Amint Mr. Weasley és Mundungus kíséretében a házhoz értek, rögtön tudták hogy valami nagyon nincs rendben. A tető gyanúsan megroggyanva állt, míg a környéken a késői óra ellenére szinte minden lakásban égett a lámpa, és néhányan már az utcára is kikíváncsiskodtak.

Ez pedig csak egyet jelenthetett: a muglik számára is észrevehető volt ami történt, tehát az nyilvánvaló zajjal és fényhatással járhatott.

Ginnyék most már igencsak félve siettek a házhoz, hogy mielőtt megérkeznének a rendőrök, gyorsan körülnézhessenek a sötét, csendes épületben.

Odabent mindent romokban találtak, és a nappaliban egy körből kiindulva mintha egy hatalmas robbanás lökéshulláma söpört volna végig, ami letarolta a bútorokat. Emellett a felső szint egy nagyobb darabja is leszakadt.

- Te jó ég! – nyögte Hermione körbehordozva tekintetét.

- Mondd helyettem is! – szólt Ron szájtátva nézve a pusztítást.

- Te jó ég! – ismételte meg engedelmesen Hermione még mindig a döbbenet hatása alatt fel sem véve szerelme idióta megjegyzését. 

Mr. Weasley végigjárta a területet, és több helyütt furcsa nyomokat látott.

- Ezeken a részeken feküdhettek néhányan - mondta. – Ginny, gyere ide, kérlek.

Lánya azonnal mellette termett.

- Nézd csak ezt a pár foltot – mutatott Mr. Weasley a padlón szétszórt, néhány helyen felcsillanó vöröslésre.

Ginny leguggolt, majd pálcájával megvilágítva és átvizsgálva komoran jelentette ki.

- Vér.

Egy pillanatra néma csend támadt, noha igazán egyikőjüket sem lepte meg, hogy egy ilyen állapotban lévő szobában találhatnak sérülésekre utaló nyomokat.

- Kíváncsi vagyok mi történt – szólalt meg végül Ron, közelebb lépve húgához.

- Én nem hiszem, hogy tudni szeretném – borzongott meg Hermione.

Ginny felállt.

- Én viszont szeretném tudni, és főleg azt, hogy hol van Harry.

- Nos, a nyomok túl régiek ahhoz, hogy lekövethetnénk – mondta Mr. Weasley feléjük fordulva, míg Mundungus a romokat vizsgálgatta. – Emellett lehet, hogy nem is Harryt, hanem a halálfalókat követnénk, és akár Tudjukkibe is beleszaladhatunk.

- Tehát? – kérdezett rá Ron.

Apja felsóhajtott.

- Nem tehetünk semmit. Amíg Harry nem ad jelt magáról, addig…

Ginny mérgesen felcsattant.

- Addig ülünk a babérjainkon?! Látod ezt a szobát, apa? – mutatott körbe indulatosan. – Lehet hogy fogságban van, és Tudjukki éppen kínozza!

- Tudom! – szólt rá Mr. Weasley erélyesen, mielőtt folytathatta volna. – És ha van jobb ötleted, hallgatom! De jelenleg fogalmam sincs, hol kereshetnénk!

A fiatalok rábámultak. A Weasley család fejét ritkán lehetett ilyen kitörésen kapni, akárcsak a szelíd Lupint. Ginny pedig elszégyellte magát.

- Ne haragudj apa. Tudom, hogy nem csak én aggódom miatta.

A férfi mélyet sóhajtott, majd a szóváltás szünetében Mundungus hangja csendült.

- El kellene tűnnünk innen. Ahogy láthattátok odakint, a muglik is észrevették hogy történt valami. Hamarosan el fogják lepni a házat.

Mind beletörődően bólintottak.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Ez aztán a ház – morogta Piton, ahogy körbenézett, miután megérkeztek, és közös erővel elhelyezték Anushat egy az előtérből nyíló kisebb szobában, majd kiléptek ismét a belső térbe.

Valójában az épület nem volt akkora, mint a régi Black ház, csupán más elosztású. Aki tervezte, sokkal nagyobb tereket hagyott odalent, szobák felosztására valószínűleg csupán az emeleten gondoskodott. Így eshetett meg, hogy az előszobával szemben egy tágas, és barátságos társalgó és nappali keresztezéséből álló helyiség kapott teret, meglehetősen sok ember befogadására alkalmasan.

