A három fiú tanácstalanul nézte a két lányt.
-Most mi legyen? - kérdezte bizonytalanul Nick, és közben a kis Mickeyre sandított.
-Úgy kell tennünk, mintha nem ismertük volna fel őket. Gondolom nem kell megmagyaráznom miért.
-Nekem ugyan nem. Már itt sem vagyok – mondta Aaron, azzal elviharzott.
-És mi mit csinálunk? - nézett bambán Nick.
-Te most semmit. Én viszont megyek, és felkérem az egyiket táncolni. Hátha ki tudok puhatolni valamit - azzal Mickey fogta magát, és elindult a két lány felé.


-Nagyon szép munka! - dícsérte meg Hermione Lunát.
-Köszönöm. A könyvtárban találtam egy hetedikes Bájitaltan tankönyvet. Abban volt a főzet leírása.
-Én is felírtam egyet Gyógynövénytanon, de teljesen megfeledkeztem róla … tudod az elmúlt napokban …, de ez nem is olyan fontos. És a hozzávalók? A Tiltott Rengetegben szedted? - érdeklődött a griffendéles.
-Nem – sütötte le a szemét Luna - Pitontól loptam.
-Csak óvatosan, nehogy elkapjon. Tudod, rosszabb lenne, mintha egy …
-Szolgával találkoznék? - fejezte be a mondatot a hollóhátas. Hermione elmosolyodott.
-Pontosan.
-Még annál is rosszabb történt. Firenze meglátott, amikor éjszaka belopóztam Piton irodájába és azt hitte, hogy Piton és én …
-Ez a kentaur nem normális! - hördült fel Mio.
-De legalább hatott a szer. A kezemről teljesen eltűntek a hegek - mondta cinikusan a hollóhátas. Amit persze azért csináltam, hogy ne emlékeztessem őt a veszélyekre, amit felvállaltunk, és ne legyen bűntudata miatta – hadarta elkeseredetten.
-Annyira sajnálom Luna! Tudom, hogy ő mennyire fontos neked! Talán meg kéne próbálnod beszélni vele!
-Én akkor megmondtam neki, hogy nem az van, amire gondol. Ha nem bízik bennem és nem hisz nekem, nem érdemel meg! - jelentette ki kissé ingerülten a lány, és szúrós szemmel nézett a tanári asztal felé, ahol Firenze épp Dumbledore-ral társalgott.
-Nézd csak ki közeleg! - váltott témát Hermione.
Mindketten a lassan feléjük lépkedő Mickeyre bámultak. Ahogy megérkezett a fiú, egyenesen Lunára nézett.
-Felkérhetnélek … egy táncra?
-Hát persze – vágta rá a lány, és mintha mi sem történt volna, a kezét adta a felé nyúló mardekárosnak.
„Nem tetszik ez nekem!” - gondolkodott el Mio, majd visszaindult Seamushoz, aki az asztalnál várta őt.

„Gonosz kis boszorkány! Pedig milyen gyönyörű! - mélázott el Mickey, miközben Lunával táncolt. - Hogyhogy eddig sosem vettem észre?”
-Miért bámulsz így? - kérdezte a lány.
A kérdés váratlanul érte a mardekárost, így egész belepirult.
-Csak azt néztem … milyen szép a szemed – és nyelt egyet.
-Hát persze – mondta fásultan Luna, de Mickey nem vette fel.
-Hazamész a szünetben?
-Nem. Apámnak el kell utaznia, és nem tud magával vinni.
-Én is itt töltöm a karácsonyt.
-Nahát, micsoda véletlen – ironizált a hollóhátas.
-Nem lenne kedved a szünet alatt … lejönni velem Roxmortsba?
-Elég gyorsan haladsz – mondta kicsit lenézően a lány – hisz csak most beszélünk először. Eddig még csak nem is láttalak.
-Nekem olyan, mintha már régebbről is ismernélek.
-Talán csak hasonlítok valakire.
-Meglehet.
-Látom mardekáros vagy. - Nézte a fiú dísztalárját.
-Így van. Talán zavar?
-Meglehet – jelentette ki határozottan Luna, és egyenesen Mickey szemébe nézett. A fiú állta a tekintetét, és újra megkérdezte:
-Szóval? A szünet alatt lenne kedved …?
Luna gyomra összerándult hirtelen. „Ez a tekintet! … Merlinre! … Tudja. Tudja, hogy mi voltunk!”
-Miért is ne? - felelte, és magára erőltetett egy mosolyt.
-Remek.

-Szabad? - szólalt meg egy férfi hang. Luna és Mickey egyszerre néztek a kentaurra, és igen csak lerítt róluk, hogy épp egy feszült, fontos beszélgetést folytattak. Firenze a kezét a hollóhátas lány felé nyújtotta, aki némi tétovázás után elfogadta, és se szó se beszéd, magára hagyta a mardekárost.
-Megijedt. Helyes. Csak most kezdődik, az igazi tánc – motyogta alig hallhatóan a fiú, majd sarkon fordult, és elhagyta a Nagytermet.

