18. Nehéz helyzetben

Potternek teljesen igaza volt. Most nem a bátorságán múlt. A fiú régóta várta a lehetőségét egy összecsapásnak, de ebből a helyzetből nem nyerhetnek. Ha lebukik a Nagyúr előtt, többé nem lesz alkalma Nagini közelébe kerülni, márpedig a Kiválasztottnak így lehetősége sincs végleges győzelmet aratni. Csak most, ezzel együtt értette meg azt is, miért volt Harry egyetlen célja az előbbi összpontosításánál, hogy Avery ne leplezhesse le őt. Aztán jöhet szóba a szabadulás, hiszen így már a halálfaló sem léphet közbe.

Gyorsan rápillantott a fiúra. Potter egyáltalán nem olyan ostoba, mint gondolta. Most az egyetlen esélyük, ha rávezeti, hogyan használja ki az erejét. Mert bizony abból, ha tetszik, ha nem, elképesztően sok van neki.

- Jól van Potter – kezdett bele, és szembefordult a fiúval. – Ahogy az előbb összpontosítottál arra, hogy áttörd a burkot, úgy arra is képes leszel, hogy megszüntesd.

Harry megrázta a fejét.

- Csak egy pillanatra tudtam rajta áthatolni, te is láthattad, és elég sok időre volt rá szükségem – mutatott rá.

Piton itt gyorsan körbenézett a földön elhelyezett egykori kristályokon.

- Talán az is éppen elég lesz, ha az egyiket ezek közül – mutatott a legközelebbire – képes leszel arrébb mozdítani. Azzal megtörnénk a varázslat egységét, s már nem lesz olyan nehéz megszűntetni a védelmet.

Ez a kilátás már Harrynek is jobban tetszett. Egyszerűbbnek tűnt, mint az egész átkozott ketrecet megszűntetni. Mélyen sóhajtott egyet, majd rámeredt a derengő kocsonyássá vált anyagra.

- Rendben. Ha segítesz, már kezdhetjük is – intézte szavait a mellette álló férfinak.

Piton nyugodt, mély és halk hangon szólalt meg, mintha csak kellemesen hipnotizálva szeretné elősegíteni Harry koncentrációját.

- Figyelj magadban minden rezdülésre, amit a mágiád idéz elő, ahogy áramlik benned, átjárva a sejtjeidet, kiindulva mélyen bentről, végighaladva a testeden, s kitörve a kezeden a varázslatkor. Ha odafigyelnél, ezt minden alkalommal érezhetnéd, amikor csak használod.

A fiú lassan, nyugodtan vette a levegőt, miközben ráhangolódott a benne dolgozó erőre.

- Megvan benned a hatalom, amivel kijuthatunk innen, csak áss le mélyre, és igyekezz minél jobban összegyűjteni az energiákat – folytatta a bájitalmester. – Ha pálca nélkül képes voltál tárgyakat eltűntetni, akkor a pálcával felerősítve elő tudod majd hívni a szükséges mágiát a kristály elmozdítására.

Harry érezni kezdte, ahogy mind nagyobb erő kezd benne a felszínre törni, ahogy koncentrációjával megismerte és végigjárta a testében lüktető varázslatot.

Piton egy kicsit távolabb lépett a fiútól, látva és tapasztalva a körülötte megsűrűsödő energiákat, ahogy az utasításait követve összpontosítja a benne rejlő erőt.

- Nagyon jó Potter. Érezni fogod, amikor már képes leszel újból áttörni a búrán annyi időre, míg arrébb taszítod a kristályt. Viszont figyelj rá, hogy az Avery által kimondott varázslat is él körülötte, nem csupán a kövek tartják egyben. Ki kell engedned magadból az energiákat, hogy elsöpörje a védelmet – fejezte be a férfi.

És ha lehet, minél gyorsabban – tette hozzá magában, némileg nyugtalanul gondolva arra, hogy a Sötét Nagyúr bármikor megérkezhet.

