A férfi rémült arccal kapta fel a fejét, és egy lépést hátrálva már készült hogy hoppanáljon, de Harry már felé is intett pálcájával, s egy hoppanálásgátló térrel vette körbe.

Ron és Neville azonnal közelebb lépett, a fekete hajú fiú pedig elésétált, és érdeklődve szemlélte az ijedt férfi arcát. Nem volt számára ismerős, de már értette mi volt a furcsa mágia amit érzett. A halálfalón hasonló varázs volt, mint amit ő maga mondott Pitonra Anusha házában. Ez pedig, akárcsak a férfi által alighanem kimondott ige, - hogy sikeresebben legilimentálhassa - Voldemorttól származott. Bármikor felismerte volna a mágiáját.

Eközben a területen halálos csend uralkodott, s mindenki Harry, és az ismeretlen férfi kettősét figyelte.

Harry felemelte a pálcáját, és egy hosszabb varázsigét motyogott, mire az előtte álló arca változni kezdett. Többen csodálkozó hangokat hallattak, a zöld szemek pedig várakozóan tekintettek a halálfalóra.

- Üdvözöllek, Nott – szólt gúnyosan, mikor felismerhetővé vált a torz arc.

A tömeg ekkor morajlani kezdett, eluralkodott a nyugtalanság és a félelem. Harry tudta az okát, így elkiáltotta magát, de közben Nottot tartotta szemmel.

- Ne aggódjanak, nincsenek többen!

- Honnan tudja?! – hangzott többek felől, de lényegesen elcsendesedtek a jelenlévők.

Harry feléjük fordult, barátai pedig feszülten figyelték a tehetetlen halálfalót.

- Az utóbbi időben számos fontos emberétől megfosztottuk Voldemortot. Nem kockáztat többet. Nottot is csak azért küldte ide, mert a legutóbbi összecsapásunknál ő volt az egyetlen, aki visszatért – majd ismét a férfire nézett. – Mert gyáván elmenekült. A Nagyurad nem tekinti veszteségnek, ha te lebuksz ma itt. Igazam van?

A halálfaló dühösen nézett rá.

- Megfizetsz még mindenért, Potter! – sziszegte.

Scrimegour közelebb indult hogy beavatkozzon, ám Harry amint észrevette, egy hanyag pálcamozdulat kíséretében egy halványan derengő fallal választotta el maguktól a fontoskodó politikust. Scrimegour arca paprikapirosra gyúlt mérgében, főleg miután a tömeg felől néhol nevetés hangzott fel.

- Tudod Nott, ilyen helyzetben nem tanácsos fenyegetőzni. Ráadásul ahogy elnézlek, nem is vagy túl jó állapotban! – vizsgálgatta a férfit. – Szegénykém! – ejtette ki maró gúnnyal. – Engem akartatok csapdába ejteni és megkínozni, ehelyett te tértél vissza egyedül – rakta össze a képet, kezdve Nott túlzottan bő öltözékével, ami bizonyára a mozgás okozta fájdalmai enyhítésére szolgáltak. – Voldemort nem dicsérhetett meg.

- Amit neked tartogatott, mind én szenvedtem el! – vágta oda a férfi.

Harry dühös lett.

- Majd a következő életedben gondold meg jobban, hogy érdemes e egy ilyen szemétládát szolgálni! – csattant fel.

Nott összerezzent, az emberek pedig érdeklődve, és ámulva figyeltek.

- Meg fog ölni, Potter! Erősebb nálad! – kiáltott a halálfaló.

- Félsz mi?! – folytatta Harry hidegen, figyelembe se véve az előbbi mondatokat. – Ha jól belegondolok, azzal ha most elviszünk az általunk őrzött társaidhoz, megmentjük az életedet – morfondírozott. – Ha most visszatérnél Voldemorthoz, végezne veled. Sokszorosan elbuktad a parancsait. De abban sem lehetsz biztos, mi történik akkor, ha a Főnix Rendjéhez kerülsz. Félsz. Látom – állapította meg.

A férfi gyűlölködve, és rettegve figyelte.

Scrimgeour erre már ismét felhúzta magát.

- Harry, a halálfalók kihallgatása a Minisztérium feladata! – szólt oda a fiúnak.

Harry ránézett, és csendesen azt válaszolta.

- Ahogy az elfogásuk is az lenne.

Scrimgeour csak rámeredt, de nem tudott mit felelni.

A fiú most Ronhoz fordult.

- Vigyétek el kérlek Lunával – barátja azonnal rábólintott, Harry pedig sokkal halkabban folytatta. – Szóljatok Alastornak. Mindezek ellenére Voldemort valamiért ideküldte.

- Ti is odajöttök majd? – kérdezte Ron.

A fekete hajú fiú megrázta a fejét.

