The Hungarian Ginny Weasley Site
Menü
 

 

 

" – Nagyon csinos az a lány – jegyezte meg Krum, kizökkentve töprengéséből Harryt. Ginnyre mutatott, aki épp akkor csatlakozott Lunához. – Ő is rokonod? 

– Igen – vágta rá fellobbanó ingerültséggel Harry. – És van barátja. Féltékeny típus. Nagydarab. Nem érdemes bosszantani."

(HP és a Halál Ereklyéi, 130. oldal)

 

 

 
Ginny Weasley
 
Társalgó

 
Nézegetnivalók
 
Design

 



 

A fejlécet és a hátteret Casia készítette.

Ez volt az oldal történetének 3. designja. És a legelső, ami kizárólagosan nekünk készült. :)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók :)
Indulás: 2005-02-20
 

 

 

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
A Te házad
 
Linkek

 

 

Kedvenc oldalaink:

@ @ @ @ @ @ @

@ @ @ @ @ @ @

 

 

A linkek folyamatosan bővülnek. Ha ismersz oldalt, aminek itt a helye, ne habozz és írj IDE vagy e-mailt a drgfanfic@yahoo.com -ra.
Köszönjük!

 

 
Mi a Patrónusod?
 
AgiVega: Ha a sors is úgy akarja
AgiVega: Ha a sors is úgy akarja : 26. fejezet: Minden út Athénba vezet

26. fejezet: Minden út Athénba vezet

AgiVega  2010.01.14. 18:59


- Ó, Ginny ez nagyon teszik nekem! – szólt elragadtatva Amrita, ahogy kinézett a busz ablakán, mely az athéni repülőtérről Pireuszba vitte őket. – És nézd, ott a tenger!

- Ó, igen – sóhajtotta Ginny, ahogy felbukkant a hatalmas kék víztükör. Keserédes emlékek rohanták meg: emlékek, amelyekben Harry megjegyzéseket tesz a türelmetlen német varázslóra; aztán az Égei-tengerből felbukkanó Hippobusz; Megara a kalauznő, amint Harry felé rebegteti a szempilláit, miközben neki, Ginnynek a féltékenység tőrként járja át a szívét… Emlékek Atlantiszról, ahol Harry mindent bevallott törvénytelen kislányáról, és arról, hogyan hagyta magát zsarolni Voldemorttól a gyermekkel… Aztán Harry „lánykérése”… Első csókjuk öt év távollét után… Mint a földi mennyország, pont olyan volt…

Amrita Ginny köpenye ujját rángatva hozta vissza a múltból a jelenbe. – Ginny, Ginny, miféle állat az?

- Szamár, drágám – mosolygott rá a boszorkány. Amy nagyon élénk kislány volt, és furcsamód képes volt mindenen ámuldozni, mintha eddig semmit sem látott volna a világból. Ginny elhatározta, hogy hamarosan kikérdezi a gyereket a múltjáról, de a kicsike csak most vesztette el a szüleit, talán túl korai lenne kérdésekkel terhelni…

Másrészt Ginny elég furcsának találta, hogy Amy nem tűnik olyan szomorúnak, mint egy frissen elárvult gyermek… talán rosszul bántak vele a szülei? Néha eltűnődött, vajon igazat mondott-e a kicsi arról, hogy valami szörnyű árvaházba kell mennie, de valahányszor belenézett a kislány gyönyörű zöld szemébe, visszakoznia kellett: ugyan, miért hazudna Amy? Hogyan lehetne annyira körmönfont egy alig hétéves kislány, hogy becsapja őt? És miért akarna bárkit is becsapni? Olyan ártatlannak látszik… És ha rejteget is valamit, idővel biztosan megnyílik majd előtte és elmondja neki…

Ginny úgy vélte, jobb későbbre halasztani a témát, így hagyta, hadd élvezze kis „unokahúga” a látványt. Nem okozott gondot meggyőzni a British Airways utaskísérőit a London-Athén járaton, hogy Amy az unokahúga. Ugyanolyan egyszerű volt Giselle Weatherby névre szóló papírokat használni Ginevra Malfoy névre szóló iratok helyett. Ginnynek óvatosnak kellett lennie, hiszen Dracónak megvannak a módszerei, hogy információt szerezzen, és ha történetesen meg akarná nézni a BA utas-listáját, biztosan megtalálná a módját.

Pireuszban leszálltak a buszról és a Repülő Varázslények Megőrzőjéhez indultak, amelynek a bejárata muglik számára láthatatlan volt. Ginny eltűnődött egy pillanatig, vajon Amy látja-e. Az Abszol úton találtam rá, és ez csak azt jelentheti, hogy varázsló családból származik. De mi van, ha varázsló családból származik, mégsincsenek mágikus képességei? Ideje megkérdezni a vezetéknevét.

- Amy, drágám…

- Igen? – nézett föl a gyerek. Nagy zöld szeme csillogott az izgalomtól, hogy ilyen gyönyörű helyen lehet, láthatja a Földközi-tengert, miután egész addigi életében bezárva élt egy poros és dohos öreg kúriában.

- Mi a vezetékneved, drágám?

- Először te mondd meg a tiedet – mondta Amy. – Nem Weatherby, igaz?

