The Hungarian Ginny Weasley Site
Menü
 

 

 

" – Nagyon csinos az a lány – jegyezte meg Krum, kizökkentve töprengéséből Harryt. Ginnyre mutatott, aki épp akkor csatlakozott Lunához. – Ő is rokonod? 

– Igen – vágta rá fellobbanó ingerültséggel Harry. – És van barátja. Féltékeny típus. Nagydarab. Nem érdemes bosszantani."

(HP és a Halál Ereklyéi, 130. oldal)

 

 

 
Ginny Weasley
 
Társalgó

 
Nézegetnivalók
 
Design

 



 

A fejlécet és a hátteret Casia készítette.

Ez volt az oldal történetének 3. designja. És a legelső, ami kizárólagosan nekünk készült. :)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók :)
Indulás: 2005-02-20
 

 

 

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
A Te házad
 
Linkek

 

 

Kedvenc oldalaink:

@ @ @ @ @ @ @

@ @ @ @ @ @ @

 

 

A linkek folyamatosan bővülnek. Ha ismersz oldalt, aminek itt a helye, ne habozz és írj IDE vagy e-mailt a drgfanfic@yahoo.com -ra.
Köszönjük!

 

 
Mi a Patrónusod?
 
Csacskasaccka: Varázslatos ellenségek
Csacskasaccka: Varázslatos ellenségek : Tizenegyedik fejezet: Az Örökösök szövetsége

Tizenegyedik fejezet: Az Örökösök szövetsége

HP7 Spoiler!


A Lestrange-villát ölelő ősparkot átláthatatlan, baljós sötétség vette körül. A rezgő jegenyefák feketén lebegő árnyakat vetettek a holdfényben a szebb napokat is megélt épület freskókkal borított homlokzati falára. Látszott, hogy már hosszú hónapok óta senki sem lakott a házban. A birtok tulajdonosai az utóbbi félévben még látogatóba sem jöttek haza, egészen az elmúlt hétig. Szellemjárta, elátkozott helynek tűnt az elvadult kert, és a jókora, egykor virágzó majorság.

 

A békésen szitáló, őszvégi esőben egy hosszú taláros, nádszál karcsú nő fordult be a kihalt utca sarkán, nem messze attól a masszív kőfaltól, mely végig, a birtokhatárig védte a környéket. A boszorkány rátért a keskeny, bokrokkal határolt ösvényre, melyet csak egy vékony csíkban világítottak meg az utcai lámpák. Óvatosan kikerült egy mély pocsolyát. Megállt egy pillanatra, visszagyömöszölte a szorosra tűzött kontyából kibújó, szalmaszőke tincseit, s újra az arca elé igazította süvege áttetsző tüllfátyolát. Mielőtt továbbhaladt volna, körülkémlelt, hogy megbizonyosodjon róla, nem követték-e, majd halkan koppanó léptekkel megindult az elhanyagolt épület felé. Már távolról látta, hogy a villa szalonjának ablakaiban most élénkzöld gyertyafény ragyog. Rejtelmes, hideg, mégis hívogató, méregszínű lobogás…

 

A bejárati timpanon oszlopsorához érve, lassan végigsétált az árkád alatt, majd bekopogtatott az ajtón, melyet halálfejes-kígyós mintával díszített, ezüst zsanérlemezek rögzítettek a kerethez. A következő pillanatban kísérteties nyikorgással megnyíltak előtte a nehéz vasszárnyak, s a nő késlekedés nélkül bevonult a félhomályos előtérbe. Kisvártatva egy magas, kevély testtartású, fiatal férfi jelent meg a lépcső emeleti pihenőjében. A varázsló a kovácsoltvas korlátnak dőlve állt, onnan figyelte az alulába érkező vendéget. Egy ezüst mécses tartót szorongatott a kezében. A gyér lángcsóva megvilágította a sápadt arcot, a sötét, démoni tekintet felett ülő, dús szemöldököt, a vállig érő, copfban összefogott selymes, hollófekete hajat, a vonásokat, melyek egyszerre voltak szinte nőiesen lágyak, és férfiasan szigorúak…

 

- Astoria - szólalt meg fojtott hangon a férfi. - Hát itt vagy…

- Ugye vártál? – kérdezte a nő rideg mosollyal, s fölényes, kutakodó pillantással mérte végig a varázslót. Ahogy elhaladt mellette, könnyű muszlinsáljával kacéran meglegyintette a mellkasát. - Tudom, hogy így van, ne is tagadd! Már én is alig bírtam kivárni a megfelelő pillanatot, hogy végre eljöhessek hozzád.

