A teraszon volt. Elég hideg idő volt, pedig még csak ősz közepén jártak. Belélegezte a friss levegőt, majd ellentmondásként gyorsan rágyújtott. Élvezte, ahogy a füst átjárja a tüdejét, és csípi, marja, hogy mindjárt sír is… várjunk csak. Mitől sír, ez itt a kérdés. De talán nem is ez a lényeges, hanem hogy barna szemét elözönlötték a könnyek. Hosszú, loknis vörös haját fújta a szél. Úgy állt ott a teraszon, mint valami sötét árny. Oda sem figyelt, a cigarettával megégette kezét. Halkan feljajdult a pillanatnyi fájdalomtól, és odanézett. Egy vörös folt, egyk is seb, de úgy érezte, a szíve a kis seb helyett is ezerszer többet vérzik.

Hirtelen lépteket hallott maga mögött. Oldalra fordította fejét, szipogott egyet, majd megtörölte a szemét. Az alak közelebb lépett, és a lány vállára tette kezét. Ginny megfordult. Az alak zöld szeme csillogott egy különös és meghatározhatatlan érzelemtől.
– Ginny… - suttogta Harry.
– Mit akarsz? – hangzott a lány jéghideg hangja.
– Te is tudod… - mondta Harry.
– Nem jártok.
– Nem.
– Miért higgyek neked? – kérdezte a lány, mogyoróbarna szemeit a fiúéba fúrva.
– Azért, mert… - kezdett nagy hévvel magyarázkodni Harry.
– Kuss – hallgattatta el a lány. – Én Pitonnal voltam, az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz.
– Pitonnal?! – nyerített fel Harry röhögve.
– Azzal. Nem hiszed? Kérdezd meg, tuti megmondja, hogy így volt. – Ginny finoman elmosolyodott, és közelebb lépett a fiúhoz. – De ilyet nem teszel többet, igaz?
- Nem! – lelkesedett Harry, és a lány felé hajolt.
– Szuper. Legközelebb ne velem csessz ki, rendben? – mondta Ginny, majd hasonlóan a Piton-esethez, kicsusszant a fiú mellől, és besétált a klubhelyiségbe.
Mit képzel ez? Még egyszer már nem csinálhatja meg ezt velem!

Szappanopera a köbön. Elegem van!
Határozott léptekkel kilépett a klubhelyiségből. Lefelé vette az irányt, az alagsorba. Nemsokára már a sötét folyosókon koppant a cipője.
– Lumos! – suttogta. Nemsokára odaért Piton professzor lakosztályához, és megállt előtte.
– Reméltem, hogy eljön… - suttogta valaki mögötte, közvetlen közelről.
Ginny oldalra fordította fejét és behunyta a szemét.
– Jó ég professzor úr, csak nem itt állt kint egész este? – kérdezte suttogva.
– Ami azt illeti, nem. Éreztem, hogy jön. Jöjjön be, kérem – invitálta a professzor, és Ginny engedett neki. Leültek egymással szemben, Piton pedig elővarázsolt két csésze teát.
– Milyen bájital? – mosolyodott el finoman Ginny, miközben megszagolta az illatát, és már tudta milyen.
– Veritaserum – biccentett Piton.
– Finom – mosolygott Ginny, majd belekortyolt az italba. Tudta, hogy Veritaserum, és a tanár igazat mondott. Nem akart hazudni többé senkinek, még ha megmérgezik is.
– Maga számító barom – kuncogott bele csészéjébe a lány, majd egy hajtásra kiitta a maradék teáját.
– Mi a helyzet Potter és maga között? – kérdezte a tanár.
– Semmi. Abszolút semmi. Összevesztünk – vont vállat Ginny.
– Remek, remek… - mosolyodott el a tanár, majd gondolkozni kezdett. Mit kérdezzen még? A magánéletről, a Griffendélről, a családról, vagy…
- Na eredjen – mondta Piton, felállt, miközben felborította csészéjét.
– Mi? – nézett fel Ginny. – Kérdezzen tőlem.
– Nem, menjen már! – kiáltotta Piton, és kituszkolta tanítványát az ajtón.
– Nem! – toporzékolt Ginny, de a tanár ekkor már rácsapta orrára az ajtót.
– UTÁLOM MAGÁT! MINDENKI UTÁLJA MAGÁT! – kiabálta Ginny az ajtónak. Még mindig a bájital hatása alatt volt, csak az igazat tudta mondani hát. Felrobogott a Griffendél – toronyba. Csak úgy hemzsegett a diákoktól. Körülnézett, de sehol sem látta azt, akit akart. Felráncigálta Hermionét az egyik fotelból, Ront pedig egy távolabbiból, és egymás elé vezette őket.
– Hajrá – mondta, majd otthagyta őket és a fiú hálók felé iramodott. Megállt Harry szobája előtt, és vett egy mély levegőt, és benyitott. Behunyta szemét, és elkiáltotta magát.
– Szeretlek, mindig is szerettelek, és ezután is mindig szeretni foglak!
Meglepett köhécselést hallott, majd egy nagy nyikorgást, ahogy valaki felült az ágyán. Ginny nem merte kinyitni szemét, csupán szorította, hogy szinte már csillagokat látott.
– Öhm… Én is szeretlek téged, Ginny! – mondta Seamus.