- Nem, hanem Weasley. – Ginny nem tudta, miért mondta automatikusan a lánykori nevét a Malfoy helyett… de jó volt újra Weasleynek nevezni magát. – És a tied?

- P… Pettigrew.

- Pettigrew? – ráncolta szemöldökét Ginny. – Ismered esetleg Peter Pettigrew-t?

- Nem, ki az? – felelte Amrita. Ezúttal nem is füllentett olyan nagyot, ő csak Féregfarknak nevezte Petert, és eszébe se jutott máshogy szólítani, mint „Farki”.

- Senki – válaszolta Ginny.

o


- Egy hippogriffet keres, hölgyem? – kérdezte a Repülő Varázslények Megőrzőjének tulajdonosa. – Számos hippogriff van itt.

- De ez a példány majdnem egy éve itt van! – szólt Ginny kétségbeesetten. Már amiatt is lelkifurdalása volt, hogy elfeledkezett szegény állatról, de tudta, hogy ha most nem találja meg Csikót, azt sosem bocsátja meg magának.

- Ó, az a szürke hím, ugye? – találgatott a tulaj.

Ginny arca földerült. – Igen, ő lesz az.

- Erre tessék, hölgyem.

A tulajdonos átvezette a két boszorkányt a megőrzőn. Amrita folyvást mutogatott a mágikus lényekre és kérdezgette, mik azok.

- Az egy szárnyas ló, drágám. Az is egy. És az… óóóóó!

- Óóóóó micsoda? – ráncolta szemöldökét Amrita, követve társa tekintetét. Ginny egy viharszürke hippogriffhez sétált, amely összebújva állt egy hófehérrel. Körülöttük hat vagy hét fiatal példány csicsergett, és csapkodott kicsiny szárnyával.

- Csikó? – suttogta Ginny.

A szürke hippogriff felnézett kicsinyeiről és úgy tűnt, nem ismeri meg.

Ginny kissé meghajolt. – Tudom, biztosan szörnyű dühös vagy rám, Csikó, rettentő csúnya dolog volt tőlem, hogy elfelejtettelek… de kérlek, ismerj meg. Ginny vagyok, Ginny Weasley.

Csikócsőr narancssárga szeme elkerekedett.

- Tudom, furcsa a hajam, barnára varázsoltam – folytatta Ginny. – Tudod… megszöktem a férjemtől.

A hippogriff kérdően nézett rá, és Ginnynek olyan érzése támadt, hogy érti, és magyarázatot vár.

- Tudni akarod, miért nem jöttünk vissza érted, ugye? – szólt a fiatalasszony. Csikócsőr érdeklődve nézett rá. – Hát szóval… Harry… Harry nem jöhetett vissza érted… mert meghalt.

A kicsi hippogriffeket tanulmányozó Amrita most felnézett Ginnyre. Nem azt mondta, hogy „Harry”? Ó persze biztosan másik Harryről beszél, több ezer Harry lehet a világon…

- Igen, Csikó… - folytatta Ginny kissé remegő hangon. – Elveszítettük őt. És én… én olyan nyomás alatt voltam, hogy… hogy egyszerűen nem gondoltam rá, hogy itt hagytunk téged… sajnálom.

A hippogriff kissé előrehajolt, és Ginny azt hitte, megtámadja, de támadás helyett az állat Ginny fejéhez nyomta a fejét.

- Óóó… sír – motyogta Amrita, aki nem hitte volna, hogy egy ilyen hatalmas állat képes emberi érzelmekre.

- Jól van… jól van, Csikó. Ő már boldog – szipogott Ginny, visszatartva könnyeit. – És úgy látom, te is… te is boldog vagy. Van családod. És Remusnak is. Képzeld, van egy kisfia!

Csikócsőr megint kérdően nézett rá, mintha azt kérdezné. „És neked, Ginny Weasley?”

- Nekem nincs fiam, ha erre gondolsz – suttogta Ginny szomorú mosollyal. – Volt egy… de meghalt. – Megveregette a hippogriff fejét. – De ne aggódj miattam, Csikó, el leszek valahogy. Itt akarsz maradni a családoddal, ugye?

Csikócsőr bólintott és szeretetteljes pillantást vetett a társára.

Ginny a lerakat tulajdonosához fordult. – Gondolom, tartozom valamennyivel, amiért tíz hónapig tartotta Csikócsőrt. Szeretném rendezni a számlát, és a jövőben is küldök pénzt, mert Csikó láthatólag maradni akar.

- Nem szükséges, hölgyem. Tudja, Eszmeralda a saját hippogriffem… - mutatott a tulaj a fehér nőstényre. – Rendkívül boldog voltam, amikor összejött Csikóval. Mindig olyan válogatós volt, de mikor Csikót választotta, őt is örökbe fogadtam. Most már része a családunknak… nem kérek pénzt, hölgyem.

- Köszönöm szépen – mosolygott Ginny, és visszafordult a hippogriffhez. – Eljövök majd meglátogatni, amikor csak tudok, és üzenek Remusnak, hogy jól vagy, és ne aggódjon. Vigyázz magadra, Csikó.




- Micsodaaaaaa??? – üvöltötte Voldemort, régi szolgájára, Féregfarkra szegezve pálcáját.

- A gyerek eltűnt – ismételte Bellatrix Peter korábbi szavait, és hozzátette: - Ennek az idiótának a hibájából.

