Megdermedve

November 4.

- Mennyi idő alatt érünk oda, Hermione? Öö, úgy értem... Weasley professzor? - kérdezte Dennis Creevey a járművük alatt elterülő havas tájat nézve.

- Nyugodtan szólíts Hermionénak, Dennis - mosolygott a tanárnő. - Csak három évvel vagyok idősebb nálad.

- De professzor vagy - érvelt a fiú, a karját dörzsölgetve.

- Fázol? - kérdezte Hermione. - Szólok a sofőrnek, hogy kapcsolja be a fűtést. Tényleg, Minerva hol vagyunk most?

- Valahol Fehér-Oroszország felett, azt hiszem. Percről percre hidegebb lesz. El sem merem képzelni, milyen hőmérséklet fogad minket a célállomáson...

- A célállomás... tényleg, pontosan hol is van? - kérdezte Graham Pritchard, egy jól megtermett Mardekáros.

- Mint tudja, Mr. Pritchard, a roxforti és beauxbatonsi tanároknak alá kellett írniuk egy titoktartási nyilatkozatot a Durmstrang földrajzi helyzetére vonatkozóan. Ezért tilos bárkinek is beszélni róla. Még nektek sem mondhatjuk el, gyerekek.

- De Oroszországban van, ugye? - tudakolta a Hugrabugos Eleanor Branstone.

- Persze, hogy Oroszországban - morogta a Mardekáros Malcolm Baddock. - Azért van ilyen hideg. Azért kellett ezeket a vastag szőrme bundákat hoznunk. Nem mintha a mieink közül bármelyik is olyan szuper kabát lenne, mint Mr. Potteré – Malcolm rásandított a Fiúra, Aki Túlélte, de ő nem hallotta megjegyzését.

A Fiú, Aki Túlélte most valójában „A Fiú, Aki Bánatos” volt. Mélabúját nem halál vagy veszteség okozta, de mégis úgy érezte, hogy lényének egy része elveszett, egy része meghalt.

A repülő, piros emeletes busz legvégében állt, a jármű alatt elterülő síkságot szemlélve. Úgy érezte, hogy a szíve éppen olyan hideg, mint a hófödte fehér-oroszországi földek.

Az elmúlt két hónap puszta szenvedés volt számára - szenvedés, amely a születésnapján kezdődött…

- Ez azt jelenti... azt jelenti, hogy a fiam... kvibli – suttogta Harry, és lassan Dumbledore professzorra emelte tekintetét, mintha azt várná, hogy az öreg professzor majd azt mondja „neeem Harry, csak vicceltem.”

De az öreg igazgató csak bólintott. - Így van. Kvibli.

Ginny felsikoltott.

- Sajnálom, Mr Potter - McGalagony Harry vállára tette a kezét.

- De, de ez nem lehet igaz! - jajveszékelt a fiatal anya. - Tévednek! Biztosan tévednek!

Minerva megrázta a fejét. - Igazán sajnálom, Ginny.

- Miért? - kérdezte Harry - És hogyan?

- Nem tudom a választ a miértre, Harry - felelte Dumbledore. - Senki sem tudja. Hogyan? Nos... ez csak úgy megtörténik... megtörténhet minden varázsló családban. Még azoknál a boszorkányoknál és varázslóknál is, akik a legrégebbre vezetik vissza a családfájukat... mint, hm, Frics úr...

- Ne hasonlítsa a fiamat ahhoz... ahhoz a... - Ginny könnyekben tört ki, és Harry vállába temette az arcát.

- Lehet valamit tenni? - kérdezte Harry. - Van rá mód, hogy...? - de már tudta a választ. Ha valakiben nincs mágia, akkor soha nem lehet belőle varázsló.

A sors úgy rendelte, hogy Harry Potter fia közönséges mugli legyen.

* * * * *

- Ezt nem mondod komolyan! - tátogott a feleségére Ron. - Daniel? Daniel Potter? Hogy... kvibli? - a "kvibli" szót olyan undorral ejtette ki, hogy maga is meglepődött rajta. - Nem lehetséges, hogy McGalagony és Dumbledore tévedett?

- Nem - rázta fejét Hermione. - McGalagony beszélt nekem a roxforti nyilvántartó könyvről. Tudod, hogyan működik, nem?

Ron bólintott.

- McGalagony ellenőrizte a könyvet egy nappal Daniel születése után, és a kicsi nem volt benne. Július 20-án volt egy bejegyzés egy kis boszorkány nevével, aztán a következő bejegyzés július 22-én volt két újszülött varázsló nevével. De Dan 21.-én született. A mágikus penna egyszerűen átugrotta július 21-ét, aznap nem született mágikus gyermek Nagy-Britanniában.