- Nem. Csak akkor megyek oda, ha nagyon muszáj. Ez McGalagony dolga. Ő a Rend feje – felelte, mire barátai kicsit furcsa, talán hitetlen tekintettel összenéztek. – A főhadiszállásra megyünk – fejezte be.

- De kár hogy én nem nézhetem meg! – sóhajtott fel Luna.

Harry egy kicsit szabadkozón rámosolygott.

- Hidd el nekem, nincs benne semmi különös. És köszönöm – mondta.

Aztán visszafordult a halálfalóhoz. Háromszor villant a pálcája, szinte észrevétlenül. Nott elkábítva, megkötözve lebegett a levegőben. Ron és Luna odasétáltak, és a következő pillanatban elhoppanáltak a férfivel.

Harry pedig visszafordult az emberekhez.

- Az utolsó kérdésük az volt: És most? Most igyekszünk elkapni Voldemort híveit. Minél többet. Mert nem leszek képes egyszerre vele, és a halálfalóival harcolni, miközben a kígyóját is meg kéne ölnöm. Úgy gondolom, jó úton haladunk. Mint arról Önök is értesültek, sok halálfalóját tartjuk fogva, néhány pedig még harc közben halt meg. Ha majd arra kerül a sor, meg fogok küzdeni Voldemorttal! – fejezte be határozottan.

- És addig? Van tanácsa hogy védekezzünk? – kérdezte egy boszorkány.

Harry komolyan nézett a nőre.

- Sajnos nincs ellene receptem. Lankadatlan éberség! – idézte Mordon kedvelt mondatát. - Figyeljenek oda egymásra, és forduljanak az aurorokhoz, ha gyanúsat észlelnek. Számos kiváló varázsló és boszorkány dolgozik a Minisztériumban. Nem kell általánosítani – Scrimgeour csodálkozva tekintett rá. – Legyenek nagyon óvatosak, és körültekintőek, én magam sem tehetek mást. Ha pedig magával Voldemorttal kerülnének szembe, meneküljenek! Ne próbáljanak meg szembeszállni vele, mert fájdalmas és hiábavaló – mondta nagyon komor arccal. – A régi és igazán erős halálfalói közül már nem sok maradt szabadlábon vagy életben. A többiekkel szemben képesek lehetnek védekezésre, ha mást nem, segítséggel – fejezte be. – Most pedig, ha megbocsátanak, mi elmennénk. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Az emberek tapsolni kezdtek, és két dolgot kiáltottak oda többen is.

- Sok sikert!

- Ha szüksége lesz segítségre a háború döntő csatájában, csak szóljon, Mr. Potter! – ezen mondatokat nagyon eltökélt arcú férfiak és nők mondták. Harrynek az volt az érzése, hogy személyes elszámolnivalóval tartoznak a halálfalóknak, és Voldemortnak. Bátran ajánlották fel segítségüket.

Miután elbúcsúztak Neville-től, visszatértek a Grimmauld - téri házba.

Ginny kicsit sápadt volt, és ahogy jobban megnézte, Hermione is.

- Valami baj van? – kérdezte Harry miután lehuppantak szobájában.

- Tudod csak… - fogott bele Hermione, ám ekkor nyílt az ajtó és Ron lépett be.

- Küldetés teljesítve – vigyorgott.

- Köszönöm – mondta Harry. Ron legyintett egyet, és leült.

- Folytassátok! – nézett barátnőjére, akit az imént félbeszakított érkezése.

Hermione ismét a fekete hajú fiúhoz fordult.

- Szóval csak azon gondolkoztam, amit Nottnak mondtál. A kínzással kapcsolatban – Harry elkomorult. – Szörnyen megviselten nézett ki, még ennyi idő után is. És mindazt neked szánták. Azért figyelték a Privet Drivet. Hogy mielőtt megölnének, ezt tegyék veled – mondta csendesen. – De te olyan könnyedén mondtad, pedig ugye ezt már akkor tudtad, mikor ott maradtál ötükkel szemben. 

A szemüveges fiú hátradőlt a fotelben, és sokáig nem szólalt meg. Mindnyájan gondolataikba merültek.

- Nem tudom mit mondhatnék erre – szólalt meg végül. – Volt már szerencsém a vendégszeretetükhöz, és igen, kínoztak. De nem ez az igazi fájdalom. És ezt ő sohasem fogja megérteni.

Szavaitól Ginny csak még fehérebb lett.

- Nem akarok belegondolni mit tettek vele, abba pedig végképp nem, hogy az kis híján veled történt.

Harry csak bólintott.

A fiú inkább igyekezett elterelni a beszélgetést barátai borús gondolatairól, így elmélázva sétált oda Fawkes ülőkéjéhez, és megkérdezte, amit még nem tett barátaitól, hogy ők hogy látják a főnix visszatértét.