- Annyira sajnálom nagyuram – nyöszörgött Peter, remegve térdepelve a földön. Bellatrix kényszerítette, hogy vele jöjjön Athénba, hogy személyesen jelentse kudarcát az urának. – Én csak…

- Lefogadom, hogy azalatt tűnt el, míg a tükörben nézegetted magad az én fülbevalómmal a füledben! – vetette oda a halálfalónő.

- Micsoda? – kérdezte a Sötét Nagyúr, ezúttal inkább érdeklődve, mint dühösen.

- Semmi, Nagyuram – felelt Pettigrew vékony hangon. – Én csak… én csak a Zsebpiszok közbe mentem aszfodéloszért… mert elfogyott… és tudom, hogy az a fő hozzávalója a kedvenc aszfodéloszos-currys pizzádnak, Nagyuram… És nem hagyhattam otthon a gyermeket egyedül. Így… így magammal vittem… de Ronald Weasley és a mugli származású barátnője felismert, és menekülnöm kellett… és Amrita… ő… egyszerűen… eltűnt.

- Miért nem mentél vissza érte, ha már elég ostoba voltál elveszíteni? – morogta Voldemort pálcáját lóbálva, mintha alig várná, hogy használhassa.

- Visszamentem én, Nagyuram! De nem találtam sehoooool! – zokogott Peter, jól tudván, mi következik.

- Cruc

- Ne nagyuram, engedd, hogy én tegyem – szólalt meg Bellatrix. – Ne vesztegesd a drága erődet.

- Igazad van, Bella. – A Sötét Nagyúr hátrább lépett és leeresztette a pálcáját. – Takarékoskodnom kell az erőmmel, míg meg nem találjuk a kölyköt. Van is már ötletem, hogyan találjuk meg…

- Hogyan, nagyuram? – vonta föl a szemöldökét Mrs. Lestrange, pálcáját mintegy mellékesen Pettigrew-ra szegezve. – Ööö ja igen, Crucio!

Míg Peter a földön vonaglott, Voldemort a Monstro és Macnair által lefogott Spiróra sandított.

- Ő fog segíteni nekünk.

- Nem szerzem meg a könyvet, ha erre gondol! – csattant föl Spiro, de amint Voldemort vörös szeme összeszűkült, a görög fiú elsápadt. Már épp eleget kapott a Cruciatusból…

- Meggondoltam magam Bella - felelte a Sötét Nagyúr.

- Meggondoltad magad? – vonta össze szemöldökét Belltatrix, míg Peter sikolyai töltötték be a levegőt.

- Igen, Bella, úgy van. Tudod, hogy ez a szerencsétlen a Hermész Körének tagja…

A nő bólintott. Voldemort a legilimencia segítségével szedte ki a dolgot Spiróból. – És…?

- A Kör minden tagja megtanult ellenállni az Imperiusnak, Bella. Bármilyen szánalmas tag is ez itt, egy perc alatt legyűrte az átkot. Míg Nagy-Britanniában voltál, megpróbáltam rákényszeríteni az akaratomat az Imperiusszal, de ellenállt.

Spiro diadalmasan rávigyorgott Bellatrixra és Voldmortra. Vigyora azonban lehervadt az arcáról, amint Voldemort folytatta: – Ha kieresztem a kezem közül, többé nem irányíthatom az Imperiusszal, hogy hozza el nekünk a könyvet, mivel egy percnél tovább nem hat rá. Azonban, ha állandóan az átok hatása alatt tartom, ha minden percben újra meg újra rászórom, akkor engedelmeskedni fog.

- Más szóval…? – ráncolta szemöldökét Bellatrix.

- Más szóval, drágám, ha Spiro barátunk nem hozza el Athéné Könyvét, akkor kénytelenek leszünk elkísérni őt a Főhadiszállásra, és elvenni azt magunk.




- Malfoy? – Harry fölvont szemöldökkel nézett a feleségére. – Hát ez meglepő.

- Figyelj, Harry, én… én teljesen magamon kívül voltam, amikor azt hittem, hogy meghaltál, és… csak megtörtént…

- Nem kell magyarázkodnod, nagyon jól tudom, milyen az, amikor csak megtörténik… csak megtörtént Ginnyvel és velem is.

- Valóban? – tette karba a kezét a boszorkány. – Nem azt mondtad, hogy semmi sem történt kettőtök között?

- Hazudtam. Biztosra akartam menni, hogy Draco nem bántja Ginnyt, amíg ki nem kerül a Végzet Varázs hatása alól… aminek már meg is kellett történnie… - A fiatal varázsló tekintete a falon függő naptárra tévedt. – Tegnap. Ginny immáron szabad. Az az igazság, hogy azért akartam találkozni veled, hogy megmondjam, köztünk örökre mindennek vége. Válni akarok, Phaedra.

A kisbaba felsírt a bölcsőben, és a fiatal boszorkány felkapta. – Jól van, jól van, édeském… Rendben, Harry. Nem ragaszkodhatom hozzá, hogy velem maradj, hiszen megcsaltalak egy másik férfival… akit viszont a felesége veled csalt meg… hűha, micsoda kacifántos történet! Furcsa, nem gondolod?

- Micsoda?

- Ez a… megcsalás dolog. Megdugtad a felségét, ő pedig megdugta a tiedet.

