34. fejezet - folytatás - VÉGE
2005.03.15. 12:27
- Miről akarsz beszélni velem? - kérdezte Harry, Draco szagától fintorogva a folyosón. Malfoy még mindig a hagymamártástól illatozott.
- Szóval... nem hiszem, hogy valaha is kedvelni foglak, Potter...
- Sosem gondoltam, hogy kedvelni fogsz - rántotta meg a vállát Harry.
- Hadd fejezzem be - mondta Draco. - Nem foglak kedvelni, de... nem akarom a következő hat hónapot, és az egész életemet azzal tölteni, hogy veled veszekszem. Belefáradtam.
Harry pislogott. Draco nyilván megőrült.
- Ne hidd, hogy megbolondultam - folytatta Malfoy, narancslé cseppeket törülgetve a homlokáról, - csak... valahogy... bölcsebb lettem.
- BÖLCSEBB? - Harrynek nevethetnékje támadt. Narancslétől csöpögő hajjal Draco mindennek kinézett, csak bölcsnek nem.
- Igen - bólintott a szőke fiú. - Apa őrültsége sok mindenre megtanított... például, hogy minden rosszra fordulhat, és soha nem lehetsz eléggé felkészülve...
- Ezúttal a meggyilkolásomat tervezed, ahelyett, hogy megszabadulsz tőlem? - találgatott Harry.
Malfoy megrázta a fejét. - Azt, hogy nem lehetsz eléggé felkészülve, úgy értettem, hogy bármikor megsérülhetsz, vagy meghalhatsz, és az hogy valaki gyűlöl és te gyűlölsz valakit abban a pillanatban... az rossz. Nagyon rossz.
- Egyetértek - bólintott Harry. - De még mindig nem értem, hová akarsz kilyukadni.
Malfoy lebiggyesztette az ajkát. - Nem akarod megkönnyíteni a dolgomat, mi?
Harry vigyorgott. - Kölcsön kenyér visszajár. Te sem könnyítetted meg az enyémet soha. De... végül is neked köszönhetem a boldogságomat.
- Nekem? - ráncolta a szemöldökét Draco. – Hogyhogy?
- Te és Dudley adtátok nekem a bájitalt, amitől elvesztettem az emlékezetemet. Találkoztam Lockharttal, Egyiptomba mentünk, és tudomást szereztem a Zöld Lángú Fáklyáról, amely végül megmentette Ginny életét. Köszönöm, Draco.
Mosoly tűnt fel Malfoy ravasz arcán. - Nem volt szándékomban boldoggá tenni téged... egyáltalán nem.
- Sosem gondoltam, hogy igen - válaszolta Harry.
- Mindenesetre, - folytatta Malfoy, - túl régen vagyunk haragban. Ideje véget vetni neki.
- Ássuk el a csatabárdot?
Malfoy bólintott. - Akarod...?
Harry kinyújtotta a jobbját. - Hát persze.
Draco habozva megrázta a kezét. - Rendben... de ne bízd el magad, Potter - tette hozzá kárörvendő vigyorral, mintha félne, hogy egy pillanatra gyengének tűnt. - A Mardekár legközelebb a Griffendéllel törli fel a kviddics pályát.
- Álmodban, Malfoy.
* * * * *
- Ki az ördög hívta meg ezt a tetűt? - Sirius Lupinhoz fordult, Gilderoy Lockhartra mutatva, akinek valahogy sikerült elkerülnie az ételbombákat, és egy tucat rajongótól körülvéve pöffeszkedett a táncparkett közepén. Éppen arról mesélt a hölgyeknek, hogy hogyan is mentette meg Abysmal sun-Amun lányát, amikor a szőnyege megbokrosodott.
- Ó, Gilderoy, maga olyan bátor! - sóhajtotta Parvati
- És olyan okos! - tette hozzá Lavender.
- És olyan eljegyzett... - fejezte be Lockhart.
- Eljegyzett??? - sikították a boszorkányok rémülten.
- Igen. Feleségül veszem Anck sun-Amunt! Hát nem csodálatos?
