A Griffendél klubbhelyisége tele van és zajos, mégis egy lány egyedül üldögél a sarokban, maga elé meredve. Mosoly suhan át az arcán, ahogy eszébe jut a bátyja.

  "Szegény Ron - mosolyogva megcsóválja a fejét. Szabályosan kiakadt, mikor megtudta, kivel járok. Meg fogja gyűlölni Deant. Na mindegy."

  Időben emeli fel a tekintetét, hogy lássa Ront kirrobbani a portrélyukon, majd Deant leballagni a fiúk lépcsőjén. A néger fiú szinte füstölög a haragtól és a bosszúságtól. Mikor meglátja Ginnyt, odalép hozzá.

  - Szia - köszön kedvtelenül és leül. Ginny csak nézi a maga elé bambuló barátját; nem is kell megkérdeznie mi történt. Épp meg akar szólalni, mikor Harry és Hermione jelennek meg mellettük:

  - Megyünk, beszélünk a fejével - szól Hermione, azonban Ginny nem őt nézi: megdöbbent, mikor elkapta Harry különös pillantását, amit a fiú Deanre vetett.

  - Hermione, te nem hallottad, miket vágott a fejemhez - sóhajtja lemondóan Dean. - Esély sincs rá, hogy megbéküljön.

  - Nyugi, Dean - szólal meg hirtelen Ginny, még mindig Harryre nézve. A fekete hajú fiú éppen csak egy pillantás erejéig néz a lány szemébe, már el is kapja a tekintetét. - Hermionéra az utóbbi időben igencsak hallgat - néz most a vöröske Dean nagy, sötétbarna szemeibe, s enyhén mosolyog. - Nemrég összejöttek.

  Döbbent csend.

  - Na neee - szólal meg méltatlankodva a néger fiú. - Te kibírod azt a méregzsákot?!

  - Nem méregzsák! - Vág vissza Mione.- Egyre inkább kezd benőni a feje lágya! Van testvéred?

  - Nincs, de mért fontos ez? - értetlenkedik Dean.

  - Akkor fogalmad sincs, mit érez. Ilyen a testvéri féltékenység.

  - S te honnan tudsz a testvéri féltékenységről? - kérdi Harry. - Csak azt ne mondd, hogy egy...

  - Egy könyvben olvastam róla.

  A fél klubbhelyiség Ginnyék sarka felé kapja a fejét az ott hirtelen felharsanó nevetésre reagálva. Hermione maga is nevet és kissé felemelt kezével integetve jelzi: szeretné ha figyelnének rá.

  - Hát na... - kuncog Ginny a markába - gondolom, valamelyik könyvben csak esik erről említés.

  - Mione, ez kegyetlen... - Harrynek meg kell kapaszkodnia az asztalban, hogy el ne essen a nevetéstől.

  - Jó-jó, vicceltem - próbálja komolyra váltani a szót a barnahajú lány -, igazából az ismerőseimtől hallottam erről. És különben is, Ron mindig is egy kicsit maradi gondolkodásmódú volt. Jössz megkeresni őt, Harry?

  A megszólított arcáról egy-kettőre leolvad a mosoly. Újra Ginnyre és Deanre néz; valahogy nem akaródzik neki édes kettesben hagyni őket.

  - Igen - feleli kelletlenül. Jösztök ma DS-próbára, igaz? - kérdi a párost, furcsa fénnyel a szemében, aminek láttán Mionénak hirtelen nehezére esik komolynak látszani.

  - Persze - feleli Ginny kettejük nevében, ami után a hollófekete hajú fiú bólint és szó nélkül kimászik a portrélyukon. A vöröske értetlenül néz utána, majd elkapja Mione huncutul mosolygó tekintetét. Míg az örök eminens is távozik a helyiségből, Ginny homlokán apró ráncok jelennek meg. Dean azonban nem hagyja sokáig töprengeni.

  - Ginny, én nem akarok összeveszni Ronnal -mondja őszintén.

  - Nem fogsz -néz rá döbbenten a lány.

  - Már összevesztünk.

  - Majd kibékültök.

  - Kötve hiszem.

  - Akkor lekötözlek - Ginny bujkáló mosollyal közelebb hajol a fiúhoz.- Nézd, Ron mindig is ilyen volt, majd megbékül.

  - Nem is tudom -feleli mocorogva a néger-, eléggé dühös volt. Figyelj, Ginny, Ronnal mindig is jóban voltam -magyaráz az asztal lábának-, és téged csak most ismertelek meg. Vagyis most ismertelek meg jobban. És Harry is elég goromba lett velem az utóbbi időben. Talán jobb lenne ha... ha... szóval talán jobb lenne, ha véget vetnénk a kettőnk kapcsolatának -fejezi be és most már felnéz a lányra.

  Ginny teljesen ledöbbenten néz vissza rá.

  - Azt akarod, hogy szakítsunk? A süket bátyám miatt? -kérdez vissza, s hangja egy picit remeg.

  A fiú lassan bólint. Ginny szó nélkül feláll és már indulna is, mikor Dean megragadja a karját. A vöröske ránéz.

  - Attól még barátok maradunk, igaz? -kérdi a fekete fiú, mire a lány csak megrántja a vállát. Kitépi a karját a másik szorításából és elindul sétálni a kastélyban. Torka összeszorul és szomorúság önti el a lelkét. Nagyon kedveli Dean Thomast. Hirtelen felizzik benne a düh. "Utálom Ront!"-gondolja keserűen.

