- Hermijjóni? - kiáltotta Krum Hermione után, amint az a lépcső felé indult a városban vásárolt csomagokat cipelve.

- Igen? – fordult vissza a lány.

- Beszélhetnénk? Kérlek... – esdeklő Bambi-tekintetet vetett az ifjú boszorkányra.

- Fáradt vagyok, Viktor. Egész nap vásároltam, és az utunk Szentpétervárra sem volt éppen kellemes.

- Aberforth volt, mi? - kuncogott a fiatalember. – Az ő őrült rénszarvasai.

Hermione szeme elkerekedett. - Micsoda? Veled is hajtatta a szánt?

- Igen. És majdnem összeütköztünk egy mugli repülőgéppel.

- De... de a végén sikerült irányítanod az állatokat, nem?

- Mi? Én? Irányítani azokat a bestiákat? - nyögte Viktor. - Nem. Aberforth az utolsó pillanatban visszavette a gyeplőt, így túléltük.

- Furcsa - suttogta Hermione.

- Mi a furcsa? - kérdezte Krum érdeklődve.

- Beszéljük meg később, jó?

- Miért nem most? Elmehetnénk valahová...

- Hová?

- Öhm, gondoltam beszélgethetnénk egy üveg bor mellett, vagy ilyesmi... Tudok egy kellemes, meghitt helyet Szentpéterváron. Biztosan tetszeni fog neked.

- Nos, tulajdonképpen csak most jöttem vissza onnan, de... jó, rendben - felelte Hermione.

- Itt várok rád - válaszolta Viktor mosolyogva.

- Ó, és Viktor... - fordult vissza a lépcsőről Hermione.

- Igen?

- Azt a kellemes, meghitt helyet véletlenül nem A Táncoló Medvének hívják?