Harry elhúzta a száját. – Ja, tényleg furcsa. De Ginnynek nincs gyereke tőlem, neked pedig van egy Malfoytól. Tudja már?

- Természetesen nem – rázta fejét Phaedra. – Soha nem is fogja megtudni.

- Miért nem?

- Mert… mert nem akarom, hogy tudja, és kész! Egy fajankó, egy seggfej, a varázsló név szégyene, a legnagyobb tuskó, akivel valaha találkoztam…

- … mégis hagytad, hogy felcsináljon – fejezte be a mondatot Harry.

- Milye ékesszóló vagy – fintorgott a nő. – Egyébként meg azt gondoltam, nem lenne jó apja a lányomnak. Aztán a feleségére gondoltam, hogy ő se lenne boldog, ha megtudná.

- Nem, Ginny biztosan nem örülne neki – ismerte be Harry, emlékezve rá, hogy Ginny azt mondta, nem szeretné Draco törvénytelen gyermekét felnevelni. Meg aztán, Phaedra sosem engedte volna, hogy Draco elvigye a gyerekét Ginnynek felnevelni, inkább hidegvérrel megölné a férfit… Ha azonban mégis beleegyezett volna, hogy Draco időnként meglátogassa a gyermeket és néha elvigye látogatóba a Malfoy kúriába, az is nagyon fájdalmas lett volna Ginny számára… látni férje gyermekét, amikor neki magának nem lehet…

- Tudod - folytatta Harry –, nem hiszem, hogy Draco rossz apa lenne. Nem tudom minta-apának elképzelni, de egy biztos: egy Malfoy soha nem hagyja szűkölködni a gyermekét. A lányoddal úgy bánna, mint egy hercegnővel.

- Ő máris olyan, mint egy hercegnő – mosolygott Phaedra. – Az én kis hercegnőm.

- Hogy hívják?

- Dora.

- Azt jelenti, Isten ajándéka… - tette hozzá Harry, aztán megérintette a kisbaba pici kezét, és a kicsike ösztönösen megszorította az ujját. A fiatalember idejét nem tudta, mikor érintett utoljára kisbabát… hirtelen elfogta a féltékenység. Irigyelte Phaedrát, irigyelte Dracót… Neki sosem lesz saját gyermeke… végül is Ginny meddő. Ami a lányát illeti… kétséges volt, hogy láthatja majd felnőni. Az is lehet, hogy fel kell áldoznia egy nemesebb célért… Bele sem mert gondolni, milyen érzés lehet, ha szándékosan hagyja meghalni, vagy még rosszabb… ha saját kezűleg öli meg. De Voldemortot meg kell állítani, és ennek egy módja van: elvágni őt az Amrita-féle vér-utánpótlástól.

- Harry… - suttogta Phaedra, látva, hogy a fiatalember csendesen sírdogál.

- Semmi bajom – szipogott amaz, és elengedte Dora kezét. – Tudnod kell, hogy örülök neki. Igazi ajándék.

Phaedra nem tudott mit mondani, nem tudta, hogy vigasztalja-e Harryt vagy sem… azt sem tudta, mi bántja egyáltalán. A férje sosem nyílt meg neki, nem beszélt elsőszülött lányáról, sem Voldemort zsarolásáról… Ő és Phaedra harcostársak voltak és szexpartnerek, de semmi több. Az egyetlen kapocs köztük Daphne volt, de miután a kislány meghalt és Harry is „meghalt”, Phaedra kezdte felismerni, hogy kapcsolata a férjével sosem volt az, aminek hitte… Évekig elhitette saját magával, hogy szeretik egymást, de rá kellett jönnie, hogy Harry sosem szerette őt.

És lassan kezdett rájönni, hogy ő sem szerette a férfit.

Most, hogy végre visszakapta Harryt, készen állt elengedni őt.

- Izé, Phaedra… Tudod, igazat mondtam, amikor arról beszéltem, hogy fogó voltam az Elíziumi Mezők csapatában… - szólalt meg Harry pár perc hallgatás után. – Találkoztam Daffyval odalent. Boldog. A szüleimnél és a keresztapámnál lakik. Mindenki szereti. Csak gondoltam, tudnod kell.

A boszorkány közelebb hajol és puszit nyomott az arcára. – Köszönöm, Harry.




- Szomorúnak látszol – állapította meg Amrita, ahogy ő és Ginny visszafelé buszoztak Athénba. A busz nem volt tele, és ők leghátul ültek, ahol senki más nem volt a közvetlen közelükben. Ginny úgy döntött, nem töltik az éjszakát Pireuszban, ahol senkit sem ismer, inkább Athénban, ahol legalább Nikias az ismerőse.

Rápillantott a gyermekre, és látta arcán a szokatlan komolyságot, amely az olyan gyermekek sajátja, akiknek gyorsan fel kellett nőniük. Ginny tűnődött, vajon min mehetett keresztül ez a kislány, hogy inkább felnőttként viselkedik, mint gyermekként. A gyerekesség néha persze kibújt belőle, például amikor a varázslényeket vagy a tengert bámulta, de Ginny ezt annak tulajdonította, hogy a gyerek sosem volt még ilyen egzotikus helyen, és nem látott túl sokat a nagyvilágból. A kislány rejtély volt a fiatal boszorkány számára, és képtelen volt megállni, hogy azt felelje: - Te is szomorúnak látszol.