- Hallottad McGalagonyt nem? – mondta Ron. – A helyedben inkább csak örülnék neki. Nem mindenkinek van gyógyító erejű háziállata.

Hermione is hasonlóan vélekedett.

- Mint az nyilvánvaló, nem véletlenül került hozzád.

- Engem megnyugtat a tudat, hogy a Rendtagok szerint olyan varázsló mellé szegődik, akik még sokáig, fontos feladatot látnak el a világban. A hangsúly a sokáig-on van – nézegette Ginny szerelme és Fawkes kettősét. 

- Ki kéne találnom mit kezdjek vele – morfondírozott Harry. – Dumbledore tudott vele üzenni, ha szükség volt rá, és megállapíthatta biztonságos e a terep. Valami hasonlóra gondoltam.

Hermione azonnal fellelkesült, mint mindig, ha valamilyen megoldást kell találniuk egy adott problémára.

- Utánanézhetünk! Rengeteg könyvünk van, most már nem is csak Dumbledore, de Voldemort könyvtárából is – mosolygott a lány, és már indult is.

Tisztára mint Piton, fordult meg Harry fejében, ahogy elnézte a megoldáson gondolkozó barátját, és az egészen lázban égő barna szemeket, mire elnevette magát.

- Mi az? – nézett fel Hermione.

- Csak emlékeztettél valakire – mondta Harry.

A lány szúrósan tekintett rá, és úgy látszik megértette.

- Jaj ne, igazad van – mondta némileg kétségbeesett hangon, amit hallva Harry ismét elnevette magát.

- Nem olyan szörnyű az! Hiszen Piton rendszerint mindig megtalálja a megoldást, csupán szereti a kihívásokat – nyugtatta a fiú Hermionet.

- Mi?! – hördült fel Ron. – Már ott tartunk, hogy nem is csak te, de már Hermione is arra a denevérre hasonlít?!

- Nyugi Ron – állt fel Ginny. – Már megint nem látod át rendesen a dolgokat. Itt csupán a lelkes problémamegoldásról van szó. Harry esete egészen más – mondta, miközben odasétált szerelméhez.

- Akkor én itt is hagylak titeket, - csókolta meg Harryt – ugyanis előreláthatóan alig két percébe fog telni Hermionenak, és te is ott fogsz kutakodni a könyvek felett.

A fiú erre elmosolyodott, és mikor barátnője már indult is, még gyorsan megfogta a kezét, visszapördítette, szorosan magához húzta, és hosszan, mélyen megcsókolta.

Ginny azonnal viszonozta, így egy ideig nem is váltak el egymástól.

- Igyekezni fogok – vigyorodott el Harry, miután a csillogó barna tekintetbe nézett.

- Ajánlom is. Ugyanis jól ismerlek, amíg nem jössz rá a titokra, nem lesz nyugtod – válaszolt a lány, majd végigsimított szerelme arcán, és kisétált a szobából.

- Ennek a lánynak nyitott könyv vagyok – bosszankodott Harry játékosan, visszafordulva Hermione felé, aki felnevetett, a folyosón távolodó Ginnyvel együtt.

- Már nem sokáig menekülhetsz! – kiáltott vissza a vörös hajú lány.

- Nem is akarok – kacsintott Harry a fotelban ücsörgő barátnőjére.

Hermione megint elnevette magát, és érdeklődve nézett a fiúra.

- Mikorra tervezed a lánykérést?

- Hamarosan – foglalt helyett Harry a barna hajú lánnyal szemben. – El akarom vinni az egyik menedékházba hétvégére.

Persze azt már nem tette szóvá, hogy Ronnal így itt maradhatnak kettesben ők is, és Hermionenak is óriási meglepetésben lesz része. Ehelyett csak váltott egy észrevétlen pillantást a kviddics eredményeket taglaló sportújságot böngésző fiúval.

- Ez remek ötlet – mondta Hermione gyanútlanul. – Jaj, Ginny annyira boldog lesz!

- Hát remélem – mosolygott Harry.

Ezek után órákig törték a fejüket Hermioneval minél praktikusabb megoldáson agyalva a Fawkesal való üzenetküldés módjainak. Időközben Ron is csendesen magukra hagyta őket, ugyanis megfájdult a feje a rengeteg bűbáj és varázslat említésére.

Aztán Hermione felhozott egy furcsa példát, amolyan gondolat közvetítésre, amit egyszer egy mugli fantasztikus műsorban látott, és ez beindított valamit Harryben.

- Mintha olvastam volna valami ilyemsiről az egyik könyvben – állt fel izgatottan a fiú.

Innentől kezdve két napig csak ezen agyalt, mire rájött a legjobb megoldásra. A biztos üzenetküldésre, amihez csak egy pergamen és ige kell, és Fawkes mint a legbiztonságosabb üzenetküldő továbbíthatja a gondolatokat.

