Varázsló, nem varázsló 

Július 31.

- Mennyien vannak? – kérdezte Harry félrehúzva a függönyt, és lenézett a kertbe.

- Körülbelül ötvenen - felelte Ginny.

- De... de mondtam, hogy csak kis ünnepséget akarok. Csak a család és a közeli barátok.

- Tudom, de Siriust nem lehetett meggyőzni. Ez az első születésnapi buli a Black Kúrián... húsz éve?

Harry bólintott. - Sirius mondta... apám születésnapját ünnepelték itt, csupán három hónappal azelőtt, hogy meghalt... - az ifjú varázsló hangja elhalt. Ginny megfogta a kezét, és bátorítóan megszorította.

- Au! - szisszent fel Harry és kitépte jobb kezét felesége szorításából.

- Bocsi... - sajnálkozott az asszony. - Még mindig annyira fáj?

- A gyűrűsujjam eltört és két másik is súlyosan megsérült - felelte Harry. - Legközelebb, ha gyerekünk születik, törés-gátló bűbájt bocsátok a kezemre.

- Ó, szóval ennyire biztos vagy benne, hogy hagyom, hogy újra ezt tedd velem... – próbált komolyan nézni a fiatal boszorka, de nem sikerült.

- Csak a szokásos Potter-magabiztosság – vigyorgott Harry, és átölelte feleségét.

- Jól van, Magabiztos úr, ideje leereszkedni az egyszerű emberek közé, akik izgatottan várják, hogy elfújd a tizenkilenc gyertyádat.

- Rendben, menjünk. De csak Sirius kedvéért. – sóhajtotta az ifjú, és az ajtó felé indult.

- Várj egy percet, majdnem elfelejtettem valamit! - szólt utána a lány.

- Mit?

- Az ajándékodat – válaszolta Ginny egy elbűvölő mosollyal.

- Az ajándékomat? - a fiatal varázsló pajkos vigyorral vonta fel a szemöldökét. - De azt gondoltam, hogy legalább egy hónapig a szülés után, ajánlatos tartózkodni attól...

- Nem azt, te buta! - kuncogott a fiatalasszony. - Azt az ajándékot majd megkapod, ha eljön az ideje. Ez most valami más – ezzel kinyitotta a szekrényt és keresni kezdett valamit.

- Na, hol van már? – kérdezte Ginny csak úgy magától, miközben Harry figyelte, ahogy különböző holmikat dobál ki a szekrényből: talárokat, csúcsos süvegeket, egy seprű-karbantartó készletet, egy gyanúszkópot, egy majmot (kopj le Abu!) - Aha, megvagy! – rikkantott végül Ginny és előhúzott valami hatalmas, sárga papírba csomagolt dolgot egy varázsló-sakk készlet alól. - Boldog szülinapot, drágám!

Harry átvette a csomagot és megtapogatta. - Hm, valami puha és bolyhos... hadd találjam ki... játék maci?

Ginny megrázta a fejét. - Találgass tovább.

- Párna?

- Neeem.

- Lássuk csak... szőrösnek tűnik... egy jeti?

- Az nagyobb lenne – mutatott rá a fiatalasszony.

- Nem lehetsz benne biztos. Láttál már jetit?

- Nem. És te?

- Nem, de volt szerencsém eljátszani egyet Lockhart óráján. A jeti megfázott, így nekem egyfolytában tüsszögnöm kellett...

- Nem, hidd el, hogy nem jeti – mosolygott Ginny. - Rajta, nyisd ki.

Harry olyasmit talált a csomagolópapír alatt, amire a legkevésbé sem számított. - Egy... szőrmebunda?

- Ühüm. Tetszik?

- Ó, igen... nagyon praktikus lehet... úgy kábé fél év múlva... – Harry a feleségére pillantott, és látta a csalódottságot szétterülni Ginny arcán. - Úgy értem... igazán hasznos... különben is, Sybill Trelawney havat ígért holnapra...

- Szóval nem tetszik - állapította meg Ginny.

- De igen! – vágta rá Harry. - Nagyon szép kabát... miből is?

- Pogrebin szőrméből.

- Micsoda? - pislogott.