Harry kábán rábólintott a megjegyzésére. 

- Én vagyok a titokgazdája. Nem olyan régóta használjuk – mondta, majd erősen bicegve megindult a ház konyhája felé, hogy igyon egy teát, és leülhessen végre pihenni egy kicsit.

Piton összehúzott szemmel követte, nehézkes mozgását figyelve. – Itt tartjuk a Rend teljes körű gyűlését. Sokaknak ugyanis, mint tudod, nincs bejárása a Grimmauld térre. 

A férfi biccentett, hogy érti, majd azt mondta. 

- Szükség lenne egy különleges kenőcsre, amivel bekenhetnénk a sebedet, mielőtt ennél is nagyobb gondot okozna – állt meg a székbe leroskadó fiú felett. – El tudom készíteni, de kellene hozzá…

Harry fáradtan közbevágott.

- Minden menedékben vannak készleteink, sosem lehet tudni mire lesz szükségünk. Következésképpen bájital hozzávaló is van épp elég.

Piton elégedetten biccentett.

- Ha megmutatod hol van, egy órán belül lekezelhetjük a sérülést.

Harry az egyszerűbb módot választotta. Ahelyett, hogy nagy fájdalmak kíséretében körbejárta volna a házat, ülve maradt, és elmagyarázta a férfinek, mit hol talál pontosan. Aztán intett a pálcájával, hogy italt készítsen.

- Teát vagy kávét? – tette fel utolsó kérdését a bájitalmesternek, majd miután meghallgatta a választ, a férfi ment a dolgára, ő pedig miután kortyolt párat az elkészült teából, levéve szemüvegét megdörzsölte egy kicsit az orrnyergét, majd fáradtan lehajtotta a fejét az asztalra.

Érezte, hogy nem csupán az őt elért átok miatt ilyen kimerült. Nem tudta még kellően irányítani a rendelkezésére álló mágiát, éppen ezért most különösen legyengítette, hogy ekkora koncentrációval és ilyen mértékű erőben kellett alkalmaznia. Olyan érzés volt, mintha a benne lévő energia és lüktetés hirtelen lemerült volna egy kicsit – erre a gondolatra még így félálomban is elmosolyodott.

Legközelebb már csak arra eszmélt, hogy valaki megfogja, majd enyhén megszorítja a vállát. Halkan felsóhajtott, mikor rájött hol is van, majd felemelte a fejét, és rátekintett a mellette álló férfire, de csupán egy jól behatárolt fekete foltot látott belőle, s nem igen sikerült kivennie az arcvonásait.

Aztán rájött a megoldásra. Felvette az asztalról a szemüvegét, majd visszaillesztette a helyére.

Ekkor tudatosult csak benne, hogy a lába mostanra már elviselhetetlenül fájt. Elfintorodott, és hirtelen nem is értette hogyan volt képes aludni.

- Elkészültem – mondta Piton, miután látta, hogy Harry végre tökéletesen felfogja jelenlétét. – Fordulj egy kicsit kifelé - azzal odaadta a fiú kezébe a tégelyt, és egy másik kisebb fiolát. – A bájitalt idd meg. Segíteni fogja a gyógyulást. Az elixírrel pedig alaposan kend be a sebszéleket. Ezzel majd rövid időn belül összehúzódik, és feloldja az átok hatását. Még kétszer ismételd meg három órás időközönként.

- Köszönöm – mondta Harry, azzal jobban szétszakította a nadrágját, hogy hozzáférjen a sérüléshez, mire egy pillanatra a levegő is benne szorult.

A lyuk egészen megnőtt azóta, ha nagyon akarná, már egy kisebb ököl bele is férne. Erősen grimaszolva látott neki a műveletnek, miközben Piton egy biccentés után, mellyel köszönetét fogadta, leült vele szemben, majd felmelegítve az előzőleg elkészített kávét, kortyolgatni kezdte.

Miután Harry végzett, és már nem csupán a fájdalmával foglalkozott, visszazárta a tégely tetejét, s megtisztította a kezét. Mielőtt figyelmét Pitonra irányította volna, ismét lekapta a szemüvegét, s megdörzsölte szemeit, kimerültségének hála ugyanis látása már a lencse segítségével sem volt tökéletes.