Izgatottan látott neki, hogy a gyakorlatban is kipróbálja, s amennyiben működik, elújságolja a Rendtagoknak, hiszen ez óriási segítséget jelent majd a kapcsolattartásban. Fawkes akárhol feltűnhet, ráadásul a varázslat biztonsági megoldása miatt illetéktelenek kezébe sem kerülhet az üzenet.

Miután mindennel kész volt, kicsit feszülten állt fel az esti gyűlésen, hogy a Rendtagoknak is elmondja mire jutottak Hermioneval legújabb ötletük megvalósításában.

- Az alkalmazása igazán egyszerű – kezdte, az őt figyelmesen hallgatók tekintetének kereszttüzében. – Ahogy régebben Dumbledore is használta Fawkes segítségét figyelmeztetésre és üzenetküldésre, úgy akartam én is hasonló eredményt elérni. Nem kell hozzá más, csak egy üres pergamendarab, amit a kezedbe véve - és egy általam kombinált varázsige kimondása után - arra koncentrálsz, amit közölni szeretnél a címzettel. Ehhez az információhoz senki nem juthat hozzá, csak az akinek szánják. Ennek pedig az az oka, hogy miután Fawkes átadja a pergament, azon nem írott formában jelenik meg az üzenet, hanem a kézbe véve a fejében csendül fel a küldő hangja – itt egy kicsit megvonta a vállát. – Más szóval lehetetlen elkobozni, és Fawkes szabad mozgásának köszönhetően, ami által bárhol észrevétlenül feltűnhet igazán egyszerűvé tenné a sürgős információcserét.

Miután befejezte, felnézett a többiekre, hogy mit szólnak az ötlethez, ám senki sem szólalt meg, csupán némán figyelték.

- Azt hittem, jó ötletnek fogjátok találni – szólalt meg ismét kicsit elbizonytalanodva. – Ha valakit gyorsan figyelmeztetni kell, vagy üzenni neki valamit, ez egyszerűvé és biztonságossá tenné. Igaz a gondolat közvetítéses dolog ötlete Hermionetől ered, így nem enyém az érdem, és az is tény, hogy egy ostoba mugli felvetés alapján, de szerintem ez remek….

- Harry! – intette le Lupin a feszengő fiút. – Már amint belekezdtél tudtam, hogy nem mindennapi megoldást találtál, és részemről máris elfogadtam. Egyszerűen csak megdöbbentő, hogy erre két nap után jutottatok, még akkor is, ha az egyik legokosabb boszorkány nyújtott segítséget.

- Ó – nyugodott meg egy kicsit Harry, míg Hermione elpirult. – Ahogy azt mondtam is, leginkább Hermione gondolatközvetítéses felvetése indította el a megoldás ilyen irányú keresését. Egyszerűen úgy gondoltam, ennél biztonságosabb módot nem találhatnék. A varázsigéhez nagy segítséget nyújtott Dumbledore egy régi varázslatokkal foglalkozó kötete, amikor az okklumencia és legilimencia tudománya még nem volt annyira elterjedt azok körében, akik alkalmasak rá, így különféle más módszerekkel helyettesítették. Ebből kombináltam össze kettőt, és hát…

Elővarázsolt egy pergamendarabot, ami láthatóan üres volt, majd pálcáját hozzáérintve úgy tűnt némán koncentrált valamire. Miután befejezte, a pergamen egy pillanatra felfénylett, majd kihunyt.

- Az alkalmazandó varázsige a Credo inveriam. Normál esetben Fawkes csőrébe adnám, hogy továbbítsa, de most megmutatnám a használatát – azzal ellebegtette a papírdarabot Lupin, és a mellette ülő Tonks felé. – Az üzenet Remusnak szól – mondta, ennek ellenére a jelenleg szőkésbarna hajú nő előtt állt meg a pergamen. – Tonks, megtennéd, hogy elveszed?

A boszorkány vidáman bólintott, és teljesítette a kérést.

- Amennyiben neked szólna, már hallanod kellene a hangomat a fejedben – mondta Harry.

- Nem hallok semmit – rázta meg a fejét Tonks.

Harry bólintott.

- Odaadnád Remusnak?

A férfi átvette az üzenetet, mire látszott, hogy valami másra figyel, amit alighanem csak ő érzékel, majd elmosolyodott.

- Tökéletesen működik.

- Hát Harry, engem már az első két percben meggyőzték – zengett fel Kingsley mély hangja.

- A Minerva által összehívott teljes körű gyűlésen tájékoztatni fogjuk a többieket is arról, hogy esetleg kaphatnak ilyen üzeneteket. Gondolom egy új pergamennel hasonló módon válaszolhatunk – mondta Mordon.