- Uramisten, az a szegény lány! - suttogta George Frednek és Charlie-nak, akik buzgón bólogattak.
- Ezt a tetűt ki kellene tiltani a Roxfortból - jegyezte meg Percy.
- Pontosan, drágám - bólintott Penelope.
- Mióta van újra együtt Percy és Penny? - kérdezte az ikreket Ginny, amint odaért Hermionéval és Ronnal.
- Amióta sikerül neki - kuncogott Fred.
- Sikerül neki? - vonta fel szemöldökét Ron.
- Aha - röhögött George. – Teljesen új ember lett belőle. Meg sem ismernéd… képzeld, vidám!
- Nem mondod! - kiáltott fel Ron.
- Dehogynem! - válaszolt George.
- Mi van, srácok? - kapcsolódott be Harry.
- Gyere, elmondom... négyszemközt - vigyorgott Ginny.
- Jövök, édes - mondta Harry. - Jut eszembe, Ron, köszönöm a karácsonyi ajándékot. Még nem volt alkalmam megköszönni. Nagyon vicces könyv.
- Örülök, hogy tetszik - mosolygott Ron. - Eredetileg az előző karácsonyra vettem.
- Tényleg?
- Bizony, sógor - bólintott a barátja. - És most menjetek, a számmisztika terem vár rátok.
Harry elvörösödött. - Tudsz róla...?
- Ginny elmondta - kacsintott Ron.
Harry kézen fogta Ginnyt, hogy a számmisztika terembe vezesse, amikor az igazgató útjukat állta és félrehívta őket.
Az új házasok zavart pillantást váltottak. Fogalmuk sem volt, mit akarhat tőlük Dumbledore.
- Nos Mr. és Mrs. Potter, - kezdte Albus mosolyogva, - Jó híreim vannak számotokra.
- Jó hírek, uram? - kérdezte Harry.
- Igen - Dumbledore bólintott. - Mivel ez egy szokatlan helyzet, eddig egy diák sem kötött házasságot itt... szóval megvitattam a tantestülettel, és egyet értettek, persze Piton professzor kivételével.
- Egyetértettek… miben? - kíváncsiskodott Ginny.
- Hogy adjunk nektek egy saját kis szobát.
- Micsoda? - az új házasok elképedtek.
- Tudom, tudom, kicsit úgy hangzik, mintha szándékosan engedélyeznénk kettőtöknek némi szabály-szegést, de... hát házasok vagytok, így nincs abban semmi rossz, ha közös szobában laktok, nem?
Harry és Ginny tekintete találkozott és csintalan mosoly ült ki az arcukra. - NEEEM! EGYÁLTALÁN SEMMI! – rázták hevesen a fejüket.
- Helyes - bólintott Dumbledore. - Biztos voltam benne, hogy nem utasítjátok vissza. Tehát... ez egy használaton kívüli helyiség, pont McGalagony professzor szobája alatt. - közelebb hajolt és azt suttogta: - Jó volna, ha megpróbálnátok nem túl nagy zajt csapni... ha értitek, mire gondolok...
Harry elfojtotta a nevetést, de Ginnynek muszáj volt kuncognia.
- Egy kicsit rendbe hozattam Frics úrral... ő persze vitatkozott, mondván, hogy az ilyen engedmények erkölcstelenségbe döntik az iskolát, de hármunk között legyen mondva, kit érdekel, hogy mit mond az a vén bolond?
Az új házasok határozottan egyetértettek.
- Szóval, a szobát kitakarították, beállítottak egy franciaágyat, de van még valami... meg kell osztanotok a szobát a régi Roxforti Nyilvántartó Könyvvel.
- Ó, az a könyv! - bólintott Harry. - Nem gond, uram. Amíg az nem zavar minket, mi sem fogjuk zavarni őt.
- Akkor jól van, jó mulatást gyerekek... csak még egy dolog...nem számítottam rá, hogy ez a kis roxforti botrány ilyen jól végződik - kacsintott rájuk Dumbledore, és a tömeghez fordult. - Egy pillanat! Mielőtt az új házaspárok távoznak valahová, - sokatmondó pillantást vetett Harryre, - végre kell hajtani az esküvői szertartás egy fontos részét... a menyasszonyoknak el kell dobniuk a csokrukat!
