- Vittoria! Azt hittem, hogy csak holnap jössz! Nagyon megleptél! – mondta Harry, és rohant is a nő csomagjáért. – Le is foglaltam neked a másik szobát! Gyere, átviszem a csomagjaidat! – vezette ki a nőt a szobából Harry. – Ginny! Megvárnátok? Nem soká jövök!
- Nem, Harry! Sietünk! – vágta rá Ginny habozás nélkül,. Aki egyre jobban kezdte elveszteni a Harryvel szembeni negatív érzéseit. – Majd holnap találkozunk! Gyere Ted! Köszönjük a jegyeket!
- Hát rendben! Sziasztok! – búcsúzott Harry.
- Ja! És, Harry! Csak mondom, hogy Hermionénak mindenben igaza volt! Gondolkodj el rajta! Szia! – mondta Ginny, és beszálltak a liftbe.
- Harry! Jössz már?! – kérdezte Vittoria a saját szobájának ajtajából. – Harry! Mi van? Gyere már! – faggatta tovább Harryt, aki még mindig megkövülten állt a saját ajtaja előtt Vittoria csomagjaival.
Ezer kérdés futott át az agyán:
Hermione igazat mondott?! Végül is, még sosem hazudott nekem! Miért most tette volna! Nem akarta, hogy összejöjjek Ginnyvel, csak, hogy tudjam az igazat! És akkor minden az én hibám! Úristen! Most hagy itt megint, életem szerelme! Nem hagyhatom! Lehet, hogy ez az utolsó esélyem! Utána megyek! Mindent meg kell magyaráznia! Nem bírok ki többet ebben a tudatlanságban!
- Vittoria! – rohant a nő elé. – Nagyon sajnálom! De te is tudod, hogy nem illünk össze! Én ezt a nőt szeretem! – mutatott a liftre. – Nem hagyhatom megint elmenni! Szeretem!
- Tudom, Harry! Menj, és állítsd meg! – mondta a lány. – Sok szerencsét! – kiáltotta a már elrohanó Harrynek.
A férfi a lépcsőn rohant lefelé. Nem tudta mennyi idő telt el azóta, hogy elbúcsúztak. Lehet, hogy már el is tűntek. De meg kellett próbálnia.
Nem tudta, mit fog tenni, ha majd megtalálta őket. De erre majd ráér akkor gondolni, ha majd meglesznek. Mikor leért a hallba, Ginnyék pont akkor léptek ki a hotelből.
- Ginny! Várj! – kiabált utánuk Harry. Szerencséjére meghallották, és visszajöttek a szállodába.
- Mi az, Harry? Mit hagytunk itt? – kérdezte mit sem sejtve Ginny.
Harry egy pillanat alatt a nő előtt termett. Megfogta a derekát, szorosan magához húzta, majd forrón megcsókolta.
Ginny először a döbbenettől nem tudta, mi történt. Aztán mikor mindent megértett, átadta magát a fantasztikus élménynek, amit a szájában táncoló nyelv jelentett.
Harry elégtétellel nyugtázta, hogy a lány egy csepp ellenkezést sem mutat, így jobban elmélyítette a csókot. Nem törődött a külvilággal. Úgy érezte magát, mint hat éve a Griffendél klubhelyiségében a kviddicsmérkőzés utáni bulin. Mintha a fellegekben járna. A világ legszebb nőjét csókolja, nincs semmi gondja.
Néhány perc múlva valami Harry könyökét kezdte bökdösni. Harry észrevette, hogy a kis Ted az.
És kelletlenül felfüggesztette a csókot Ginnyvel, aki szintén nem volt boldog, hogy megszakították őket.
- Tessék Ted? – kérdezte vidáman Harry.
A fiú nem mondott semmit, csak a kijárat felé mutatott. Harryék is oda nézett, aztán elnevette magát. Körübelül száz újságíró tapasztotta arcát, vagy épp a fényképezőgépjét a bejárati ablakokra, és mindenki őket bámulta. Harry nem törődött velük. Ginny szemébe fúrta sajátját.