- Pogrebin. Nem figyeltél legendás lények gondozása órán? - vonta össze szemöldökét a fiatal boszorka.

- Hát... Ron és én általában Hagriddal beszélgettünk a lények gondozása helyett... - vont vállat Harry. - Csak egy kivétel volt... a szurcsókok... brrr – megrázkódott az emlékektől. – Azok a dögök voltak Hagrid kedvencei, saját tenyésztésű kis "állatkái"... ó, azt mondtam kicsi?

Ginny megrázta fejét.

- Mi az? - tudakolta Harry, képtelennek érezve magát arra, hogy megfejtse felesége arckifejezését.

- Harry Potter... olyan nagy gyerek vagy! - felelte amaz. - Néha olyan bölcs vagy, hogy szinte megrémítesz, de máskor meg, mint például most is, olyan vagy mint...

- Ron? - fejezte be felesége mondatát a fiatalember.

- Nem. Inkább mint Fred és George.

- Nem szép dolog a hibáimról beszélni a szülinapomon... – húzta el a száját Harry, olyan morcos képet vágva, mint egy makacs ötéves. Annyira elragadó volt, hogy Ginny nem tudott ellenállni a kísértésnek, és hosszan megcsókolta. Amint szétváltak, megszólalt:

- Először is: néha tényleg olyan vagy, mint egy nagy gyerek, de nem bánom, mivel szinte mindenki olyan a családomban. Másodszor: tényleg vannak hibáid, de megszoktam őket. Harmadszor: pocsékul tudsz hazudni, és ezt ugyanolyan jól tudod, mint én. Negyedszer: a pogrebinek szőrös, orosz démonok. Ez minden.

- Ez minden? Igazán?

- Nem. Van még egy dolog - mosolygott Ginny. - Szeretlek.

- És én is szeretlek – Harry még egyszer megcsókolta feleségét. - És biztos vagyok benne, hogy megkedvelem ezt a bundát is.

- Hát azt jól teszed... Hamarabb szükséged lehet rá, mint gondolod.

- Jön a jégkorszak, mi? – Harry az ágyra fektette a bundát.

- Lehet - nevetett az asszony. - De előbb a születésnapi bulid jön. Gyerünk, menjünk le a vendégekhez!

* * * * *

Amint kiléptek a házból, egy tucat Filibuszter tüzijáték robbant fel a kertben, hogy rakétaként száguldjon az ég felé, véletlenül lángra lobbantva egy görcsös, öreg tölgyfát.

- Freeeed! - hallatszott Mrs. Weasley bosszankodó hangja. - Mit csináltál már megint?

- Nem Fred volt, én voltam! - kiáltott vissza George, locsoló bűbájt bocsátva a tölgyfára.

- Jól kezdődik a buli - vigyorgott Harry amint a többiek boldog születésnapot kiabálva és énekelve körülvették.

- Én sütöttem a tortát! - jelentette ki Hagrid büszkén, és észre sem vette a vendégek arcára kiülő rémületet. Harry mély lélegzetet vett, és elfújta a tizenkilenc gyertyát a tortán.

- Rajta, szeleteld fel! - mosolygott Hagrid bátorítóan Harryre, és átnyújtott egy hatalmas kést. Harry meglepetésére a torta nem volt kőkemény. - Olympe receptje! - tette hozzá a félóriás.

- Aha, értem... - somolygott Harry. – Mondd csak, jól megvagytok ti ketten?

- Soha jobban, komám, soha jobban - ragyogott Hagrid. - Kellemes dolog házasembernek lenni, tényleg.

- Hát persze hogy az - Harry oldalpillantást vetett Ginnyre. - Csodálatos. Csak várj, míg az első gyereketek is megszületik, Hagrid.

Az óriás vérvörös lett, és belekuncogott a szakállába. - Az is meglesz valamikor... de Olympe kicsit elfoglalt a Beaxbatonsban az iskolaév alatt.

- ... és mint tudjuk, az ilyesmihez két ember kell, igaz? - nevetett Harry. - Nos, most nyár van, Olympe felszabadult az iskolai kötelezettségek alól...

- Hé, láttad már az ajándékaidat? – vágott közbe Sirius.