- Az én erőmre van tervezve – szólalt meg nagyon halkan a fiú – némileg biztos felerősítve. Add ide a kezed, és segíts!

Piton egy pillanatig sem teketóriázott. Megragadta a felkínált kart. Testén végigfutott a remegés, ahogy bekerült a Potter által létrehozott erőtérbe, majd maga is koncentrálni kezdett, s igyekezte saját varázserejét a fiú felé közvetíteni. Nem is értette hogy nem jutott hamarabb eszébe. Ketten, összesítetten már minden bizonnyal hatékonyak lehetnek.

Harry ekkor a megerősítés birtokában előre tartotta a pálcáját, és szemeit hirtelen a kristályra villantva szinte sóhajtva mondta ki a varázslatot. Amint megtette, meg sem várva az eredményt lehunyt szemmel hagyta, hogy a testében áramló mágia utat törjön, és megsemmisítse a burkot.

A kristály nem csupán elmozdult, valósággal hátrarepült, mire a derengő védelem megremegett, majd ahogy elérte a Harryből áramló energia hirtelen felvillant, s egy óriási lökéshullámot generálva semmivé foszlott.

A halálfalók most egyetlen szerencséjüknek köszönhetik, hogy már egyébként is feküdtek, így nem rohant át rajtuk a mágia kitörés, ám a szoba berendezése hihetetlenül megsínylette. A bútorok ripityára törve csapódtak a falaknak, s az ablakok valósággal kirobbantak az ajtókkal együtt.

- Hú, ez nem volt semmi – villantotta körbe a tekintetét Harry.

- Bizony nem – felelte Piton némileg meglepődve. Ilyen hatásra azért még ő sem számított. – Azt hiszem ideje mennünk – tette hozzá gyorsan feleszmélve.

Pálcájával egyszerre két halálfaló emlékezetét is törölte azzal kapcsolatban, hogy valaha is látták őt ebben a házban.

- Csak Anushat vigyük! – szólt Harry is, - akinek ezek után semmi kedve nem volt bővíteni a Rend foglyainak számát bármelyik jelenlévő halálfaló elszállításával - miközben a lány felé haladva ő is szórta a többiekre az Exmemoriamot.

Piton eközben Averyhez ért.

- És Avery? Rajta nyilvánvaló lesz, hogy emlékezettörlést használtál. Márpedig a Nagyurat borzasztóan fogja érdekelni, hogy miért.

Harry rábámult.

- Ő félbolond lesz hónapokig – mondta, mintha hülyéhez beszélne. – Van róla elképzelésed mekkora erejű átok érte? Egyszerre kettő – hangsúlyozta.

Piton rájött, hogy valóban ostobaságot kérdezett. Avery egyáltalán örülhet, ha visszaszerzi majd valaha az ép elméjét.

- Igaz, most nem ez a legfontosabb – ugrott oda ő is Harryhez, hogy fogva Brownt, eltűnjenek végre. De már megint túl sokáig vártak.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mindeközben a Grimmauld téren Hermione és Ginny Harry ajtaja előtt állva szólongatták, hogy ne viselkedjen már olyan gyerekesen, és jöjjön elő beszélni velük.

Válasz azonban nem érkezett, és Ginnynek kezdett rossz érzése támadni.

- Hermione, szerintem nincs itt.

Barátnője rábámult.

- De hát te mondtad hogy bezárkózott!

- Komolyan úgy gondolod, hogy nem nyitotta volna még ki az ajtót? Harry nem ilyen – válaszolta a vörös hajú lány. – Az is lehet, hogy odabent van, csak rosszul érzi magát.

Hermione elgondolkodott.

- Igazad van. Szólok Lupinnak. Ő biztosan meg tudja törni a védelmet – mondta aztán, és Ginnyvel a nyomában már sietett is lefelé.