- Persze. Fawkes érteni fogja, ha szólsz neki – felelte Harry.

- Végre bárki elérhető lesz, még akkor is, ha éppen olyan helyzetben van, hogy hagyományos úton nem sikerülhet kapcsolatba lépnie más Rendtaggal – bólogatott elégedetten Mrs. Weasley, aki a szerettei biztonságát mindennél fontosabbnak tartotta, akárcsak Harry. Szemében büszkeséggel nézett fel a fekete hajú fiúra, aki éppen kifújta egy kicsit magát.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A várakozásokkal ellentétben Piton az ígértnél hamarabb jelentkezett. Igaz nem személyesen, hanem ismét a medállal üzent. Ez eszébe juttatta Harrynek, hogy nem ártana, ha végre gondoskodna róla, hogy a férfi ismét bejuthasson a főhadiszállásra. Megkérte hát Remust, hogy a következő gyűlésen szóljon az apró Flitwick professzornak, hogy mivel úgy is ő volt az, aki a védelmet megalkotta, most oldja fel a bűbájt.

Ő maga pedig elindult, hogy találkozzon Pitonnal.

Úgy tűnt a férfinek van egy kis ideje, hogy kifújja magát, mert a Promised házba hívta Harryt. A fiú ezt egy cseppet sem bánta, ugyanis valóban teljes értékű Rendtagnak tekintette Pitont, amihez természetesen az is hozzá tartozott, hogy használhatja a biztonságos pihenőként fenntartott házakat is.

Egykori tanára igencsak hajszoltnak tűnt, ami rögtön eszébe juttatta Harrynek, hogy Voldemort minden erejével őt figyelheti, hogy találjon egy olyan pontot, ahol megfoghatja. Piton figyelmeztetése után azonban, a hozzá közel állókat megkérte, hogy lényegesen óvatosabban mozduljanak ki, amit hála istennek meg is tettek neki. Igaz arról még elfelejtette megkérdezni Alastort, hogy Nott halálra ítélt küldetése milyen célt is szolgálhatott pontosan.

- A főhadiszállásra még nincs alkalmam visszatérni, de amint hosszabb időre szabaddá válok, megejtjük a képzésedet és a pálca mibenlétének kutatását – kezdte Piton, miután kényelmesen elhelyezkedtek a nappali egy-egy foteljében.

Harry bólintott.

- Rendben van. Gondolom már nem azon az egy héten fog múlni felkészülök e ellene, vagy sem.

- Remélem is, hogy nem azon – vágta rá a férfi. – Ms. Grangerrel jutottatok valamire?

- Nem sokra. Történt is közben egy s más – mosolyodott el a bájitalmester felhúzott szemöldökét látva.

Azzal beszámolt Fawkes újbóli felbukkanásáról, az üzenetküldési ötletükről, a gyakorlópályán tett rögtönzött beszédéről, és Nott lebukásáról. 

- Mi lett volna, ha még abban sem egyezünk meg, hogy nyugton maradsz? – gúnyolódott a férfi. – Bizonyára csak ötször ennyi dolog történt volna veled. 

Harry vigyorogva megvonta a vállát.

- Esküszöm, én nyugton voltam.

- Na persze – húzta el a száját Piton. – Már ha tisztában lennél vele mit jelent ez a fogalom – morogta, majd legyintett egyet. – De ez most mellékes. Az, hogy Fawkes visszatért és téged választott, határozottan remek hír. Az újonnan megalkotott, elég komolyan összetett varázslat elérése szintén a javadra válik. Bár remélem, azzal nem árulok el újat, hogy sok esetben veszélyes már meglévő igéket kombinálni, nem tudva hogy reagálnak egymásra, vagy pontosan milyen hatásuk lesz. Nem véletlen, hogy a hasonlóan nagy erejű mágusok sem sűrűn teszik – nyomatékosította a férfi.

Harry hallgatott egy ideig, és furcsán vizsgálgatta egykori tanára arcát.

- Ezt sem hittem volna, hogy megérem. Te aggódsz miattam.

Piton zárkózottan nézett rá, de nem tagadta a megállapítást.

- Nem lesz baj – mondta erre Harry. – Remus sosem hagyná, hogy valami hülyeséget csináljak. Na meg aztán ott van Hermione és Ginny is, folyton vannak mellettem – mosolyodott el.

Piton bólintott, majd rátért a találkozó lényegére.