A bájitalmester eltűnődve figyelte.

- Nem gondolkoztál még rajta, hogy mennyire hátrányosan érinthet a szemüveged? Amennyiben összetörik, vagy elhagyod, lényegesen védtelenebb lennél. Márpedig egy ilyen gyengepontot nem engedhetsz meg magadnak.

Harry visszaillesztette az említett eszközt a helyére, s immár úgy nézett rá fel, hogy képes volt tisztán kivenni az alakját.

- Tudnál rajta segíteni? – kérdezte.

Valóban nem bánta volna, ha többé nem szorulna rá a szemüvegére. Megtapasztalta már a Piton által említett hátrányt, kezdve az esőcseppek megmaradásával a felületén, a bepárásodáson át a lencse eltöréséig. Mindeddig azonban nem foglalkozott vele, hiszen úgy tudta, ezt a problémát a varázslat sem képes orvosolni. Emellett a kontaktlencse sem jelentene praktikusabb megoldást.

A férfi hümmögött egyet.

- Csak a bájital nem jelentene megoldást. Szükség lenne egy ráolvasásra, vagy valamiféle bűbájra.

Harry széttárta a karját.

- Akkor miről beszélünk?

- Gondolkozz Potter! – szólt rá Piton némileg ingerülten. – Az erőd mostanra talán Dumbeldoret is meghaladja. Amennyiben elkészítem a bájitalt, míg te a segítségemmel összekombinálsz néhány már létező igét, akkor megoldhatjuk a problémát. 

Harry eltűnődött. Egyáltalán nem volt rossz ötlet, és ha Piton szerint sikerülhet, ám legyen.

- Próbáljuk meg - mondta.

A férfi láthatóan már el is gondolkodott a megoldáson.

- Külön kihívás lesz – dünnyögte, s ez mintha elégedettséggel töltötte volna el. – Úgy látszik, te sok ilyen helyzettel látsz el. Egyébként is gyakorolnod kell még a pálca nélküli varázslást, ha jól emlékszem. Így semmi akadálya nem lenne annak, hogy ezzel is foglalkozzunk.

- Rendben – egyezett bele Harry. – S ha már erről van szó, Anusha jegyzeteit is át kell néznünk, ezért nem ártana, ha ezúttal te tennéd tiszteletedet a Grimmauld téren.

Piton megfeszült egy kissé.

- Szerinted ez bölcs dolog lenne?

Harrynek nem kellett magyarázni mire gondolt.

- A Rendtagok már tisztában vannak Dumbledore halálának körülményeivel. És ha még nem is kedvelnek, ami valljuk be nem lenne túlzottan új a számodra, – folytatta mindenféle gúny nélkül, csupán a tényeket ismertetve – azzal tisztában vannak, hogy a mi oldalunkon állsz, és már sokszor segítettél nekünk. Amúgy meg, - vont vállat – a ház az enyém. Azt hívok oda, akit akarok. Csupán fel kell majd oldanom, a korábban miattad vont plusz védelmet. Addig ugyanis nem juthatsz be.

- Rendben van – egyezett bele Piton pár perc hallgatás után. – De számítanod kell rá, hogy a Nagyúr bizonyára sűrűbben fog magához szólítani, mint minden halálfalóját, a mai eset után. Ugyanis alighanem dühödten próbál majd visszavágni valamilyen módon, és elfogni téged.

- A ti Nagyuratok egy nagy marha! – vágta rá Harry Piton megjegyzésére. - Folyton a szenvedésemet akarja látni, és elérni, hogy megalázkodjak előtte, ahelyett, hogy legalább megkísérelt volna egy Avadát rám mondani, amivel egy csapásra elintézné a problémáját.

Piton kicsit meghökkent, majd halványan elmosolyodott.

- Nem vitatom. De valljuk be, talán mindezidáig pont ez volt a szerencséd.

- Hmm. Ott a pont – morogta Harry. 

Erre már a férfi felnevetett. Rövid, és éppen csak hogy vidám, de akkor is nevetés volt.

Harry félrehajtott fejjel figyelte.

- Furcsa téged nevetni látni – jegyezte meg.

