Draco értetlenül állt a folyosón még percekkel később is, hogy a lány elment. Émelygett. Újra és újra lepergett előtte, ahogy Potter megcsókolta a lányt. Gyűlölte érte. Ha másnak nem is, önmagának azért igazán beismerhette, féltékeny volt. Harryben vetélytársat látott, még ha a lány el is utasította őt. Eddig sem kedvelte igazán, de most már elfogadható indoka is volt rá. Az útjában állt.

Hermione óracsörgésre ébredt. Este fél tíz volt. Lekapcsolta az ébresztőt, és hálásan gondolt nagynénjére aki rábeszélte, hogy hozza el a hasznos kis szerkentyűt. Lezuhanyozott, felkapott egy kényelmes nadrágot és egy pólót, majd kiosont a lyukon. Egy dologban biztos volt. Ma éjjel Harry nem fogja megvárni.
A földszintre érve elmormolt egy Lumos-t, majd keresni kezdte Lunát. A lány az egyik oszlopnak dőlve várta őt.
-Mehetünk? – Kérdezte Hermione.
-Mehetünk.
A lány megfogta Luna kezét, és finoman húzni kezdte a kapu felé.

A kastély oldalának dőlve kémlelték az eget, mikor Hermione minden kertelés nélkül belevágott a mondandójába.
-Tanultam néhány új varázslatot, és szeretném kipróbálni őket. Nehéz igékről van szó, amik komoly odafigyelést igényelnek, és … szükségem van egy megbízható társra.
-Bennem megbízhatsz – mondta Luna, és szemében pajkos fény csillant.
-Mégis, milyen varázslatokról van szó? - Folytatta a beszélgetést a hollóhátas.
-Sötétekről. Olyanokról, amiket Mordon sosem fog tanítani.
-Érthető. Az ő dolga, hogy védekezni tanítson a sötét varázslatok ellen. Ha nem tévedek, ezek támadó igék.
-Nem tévedsz.
-És tudod már kin fogod tesztelni?
-Viccelsz? Egy egész háznyi kísérleti nyúl várja, hogy felhasználjam őket önző kis céljaimra!
A megjegyzést egy vigyor követte.
-Csak nem a mardekárosokra gondolsz?
-De! Pontosan rájuk gondolok.
Luna egy pillanatra elgondolkodott, majd tovább érdeklődött:
-Mikor avatsz be a részletekbe?
-Még ma elmondok mindent. De jobb ha tudod, veszélyes varázslatokról van szó. Ha hibázunk …
-Nem fogunk. Tudom. Ha egy griffendéles és egy hollóhátas összedolgozik, annak az eredménye csakis tökéletes lehet.
Elégedett mosollyal csúsztak előrébb a fűben, kényelmesen elterültek, és úgy csodálták a csillagokat.