- Akkor elmondanám, miért is hívtalak ide. Az utóbbi néhány hónapban a Nagyúr különféle bájitalokat kért tőlem. Gyógyító hatásúakat és pár kínzót – Harry arca megrándult. – Nem értettem mire kell neki, hiszen akkortájt nem fogott el semmilyen fontos információval bíró embert. Aztán tudomásomra jutott, hogy újabban furcsa módon képezik a halálfalónak állt mágusokat. Jól hallottad – bólintott, látva a fiú döbbenetét. – Legújabb példája a Nagyúr próbáinak és kegyetlenségének. Akkor kezdtem el rajta gondolkozni, hogy talán embereket fognak el, hogy kínozzák őket bizonyítva mindenre elszántságukat és hűségüket. Erre kellenének a bájitalaim is, segítségként.

Harry arca elsötétült. Ha igaz, megkínozzák őket az eszméletvesztésig, majd egyszerűen beadnak nekik egy gyógyitalt, és kezdhetik elölről.

- Ha helyes a meglátásom, néhányan már elég régóta ott lehetnek – folytatta Piton. – Olyanok, akiket vallathatnak. De a helynek nem csupán ez a funkciója. Olyan halálfalóit is odaküldi, akiket büntetni akar. Mint valamilyen erőpróba, amit túl kell élniük, csupán a pálcájuk segítségével. És most jól figyelj, Harry! – nézett a fiú szemébe, és az eddiginél is komorabbá vált az arca. – Ez esetben nem szolgálja a megoldás a Sötét Nagyúrral vívott harcod elősegítését. Rád bízom, hogy oda akarsz e menni. De amennyiben megteszed, figyelmeztetlek, hogy ha kitudódik az ott jártad, a Nagyúr kutatni fogja az árulót. Sokáig pedig én sem tarthatom fenn a látszatot, ha gyanakodni kezd.

Harry megütközve bámult rá.

- De hát akkor mért kínálod fel a lehetőséget?

Piton hosszan nézegette a fiú arcát, akit olyannyira gyűlölt hosszú évekig a múlt miatt. Most azonban már egészen mást látott benne.

- Bízom a képességeidben – szólalt meg. – Úgy gondolom útját állhatod pár halálfalónak, és kiszabadíthatod az ott lévőket anélkül, hogy ez a Sötét Nagyúr fülébe jusson. Én azonban ezúttal nem tarthatok veled, de te sem mehetsz egyedül.

- Miért?

- Ahhoz hogy bejuss és túl is éld, csak olyan embert vihetsz magaddal, akiben tökéletesen megbízol, és ő ugyan így viseltetik irántad – itt egy kicsit megint érezhető volt hangjában a megszokott gunyorosság. - Egymagad pedig azért nem mehetsz, mert sok akadályt csak közös erővel vehettek, kezdve a belépéssel, hiszen nincs a karotokon a Sötét Jegy. Akárhogy is, tudom hogy te sem bővelkedsz az ilyen barátokban, ami mellesleg okos dolog, ezért azt javaslom, aki van, azt vidd magaddal. Már ha belevágsz egyáltalán – fejezte be.

Harry hosszan hallgatott. Számba vette a lehetőségeket. Ki tudja hány varázslót és boszorkányt kínozhatnak, s mennyi ideje. Rendtagok is tűntek el nyomtalanul, akikről azt gondolták, bizonyára már halottak. Most azonban már el tudta képzelni szenvedésüket Voldemort poklában.

Alighanem több muglit is elfoghattak a „felkészülés” céljából. Ők mondjuk már valószínűleg halottak. Ezen gondolkodva átjárta a harag az ebben résztvevő hatalomra vágyó és behódoló halálfalók iránt. Nem bírta felfogni milyen ember az, aki hajlandó és képes mindezt végigcsinálni. Beugrott neki Lestrange meg Dolohov arca, akik élvezettel kínoztak és öltek embereket, s kezét ökölbe szorította az emléktől. Ennek véget kell vetnie.

Ezek után mégiscsak egy nyomós dilemmával találta szembe magát. Piton szerint egyedül nem képes végigcsinálni, márpedig ez azt jelenti, hogy a barátait is veszélybe kellene sodornia. Négy olyan ember volt a közelében, akik megfeleltek a kikötéseknek. Tudta, hogy ők legalább annyira bíznak benne, mint Harry őbennük.

Piton csendben figyelte a mérlegelő fiút, s nem is kellett megerőltetnie magát, hogy kitalálja mi minden fut át az agyán. Szinte valamennyi érzelme az arcára volt írva.

Végül Harry felnézett.

- Nem dönthetek egyedül. Kérlek mondj el mindent, amit tudsz, s ha arra jutunk hogy megcsináljuk, jelzek neked az érmével, csak hogy értesülj róla.

A férfi rábólintott.

- Jól van Harry.

Harry nem teketóriázott sokat. Úgy döntött, hogy Remust meg sem kérdezi. Nem érezte jogosnak, hiszen a férfinek már ott volt Tonks, aki ráadásul terhes is. Nem teheti mindezt kockára, a családjának szüksége van rá. Éppen elég hogy tagja a Rendnek, ami nem egy életbiztosítás.

