Harry Potter keresztülfutott a kastély parkján. Nem is tudta mi vehette rá, hogy elmenjen Ronnal és a többiekkel a Szellemszállásra. Sose kedvelte azt a helyet. Csak Siriusra és Remusra emlékeztette. Mégis amikor Seamus felvetette az ötletet, belement.

-         Nyavalyások! Esztelen őrültek!

Ron, Seamus és Dean szokás szerint leitták magukat a sárga földig, és ha Harry nem lett volna olyan jó a kijózanító bűbájokban, lehet hogy már a Szent Mungóban lettek volna. Így, bár egy kicsit bizonytalan léptekkel, de józanul indultak haza.

Harry épphogy odaért a nagy tölgyfakapuhoz, mikor észrevette, hogy egy másik alak közeledik a kapuk felől. Alacsony volt és karcsú. Harry rögtön tudta, hogy nem egy diákkal áll szemben. Ahhoz túl nőies volt a mozgása. Fél perccel később már felismerhető volt Ginny égővörös haja és a férfinak egy pillanatra elakadt a lélegzete. Gyönyörűen nézett ki. A fáklyák fényénél meg-megcsillant a haján a fény, a vörös milliónyi árnyalatában. A lágy fürtöket csupán egy hajpánt fogta össze.

-         Jó estét, professzor! - köszöntötte mosolyogva a lány.

-         Szia Ginny! Buliztunk? Buliztunk?

-         Azt hiszed, hogy csak te szórakozhatsz Harry James Potter? - tette csípőre a kezét. - Hát közlöm veled, hogy ez nem csak a te kiváltságod professzor!

-         Jól van na! Nem kell megenni! Csak meglepődtem. Rég nem láttalak ilyen csinosnak.

Ginny meglepődött.

Remek, Potter! –gondolta Harry – Ezt jól elcseszted! Most azt hiszi, hogy máskor egyáltalán nem találom csinosnak!

-         Tényleg csinosnak tartasz? – kérdezte a nő.

Ginny nagy barna szemeivel érdeklődve figyelte Harryt. A férfi elmosolyodott, Ginny pedig megborzongott.

A francba Potter! Miért vagy mindig ilyen átkozottul szexi? Ráadásul itt van ez a bőrdzseki, amit mindig is imádtam rajtad!

-         Igen.

-         Tessék? - pislogott Ginny.

-         Tényleg csinos vagy.

-         Ez igazán kedves tőled!

-         És mond csak! Miről szólt a traccsparti? - kérdezte Harry mikor már a gyéren megvilágított folyosón jártak.

-         Nem hiszem, hogy rád tartozik, Potter!

-         Áh! - mosolyodott el diadalmasan Harry. - Szóval rólunk volt szó.

-         Micsoda? - torpant meg Ginny.

-         Minket dumáltatok ki a hátunk mögött, igaz?

-         Egoista – csattant fel a nő és szapora léptekkel elindult a folyosón.

-         Talán nincs igazam?

-         Lehet hogy igazad van, lehet, hogy nem, de akkor sem tartozik rád, Harry – felelte hátra sem fordulva Ginny.

-         Ugyan, Ginny – kapta el a nő karját Harry. - Ne sértődj már meg ilyenen! Mindketten tudjuk, hogy a nők ki szokták dumálni a férfiakat a hátuk mögött és fordítva. Nincs ebben semmi meglepő.

-         Szóval ti is rólunk beszéltetek? - vonta fel a szemöldökét Ginny.

-         Magától értetődik, hogy felvetődött a téma – felelte vigyorogva Harry. – Tudod, hogy a férfiak egyik kedvenc témája.

-         Igen?

-         Ginny ne játszd a hülyét!

A lány elnevette magát. Harry mindig is jobb kedvre tudta deríteni. Bármennyire is levert volt, bármennyire is el akart bújni a világ elől, a fiatal varázsló mindig is megtalálta az utat, hogy egy kis vidámságot varázsoljon a szürkeségbe.

Csak ő képes erre. Azzal a hatalmas szeretettel a lelkében.

-         Szóval eltaláltam?

Ginny csak bólintott.

-         És mi volt a főtéma?

-         Én – vágta rá a nő és elsétált.

Harry utána futott.

