8. Már majdnem. Ó, és DS.

Harry időközben felért a hálójukba és ledőlt az ágyába.

Tisztában volt vele, hogy nem fogja legyőzni Pitont, de úgy érezte jó úton halad. Előfordult, hogy sikerült meglepnie a férfit, és az összetett varázslatokat is jól alkalmazta.

- Még néhány hónap, és jobb leszek – sóhajtott fel.

Körülbelül másfél órával később, kopogtattak a fiúháló ajtaján. Harry meglepődött. Mégis ki lehet? Szobatársai nem valószínű, hogy kopogtatásra adnák a fejüket.

- Tessék! Gyere! – szólt ki a hátán feküdve. Biztosan csak felszaladt valaki megnézni hogy mi van vele.

Nyílt az ajtó, majd a belépő nem messze ágyától állt meg.

- Harry? Jól vagy?

A fiú meghallva az ismerős hangot, gyorsan kiült az ágy szélére.

- Ginny? – nézett fel az előtte állóra. – Persze, jól vagyok. Csak gondolkoztam.

A lány mintha kissé zavarban lett volna.

- Megkértem Ront, hogy kísérjen fel, mert már nincs órám. Csak eddig nem akartalak zavarni. Nekik viszont mágiatörténetre kellett menniük.

- Szegények. – vigyorgott a fiú. – Sajnálom. Holnaptól ugyan úgy vigyázok majd rád, mint eddig.

Ginny felnevetett.

- Ajánlom is! Nincs kedved lejönni a klubhelységbe?

- De, persze. Mehetünk – állt fel Harry, és a lány nyomában lesétált a lépcsőn.

Mikor már megszokott helyükön ücsörögtek, Ginny megszólalt.

- Már mindenki rólad és Pitonról beszél. Az egyik fele azon csodálkozik jobban, hogy kihívtad őt, a másik azon, hogy tanár létére felvette a kesztyűt.

- Ne is mond – sóhajtotta. – Nem fogod elhinni kivel futottunk össze, rögtön, amint a gyengélkedőbe léptünk! Dumbledoreval.

- Mi!? Ugye csak viccelsz! – sápadt el Ginny.

Harry megrázta a fejét, és elmesélte mi történt.

- Azt hittem rosszabbul fog reagálni – szólalt meg Ginny, miután figyelmesen végighallgatta.

A fiú egy percre elgondolkodott, majd azt mondta.

- Egy kicsit olyan volt, mintha számított volna rá.

Ginny hümmögött egy ideig.

- Mindenesetre hihetetlen voltál! – mosolygott rá Harryre.

A fiúnak nagyon jól esett hallani az elismerését.

- Köszönöm. Még pár hónap tanulás és edzés… - tárta szét a karjait. - Erre a DS-t is remekül fel tudom majd használni.

- Akkora szemét volt amikor felhozta hogy mit kéne tőled irigyelnie – vörösödött el a lány arca dühében a felidézett emléktől. – Meg tudtam volna fojtani! – most azonban kitörése miatt vörösödött tovább.

- Igazán? – nevetett fel Harry. – Nagyon jól esik, hogy így féltesz engem – vigyorgott Ginnyre.

- Öö..ez ..ez természetes – válaszolt zavartan.

Istenem, mért nem tudom befogni a szám! – korholta magát.

Harryt maga sem tudta miért, teljesen felvidította ez a kis párbeszéd és játékosság. Nagyon örült neki, hogy Ginnyt legalább annyira felháborította Piton gonosz megjegyzése, mint őt.

- Remek barát vagy! – nézett a lány szemébe, majd végig sem gondolva mit tesz, odahajolt Ginnyhez, és kedvesen megpuszilta. Mikor távolodott az arcától hogy visszadőljön eredeti helyére, mélyen belenézett a meleg, barna szemekbe, ami most valami egészen különös fénnyel csillogott.

