Merénylet és Mikulás

Az emeletes busz egy puffanással földet (azaz havat) ért.

- Durmstrang, végállomás, kérem, ne felejtsék felvenni a kabátjukat leszállás előtt, piszok hideg van odakint! - hallatszott a buszvezető mágikusan felerősített hangja a hangszóróból.

Elsőnek McGalagony professzor szállt le. A csomagját cipelő tizenkét diák és Harry követte őt. Hermione a bőröndjével küszködött.

- Add csak ide, majd én viszem - ajánlotta Harry, és a lány szívesen fogadta segítségét. - Szent aranycikesz, Herm, mit hoztál ebben? Téglákat?

- Ó, nem, csak a kedvenc könyveimet - mosolygott rá a sógornője és lelépett a hóba.

- Hadd találjam ki: Bájgúnár Bill életrajza, I-IV. kötet - fintorgott Harry.

- Pontosan - bólintott az ifjú boszorkány - Azt hallottam, a Dursmtrang könyvtára nem valami nagy, és gondoltam, valószínűleg nem lesz semmi a kedvenc írómtól... nézd csak, ott van Viktor!

Harry megfordult és látta, amint a Dursmtrang tanárai elébük sietnek.

- McGalagony professzor? - Krum biccentett és kezet csókolt Minervának. - Örömmel látom önöket nálunk.

- A Beauxbatons megérkezett már? - kérdezte McGalagony.

- Igen, Madame Maxime és diákjai valószínűleg már a nagyteremben ülnek és melegednek. – Viktor a roxforti diákokhoz fordult. - Isten hozott a Durmstrangban! Hadd mutassam be a helyettesemet, Dimitrij Ivanovicsot. Ő tanítja a bűbájtant.

A bűbájtan tanár rámosolygott az újonnan érkezettekre. - Követnének a kastélyba, kérem? Eléggé hideg van idekint.

- Hogyne - McGalagony és a diákok Ivanovics professzor vezetésével elindultak a kastély felé.

- Hűha, oda nézzetek! - kiáltott fel Dennis Creevey, ujjával egy hatalmas alakra mutatva, amely akkor vált láthatóvá, amikor elérték az épület bejáratát.

- Egy Ukranian Ironbelly! - Graham Pritchard elragadtatottan csapta össze a kezét. - Gyönyörű, ugye?

- Úgy tűnik, Vladi tetszik a gyerekeknek - Krum Hermionéra mosolygott, és lehajolt, hogy kezet csókoljon neki. - Jó napot, Hermione.

- Hello, Viktor - felelte amaz meglepetten. – Hiszen te tökéletesen megtanultál angolul!

- Gyakoroltam, Hermione.

- Szerettem a nevet, amelyen régen szólítottál – vigyorgott a nő.

- Szeretted, Hermijjóni? - mosolygott vissza rá a fiatal varázsló.

- Vladi? - szólt közbe Harry, mielőtt Viktor elolvadt volna Hermione mosolyától.

- Ja, az a neve - mutatott Viktor az Ironbelly-re. - Vladimir a Durmstrang házisárkánya. Nagyon öreg, alig maradt foga, és nem bánt senkit. Karkaroff idejében tizenhárom vad sárkány őrizte a kastélyt, de ma már nincs rájuk szükség. Mióta a feleséged megszabadította a világot Tudodkitől, nem kell aggódnunk többé, hogy megtalálják a kastélyt.

- Micsoda? - képedt el Harry. - Azt gondoltam... a Durmstrang...

- Úgy érted a Durmstrang híres volt róla, hogy feketemágusokat képez, és automatikusan azonosítottad a diákjainkat Tudodki híveivel. Igaz?

- Hm... sajnálom. Ostoba előítélet – rázta a fejét Harry.

- Semmi baj. Már vége - Krum kezet nyújtott. - Köszönöm, hogy eljöttél, Harry.

- Köszönöm, hogy meghívtál – válaszolta Harry megrázva Viktor kezét.

- Erre tessék - Krum a karját nyújtotta Hermionénak, aki habozás nélkül elfogadta.

- Ezek szerint nekem kell cipelnem a bőröndöt - sóhajtott Harry, újabb kísérletet téve, hogy felemelje, de ez meghaladta képességeit. Végül egyszerűen azt suttogta: Vingardium Leviosa!

* * * * * *

Amint beléptek a kastélyba, az első, ami feltűnt nekik, egy hatalmas női szobor volt, amely betöltötte a teret a padlótól a mennyezetig.

