Hétfőn eléggé jókedvű voltam ahhoz, hogy elfelejtsem a szombat estét. Különben is, nem volt rajta mi elfeljthető. Tök jó kis este volt... csak éppen arra nem gondoltam, hogy részegségemben még egy pasit is felcsípek. Háhá. Két légy egy csapásra. Egyet fizet, kettőt kap. Kettő az egyben! És még sorolhatnám...

Szóval, megbeszéltük Claire-rel, hogy akit fel lehet csípni egy éjszaka alatt tökrészegen, az nem igazi pasi... de azt kell mondjam, hogy képtelen vagyok lemondani Adam-ről. Annyira jó fej! És tök jól... csókol, na. Nem szégyellem!

Szóval, ahhoz képest, hogy hétfő, amit rühellek, nagyon jó kedvem volt. Claire-rel csacsogva sétálgattunk fel a hetedik emeletre, SVK órára menet. És akkor beugrott. ÉN NEM JELENHETEK MEG HARRY SZÍNE ELŐTT! Jaj nekem. Nagyon, nagyon jaj. Most esett csak le. Ő volt az, aki leejtette a poharát szombat este! És... őelőtte csókolóztunk Adammel. És... na nehogy már! Ő volt velem olyan elutasító, viselje a következményeket! Nem vonultam én apácazárdába! Köztünk "diák-tanár kapcsolat van". Hah. Na majd írok erről Hermionénak, és kikérem a tanácsát. Ő ebben szakértő. Egy valamit viszont még mindig nem értek. Miért vállalt Harry tanári munkát a Roxfortban, hogyha ő a legkiválóbb auror mindközül? Miért vállalna el egy tanári állást? Ezt is meg kell majd kérdeznem Hermionétól. Majd óra közben megírom neki a levelet. Ez nem várhat.

Beléptünk a terembe, és most Harry kivételesen már ott várt minket. Ránéztem, ő viszont nem viszonozta a pillantásomat... és ez valamiért rosszul esett. Lecsaptam a táskámat az egyik utolsó padba, és magam is mellé ültem. Claire nem értette miért, hiszen mindig is elől szoktunk ülni SVK-n. De ma nem akartam. hátul úgyse ült senki, nyugton meg tudom írni a levelemet. Hozzá is kezdtem.

"Kedves Hermione,

Hogy vagytok Ronnal? Igen, most már hetedikes vagyok, és ez az első levelem Hozzád, mármint ebben az iskola évben. (Milyen szerencsés vagy, hogy már harcolhatsz és dolgozhatsz! Én meg itt poshadok a padban, teljesen értelmetlenül!)..."

- Üdv mindenkinek! A mai órán a csonttörő átkot vesszük, persze csak elméletben - kezdte Harry. Én sóhajtottam egyet. Az egész éves tananyag "lerágott csont nekem, DS-veteránnak", hogy Ernie-t, az egykori DS tagot, Harryék egyik évfolyamtársát idézzem. Ismét a levelem fölé görnyedtem, és belemélyedtem az írásba. Már nem is hallottam Harry hangját, annyira koncentráltam az írásra.

"... Van pár dolog, amit nem értek, persze nem a tananyaggal kapcsolatban (bár tudom, hogy Téged arról is nyugodtan kérdezhetnélek, rögtön tudnád a választ), és van pár dolog, amit el szeretnék mesélni, mert bár még csak egy hete járok suliba, történt egy s más..."

- Ginny! - bökdösött Claire. Komolyan mondom, tele leszek kék-zöld foltokkal.

- Hagyjál már! - suttogtam oda neki dühösen. Ám ekkor árnyék vetült a pergamenemre. Én felnéztem... egyenesen Harry arcába.

- Úgy tűnik, Weasley kihasználja, hogy engedékenyebb vagyok a többi tanárnál. De akkor lássuk, mit írt? Ennyit én is megengedhetek magamnak! - mondta hűvösen Harry. Megdöbbenve néztem rá. Kész. EZ NEM LEHET Ő! Azonban minden jel arra mutatott, hogy mégiscsak ő az. DE HÁT MI EZ?! Ez Piton-style! És mióta magáz? És mióta hív Weasley-nek?! És... senkit sem magázott eddig! Csak engem!! Fura gombóc keletkezett a torkomban, de nem a sírás gombóca. Valami egészen más érzésé. Nem, félre ne értsetek... nem a szerelem. Valami, ami a szomorúsággal vegyes dühre emlékeztetett.