-Jó estét Tanárúr! Ma még nem is láttam Önt.
-Luna …
-Azt hiszem igaza volt annak idején. Tényleg rengeteg korombéli srác van, akinek tetszem. És mi tagadás, némelyiknél ez kölcsönös. - Mondta szórakozottan a hollóhátas, mintha nem is venné észre a kentaur bűnbánó tekintetét.
-Megbántottalak.
-Most is megbeszéltem egy randit. Bár fiatalabb a fiú. De sebaj, legalább nem hiszik azt, hogy különös perverzió hajt minden idősebb férfi után.
-Én nem akartam...
-Én sem. De te nem hittél nekem! - vágta rá a lány, de hangjából most már düh és keserűség sugárzott. Csillogó szemét könny áztatta, keze remegett, lábai elbizonytalanodtak. Ajkába harapva próbálta leküzdeni a sírási kényszert.
-Bocsáss meg! – nézett rá szomorúan Firenze. – Tudom, mennyi fájdalmat okoztam neked. Nem akarom, hogy még többet szenvedj miattam … – azzal elengedte Luna kezét és el akart indulni a tanár szekció felé.
-Ne! - kapott utána a hollóhátas. - Hát nem veszed észre, hogy akkor szenvedek a legjobban, ha nem vagy velem? - suttogta, miközben egyenesen szerelme szemébe nézett.
-Luna … - majd körül nézett a kentaur, és próbálta elkerülni az őket bámuló néhány ember tekintetét.
A lány is észre vette a kíváncsi szempárokat, így elengedte gyorsan tanára kezét, majd egymás mellett elindultak a tánctér mellett álló ételekkel megpakolt asztal felé. Amikor odaértek kezükbe vettek egy-egy tányért, de semmit nem tettek rá, csak mereven bámulták azt, és zavartan suttogták egymás felé a szavakat (pontosabban a tányérjuk felé).

-Nem akarlak elveszíteni! - nyögte ki a lány. – Azt hittem sosem lehetek szerelmes senkibe. És akkor megismertelek téged, és ...
-Luna! Én … - ekkor egy pillanatra abbahagyta, amíg elhaladt az asztal mellett egy nevetgélő páros, majd folytatta – én nem tehetem ezt Veled!
-Mégis miről beszélsz? - kérdezte dühösen a lány.
-15 éves vagy!
-16 leszek!
-Nem érted, ugye? - sóhajtott fel elkeseredettségében a kentaur.
-De igen. Nagyon is értem! Már nem kellek neked! Netán még undorodsz is tőlem! - vágta rá dühösen Luna.
-Ez nem igaz, én … mindennél jobban akarlak! Minden gondolatomat te töltöd be, téged látlak ha behunyom a szemem, téged látlak ha belenézek az éjszakába! Bárcsak … bárcsak olyan egyszerű lenne minden! De te egy kiskorú diák vagy. Én meg egy tanár, ráadásul egy kentaur. Hogy is érthetne meg minket a világ?
-Nem érdekel! A fejlődést mindig háború előzi meg! És különben is – higgadt kicsit le a hollóhátas – nem kell világgá kürtölnünk. Élhetnénk mi boldogan a világ nélkül is.
-Luna – sóhajtott fel Firenze, majd szabad kezével a lány szabad keze felé nyúlt, és megérintette azt.


-Netán valami gond van az étellel? - tört be a beszélgetésbe egy durva, határozott hang. A kentaur és a hollóhátas alig hallhatóan felszisszentek a meglepődöttségtől, és kezüket gyorsan a saját tányérjukhoz kapták. – Csak mert vagy 10 perce bámulnak maguk elé, de még nem szedtek semmit.
-Semmi gond Perselus, csak gondolkoztunk mit válasszunk – felelte Firenze teljesen nyugodt hangon.
-Oh, mester és tanítványa együtt választják ki a főételt. Megható! - és a tőle megszokott módon felhúzott szemöldökkel méricskélte a párost.
-Csupán a legközelebb megjelenő különleges csillagképekről beszélgettünk a legszorgalmasabb diákommal, és közben megéheztünk. Netán tilos?
-Nem, természetesen. Igazán elszánt diák az, aki még a szabad idejében is a tananyagról beszélget. Most már értem, miért vannak olyan jóban Grangerrel … , Miss Lovegood – mondta Piton, majd mélyen a lány szemébe nézett.
„Nem illik a diákok fejében olvasgatni, kedves Piton tanárúr!” - gondolta Luna, és a tanár arckifejezéséből tekintve telibe trafálta a bájitalmester szándékát.
-Nos, további jó szórakozást … - azzal egy utolsó pillantást vetett még a párosra, majd elment.
-Ez meg mi volt?
-Perselusnak sajnos túl jók a megérzései. A titkolózást rögtön kiszagolja.
-Tudnék arra javaslatot tenni, hogy mit szagoljon inkább …
-Most vissza kell mennem Dumbledore professzorhoz. Még beszélünk - mondta zavarodottan Firenze.
-Ma este felmegyek a Csillagvizsgálóba – jelentette ki Luna közönyös hangon. A tanár ránézett, és csak ennyit mondott:
-Akkor én is ott leszek.
-Éjfélkor.
A kentaur bólintott, majd elindult az iskolaigazgató irányába.


„Talán még rendbe jöhet minden!” - Gondolta Hermione, amikor meglátta a Firenzével beszélgető Lunát.

-Valami baj van Mio? - kérdezte Finnigan.
-Nem – mosolyodott el a lány – azt hiszem, ma minden olyan tökéletes … Veled.