- Ő a Durmstrang alapítója, Natasa Janszka - közölte a vendégekkel Krum.

- Tehát a Durmstrangnak csak egy alapítója volt? - kérdezte Harry.

- Igen. Így aztán itt nincsenek házak, mint nálatok a Roxfortban. Csak hatszáz diák van, főleg szláv varázsló családok gyermekei, a Cseh Köztársaságból, Szlovákiából, Szlovéniából, Horvátországból, Bulgáriából, Lengyelországból, Ukrajnából, és persze Oroszországból. A mi kastélyunk talán nem olyan kényelmes, mint a ti Roxfortotok, nem is olyan meleg, de azért remélem, jól fogjátok érezni itt magatokat.

Krum tovább fecsegett, míg bevezette őket a nagyterembe, ahol vagy száz kis kerek asztal állt, mindegyiknél hat diákkal. A terem közepén, a kis asztaloktól körülvéve állt egy hosszú asztal a tanároknak.

Harry látta, hogy Madame Maxime már ott ül. A kifinomult francia hölgy eléggé unottan tekintgetett körül, rosszallóan méregetve a kastély kritikán aluli berendezését, amely véleménye szerint még nyilván a történelem-előtti időkből származott. Lévén az előkelő Beauxbatons igazgatónője, az elegáns barokk kastélyokhoz volt szokva, gazdagon díszített és tündérfénnyel megvilágított folyosókkal és termekkel. Már a Roxfortot is színvonalon alulinak találta, de az itteni körülményektől mind Olympe, mind pedig a diákjai undorodtak. Olyan hideg volt a teremben, hogy az összes vendég kabátban ücsörgött. A Durmstrang diákjai persze már hozzászoktak a hideghez.

Krum odavezette Hermionét és Harryt a tanári asztalhoz, és megmutatta a helyüket. Ő maga az asztalfőn ült, szemben Madame Maxime-mal. (A Durmstrangban a francia ülésrend volt szokásban). Krum jobbján McGalagony professzor foglalt helyet, balján Hermione. Madame Maxime jobbján Harrynek tartottak fenn egy helyet, a balján egy üres szék állt. Tovább az asztal hosszanti oldalán foglalt helyet a többi durmstrangos tanár, akik közül Harry csak egyet ismert: a bűbájtan tanárt, Dimitrij Ivanovicsot.

Mielőtt Harry elfoglalta helyét, tekintete találkozott az egyik tanárnőével, aki McGalagony jobbján ült. Harrynek egy pillanatra olyan érzése támadt, hogy már látta valahol azelőtt, de nem tudta volna megmondani, hol.

A tucatnyi roxfortos és beauxbatonos diák a tanári asztalhoz legközelebb eső négy kerek asztalnál foglalt helyet. Már éppen belemerültek volna a kastély szegényes állapotának kritizálásába, amikor Viktor Krum felállt, elcsendesítve őket.

- Először is, - mondta, - engedjék meg, hogy üdvözöljem vendégeinket a Beauxbatons Akadémiáról és a Roxfort Boszorkány és Varázsló Képző Szakiskolából. Mint mindannyian tudják, hagyomány, hogy a Beauxbatons, a Roxfort és a Durmstrang ötévenként megrendezi a Trimágus Tusát. A legutóbbi Tusa a Roxfortban egy sajnálatos tragédiával, az egyik roxforti bajnok halálával végződött. A győztes a másik roxforti bajnok volt, aki most itt ül köztünk, Harry Potter!

Hangos moraj futott végig a termen, a legtöbb diák csak most jött rá, hogy Harry volt az, aki az igazgatóval együtt lépett be. Most minden szem reá szegeződött, a diákok tátott szájjal bámulták.

Harry, annak ellenére, hogy régóta híres volt, még mindig kicsit zavarba jött, amikor ilyen nagy figyelem középpontjába került. Hermione bátorítóan mosolygott rá.

- Úgy tűnik, sehova sem mehetsz anélkül, hogy ne tátott szájjal bámulnának rád – jegyezte meg. - És ez különösképp vonatkozik a nőkre...

- Hermione... - vonta össze a szemöldökét Harry.

- Csak vicceltem!

Amint a moraj elhalt, Viktor Krum folytatta beszédét. - Mr. Potter volt szíves, és elfogadta a felkérést, hogy ő legyen az öt bíró egyike a tusán. Mint tudják, Madame Maxime lesz a másik bíró, Minerva McGalagony roxforti igazgatóhelyettes lesz a harmadik, és én leszek a negyedik - most kissé idegesen körülnézett. - Hm, látta valaki az ötödik bírót?

