KÉK az ég.

A parkban ülök. Mást szinte nem is csinálok azóta a szörnyű éjszaka óta.

Két héttel ezelőtt történt. Mindennap jönnek a világ távoli sarkáról varázslók.

Én meg csak ülök csendben.

Markolom a ZÖLD füvet.

Visszatartom a könnyeim. Nem sirok.

 Csak később, mikor az ujjongó tömeg elvonult.

Feladták. Rájöttek a fájdalmamra.

Hermione jön és Ron.

Látom a LILA cipőjükről.

Ők még remélnek.

Hiába.

Hallom, hogy halkan beszélgetnek.

- Szerette őt, Ron.

- Tudom.

Ideértek. Felnézek.

Elvakítanak a lenyugvó nap ARANY sugarai.

Barátaimra pillantok.

Arcuk maszatos a könnyektől.

Leülnek mellém.

Együtt nézzük a NARANCSSÁRGA színű ég alját.

Lassan megfogják a kezem.

   Már SZÜRKE minden.

Este van.

Eszembe jut a szeme.

A gyönyörű BARNA szeme. Hányszor merültem el benne.

Emlékszem hogyan pillantott rám. Utoljára.

Megköszönt mindent, elbúcsúzott mindenkitől, és bátran várta a

halált.

- Szeretlek - mondta. Utoljára.

Aztán már csak a VÖRÖS haját láttam.

Élettelenül feküdt a földön.

- Ginny...

A  FEKETE taláros szörnyeteg gúnyosan nevetett.

- ADAVA  KEDAVRA - ordítottam.

Voldemort meghalt. Nincs többé. Megöltem.

Ginnyvel pedig még találkozunk.

Ott, ahol minden FEHÉR lesz.