Piton ugyan nem szólt rá semmit, de egy cseppet sem rontotta el a megjegyzés a kedvét, igaz azért visszatért szokásos arckifejezéséhez.

- Az utóbbi időben te se sűrűn engeded meg magadnak ezt a gesztust – vizsgálgatta a fiú arcát sötét tekintetével.

- Valóban – viszonozta a pillantását Harry. - Mostanában nem sok okom volt az örömre.

Piton már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, amikor fájdalom hasított az alkarjába, és égni kezdett a Sötét Jegye.

Jobb kezével önkéntelenül is odakapott, s fintorogva nézett Harryre.

- Megmondtam. Máris szüksége van a halálfalóira – állt fel a férfi. – Valószínűleg a Nagyúr a következő két hétben alaposan le fog kötni. Az azt követő napokban azonban felkereslek a főhadiszálláson, addig törd meg a védelmi varázst, aztán pedig maradj nyugton. Lehetőleg ne csinálj semmit, csak Ms. Grangerrel tanulmányozzátok a könyvet és jegyzeteket. – Kezét még mindig égő jegyére szorította, miközben végigmérte a megviselt fiút. – Rád fog férni az a két hét.

Harry csak fásultan bólintott.

- Remélem eljön majd az az idő, amikor tőled is azt hallhatom, hogy kimondod: Voldemort.

Piton már távozó félben volt, ám erre a megjegyzésre még visszafordult.

- Alig várom már Harry. Alig várom – ismételte maga elé, miközben végigsietett az előszobán, hogy elhagyva a házat hoppanálhasson.

Harry pillanatnyilag nem tudta mit kezdhetne Anushaval, hiszen majd csak a Grimmauld téren lesz lehetősége megkérni a Rendet, hogy gondoskodjanak a lány temetéséről. Különben sem volt vele tisztában, vannak e rokonai, akiket értesítenie kellene.

Ezért fogta a Piton által készített csodaszert, és bicegő léptekkel ő is elhagyta a menedékül szolgáló házat.

A főhadiszálláson sokan ébren voltak, nem törődve a késői időponttal. Tanácstalanul álltak a tények előtt, melyeket az Anusha Brown házából hazatérők osztottak meg velük. Lupin aggódva beszélgetett Mr. Weasleyvel, de őrjítő tehetetlenségük mit sem változott. Ginnyvel alig lehetett bírni, Hermione Ronnal beszélgetett, miközben igyekeztek nyugtatgatni a vörös hajú lányt.  

- Ha valaki még ezt is túlélhette, még ha a középpontjában is volt, az Harry – vigasztalta húgát Ron.

- Sőt könnyen lehet, hogy ő maga idézte elő – tódította Hermione, aki szavai ellenére legalább ugyan annyira tördelte a kezeit idegességében, mint a fel – alá mászkáló Mrs. Weasley, aki hogy elterelje figyelmét, ételt, szendvicseket, teát és kávét készített, s osztogatott szorgalmasan.

- Ezt jól mondtad! – szólt oda a fiataloknak Mordon, elkapva a szavaikat.

- Látod! Pedig Rémszem aztán túlélt már egy s mást – kapott a megjegyzésen Ron.

Mikor aztán a frissiben kihelyezett apró kis jelzőbűbáj, mely azt a célt szolgálta, hogy azonnal tudjanak róla, ha valaki érkezne, mint egy csengő hangja végigsöpört a bent lévőkön, és fordultak is az ajtó felé.

Harry teljesen kimerülten, véres talárban toppant be a régi Black kúriába. Mikor felnézett, némileg megrökönyödve látta, hogy mekkora élet van még ilyenkor is házban. Aztán persze leesett neki, hogy valószínűleg érte aggódtak, és fásultan készült fel a várható kérdésözönre. Jobban örült volna, ha nem veszik észre, hogy nincs otthon.

Mindenesetre a Rendtagok között a megkönnyebbülés moraja futott végig, ahogy meglátták épségben visszatérni a fiút. Ginny csak nézte Harryt, ahogy láthatóan nem a legjobb formában megtorpan az előtérben, miközben mérhetetlenül megkönnyebbült, és igyekezett minden formában magába fogadni és érezni a közelségét.