- Szeretlek, Ginny! Sajnálom, hogy olyan hülye voltam! – suttogta a nő fülébe.
- Harry! Beszélnünk kell! – mondta Ginny. Harry meglepődött. Azt remélte, hogy Ginny viszonozni fogja az érzéseit. Ehelyett csak annyit mondott, hogy: „Beszélnünk kell!”
- Ööö… Gyere fel! – nyögte ki a férfi.
- Várj meg itt! Elviszem Tedet anyuékhoz, aztán visszajövök. Jó?!
Harry bólogatott.
„Hát, még is elmegy! – gondolta magában. – De visszajön, te lökött! Persze akkor is ezt mondta, mikor Neville-lel csókolózott! De lehet, hogy igaza van Hermionénak! Biztos! Vissza fog jönni! Csak elviszi Tedet, végül is így nem tudunk nyugodtan beszélgetni! Mindjárt jön!” – biztatta magát Harry.
Visszafordult, az újságírók nagy csalódására, és leült az egyik fotelben a recepcióval szemben. És mereven bámult maga elé.
Húsz perc múlva Ginny, Harry nagy örömér, visszaérkezett. Harry felpattanta a fotelből, Ginny elé sietett, megfogta a kezét, és a recepció felé vezette.
- Kérem! – szólt Harry az ott ülő nőhöz. – Nem jöhet be a szobámba senki sem! Értette?! Ha az angol királynő is az, nem érdekel! Mindenki ráér holnapig! Köszönöm! Ginny! – fordult most a lány irányába. – Menjünk!
Beszálltak a liftbe, aztán Harry szobájába mentek. A rövid út alatt senki sem tudott mit mondani a másiknak. Ám mikor Harry bezárta az ajtaját egy bonyolult varázslattal, hogy még az se tudja megzavarni őket, akinek kulcsa van, Ginny szólalt meg:
- Harry! Nem tudom, mit érzek! – bökte ki.
- Ginny! Nyugalom! Megértelek! – Harry odament a nőhöz, karját a dereka köré fűzte és mélyen a szemébe nézett. – Elég, ha nem utálsz!
- Harry! Én sosem utáltalak! Csak nagyon megbántottál! Itt hagytál egyetlenegy szó nélkül. Aztán meg az összes újság csak arról írt, hogy micsoda fogó vagy Milánóba, és hogy mennyi barátnőd van.
- Ne haragudj! Téged akartalak elfelejteni!
- Most már gondolom. De akkor azt hittem, hogy azért hagytál itt, mert megijedtél attól, hogy az egész életedet velem kell töltened!
- Ginny! Esküszöm, kész lettelek volna feleségül venni téged! De akkor..
- Igen, Mio mesélt róla! Illetve mindent elmondott, hogy mi történt az Üstben. Harry, én…
- Nem kell, Ginny! Én hiszek neki!
- De, Harry! El akarom mondani! Akkor is el akartam, csak már nem tudtam. Kérlek, hadd mondjam el!
- Ha akarod! Gyere, üljünk le! – mondta Harry, és az előszobából a hálószobába vezette a lányt, ott leültek az ágyra, szemben egymással. – Most mondhatod, ha akarod!
- Igen, akarom! Jobb, ha tőlem tudod meg! Így új lappal indulhatunk mind a ketten!
- Rendben! Mondd!
- Mikor te eltűntél a Nagyteremből, én jó kislány módjára ott maradtam, és vártam rád. Sokan oda jöttek gratulálni, köztük Neville is. Leült mellém, és átölelt. Először csak azt hittem, hogy úgy ölel, mint egy barátot, aztán rájöttem, hogy nem. Én megkérdeztem tőle, hogy mit csinál. És aztán csak azon kaptam magam, hogy a nyelve a számban van.