Harry úgy érezte, hogy most azonnal vissza kellene hajolnia Ginnyhez, egészen közel, és megcsókolnia. Szinte öntudatlanul hagyta abba a hátrálást, s még mindig a lány szemébe nézve lassan közelített felé.

Már alig volt távolság kettejük között, és Ginny már annyira vágyta a fiú érintését, hogy kicsit előrébb csusszant, amikor hirtelen felcsapódott a portrélyuk ajtaja és beözönlöttek a hetedéves griffendélesek.

Harry, mint aki most tért észhez mit is akart művelni, gyorsan visszahanyatlott foteljébe. Ekkor már Ron és Hermione közeledett feléjük, s rajtuk kívül az egész évfolyam.

Ginny bosszúsan tekintett rájuk. Ha most nem jönnek, Harry alighanem megcsókolja. Legalábbis remélte hogy így történt volna.

- Apám Harry, ez azért nem volt semmi! – szólalt meg először a felvillanyozott Dean.

- Igen, én sosem mertem volna – nyilatkozott tisztelettel Neville.

- Haver, az a kutya tök jó volt! – huppant le mellette Ron.

- Nincs semmi bajod? – kérdezte Hermione aggódva.

- Mekkora szemétláda volt a beszólásaival! – háborgott Seamus.

Harry nem is tudta kihez forduljon hirtelen, vagy melyik megjegyzésre kellene reagálnia. Szerencsére mivel mindnyájan jól látták a történteket, nem vártak tőle különösebb beszámolót. Elmondta hogy mi volt a gyengélkedőn, - persze Dumbledoreról nem tett említést – és hogy azóta csak pihent és Ginnyvel beszélgetett.

Késő estig ez volt a téma a klubhelységben, főleg miután befutottak az alsóbb évfolyamos diákok, és kíváncsian letámadták a hetedéveseket.

Másnap nem is az volt a furcsa, hogy mindenki erről beszélt, és persze értesültek róla, hanem sokkal inkább az, hogy nem volt kiszínesítve, nem volt elferdítve a valóság. Valamennyi Roxfortos az eredeti, igazságnak megfelelő verzióról értesült és adta tovább.

Hermione úgy vélte ez azért van, mert önmagában is annyira meglepő és izgalmas volt a történet, hogy senki sem látta szükségét a további kitalációknak.

Mégsem mindennap esik meg hogy Harry Potter és Perselus Piton, az iskola rettegett tanára párbajozzanak, ráadásul bár a kimenetele ismeretes volt, azt is elismerték, hogy bizony nem múlt az olyan sokon.

Többen lelkesen bizonygatták, hogy akárcsak korábban a repülő autóval való megérkezés, ez az ütközet is bekerül az örökbecsű roxforti krónikák közé: Harry Potter megtette azt, amit senki más nem mert volna.

Harryt azonban mindezekkel együtt is sokkal jobban foglalkoztatta az a dolog, ami majdnem megtörtént Ginny és közte. Legszívesebben beverte volna a fejét a falba, ha eszébe jutott, mit gondolhat róla most Ginny. Egyedül az vigasztalta, hogy nem lehetett nyilvánvalónak venni, hogy éppen megcsókolni akarta e. Aztán még zavaróbbnak érezte azt a gondolatot, hogy ha most másodjára verné falba a fejét, azt azért tenné, mert elszalasztotta a lehetőséget, pedig akkor ott, nagyon vágyott rá hogy megtörténjen.

Teljesen összezavarodott, és ha most normális körülmények lennének, bizonyára megpróbálná kerülni a lányt. Ez azonban jelen esetben lehetetlen volt.

Délutánra járt, és éppen a klubhelységbe tartott barátaihoz, hogy megtartsák az első DS-t.

Miután elmormolta a jelszót, és a Dáma utat engedett, az első akit megpillantott, egy hosszú, vörös fonatos lány volt. Jól van – sóhajtott egyet. Csak nyugodtan. Annyi csinos lány van még. És bár igaz hogy Ginny is nagyon szép, de Ron húga és az ő barátja. Tehát úgy is fog viselkedni.