-Figyelj csak Luna – kezdett bele Hermione – a múltkor már kérdeztem erről, de te nem igazán fejtetted ki a választ.
-Mire gondolsz?
-Firenzére.
Luna nyelt egyet a név hallatán, majd belevágott.
-Firenze. Hát igen. Gyönyörű teremtés, nem?
-Ahogy gondolod.
-Az első perctől ahogy megláttam tudtam, hogy nekem csak ő lehet a végzetem!
-De hiszen csak egy ló! - Hördült fel Hermione, bár annyira nem zavarta a dolog, mint ahogy mutatta.
-Egy kentaur!
-Nem tudom van-e ennek jövője Luna – mondta már teljesen higgadt hangon a griffendéles, szemével továbbra is az eget kémlelte.
-Ha csak rajtam múlna, lenne – felelte határozottan a lány. - De …
-Ő tud róla, hogy mit érzel?
-Természetesen nem – mondta egy sóhaj kíséretében Luna – és attól tartok, soha nem is fogja megtudni.
Hermione ránézett barátnőjére és látta, ahogy a fájdalom könnycseppeket formál a szemében. Bár ő maga még mindig lehetetlennek tartott egy ilyen kapcsolatot, mégiscsak megpróbált lelket önteni a lányba.
-Így nem fogsz egyről a kettőre jutni. Ha tényleg akarsz valamit, azért erőfeszítéseket kell tenned.
-Igen, csakhogy ő sosem szeretne bele egy emberbe.
-Honnan tudod? Hiszen te … szerelmes vagy egy kentaurba. – Egy pillanatra még Hermione is elképedt azon, amit mondott, de folytatta. - Miért ne lehetne ez kölcsönös?
-Lehetne, de nem lesz. Tudom. Ő annyira távoli, mint ezek a csillagok itt fölöttünk. A távolság karnyújtásnyinak tűnik, de valójában fényévekre vannak.
Hermione elmosolyodott, elővette a pálcáját, suhintott egyet, mire egy fényes pont kezdett közelíteni feléjük a távolból. Egy gömb volt az, ami ezüstös fénnyel világított. Egyenesen Luna felé tartott, és kinyújtott kezébe telepedett.
-Sokszor azt hisszük, hogy a cél oly távoli és lehetetlenség elérni, pedig csak ki kéne nyújtani a kezünk és a megoldás magától belepottyanna.
Ekkor a gömbben megjelent Firenze arca, aki büszkén nézett Luna szemébe. A lány elmosolyodott, majd figyelte, ahogy az illúzió szertefoszlik az éjszakában.
-A Sors kiszámíthatatlan. - Folytatta Hermione. - Elvégre, nézzük meg Hagridot. Egy óriás és egy ember fia. Olyan lehetetlenül hangzik. És mégis.
A rövid csendet a hollóhátas lány törte meg:
-Köszönöm, Hermione.
Most a griffendélesen volt a sor, hogy elmosolyodjon.
-Mellesleg – kezdett bele Luna – igazán jól értesz az illúziókeltéshez!
-És még nem láttál mindent – vigyorodott el a lány.

Alig múlt éjfél, amikor visszatértek a hálókörleteikbe. Hermione és Luna mindent megbeszéltek, többek közt még egy időpontot, amikor a hollóhátas lány is elkezdhet gyakorolni egy-két elengedhetetlen ráolvasást.
-Amikor Hermione belépett a portrén, legnagyobb meglepetésére Neville-lel találta magát szembe.
-Jaj, csak te vagy Hermione? Azt hittem Seamus és Dean jöttek vissza!
-Miért? Elmentek?
-Ugyan már! Hétvégén a fél hatodév kilóg éjszaka. Amúgy meg, Harryék sem jöttek még vissza.
„Harryék? Hát persze! Hagridhoz mentek! És én nem … Mindegy. Úgysem tudnék most a szemébe nézni”
-Hermione?
-Igen? - ocsúdott fel a gondolataiból a lány.
-Nincs kedved még fent maradni egy kicsit? Megígértem Deanéknek, hogy megvárom őket, de ha egyedül vagyok, még a végén elalszom.
-Rendben – és rámosolygott a fiúra. Valahogy mindig melegség töltötte el, ha Neville-re nézett. Elsőre esetlennek tűnt a fiú, de a szíve mélyén egy bátor oroszlán lakozott. Egy igazi griffendéles! Bár nem sok időt töltöttek együtt, mégis úgy szerette őt, mintha az öccse lenne, és kötelességének érezte, hogy megvédje.
-Mindjárt jövök, csak átöltözöm – azzal eltűnt a hálókörletben, és 5 perc múlva egy ujjatlan, combközépig érő fehér hálóingben tért vissza, amit meglehetősen szűkre szabtak. Neville kicsit zavarba jött, de próbálta leplezni. Hermione persze észrevette, de nem tette szóvá. Hogy is bánthatta volna Neville-t, az ártatlan „kisfiút”, aki valószínűleg a nagymamáján kívül még nem látott más nőt hálóingben.
Leültek az asztalhoz, a lány egy invitoval elővarázsolt a ládájából egy nagyadag csokisperecet, a fiú elővette a varázslósakkot, majd játszani kezdtek. Nem mintha Hermione oda lett volna a játékért, de be kellett vallania, jól érezte magát így. Olyan családias volt a légkör. Süti, játék, ropogó tűz a kandallóban, Neville. Megfeledkezett minden rosszról ami vele történt, vagy amit ő készült tenni. Békét érzett a lelkében, és ez erőt is adott neki. Bár kívülről legtöbbször hidegnek és keménynek tűnt, mint a jég, szíve mélyén csak egy összetört kislány volt, aki kétségbeesetten keres valami kapaszkodót az élethez.