- Tényleg? – kérdezte Amrita.

- Igen – bólintott Ginny halvány mosollyal. – Elmondanád, miért vagy szomorú? A szüleid miatt? Talán segíthetek.

- Nem igazán – rázta a fejét Amrita. – Én… én nagyon rossz voltam, Ginny.

- Rossz?

- Igen. – A kislány fintorgott és kinézett az ablakon, mintha az elsuhanó fák érdekelnék. – Hazudtam neked.

- Valóban? – vonta össze szemöldökét Ginny, bár egyáltalán nem volt meglepve. Órák óta olyan érzése volt, hogy Amy nem mondott neki igazat. – És miről hazudtál nekem?

Amrita nagy levegőt vett. – Nem vagyok árva. Csak félárva. Az apukám él, és meg akarom keresni. Ezért szöktem meg nagyapától.

- Megszöktél nagyapádtól? De miért laksz a nagyapádnál, ha az apád él?

- Mert sosem találkoztam apukámmal. Egy ideig azt hittem, meghalt. De nem halt meg, és nagyapa nagyon dühös volt, amikor megtudta, hogy apa él. Tudod, nagyapa nem szereti aput, mert apu… meghi… nem tudom a pontos szót, de azt jelenti, hogy apu megakadályozta, hogy nagyapa végrehajtsa a terveit.

- Meghiúsította? – segített Ginny.

- Igen, ez az! – bólogatott lelkesen Amrita. – Apu meghiúsította nagyapa terveit, és nagyapa nem örült neki. Persze nekem nem kéne tudnom róla, de a barátom beszélt róla. Neked sem kellett volna elmondanom, úgyhogy cssss, ez titok. – Mutatóujját a szájára szorította, mire Ginny alig tudta visszatartani a nevetést.

- És te? – folytatta Amrita. – Te miért vagy szomorú? Azért, mert Harry meghalt?

- Honnan tudod? – kerekedett el Ginny szeme.

- Hallottam, amikor Harryről beszéltél a hippogriffnek. Ki volt ez a Harry? A barátod?

- Tulajdonképpen… életem nagy szerelme volt. Nagyon különleges ember. Bátor, nagylelkű…

- Pont, mint az én apukám – bólintott a gyerek. – Ő is nagyon bátor, és nagyapa utálja, hogy apu bátor. Akkor lenne boldog, ha apa egy gyáva nyúl lenne. De a barátom szerint apu griff volt, így nem lehet gyáva…

- Griff? – pislogott Ginny.

- Vagy valami ilyesmi, nem jut eszembe. Valami ilyesmi griff… dél?

- Griffendél.

- Igen, ez az! – ragyogott fel Amrita szeme. – Apu griffendéles volt, de nagyapa merdekéros.

- Mardekáros – javította ki Ginny.

- Ér vagy ár, nem mindegy?

Ezúttal Ginnyből kitört a kuncogás. – Valójában… nem hiszem, hogy egy mardekáros örülne, ha merdekérosnak neveznéd. Draco biztosan nem.

- Draco?

- A férjem.

- És ő hol van? Miért nem utazik velünk?

- Mert… megszöktem tőle, Amy. Úgy látszik, mindketten szökevények vagyunk.

- Nem haragszol, hogy hazudtam?

- Nem. De ígérd meg, hogy többet nem hazudsz. – Ezzel Ginny összeborzolta a gyerek göndör fürtjeit.

Amrita felmosolygott rá. – Tudod, Ginny, ha lehetne anyukám, szeretném, ha olyan lenne, mint te.

- Én is örülnék, ha ilyen lányom lenne, ifjú hölgy – mosolygott le a gyerekre Ginny. - De félek, hogy nem tarthatlak meg.

- Miért nem?

- Mert van édesapád, szívem. Nála kell laknod, ha megtalálod. Jut eszembe, van valami ötleted, hol fogod keresni?

- Nem igazán. Bárhol lehet.

- Akkor kicsit nehéz lesz megtalálni, nem gondolod?

- Igen, talán. De amíg megtalálom, veled maradhatok, ugye? Szeretek veled lenniii… - ásított a kislány és Ginny mellére hajtotta a fejét. Ginny óvatosan átkarolta, és kibámult a délutáni napsütésbe.

Vajon helyes döntés volt magammal hozni? - tűnődött, és szeretettel nézett le a karjaiban szunyókáló gyermekre. Nem tudott nem rokonszenvezni a kicsivel, és volt még valami… nem is tudta megfogalmazni, mi az. Az meg sem fordult a fejében, hogy ismerős a gyerek arca… még ha erre rádöbbent is volna, akkor sem tudta volna megmondani, kire emlékezteti Amy.

- Ne… - Amrita hirtelen felnyögött álmában. – Kérlek ne… nem akarom! Farki, nem megyek oda hozzá!

- Amy, drágám – Ginny gyengéden paskolta a gyermek karját, hogy fölébressze a rémálomból, de a kislány nem ébredt föl

- Gonosz… nagyapa… Voldemort… gonosz…

Ginny úgy érezte, mintha arcul csapták volna. Hitetlenkedve bámult le a gyermekre. A rémálom nyilván véget ért, mert a kicsi tovább aludt, de a nyögdécselést abbahagyta. Farki… Féregfark. Voldemort nagyapa… Amy… Amrita. Az apja griffendéles volt és meghiúsította nagyapja terveit. A gyermeknek hatalmas zöld szeme van… Végre értelmet nyert az a megmagyarázhatatlan érzés, amely már akkor felébredt Ginny lelkében, amikor először meglátta a gyermeket…

Ginny szíve nagyot dobbant. Harry lányát tartja a karjában!