- Sziasztok! Mindenki megvan? – lépett oda a hármashoz.

- Minden oké. Mehetünk – tápászkodott fel Ron.

Ezután Hermionehoz fordult, aki valahol barátja vállának bólintott, ugyanis feltűnően kerülte Harry tekintetét.

- Mi van? – kérdezte a fiú.

- Semmi – pattant fel Hermione, és Ginnyvel elindultak a kijárat felé. – A többiek már ott lesznek. – közölte.

Harry megvonta a vállát, és utánuk indult. Úgy beszélték meg, hogy a legjobb, ha a gyakorlások helyszíne marad a Szükség Szobája, hiszen ott minden eszköz és feltétel adott volt az edzések megtartásához.

- Mit találtál ki Hermione? – súgta Ginny barátnőjének, miközben már az emeleti folyosókon haladtak.

A lány megrázta a fejét, majd visszasuttogott.

- Kicsit félek, hogy Harry mérges lesz…

Ron, aki barátjával mögöttük lépkedett, félbeszakította.

- Hé lányok! Mi ez a susmus?

Ginny hátranézett, de nem szólt semmit, Harry viszont megjegyezte.

- Biztos vagyok benne, hogy Hermione már megint valami meglepetést tartogat a számunkra.

A lány erre megremegett.

- Mindjárt ott vagyunk! – mondta gyorsan Ginny, hogy véget vessen a beszélgetés nem kívánt irányba való kanyarodásának.

Hamarosan észrevették az egyébként üres falszakaszon nyíló ajtót, és sorban beléptek. Harry kicsit lámpalázasan indult neki, újra bele kell majd rázódnia – gondolta.

Nagyjából idáig jutott, mert barátaival együtt – Hermione kivételével – megtorpant a bent lévők láttán. A Szükség Szobája ugyan úgy volt felszerelve, mint egykor, - ugyanis Hermione már korábban elkezdte beengedni az embereket, hogy ne ezzel töltsék el az időt - ám a mérete háromszor akkora volt. Ami nem is csoda, hiszen a diákok létszáma is ugyan annyival megugrott.

- Úristen! – nyögött fel, majd azonnal Hermionehoz fordult. – Mégis mi ez? – kérdezte halkan.

- Ne haragudj! Tudom hogy úgy volt hogy a régi tagokkal folytatjuk, de sokkal több volt az érdeklődő, és nem mondhattam nekik, hogy bocsi de ti maradjatok, nem kár ha meghaltok, a létszám ugyanis már adott! – hadarta gyorsan Hermione. – Nem tudtam jó indokot kitalálni miért ne jöhetnének.

Harry meredten bámult rá, miközben a teremben lévők kezdtek elcsöndesedni, amint feltűnt nekik a megérkezésük.

- Egyszer még Hermione… - suttogta a fiú furcsa mozdulatot téve, majd felsóhajtott, és beljebbindult szemben a kisebb tömeggel.

Hermione bizonytalanul követte.

- Szisztok! – köszönt Harry.

A régi ismerősök rámosolyogtak, majd megannyi viszont köszöntés és bólintás után folytatta.

- Őszintén szólva meglepetésként ért hogy ennyien vagyunk. Csak az egykori tagokra számítottam.

- Igen, tudjuk – szólt közbe egy hetedéves, magas hollóhátas fiú. – De miért ne tanulhatnánk mi is? Vagy csak ugyan úgy magad köré gyűjtöd az arra érdemeseket, mint Tudjukki a halálfalókat? – kérdezte nyersen.

Ron dühösen felhorkantott, de még mielőtt megszólalhatott volna, Harry már válaszolt is.