Miután visszatért a Grimmauld térre, feltűnően hallgatag volt. Egyfolytában a Pitontól hallottakon járt az esze. Érezte, hogy tennie kellene valamit, de azt is jól tudta, hogy egyedül esélytelen lenne.

- Rendben van – sóhajtott. – Beszélnem kell Ronékkal.

Barátai és Ginny egész nap nyugtalan pillantásokat vetettek rá, jól látták Harryn, hogy történt valami. Mikor aztán a fiú odalépett Ronhoz és Hermionehoz, Ginny is csatlakozott. Pár perccel később Harry szobájában gyűltek össze.

Leültek a fotelokba, a fekete hajú fiú pedig megállt velük szemben.

- Lenne egy feladat, amely valószínűleg sok ember szenvedésének vetne véget – kezdte.

- Persze Harry! – mondta azonnal Ron. – Számíthatsz ránk!

A fiú gyorsan megrázta a fejét.

- Nem! Figyeljetek, el… - de nem tudta befejezni, mert Hermione ingerülten közbeszólt.

- Ha megint azzal akarsz jönni, hogy majd te egyedül megoldod, akkor felejtsd el!

A többiek bólogattak.

Harry halványan elmosolyodott, és ő is leült.

- Nem. Épp ellenkezőleg. Nagyon is szükségem lenne rátok – barátai összenéztek, majd figyelmesen hallgatták. – De először hallgassatok végig, mert együtt kell döntenünk. A dolog messze nem veszélytelen.

Azzal beszámolt mindenről, amit Piton elmondott. Nem hagyta ki a fontos bizalmi kérdést, azt hogy bármikor csapdába eshetnek hiszen nem kizárt hogy halálfalókkal találkoznak, s mesélt arról is, hogy mit gondolt ő eddig minderről.

- Úristen! – nyögte Hermione mikor a fiú a végére ért. – Ismerve Voldemort kegyetlenségét, azok az emberek hihetetlen kínokat élhetnek át.

- Ne felejtsd el, hogy ezek nagyrészt feltételezések – vetette ellen Harry.

- De logikusak! – válaszolt a lány.

- Igaz – bólintott Ginny is. – De ha belegondoltok nagyon is nyilvánvaló. Sok megpróbáltatás lehet ott, ha a halálfalók büntetésből is kerülnek oda.

- Elkaphatunk párat közülük, sőt akivel találkozunk elvileg el is kéne, hiszen kitudódna hogy ott voltunk – mondta Ron.

- Nem. Sokkal fontosabb a foglyokat elhozni elsősorban – felelte Hermione. – A halálfalóknak megteszi az Exmemoriam.

Harry figyelmét természetesen nem kerülte el, hogy barátai úgy beszélnek, mintha már az indulásra készülnének. Éppen ezért közbeszólt.

- Jól gondoljátok meg! Egyikőtöket sem szeretném feleslegesen veszélybe sodorni. Ne csak a várható jó és sikeres oldalát nézzétek, hanem számoljatok a kockázattal is.

- Rajtunk kívül számítasz másra is? – kérdezte Hermione.

- Négy ember van, akivel vállalnám. Remust azonban nincs jogom erre kérni. Családja van. És nálatok is csak kettőtökre – nézett itt Ronra és Hermionera.

- Na nem!! Harry, ha mentek, én is veletek tartok! – mondta azonnal Ginny.

A fiú lehunyta a szemét, tudta jól, hogy így lesz.

- Igen – sóhajtotta. – Számítottam erre – nyitotta ki újra a szemeit, és ránézett a lányra. – Nem tilthatok meg neked semmit.

- De szeretnéd? – kérdezte Ginny.

- Mindhármótokban bízok. Ez vonatkozik a képességeitekre is természetesen. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lennék nyugodtabb, ha itthon maradnál biztonságban.

A lány elmosolyodott.

- Köszönöm.

Harry bár nem örült ennyire, tudta hogy Ginnynek ez sokat jelent.

- Ez akkor most azt jelenti…? – nézett barátaira.

- Te mit gondolsz a dologról? – kérdezte szerelme.

- Ha egyedül is menne, már belevágtam volna. Ahogy azt pedig az előbb mondtam, vagyunk olyan képzettek mint bármely halálfaló, ráadásul négyen lennénk. Viszont nem tudjuk pontosan mi vár ránk, s azt se lenne utolsó kitalálni hogyan hozzuk ki az alighanem rossz állapotban lévő embereket ha négyünknél többen vannak. 

- Zsupszkulcs! – vágta rá Hermione, majd picit elpirult. – Igaz, hogy nincs rá engedélyünk…

- Jaj, Hermione! Hagyd már! – legyintett Ron. – Szerintem lássunk neki!