Harry nemet intett a fejével, és hagyta, hogy keresztapja egy hosszú asztalhoz vezesse, amelyet elborítottak a különböző színű és méretű csomagok.

- Te jó ég! – kapott levegőért a fiatalember. - Emberek, összetévesztettetek Dudleyval? Ez több, mint harminckilenc ajándék!

- Több? Én csak harmincnyolcat számoltam - jött egy ismerős hang Harry háta mögül. Megfordult, és meglátta unokatestvérét kéz a kézben feleségével, Millicent Dursleyvel.

- Én hívtam meg őket - suttogta Ginny a férje fülébe. - Remélem, nem bánod.

- Nem... amíg hagynak valami ennivalót a többi vendégnek is... - súgta vissza Harry.

- Szervusz Dudley, Millicent, örülök, hogy látlak titeket.

- Mi nem különben – válaszolt a fiatal Dursley és kinyújtotta kövér kezét. Harry szívélyes mosollyal kezet megrázta. - Jut eszembe, boldog születésnapot.

- Kösz, Dudley. Hogy vagytok mostanában?

- Nagyon jól. A Grunningsban dolgozom apával... eléggé unalmas, ha engem kérdezel, de apa szereti - vont vállat Dudley.

- És hogy van Vernon bácsi és Petunia néni? Két éve nem láttam őket - kérdezte Harry udvariasan. Nem mintha egy kicsit is érdekelték volna a nevelőszülei, de úgy gondolta, hogy illik érdeklődni irántuk.

- Nos, anya és apa... szóval... - nyújtott a szót Dudley, - ... lehetnének jobban is. Anya közel áll az idegösszeomláshoz, és apa is nagyon ideges.

- Miért? - kérdezte Ginny.

- Hááát, tudod, furcsa dolgok történnek otthon... az öcsémmel, Daviddel.

- Furcsa dolgok? - Harry sokatmondó pillantást vetett Ginnyre, aki önkéntelenül is elvigyorodott. - Miféle furcsa dolgok?

- Például... anya egy nap, amikor úgy gondolta, hogy Davie már eleget evett, abba akarta hagyni a szoptatását, de Davie egyszerűen... egyszerűen nem jött le a melléről! Mintha oda lett volna ragasztva, vagy ilyesmi...

Harry vigyora még szélesebb lett.

- ... és volt egy másik eset... anya valami Mozartot hallgatott a Classic FM-en, Davie sírt, és aztán a rádió hirtelen a Virgin 1215-ös állomásra váltott amin épp rap ment, és Davie azonnal abbahagyta a bömbölést... Apa kihívott egy spiritisztát, de nem talált szellemeket a házban... furcsa, mi?

- Mit gondolsz, elmondjuk nekik? - suttogta Harry Ginnynek.

- Hát, előbb vagy utóbb úgyis megtudják, különben is...

- Bárcsak egyenesen Vernon bácsinak és Petunia néninek mondhatnám el! - sóhajtotta Harry. - De megteszi Dudley is... - kacsintott a feleségére és az unokatestvéréhez fordult. - Figyelj, Dudley, valamit tudnod kell Davidről...

- Mit? – kérdezte Dudley, lenyelve egy hatalmas falat tortát.

- David varázsló.

Dudley fuldokló hangot hallatott. Először Harry és Ginny azt hitte, hogy csak nevet, de aztán rájöttek, hogy tényleg fuldoklik.

- Hé! - Harry ütögetni kezdte a hátát, hogy segítsen kiköpni a félrenyelt falatot, de hiába. Ginny odavarázsolt egy pohár vizet, és leerőltette Dudley torkán, de ezzel csak rontott az állapotán.

- Jaj, csináljatok valamit! - sikította Millicent és egy legyező bűbájt küldött a férjére, akinek már olyan vörös volt az arca, mint egy nagy, pufók paradicsom . - Meg fog halni! Segítség!

- Álljatok félre, majd én megmentem! – kurjantott Gilderoy Lockhart, elegánsan suhintva a varázspálcájával. A suhintást egy hatalmas csattanás követte. - Hoppá... bocsika!

Amint a füst eloszlott, látták, hogy Dudley már nem fuldoklik, csak állt ott kékes arccal... karcsún.