- NE hasonlíts engem Voldemorthoz! – mondta emelt hangon, és olyan hidegen, hogy többen akaratlanul hátrébbléptek. Másoknak már maga a név említése is épp elég volt. – Megmondom miért nem akartam, hogy mások is jöjjenek. Rengeteg elfoglaltságom van a tanuláson kívül is, és nem akartam sem ostoba libákkal, sem olyanokkal vesződni, akiket valójában nem is érdekel a dolog. Annak idején azok gyűltek össze, akik felismerték, hogy Umbridge mellett nem tanulhatnak rendesen, nem készülhetnek fel arra, ami majd rájuk vár a Roxforton kívül, és vállalták a kockázatot.

- Más szóval hittek neked – vágta rá a magas barna hajú fiú.

- Más szóval nem hunyászkodtak meg, és úgy döntöttek a szembeszállást választják, és a nehezebb, de helyes utat – felelte Harry ridegen. Nagyszerű, újabb Zacharias Smith, gondolta fásultan, majd ehhez mérten folytatta. - Senkivel nem fogok jópofáskodni, és azok véleménye, akik egy cseppet sem ismernek, nem érdekel. Nincs szükségem rá, hogy elismerj, vagy higgy nekem. Észre fogod venni, ha valóban megtámadnak.

A jelenlévők némán hallgatták, és hol őt, hol az akadékoskodót figyelték.

A zöld tekintet most hosszan a hollóhátas szemeibe mélyedt.

- Látom mért jöttél – fogytatta komolyan. – Erősnek gondolod magad, bátornak, de valójában fogalmad sincs róla milyen az, ha a szemed láttára megölnek valakit. Ha kínoznak, ha felhasználnak. Aranyvérű vagy, tehát több mint a társaid, és ezáltal túl büszke.

- Hagyd abba! – szólt dühösen a fiú. – A gondolataim az enyémek!

Harry megvetően bólintott.

- Meghagyom neked őket. És nem. Nem fogok veled párbajozni – majd az idáig tátott szájjal hallgató diákokhoz fordult. – Aki “barátunkon” kívül azért jött, hogy kipróbálja erősebb e nálam, az menjen el! – mondta emelt hangon.

Várt egy kicsit. A hollóhátas fiú dühödten, és leforrázottan kicsörtetett a szobából, más azonban nem mozdult.

Harry felsóhajtott.

- Hermione, legközelebb csak kedves, jószándékú, csendes emberek előtt hangoztasd a DS-t. Megegyeztünk?

A lány megkönnyebbülten felnevetett a viccelődésén, sok más jelenlévővel egyetemben.

- Legilimenciát is fogsz tanítani? – kérdezte egy szőke lány lelkesen az iménti eseményektől.

Harry odanézett és megrázta a fejét.

- Nem – csalódott hangok sokasága zendült. – Okklumenciát és legilimenciát csak úgy taníthatnék, ha külön-külön foglalkozom mindnyájótokkal. Márpedig ahhoz egyáltalán nincs elegendő időnk.

- De azokat megtanítod amit Piton ellen használtál, ugye? – szólt most Neville.

Harry nevetett, és széttárta a karját.

- Hiszen azt mind tanuljuk hetedéven. SVK, átváltoztatástan, bűbájtan.

- Azért nem mindent! – mondta Dean. – Ott van az a forgatag.

- Igen, meg az idézések – bólogatott Lavender.

Harry erre már rábólintott.

- Azokat megtaníthatom – izgatott moraj futott végig. – De mindenekelőtt a varázslatok non-verbális alkalmazását kell gyakorolnunk. Csak akkor léphetünk fel eredményesen a halálfalókkal szemben, ha képesek vagyunk váratlanul, kiszámíthatatlanul támadni. Megfigyeltem hogy nem megy mindenkinek tökéletesen a szavak nélküli varázslat. Ezért arra gondoltam, az első órákban ezt gyakoroljuk.

Néhányan méltatlankodtak, mondván ők tökéletesen véghez tudják vinni a kívánt módon az átkok előidézését.

Erre Harry gondolkodás nélkül a hozzá legközelebb álló fiúhoz fordult, aki az imént szónokolók között volt, és egy néma lefegyverzést küldött felé. Anthony Goldstein csak bámulta a közeledő bűbájt, és mire észbekapott volna, már Harry kezében volt a pálcája.

