- Tudod, azon már nem is csodálkozom, hogy megúsztad a büntetőmunkát, meg egyébként is lesz elég, ha Piton beléd köt, de hogy még Dumbledore se mondjon semmit! – nézett rá Ron, miután ismét a klubhelységben ücsörögtek.
Harry nem tudta mit mondhatna erre.
- Én sem értem igazán… - vont vállat.
Hermione azonban lesújtó pillantást vetett rájuk.
- Pedig elég világos. Az igazgató sosem szólt bele hasonló ügyekbe, kivéve, ha a házvezető tanárok el nem vitték odáig a diákokat. Az meg hogy Harryről van szó, még nyilvánvalóbbá teszi.
A két fiú összenézett, majd értetlenkedő pillantással fordultak vissza a lány felé. Hermione türelmetlenül sóhajtott egyet, majd folytatta.
- Dumbledore mindig óvta Harryt, vigyázott rá, de ugyanakkor hagyta veszélyes helyzetekbe keveredni, vagy ő maga vitte bele. – majd ránézett a fiúra. – Mintha azt akarta volna, hogy ilyen módon erősödj. Rád hagyta, hogy mit teszel, pedig saját elmondása szerint is mindig figyelt és tudta mi történik. Gondolj csak az időnyerőre. Ő maga is visszamehetett volna, ehelyett minket küldött, és ha jól emlékszem, akkor idézted meg a legerősebb patrónusodat.
- Mondasz valamit – szólalt meg Ginny.
Ron hümmögött egy sort, Harry pedig az ablakon bámult ki, és próbálta felidézni mi minden is történt velük, s főleg olyan esemény, amelyről az igazgató nem tudott volna. Akár honnan is nézte, odajutott, hogy Hermione jól látja a dolgot, és talán ezt ő maga is észrevette volna, ha egy kicsit is odafigyel.
- Igazad van – mondta, s tekintetét a lány arcára irányította, felhagyva a kinti táj bámulásával. – Egyetlen évre és eseményre emlékszem, amikor Dumbledore valóban közbeavatkozott. Elsőben, amikor a követ védve elájultam. Máskor csupán irányított, vagy segített valamivel, mint az időnyerő, vagy negyedikben mikor Kupor bezárkózott velem.
A Minisztériumban a Rend oldalán harcolt, - majd egy kicsit megkeményedtek a vonásai – viszont addig soha nem árult el semmit a jóslatról, mondván, volt elég bajom, és az ismerete már túl nagy teher lett volna a vállamon – itt felsóhajtott. – Elmondhatta volna, el kellett volna mondania, és akkor talán én sem ugrom be Voldemortnak. Ezt ő is tudta.
- De nem tette, mert szeretett – szólt Hermione, és figyelte Harry reakcióját, aki erre felállt, és az ablakhoz sétált.
- Igen – mondta csendesen. – Én meg Siriust szerettem.
- Őt hibáztatod? – kérdezte Ginny a fiú hátát figyelve.
Harry megmerevedett egy pillanatra, majd visszafordult barátai felé.
- Dehogy. Csak magamat okolhatom. Én voltam az ostoba, nem vettem komolyan az okklumenciát sem, mert azzal az átkozott Pitonnal kényszerültem együttműködni. Mostanra azonban megtanultam, tanultam a dologból, és végülis, Dumbledore is ezt akarta, nem igaz? Ahogy Lupin és Sirius is – mosolyodott el szomorúan.
Három barátja komolyan bólogatott.
- Na de ezen már nem segíthetünk – folytatta könnyedén. – Egyelőre örülök, hogy egy időre megúsztam a büntetést.
Hermione legyintett, és rosszallóan nézett a fiúra.
- A helyedben nem aggódnék emiatt. Év végéig kitart majd, amit Pitontól fogsz kapni.
Ron elvigyorodott.
- Meg lesz pukkadva, hogy nem rúgathat ki. Dumbledore úgy sem engedné.
- De nem mintha megdicsérné majd érte – folytatta Ginny is.
Harry erre vidáman felé fordult.
- Jaj ne Ginny, már te is!?
A lány ártatlanul széttárta a karját.
- Mit vártál? – mosolygott, majd kicsit komolyabban folytatta. – Biztos csalódott lesz egy kicsit, ő mindig azt szajkózza, hogy megbízik Pitonban.
- Igen, tudom – sóhajtotta Harry. – De vajon miért?
Ezen már rengeteget gondolkodtak, így most sem jutottak előrébb a már megszokott tippeknél.
- Szerintem lássunk végre neki a házi feladatoknak – mondta Hermione.
A többiek kelletlenül követték a példáját.
Harry gondolatai néha-néha elkalandoztak a már benne is felvetülő kétséggel. Dumbledore nem is olyan rég adta jelét bizalmának és tiszteletének, erre ő pont egy ilyen dologra készül, amivel nem igazán hálája meg az igazgató érzelmeit. Ugyanakkor egyre eltökéltebben ki akarta próbálni magát.
