1710. november 1.

-         Mindenki a fedélzetre! Megtámadtak minket!

James Hastings szélvészként rohant végig a Martalóc fedélzetén. Odaérve a kapitányi kabinhoz feltépte az ajtót és berontott.

-         Diana! Diana! Kelj fel! Megtámadtak minket!

-         Mi történt? – kérdezte álmosan a felesége.

-         Ez Hardstone!

-         Hardstone? Itt? – Az előbbi álmosság teljesen eltűnt a hangjából. – De hát, hogy talált ránk?

-         Elárultak minket Diana! És most Hardstone eljött a térképért!

-         Istenem!

-         Diana! Fogd Gerardot és menekülj! Előbb halok meg, mintsem hagyjam, hogy az a szörnyeteg kezet emeljen a fiamra!

-         Nem hagylak itt James!

-         Diana! – James karon ragadta a feleségét és egy rántással magához húzta. – Nem bánthatja Gerardot! Tudod, hogy nincs nála fontosabb!

-         Szeretlek, James!

-         Én is téged!

James Hastings szenvedélyesen megcsókolta a feleségét. Úgy csókolta, hogy tudta, utoljára teszi. Mikor szétváltak, odasétált a mózeskosárhoz, amiben a fia aludt békésen. A karjaiba vette és lágy csókot lehelt a homlokára.

-         Szeretlek, fiam! Tudom, hogy egyszer nagyon büszke leszek rád!

Azzal odaadta fiát Diananak.

-         Most menj!

Ám ekkor kivágódott a kabin ajtaja és egy fekete ruhákat viselő alak rontott be rajta. James kirántotta a kardját a hüvelyből és a férfinak szegezte.

-         James Hastings! Hát újra találkozunk!

-         Nem kapod meg amit akarsz, Hardstone!

Egy pillanattal később hihetetlen párbaj bontakozott ki köztük. A pengék szikrákat szórtak valahányszor találkoztak. Végigküzdötték magukat a kabinon, székeket döntve fel. Mindkettőjüket a Karib-tenger legjobb vívói között tartották számon, de Hastingsszel ellentétben Hardstonenak nem a becsületes küzdelem volt az erőssége. Diana már csak akkor látta meg a pisztolyt, mikor az elsült és a következő pillanatban James holtan zuhant a földre, vérrel borítva be a padlót. Egy pillantást sem vetve a férfira, Hardstone Dianahoz lépett, a pisztolyát a nőre szegezve.

-         Add ide a fiút és megkímélem az életed!

-         Mit akarsz tőle? Még csak egy kisbaba!

-         Nem hagyhatom, hogy James Hastings fia felnőjön. Utoljára mondom! Add ide a fiút!

-         NEM!

Hardstone célzott és lőtt. Diana összeesett és nem mozdult többé. A kis Gerard keservesen sírni kezdett mintha csak tudta volna, hogy a szülei nincsenek többé. Hardstone, vagy ahogy hívni szerette magát, Vörösszem, egy gúnyos mosoly közepette a csecsemőre szegezte a pisztolyát.

-         Az utolsó Hastings!

De épp mielőtt meghúzta volna a ravaszt, egy magas, szőke hajú férfi rontott be a szobába.

-         Uram mennünk kell!

-         Nem! Addig nem, amíg nem végeztem vele!

-         Uram! Itt a Főnix, a Sirius és a Merlin. Túlerőben vannak uram, mennünk kell!

-         Gyújtsátok fel a hajót!

Azzal Hardstone még egy utolsó pillantást vetett Gerardra és elhagyta a fedélzetet. A tűz majd végez vele.

A Fekete tűz felvonta a vitorláit és elhajózott. Tudta, hogy nem fognak utána jönni, hiszen el lesznek foglalva a túlélők kimentésével. Elégedetten elmosolyodott. Leszámolt a Hastings családdal. A térképet ugyan nem sikerült megszereznie, de nem baj. Köztudott, hogy nem volt a Martalócon, mivel James Hastings elrejtette, miután megtudta, hogy mindenkinek arra fáj a foga. Hosszú még az élet. És egyszer az övé lesz a térkép is.

~*~*~*~

Jim Edwards lélekszakadva rohant végig az égő hajó fedélzetén. Mindenhol holtestek feküdtek, az életben maradtak pedig rémülten próbáltak meg átmenekülni a Főnixre. Azokat, akik a tengerbe ugrottak a veszedelem elől, a Sirius és a Merlin csónakjai szedték fel. Edwards benyitott a kapitányi kabinba és az ereiben meghűlt a vér. James és Diana vérbe fagyva feküdtek a padlón. James Hastings. A tanítványa és a legjobb barátja. Hirtelen sírás ütötte meg a fülét. Az asztal alól jött. Edwards lehajolt és megpillantotta a kis Gerardot. A baba keservesen sírt, kék szemeiben rémület csillogott. A nyakában függő ezüst medáliont apró vérfoltok borították.

-         Ó szegény, szegény gyermek!

Edwards gyorsan felkapta Gerardot a földről és kirohant vele a szobából. Mikor már a biztonságot nyújtó hajó fedélzetén álltak, Edwards a könnyeivel küszködve figyelte az égő Martalócot. Nicholas White és David Turner a másik két hajó kapitányai jelentek meg mellette.

-         James és Diana? – kérdezte halkan Turner, de már tudta a választ.

Edwards tagadóan megrázta a fejét. Nicholas, Gerard keresztapja átvette a babát, és miközben lágyan ringatta, ezt suttogta a fülébe:

-         Ne aggódj, kisember! Sosem maradsz egyedül!

~*~*~*~