-         Hogyhogy te?

-         Szerinted mégis ki más lenne, mint az, aki hetek óta nem volt szórakozni, akit nem látták egy pasival sem flörtölni és akit nem keféltek meg már fél éve?

-         Ginny …

-         Ne kezd el te is, Harry! Eleget kaptam már Parvatitól! „Az kell neked, hogy valaki jól megkettyintsen!” - utánozta barátnője hangját, majd dühösen hozzátette. - Mást se hallottam egész este, csak azt hogy milyen jó lepedőakrobata Ron, hogy Parvati és Seamus két napot se bírnak ki anélkül, hogy ne esnének egymásnak és hogy még Luna is folyton Fredről áradozik. Szánalmasnak éreztem magam.

-         Ginny édes...

-         És tudod mi a legrosszabb az egészben? - Ginny arca most már vörös volt a dühtől. - Az, hogy most valószínű mind otthon vannak és a pasijaikkal hancúroznak. És én egyedül fekhetek az ágyamban, ahelyett, hogy egy helyes pasival én is azt csinálhatnám, amit ők.

Az utolsó mondatot már végigkiabálta. Harry döbbenten nézett rá. Az előbbi mosoly teljesen eltűnt az arcáról. Csak pislogott és láthatóan kereste a szavakat.

-         Miért? Ezt szeretnéd? - kérdezte végül halkan.

-         Igen ezt!

-         És már azt is tudod, hogy kivel akarod? - kezdett bedühödni Harry is. - Vagy az is teljesen mindegy? A lényeg csak az, hogy valaki jól „megkettyintsen”?

-         Mit érdekel az téged Harry?

-         Mert meg vagyok döbbenve a viselkedéseden. Te nem voltál ilyen könnyelmű.

-         Ó ezt pont maga mondja Mr. Fiú Aki Régen Félénk Volt A Lányokkal És Most Olyan Gyakran Váltogatja Őket Mint Ahányszor Gólt Dobnak Egy Kviddicsmeccsen?

Ginny annyira el volt foglalva a saját keserűségével, hogy észre sem vette amint Harry arca elsápad.

-         Elegem van az egyedüllétből! Elegem van abból, hogy folyton azt kell látnom, hogy akivel a legszívesebben csinálnám ezeket a dolgokat, nem csak könnyelműségből, hanem azért, mert érzek is iránta valamit, az folyton csak más nőkkel tölti az idejét és rám se hederít.

Micsoda? Van valaki, aki iránt érez valamit? Én erről eddig miért nem tudtam? És hogy merészel az a szemét így bánni Ginnyvel? Hogy merészeli így megbántani? Csak kerüljön a kezeim közé és esküszöm, megfojtom! De... A fenébe is! Nem akarom, hogy másé legyen! Miért nem én vagyok az, akit akar?

-         Ki az, Ginny?

-         Szerinted mégis ki? - ordította Ginny olyan hangosan, hogy kész csoda, hogy nem ébredt fel az egész kastély. - Te, Harry! TE!

Azzal elrohant.

---,--@

Fenn a csillagvizsgálóban hideg volt. A szél eső illatát hozta nyugatról és az ég alján valóban gyülekezni kezdtek az esőfelhők. Az első villámlás fénye egy fal mellett kuporgó alakot világított meg. Térdét átkarolva, arcát eltemetve üldögélt a hideg kövezeten, a vállai pedig vészesen remegtek. Ginny Weasley keservesen zokogott. Hogyan vezethette a lába ide, nem tudta. Szinte öntudatlanul rohant végig a folyosókon, fel a lépcsőkön, át a titkos átjárókon. Könnyei elhomályosították a látását. Menekült Harry elől és hirtelen itt kötött ki.

Olyan megalázottnak érezte magát, mint még sohasem. Harry felháborodott tekintete, mikor megmondta neki, hogy tényleg szeretne végre valakivel ágyba bújni, majd a döbbenet, mikor bevallotta, hogy mindezt vele szeretné megtenni, egy életre belevésődött az emlékezetébe.

Hogy tehettem ilyet? Hogy vallhattam be neki, mit érzek? Pont neki? Ennek is a csajok az okai! Ha ők nem ültettek volna bogarat a fülembe, most nem lennék itt. Ha nem húztak volna föl, szintén. Miért velem történik ilyen? Miért?