A mai nap szokatlanul nyugodtan számított, még így a háború közepén is, ezért elég sok rendtag a főhadiszálláson tartózkodott. Nem is kellett hát sokáig keresniük a vérfarkast.

- Remus – szólította meg Hermione. – Segítened kell! Te ugye meg tudod törni Harry védelmét?

A férfi kissé bizonytalanul nézett rájuk.

- Nem vagyok benne biztos, bár megpróbálhatom. Miért kell? – állt fel érdeklődőn.

- Hát… kicsit összevesztünk. Szóval megbántottam – szólalt meg ezúttal Ginny – mire bezárkózott. Vagyis nem vagyunk benne biztosak, mert nem hajlandó ajtót nyitni, s talán már nincs is bent, de az is lehet, hogy valami történt vele.

- Megpróbáljuk – mondta Lupin, és a két lánnyal egyetemben hamarosan a fiú ajtaja előtt ácsorogtak.

- Ez igen! – motyogta Remus. – Meglehetősen erős záró bűbáj. Nem is lenne esélyem megtörni, ha nem sejteném nagyjából miket használt.

Azzal tett pár bonyolult mozdulatot a pálcájával, de nem ment vele sokra. Sóhajtott, majd erősebben összpontosítva ismét megpróbálta. Pár percnyi munka után, nagyjából sikerült áttörnie, miközben Hermione és Ginny bizonytalanul, és aggódva néztek össze. Jó lenne, ha be tudnának jutni abba az átkozott szobába.

- Na végre! – szólalt meg rövidesen Lupin, miután halkan kattant a zár.

Együtt léptek be az ajtón, gyorsan körbejárva a szoba valamennyi részét, de Ginny sejtése alapján Harry nem volt sehol.

- Csupán csak ki kéne találnunk hova mehetett. Végülis nem olyan nagy ez az ország – mondta Remus elhúzva a száját. Nem volt rá jellemző ez a fajta gúnyolódás, de az aggodalma, és az az iránt érzett dühe, hogy Harry még mindig megengedi magának, hogy se szó se beszéd eltűnjön olykor, még ezt is előhozta belőle.

- Tulajdonképpen nem túl nehéz kitalálni hol lehet – mondta Hermione, és barátnőjére nézett.

Látta, hogy Ginny is tisztában van vele, mire gondolt, s Lupin is nyugodtabbnak tűnt, ahogy eszébe jutott milyen találkozó is volt betervezve Harry számára.

A vörös hajú lány azonban nem osztotta ezt a nézetet. Ő ha lehet még idegesebb lett. Nem csak azért, mert nem szívesen tudta szerelmét Anusha közelében, aki nyilván nem riadna vissza attól, hogy kihasználjon bármilyen kínálkozó helyzetet, hanem azért is, mert még mindig előfordulhat, hogy egyáltalán nem bízhatnak a lányban, és az továbbra is Voldemortnak dolgozik.

- Hermione, szerintem után kellene mennünk.

Barátnője azonban megrázta a fejét.

- Tudom hogy mi zavar, de…

Ginny azonban ingerülten félbeszakította.

- Nem. Nem tudod. Igen, nem tetszik a tudat, hogy az a csaj bármikor Harryre mászhat, de ennél jóval fontosabb az, hogy bízhatunk e benne egyáltalán?!

Mielőtt azonban még ne adj isten veszekedni kezdhettek volna, Lupin közbeszólt.

- Mindkettőtöknek igaza van. Még nem túl régóta van távol igaz? Amennyiben késő délutánig nem ér vissza, akkor utána indulunk.

Ginny kelletlenül ugyan, de beleegyezett, igaz a nap hátralévő részében különösen ideges és ingerült volt, emellett Hermioneval sem szívesen állt szóba, mert neheztelt rá, hogy egy buta libának gondolta, aki pusztán féltékenységből akart kedvese nyomába indulni.