Hangos moraj futott végig a termen: nevetés és izgatott kiáltások.
Ginny rávigyorgott Hermionéra, aki Dumbledorhoz lépett, Millicent pedig követte őket.
- Fontos szabály, - folytatta Albus, - hogy senki sem használhat varázslatot! Kérem, hölgyeim tegyék félre a pálcájukat, és küzdjék le a kísértést, hogy azt kiáltsák 'Invito csokor!'
A Nagytermen újabb nevetés-hullám vonult végig.
- Most háromig számolok... - mosolygott Albus. - Egy, kettő, három!
A menyasszonyok a tömegnek háttal fordulva eldobták a csokrukat.
Ginny csokra Penelopé kezében kötött ki, amitől Percy arca vérvörössé vált.
Hermionéé McGalagony ölébe esett - a professzor döbbenten bámulta a csokrot, nem is hallva a diákok kárörvendő megjegyzéseit.
Millicent bokrétája átsuhant a termen, mint egy nyíl, és nekicsapódott Fred homlokának. - Mi a... - káromkodott Fred, homlokát masszírozva, amikor egy kart érzett a derekán.
- Tudtam... egyszerűen tudtam, drágám - kacsintott rá Angelina, míg George vigasztalóan veregette ikertestvére hátát.
- Te szegény, szegény fickó...
* * * * *
- Ah, Sybill! Örvendek, hogy körünkben láthatom! - üdvözölte Dumbledore a jóslástan tanárt, amint az belépett a Nagyterembe.
- Ó, igen, Albus... - Trelawney titokzatos pillantást vetett rá. - A szobámban voltam, elmélyülten gondolkodtam a halálon, amikor hirtelen késztetést éreztem, hogy belenézzek a kristálygömbömbe.
- És mit látott benne? - tudakolta Dumbledore, minden jövendölések legrémesebbikére számítva.
- Ó, maga nem hisz benne! - felelte Sybill megbántottan. - Láttam... a Potter-Weasley-Granger család jövőjét...
- És? Milyen szörnyű baleset történik velük? - az igazgató kiválóan szórakozott. - Repülőgép katasztrófa? Lefejezés? Netán a Zordó?
- Nem, nem, nem – felelte Trelawney rendkívül szenvedő arccal. - A kristály megmutatta nekem... hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak!
- Ó, milyen szörnyű! - csapta össze a kezét Albus.
Sybill tekintete Ronra és Hermionéra esett. - Jut eszembe, Albus, igazak a pletykák a Weasleyék új helyzetéről?
- Nagyon is - válaszolt Dumbledore.
- Attól félek, nem ismerem az egész történetet. Lenne szíves elmondani?
- Hát persze - mosolygott az igazgató. - Évszázadokkal ezelőtt a Weasley család nagyon gazdag volt. Az 1216-os vagy 1612-es...? – suttogva közelebb hajolt: - Kérem, Sybill ne említse Binns professzornak, hogy keverem az évszámokat... szóval a koboldlázadás során Herold Weasley, - azt hiszem így hívták - a családfő, elásta vagyonát a vidéki birtokán, hogy biztonságba helyezze a vadul fosztogató koboldoktól. Aztán Herold Pápua Új-Guineára menekült... vagy Új-Zélandra? Mindegy. Szóval a kegyetlen Vérszomjas Vendel nevű kobold elől szökött, ha az emlékezetem nem csal. Ez a kobold állítólag megesküdött, hogy megöli. Szerencsétlenségére Herold eltűnt a távoli országban. Vélhetőleg megette egy lethifold, de ez nem bizonyított. - Albus vállat vont. - Talán csak megszökött a szomszéd csinos feleségével.
Sybill helytelenítően vonta fel szemöldökét, de az igazgató folytatta.
