Harry és Ginny kacagva rohantak végig a holdvilágos folyosókon. Közben egy pillanatra sem engedték el egymás kezét. Mindketten olyan boldognak érezték magukat, hogy szárnyalni tudtak volna. Végül Harry megállt egy ablak mellett, és magához húzta Ginnyt.

Odakint teliholdas este volt. A hófödte kastélypark olyan volt, akár egy tejszínhabbal bekent torta. A kristálytiszta égbolton, csillagok milliói ragyogtak.

- Gyönyörű, ugye? – kérdezte Ginny, miközben kibámult az ablakon.

- Igen – felelte Harry.

Ginny csak ekkor vette észre, hogy Harry nem is a tájat nézi, hanem őt. Elmosolyodott a gondolatra, hogy Harry őt találja gyönyörűnek. Egymás szemébe néztek, és az idő megállt.

- Olyan rég szerettem volna már elmondani, hogy mit érzek irántad! – suttogta Harry. – De te mással jártál, és látszólag nagyon boldogok voltatok. Nehéz volt nem tenni semmit, és csak nézni, ahogy ott faljátok egymást a klubhelységben.

- Csak nem szerettél volna Dean helyében lenni? – kuncogta Ginny.

- De igen. Nagyon!

- És mégis mióta?

- Már több mint két éve.

- Micsoda?

Harry bólintott.

- Akkor kezdődött minden, mikor hatodikos voltam. Nagyjából az év közepén. Olyan gyönyörűvé váltál Ginny. Le sem tudtam venni rólad a szemem.

- Csak akkor jöttél rá, hogy gyönyörű vagyok? – nézett szúrós szemmel a fiúra Ginny.

- Tudod milyen vakok néha a fiúk! – nevetett idegesen Harry. – Nem veszik észre, ami kiszúrja a szemüket.

- Szép tőled, hogy elismered! – enyhült meg a lány arca. – Nem minden fiú merné!

- Ezek a tények.

Harry előrehajtotta a fejét, és megcsókolta Ginnyt. Ölelésük még szorosabbá vált, és Ginny úgy érezte, elolvad az erős, biztonságot nyújtó karokban.

- Jaj, Harry! Te ehhez nagyon értesz!

- Örülök, hogy nem okozok csalódást! – mosolyodott el Harry. – Tudom, hogy a lányok szeretik a romantikát. Ezért is küldtem neked a rózsát.

- Szóval te voltál?

- Igen. Miért mást hittél?

- Nem. Reméltem, hogy te leszel az! – Ginny játékosan megsimogatta Harry kardigánjának gombjait. – Tudod, sosem tudtalak igazán kiverni a fejemből. És főleg az utóbbi időben… mióta elkezdődött ez az egész verseny… különösen sokat gondoltam rád… Volt, hogy… Felejtsd el!

- Na azt már nem! – Harry egyik ujjával lassan felemelte Ginny állát. – Ha már elkezdted, fejezd is be!

- Nem. Nem mondom.

- De igen. El fogod!

- Nem!

- De!

- Nem.

- Fogadunk?

Harry ajkai vándorútra indultak Ginny homlokán, szemhéjain, orrán, arcán, állán. Mindenhol cirógatta, csókolgatta, csak egy helyen nem, pont ott, ahol a lány legjobban szerette volna.

- Harry! Harry, kérlek!

- Fejezd be a mondatodat, és mindent megteszek neked!

- Oh, Harry….

A fiú most már a nyakát csókolgatta, és Ginny még működő agysejtjei hangosan tiltakozni kezdtek az ellen, hogy a lány bármit is kinyögjön, ha ez a csodálatos dolog a büntetés.

- Nos? – Harry ismét az álkapocs csontját csókolgatta. – Mit is akartál mondani?

- Azt… hogy… - Ginny érezte, amint hogy nem bírja tovább visszatartani a szavakat. – Volt, hogy… rengeteget… álmodoztam rólad – nyögte ki végül.

- Rólam álmodoztál? – hökkent meg Harry, és abbahagyta a kényeztetést. – Akkor is, amikor még Deannel jártál?

- Nem túl szép tőlem, igaz?

- Nem erre gondoltam. Csak… olyan fura, hogy rólam álmodozol. Ez… nagyon hízelgő. Jól esik!

- Nekem is jól esne, ha megcsókolnál!

- Oh! Persze, hölgyem!

---------------

Mindeközben a Griffendél klubhelysége már kezdett kiürülni. Alig üldögélt már néhány diák a fotelokban. Hermione és Ron megunva a várakozást, újból elmerültek a csókolózásban, Dean viszont továbbra is egyedül üldögélt a sarokban. Lavender lépett oda hozzá, és mellé telepedett.

- Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte a lány.

- Nem láttad?

- Ginny összejött Harryvel. És? – vonta meg a vállát a lány. – Nem mondhatod, hogy nem láttad ezt közeledni!