Elkezdett zuhogni az eső. Ginny még jobban összegömbölyödött a kövön. Kezdett egyre hidegebb lenni, a lány azonban nem ezért reszketett immár teljes ízében.

Hogy fogok így a szemébe nézni? Hogy fogok tudni így együtt dolgozni vele? Most biztos egy életre elástam magam előtte!

Hirtelen Ginny azt érezte, hogy valaki a vállára borít egy köpenyt és gyengéden átöleli. A nő feltekintett és egyenesen belenézett egy ragyogó smaragdzöld szempárba.

---,--@

-         Harry – suttogta Ginny.

-         Szia Szamóca!

-         Nem hívtál így...

-         Azóta az éjszaka óta. Tudom.

-         Hogy találtál meg?

-         Ünnepélyesen megesküdtem, hogy rosszban sántikálok.

-         Mi?

-         Térkép.

-         Oh!

Hallgattak egy ideig. Ginny nem mert Harry szemébe nézni. Vajon miért jött Harry? Hogy kinevesse? Nem. Ő arra képtelen lenne. De akkor mégis miért? Talán azért, hogy elmondja nagyon megtisztelve érzi magát, de nem tudja viszonozni az érzéseit.

-         Ginny? Arról, amit ma este mondtál...

-         Kérlek Harry ne folytasd! Nem akarom hallani. Úgyis tudom, hogy mit akarsz mondani.

-         Csakugyan? - vonta föl a szemöldökét Harry.

-         Igen – Ginny továbbra is a padlónak beszélt. - Azt akarod mondani, hogy ez mind szép és jó, de te nem érzel így irántam. Így is eléggé megalázottnak érzem magam. Kérlek, Harry ne tetézd!

-         Ginny nézz rám!

A nő erre csak még jobban összegömbölyödött. Harry erre finoman megfogta az állát és kényszeríttette, hogy a szemébe nézzen. Ginny szemei vörösek voltak a sírástól, arcát könny áztatta, Harry számára mégis varázslatosan szép volt.

-         Ginny! Azt akarom, hogy nézz a szemembe, amikor ezt mondom neked. Amikor arról a férfiról beszéltél, akivel annyira szeretnél ágyba bújni, hihetetlen féltékenységet éreztem. El sem tudtam képzelni, hogy másvalakit is szerethetsz rajtam kívül. Féltékeny voltam és dühös. Meg tudtam volna ölni azt a férfit, aki így megbántott téged.

-         Harry miről beszélsz te?

-         Arról, hogy szeretlek Ginny Weasley! Sosem szerettem mást!

-         De... – dadogta Ginny. – Az a sok másik nő, akivel együtt voltál az évek során. Azt hittem, hogy ők...

-         Próbáltalak elfelejteni téged, mert azt hittem, már nem szeretsz. Azt hittem, hogy megbántad azt az éjszakát és gyűlölsz azért, ahogy utána bántam veled: eltaszítottalak magamtól, nem foglalkoztam veled és megpróbáltam elhitetni veled, hogy nem jelentesz már számomra semmit. Pedig ez nem volt igaz. Csak azért tettem, mert meg akartalak óvni. Különösen azok után, amit aznap éjjel mondtál nekem. Emlékszel mit mondtál akkor?

Ó de még hogy emlékezett. Ginny minden egyes pillanatát megőrizte annak az éjszakának. Ebből táplálkozott az évek során, mikor olyan távol került Harrytől.

~Vissza a múltba~

Harry és Ginny szerelmesen összeölelkezve feküdtek a régi vaságyon. Aznap éjjel már harmadszor szeretkeztek és úgy érezték, ebből sosem lehet elég. Ginny számára ez a pár óra maga volt a mennyország. Sosem volt még ennyire szerelmes Harrybe, mint most. Fájdalmasan tudatosult benne, hogy ahogy felkel a nap, ennek a boldogságnak vége szakad. Tisztában volt azzal, hogy ezek után nagyon hosszú ideig nem fogják látni egymást. Tudta, hogy sokáig ez az egy éjszaka adatik meg számukra, vagy lehet, hogy nem is lesz több ilyen.