- Mivel Herold rokonai nem tudták, hová rejtette a pénzüket, valamennyien keresni kezdték, de nem akadtak a nyomára. Hamarosan adósságba verték magukat, eladták az udvarházat és a vidéki birtokukra költöztek, Widra Szt. Capdel faluba. Azóta a Weasley család szegénységben élt – egészen a múlt nyárig, amikor Ron furkásza, Vendelin, egy hatalmas láda aranygalleont talált Molly káposztaágyásában. - Dumbledore egy pohár sütőtökléért nyúlt. - Nos, ennyi a történet, Sybill. Míg Malfoyék elszegényedtek, Weasleyék újra gazdagok lettek. Ron megkapta a részét a családi örökségből és seprű szaküzletet nyitott Roxmortsban, mint már talán hallott róla. Foglalkozik továbbá mindenféle seprű meghibásodásával, törött nyéltől ravasz rontásokig. Szerény véleményem szerint Weasleyék megérdemelték a szerencséjüket. Én például gyakran meglátogatom Ront a boltjában, csak hogy gyönyörködjek azokban a szép seprűkben. A kedvencem a Rakéta 3000-se.
* * * * *
- Tehát, min vihogtak az ikrek? - kérdezte a feleségét Harry, amint kisétáltak a Nagyteremből.
- Ehm... emlékszel, mit mondtam neked Percyről? A... problémájáról?
- Igen... és?
- Hát megoldódott.
- Viagra? - vigyorgott Harry.
- Micsoda? - vonta fel szemöldökét Ginny.
- Á, ne is törődj vele - somolygott a fiú. - Tehát, hogyan oldódott meg?
- Nem tudom... de már sikerül neki.
- Ez jó hír – az ifjú férj kézen fogva vezette a lányt végig a folyosón.
- Igen, és más jó hír is van a családban.
- Micsoda?
- Fleur babát vár.
- Ó, nagyszerű. Bill biztosan nagyon boldog... remélhetőleg kislány lesz... egy kis véla - Harry kinyitotta barátságos kis szobájuk ajtaját.
- Milyen kellemes hely, nem, Harry?
- Az. Frics jó munkát végzett - a fiú bekukucskált a szobába. Gyönyörű kék függönyök lógtak az ablakokon, nefelejcskék tapéta a falakon (már nem bíborszínű) és a sarokban egy hatalmas ágy állt. A szoba közepén egy kis emelvényen feküdt a Nyilvántartó Könyv. A fiatalok nem vették a fáradtságot, hogy közelebbről megvizsgálják – per pillanat egészen máson járt az eszük.
Az újdonsült férj felkapta feleségét és átemelte a küszöbön.
- Isten hozott a mi édes otthonunkban drágám - mondta, egy 'Ne zavarj' táblát függesztve az ajtó külső kilincsére.
Ginny ragyogóan rámosolygott. – Azt hiszem, itt nagyon jól fogjuk érezni magunkat.
- Semmi kétség - felelte Harry. - Jut eszembe, hol tölti Ron és Hermione a nászéjszakát? Hermione szobájában?
- Nem - rázta fejét Ginny, kigombolta Harry szmokingját. - Roxmortsban. Ron lakásában a boltja felett.
- Aha - Harry kioldotta Ginny övét, miközben a lány apró csókokkal borította be férje homlokát (a sebhelyét is), orrát, ajkát és nyakát, mialatt Harry cippzárjával matatott.
Az ifjú férj gyorsan megszabadította feleségét a ruhájától, majd rézvörös fürtjeivel játszadozva szerelmes szavakat suttogott a fülébe.
- Nem gondolod, hogy a vendégek hiányolni fognak minket? - kérdezte Harry két forró csók között, kipattintva a melltartó csatját.
- Visszamegyünk mielőtt véget ér a buli - kuncogott a lány. - Vagy mégsem...
- Ki vigyáz Lilyre?
- Anya és Fleur - felelte Ginny, férje izmos mellkasát cirógatva, vágyakozó sóhajokat csalva a fiú ajkára.