Habár… eszébe jutott korábbi ostobasága, s mindaz, amit Harrynek mondott, amiből ez az egész lezárt ajtós dolog eredt, s ettől csak még rosszabb hangulatba került.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Amint meghallották az első hoppanálás hangját, Harry félelmetesen gyorsan reagált. Érezve, - hogy bár Voldemort maga még nem érkezett meg, máris erős dehoppanálás gátló varázslattal látta el a szobát – pálcáját gondolkodás nélkül Pitonra szegezte.

A férfi már épp rá akart kiáltani, hogy nehogy elkábítsa, vagy hasonlók, hiszen neki nem volt megbízatása, tehát a Nagyúr tudomása szerint semmi esetre sem lehet itt, még csak nem is tudhatna sem Anusharól, sem a többiek feladatáról, de ekkor érezte, hogy valami egészen más dolog történik.

Hűvös fuvallatot érzett, majd enyhén olyan hatás érte, mint mikor az ember százfűlé főzetet ivott. Ahogy lepillantott magára, testén idegen ruhát fedezett fel, s alacsonyabbnak is tűnt, mint egyébként.

Harry korábban nem használta ezt a varázslatot, mert remélte, hogy a halálfalók nem törik át olyan gyorsan a ház sebtében vont védelmét, s lesz idejük elmenekülni, most azonban kétségtelenül csak pillanataik voltak, amíg újabb sötét varázslók nem érkeznek, ráadásul élen a vezetőjükkel.

Piton sem vizsgálgatta újonnan szerzett külsejét tovább, inkább megfeszülve várta az elkerülhetetlent, miközben hálásan adózott Potter varázstudományáért, és észjárásáért. Ezzel viszont csak azt érte el, hogy csaknem rosszul lett saját magától.

Nagyjából idáig jutott gondolatban, amikor egy hangtalan hoppanálással megjelent előttük maga Voldemort nagyúr, s rájött, hogy sokkal komolyabb okot is találhat a rosszullétre. 

Harry lassan leengedte maga mellé az ájult Anushat, közben egy pillanatra sem véve le szemét a gúnyosan mosolygó sötét mágusról, aki mellett másik négy embere sorakozott még. A jobbján álló Lucius Malfoy gőgös, gyűlölettel teli tekintettel méregette Pottert, ami egyáltalán nem meglepő, ha az utóbbi időszakra gondolunk, és arra, hogy talán szívesen visszakapná drágalátos kisfiát.

Voldemort hideg szemei körbevillantak a helyiségen, észrevéve a jobb napokat látott kristályokat, az elheverő halálfalókat és a pusztítást. Fél szemöldökét felvonva fordult ismét a Kiválasztott felé.

- Lám csak. Ezek szerint az embereim mégsem voltak teljesen használhatatlanok. Odáig még eljutottak, hogy bezárjanak. Nem gondoltam volna, hogy képes leszel áttörni a védelmet – vizsgálgatta érdeklődve, szinte kedvesen Harry arcát.

Nem is csoda, gondolta magában Piton. A Nagyúrra semmi sem hatott jobban, és semmit sem tartott értékelendőbbnek, mint a hatalmat és a tekintélyt.

- De hát ez már lényegtelen, nem igaz? – vigyorodott el.

- Azért ne add fel Voldemort. Majd legközelebb – szólalt meg Potter.

A bájitalmester alig észrevehetően elhúzta a száját. Már számított erre. A fiú ritka képességei között a hihetetlen szemtelenség is megtalálható, már elsős kora óta.

- Látom, nem sokat változtál Harry – felelte hidegen a Nagyúr. – Azért én inkább arra céloztam, hogy bár csapdában nem vagy, mégsem mondható túl jónak a helyzeted – mozdult meg egy kicsit jobb keze a benne tartott pálcával. 

- Azért én még nem esnék kétségbe – mondta nyugodtan a fiú.