Már vagy két órája játszottak, amikor a portré kinyílt. Harry, Ron, Seamus és Dean együtt lopakodtak be, sutyorgásukból egyértelműen kiderült, hogy a Dáma előtt futhattak össze. Miután megvitatták ki hol volt – vagyis mindkét páros mellébeszélt – az asztalhoz néztek, ahol a két griffendéles továbbra is önfeledten sakkozott. Csak pár perccel később vették őket észre, miután Neville sakk-mattot adott Hermionénak. Jókedvűen odaköszöntek a többieknek majd mint akik jól végezték dolgukat, elmentek aludni. Harry bűntudatot érzett a délutáni viselkedése miatt, és elhatározta, hogy másnap amint kettesben maradnak egy pillanatra, első dolga lesz, hogy bocsánatot kér a lánytól.

Reggel mindenki izgatottan rohangált az Griffendél Házban. Készülődtek az év első kiruccanására Roxmortsba. Talán csak Hermione nem volt annyira feldobva. Komótosan szállt fel a buszra Harry és Ron kíséretében. Harryvel azóta sem szóltak egymáshoz, és bár a fiút nagyon feszélyezte ez a némaság, nem kezdeményezett beszélgetést. Szeretett volna minél hamarabb bocsánatot kérni, de Ron előtt inkább nem hozta szóba a témát. Egyáltalán nem akarta, hogy barátjuk bármit is megtudjon az egészről.
Amikor leszálltak a buszról, a diákok másodpercek alatt szétszéledtek. Csak ők hárman álltak némán a jármű mellett. Végül Ron törte meg a csendet:
-Mi lenne, ha beülnénk egy vajsörre?
-Vagy kettőre? - Kontrázott Hermione, és elindult a Három Seprű felé.
-Hallottad ezt? - Nézett Ron Harryre.
-Hallottam. - Majd zavartan követni kezdte Hermionét.

