Ott álltam a tér közepén az Erósz-szobornál. Patrick és a vakarcsok sehol. Oké, egy nem túl kezdő nagybácsi, tíz perc késés az első nem hivatalos randiról? Oké…

De 15?!

- DE ÉN MÁR MENNI AKAROOOK! – visított egy ismerős hang valahonnan.

- Akkor is megvárjuk. – válaszolt egy erőszakos kislányhang. Felvont szemöldökkel kinéztem a szobor mögül. Hát ki van ott?

- Sziasztok… - köszöntem zavartan. – Itt voltam… a másik oldalon.

- Ó.. Tényleg? Nos.. Akkor… - hebegett Patrick.

- Hagyjátok csak. Inkább menjünk, mert még fel kell készülnöd.

- Igen, Patricknak készülnie kéne, nem pedig csajoznia. – morgott Dan.

- Daniel! – visított Sarah.

- Még mindig nem tud belenyugodni abba, hogy nem Harry Potter volt a csokibékájához.

- Ó.

- Mindenáron ugrálni akart rajta.

- Ó! Mi ez, valami anti-Harry bojkott? – vigyorogtam.

- Nem… Ugyan. Danre néha rájön a 10 éve.

- Oké… Csak azért, mert Harry…

- PATRIIICK DAN ELVETTE A CSOKIBÉKÁMAT!

- Csak megnézem a kártyáját!

- Ne akarj egyhamar kölyköt Ginny. – mosolygott Patrick, és beterelt minket valami sikátorba. – Tudod, hova kell menni?

- Igen, persze. Megyek Sarah-val, rendben?

 Patrick bólintott. Megfogta Dan kezét, nagy levegőt vett, és intett.

- Na, gyere Sarah, hopponálunk egy nagyot.

A stadion már jócskán meg volt telve, mikor odaértünk.

- Jézusom… Rohannom kell, Ginny, Sarah, Dan… Vigyázzatok magatokra.

 A gyerekek Patrick nyakába ugrottak, és sok szerencsét kívántak neki. Én csak mosolyogtam… Bár szívem szerint akkora „sok szerencsét smaci”-t adtam volna neki, hogy csak na.

- Sok szerencsét Patrick.

- Köszönöm.

- Mikor kezdik már? – türelmetlenkedett Dan a jobbomon. Körülbelül nyolcadszorra kérdezte meg , úgyhogy kezdett elegem lenni.

- Kérsz csokibékát? – kérdeztem.

- AHA!

- Kezdik! – szólt izgatottan Sarah. Az írek kezdtek, , Patrickkel az élen repültek be. Csodálatos műsort vágtak le, pont, mint tíz évvel azelőtt…

Valakik csak akkor értek oda , és ültek be a helyükre. Egy tök magas vörös, és egy tök magas fekete… HARRY? RON?

- Basszameg! – káromkodtam el magam, mire Sarah (pedig halk voltam) elkerekedett szemmel nézett rám.

- Dan? Sarah? Keresünk egy másik helyet…

- De miért?

- Mert… Mert innen nem látok rendesen.

- De hát a…

- Gyerünk!

 Ha ügyes voltam, Harry nem vett észre. Az voltam. Add, hogy az voltam!

Egy órával később:

- HAMILTON ELKAPTA A CIKESZT!!!!

- Nem is számítottam másra, de azért lelkesen felpattantam a helyemről, és sikítottam egy akkorát, de akkorát…

 Lerohantunk az öltözőhöz, hogy minél előbb gratulálhassunk Patrickéknek. Ő is rán gondolhatott elsőnek, mert át sem öltözött, úgy futottunk össze. A nyakába ugrottam, ő pedig egy kicsit sem volt meglepve.

- Gratulálok! Baromi jó voltál! Amúgy, ár régen megnéztem magamnak, tök szexi az a mozdulatot, ahogyan elkapod a cikeszt…

 Patrick fülig pirult, és nyögött egy „köszi”-t. Elengedtem, és néztem, ahogyan Patricket ellepik a gyerekek.

- Ginny?

- Már megint basszameg.

- Ő… szia! – fordultam hátra zavartan. – Műsorváltozás volt, a csajok nem értek rá, és már nem tudtalak felhívni, szóval hová máshova jöttem, mint a világ másik végére az Írország-Brazília mérkőzésre…

 Harry felvonta a szemöldökét, de nem látszott, hogy gyanakszik.

- Ja. Mi meg úgy gondoltuk megnézzük ezt a meccset, és szólunk Hamiltonnak, hogy aztán készüljön az angolokra.

- Okés, bogaram... – feleltem, majd mikor elmentek, felsóhajtottam.

- Várj csak… De hiszen ti jártok Potterrel, nem? – kérdezte Patrick.

A francba, a francba, a francba, a francba.