Lucius kissé előrébblépett, s látszott rajta, hogy legszívesebben már rég megátkozta volna Pottert, aki szenvtelenül figyelgette a sötét mágus alakját.

Voldemort nem törődött a válaszával, hanem tekintete a Harry mellett álló Pitonra fordult.

- Az elmaradhatatlan hű barát, az ifjú Weasley - susogta.

Hát, legalább már tudom kivé változtatott Potter – gondolta az okklumencia védelme alatt a bájitalmester.

- Igazán kár, hogy a családod inkább véráruló lett, minthogy mellém álltak volna – folytatta a Nagyúr, majd ajkai ördögi mosolyra húzódtak. - Sebaj. Most hasznomra lehetsz. Pottert igazán nehéz megtörni, de azonnal gyengévé válik, amint valaki más a célpont helyette.

Azzal meg sem várva, hogy bármiféle reakciót kapjon a megjegyzésére, már lendítette is a pálcáját.

- Crucio!

Piton megfeszítette magát, s egy pillanattal később már el is érte az átok. Iszonyatos fájdalom hasított a testébe, de legnagyobb megdöbbenésére csupán néhány másodpercig érezte. Ahogy felnézett görnyedtségéből, Harryt látta közvetlenül maga előtt, ahogy a földön térdel, és minden erejével azon van, hogy ne kiáltson fel fájdalmában.

A bájitalmester szemei elkerekedtek, amint rájött hogy mi történt. Potter belépett elé.

Egyszerűen nem tudta hova tenni a dolgot.

Voldemort láthatóan elégedetten szakította meg a kínzást, mire Harry kissé megroggyanva, kezeivel is a padlóra támaszkodott.

Piton azonnal odahajolt hozzá.

- Miért…?

A fiú zihálva emelte rá a tekintetét. Félig nagyon halkan suttogta, félig csupán a gondolataival közvetítette mit szeretne.

- Figyelj! El kell tűnnöd innen, a rád szórt bűbáj hamarosan megszűnik. Egy rövid időre hatástalanítom a hoppanálás gátló teret.

Látta hogy a férfi ellenkezni készül, miközben a halálfalók közelebb léptek, mert nem tetszett nekik, hogy azok ketten ki tudja miről folytatnak megbeszélést.

- A folyóparton találkozunk – mondta még gyorsan Harry, azzal hirtelen felemelte pálcáját, és a feléjük tartó varázslókra irányította.

Pár másodperces késéssel Piton ugyan így tett, majd felpattant, hogy az ájult lány közelébe juthasson. Ha Potter eléri, hogy elmenekülhessen, nagyon nem szerette volna, ha utána ő meg amiatt veszik oda, mert Brownt próbálja menteni. Épp elég dolga lesz a Nagyúrral.

Alighogy megmozdult, Harry egy követhetetlen mozdulattal rántotta vissza a földre, a felé suhanó nagy erejű átok elől. Miután feleszmélt, gyors pajzsot vont maga köré, és a lányhoz gurulva biccentett egyet Potternek.

A fiú ekkor hirtelen beugrott a felborult dívány mögé, hogy addig is fedezékben legyen, aztán pálcájával körbeintve motyogott egy varázsigét. A férfi tisztában volt vele, hogy neki esélye sem lenne rövid időn belül megtörni egy ilyen erős mágiát, de Harry ereje tagadhatatlanul túlszárnyalta a reményeit.

Néhány pillanattal később a fiú a bájitalmesterre kiáltott. 

- Most!

Piton ezt az egy szót hallva erősen megragadva Anusha karját, lehunyta a szemét, és a következő pillanatban már ott sem voltak.

Mindez olyan gyorsan zajlott le, hogy leterített két halálfalón kívül a többiek csak meredten bámulták az elmenekült férfi és áruló társuk helyét.