Az összes diák és tanár a fejét rázta. Harry feltételezte, hogy az üres helyet Olympe balján az ötödik bírónak tartották fenn, aki még nem méltóztatott megjelenni.

- Nem is tudom, miért nem vagyok meglepve... - fordult Viktor Harryhez. - Mindig késik... eléggé különc egy figura... remélhetőleg hamarosan megérkezik, legalább a lakomára. Sosem hagyná ki a lehetőséget, hogy egy jót egyen.

- Emlékeztet valakire - mormogta Hermione és Harry elfojtott egy nevetést. Hermione szerette szekálni a férjét azzal, hogy mindig a hasára gondol.

Viktor Krum azonban meg sem próbált rájönni, hogy kiről beszélt Hermione, inkább ismét a diákokhoz fordult. - Térjünk vissza a tusára... a Tűz Serlege szombat este kiválasztja majd a három bajnokot, és az első próbát egy hónappal később, december 6-án tartjuk meg. A második próba kitűzött időpontja március 20-a, a harmadiké pedig június 20. Okulván a legutóbbi tusából, amikor véletlenül a 14 éves Mr. Potter is kiválasztásra került, úgy döntöttünk, hogy leszállítjuk az alsó korhatárt tizenhétről tizenhatra. Ha egy tizennégy éves meg tudott birkózni a feladatokkal, akkor remélhetőleg a tizenhat éveseknek is sikerül. A minisztérium, az ötödik bírónk közreműködésével, gondosan előkészítette a próbákat, biztosítva, hogy ez alkalommal senki se haljon meg. A próbák veszélyesek lesznek, de teljesíthetők, és természetesen a bírók is a helyszínen lesznek, hogy segítsenek, ha komoly bajba kerülnek a bajnokok. Nos, amíg az ötödik bíróra várunk, akár ehetünk is – Viktor kétszer tapsolt, és azonnal előttük termett az étel a durván faragott fatálakban. – Lássunk hozzá!

Harry farkas éhes volt, és vett magának egy nagy halom pirogot (tésztában sült hús és káposzta), míg Hermione óvatosan kortyolt egyet egy furcsa szagú italból, és egy pillanat múlva kiköpte, vadul köhögve.

- Hé, Hermione! Jól vagy? - veregette meg a hátát Harry.

- Mi... volt... ez? - krákogta Hermione szalvétával törülgetve a száját.

- Kvasz - felelte Krum. - helyi üdítő ital.

- Üdítőőőő??? - nyögte a boszorka. - Miből készítik ezt a kvaffot?

- Kvasz. Erjesztett kenyérből és vízből. Nagyon népszerű errefelé.

- Lefogadom, hogy az - fintorgott Hermione és a szamovár felé nyúlt. A tea nem árthat, ugye?

Amint élvezettel kortyolgatta a teáját, Krum két falat pirog közt hozzájuk fordult: - És mondjátok csak, Harry, Hermijjóni, milyen érzés házasnak lenni, mi?

- Nagyon kellemes - válaszolt a fiatalasszony. - Ron szeret, és én is szeretem. Ilyen egyszerű.

Harrynek úgy tűnt, mintha bosszús kifejezés suhant volna át Krum arcán, de ha így is volt, eltűnt, mielőtt bárki észrevehette volna.

- És te, Harry? Úgy hallottam van egy kislányod - folytatta a társalgást az igazgató.

- Igen, valóban van egy kislányom - bólintott Harry. - Lily a neve.

- És egy fia is van - szólt közbe Hermione.

Harry megdermedt egy pillanatra, de erőltetett mosollyal bólintott. - Igen. Bár ő még csak három és fél hónapos.

- Lefogadom, hogy nagyon büszke vagy a gyerekeidre - mosolygott Krum jóindulatúan. - Bárcsak nekem is lenne egy vagy kettő. De először alkalmas anyát kellene találnom nekik. - oldalpillantást vetett Hermionéra aki csak legyintett.

- Jaj, ne viccelj, Viktor, ne mondd, hogy olyan nehéz feleséget találnod! Híres vagy! Biztos vagyok benne, hogy minden ujjadra tíz lány akadna!

- Hááát, talán – vont vállat Krum, és a vodkás poharáért nyúlt.

Mielőtt Harry megkérdezhette volna a tusa próbáiról, egy tucat szőrmesapkát viselő szellem suhant be a terembe a falon keresztül.

