkány, és Lilynek hívják.

- Lily? - Harry igazán meghatódott. - Rögtön látni akarom őt és Ginnyt!

- Akkor szedd össze a holmidat, és várj, amíg visszajövünk a sajátunkkal - mondta Hermione. - Nem fog tovább tartani öt percnél.

- Hoppanálni fogtok? - kérdezte Harry. - Én is megtanultam ám.

- Tényleg? Hogyan? Hol? Hiszen hiányoztál az iskolából! – kérdezte zavarodottan Hermione.

- Nos... egy egyiptomi fickótól tanultam, amikor Kairóban voltam Gilderoyjal - Harry a homlokára csapott, és kuncogni kezdett. - Gilderoy... Emlékszem rá!

Ron és Hermione nem értette, mi olyan mulatságos Lockharton.

- Jut eszembe, - szólt közbe Hermione, - Miért gondoltad, hogy nem vagy brit?

- Ja, az... - vigyorgott Harry. - Ravin azt mondta, hogy egy maharadzsa fia vagyok... Teljesen őrült az a fickó. Mindent a pénzért csinált, csak hogy itt maradjak versenyezni India színeiben.

Hirtelen egy bagoly repült a sátorba. A Weasley család üzenetét hozta.

- Egy expressz bagoly! - állapította meg Hermione. – Ez annyiba kerülhetett...

- Mint a fél Tadzs Mahal - Harry emlékezett Ravin hasonlatára. - Miért küldenek a szüleid ilyen drága baglyot?

- Biztosan rendkívül sürgős üzenet - találgatott a lány.

Ron kinyitotta a táviratot, és a három barát belenézett.

RON GYERE HAZA STOP GINNYT ÉS LILYT ELRABOLTÁK STOP VALÓSZÍNŰLEG TK STOP APA STOP.

- Elrabolták? - sápadt el Harry.

- TK? - ráncolta szemöldökét Ron.

- Tudodki - mondta Hermione, és lenyelte a torkában lévő gombócot.

- Óvakodj a napkeltétől Stonhenge-nél - suttogta Harry, hangja távoli, tekintete merev volt.

- Micsoda?

- Hány óra van? - kérdezte hirtelen Harry.

- Ah, tíz óra - Hermione az órájára nézett, amely az indiai helyi időre volt beállítva.

- Napkelte... a nap pár perc múlva kel fel Angliában! - mormolta Harry falfehér arccal.

- És? - vont vállat Ron, akinek fogalma sem volt, hogy ennek mi köze van Ginny és a kis Lily eltűnéséhez.

- Valami szörnyűség történik majd napkeltekor... Ginnyt és Lilyt elrabolták... a kígyóbűvölő... erről beszélt...

- Mi?

- Stonehenge-hez kell mennünk. Azonnal - jelentette ki Harry. Nem tudta, hogyan kapcsolta össze a bolond öreg varázsló jóslatát családja elrablásával, valamint a Sötét Nagyúrral, de ösztönösen tudta, hogy van kapcsolat.

Barátai nem ellenkeztek. A holmijukat teljesen elfelejtették.

- Hoppanáljunk  Stonehenge-hez  háromra - vezényelt Harry. - Egy... kettő... három...