- Ginny…
- Én gyorsan ellöktem magamtól, már amennyire gyorsan tudtam. Én nem láttalak téged!
- Én viszont annál inkább téged! – mondta mogorván Harry.
- Megkérdeztem tőle, hogy mégis mit képzel, hisz én a te barátnőd vagyok, illetve voltam – tette hozzá keserűen Ginny. – Ő erre azt mondta, hogy sajnálja, meg hogy teljesen összezavarodott. Azt mondta, hogy a karácsonyi bál óta szerelmes belém, de ezt titkolta. És akkor azt hitte, hogyha végre megmutatja az érzéseit, akkor talán én is fel fogok figyelni rá. De mondtam, hogy én téged szeretlek, és el is felejtettük. Aztán nagyon sokáig vártam rád, és elindultam megkeresni téged, de te nem voltál sehol sem. Találkoztam Ronékkal, akik azt mondták, hogy te engem keresel. Mikor már két órája téged kerestelek, úgy döntöttem, hogy visszamegyek az Odúba, hátha ott leszel. És mikor odaértem, Ronék ott vártak avval a levéllel, amit te hagytál nekem. Aztán nagyon sokáig magamba zárkóztam. Kijártam a hetediket a Roxfortban, és most gyógyítónak tanulok. Két évesen hozzám került Ted, mert akkor én voltam az egyetlen rokona rajtad kívül, és azóta együtt élünk egy londoni kis tömbházban.
- Ginny… Annyira sajnálom! Én csak azt láttam, amint Neville megcsókol. Rögtön utána elmentem, mert nem bírtam nézni. Elmentem a régi Dursley-házba, ott voltam egy ideig. Ott kaptam egy levelet, amelyben felkértek, hogy játsszak Milánóban. Én elfogadtam. Másnap már ott voltam.
- És az a sok nő? – kérdezte könnyes szemmel Ginny.
- Az mind azért volt, mert el akartalak felejteni. És talán visszavágni neked, hogy nem csak te csókolózhatsz mással! Aztán találkoztam három éve Vittoriával, és azóta nem volt más barátnőm.
- Harry! Ő a barátnőd?
- Mi?! Nem, ő csak a barátom. A legjobb barátom! Mindent vele beszélek meg! Mindent tud az életemről, olyat, amit senki másnak sem mondanék el semmi pénzért! Egyszer majd talán neked, de még nem most! De most ne róla beszéljünk, inkább kettőnkről!
- Kettőnkről?!
- Igen, Ginny. Mi lesz velünk?
- Mi lenne?
- Akkor mi most, ott folytatjuk, ahol abba hagytuk?
- Nem – mondta Ginny. – Új lappal kezdünk! Mintha nem is ismernénk egymást! Hello én Ginerva Weasley vagyok, de mindenki csak Ginnynek hív. A Ginervát utálom! – mondta mosolyogva. Aztán Harry elé lépett és a kezét nyújtotta.
Harry is felállta, megfogta a nő kezét, de nem azért, hogy kezet rázzon vele. Ó nem, Harry megfogta a nő kezét, aztán erősen magához rántotta és forrón megcsókolta.
De Ginny most nem vett részt a csókban.
- Öhm.. Uram, hisz még nem is ismerjük egymást! – mosolyogta a nő, aki egy kicsit eltávolodott tőle, de nem bújt ki Harry karjaiból.
- Elnézést, kisasszony! Csak nem tudtam megállni, hogy ne csókoljam meg! Annyira gyönyörű! Olyan ellenállhatatlan! Sajnálom! Egyébként Harry Potter vagyok! – vett részt a játékban Harry. – Világhírű kviddicsjátékos, és én öltem meg a világ legnagyobb feketemágusát!
- Jó estét Mr Egoizmus! – nevette Ginny.
- Nem vagyok az! – mondta, tetettet durcával Harry.
- Nem?! – vonta fel a szemöldökét a nő, és közelebb ment Harryhez.