Aztán valami más is az eszébe jutott: a gyermek azt mondta, az apja nem halt meg. Van is értelme a dolognak: Voldemortot mindennél jobban dühítené, ha megtudná, hogy Harry, akit halottnak hitt, végül is mégsem halt meg. De lehetséges ez?

Ginnynek hirtelen eszébe jutott szeptemberi álma… Abban az álomban Cedric azt mondta neki, hogy Harry él… Nem látta a thesztrálokat sem… Vajon ez azt jelenti, hogy Harry tényleg életben van? Ha igen, miért nem tért vissza hozzá?

Ginny teljesen össze volt zavarodva, mire a busz begördült az athéni állomásra.




- Beszéltem pár emberrel, és valaki azt mondta, utoljára Nikias tavernájában látta Spirót – jelentette Jaszon, visszatérve a Kör főhadiszállására. Furcsa pillantásokat vetett Harryre, mintha nem hinne a szemének, hogy életben látja.

- És pontosan ki mondta ezt? – kérdezte Nauszika.

- Az utcaseprő – vont vállat Jaszon. – Látta kijönni Spirót Nikias tavernájából, aztán balra fordult a sarkon. A támadók, már ha voltak egyáltalán, a sarkon túl kaphatták el.

- Hogy érted azt, hogy „ha voltak támadók”? – vonta össze a szemöldökét Leto.

- Úgy értem, édeském, hogy a fivéred híres arról, hogy bajba keveredjen. Ne sértődj meg, de kissé idióta szegény.

- Nem is az! – csattant föl Leto, és a szeme villámokat szórt a barátjára.

- Az igazság az, hogy az – szól közbe Harry. – Lehetséges, hogy amint kedves sógorom feltételezi, Spiro egyszerűen leitta magát, egy szénakazalban fekszik valahol, és arról álmodik, hogy egy csapat szirénnel csintalankodik, de…

- Ő nem olyan! – szólt Leto kétségbeesetten.

- Ja, lehet… - legyintett Harry. – A lényeg az, még ha eszméletlenre itta is magát, a nyomkövető bűbáj megtalálná. A bűbáj azonban nem működik, a kapcsolat tehát megszakadt közted és Spiro közt. Leto, ugye tudod, hogy ahhoz nagyon erős varázserő kellett, hogy elvágja ezt a bűbájt? Nem hiszem, hogy túl sok varázsló képes ilyesmire, de Voldemortból kinézem, hogy ilyet tegyen.

A Kör asztalnál ülő tagjai mind felhördültek a név hallatán, egyedül Nauszika maradt közömbös. Mint vezető nem engedheti, hogy gyengének lássák.

- Lemaradtunk valamiről? – érkezett egy negédes hang hátulról.

Harrynek nem kellett megfordulnia, hogy tudja, ki érkezett a Kör tanácstermébe, de azt hitte, leesik a székről meglepetésében.

Három gyönyörű, karcsú nő lépett be. Mindháromnak hosszú, barna haja volt, és lila ruhája.

- Gyertek be lányok, foglaljatok helyet – intett nekik Nauszika.

A három nő az ajtóval szemben ült le, így pontosan Harryvel átellenben. Amint megpillantották a fiatalember, elkerekedett a szemük.

- Nicsak, Neville! – vigyorgott rá a legidősebb.

- Valójában nem Neville… hanem Harry – felelte Harry. – Valaha a Kör tagja voltam. És ti hárman? Mit kerestek itt?

- A Kör tagjai vagyunk – felelte a legfiatalabb. – Hogyhogy jelen lehetsz, ha már nem vagy tag?

- Jó összeköttetéseim vannak – kacsintott Harry Nauszikára. – Amellett az egyik tag a feleségem – vetett sokat mondó pillantást Phaedrára.

- A feleséged? – kapott levegőért a legidősebb. – Szóval ezért álltál ellen a bűbájunknak… de tudja, kedvesem – itt Phaedrára nézett –, a férjének nagyszerű énekhangja van.

- A nővérek két hónapja léptek be – magyarázta Nauszika. – Bajban voltunk a párba osztásukkal… Miután elmentél Harry, nemsokára Jaszon párját eltalálta egy átok, amely agykárosodást okozott, így nem számíthattunk rá többet. Mivel Phaedrának és Jaszonnak egyaránt új pár kellett, hát párba álltak ők ketten. Azonban mivel a nővérek hárman vannak, velük tettünk egy kis kivételt, így ők hármasban dolgoznak, és mindhármukat összeköti a nyomkövető bűbáj. Hölgyeim – fordult a három nővérhez –, ideje felvilágosítani titeket. Spiro eltűnt, a nyomkövető bűbáj pedig megszakadt közte és Leto közt.

- Megszakadt? Hogyan lehetséges ez? – vonta föl finom vonalú szemöldökét Nymph, a legidősebb szirén.

- Senki sem tudja – rázta fejét Jaszon.