- Ezt nem tudom elhinni... - ráncolta a homlokát Ron. - Úgy értem... Harry A Fiú, Aki Túlélte! Egyéves korában legyőzte Tudodkit! Aztán Ginny legyőzte Tudodkit tavaly újra... örökre. Az ő gyerekük nem lehet mágia-mentes!

- De sajnos lehet - felelte Hermione. - Én mugli származású boszorkány vagyok. Ő varázsló származású mugli. De azért mi még szeretjük őt... ugye drágám? – aggódó tekintetet vetett Ronra.

- Persze, hogy szeretjük. Végül is az unokaöcsém... - sóhajtotta amaz. - De olyan szörnyű... hogy pont Harryvel és Ginnyvel kellett ennek megtörténnie... a legjobb barátommal és az egyetlen húgommal... egy kvibli gyerek minden varázsló legnagyobb szégyene.

* * * * *

- Figyelj, Gin, ez még nem a világ vége – szólt Harry és bátorítóan megszorította felesége kezét. - Nem olyan szörnyű ám muglinak lenni...

- Nem, a muglik világában tényleg nem - suttogta amaz. Nem volt ereje hangosan beszélni. Július 31.-e óta, azaz immáron két hete, egyfolytában csak az ágyán feküdt, nem evett, nem akart senkit sem látni. - De a varázslók világában szörnyű lesz neki, Harry. Látni az összes varázslatot, amelyet nem tud végrehajtani!

- Lehet máshoz tehetsége - felelete a férje. - Mint mondjuk... zenéhez, vagy sporthoz... vagy tudományhoz...

- De nem lesz roxforti diák! A nővére a Roxfortba fog járni, míg ő soha! El tudod képzelni, hogy fog ez fájni neki? - a fiatal anya megint közel állt a síráshoz.

- Nem, nem lesz roxforti diák - bólintott Harry. - De gazdagok vagyunk... megengedhetjük magunknak, hogy... tanulhat a Szt. Paulban, a Harrowban vagy a Winchesterben... a Clarendon Nine közül bármelyikben... akár még Etonban is. Aztán folytathatja a tanulmányait Oxfordban vagy Cambridge-ben és jogász lehet, a királynő jogtanácsosa, vagy... akár miniszterelnök is lehet belőle!

- Jobb szeretném, ha Mágiaügyi miniszter lenne... - mosolygott szomorúan az anya. - Olyan édes vagy drágám, hogy megpróbálsz felvidítani, de nem tudsz.

- Akkor legalább hadd beszéljelek rá, hogy egyél valamit – javasolta Harry. - Vissza kell nyerned az erődet, hogy fel tudj kelni és ellátni anyai kötelességeidet.

- ...anyai... - sóhajtott az asszony. – Na igen… egy kvibli anyja.

- Ginny... kérlek, ne kezdd ezt újra.

De Ginny nem hallgatott rá. Állapota egyre rosszabbodott. Amint a nyár őszbe fordult, úgy tűnt, hogy kissé erőre kapott, de csak fizikailag. Lelkileg még mindig érzékeny volt. Érzékenyebb, mint valaha.

Amikor nagy ritkán elhagyta a szobáját, Lily szobájába ment. Minden büszkesége és boldogsága a kislány volt, az ő kicsi boszorkánya.

Senki sem mondhatta, hogy rossz anya, mert mindennél jobban szerette a kislányát. Mégis, bárki a szemére vethette volna, hogy rettenetesen rossz anya, mivel teljesen elhanyagolta a kisfiát. Mintha egyáltalán nem is lett volna fia. Nem is szoptatta a kisfiút, így elapadt a teje. Molly javasolta, hogy Harry vigye el Danielt Fleurhöz (aki augusztus elején Billel visszatért Angliába). Fleurnek még mindig sok teje volt, elég kettőnek is... így aztán Harry az Odúba vitte a kisfiút, és ott is hagyta.

Minden áldott nap meglátogatta, de nem szólt róla Ginnynek, mert tudta, hogy csak bántaná őt és elmélyítené a depresszióját. A Szt. Mungó pszichológusa azt tanácsolta Harrynek és a Weasleyéknek, hogy egy darabig ne hozzák szóba Danielt az anyja előtt, mert Ginnynek sok időre van szüksége, hogy elfogadja a helyzetet, és ha nap, mint nap látja a gyermeket, nem hogy segítene a gyógyulási folyamatban, inkább csak lelassítaná azt.