Ginny olyan szorosan bújt Harryhez, hogy attól félt, megfolytja a fiút. Vélhetően Harry is észrevette, hogy valami nincs rendben, mert ő is szorosabban ölelte magához a lányt.

-         Mondd Szamócám, mi bánt?

-         Jaj Harry! Annyira szeretlek!

-         Én is téged édes, én is téged!

-         Vigyél magaddal, kérlek! Veled akarok maradni! Én is harcolni akarok Voldemorttal!

-         Tudod szívem, hogy ezt nem lehet. Ez az én feladatom.

-         Mindenről azt gondolod, hogy a te feladatod! Azt hiszed mindent egyedül kell elintézned!

-         Mert ezt egyedül is kell elintéznem! Te ezt nem értheted, Ginny!

-         Azért próbáld meg elmagyarázni!

Ginny barna szeme ellentmondást nem tűrően nézett Harry smaragdzöld szemeibe. Végül a fiú megadóan sóhajtott és mindent elmesélt a lánynak a próféciáról. Mire a végére ért, Ginny arcát könnyek áztatták.

-         Ó Harry! Sose hittem volna!

-         Most már legalább tudod. Érted már miért nem jöhetsz velem? Mellettem mindenki veszélyben van. Voldemort addig nem nyugszik, míg nem végez velem. Túl rég gyűlöl engem. És én sem nyugszom addig, amíg nem állok bosszút a szüleim gyilkosán. Ez nem a te harcod Ginny, hanem az enyém! Mindig is az enyém volt, csak épp nem tudtam róla.

-         Harry! Engem, nem érdekel a prófécia! - kiáltotta szenvedélyesen Ginny és a kezeibe fogta Harry arcát. - Nem viheted végbe ezt egyedül. Szükséged lesz segítségre és én melletted leszek!

-         Ginny ...

-         Nem Harry! Nem érdekel a veszély! Ez a harc az én jövőmért is folyik. A családom jövőéért is! És bármire képes vagyok, hogy megóvjam a jövőt. Még akkor is, ha ennek az az ára, hogy feláldozom az életemet érted! És esküszöm, Harry, ha arra kerül a sor, gondolkodás nélkül megteszem!

~Vissza a jelenbe~

-         Annyira megrémültem az elszántságodtól! Nem is akartam elhinni! Rájöttem, hogy azzal, hogy elmondtam neked mindent, hatalmas hibát követtem el. Ezt a hibámat próbáltam meg helyrehozni. De most már látom, hogy akkor még nagyobb hibát követtem el.

-         Szóval szeretsz engem?

-         Sosem volt más nő a szívemben rajtad kívül.

-         Ó Harry! Én is szeretlek! - sírta el magát újra Ginny. - Mindig is téged szerettelek!

-         Ne sírj Szamóca!

Azzal odahajolt Ginnyhez és lágyan megcsókolta. Ginnyn remegés futott végig.

Istenem! Mennyire más ez, mint a többi férfival! Lágyabb, mámorítóbb...

Harry karjaiba zárta a nőt és elmélyítette a csókot. Nyelvével óvatosan szétfeszítette Ginny ajkait és szájának édes mélységébe hatolt. Ginny felnyögött és átkarolta a férfi nyakát. Kezei megtalálták az utat sűrű fekete hajához. Ginny döbbenten tapasztalta mennyire selymes és puha! Sose gondolta volna, hogy Harry kócos, rakoncátlan haja ilyen lehet. A férfi megszakította a csókot. Láthatóan nagy erőfeszítésbe került. Ginny csalódottan felsóhajtott.

-         Ne itt drágám! Tudod, hogy itt nem lehet!

Ginny bólintott. Feltápászkodtak a földről és rohanni kezdtek a kihalt folyosókon észre sem véve Félig Fej Nélküli Nicket, aki mosolyogva lebegett ki a csillagvizsgáló falából.