- De Voldemort Nagyúrra gyanakszunk – tette hozzá Harry.

- Csak a magad nevében beszélj, Potter! – csattant föl Phaedra bátyja.

- Potter? – kerekedett el Nympha szeme. – Úgy érted Harry… Potter?

- Ez a nevem – vont vállat Harry.

- Szentséges Zeusz, majdnem lefeküdtünk Harry Potterrel! – suttogta Nympho, kezével legyezve magát, mintha mindjárt elájulna a gyönyörűségtől.

- Beszélhetnénk végre a fivéremről? – nyafogott Leto. – Lehet, hogy haldoklik valahol odakint és ti csak a szexről tudtok beszélni?

- Mit vártál, édesem? Én megmondtam Nauszikának, hogy ez lesz, ha hagyja belépni őket a Körbe – morogta Jaszon, aztán az ajkába harapott, mivel Phaedra sípcsonton rúgta az asztal alatt.

- Nos, nem tehetünk mást, meg kell keresnünk Spirót – jelentette ki a Kör főnökasszonya. – Jaszon, Phaedra, menjetek és vizsgáljátok át Athén keleti kerületeit. Szirének, ti hárman, az északi részt. Gaia, Pasiphae, tiétek a déli rész, Nessus, Iphiklész, tiétek Nyugat-Athén. Harry, te velem jössz Nikiashoz.

- És én? – duzzogott Leto.

- Te itt maradsz, vigyázol a fiadra és Phaedra lányára, és vársz, ha esetleg visszatérne ide a bátyád.

- Hát jól van – motyogta Leto elszontyolodva.




Draco még emlékezett rá, mit kellett csinálni, amikor először jött Athénba Phaedrával, így kétszer megkopogtatta a szépséges asszony szobrát a pálcájával. A szobor hirtelen életre kelt, és félreugorva feltárt egy macskaköves utcát.

- Kalimera! – üdvözölte Aphrodité szobra görögül.

Fred és George zavartan összenézett.

- Ó, igen – dünnyögte Draco. - Mi is volt az a bűbáj… Parsley… Parley… Pardon… Pendragon… aha! Pange Lingua! Az ikrekre szegezte a pálcáját. – Ha jól csináltam, érteni fogtok minden emberi nyelvet, és a külföldiek is értik majd, bármit is mondotok angolul.

Fred arca felragyogott és mélyen meghajolt Aphrodité előtt. – Micsoda öröm találkozni egy ilyen angyallal, mint Ön, szépségem. Hogy van mindig?

Aphrodité kuncogott. – Most már jól, hogy egy ilyen jóképű úriember van a közelben.

- Egy jóképű úriember? – tette hozzá George kissé sértetten. – Mintha ketten lennénk itt, hölgyem.

- Úgy érti hárman. – jegyezte meg Draco savanyú mosollyal. – Na, ideje menni, Vízlipatkányok, ha valaha is meg akarjátok találni a húgotokat.

- Úgy mondod, mintha csak mi akarnánk megkeresni – mutatott rá George. – De először te akartad megkeresni. Mi csak elkísértünk, hogy biztosan ne kavarj be, görénypofa.

Draco undorodó tekintetet vetett az ikrekre és bevonult az utcára Aphrodité mellett.

- Sajnálom szép hölgy, mennünk kell ez után az idióta után – mondta Fred ismét meghajolva a szobor előtt.

Amint a macskaköves útra léptek, a bejárat bezárult mögöttük.

- És most hová, görénykém? – kérdezte George.

- Nikiashoz. Csak őt ismerem itt – morogta Draco. - És ne szólíts görénynek!




- Szóval, hová megyüüünk? – kérdezte Amrita két ásítás között. Máskor sosem álmosodott el ilyen korán - még csak hat óra volt – de soha életben nem élt át ennyi mindent egyetlen nap alatt: elment Féregfarkkal az Abszol útra, Féregfark eltűnt, Ginny kisegítette, Görögországba utaztak azon a fantasztikus repülőgépen, látta a Földközi-tengert… Nem csoda hát, hogy ilyen fáradt volt és pillanatonként ásítozott.

- Keresünk egy jó kis szállodát, drágám – felelte Ginny és átvezette a gyermeket a zajos és zsúfolt Falafel úton.

- Mi az a szálloda?

- Olyan hely, ahol alhatunk és ehetünk.

- Aha… Messze van a szálloda? – kérdezte Amrita szemét dörzsölve.

- Nem drágám, már majdnem ott vagyunk – rázta a fejét Ginny, miközben azt kívánta, bárcsak már fent lennének egy takaros szobában, és alhatna egy kicsit. Előző éjjel egyáltalán nem aludt, hiszen végigrohant a földalatti folyosón a manókkal, megdermesztette Dracót, majd a Weasley Varászvicc Vállalathoz sietett, és mindezt hajnalok hajnalán, amikor minden rendes ember az igazak álmát alussza.

Végre megérkeztek Nikias tavernájához. Belépve látták, hogy tele van, hiszen vacsoraidő volt. Két pincér cikázott az asztalok között gyrost, tzatzikit, muszakát, tintahalat és biftekit szolgálva fel. Ginny a pénztárhoz lépett, ahol Nikias éppen a kassza gombjait püfölte. – Ezek az ostoba mugli masinák! – szitkozódott a varázsló, ugyanis a gép fiókja nem akart kinyílni.