Lassan indult meg Harry felé, s jól tudta, nem sikerül majd uralkodnia hevességén és ki fog belőle törni az idáig halmozódó feszültség. Ahogy odaért kedvese elé, indulatosan püfölni kezdte annak mellkasát, és a szavak valósággal kitörtek belőle.

- EL TUDOD KÉPZELNI, MENNYIRE AGGÓDTAM?! – s igyekezett visszatartani könnyeit. Harry nem ellenkezett, nem tett semmit, csak némán hagyta, hogy folytassa. – Elmentünk Anusha házához is, hát had ne mondjam mit találtunk ott! Minden romokban, vér és törmelék. És szabad tudnom mért nem hívtál minket, hogy segíthessünk?! Szerinted minek csináltuk meg azt az átkozott Aiderat?!

Harry most már megmozdult. Lefogta a kezeit, és hogy a szóáradatot is megállíthassa, emelt hangon mondta.

- Igazán oda kellett volna hívjalak titeket is, mikor még abban sem voltam biztos, hogy Pitonnal megússzuk?! Voldemort is ott volt Ginny – a lány erre megremegett, és a levegőt is benntartotta. – Nem gondolod, hogy odahívom a szeretteimet, a barátaimat, hogy megölhesse, s engem zsarolva kedvére kínozhassa őket!! – észre sem vette, hogy a végére már ugyan úgy kiabál, mint az előbb a lány, aki most kissé hátrébb húzódott.

Harry dühösen engedte el, majd egyik kezével beletúrt már eddig is jócskán zilált hajába. Lába, bár enyhébben, mint rövid alvásából ébredése után, még mindig meglehetősen fájt, így sántítva sétált el a legközelebbi fotelhoz.

- Átvert a csaj mi? – kérdezte Ron megtörve a csendet, miközben ő is aggódva figyelte milyen nehézkesen mozog barátja.

- Nem – rázta a fejét Harry, miután egy sóhajt hallatva leült. - Ő mentett meg. Feláldozta magát értem – mondta. – Ő…ő szeretett engem – szólt sokkal halkabban, még mindig a történtek felett hitetlenkedve.

Ginny csak nézett, Hermione pedig halkan megkérdezte.

- Anusha meghalt?

Harry felnézett.

- Lucius Malfoy ölte meg. Persze nem egészen így tervezte.

- És – nyelt egyet Ginny. – Szerelmes volt beléd?

- Minden bizonnyal. Máskülönben nehezen tudom elképzelni miért mondta azt amit, és miért rántott el az átok útjából, hogy az helyettem őt találja el – felelte Harry.

Nagyon nem érezte jól magát. Bár ezúttal akaratlanul, és teljesen váratlan módon, de mégis ő volt a felelős Anusha haláláért. Alig ismerte a lányt, és éppen ezért fel nem foghatta hogy az hogyan lehetett annyira elvakult, hogy még így is szerette őt. Bár az is igaz, hogy ő sem ismerte Cedricet, mégis meghalt volna még helyette is. Na de neki ez volt sorsa, az átkozott jóslat ezt írta elő, míg ez a lány még olyan fiatal és szép volt

Fáradtan lehunyta a szemét.

- Hallhatnánk az egész történetet? – kérdezte Remus csendesen.

- Ó hogyne – felelte Harry, majd kissé feljebbült, hogy kényelmesebben elhelyezhesse a lábát, ami éppen kellemetlenül feszült. Bizonyára amiatt, hogy az elixír hatására lassan de biztosan összehúzódik, gondolta magában, s le is pillantott, hogy ellenőrizze, hol is tart jelenleg.

Ahogy barátai követték a tekintetét, és meglátták a sebet, felszisszentek. Ginny azonnal előtte termett, és leguggolva hajolt a combja fölé, hogy megvizsgálhassa. Nem is érezte jól magát a ténytől, hogy idáig eszébe sem jutott, hogy egyáltalán leellenőrizze nincs e komolyabb baja Harrynek.

- Mért nem szólsz, hogy egy ekkora sérülés van a lábadon?! – szólt ingerülten, ám amikor emelte a pálcáját, hogy összeforrassza a sebet, vagy legalábbis megpróbálkozzon vele, a fiú rövid időn belül másodszorra fogta le a kezét.