- Hányni fogok! - krákogta és elbotorkált a bokrok közé.

- Izé, nem volt szándékos... - szabadkozott Lockhart. - Borzasztóan sajnálom, én...

- Semmi sütemény... soha többé! - bukkant elő Dudley a bokrokból, arca még mindig kék volt és öltönye úgy lógott rajta, mint levetett ruhái Harryn évekkel azelőtt.

- Ó, Dudley, drágám, jól vagy? - gügyögte Millicent, karjaiba zárva a vékony fiatalembert. - Mit csinált vele, maga dühöngő őrült? - nézett haragosan Gilderoyra.

- Én... én... - dadogott Lockhart.

- Megmentette a férje életét és megkímélte egy szörnyű és idegtépő fogyókúrától - állapította meg Anck sun-Amun, Gilderoy jegyese. - Gyere Gildy, innod kell valamit, annyira megrémültél, szegénykém... – kézen fogta és elvezette a férfit a kis csoporttól.

- El kell ismernem, a barátunk ügyetlensége előnyödre vált - mondtat Harry, unokatestvérét méregetve, aki legalább 70 kilót fogyott pár másodperc alatt. - Gilderoy felveheti ezt a gyors-fogyókúra programot a szépségszalonja szolgáltatásai közé. Nem gondolod, drágám?

Ginny bólintott. - Jól nézel ki, Dudley.

- Tényleg? - pislogott a karcsú Dudley, hitetlenkedve tapogatva testrészeit.

- Tényleg - ismételte Ginny. - Ugye, Millicent?

- Nem is tudom... én kedveltem a régi Duddyt... olyan jó puha volt... most nincs mit fogni rajta... - biggyesztette száját a kövér lány.

- Meghízhatok újra, ha akarod! - javasolta buzgón Dudley.

- Épp most mondtad, hogy soha többé nem eszel süteményt - emlékeztette Harry.

- Még mindig ehetek jégkrémeket, tejszínhabot, szalonnát és... - Dudley hangja hirtelen elhalt. – Jaj, Istenem... Davie TÉNYLEG varázsló?

* * * * *

Napnyugtára Harry minden egyes ajándékát kicsomagolta. Kapott egy csomó haszontalan dolgot, mint pl. három új kalitkát Hedvignek, négy összecsukható kiságyat Danielnek és öt varázspálca fényesítő készletet.

Rontól egy Rakéta 4000-es seprűt kapott (Ron elégedett volt a Rakéta 3000-essel, de meg akarta lepni legjobb barátját egy osztályon felüli seprűvel. Most, hogy sok pénze volt, örült, hogy megveheti barátjának a drága ajándékokat is. Azelőtt mindig rosszul érezte magát, amikor értékes ajándékokat kapott Harrytől és nem volt abban a helyzetben, hogy viszonozza.)

Még Oliver Wood is küldött ajándékot Harrynek: egy Porpici SC-s kviddicsmezt (tengerészkék szövet, rajta a sás emblémával). Mellékelt egy kártyát is: "Hamarosan szükséged lesz rá. Alig várom, hogy újra egy csapatban játsszam veled. Oliver."

- Akárcsak én - mosolygott Harry.

Kilenc órakor megérkezett McGalagony professzor. Miután röviden üdvözölte Harryt, sokatmondó pillantást vetett Hermionéra, és kérte, hogy mutassa meg neki a kertet.

- Kellemes a buli, Harry - szólt Neville, a vajsörét kortyolgatva. Hagridot és Olympe-ot figyelte (az utóbbi továbbra is Madame Maxime néven szerepelt, mert azt gondolta, hogy az Olympe Hagrid hülyén hangzik). Fred Angelinával, George pedig Katie-vel táncolt. - Gratulálok a fiad születéséhez. Megnézhetem?

- Később... amikor már elment a tömeg. Nem akarom, hogy annyi ember nyüzsögjön körülötte... különben is, még csak tíz napos. Most amúgy is alszik a gyerekszobában Lilyvel és Yvettel.

- Yvette? - pislogott Neville. - Ki az az Yvette?