- De sejtettem. Csak…

- Ginny nem volt hozzád való! – csattant fel a lány. – Ő már azóta Harry után vágyakozik, hogy betette a lábát a Roxfortba. Miért nem fogadod ezt el, és teszel túl rajta!

- Azt hiszed, az olyan könnyű? – emelte meg a hangját Dean is. – Én tényleg szerettem Ginnyt!

- Tudom – enyhült meg Lavender. – De ez nem azt jelenti, hogy örökké szomorkodnod kell miatta! Láttam, hogy beszéltél vele, és nem úgy tűnt, mintha haragban váltatok volna el.

- Mert nem is – vallotta be Dean. – Azt mondta, keressek egy hozzám illő lányt.

- Na látod! Az idő begyógyítja a sebeket. – Lavender Dean keze után nyúlt, és a fiú nem húzta azt el. – És ha kell valaki, akinek ki akarod önteni a szíved, én itt leszek!

Dean szomorú arcán végre átsuhant egy halvány mosoly.

---------------

- Mondd csak, Harry! Mit éreztél, mikor megtudtad, hogy te nyertél? – kérdezte pár perces lázas csókcsata után Ginny.

- Mármint, hogy én lettem a legszexibb roxforti pasi? Nem akartam elhinni. És még most is alig.

- Ne légy olyan kishitű, Harry!

- Nem vagyok kishitű! De akkor is nehéz elhinnem, hogy a csajok engem találnak a legszexibbnek. Azt hittem Draco Malfoy lesz a győztes!

- Hát nem jött be a tipped, Mr. Tökély! Ő <em>csak</em> a második lett. Pedig a mardekáros lányok igazán mindent megpróbáltak!

- Tényleg?

- Ühüm! Én magam számoltam a szavazatokat! A győzelmed tiszta, és egyértelmű!

Ginny hirtelen megborzongott, és Harrynek csak most tűnt fel, hogy a lány csupán egy pántos, fehér toppot visel. Gyorsan levette hát a kardigánját, és a lány vállára terítette, majd magához húzta. Ginny hálásan simult hozzá.

- Milyen lovagias!

- Talán vissza kéne mennünk! Nem gondolod?

- Ó nem! – dorombolta Ginny. – Nem megyünk sehova, amíg nem éltem ki rajtad a piszkos fantáziáimat, Mr. Tökély!

- Ejnye, Miss. Weasley! Mit szólna ehhez a bátyád? – nevette Harry.

- Amit Ron nem tud, az nem árt neki!

Harry mosolyogva hajolt előre, hogy megcsókolja Ginnyt. Mikor ajkaik találkoztak, újból forróság árasztotta el őket, és Ginny most már feleslegesnek érezte a kardigánt. Csak és kizárólag Harry meleg testére vágyott most már, hogy a fiú… a férfi a karjaiba vonja, és ne engedje el. Egyre mélyülő csókjuk közepette észre sem vették, hogy társaságuk akadt. Azonban szerencsétlenségükre McGalagony és Sinistra professzorok épp arra a folyosóra fordultak be éjszakai őrjáratukon.

- Potter! Weasley! Mégis mit képzelnek magukról! – kiáltotta McGalagony. – Ilyen későn mászkálni a folyosókon szigorúan tilos!

- De hát mi nem is mászkáltunk professzor! – nézett ártatlan képpel az igazgatónőre Harry.

- Nem érdekel, Potter! – Az igazgatónő nem enyhült meg. – Lehet maga a Roxfort legnagyobb hódítója, a házirend ugyanúgy vonatkozik önre is!

Ejha! McGalagonynak tényleg kötélből vannak az idegei! – gondolta Ginny. – Eddig még senki sem tudott ellenállni Harry kiskutyaszemeinek.

- Kénytelen leszek levonni pontokat a Griffendéltől, ha nem indulnak most rögtön vissza a hálókörletükbe!

- Na de professzor! Valentin-nap van! És ráadásul a Griffendél ház egy csomó díjat bezsebelt ma! Csak nem rontaná el a napot pontlevonással?

Ginny majdnem felnevetett. Harry és a hízelgés? Ritkán csinálta, de akkor nagyon ment neki. Ráadásul most már felvette „a szegény, árva kisfiú vagyok, akinek szeretetre és megértésre van szüksége” tekintetét, és ennek már McGalagony sem tudott ellenállni.

- Meg ne lássam magukat még egyszer itt! – mosolyodott el az igazgatónő. – Na indulás!

Harry és Ginny, akár az iskolás kisdiákok, kézen fogva, nevetgélve elrohantak a folyosón. McGalagony és Sinistra egy pár pillanatig csak nézték a sarkot, ahol a két fiatal eltűnt a szemük elől, majd az igazgatónő a tőle megszokott komoly hangon megjegyezte:

- Tudod Serena! Most már megértem miért Ő kapta az első helyet.

- Igen. Egyetértek. Innen tényleg úgy tűnt, hogy nagyon ért a csókhoz.

McGalagony és Sinistra mosolyogva sétáltak tovább, és mikor befordultak a sarkon, majdnem belebotlottak Harrybe és Ginnybe, amint egymás ajkára tapadva álldogáltak az egyik páncél mellett.