- Olyan kellemetlen... óóó, dráááágám... kellemetlen, hogy mindig másokat kell megkérnünk, hogy vigyázzanak a kisbabánkra - állapította meg Harry nehezen lélegezve, miközben ledobta nadrágját, mert bizonyos területeken kezdte túl szűknek érezni.
- Csak addig kell várnunk, amíg véget ér az iskolaév és Sirius házába költözünk - válaszolt Ginny. - Ott majd mindig velünk lesz a lányunk és a fiunk.
Harry pislogott. - A fiunk? Túl sok pezsgőt ittál drágám? Csak egy lányunk van.
- Egyelőre - válaszolt a lány pajkos vigyorral.
- Hogy érted ezt? – Harry zavartan pislogott.
- Úgy értem, hogy nálunk lassan már hagyomány... - Ginny a hasára tette a kezét.
- Hagyomány?... Micsoda? - Harry lenyelte a gombócot a torkában, miután leesett neki a tantusz.
- Hogy mindig elfelejtünk védekezni.
- Elfelejtettük???? - lehelte Harry. - Azt hittem, nem felejtettük el, vagy mégis?
- Biztosan... legalább egyszer el kellett, hogy felejtsük – válaszolt a lány, és a félig rémült, félig elragadtatott kifejezést vizsgálta férje arcán. - Örülsz? Legalább egy kicsit?
- Örülök??? Nem - Harry megrázta a fejét. Látva a könnyeket Ginny szemében, gyorsan hozzátette: - Nem örülök, EL VAGYOK RAGADTATVA! - ezzel felemelte a lányt a földről és körbeforgatta, mintha nem lenne súlyosabb egy tollpihénél.
- Tegyél le! - sikította Ginny, Harry vállát püfölve az öklével, kacagva. - Tegyél le, de azonnal! – amint Harry gyengéden visszaeresztette a padlóra, a lány lehúzta az arcát egy csókra. - Megijesztettél, te buta – rebegte, míg örömkönnyek csorogtak végig az orcáján.
- Hogyan gondolhatod azt, hogy nem lennék elragadtatva egy újabb gyerektől, mi? - Harry odanyúlt és letörölte felesége könnyeit. – Ez nagyszerű alkalmat ad egy újabb botrányra...
- Újabb botrányra? - Ginny összeráncolta a szemöldökét. - De az újabb Potter baba nem házasságon kívül fog születni, mint Lily...
- Nem, tényleg nem - somolygott Harry. - De az emberek TUDNAK ám számolni.
- Aha, tényleg – kacarászott Ginny, és magával húzta Harryt az ágyba. - De tudod mit? Engem nem érdekel az újabb botrány...
- Engem sem - vigyorgott Harry és lehajolt, hogy újra megcsókolja, amikor furcsa zizegő hang ütötte meg a fülüket.
Körülnéztek, és látták, hogy a penna megmozdult a Nyilvántartó Könyvön.
- Nézzük meg, mit ír - Harry kézen fogva a kis emelvényhez vezette Ginnyt.
A Roxforti Nyilvántartó Könyvbe néztek és a szemük elkerekedett a meglepetéstől.
- Ezt nem hiszem el! - lehelte Harry.
- Ez azt jelenti...? - kérdezte Ginny.
- Csak azt jelentheti – bólintott az ifjú férj. - De ez... ez egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen...
- Pedig igaznak kell lennie... a mágikus pennának mindig igaza van!
- Bizony... - Harry arcán a leggonoszabb vigyor terült szét, amit Ginny valaha látott. - Igaznak kell lennie... képzeld el az arcukat, amikor megkapják a zöld tintával írott levelet... – Harry egyszerűen nem tudta abbahagyni a nevetést. - Ez a legnagyobb katasztrófa, ami történhet velük...
- Majdnem megsajnáltam őket - jegyezte meg Ginny rosszindulatú vigyorral.
- De csak majdnem – kacsintott a feleségére Harry, és átkarolta. A lány a vállára hajtotta fejét, és hitetlenkedve bámulta azt az egy sort, amelyet a penna leírt:
David Dursley, született: 1998, december 25, szülők: Vernon és Petunia Dursley.
VÉGE
|