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy láttam már olyat, aki ennyi idős korára ekkora tudásra tegyen szert, s tehetségesebb lenne nálad – szólalt meg Voldemort, aki mint várható volt, legelsőként tért magához, és szavai ellenére meglehetősen dühösnek tűnt.

Harry felemelkedett, nem mulasztva el bevédeni magát a körülötte ingázó kis pajzslabdával.

- Te tettél ilyenné. Az egész azt a célt szolgálja, hogy az átkozott végzetemet beteljesítsem – felelte, s most először a higgadt hangból kiérződött a gyűlölet.

- Nem lesz rá lehetőséged – lendítette Voldemort a pálcáját, de Harry gyorsabb volt. Mire a sötét mágus felől felvillant a vakító fénynyaláb, ő már máshol állt, és ahelyett, hogy az ellenfelére irányította volna saját átkát, pálcáját a plafonra szegezte.

Nem csupán a rongálást választotta. Szabályszerűen felrobbantotta a falat, ami azonnal hullani és potyogni kezdett a sötét mágusok fejére. Még utoljára érezte, hogy őt is eltalálja egy nagyobb darab törmelék, és mintha egy fájdalmas lilás színű fénynyaláb csapódott volna a combjába, majd az immár semmivé foszlott hoppanálásgátló tér akadályozása nélkül lehunyta a szemét, és a Pitonnal közölt helyre koncentrálva eltűnt Anusha időközben igencsak romossá váló házából.

Voldemort dühödten kiáltott fel, s miután megakadályozta, hogy bármi is rájuk borulhasson, pálcájával oda mutatott, ahol Harry állt még az imént és egy hosszabb ige elmormogásával talpon lévő halálfalóihoz fordult.

- Kövessétek! Hozzátok vissza elém! – azzal feléjük intett, hogy irányíthassa a hoppanálásukat a lekövető bűbája által meghatározott helyre.

A bájitalmester magát is meglepő módon idegesen járkált fel alá a parton, és remélte, hogy Potter nemsokára felbukkan mellette. Habár ez nem is csoda. Az utóbbi fél órában csak kétszer mentette meg az életét, és akadályozta meg a kínzását – gúnyolódott saját magán. Ráadásul vélhető aggodalma mellett emiatt borzasztóan össze volt zavarodva.

Már sokadszorra bizonyosodott be számára, hogy Pottert nem lehet megfélemlíteni. A lélekjelenléte és a kitartása mentette meg már számos esetben Voldemorttal és a halálfalókkal szemben. Ellenállt, ha bántani próbálták, ugyanakkor mindent megtett, hogy másoknak baja ne essen.

És pontosan ez volt a fő oka annak, hogy még most is döbbenten álljon a közelmúlt eseményei előtt. Sosem gondolta volna, hogy Harry érte is megtenné. Őérte, aki elárulta az átkozott jóslatot a Nagyúrnak, aki annyi évig lenézte és gyűlölte őt míg a Roxfortba járt, pusztán azért, mert hasonlított az apjára.

Harry utolsó megjegyzéséből arra következtetett, hogy esze ágában sincs hosszas csatát lefolytatnia a Nagyúrral, tehát hamarosan neki is ki kellene jutnia. Anushat az egyik padra fektette le, már kezdett múlni az őt eltalált átok hatása. A háta mögötti hangokból ítélve nemsokára magához is fog térni.

Ekkor alig egy méterrel maga mellől csendes hoppanálás zaját hallotta, és feltűnt a kissé megviselt Potter. Az arcán végig horzsolás futott, és féloldalas tartásából ítélve nem ez lehetett az egyetlen sérülése.

- Na végre! – szólt Piton megkönnyebbülten.

Harry furcsán nézett rá, a férfi még nem nyerte vissza eredeti alakját. Majd sántítva lerogyott Anusha mellett a padra, aki bár kissé kábán, de már maga is ülőhelyzetbe tornázta magát.