Harry belement a dologba, és kettős életet kezdett élni: ideje felét otthon, a Black kúriában töltötte, a másik felét az Odúban. Minden délelőttöt a kisfiával, és minden délutánt a feleségével és kislányával töltött.

Szeptember végére Ginnyben kialakult egy attitűd a valóság kirekesztésére: képzeletbeli falakat húzott maga köré.  Falakat, amelyek elzárták a külvilágtól. Egyszerűen elfojtotta negatív érzéseit, s így vidámabban kezdett viselkedni. Minden nap vidám csókokkal üdvözölte Harryt, és rengeteget játszott Lilyvel. Házasságuk visszatért a Daniel születése előtti rendes kerékvágásba, egy kivétellel: nem volt köztük testi kapcsolat. Ginny "elfelejteni" látszott, hogy létezik olyasmi, amit szexnek hívnak, és Harry nem erőltette a dolgot. Tudta, hogy feleségének időre van szüksége, és bízott benne, hogy idővel lelkileg is rendbe jön az ő Ginnyje.

Az ifjú Potter házaspár egy napon úgy döntött, hogy elmegy ajándékot vásárolni Arthur és Moly 29.-ik házassági évfordulójára.

Boltról boltra jártak az Abszol Úton, keresve a megfelelő ajándékot a Weasley házaspárnak.

Végül beléptek egy takaros üzletbe, melynek homlokzatán a „Moebel - luxus kivitelű bútorok gyártója i.sz. 503 óta” felirat díszelgett.

- Mit gondolsz, örülnének egy új konyhabútornak? - fordult Harry Ginnyhez.

- Hát, a régi már eléggé ócska - vont vállat a nő. - Azt hiszem, ez biztosan tetszene nekik. - mutatott egy halványkék konyha-garnitúrára.

- Most, hogy Weasleyék gazdagok lettek megunták a régi vacak holmijukat, mi? – szólalt meg egy nyekergő hang a hátuk mögül.

- Malfoy - fonta össze a karjait Harry. - Azt hittem, túlságosan elszegényedtél ahhoz, hogy egy luxus-színvonalú boltban vásárolj. Vagy csak azért jöttél, hogy olyan dolgokon legeltesd a szemed, amit már nem tudsz megvenni?

- Ha-ha - fintorgott Draco. - Nem vagy túl eredeti... az én stílusomat utánozod, Potter... különben se gondold, hogy elszegényedtem. Lehet, hogy kevesebb pénzem van, mint amihez szoktam, de még vannak tartalékaim...

- És talán elgondolkozhatnál azon, hogy dolgozni kezdj - tette hozzá Harry.

- Dolgozni??? Egy Malfoy? – pislogott kétkedve Draco. – Na, és mondd csak, te miért nem dolgozol, Potter? Annyira felvet a pénz, hogy nincs rá szükséged?

- Következő nyáron kezdek dolgozni - válaszolta Harry hűvösen. - A Porpici SC-nél.

- Pfű - jegyezte meg Draco. - Én a Dallycastle-i Denevéreknek szurkolok. A Porpici gyenge.

- Mondj, amit csak akarsz, Malfoy - forgatta a szemét Harry. - Gyere, Ginny, rendeljük meg azt a konyhabútort és menjünk. Elegem volt.

- Ó! Nem is vettem észre, hogy Ön is itt van, Mrs. Potter! – színlelt meglepetést Draco. - Igaz, hogy elhanyagolod a kisfiad, csak mert kvibli?

Ginny elsápadt.

- Fogd be, Malfoy! - Harry ökölbe szorította a kezét.

- Miért fognám be? El akarom mondani a véleményemet! - vágott vissza Draco, Ginnyhez fordulva. – Azt akarom, hogy tudd: megvetem a viselkedésedet! Egy anya, aki elhagyja a gyermekét!

- Ha! Mintha bármi jogod is lenne megítélni bárki viselkedését! – kapta fel a vizet Harry. - Ne képzeld, hogy te különb vagy!

- Sosem mondtam, hogy az vagyok! - válaszolt Malfoy. - Csak fel akartam hívni a figyelmeteket a pletykákra, amelyekről esetleg nem tudtok...

- Miféle pletykákra? – vonta fel a szemöldökét Harry.

- Nos... a népek mindenfélét beszélnek... van, aki azt mondja, a fiad meghalt. Mások szerint kiadtátok egy mugli házaspárhoz, hogy ők neveljék... megint mások azt mondják, a feleséged megőrült, és be kellene dugni a Szt. Mungo elmeosztályára.