- Nem! Ez igenis mind igaz! Vagyis holnap majd kiderül! – tette hozzá, most már kicsit szomorúan.
- Harry! Biztos ti nyertek! Még Ron is rád fogadott!
- Tényleg?! Akkor, muszáj, hogy nyerjek, különben kitekeri a nyakamat! – somolyogta a férfi.
Most Ginny csókolta meg. Csók közben Ginny egyik kezével beletúrt Harry hajába, másikkal a férfi feszes hátát simogatta.
Harry sem tétlenkedett. Végig simította a nő hátát, és keze megállapodott a nő derekánál. Vadul csókolóztak. Élvezték egymás közelségét. Mindent be akartak pótolni, ami az elmúlt öt évben elmaradt kettejük között.
Harry felkapta Ginnyt, és az ágyhoz vitte, ott lefektette az ágyra, majd gyengén ráfeküdt. Harry lágyan csókolgatni kezdte a nő nyakát.
Ginny neki látott kigombolni Harry ingjét, miközben élvezte a kényeztetést, amit Harry nyújtott neki.
Az újra egyesült pár órákig szeretkeztek az ágyban. Elfelejtve mindent, ami rájuk vár. Főleg Harryre.
Meg kell nyernie holnap a Kupát, de ami a legnehezebb lesz. Találkoznia kell a volt barátaival. Szembe kell néznie mindazzal, ami elől öt éve menekül.
De most semmi sem érdekli, csak a nő, aki csendesen szuszog a karjaiban.
Harry arra ébredt, hogy valaki kopogtat az ajtaján. Először nem akarta tudomásul venni, de az idegen kitartó volt. Harry nem akarta, hogy Ginny felébredjen, ezért Harry nagy nehezen kikászálódott az ágyából, magára kapta a fekete köntösét, majd az ajtóhoz ment.
- Harry! – mikor kinyitotta Vittoria állt ott. – Még pizsamában vagy?! Képzeld, mi történt! Az egyik házimanó rám nyitott a zuhanyzóban! És nem is szégyellte magát! Még neki állt feljebb! – a nő nem hagyta szóhoz jutni Harryt, bement a szobába és a nappali felé vette az irányt. – Hihetetlenek ezek az angol házimanók! – háborogta a nő, és mondott néhány káromkodást olaszul.
- Harry! Édes, ki van itt? – kérdezte valaki álmosan. – Harry! Ő mit csinál itt?!
- Harry! Várjuk a magyarázatot! – mondta most már Vittoria is.
A hálószoba ajtajában egy hosszú, vörös hajú nő, egyetlen egy szál lepedőbe takarta magát, és kérdőn nézett Harryre.
- Öhm… - Harry eléggé zavarban volt.
Noha Vittoria is mondta neki, hogy rohanjon Ginny után, nem gondolta volna, hogy itt is tölti az éjszakát.
Ugyanakkor Ginny tudta, hogy Vittoria csak a barátja Harrynek, az mégsem volt túl jó pont nála, hogy még ilyenkor is itt van.
Így meg, hogy mind a ketten ugyanabban a szobában álltak, még kényelmetlenebb volt.
- Szóval, Vittoria, ő itt Ginerva Weasley – mutatott Ginnyre. – Ginny, ő itt Vittoria Benett.
A két nő egymás elé lépett és kezet fogtak egymással.
- Örvendek, Ginerva! – mondta Vittoria.
- Úgyszintén! De, ha lehet csak Ginny! – rázta meg a nő az elé tartott kezet.
- Öhm… Elnézést a zavarásért! Nem tudtam, hogy vendéged van, Harry! Akkor én nem is zavarnék tovább! – és megindult az ajtó felé. – Jut eszembe! Harry! Marcello üzeni, hogy két óra múlva találkoztok a hallban. Nos, még egyszer elnézést!
- Köszönöm, Vitt! – mondta Harry, miközben újra bezárta az ajtót.
