- Ó, hát itt van – mosolygott Albus és odalépett a bölcsőhöz. A kis Daniel Potter békésen aludt benne. - Le sem tagadhatnád, hogy te vagy az apja, Harry. Pontosan úgy néz ki, mint te, amikor megszülettél.

- Mindenki ugyanezt mondja – húzta ki magát Harry büszkén. - Azt mondják, a megszólalásig hasonlít rám.  Ugye, Dannie? – odanyúlt, hogy megigazítsa a kisbaba takaróját.

- Hát nem imádnivaló, McGalagony professzor? - kérdezte Ginny ragyogó mosollyal.

Minerva egy mosolyt erőltetett az arcára. - Igazán jóképű kis legény.

- Akár csak az apja - felelte Ginny.

- Hiába no, ez családi vonás - tette hozzá Harry egy kacsintással, és az igazgatóra nézett, aki megint gondterheltnek látszott. - Jól van Dumbledore professzor?

Albus sokatmondó pillantást vetet Minervára, aki bólintott.

- Van valami, amit tudnotok kell - mondta végül. - Nem akartuk a születésnapodon elmondani, Harry, de előbb vagy utóbb úgyis meg kell tudnotok.

- Annak, amit mondani akar... van valami köze Danielhez? - kérdezte Harry.

- Igen - bólintott az igazgató, McGalagonyra nézve.

- Albus megkapta a baglyát a fia születéséről, július 22-én - szólt Minerva. - Ugyanazon a napon ellenőriztem a roxforti nyilvántartó könyvet, hogy lássam kinek kell baglyot küldenem az idén... - kis szünetet tartott és mélyet sóhajtott. - A fiad... Daniel... nem volt a könyvben.

Ginny levegőért kapott és megszorította Harry még mindig érzékeny ujjait, de ő most nem kiáltott fel fájdalmában. Meg sem mozdult, hanem csak állt ott, mintha kővé dermesztették volna.

- Tudod, mit jelent ez, ugye Harry? – kérdezte Dumbledore aggódó arckifejezéssel.

Harry bólintott. - Azt jelenti... azt jelenti, hogy a fiam... kvibli.