- Segíthetek? – kérdezte Ginny, a kasszához hajolva. – Azt hiszem, ezt kell megnyomni – mutatott egy piros gombra. Emlékezett rá, hogy Frednek és George-nak hasonló problémája volt a pénztárgéppel, amikor megnyitották a varázsvicc boltot. Többször is látta apját „játszani” a masinával, mintha az lenne minden idők legcsodásabb mugli találmánya. Elfojtotta az emlék keltette vigyorát, és szomorkásan eltűnődött, vajon látja-e még valaha az apját és a bátyjait…

Nikias megnyomta a piros gombot, mire a fiók kiugrott. – Köszönöm, kisasszony! – mosolygott rá az étterem tulajdonos. – Ööö… ismerem én magát?

- Tíz hónapja jártam itt, Mr. Nikias – felelte Ginny. – Har… Colin Creeveyvel.

- Ó… - Nikias mosolya eltűnt. – Akkor maga Colin unokahúga.

- Úgy valahogy.

- Tudja, nekem egyáltalán nem tűnik bolondnak... – jegyezte meg a tulajdonos.

- Bolondnak? – vonta föl a szemöldökét Ginny.

- Nos tudja, az unokatestvére felesége és a szőke barátja azt állította, hogy maga közveszélyes őrült… de azt hiszem, tévedtek. Nekem teljesen normálisnak tűnik.

- Ennek örülök – mosolygott Ginny, amint Amrita nekidőlt, mert már alig állt a lábán. A kislány a szemét már lehunyta, mintha aludna is. – Mr. Nikias, egy kétágyas szobát szeretnék, és…

Ginny nem tudta befejezni a mondatot, mert Nikias szeme hirtelen kidülledt, száját eltátotta, ahogy átnézett a nő válla fölött.

- Hello Nik, rég nem láttalak! – szólalt meg egy ismerős hang. – Hallottál valamit az emberrablásról, ami innen nem messze történt az éjjel?

Ginny azt hitte, valaki ráküldte a Tempus Glacietur bűbájt, mert mozdulni sem tudott, lába a földbe gyökerezett. Ez nem lehet igaz! Ez nem lehet ő! Másrészt Amrita azt mondta, az apja nem halt meg, és álmában Cedric is. Lehet, hogy az nem is álom volt?

- C… Colin… - dadogta Nikias. – Te élsz?

- Azt hiszem, igen – érkezett a válasz Ginny háta mögül. – Egy barátom esetében nyomozok, akit valószínűleg halálfalók raboltak el.

- Halálfalók? Itt a Falael úton? – hördült föl az étterem tulajdonos. – Heraklész segíts, remélem, tévedsz!

- Én is remélem, hogy tévedek – sóhajtotta „Colin”. – Nos, Nauszi?

- Itt maradok és kérdezősködöm ez kicsit – válaszolta egy határozott női hang. – Nem bánod ugye, Nikias?

- Ööö… - az étterem tulajdonos habozott egy kicsit.

- Ne aggódj, nem riasztom el a vendégeidet – tette hozzá a határozott női hang.

- Rendben – vont vállat Nikias.

- Jól van. Körülnézek a környező utcákon – szólt „Colin”, és Ginny hallotta a padló nyikordulását, amint a férfi sarkon fordul és elsétál.

Nyikorgás… nyikorgás… a lépések nesze egyre inkább halkult…

Az idő tényleg megfagyott Ginny számára: olyan volt, mintha lassított felvételen nézné, ahogy Nikias felemeli a kezét, hogy megvakarja az orrát, amely művelet mintha fél percig tartott volna neki. Egy pár légy repdesett körülötte, de azok is inkább úszni látszottak a levegőben… Minden szörnyen lassúnak látszott…

Elég, ki kell törnöm ebből! – sikította Ginny magában. Amrita hirtelen megmozdult az oldalánál, bizonytalanul meghúzva köpenye ujját… Ez a mozdulat elég volt, hogy megtörje a jeget, a fagyott pillanatot felolvassza, és Ginny megpördülve a sarkán felkiáltson:

- Harry!

„Colin” megdermedt. Ezt a hangot ismeri…

Megint lassított felvételnek tűnt, amint szemfordult a barna hajú nővel, akire korábban rá sem nézett, mivel az háttal állt neki és Nikiasszal beszélgetett.

- Ginny? – lehelte kiszáradt szájjal. A boszorkány olyan szép volt, akár egy festmény, még barnára festett hajjal is. Szeretett volna odarohanni hozzá, és karjába zárni, de ahogy a tekintete a Ginnyhez simuló gyermekre siklott, a szíve elszorult.

A Voldemortról szóló látomásaiban látta már ezt a kislányt… a lányát.

A lányát, akit fel kell áldoznia.

 

 

* FÓRUM *

 

 

FELHÍVÁS
azaz fanficküldés

 

 

 
KRITIKÁK
 
Ginny Fanfiction
 

A ficek címének színeihez:

Harry és Ginny vörös
Draco és Ginny zöld
Tom és Ginny fekete
Egyéb szereplő és Ginny; vagy pedig a mű írója még nem árulta el, hogy mi lesz a vége. :P kék

 
Nem Ginnys írásaink
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak