Megint esik az eső. Borongós, sötét az ég. S néha egy-egy villám hasítja át a tintafekete égboltot. A zuhogó esőben mégis sétál egy lány. Lassan, céltalanul bandukol. Nem tudja hova viszi a lába, egyszerűen csak megy, és hagyja, hogy az eső szinte átmossa egész testét. Teste megfeszül, amint egy-egy hideg csepp végig gördül hátán. Hosszú dús haját ide-oda cibálja a szél, s csuromvizes talárja törékeny testére tapad, csak az erősebb széllöketek választják le a ruhadarabot, hogy megtépázzák, és csattogtatva eleresszék. De mindez nem érdekli… csak megy, és nem vesz figyelembe semmit sem. Pocsolyákon gázol át, és fogai össze-össze koccannak, miközben dideregve ráeszmél, hogy fogalma sincs, hol van. Körbenéz, majd zokogástól rázkódva térdre rogy. Eddig bírta. Erős ő… nagyon is erős. De egyszer mindenkinél elszakad a cérna. S nála ez most jött el. Erősnek mutatja magát, mert annak kell lennie. Hinnie kell és reménykedni. Mert a remény hal meg utoljára… De az ő reményük, hogy végül minden jóra fordul, egyre halványabb és gyengébb. Minden az összeomlás és a vég szélén áll, s már csak egy 20 éves fiúban van mindenki reménye. Csakhogy Harry Potter már három éve eltűnt és senki nem tud róla semmit. Ginny Weasley pedig itt maradt egyedül, és senki sincs már neki. Legjobb barátnője, szerelme, testvére eltűnt, és nem tud róluk semmit, csak hogy egy veszélyes küldetésbe kezdtek Voldemort ellen. Szülei és az összes többi testvére halott. Ma kapta a hírt, hogy a minisztériumot felrobbantották, így utolsó családtagját is, az apját megölték. Ahhoz, hogy beleőrüljön a lelki szenvedésekbe, már csak egy vékony cérnaszálnak kel elszakadnia. De ez a szál kitartó és bolondul reménykedik, hisz. Mert már csak e gyenge fonál köti össze őt Harry Potter-rel, Hermione Granger-rel és bátyjával, Ronald Weasley-vel.

Lelki ereje azonban most neki is megingott, hiszen már nincs kibe kapaszkodnia. Eddig apjáért volt erős, hiszen neki sem volt könnyű, de már nincs kiért erősnek lennie. Csak halovány emlékképekért, reményekért élhet, és talán egy kicsit a bosszúért. Mert igen, e törékeny kis test bosszúszomjas, dühös és végtelenül elkeseredett.
Kívülről csak azt látni, hogy zokog, gyászol, s a földet püföli… de belül tombol, iszonyú vihar dúl benne. Míg elhatározásra jut. S már nemcsak a könnyek, vagy esőcseppek csillognak szemeiben… őrjítő bosszúvágy, méreg és hatalmas bizonyítási vágy is. Meg akarja mutatni, hogy ő nemcsak egy kis liba, aki gyerekes rajongással követi a Kiválasztottat. Ó nem… az az idő elmúlt. Immár erős felnőtt gyönyörű nővé cseperedett. Saját céljaiért küzdött és addig űzte őket, amíg el nem érte. Így lett kitűnő gyógyító és ennek a kitartásnak köszönhette életét. Bármennyire óvták, ő igenis ki akarta venni a részét a háborúból, így is történt, hogy majdnem életét vesztette egy összecsapás közben. Akkor ígéretet tett apjának, hogy nem megy a frontra, hacsak nincs más lehetőség. Azóta életeket ment és igen jól ért hozzá. Sokan köszönhetik szakértelmének életüket vagy egy-egy testrészüket. S most e céltudatos nő, a zuhogó esőben tombol. Muszáj, hogy végre kisírhassa magát és kiadhassa az összes dühét. A mocsokban térdelve, fel-felkiáltva az igazságtalanságot vádolva zokog. Észre se veszi, hogy akkora ereje lett a dühtől, hogy akaratától függetlenül kövek, ágak röpködnek körülötte, s egy-egy fát is hatalmas robajjal kidöntött helyéről.

-         MIÉRT?

-         Miért velünk történik meg mindez? Miért múlik el minden, ami szép? Miért kell sírni a tegnapért?

 A kövek és az ágak lehullnak a sárba, s Ginny Weasley megnyugszik. Egy félig tébolyodott személy nyugodtsága tör rá. Nem tudni honnan e érzés, de a hatására kitisztulnak gondolatai s feláll a földről, végignéz magán. Elhatározásra jutott. Ha törik, ha szakad, megtalálja Harry Pottert, s mindent elkövet, hogy sikerüljön neki megölnie a Sötét Nagyurat. Szemében őrült csillogással indul neki az útnak. Nem megy előtte haza. Ugyan minek menne. Pálcája, s Gringotts beli széf kulcsa nála van. Fogalma sincs, hol kezdje, de fél, ha most bizonytalanodna el, s állna meg, még jobb belátásra tér és marad, ott ahol van. Abba viszont előbb-utóbb beleőrülne. Így hát megpördül a sarkán, s London egyik kihalt utcájára hoppanál. Ma már nem megy be a Varázslók Bankjába, ahhoz túl késő van. Inkább éjszakára meghúzza magát a Foltozott üstben, s holnap neki vág a hosszú útnak. Tudja, hogy nem lesz egyszerű, és hogy valószínűleg sokszor kell majd a szabadban aludnia, vagy éhezni fog, de ez most nem számít. Meg KELL találnia Harryt.

Később, mikor már a fogadó egyik szobájában feküdt, ezzel a gondolattal aludt el, s egy gondok nélküli világba került, ahol a képzelet nem ismer határokat.