Madame Maxime úgy megrémült hirtelen feltűnésüktől, hogy leöntötte vodkával a nercbundáját. - Mi volt esz, Monsieur Khrum? – kérdezte felháborodottan.

- A néptánc csoport, akiket ma estére szerződtettem - vont vállat Krum. - Tízen közülük hivatásosak, de ketten a mi saját kísérteteink, látja azt ott azzal a kis bajusszal? - Olympe bólintott. - Nos, ő Jevgenyij Anyegin. És az ott jobbra Iván Iljics. Az utóbbi szörnyű halált halt, jobb nem is beszélni róla... nos, kezdődjön a műsor! - tapsolt egyet, és két apró, vastag bundájú lény szaladt be a terembe, balalajkával a kezükben.

- Pogrebinek - közölte a vendégekkel Krum. - Helybeli démonok. Néhányuknak furcsamód még művészi érzéke is van.

A démonok játszani kezdtek hangszereiken, és a szellemek táncolni kezdtek a Kalinkára, a híres orosz népdalra.

- Kár, hogy a szellemek nem tudnak enni és inni - suttogta Krum Hermionénak. - A Kalinka táncot rendszerint vodka-ivó verseny kíséri, de ezek itt... egyszer hallottam, hogy valamelyikük láthatatlanul elment II. Miklós cár udvari báljára, és vodkát kezdett inni. Egyik mugli sem értette, hogyan lett alkoholtól csúszós a padló. Mindegyikük tagadta, hogy kilötyögtette volna a vodkát táncparkettre, és soha nem találták ki, hogy szellemek próbáltak inni. Tudod... az ital simán átfolyik rajtuk, úgyhogy nem csoda, hogy az egész padló úszott...

- A szellemek biztos jól szórakoztak a muglik tudatlanságán, mi? - somolygott Harry.

Hermionénak annyira tetszett a kísértetek előadása, hogy a végén felállt és lelkesen tapsolt. Harry sem akart kisebb lelkesedést mutatni, így követte sógornője példáját.

Hirtelen elhallgatott a zene. Először senki nem értette, miért dobták el a zenészek a balalajkájukat, és miért indultak el a tanári asztal felé.

Azt sem értették, miért támadtak Harryre, ledöntve őt a lábáról.

- Hé, mi folyik itt? - sikoltott fel Hermione, amint Krum és egy másik tanár lerángatták a pogrebineket Harry mellkasáról.

- Miért támadtátok meg? - modult rájuk Krum.

A két démon hablatyolni kezdett valamit, és hevesen mutogatott Harryre.

- Mit mondanak? - kérdezte Harry felállva.

- A bundád - felelte Viktor. - Az unokatestvérüket és a bácsikájukat viseled.

- MICSODA??? - pislogott Harry.

- A bundádat a rokonaik szőrméjéből készítették. Kicsit idegesek lettek, amint meglátták rajtad.

- Ó. Sajnálom - kért elnézést Harry. - A feleségemtől kaptam a születésnapomra. Fogalmam sem volt róla, hol vette, de mondd meg a démonoknak, hogy biztosra vehetik, sem a felségem sem én nem gyilkoltuk meg az apósukat.

- Unokatestvér és nagybácsi, de ne is törődj vele.

- Ööö, Harry? - szólalt meg Hermione. - Attól félek, én vagyok a bűnös.

Az ifjú Potter nagy érdeklődéssel pillantott sógornőjére.

- Úgy értem... én vettem a bundát, amikor Szentpéterváron töltöttem egy napot a nyáron. Ginny mondta, hogy fogalma sincs, mit vegyen neked a születésnapodra, így gondoltam, örülni fog, ha megveszem a nevében ezt a bundát.

- Na jó... Azt hiszem most már nem adhatjuk vissza nekik a rokonukat, ugyebár… - tűnődött Harry.

- Ezúttal nincs Zöld Lángú Fáklya - rázta fejét Hermione.

- Ne is törődj vele, Harry - mondta Krum. - Majd megnyugszanak... remélhetőleg... de a helyedben én vigyáznék magamra a jövőben.

- Hogy érted ezt? - kérdezte Harry és Hermione kórusban.

- Rosszindulatú teremtések ezek a pogrebinek. Halálos ellenségeid lettek.

- Ó, ez remek - fintorgott Harry, figyelve, ahogy Ivanovics professzor és két másik tanár kivonszolja a démonokat a teremből.