- Nem őrült meg, és nem adtuk mugliknak a fiunkat! – vágott vissza Harry.

- De odaadtátok Weasleyéknek az Odúba - felelte Draco. - Odaadtátok őt...

Mire Draco befejezte vádaskodását, Ginny már egész testében remegett és olyan fehér volt, mint a fal. Malfoy szavai emlékeket és érzelmeket szabadítottak fel, melyeket szándékosan elnyomott magában. Érzelmeket, amelyek most kirobbantak belőle.

- Te nyavalyás! - kiabálta a fiatal boszorkány. - Hogy merészelsz azzal vádolni minket, hogy elhagytuk a fiunkat? - Harry karját markolászta, és hevesen rángatta. - Harry, Harry vissza akarom kapni a fiamat! Vissza akarom kapni! Én... én... - hangja elcsuklott és férje karjaiba hanyatlott.

- Most nagyon büszke lehetsz magadra Malfoy - morogta Harry.

- Büszke? - Draco szeme vidáman csillogott. - Neked kéne büszkének lenned... hogy a leendő roxforti gondnok apja vagy! - a vidámság hirtelen eltűnt az arcáról, amikor Harry jobb ökle találkozott a bal szemével.

- Nem lettél semmivel sem különb, Malfoy. Nagy marha voltam, hogy azt hittem, meg tudsz változni. Úgy látszik, még az apád átmeneti őrülete se volt elég jó lecke számodra - sziszegte Harry felemelve az ájult Ginnyt, és elhagyta az üzletet, anélkül, hogy megrendelte volna Molly és Arthur ajándékát.

* * * * *

A Moebel bútorboltban történtek után minden megváltozott Potterék életében. Ginny visszatért a valóságba, és hirtelen kétségbeesetten vissza akarta kapni a kisbabáját. Úgy tűnt, nem törődik vele többé, hogy kvibli, csak az számított, hogy Dannie az ő kisfia.

Harry nem tudott eléggé hálát adni Istennek, hogy visszakapta szeretett feleségét. Sirius nagy örömére visszahozták a kicsit az Odúból.

Október hátralévő része tündérmesének tűnt: a Potter család együtt volt és az öreg Black kúriát ismét nevetés töltötte be.

A kis Lily megtanult járni (még a seprűn lovaglást is meg akarta próbálni, de a szülei nem engedték), és sikerült az első szót kiejtenie: "Erri!" (nem, az első szava nem "mama" vagy "papa" volt, mivel mindig azt hallotta Siriustól, hogy a papáját "Harrynek" szólítja. Lily következő szava "Ini" volt, ami a Ginnyt helyettesítette.)

- Alig várom, hogy kimondja az én nevemet is! - nevetett Sirius, amint a kis boszorkány odaszaladt hozzá. - Szóval, mikor mondod, hogy "Irius", drágám?

Úgy tűnt Lily nem törődik ’Erri buta keresztapjával és inkább úgy döntött, hogy megy és vet egy pillantást arra az aranyos sötét hajú kis micsodára, amelyet "Erri" és "Ini" csak "Dannie"-nek hívott .

A béke és harmónia tehát visszatért a Black udvarházba és kitartott körülbelül három hétig. E néhány hét alatt Ron és Hermione a hétvégeken meglátogatta Potteréket. Harry örült, hogy már nincs vita két legjobb barátja között Viktor Krum miatt. Úgy nézett ki, Ron belenyugodott abba, hogy felesége hamarosan Oroszországba megy, és úgy tűnt, abban is biztos, hogy semmiféle Viktor Krum nem tudja elcsábítani Hermionét, amíg egy Weasley a férje.

Megállapodtak, hogy a tusa időtartamára Mrs. Figg veszi át Hermione tantárgyát, a számmisztikát, és Dumbledore visszamegy átváltoztatás-tant tanítani, mint évtizedekkel korábban.

Harry habozott, hogy elvállalja-e a bírói "munkát" a tusán - úgy érezte, ezekben az időkben a családjának van rá a legnagyobb szüksége. Úgy döntött tehát, hogy ír egy levelet az orosz Mágiaügyi Minisztériumba, és udvariasan visszautasítja az ajánlatot.

* * * * *

- Egyfolytában azon tűnődöm, merre van pontosan a Durmstrang - mondta Ginny egy este, miután Ron és Hermione távozott.

- Na, arra én is kíváncsi lennék - vont vállat Harry, felvéve pizsama felsőjét. - De mint tudod, nagyon kevesen tudják, hol van. Csak Hermione, McGalagony meg a sofőr.