- Bill és Fleur kislánya. Tudod... ők ketten mindig külföldön vannak. Szegény Yvette megbetegedett, és szüksége lenne Fleurre, de ő nincs itt – Harry helytelenítően rázta a fejét.

- Azt hallottam, hogy a vélák nem túl jó anyák - tette hozzá Neville. – És jobban van már a gyerek?

- Igen, szerencsére. Dinky jól gondját viseli neki és az én csemetéimnek is.

- Dinky???

- A házimanónk.

- És Dinky rabszolga, vagy pénzért dolgozik?

- Gondolod, hogy mernék rabszolgát tartani, amikor Hermione a sógornőm???

- Öö... nem, dehogy – rázta a fejét Longbottom.

- Megérkezett Dumbledore! – vetette közbe Ron. - A barátnőjével.

- A mijével? - kérdezte Harry és Neville kórusban.

- Tudjátok... Mrs. Figgel - somolygott Ron.

- Jaaaa... - bólintott Neville.

Harry zavartan nézett egyikről a másikra, mint aki semmit sem ért. - Lemaradtam valamiről?

-Nos... Rita Vitrolnak volt egy kellemes cikke az igazgató titkos szerelmi életéről... de ha az emlékezetem nem csal, te akkor épp el voltál veszve.

- Hogyhogy soha nem mondtad el? - kérdezte Harry.

- Sosem kérdezted - vont vállat Ron.

- Jó estét professzor úr – üdvözölte Harry Dumbledore-t. - Kár, hogy nem tudott előbb jönni, semmi sem maradt a tortából.

- De remélem, az Ogden-féle Lángnyelv viszkiből hagytak valamennyit... vagy legalább egy kis tökpezsgő maradt. - kacsintott rá Albus, de vidámsága furcsa módon nem tűnt valódinak.

- Rengeteg - válaszolta mosolyogva az ünnepelt.

- Aha, látom McGalagony professzor is megérkezett – mondta az igazgató, átnézve Harry válla fölött. - Nagyon jó, nagyon jó, úgyis be kell jelentenünk valamit!

- Bejelenteni? Mit?

- Azt, amiért Granger kisasszony, úgy értem Mrs. Weasley pár napot Oroszországban töltött.

- Igazán nagyon titkolózó, professzor úr - mondta Harry, de Albus csak pajkosan mosolygott.

Amint a kertben mindenki elhallgatott, Albus Dumbledore szólalt meg:

- Először is: engedjék meg, hogy fiatal barátunknak boldog tizenkilencedik születésnapot kívánjak! Harry, ez különleges nap a számodra, és szeretném még különlegesebbé tenni azzal, hogy átadom ezt a levelet. – ezzel az igazgató átnyújtott egy borítékot Harrynek, amelyet ő rögtön ki is bontott.

- Meghívás? Nekem? – kerekedett el a szeme, ahogy végigolvasta a szöveget. - Hogy bíró legyek a Durmstrangban tartandó Trimágus Tusán??? - hitetlenkedő tekintetett vetett az öreg varázslóra. - Miért pont én?

- Miért? - mosolygott Albus. - Azt hiszem ez nyilvánvaló. TE VAGY Harry Potter. A Fiú Aki Túlélte. Az előző Trimágus Tusa győztese. A Hold Futam győztese. A Merlin Rend arany fokozatának tulajdonosa. Részvételed Voldemort zsarnokságának megdöntésében szintén közismert... a Durmstrang új igazgatója azt mondta, hogy megtiszteltetésnek venné, ha elvállalnád az egyik bíró szerepét.

- A Durmstrang új igazgatója? - kérdezte Ron. - Ki az?

- Egy ismerőse, Mr. Weasley - felelte Albus. - Viktor Krum.

- Krum? - mormogta néhány vendég. Úgy ismerték Krumot, mint a híres bolgár kviddicsjátékost. Senki sem tudta, hogy miért adta fel a kviddicsezést, de most már legalább világos lett számukra: ezek szerint Krum azért mondott le sportkarrierjéről, hogy átvegye a Drumstrang vezetését.

- Hát nem csodálatos, drágám? - kérdezte Ginny. - Bíráskodni fogsz!

- Te TUDTAD - állapította meg Harry. - Tudtad, és ezért vetted nekem azt a szőrmebundát.