- Potter! Weasley! – kiáltotta az igazgatónő. – Nem mondom még egyszer!

A két fiatal jobbnak látta nem tovább feszíteni a húrokat, és elszaladtak a klubhelység felé. McGalagony valamiért azonban mégsem tudott haragudni rájuk.

- Nem esett messze az alma a fájától – morogta inkább csak magának, de Sinistra meghallotta, és nevetve veregette vállon az igazgatónőt.

---------------

Mikor visszaértek a klubhelyiségbe, ott már csak Ront és Hermionét találták, akik szemmel láthatólag azzal próbálták meg elütni az időt, hogy rájöjjenek mennyi ideig képesek levegő nélkül létezni. Csupán Harry hangos köhintésére rebbentek szét.

- Na megjöttetek végre? – kiáltotta Ron. – Azt hittem már éjfélig kell rátok várni.

- Már elmúlt éjfél, Ron – felelte Harry a nevetéssel küszködve.

- Oh!

Harry és Ginny kuncogva sétáltak el a pár mellett, és megálltak a lányok hálótermeihez vezető lépcsőnél. Ott Harry újból magához húzta Ginny, és megcsókolta.

- Most már tényleg ideje lenne lefeküdni! – suttogta szerelme fülébe Harry. – Csak akkor maradsz ilyen gyönyörű, ha éjjel kipihened magad!

- Hm! – fúrta a férfi vállába az arcát Ginny. – Mondj még ilyen szépeket, és még jobban beléd szeretek!

Harry nevetve csókolta meg a lányt.

- Most már aztán tényleg hagyjátok abba! – kiáltotta a kanapéról Ron.

- Fogd be, Ron! – kiáltotta Ginny. – Megvársz holnap a reggelivel? – fordult most már barátjához.

- Persze – felelte Harry. – Mikor találkozunk?

- Mondjuk fél kilenckor?

- Már alig várom!

Harry ezúttal olyan hevesen csókolta meg Ginnyt, hogy a lány úgy érezte, minden levegő elhagyja a tüdejét.

- Elég legyen belőletek, gerlepár! – jött Ron hangja közvetlenül mellőlük. – Mi is megyünk aludni, ti is menjetek!

Ron ezzel adott egy utolsó csókot Hermionénak, és mindketten elindultak a maguk lépcsőjén felfelé.

- Azt hiszem, most már tényleg megyek! – suttogta Ginny. – Jó éjszakát!

- Álmodj szépeket!

- Biztos szépek lesznek!

- És miért? – vigyorodott el Harry.

- Használd a fantáziádat, Potter! – felelte Ginny, és kinyújtva a nyelvét Harry felé, eliszkolt a lépcsőn.

- Hé, Weasley! – kiáltott utána Harry. – A kardigánom!

Ginny a lépcső felénél megállt, és odadobta Harrynek a ruhadarabot, amit szándékosan a férfi fejének célzott.

- Kösz!

Harry enyhe sértődöttséggel az arcán hátrálni kezdett, mire Ginny lerohant a lépcsőn, és a karjaiba vetette magát.

- Ne legyél dühös! – suttogta Ginny, miután Harry jó pár métert hátrálva a hirtelen jött súlytól megállt. – Nem áll jól neked!

Harry felemelte a földről Ginnyt, és körbeforgott vele. A kardigán teljesen elfeledve hevert a padlón. Harry is mosolygott már. Persze, hogy csak tettette, hogy megsértődött azért, hogy kedvese visszajöjjön hozzá. Letette Ginnyt a földre, és mélyen a szemébe nézett.

- Nem vagyok dühös! – mondta. – Ellenkezőleg! Egy hajtótól nem is vártam volna el ennél gyengébb célzást.

Ginny elképedve meredt rá, majd elnevette magát, és megcsókolta. A búcsúzkodásnak eme nagyon élvezetes módja egészen addig tartott, míg egy hangos huhogás kintről meg nem zavarta őket. Ezek után aztán nehéz szívvel végre elszakadtak egymástól, és elindultak felfelé a szobáikba.

Mikor Ginny benyitott a szobájába, észrevette, hogy valami fekszik az ágyán. A szalag és a korona voltak azok, mellette egy levél, Hermione írásával:

Jól jöhet még, ha a gyerekek megkérdezik, milyen volt apuci fiatalon! ;)

Hermione

- Jaj, te lány! – csóválta a fejét Ginny, de azért óvatosan bele tette a szalagot, és a koronát a ládájába, majd bebújt az ágyba. – Jó éjt, Mr. Tökély! – suttogta maga elé, és behunyta a szemeit.

Mindkettőjüknek szépek voltak az álmai. Hiszen nem lehet szebb az álmunk, ha olyasvalakiről szól, akit szeretünk. Ginny és Harry pedig szerették egymást, és mindketten tudták, hogy a mai este a kezdete volt, egy életre szóló, boldog kapcsolatnak.

Vége