Harry bólintott, s most Ginnyhez fordult.

- Csináljuk – mondta a lány.

- Vessünk véget annak, ami ott folyik! – szólt Hermione is.

- Akkor – tárta szét a karját Harry, s felállt. – Nincs más hátra, mint előre. Hermione, a zsupszkulcsot rád bíznám, én megyek beszélek Remussal. Ron, Ginny szerintem nektek sem ártana szólni a szüleiteknek – sorolta, s indult az ajtó felé, ám nemsokára meg is torpant. Zavartan visszafordult. – Bocs. Úgy értettem, ha ti is jónak látjátok. Természetesen - barátai értetlenül pislogtak rá. – Csak, talán… rendelkezésnek tűnhettek a szavaim – mondta csendesen.

Ginny felnevetett.

- Egyikük sem gondolta parancsnak Harry! Tudjuk, hogy érted, és már megtanultuk, hogy érdemes rád hallgatnunk, s egyébként is igazad van. Megyek, beszélek anyával.

- Én pedig örülök, hogy engem kértél a zsupszkulcs elkészítésére – mosolygott Hermione.

A fekete hajú fiú megnyugodva bólintott, azzal kilépett a szobából. Barátai követték.

- Veletek megyek! – jelentette ki a férfi azonnal.

- Nincs rá szükség, Remus! – vágta rá Harry. – Csak szóltam, hogy tudd mire számíts. Fogalmam sincs mikor érünk vissza.

- Ez veszélyes, és én segíteni szeretnék! Vagy nem bízol bennem?

- Jaj, dehogy! – ellenkezett a fiú. – Remus, neked már itt van Tonks. Babátok lesz. Nem kell felesleges kockázatokat vállalnod!

- Mert neked igen?! – villant meg a férfi szeme ingerülten.

- Én nem hagynám árván a gyerekem, és nem hagyom, hogy bajod essen. A Rend sem életbiztosítás, de ott McGalagony a vezető. Most viszont én döntök, és nem vállalom hogy esetleg veled is történhet valami.

- Ez nevetséges! Nekem kéne érted felelősséget vállalnom! – legyintett Remus.

- Ezt sokszor meg is tetted már, és hálás vagyok érte. De most feleslegesen veszekszel. Nem lesz semmi bajunk!

- De…

Harry azonban nem hagyta hogy tovább ellenkezzen.

- Vigyázunk, ígérem – lépett oda a férfihez, és megölelte. Remus beletörődően felsóhajtott, s egy rövid időre magához szorította a fiút.

- Legalább Fawkes-sal üzenj, ha segítségre lenne szükségetek, miután kijutottatok.

Elengedték egymást, s Harry elmosolyodott.

- Megegyeztünk.

Ginny és Ron is nagyjából ugyan itt tartottak Mr. És Mrs. Weasleyvel. Meg kell hagyni, az asszonnyal nem volt könnyű dolguk.

- Ginny, legalább te itthon maradhatnál!

- Nem anya! Végre Harry is hajlandó elfogadni, hogy én is menni szeretnék. Segíteni akarok nekik, és azoknak is akiket kiszabadíthatunk!

- Nem esik bajunk! Elég erősek vagyunk! – szólt közbe Ron is.

Harry ekkor lépett be a konyhába. Mind a négy arc felé fordult.

- Ó! Elnézést – biccentett, és már fordult is kifelé.

- Várj Harry! – szólt utána Mr. Weasley.

A fiú bizonytalanul nézett vele szembe. Félt hogy Arthur kérdőre vonja miért keveri már megint bele valamibe a gyerekeit. És hát lényegében igaza is lenne…

- Biztos hogy komoly esélyt látsz a sikerre, különben nem vágsz bele – mondta a férfi. – De ők is készen állnak?

Ron méltatlankodva horkantott egyet.

- Teljesen megbízom bennük – bólintott Harry komolyan. – Tudják ugyan azt, mint én.

- Azért ez nem teljesen igaz – motyogta Ron.

- De igazad van, ha arra gondolsz, hogy ez most nem segíti elő közvetlen a Voldemort elleni győzelmet, s hogy esetlegesen csak veszélybe sodrom Ginnyéket – folytatta Harry.

- Mi döntöttünk így! És már felnőttek vagyunk! – szólt közbe a lány.

Mr. Weasley hallgatott egy ideig, majd ránézett gyerekeire.

- Jól van. Csak okosan, és figyeljetek oda egymásra!

Azzal a szüleik megölelték mindkettejüket.

Harry csendben megfordult, hogy kimenjen, mikor Mrs. Weasley mellette termett.

- Harry drágám! Ügyesen – mosolygott a fiúra, és erősen megölelgette.

- Ööö… persze Mrs. Weasley. Akarom mondani Molly – hadarta gyorsan a szoros ölelésben.