- Én is örülök neked – felelte a fiú, és fintorogva hajolt a lába fölé, hogy megnézze mi találta el, ugyanis piszkosul fájlalta.

A lány rápislogott Harryre, majd a hirtelen eléguggoló vörös hajú fiatal férfire. Nem tudta hova tenni mit keres itt Ron, és hogy mi történt akkor Pitonnal. Azt azonban prímán érezte, hogy széthasad a feje, és hogy Harrynek egy meglehetősen nagy és eléggé vérző lyuk van a combján. Gyorsan el is fordította a fejét, ugyanis szerette volna elkerülni, hogy megszabaduljon gyomortartalmától, aminek bekövetkeztéhez már így is túl közel került a kívántnál.

- Úgy látom tökéletesen áthaladt rajtad – morogta Piton szemrevételezve a sebet.

- Nagyszerű. Bár akkor nem kellene ilyen rohadtul fájnia – szorította össze a fogát Harry, ahogy a férfi finoman megmozdította a lábát.

- Ez nem egy szimpla szúró átok volt, Potter! – felelte volt tanára ehhez megfelelő stílusban. – Amíg nem áll el a vérzés, és nem kezelik megfelelően a sebet, az csak egyre kiterjedtebb, és fájdalmasabb lesz.

- Remek. Mesés. Csodás – húzta el a száját a fiú.

- Abbahagynád a hisztit!? – szólt rá Piton. – A menedékben kezelésbe…

Ekkor azonban váratlan hoppanálás zaja hangzott fel a közelükben, mire a bájitalmester megfeledkezve kioktató monológjáról már talpon is volt, és mielőtt az érkezettek bármit is tehettek volna, pillanatokon belül számos fénycsóva közelített feléjük gyors egymásutánban.

- A Sötét Nagyúr lekövetett téged – szólt oda Harrynek, aki láthatóan azon kívül, hogy pajzsot vont a pad köré ahol Anushaval ücsörögtek, nem szándékozott közbeavatkozni. A lány még mindig zavartan figyelte a vörös férfit, s nem tudta hova tenni, miért szólította ily módon a sötét mágust.

Piton nem vette zokon a fiú tétlenségét. Pár percen belül bebizonyította, hogy nem véletlenül ő Voldemort első számú és legnagyobb becsben tartott halálfalója. A másik kettőnek esélye sem volt a férfi erejével és képzettségével szemben. Láthatóan egyébként sem számítottak ilyes fajta ellenállásra Harry Potter idáig nem túlzottan nagy tudásúnak vélt barátjától.

- Félelmetes volt ilyennek látni Ront – jegyezte meg a fekete hajú fiú, amint a bájitalmester letudta ellenfeleit. – De legalább jót tesz majd a hírének.

Piton felé villantotta tekintetét, ami a körülmények miatt nem volt túl hatásos.

- Mindazonáltal jobb lesz, ha végre visszaváltoztatlak. Elég furcsa, hogy eddig nem történt meg magától – mélázott, majd pálcáját végighúzva a férfi előtt elmotyogta a megfelelő igét.

- Mostanra jóval nagyobb az erőd, Potter! Következésképp a bűbájaid és varázslataid tovább tartanak, és hatásosabbak – mondta Piton immár jól megszokott formájában, azzal ismét odalépett a padhoz. – Na gyerünk! Irány az a biztonságos menedék, a lábadnak sem ártana, ha minél előbb rendbe hoznánk. Mond a címet, hogy majd követhesselek titeket, addig én megkötözöm ezeket – intett a két ájult halálfalóra – hogy még véletlenül se tudjanak követni.

Miután Harry tájékoztatta, és a férfi arrébbment, felsegítette Anushat, és fogát összeszorítva aránylag egyenesen álló helyzetbe küzdötte magát.

És ekkor történt, amire már egyikük sem számított. Harry a lánnyal szemben állt, Piton pedig háttal nekik, amikor nem messze a fáktól Lucius Malfoy alakja tűnt fel.