Harry felemelte a lapomat, és megnézte az első két szót. Kedves Hermione. Zöld tekintete cikkant, és belefúrta az én szemembe. Rögtön láttam, hogy be akar férkőzni a gondolataimba. De a DS (és egy kis otthoni gyakorlás után) már eléggé edzett voltam ezen a téren. Próbáltam ellen állni, de persze sikertelenül. Hogy is sikerülne, Harry ellen? Eddig álltam, de most leültem, és kihívóan néztem Harry-re. Kezemet keresztbefontam, és hátradőltem a székben. tegyen, amit akar. De SEMMIT ne várjon tőlem ezentúl!

Még dühösebb voltam rá, mint máskor. Persze, a szomorúság dominált az érzéseimben, de egyszerűen forrt bennem a mérhetetlen harag.

Harry még egy ideig engem mustrált (mint mindenki az osztályban), aztán összegyűrte a pergament, és az ölembe dobta. Milyen megalázó! Aztán Visszafordult a többiekhez, és elkezdett magyarázni. A gombóc könnyet csalt a szemembe. Én ezt nem viselem el tovább! Némán ültem ott hátul, vörös arccal, könnyes szemmel, és gondolkoztam. Aztán arra jutottam: ha harc, hát legyen harc!
Megvártam az óra végét, aztán felsiettem a Griffendél klubhelyiségébe, felkuporodtam az egyik ablakpárkányra, majd megint elkezdtem írni Hermionénak. De ugyanarra a pergamenre.

„… először is nagyon meglepett az, hogy Harry lett az új SVK tanárunk. Persze, nem kétlem, hogy milyen jó az SVK-ban, hiszen ezzel mindenki tisztában van. De kérdem én, mi oka lenne a Voldemort utáni leghatalmasabb embernek a Roxfortban tanítani, miközben ezer más állása is lehetne? Ez képtelenség, és ne térj ki a válasz elől! Ez egy álca valami másik dologhoz… velem kapcsolatos?
Nyilván látod, hogy gyűrött a papír. Ez a másik dolog, amiért írok Neked.
Harry megváltozott. Nem tudom, hogy észrevetted-e. Ha igen, akkor nem velem van a gond… de ha nem? Hacsak velem olyan, amilyen…?
Bunkó. Paraszt. Esküszöm, órán olyan, mint Piton. Órán kezdtem el Neked írni ezt a levelet. És mikor észrevette, hogy nem figyelek, idejött, elolvasta, hogy Kedves Hermione, aztán nem folytatta, csak összegyűrte és visszadobta nekem. Én megérteném, ha idegesíti, hogy nem figyelek. De pontosan tudja, hogy már tudom az éves anyagot Sötét varázslatok kivédéséből, hiszen DS-en pont ezt vettük. Hopp! És mindig kioktat! Tudja, hogy tudok mindent, de azért mondja a magáét!
Hermione… miért ilyen velem? Tudom, hogy már nem szerelmes belém… de barátok lehetnénk! De nem, én megint csak a legjobb barátja húga lettem. És már ez az „alacsony szint” is elég ahhoz, hogy csak engem magázzon, és szólítson Weasley-nek.
Van még egy dolog, amiről szeretnék Veled beszélni. Az eset szombat este történt. Eléggé le voltam törve múlt héten, úgyhogy Claire kieszelte, hogy elmegyünk szombaton bulizni. Mondanom sem kell, semmi kedvem nem volt, de azért elmentem vele. A Három Seprűbe mentünk, Roxmorts faluba. Eléggé sokat ittam, és hát… tudod, hogy milyen pasik vannak Roxmortsban! Szóval, van egy Adam nevű fiú, akivel... hát szóval, eléggé jóban lettem. Meghívott egy italra, és amikor már mindketten elég részegek voltunk, smárolni kezdtünk. Nagyon jó volt, meg minden, de egyszer csak észrevettem, hogy Harry jelen van! Azután nem sokkal, hogy Harry sietősen távozott, mi is indultunk. Még most is tartom a kapcsolatot Adammel. Nagyon kedves, és jófej, meg aranyos, meg helyes. És Harry nyilvánvalóvá tette, hogy én nem érdeklem őt. Hogy le vagyok tojva. Mégis lelkiismeret-furdalást érzek. De miért?! Esküszöm Neked, Hermione, nem vagyok belé szerelmes!! És nem hitegetlek! Tényleg így érzem. És mégis, úgy érzem, hogy Harry elvárja, hogy még csak rá se nézzek más fiúkra! Miért van ez? Kérlek, mihamarabb válaszolj!

Szeretettel ölel,
Ginny

U.i.: NE MUTASD MEG RONNAK!”

Sóhajtva csavartam össze a levelet, átkötöttem egy szalaggal, majd felfutottam a szobámba, és beleraktam ládámba. Majd ha kimegyek innen (bár nem hinném, hogy ez meg fog történni valaha is), akkor feladom egy bagollyal. Aztán elterültem az ágyamon, és gondolkozni kezdtem – megint.