Miután a szellemek távoztak, a vendégek befejezték az étkezést - még mindig az ötödik bíró nélkül.

- Szerintem semmi értelme tovább várni rá - mondta az igazgató Olympe-nak és McGalagonynak. – Javaslom, hogy térjenek nyugovóra, biztosan fárasztó nap áll önök mögött.

- Ó, natyon is, Monsieur Khrum - bólintott Madame Maxime. - A diákjaimnak alutniuk khell, ety jó meleg ágyban.

- Attól tartok a meleget nem garantálhatom, csak az ágyat, de ígérem, mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy itteni tartózkodásuk kellemes legyen - Krum biccentett Olympe felé. - Engedjék meg, hölgyeim, hogy megmutassam a szobáikat.

McGalagony és Maxime felállt és követte Viktort. - Letajeff professzor, a repülés tanárunk, megmutatja a diákoknak a hálótermeiket. Ó, Hermijjóni, Harry, követnétek ti is, kérlek?

Amint elhaladtak a tanári asztal mellett, Harry újra magán érezte az előbbi nő a tekintetét. Elhatározta, hogy úgy tesz, mint aki észre sem vette, hogy bámulják, de amint kiléptek a teremből, Krumhoz fordult: - Ki volt az a hosszú fekete hajú, bíbor süveges tanárnő?

- Tatyana Fjodrovna. Bájitaltan tanár. A legjobb a bájital-készítésben, ha engem kérdezel. Könnyen lefőzné a ti Boa professzorotokat.

- Piton - felelte Harry és Hermione kórusban.

- Mindegy - legyintett Viktor.

Ivanovics professzor sietett el mellettük két pogrebinnel a kezében. Kinyitotta a bejárati ajtót és kirúgta a két démont a hóba.

- Hé, ez gorombaság! - morogta Harry. - Nem csináltak semmi rosszat, végül is... Én is dühös lennék, ha azt látnám, hogy valaki például Sirius skalpját viseli.

A két démon földet-érését két elfojtott puffanás jelezte a hóban. Ezt hirtelen egy hangosabb dobbanás követte, melyet száncsengők csilingelése kísért.

Harry és Hermione meglepett pillantást váltott, amikor a bejárati ajtó kitárult, utat engedve egy hóval borított alaknak.

- Nyavalyás rénszarvasok! – átkozódott az alak. - Rudolf sem tudott még egy napot várni, hogy megfázzon! Pont a nagy lakoma napján! Ilyen az én balszerencsém! – az alak leporolta a havat rubinvörös kabátjáról és fehér szakálláról. Harry furcsállotta, hogy angolul káromkodik, méghozzá eltéveszthetetlen brit kiejtéssel.

A Mikulás külsejű fickó, miután tisztára söpörte kabátját, Viktor Krumhoz sietett.

- Sajnálom, hogy elkéstem! Ugye még maradt valami az ételből... legalább a konyhában? - hangja reménykedve csengett, kék szeme pajkosan csillogott. Ha kicsit soványabb lett volna, a megszólalásig olyan lett volna, mint...

- Dumbledore - suttogta Harry.

Az öreg fickónak nagyon jó hallása lehetett, mivel széles mosollyal pillantott a fiatalemberre. - Harry Potter, igaz? - olyan hévvel rázta meg Harry kezét, hogy Harry attól félt, még le találja szakítani. - Nagyszerű, egyszerűen nagyszerű. Sokat hallottam ám rólad... Harry Potter így, Harry Potter úgy... De azt hiszem, meg is érdemelted a hírneved, fiatalember. Igazi hős vagy, mi? És ön, - fordult McGalagony professzorhoz, - biztosan az elragadó Minerva! - megragadta McGalagony kezét, és cuppanós csókot nyomott rá. - Ha igaz a szóbeszéd, akkor ön ugyanolyan okos, mint amilyen csinos - kacsintott rá, és figyelmét máris Madame Maxime-ra fordította, míg Minerva talárjába törölgette a kezét, meglehetősen undorodó kifejezéssel az arcán.

- Ki... ki ez az ember? - suttogta Hermione Viktornak, míg a fura szerzet Olympe-nak udvarolt.

- Igen, Mr. Krum, ki ez... az... ember? - kérdezte McGalagony.

- Nagyon hasonlít Dumbledore professzorra - jegyezte meg Harry.

- Nem is csoda, - vont vállat Krum. - hiszen fivérek. Ez itt Aberforth Dumbledore.