Utána rögtön odament Ginnyhez, aki még mindig ott állt az ajtóban egy szál lepedőbe tekerve.
- Jó reggelt, szerelmem! – duruzsolta a férfi a nő fülébe.
- Köszönöm! – mondta a nő, majd visszament a hálószobába és a ruháit kezdte keresni.
- Ginny! – Harry utána ment. – Csak nem akarsz máris menni?!
- Sajnálom, Harry, de muszáj! Be kell mennem az iskolába! És lehet, hogy otthon is aggódnak értem! És nem akarom… - mondta volna tovább, de Harry lágyan, viszont annál határozottabban a szájára nyomta a mutató ujját.
- Sss! Nem mész te sehova! Nem hallottad?! Van még két órám! Csak nem akarsz itt hagyni, mikor ilyen fontos meccs áll előttem?!
- De…
- Nincs de! Gyere, bújjunk vissza az ágyba! Hozatok valami reggelit, jó?! – De Harry meg sem várva a választ elővett az éjjeli szekrényéről egy 10x10 centis rézlapocskát, és egy hozzá illő tollat. Arra, mindenféle finomságoknak a nevét kezdte írni, mikor letette a már mellette fekvő nő kérdőn nézett rá.
- Ez egy olyan, mint a pénzérmék, amiket Hermione adott nekünk ötödikben, emlékszel? Ez helyettesíti a telefont, ami a mugli szállókban van.
- Okos! – mosolygott a lány.
- Igen, nem rég vezették be!
Ginny hozzábújt Harryhez, fejét a férfi izmos mellkasára helyezte, és hallgatta a férfi szapora szív dobogását.
Nem tudta, hogy ez annak tudható-e be, hogy ő most itt van vele, vagy a ma délutáni döntő miatt. De sejtette, hogy a kettő együtt van ilyen hatással a férfi pulzusára.
A pár megreggelizett, és másfél óra múlva szomorúan búcsúztak el egymástól a hotel halljában. Ginny hazahoppanált, míg Harry a társaihoz ment.
- Még hogy nem hajtasz rá! – mondta nevetve Sergio. – De jól van, megbocsátok! Ti jobban összeilletek! Gratulálok hozzá! – veregette hátba a spanyol játékos.
- Hát, Harry! – szólt pesszimistán Leonard. – Nagyon remélem, hogy ez a nő csak jó kihatással lesz a mai játékodra!
- Biztos lehetsz benne, Leonard! – mondta vigyorogva. – Biztos!
- Amúgy Vittoria már tudja? – kérdezte Fabio.
- Igen. De mi csak barátok vagyunk, semmi több! – mondta még mindig vigyorogva. – Mehetünk?! Három óra múlva kezdődik a meccs!
- Igen! Indulás! – adta ki az utasításokat Marcello.
Mindenki eltűnt egy pillanat alatt, ugyanebben a pillanatban egy 300 km-rel arrébbi ponton tűntek fel, az aréna öltözőjében. Ott már mindenkit elfogott az izgalom. Hallották a stadion előtt tomboló tömeget. Gyorsan átöltöztek, majd kimentek a pályára bemelegíteni, mielőtt a közönséget beengednék.
Itt tartózkodásuk óta egyszer sem találkoztak az ellenféllel, pedig ők is nem sokkal utánuk érkeztek meg a városba.
Egy óra múlva visszamentek az öltözőbe, lezuhanyoztak, és a taktikáról kezdtek beszélgetni.
Már mindenki kívülről fújta az összeset, de Leonard szerint, ismétlés a tudás anyja.
Körübelül másfél óra múlva bekopogtatott hozzájuk egy szőke alacsony férfi.
- Elnézést, hogy félbe szakítom Önöket, de hamarosan kezdődik a meccs! – mondta.
- Colin! – állt fel Harry.
- Harry! Emlékszel rám?! – kérdezte pirongva a fiatal férfi.