- Sofőr? - az asszony kérdő pillantást vetett férjére, míg hosszú vörös haját kefélte a fésülködő asztalnál.

- Aha, az iskolabusz vezetője - bólintott Harry.

- Iskolabusz??? Nem is tudtam, hogy a Roxfortnak van iskolabusza.

- Persze, hogy nem tudtad, mivel a busz vadi új - Harry odalépett hozzá, elvette a hajkefét és tovább fésülte felesége haját. - Hermione beszélt róla tegnap. A Mágiaügyi Minisztérium nagylelkűen vásárolt egy iskolabuszt a Roxfortnak, hogy legyen mivel Oroszországba repülni.

- Hűha... Azt gondoltam, a minisztérium sokkal fukarabb... hogyhogy hirtelen ilyen adakozók lettek?

- Egyszerű: fel akarnak vágni - vigyorgott Harry. - Emlékszel a Beauxbatons és a Durmstrang járműveire öt évvel ezelőtt... a mi kedves minisztériumunk azt gondolta, a Roxfortnak valami korszerűbbre van szüksége... valami abszolút brit dologra. Így vettek egy emeletes londoni buszt, és felkérték apádat, hogy bűvölje meg, hogy tudjon repülni és láthatatlan legyen a muglik számára.

- Apámat? - Ginny felállt, arca kíváncsiságot sugárzott.

- Pontosan. Tudták, hogy Arthurnak már nagyon megy ez a mugli járművek röptetése... – mosolygott Harry, ahogy eszébe jutott a Ronnal átélt Ford Angliás kaland.

Ginny kuncogott. - Remélem, a busz tovább bírja, mint a Ford, vagy a roxforti diákok azon kapják magukat, hogy a La Manche csatornába fulladtak.

- Ó, Ginny... – Harry hirtelen a tenyerébe fogta a lány állát.

- Mi az? - Ginny belenézett a fiatalember smaragdzöld szemébe.

- Olyan boldog vagyok, hogy rendbe jöttél - felelte Harry, hüvelykujjával Ginny arcát cirógatva. - Visszakaptam az én Ginnymet - lehajolt és kis csókokkal borította felesége ajkát, aki boldogan olvadt bele az ölelésébe.

Amint Harry elkezdett matatni Ginny hálóingének gombjaival, az asszony hirtelen megborzongott és elhúzódott tőle. - Ne, Harry!

- Miért ne? - ráncolta a szemöldökét amaz. - Azt hittem, megint rendes házaspár vagyunk...

- Azok vagyunk, de... időre van szükségem...

- Még több időre? Mi nem... március óta nem csináltuk!

- Tudom! – a nő hátat fordított férjének, gyorsan begombolva hálóingét.

- Ginny... – Harry gyengéden a vállára tette a kezét, de Ginny lerázta.

- Még nem vagyok kész rá, Harry! – fordult meg a lány, hogy szembe nézzen vele. Szemében könnyek csillogtak.

- Ez Daniel miatt van... ugye? - kérdezte a férje. - Félsz.

- NEM félek! – kiáltotta Ginny.

- De igenis, félsz! – vágott vissza Harry, szorosan megragadva az asszony karját. - Attól félsz, hogy egy másik kviblit szülsz! Ezért utasítasz vissza!

- Igen! IGEN! Beismerem! – üvöltötte Ginny teli torokból, miközben könnyek egész áradata zúdult le az arcán. - És most? Mi lesz? Megerőszakolsz?

Harry úgy eresztette el Ginny karját, mintha megégette volna magát, és hátralépett.

- Hogy... hogy juthat ilyesmi az eszedbe? – kapott levegőért. - Az ég szerelmére... szeretlek. Teljes szívemből szeretlek, és soha nem tudnálak bántani. De hisz tudod… ugye?

Ginny nem tudta elviselni a tekintetét, hát lesütötte a szemét, miközben zokogott és reszketett.

- Bocsáss meg - suttogta. Harry vissza akart menni hozzá, hogy átölelje és megvigasztalja, de nem kapott rá lehetőséget. - Bocsáss meg, és menj el – mondta Ginny. - Menj el, Harry, kérlek. Ne vigyél kísértésbe... csak menj.

Az ifjú varázsló nem volt benne biztos, hogy jól hallotta-e felesége szavait. Le volt taglózva. Nem tehetett mást, minthogy felkapja a párnáját és a takaróját.

Amint Ginny hallotta az ajtót becsukódni a háta mögött, az ágyra vetette magát és csak sírt és sírt.

* * * * *