Előbb utóbb el kell tudnia bánni egy halálfalóval, máskülönben ha Voldemort elé kerül, az a szemébe nevet gyengesége láttán. Márpedig azt nem engedheti, sem a már halott szerettei, sem pedig a körülötte lévő barátai miatt.
Míg gondolatai a tanulás helyett ezen téma felé tettek kitérőt, addig tekintete olykor egy hosszú, vörös hajjal keretezett arcra kalandozott.

Másnap Harry kómásan érkezett reggelizni, Ron és Hermione még nem voltak éhesek. Legalábbis ezt mondták, bár nem is csoda, amennyire el voltak merülve egymásban. Gondolta a fiú, és nagyot ásítva levetette magát az asztalhoz.
Nem is vette észre, hogy valamivel távolabb Ginny is éppen a pirítósát kenegeti Félig Fej Nélküli Nick társaságában. Oda akart köszönni az álmosan pislogó Harrynek, mikor egy másik hang csendült.
- Szia – mosolygott a hollóhátas lány a fiúra, és már le is huppant mellé. – A nevem Amelia Nelson.
Harry meglepődötten tekintett rá.
- Öö, szia – köszönt vissza.
Az őket figyelő Ginny vonásai megkeményedtek, és gyanakvóan vizsgálgatta Amelia hosszú, szőke haját, és karcsú alakját.
- Ha jól tudom, - folytatta a lány – te minden titkos járatot és helyet ismersz a Roxfortban – mondta, s kék szemeit le nem vette volna Harry arcáról.
A fiú felvonta a szemöldökét.
- Ezt honnan veszed?
Nelson ismét elmosolyodott.
- Mikor úgy akarod, igencsak el tudod kerülni, hogy az ember összefusson veled a folyosókon. Én már csak tudom – nevetett fel kacéran. – Ráadásul jóban voltál Fred és George Weasleyvel. De most elcsíptelek.
Harrynek halvány gyanú kezdett körvonalazódni a fejében.
- Miben kellene segítenem? – kérdezte óvatosan.
Amelia a szemébe nézett, és miközben egész közel hajolt a fiúhoz, csak úgy mellékesen megfogta a kezét.
- Tudod a barátnőmnek ma lesz a születésnapja, és szeretnénk neki egy kis meglepetés bulit. Ehhez azonban este le kéne surranni a konyhába némi ennivalóért és sütiért. Persze arra számítok, hogy elkísérsz, mert egyedül nem menne – suttogta bizalmasan.
Harry nem akart neki hazudni, így nem tagadta le, hogy tudná hol a konyha, ahhoz viszont már semmi kedve nem volt, hogy ő kísérgesse a lányt éjszaka a Roxfortban. Távolabb húzódott Ameliától, és úgy szólalt meg.
- Miért nem az egyik barátnőddel mentek le, elvégre egyszerűbb lenne felvinni a dolgokat, mivel én nem mehetek be a klubhelységetekbe.
A szőkeség nem adta fel az egyértelmű kibúvót hallva.
- Ebben igazad van, csakhogy veled biztonságban érezném magam. Mégis csak Frics és a járőröző tanárok elől kell majd bujkálnunk. Megbeszélem az egyik szobatársammal, és ő kijön elénk segíteni, felvinni az ennivalót.
Ginny arca most már dühös fintorra húzódott, és úgy gondolta ideje közbelépnie. Felállt eddigi helyéről, és odasétált a feszengő Harry és az őt becserkészni igyekvő hollóhátas liba felé.
- Jó reggelt! – köszönt oda, mire a fiú azonnal felkapta a fejét és ránézett. Zöld szemei egyet mondtak: „Segíts!” Vele ellentétben Amelia dühösen meredt rá „Tűnj már el!”
Azt lesheted édesem, gondolta Ginny, s letekintett rájuk. Azt látva, hogy Nelson még mindig Harry kezét fogja, felvonta a szemöldökét, és a fiúra nézett.
- Mit jelentsen ez Harry?! Neked ennyit jelent a kapcsolatunk? – kérdezte csípőre tett kézzel, féltékenyen.
Harry egy pillanatig hökkenten bámult rá, aztán gyorsan leesett neki a dolog, és mentegetőzésbe kezdett. Amelia döbbenten nézett hol Ginnyre, hol a mellette ülő fiúra.
Harry gyorsan elhúzta a kezét.
- Félreérted kicsim – állt fel a lánnyal szemben, és ráhunyorgott. – Amelia csak a segítségemet kérte.
Ginny gyanakvóan tekintett rá, pedig csaknem elmosolyodott helyette a fiú kedves megszólításán. Milyen jó lenne, ha mindezt komolyan gondolná. Futott át az agyán.
- Biztos? – kérdezte.
- Igen. Tudni szerette volna hol a konyha – felelte a fiú és mintha csak barátnőjét békítené, magához ölelte Ginnyt. – Sose csalnálak meg.
Bár az egész játékban semmi sem volt igaz, ebben az egyben Ginny egészen biztos volt.
A hollóhátas csak ennyit nyögött közéjük a jelenetet látva.
- Ti jártok?