December elején a kastély igencsak hővös hely egy hosszabb sétára, ezért Ginny teljesen átfagyva ér el a Szükség Szobájához. Azzal a gondolattal nyit be, hogy egyedül lesz majd itt, de tévednie kell: először Harryt és Mionét pillantja meg, amint ők félrevonultan beszélgetnek, utána a terem közepén Seamust, Neville-t és - hát ki mást? - Ront, amint lelkesen vitatkoznak a kviddicsről. Újra elfogja a düh, mikor Ron a szemébe néz. Odacsörtet hozzá és a képébe ordít:

  - Tessék! Elégedett vagy?!

  A bátyja értetlenül néz rá: -Ginny, mi a..?

  - Dean szakított velem! Remélem, boldog vagy! A te barátságodat választotta helyettem!

  - Hogy... Szakított? - Ron hirtelen kihúzza magát. - Hidd el Ginny, szerintem így a legjobb. Legközelebb majd..

  - Olyan vagy, mint Percy! Sőt rosszabb. Percy ilyent nem tenne.

  Ron egy darabig csak tátogni tud, utána magára talál és megszólal:

  - Hogyhogy olyan... rosszabb... Milyent nem tenne Percy?

  - Nem késztetné a barátomat a szakításra - Ginny szinte köpi a szavakat.

  - Miket beszélsz?! Nem késztettem Thomast! -háborodik fel Ron.

  - Úgy, szóval már "Thomas"? Tudod mit, Ron? Menj a ...

  - Ginny! -csattan Hermione fenyegető hangja.

  - Menj a víz alá szuszogni! -fejezi be Ginny határozottan, bár a hülye is kitalálta, hogy Ginny eredetileg nem a víz alá akarta küldeni a bátyát.

  A Weasley-lánynak elég rosszul telik ez a DS-óra. Újra partnert kell válasszon magának, de ez nem elég, még koncentrálni sem tud kavargó feje miatt. Teljesen kimelegedik, a hétköznapi talárját is le kell vesse, amit egyébként Fred és George küldött neki csak úgy. Míg a lány felakasztja talárját a fogasra, észreveszi, hogy Harry figyeli. De a fiú nem a szemébe néz, hanem a testén legelteti a szemét. Ginny zavarba jön és egy hirtelen testmozdulatot tesz. Erre a fiú felkapja a fejét és a vöröske szemébe néz. Harry arca egyre inkább talál Ginny hajához, de nem néz máshová. Végül Ginny néz máshová, ő is elpirult. Más fiúk ide vagy oda, neki még mindig nagyon tetszik Harry.

  Óra végén kissé lemaradva sétál Hermy és Ron mögött. Nem akarja megzavarni őket, hisz ő sem vágyott soha ilyenkor mások társaságára. Már félúton járnak, mikor hirtelen Ginnynek eszébe jut, miért is vacog annyira: mert a talárját a Szobában felejtette. Visszafordul és szinte szalad a Szoba felé, az ajtónál azonban megtorpan. Az nem a szokásos masszív faajtó, hanem egy kavargó színű, hullámzó, vad akármi. Kilincs is van, de az hol enyhén tüskén, hol visszahúzódik; pont úgy hullámzik, mint az ajtó.

  "Pont olyan, mint valaki kavargó lelke..." -gondolja a lány és nem mer benyitni. Fogalma sincs, ki van bent. "Mindegy, nekem kell a talárom"

  Kopog, de bentről nem jön válasz. Már annyira remeg a hidegtől, hogy nem bírja tovább: benyit. De szinte azonnal megbánja. Harryt látja, amint vörös, könnyes szemekkel, megtépett talárral egy széket emel a magasba és falnak dobja egy ízlésesen berendezett, ám annál romosabb szobában. Míg a szék hangos puffanással a falnak csapódik és összetörik, majd a darabjai nagy zajjal leesnek a földre, Harry a döbbenten álló lányra néz.

  - Ginny... -kezdi elfúló hangon.

  - Ne mondj semmit - vág a szavába a vöröske -, tökéletesen megértelek. Én csak a taláromért jöttem. Szóval elveszem és már tűnök is el.

  Sietve a fogashoz lép, leakasztja a talárját és megfordul, hogy távozzon, de a mozdulat közepén megdermed. A romos szoba eltűnt; helyette a lány egy kandalló előtt egy kényelmes kanapén Harryt látja. A kanapé és a kandalló közt egy kis asztalka tart büszkén gyertyákat. Különös illat kering a levegőben.

  - Öö... Harry?

  A fiú feláll és Ginnyhez lép. Szeme már nem könnyes, de látszik rajta, hogy tombolt. Mosolyogva felemeli az egyik kezét, végigsimít a döbbent lány arcán és így szól:

  - Ginny... Hogy lehettem ilyen vak?... A boldogságot kerestem Cho és Luna mellett, te meg elejétől fogva ott voltál az orrom előtt - még mindig mosolyogva simogatja a vöröske arcát, aki egyszerre gyengének érzi a lábait.

  - Harry - kezdi, te a fiú finoman ráteszi az ujját a szájára. Aztán közelebb hajol... mégegyszer a lány szemébe néz, aztán szelíden megcsókolja. Ginny, aki évekig erre a pillanatra vágyot, elhajítja talárját és karjával átöleli Harry nyakát. Lágyan viszonozza a csókot, míg Harry kezei is átfonják a derekát. Nyelvük először lassú táncot jár, mintha próbálgatnák egymást vagy magukat, majd egyre ütemesebben, hevesebben csókolóznak, s mire Ginny észbe kap, már a kanapén ül, Harry mellett.

  Sokáig ülnek így, egymást átölelve, beszélgetve, csókolózva. Már fél egy is elmúlt, mikor visszatérnek az üres klubbhelyiségbe. Ahogy Ginny bebújik az ágyába, mosolyogva gondolja: "végre valóra vált leghőbb álmom".