- Még arra sem volt időd reagálni, hogy legalább kivédd a támadásom. Hogyan akarod majd viszonozni? – kérdezte a fekete hajú fiú nyugodtan.

- Váratlanul ért – mentegetőzött Anthony.

- Szerinted majd figyelmeztetnek, mielőtt átkot indítanának rád? – vonta fel a szemöldökét Harry.

A hollóhátas megrázta a fejét, majd elvette a felé nyújtott pálcáját.

- Ha meg is tudjátok non-verbálisan csinálni a varázslatokat, gyorsnak kell lennetek, felkészültnek mindenre. Nem elég, ha megnyugtatod magad azzal, hogy képes vagyok rá. Ismerj minél több átkot, képes legyél azt végrehajtani, és meglepni vele, mindezt úgy, hogy időben és eredményesen védekezz az általa küldöttől.

A jelenlévők néma csöndben hallgatták. Hermione kicsit előrébblépett.

- Harry, nem vagy egy kicsit kemény? – kérdezte félénken.

A fiú komolyan ránézett.

- Nem akarok finomkodni. Amit felsoroltam szükséges a túléléshez. Gyakorolni jöttünk és edzeni. Ez az utolsó évünk, és vár a háború. Magamat is képezni fogom a DS találkozók alkalmakor, és természetesen senkitől nem várok el teljesíthetetlent.

- Az nem olyan biztos – szólt most közbe Seamus. – Attól hogy te képes vagy rá!

Néhányan bólogattak.

- Ha így indultok neki, nem tudom hogy szeretnétek tanulni. Én is az elejétől kezdtem, és szívesen megmutatok mindent amit tudok, hogy ti is képesek legyetek rá. Emlékezzetek a patrónusra. Néhányatoknak már két éve is sikerült, pedig nehéz varázslat.

Ginny maga sem értette miért, de kezdte idegesíteni a kialakult helyzet. Ingerülten csattant fel.

- Nem értem mit kell itt magyarázkodni! Nem azért vagytok itt, hogy gyakoroljatok, hogy felkészüljetek arra ami rátok vár?! Ha úgy gondoljátok nem vagytok rá képesek, és inkább ültök nyugodtan, akkor minek jöttetek?!

Egészen elhalkult a terem, mintha mindenki magába szállt volna.

- Én csak azt hiszem megijedtünk – mondta végül Ernie. – Most már tényleg komoly a helyzet, sokan meghalnak. És mikor ezt látom elbizonytalanodok, hogy ez velem, a családommal is megtörténhet, és engem könnyedén legyőzhetnek.

- Nem kell feltétlen győznünk, ha szembe kerülünk a halálfalókkal. Csak képesek legyünk megvédeni magunkat és túlélni. Nehogy azt hidd, hogy mikor Voldemort előtt álltam nem az jutott az eszembe, hogy elmeneküljek. Mikor kiálltam elé, és tudtam hogy nincs menekvés én is féltem – felelte Harry.

- De kiálltál elé. Én biztos elfutottam volna – mondta csendesen Neville.

- Ha már minden mindegy, legalább halj meg bátran – válaszolt Harry a fiú szemébe nézve. – Te se gondolnád másképp, ahogy a szüleid sem tették, mikor nem árultak el neki semmit. Ne add meg neki a lehetőséget, hogy kigúnyolhasson, hogy lenézzen. Voldemort mind olyan dologtól fél, amit ő maga közvetít: a haláltól a sötétségtől. De ha van merszed, becsülettel helytállhatsz.

A fiú most nagyon komoly és eltökélt arccal nézett vele farkasszemet.

- Igazad van. Mindent megteszek, és gyakorlok veled.

Harry rábólintott. Neville már így is sokat fejlődött, és lényegesen ügyesebb lett.

- Nem kétlem, hogy sikerrel is jársz.