- Ne! – Ginny kérdőn, és határozottan mérgesen nézett fel rá. – Ez a halálfalóknak egy továbbfejlesztett szúró átka – magyarázta Harry, és a Rendtagok felé fordult. – Amint áthalad rajtad, – nem mintha ez nem lenne éppen elég – meglehetősen nagy lyukat hagy, és amíg egy összetett kenőccsel le nem kezelik, a seb folyamatosan tovább tágul. Hiába forrasztanád össze, mert a sérülés újra kitágulna.

- A szemétládák – morogta Alastor.

Harry lehajolt egy kissé, hogy megnézze jelenleg mekkora a seb.

- Most már egész szép – dünnyögte.

- Egész szép?! – hápogott Ron.

- Ezt úgy értsük, hogy te már kezelted? – kérdezte Hermione sápadtan, s igyekezett nem nagyon odanézni.

A fiú felpillantott.

- Igen. Pitonnak egy órájába telt, de megcsinálta – azzal előhúzta a zsebéből a kenőcsös tégelyt.

- Akkor mégis mekkora volt? – kérdezte Ginny, miközben elvette szerelmétől a csodaszert és egy pillanatra szemügyre vette, majd azonnal ismét Harryre figyelt.

- Hagyjuk – legyintett a fiú. – Elmesélném amire kíváncsiak vagytok, aztán megyek lepihenni. Nagyon kimerített, hogy kénytelen voltam mágia kitörést alkalmazni.

Ron ezt hallva enyhén elvigyorodott.

- Tehát nem trafáltunk mellé. Te okoztad azt a nagy felfordulást.

Barátja bólintott.

- Igen én. Elég érdekes csapdát állított fel nekem Voldemort, és csak így tudtam kitörni.

Aztán vett egy mély levegőt, és belefogott. Mindent elmondott egészen onnantól, hogy Pitonnal találkozott, odáig, hogy valakire szeretné rábízni, hogy elrendezze Anusha temetését.

- Bízd csak ránk, Harry – mondta Mr. Weasley. – Elvégre neki köszönhetjük, hogy itt vagy.

- Igen – szólt csendesen a fiú. – Neki.

- Perselus igazán jó szövetségesednek tűnik – nézett rá Lupin, hogy gyorsan elterelje Harry gondolatait a lány önfeláldozásáráról, ugyanis nagyon jól látta, hogy a fiú lelkében komoly nyomot hagyott a dolog.

- És az én alakomban volt – fintorgott Ron.

Harry fel sem vette a megjegyzést, csupán hümmögött egy sort, majd azt mondta.

- Piton nem futamodik meg egykönnyen, és sokkal erősebb, mint ahogy azt a „kollégái” gondolják. Habár sejtéseik lehetnek, mert határozottan tartanak tőle, na meg nem is véletlenül foglalja el már jó ideje Voldemort egyik elsőszámú emberének a posztját. Bármennyire is hihetetlen még az én számomra is ezt kimondani, de tényleg megbízom benne. A segítségével sokat léptünk előre, és a köztünk lévő gyűlölködő viszony is rendeződni látszik.

A beszámolója után Harry valóban nem vágyott már másra, csak egy kis pihenésre. Mikor felállt, kissé bizonytalanul indult az emeletre, és arcáról lerítt, hogy nem csupán a fizikai sérülések viselték meg.

- Ne segítsünk? – kérdezte Hermione és Ron egyszerre.

- Biztos hogy jól vagy? – toldotta meg Remus.

- Jól vagyok – vágta rá Harry, szinte azon nyomban, hogy Lupin befejezte mondatát, mintha pontosan tudta volna, hogy ezt kérdezik majd.

- Hogyne…- bólintott egyet a férfi. Elég régen ismerték már Harryt ahhoz, hogy tudják, mikor jobb békén hagyni.

- Ó, még valami – fordult vissza a fiú, és arca nagyon komoly volt, ahogy szembenézett az előtte álló Rendtagokkal. – Előreláthatóan nem egészen három hét múlva Piton idelátogat. Nekem fog segíteni. Ismét teljes jogúan használhatja majd a főhadiszállást – jelentette Harry, és egész viselkedéséből kitűnt, hogy nem fog figyelembe venni semmilyen ellenvetést.