Erre mindketten ránéztek, és Ginny szólalt meg.
- Bizony – mosolygott. – Nagyon szerencsés vagyok.
- De még mennyire – szűrte a fogai között Amelia, azzal vissza se nézve elviharzott.
Harry jól hallhatóan, megkönnyebbülten felsóhajtott, és visszaült a helyére, Ginny pedig szorosan mellette telepedett le.
- Köszönöm – nézett rá a fiú hálásan. – Nem tudtam mit mondjak neki, pedig nem szívesen sétálgattam volna vele este.
Erre Ginny megrántotta a vállát.
- Akkor legközelebb mond nyugodtan azt, amit gondolsz. Ha nem érdekel, hát nem érdekel.
Harry rábólintott.
- Azt hiszem igazad van. Egyszerűbb lenne, és kevésbé kínos.
Ekkor futottak be Ronék, és ültek le velük szemben.
- Mi volt kínos? – kérdezett rá barátja iménti szavaira.
Harry beszámolt nekik róla, mi is történt a reggelije közben, s mikor a végére ért, még mindig hálásan mosolygott rá Ginnyre.
- Nem hiszem el, micsoda libák vannak – csóválta a fejét Hermione, Ron azonban a hollóhátasok asztala felé tekintgetett.
- Melyik az a csaj? – kérdezte. – Nem nézett ki jól?
Harry kelletlenül megfordult, hogy megmutathassa Ameliat.
- Ő az – szólt. – A szélen az a hosszú, szőke hajú.
A lány időközben barátaival cseverészett, akik láthatóan nagyon magyaráztak neki valamit, amitől Amelia feje egyre vörösebb lett.
Ron alaposan megnézte magának, majd barátja felé fordult.
- Nem értelek. Szép csaj, és ráadásul ha így idejött, tutira odáig van érted.
Harry vállat vont.
- Nem mondtam hogy nem csinos. Egyszerűen csak nem érdekel.
- De hát minden lányt elküldesz. Nem is figyelsz rájuk – nézett rá értetlenkedve Ron.
Hermione és Ginny is egyre csúnyább tekintettel méregették a fiút.
- Ők csak a Kiválasztottat látják bennem – legyintett Harry. – És…
- Nem mindegyik – vetette ellen Ron.
- ÉS, - folytatta jelentőségteljesen Harry onnan, ahol barátja félbeszakította – nem is lenne rá időm. Jobb dolgom is van.
Ron elhúzta a száját.
- Most akkor szerzetesnek állsz?
Hermione szúrósan nézett a fiúra.
- Hirtelen de jól értesz a nők nyelvén. Még egy ilyen mondat, és engem elfelejthetsz.
Ron hökkenten meredt rá.
- Mi van?! Harryről volt szó!
- Viszont a szavaid alapján arra következtethetünk, hogy akár valamennyi lányt kihasználhatná - vagy próbálhatná, hiszen tetszik nekik – válaszolta Hermione ingerülten.
- Én nem ezt mondtam! – háborgott a fiú. – De nem zárkózhat el. Az meg hülye kifogás hogy nincs ideje.
- Akkor most hagy soroljak neked néhány dolgot – felelt ezúttal Harry, lévén mégiscsak róla van szó. – Kviddics, horcruxok, DS, RAVASZ, halálfalók, Voldemort.
Ron megadóan tárta szét a karjait.
- Rendben. De ne mond, hogy nem lenne jó, ha lenne egy barátnőd mindemellett.
- Nem tagadom. Viszont ennél a lánynál nem éreztem úgy, hogy érdemes lenne. Ha majd megtetszik valaki, úgy igazán, akkor talán… de még így sem biztos, hogy kockáztatnom kéne az ő életét is.
Ron bólintott.
- Tehát marad a szerzetesség.
- Hagyd már Ron! – szólt rá Ginny mérgesen. – Hallottad, majd érzi, ha érdemes lesz ezzel foglalkoznia. Addig pedig inkább azzal törődj, hogy Hermionet kiengeszteld, mert amint látom szükséged lesz rá.
Bátyja értetlenül nézett a lányra, majd szerelme felé fordult, aki durcásan állt fel mellőle, és lesújtóan közölte.
- Reménytelen eset vagy – azzal elhagyta a Nagytermet.
Ron bambán nézett utána.
- Már megint mit mondtam?
- Talán nem kellett volna azt sugallnod a győzködés közben, hogy ha Harry helyében lennél, akkor te bizony élnél a felkínálkozó lehetőségekkel – felelte rosszmájúan húga.
- Mi?! A francba! Tényleg jobb lesz, ha megkeresem Hermionet. Semmit sem így gondoltam. Én szeretem őt! – bizonygatta.
- Ne nekünk mondd! – tárta szét a karjait Harry.
Ron morgott valamit válaszul, majd felpattant, és kisietett Hermione nyomában a teremből.
- Mi lesz ebből?! – nézett utána barátja.
- Ha Ron továbbra is ilyen ostoba lesz, akkor katasztrófa – mondta erre Ginny.
Harry rábólintott.
- Világraszóló.