---,--@

Ginny tudta, hogy ezt az éjszakát sosem fogja elfelejteni. Forrón szeretkeztek Harry szobájában a kandalló előtt. Harry bebizonyította, hogy tényleg igaz a szóbeszéd. Tanúsította, hogy csodálatos szerető. De beigazolódott a lányok állítása is: Ginny bolond volt, hogy ilyen hosszú ideig nélkülözte az intimitást. De biztos volt benne, hogy más férfival nem lett volna ilyen gyönyörű. Mert Harry volt az igazi. Csak Harry! A szex két ember között csodálatos. De ha ez a két ember feltétlenül szereti egymást, akkor még csodálatosabb.

Ginny a mámorító együttlét után fáradtan, de boldogan bontakozott ki Harry öleléséből és lágyan cirógatta a férfi mellkasát. Harry elmosolyodott és kinyitotta a szemét.

-         Mi az? - kérdezte nevetve Ginny.

-         Azt hiszem a barátnőid elégedettek lehetnek velem.

-         Ezt meg hogy érted?

-         Elvégre „jól meg lettél kettyintve”. Vagy nem?

Ginny egy pár pillanatig szótlanul nézte Harryt, majd nevetve püfölni kezdte a mellkasát.

-         Te! Te gazember

Harry elkapta Ginny csuklóját és egy gyors mozdulattal a hátára fordította a nőt, úgy hogy közben ő került felülre.

-         Mégis szeretsz engem, édes!

-         Igen ez így igaz.

Harry lágyan megcsókolta Ginnyt, majd a nő melleire fektette a fejét.

-         Tudod, Harry! Szeretném, ha ez nem egy éjszakára szólna!

Harry felemelte a fejét, és komolyan Ginny szemébe nézett.

-         Azt hittem eléggé az értésedre adtam, hogy ezt én sem szeretném! Komolyan gondoltam, Ginny: szeretlek! És ezt ki akarom mutatni közös életünk minden napján!

-         Olyan drága vagy! – suttogta Ginny.

-         Csak nagyon szerelmes – válaszolta a varázsló és lágyan megcsókolta a vöröshajút.

-         Ha én ezt a lányoknak elmesélem… – kuncogta Ginny, majd hagyta, hogy Harry újra megcsókolja.

---,--@

-         Úgy látszik, a tervünk nem fog összejönni! – sóhajtotta Parvati a „Tüzes cikesz” bárpultjára támaszkodva. – Nem találunk pasit Ginnynek.

-         Mondd inkább azt, hogy ma este nem találunk – próbálta szépíteni a dolgot Hermione.

-         De hát el se jött! – sopánkodott Parvati. – Pedig megígérte! De ha egyszer elkapom…

-         Kérdezzük meg Harryt! – javasolta Padma. – Ő talán tud róla valamit, hiszen ő is a Roxfortban lakik!

-         Jó ötlet! De hát hova tűnt? – nézett körül Parvati. – Az előbb még itt volt.

-         Úgy két perce mehetett ki! – világosította fel a barátnőit Luna. – Biztos levegőzik egy kicsit!

-         Remek! – kiáltotta Parvati és az öklébe csapott. – A legjobb alkalom arra, hogy beszéljünk vele. Indulás!

A négy lány elindult a kijárat felé. Közben mindannyian azon morfondíroztak, hogy vajon hol lehet Ginny. Lehet, hogy sok mindenre számítottak, mikor kiléptek az ajtón, de arra cseppet sem, amit láttak.

Harry és Ginny szorosan egymáshoz simulva csókolóztak az eresz alatt. A helyzet félreérthetetlen volt és megdöbbentő. Még Luna is rá nem jellemző módon eltátotta a száját. A két szerelmest láthatóan nem zavarta a hirtelen jött társaság, vagy egyszerűen csak nem akarták őket észrevenni. Csak Hermione „Harry! Ginny!” kiáltására rebbentek szét.

Ginny kipirult arccal mosolygott a lányokra és nem ellenkezett, mikor Harry újból átkarolta a derekát.

-         Sziasztok lányok! – köszönt vigyorogva a fiatal varázsló.

-         Ginny te meg mit csinálsz? – nyögte Parvati.

-         Megfogadtam a tanácsotokat és elcsábítottam Harryt – mosolygott Ginny.

-         Tényleg? Ezt tanácsolták neked? – vonta fel a szemöldökét Harry és huncut mosollyal Ginnyhez fordult. – De javíts ki, ha tévedek, mert én úgy emlékszem, hogy én csábítottalak el téged.

-<