- Pontosan - bólintott a felesége.

- De... de honnan tudtad?

- Hermionétól.

- Hermionétól? - vonta fel szemöldökét Ron, feleségére pillantva, aki élénken beszélgetett McGalagonnyal. - Ő meg honnan tudott róla?

- Emlékszel arra a napra, amikor Daniel született? - kérdezte Ginny. - Hermione kapott egy baglyot Oroszországból aznap reggel. Egy levelet Viktor Krumtól. Ő, McGalagony professzor és Krum találkoztak Szentpéterváron, hogy megbeszéljék a tusa részleteit.

- De MIÉRT Hermione? Mi köze van neki ehhez az egész bajnoksághoz? - ráncolta szemöldökét Ron.

- Ő maga is válaszolhat erre - felelte Ginny amint sógornője és McGalagony odaléptek hozzájuk.

- Mit magyarázhatok meg? - kérdezte Hermione.

- A látogatásodat Viktor Krumnál - nézett rá mérgesen Ron.

- Ja, hogy azt! – legyintett Hermione. - Nos, McGalagony professzor megkért, hogy kísérjem el a Drumstrangba, mivel idén ő lesz a Roxfort bírója, nem Dumbledore professzor.

- Nem ön, professzor úr? - kérdezte Harry. - Miért? Azt gondoltam, az igazgatóknak kell képviselniük az iskolájukat a tusán.

- Ez tényleg így van, Harry, - felelte Dumbledore, - de mostanában igazán elfoglalt vagyok a Roxfortban, így megkértem Minervát, hogy helyettesítsen, és ő elvállalta egy feltétellel, még pedig azzal, hogy egy fiatal tanár kísérje el a Drumstrangba. Egyből Hermionéra gondoltunk, tekintettel a barátságára Mr. Krummal.

- Barátság, mi? – morogta Ron, és karba tette a kezét. - És pontosan mit jelent az, hogy elkíséred McGalagony professzort? Remélem nem azt jelenti, hogy...

- Sajnálom, Ron – a felesége megfogta a kezét. - Ott maradok a bajnokság végéig... de persze hazajövök karácsonyra és húsvétra.

Ron kitépte kezét a Hermionééből. - Hogyan...? Hogyan egyezhettél bele, hogy... távol legyél tőlem egész iskolaévben? Még csak most házasodtunk össze, és máris elhagysz!?!

- Ó, ne legyél már ilyen buta, Ron! Nem fog olyan sokáig tartani, és csak hogy emlékeztesselek: Hagrid és Madame Maxime szintén új házasok és nekik is le kell válniuk egy időre!

- Nem - érdekel - Hagrid - és - Madame - Maxime! - üvöltötte Ron olyan vörös arccal, mint a haja, majd sarkon fordult és elrohant.

- Ron! - kiáltott utána Hermione.

- Hagyd őt! - Harry Hermione vállára tette a kezét. - Megnyugszik, csak adj neki egy kis időt... egyébként meg a bíráskodás azt jelenti, hogy nekem is a Drumsrangban kell töltenem az egész iskolaévet?

- Természetesen nem - rázta fejét a fiatal boszorkány. - Neked csak a próbákra kell jönnöd. Te a tiszteletbeli vendég vagy, ne feledd.

- Értem - mosolygott Harry. - Örömmel hallom, hogy nem kell itt hagynom a családomat – sóhajtott boldogan és a karjaiba zárta Ginnyt.

- Ha már családról van szó... - vetette közbe Dumbledore, - láthatnám a legifjabb Pottert?

- Ó, hát persze... erre tessék - bólintott Harry, és Ginnyvel kéz a kézben felmentek az emeletre, mutatva az utat Albusnak és Minervának.

- Kíváncsi vagyok, miért nem akar Dumbledore professzor a Drumstrangba menni - mondta Fred Georgenak. – Mi az, ami miatt olyan elfoglalt, hogy McGalagonyt kell küldenie?

- Mi? Inkább mondanám, hogy ki - somolygott George. - És a válasz Arabella Figg.

- Dumbledore... az a vén csirkefogó... - vigyorgott vissza ikertestvérére Fred.

* * * * *