A három jó barát leült egy asztalhoz és megrendelték az italokat. Hermione szembe ült a fiúkkal, de nem nézett rájuk.
-Jól vagy, Hermione? - Kérdezte aggódva Ron.
-Persze – felelte egykedvűen a lány – mi bajom is lehetne?
Ron elszégyellte magát. Mivel nem tudott hirtelen mit mondani, inkább felpattant és közölte, hogy a előre megy a pulthoz a vajsörökért.
Harry és Hermione némán ültek egymással szemben, de Harry végül összeszedte magát:
-Én sajnálom a tegnap délutánt! Önző voltam. Nem akartalak ilyen helyzetbe hozni.
-Semmi baj. Már el is felejtettem.
Ez nem esett valami jól a fiúnak, de nem szólt egy szót sem. Elvégre előző nap kész tények elé állította, elfelejtvén azt, hogy Hermione nem köteles ugyanígy érezni iránta.
-Akkor szent a béke?
-Eddig is az volt – és egy erőltetett mosollyal nyugtázta a dolgot. Valójában semmi baja sem volt a fiúval. Egyszerűen rossz kedve volt.
Közben Ron visszaért a vajsörökkel és letette az asztalra.
-Új csapos van. Nagyon barátságos fickó. Amikor kihozta a vajsöröket, azt mondta, hogy a hölgy az asztalunknál nagyon szomorúnak tűnik, ezért tett az övébe egy kis meglepetést is. Harry gyanakodva kezdte méricskélni Hermione korsóját, akit viszont egy cseppet sem zavart Ron előbbi kijelentése, és meghúzta.
-Ugyanolyan, mint máskor – jelentette ki, majd újra beleivott.
A többiek követték a példáját, és iszogatni kezdtek. Kezdett oldódni a hangulat. Nevetgélve beszélgettek mindenféléről. Hermionénak különösképpen pörgött a nyelve, és ez mindkét fiúnak feltűnt. Harry egy hálás pillantást küldött a csapos felé, majd belefeledkezett a társalgásba.
Hermione nagyon jól érezte magát, és átvillant a fején egy gondolat: „Még szerencse, hogy nincs itt Malf..” - De ebben a pillanatban egy jól ismert hang ütötte meg a fülét.
-Hermione!
„Így jár, aki előre iszik a medve bőrére!” - Zsörtölődött magában a lány. Hangulata egy csapásra megváltozott, és felvette a közönyös, borult tekintetet.
Draco egyenesen az asztalukhoz ment. Leült a szabad helyre Hermione mellé, és a tekintetét kereste. Fel sem vette a szemben ülő két fiú felháborodott megjegyzéseit.
-Mit akarsz Malfoy? - Kérdezte a lány, de nem volt hajlandó a szemébe nézni, csak gőgösen és hidegen bámulta Draco mögött a padlót.
-Csak nem értem a tegnapi viselkedésed. Én csupán szerettelek volna … - de mivel látta, hogy a lány minden szót elenged a füle mellett, megfogta az állát, és finoman maga felé fordította a fejét.
Most egymás szemébe néztek, de Hermione nem volt hajlandó bárminemű érzelmet kimutatni, sem dühöt, sem örömöt. Bár az utóbbira esélyt sem nagyon érzett, hogy valaha kiválthatná belőle a fiú.
-Mio! …
Erre Ron felhördült. „Mio? Már becézgeti is? Mi a fene folyik itt?” - Dühöngött a vörös srác magában. Harry is gyanakodva figyelte az eseményeket. Nem értette mit akar ez a görény Hermionétól.
Malfoy közben észrevette a két fiú értetlen tekintetét, és Potter gyanakvó pillantásait nézve eszébe jutott, hogy mi lenne, ha felbosszantaná egy kicsit. Elvégre „vetélytársa” volt, még akkor is, ha a griffendéles lány fütyült mindkettőjükre.
-Szóval nem értem mi ütött beléd tegnap – folytatta aggodalmasan Draco, de szemében gonosz kis fény csillant. Tisztában volt vele, hogy a lány meg sem fog rezzenni, ezért kezével megsimította a arcát, majd a hajával kezdett játszani – Pedig csak azt a különös éjszakát szerettem volna megbeszélni veled. Annyira megleptél akkor a viselkedéseddel. Az első esténk volt idén a Roxfortban és mi máris... Azóta is minden nap eszembe jut. - Közben végig bociszemeket meresztgetett a lányra.
Hermione tisztában volt vele, hogy Draco azért fogalmaz ilyen kétértelműen, mert Harryt akarja bosszantani. Mi tagadás, sikerült is neki. Harry szeme villámokat szórt Malfoyra, Ron pedig csak tátogott, mint egy kifogott ponty. A lány továbbra sem szólt, csak hűvösen nézte a mardekárost.
-Látom most nem akarsz beszélni róla, de később … még megkereslek – mondta tenyérbe mászó stílussal Malfoy, majd megpuszilta az ujját, és Hermione szájához akarta érinteni. Ezt már nem tűrte a lány, és egy gyors mozdulattal félre csapta a fiú közelítő kezét. Draco elvigyorodott, és továbbra is figyelmen kívül hagyva a két fiút felállt, és távozott az asztaltól.
Kis csend után Ron szólalt meg, kétségbe esve:
-Te jóságos ég! Hermione! Mit tett veled ez a féreg?
-Semmit – mondta közömbösen a lány.
Azzal felállt és kiment a Három Seprűből.

„Ezt még megbánod! Nehogy azt hidd, hogy ezzel vége!” - Futott át a gondolat a lány fején, amikor már kint sétált a faluban. „ Ha nyílt lapokkal akarsz játszani, legyen! De év végére azt fogod kívánni, bár soha ne kezdtél volna Hermione Grangerrel! Porig alázva fogsz hazatérni a halálfaló apád házába!”