Igaz, ahogy ránéztek a fiúra, nem is készült egy tag sem erre. Mindenki számára nyilvánvaló volt, ha valakinek, hát Harrynek meglenne az oka, hogy ne akarjon egy fedél alatt lenni a férfivel. De ha ő a háború és győzelem érdekében hajlandó vele együtt dolgozni, akkor nekik nincs joguk közbeszólni.

- Ha lehet, adjátok ezt tovább a többieknek is – mondta még Harry, mire azok rábólintottak. – Remus, Hermione, – nézett az említettekre – holnap beszélhetnék majd veletek? – kérdezte egészen más hangon. Ez már nem határozott kijelentés, majdhogynem parancs volt, csupán egy barát kérése.

- Természetesen – felelte azonnal Lupin. – Majd csak két nap múlva lesz dolgunk, úgyhogy ne aggódj, elérhető leszek.

Hermione is bólogatott.

- Igen, én is Harry. Persze.

A fiú halványan elmosolyodott.

- Köszönöm. Ginny – nézett a lány felé, aki már oda is lépett, és megfogta a fiú kezét. – Rád pedig már most is nagyon nagy szükségem lenne – mondta, mire kedvese máris kicsit hozzásimult, és hálás volt, amiért Harry nem zárkózik el. – Arra, hogy velem légy – folytatta a fiú halkan. – De kérdezni még ne kérdezz.

Ginny gyengéden megszorította a kezét, hogy érti, és elindultak felfelé, miután elköszöntek a többiektől. A szobájában Harry lezuhanyozott, tiszta pólót vett, amiben majd aludhat, egy egyszerű alsónadrággal, majd miután Ginny begyógyította pár sebét, a lánnyal együtt befeküdt az ágyba, szorosan magához vonta, s miközben szerelme a homlokába lógó selymes tincseket simogatta, álomba merült.

Az elkövetkező két napban Harry kellően kipihente magát. Hermionera rábízta a jegyzeteket és a könyvet, amit Anushatól hoztak, de nem hagyta egyedül a dologgal. Együtt gondolkodtak, és próbáltak rájönni miről is szólt pontosan a pálca készítés varázslata. Nem haladtak túl gyorsan, de ezúttal nem is idegeskedett emiatt, mert tudta, hogy Piton megérkeztével új lendületet kapnak, és remélhetőleg megoldják a kérdést.

Eközben Lupinnal arról beszélgetett, milyen edzések és képzés vár majd rá a bájitaltanár vezetésével, aki láthatólag nagyon otthon van a pálca nélküli varázslatok terén, végül Ginnyt is bevonva elmesélte mit javasolt Piton a látásával kapcsolatban. A lány, mint gyógyító kicsit szkeptikusan fogadta, bár azt elismerte, hogy egykori tanáruknál senki sem ért jobban a bájitalokhoz, s amennyiben a segítségével Harry valóban képes lesz pár gyógyító és látásjavító ráolvasásra, végülis elképzelhető.

- Ha már a szemüveget is leteheted, azt hiszem végkép érdekes élmény lesz a tekintetedbe nézni – mondta a lány elgondolkodva. – Már nem lesz ott az üveg és a keret zavaró tényezőként.  

- Engem elsősorban inkább azért érdekel, mert ha sikerül, nem kell félnem, hogy felhasználhatják ellenem. Bárhonnan is nézzük, elég nagy hátrányt jelentene, ha véletlenül szemüveg nélkül találnám magam.

- Persze, persze – dünnyögte a lány, majd elvigyorodott. – Ráadásul már most is hihetetlenül szexi vagy, de anélkül meg! Bár kicsit furcsa lesz megszokni.

Harry zavartan nézett rá.

- Javíthatatlan vagy.

Ginny felnevetett, és odahajolt hozzá, hogy megcsókolja.

- Nem. Csak szerelmes. És tisztában vagyok az értékeiddel. Mint például azzal, hogy ha ennél is vonzóbb lennél, már letámadnának az utcán járókelő nők.

Harry megcirógatta az arcát.

- Teljesen bolond vagy, ugye tudod? – kérdezte kedvesen, majd az idáig a lány arcán játszó kezét a mélyvörös tincsekbe simította, és magához húzva a fejét, hosszan, szenvedélyesen megcsókolta.