- Persze! Hogy vagy? – kérdezte Harry, miközben kezet rázott vele.
- Köszönöm, jól! Gratulálok a teljesítményedhez, Harry!
- Köszönöm! Hadd mutassalak be titeket egymásnak! Fiúk, ő itt Colin Creevey, a legkitartóbb rajongóm volt a Roxfortban! – nevette Harry. – Colin! Ő itt Sergio, Fabio, Franco, Leonard, Francois, Paolo és Marcello, a menedzserünk – mutatott mindenkire külön-külön. – Szóval kezdődik?
- Igen. A bevonuló része! Most mennem kell! Sok szerencsét! – azzal kisietett az öltözőből.
- Hát, fiúk! – szólalt meg Marcello. – Sok szerencsét! Én a díszpáholyban leszek! – azzal ő is ott hagyta a hét tagú csapatot.
Mikor a csapat kiszáguldott a seprűiken az arénába, mindenki hatalmas ovációval fogadta őket. Harry szemével a díszpáholyt kereste, meg is találta. Onnan integetett neki, Vittoria, Marcello, Teddy és Ginny. Ő is visszaintegetett nekik, és Ginnynek még egy csókot is küldött.
Néhány sorral lejjebb észrevette a feltűnően sok vörös hajat. Weasleyék voltak azok, meg még néhány ismeretlen. Harry feltételezte, hogy ők a fiatalok barátai. Ott volt Mr. Weasley, Bill és Fleur, Charlie, az ikrek és Ron Hermionéval. Mikor észrevették, hogy Harry őket nézik, Ron kivételével vadul csápolni kezdtek neki. Harry viszonozta a gesztust. Nem tudta, azért változott meg róla a véleményük, mert Ginny beszélt velük, vagy mert az év egyik legfontosabb esemény résztvevője.
Néhány perc múlva a meccs is elkezdődött. Harry a többieknél húsz méterrel magasabban körözött a magasban a cikeszt kutatva. Közben azért persze figyelte a játék állását, nehogy egy rossz pillanatban kapja el a cikeszt, de nem kellett ilyennel törődnie. A két csapat között mindössze egyszer volt húszpontos különbség, annál nagyobb egyszer sem.
Harry tudta, hogy rajta múlik a meccs kimenetele. Szemével megkereste a német fogót, aki szintén a magasban körözött céltalanul.
Harry gyorsan Ginnyék felé nézett, hogy vajon most mit csinálnak, és akkor meglátta a cikeszt. Ott repkedett tőle tíz méterre. Nem figyelve semmire, Harry a cikesz irányába indult. Repülés közben egyszer az ellenfelére figyelt, aki csak később figyelt fel Harryre, mint azt neki kellett volna. Harry biztos volt a győzelmében, már csak kevés volt hátra. Kinyújtotta a kezét, és érezte, hogy a ficánkoló aranygolyó már az ő markában volt.
Néhány perccel arra eszmélt, hogy az összes társa a nyakában lóg, és a közönség tombol. Megnyerték a Kupát. Hét év után, újra. És Harry megnyerte az év fogója címet.
Mindenki boldog volt.
A csapat felment a díszpáholyba, ahol átvették az arany érmet, és a kupát.
Harry Ginny elé lépett, szorosan magához húzta, és megcsókolta. A csók közben semmit nem hallott a tomboló tömegből, sem a vihorászó csapattársaiból.
- Ginny! – szólt halkan Harry, hogy csak ők ketten hallják. – Gyere hozzám!
- Mi?! – kérdezte meglepetten Ginny.
- Gyere hozzám! Legyél a feleségem! Élj velem életed végéig! Akarod? – kérdezte a legnagyobb mosolyával Harry, most már nem halkan, hanem üvöltözve.
- Igen, Harry! Akarom! A feleséged akarok lenni életem végéig! – üvöltötte sugárzó arccal Ginny Harry képébe, majd a nyakába ugrott, és megcsókolta.