A két férfi nem vehette észre, ám Brown éppen rálátott. A szőke halálfaló teketóriázás nélkül Harryre fogta a pálcáját, ennél jobb helyzetbe nem kis kerülhetett volna. Anusha rémülten kapta a fekete hajú fiúra a tekintetét, majd a közelítő fénycsóvát meglátva felkiáltott.

- NE! Őt ne! – azzal belekapaszkodott Harry vállába, és gyorsan elfordította az átok útjából, ami elsuhanva a fiú karja mellett helyette az ő mellkasába csapódott.

Harry azonnal ellentámadásba lendült, ami el is érte a történtektől kissé hökkent Luciust. A nagy erejű lökéstől a levegőbe emelkedett, majd belezuhant a sebesen haladó folyóba. Elhaló kiáltást hallatott, majd eltűnt a fiú látóteréből.

Harry gyorsan visszafordult a földön fekvő lányhoz, akinek ugyan olyan seb tátongott a mellkasán nem messze a szívétől, mint amilyen az ő combját kínozta. El se merte képzelni mit érezhet akkor Anusha. Minden bizonnyal Malfoy küldte őrá is az átkot még a házban, bár ez a tudat most nem igen vigasztalta.

Időközben Piton is ott termett, és a ziháló lány mellé térdelt, aki egyre nehezebben vette a levegőt.

- Nem tudunk rajta segíteni – mondta halkan, miután megvizsgálta a sérülést.

Anusha nem figyelt rá. Le sem vette a tekintetét Harry arcáról. Pillantását a fiúéba fúrta, majd amennyire még tudott megszólalt.

- Valójában… nincs rám szükségetek… Minden ott… van a jegyzeteimben… leírva, csupán egy kis időt… szerettem volna veled… eltölteni. Annyira jó volt… téged, az … Abszol úton megcsókolni – s egy fájdalmas, apró mosoly tűnt fel az arcán. – Sze… szeret… - de ezt már nem tudta befejezni.

Egy halk nyögést hallatott, majd nem mozdult többet.

Harry meredten nézte a halott lány arcát. Nem tudta mit érez. Hogy lehet, hogy Anusha mielőtt segíthetett volna meghal?! Hogy lehet, hogy már megint miatta, érte halt meg valaki?! Hogy lehet, hogy ez a lány annyira szerette, hogy meghaljon helyette?! Hogy lehet…? Hogy?

Még a gondolatmenetet sem volt képes folytatni.

Helyette inkább az ölébe vette az ernyedt testet, és nehézkesen felállt, igyekezve nem a sérült lábára nehezedni. Ránézett Pitonra, aki nem szólt semmit. Úgy tűnt őt is meglepte Anusha önfeláldozása.

- Menjünk a menedékházba. Nem hagyhatom csak úgy itt. Majd a Rend eltemetteti. Lehet, hogy csak az utolsó hónapokban, de akkor a mi oldalunkon állt.

Piton rábólintott, majd két csendes pukkanás kíséretében eltűntek, és a sötét folyópart kiürült. A szél még sokáig elvitte az általuk keltett halk zajt, beleborzolva a fák koronájába, és játszadozva vele. Ahogy korábban tette Anusha halk vallomásával és sóhajával, ami már azóta fent, nagyon messze járt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ginny este felé már aggódva ment be Ronhoz és Hermionehoz a lány szobájába, hogy szerintük eltelte már az az idő, amikor végre szabad pánikolnia, és utána járnia, hogy mégis mi történhetett Harryvel.

Látta hogy mostanra a másik kettő is idegesen beszélget, így kérdésére Hermione és bátyja is azonnal reagált.

- Jól van, tehát Anushahoz ment – mondta Hermione felpattanva. 

Ginny erre kissé megremegett.

- Tudjuk hol lakik, nem? Hát akkor menjünk – szólt Ron is, s ő is felállt.