- Ahhoz képest, meglehetősen sokáig várakoztattál. Már tartottam tőle, hogy meg sem látogatsz – jegyezte meg fanyarul a mágus.

- Tisztes, férjes asszony vagyok, Dios! - felelte Astoria hűvösen. Lehúzta sötétzöld bársonykesztyűjét, és az előszobai tükör alatti kis tölgyfa szekrényre dobta, esőáztatta talárját pedig a férfi szabadon lévő kezébe nyomta. - Nem olyan egyszerű elszöknöm otthonról, mint ahogy azt te hiszed! Lehet, hogy Dracót látszólag nem zavarja, hogy tilosban járok, de az igazság az, hogy az utóbbi időben bosszantóan gyanakvóvá vált velem szemben. Mintha ismerné a titokban szövögetett terveinket… szemmel tart, még ha csak észrevétlenül is…

- A férjed sohasem volt ostoba, Astoria – húzódtak gúnyos grimaszra Dios Lestrange széles ajkai, s fejét gőgösen felvetette. - Csak te ringatod magad ebbe a megnyugtató tévhitbe, mert talán abban reménykedsz, hogy így egyszerűbb lesz bevégezni azt, amit elkezdtünk.

- Meglehet - biccentett a nő, majd kíváncsian megemelte szépen ívelt, vékony szemöldökét. - Mond csak… feltétlenül az előszobádban kell megtárgyalnunk ezt? Esetleg folytathatnánk kellemesebb körülmények között a beszélgetést…

Dios csak a szemeivel intett Astoria felé, majd hátat fordítva elindult a lépcsőn. Astoria tulipánmotívumokkal hímzett, fényes ezüstös brokátruháját kissé megemelve, megadóan követte a férfit a villa szalonjába.

 

 

Astoria végignézett a középkori lovagteremre emlékeztető, huzatos helyiségben. Dermesztően hűvös volt odabent, még nem tudtak átmelegedni a vastag, magas, vakolatlan terméskő falak, annak ellenére, hogy a márványkandallóban már órák óta pattogott a perzselő tűz. A plafont apró, színes virágmintákkal festett fakazetták burkolták. A fekete kristálycsillár művészien csiszolt, apró függői gyémánthoz hasonlóan, szikrázva tükrözték vissza a gyertyafényt a szürkés márványkövekre. Astoria valósággal rajongott ezért az ősi, arisztokratikus otthonért, annak ellenére, hogy az nyomába sem érhetett annak a fényűző, barokk kastélynak, ahol ő élt. Mint, ahogy maguk a Lestrange-ok sem rendelkeztek olyan töménytelen gazdagsággal, és hasonlóan erőteljes befolyással a varázslók világában, mint amilyennel a Malfoy család…

 

Dios kecsesen suhintott egyet a pálcájával, mire a földig leomló, sötétítő függönyök egyetlen halk csusszanással összehúzódtak az ablakok előtt. A hosszúkás ebédlőasztalt letakaró csipketerítőre vékony, zöld-ezüst fonállal hímezték a családi címert. Az asztalon két személyre terítettek. A férfi a jégbe hűtött pezsgőspalack után nyúlt, aztán a levegőbe emelte az üveget, és az egyik serleget.

- Egy kis tökpezsgőt? – kérdezte, miközben letekerte a dugót körbeölelő sztaniolpapírt. – Igazi különlegesség, a legjobb évjárat…

- Igen, kérek - lépett közelebb mosolyogva Astoria az asztalhoz.

- Ha jól sejtem a vacsorára még várnunk kell… a házimanómnak még szokatlan az új helyszín, és egy kicsit nehezebben boldogul a konyhában, mint ahogy az elvárható lenne - szabadkozott a varázsló.

 

Dios elegáns, fekete sárkánybőr nadrágot, csizmát, sötét selyeminget, és hosszú, kaftánszerű kabátot viselt, melyet egy széles, fémcsatos bőröv szorított a derekára. A boszorkány egy darabig csábító pillantással csodálta a jól ismert, karakteres arcélt, majd komótosan, lágyan ringó csípővel lépdelt a fekete tükörbársonnyal bevont kanapéhoz. Lehuppant az ülőgarnitúrára, és kényelmesen hátradőlt.

- Köszönöm. - Astoria átvette a feléje nyújtott, alkoholtól párás poharat, és belekortyolt a pezsgőjébe. – Oh, ez az ital tényleg fenséges! Dios Lestrange, a tökéletes társaság egy tökéletes estéhez… vagy egy tökéletes, szenvedélyes, szerelmes éjszakához… - A boszorkány kacér mosollyal, és sejtelmes tekintettel követte a férfi lendületes mozdulatait, ahogy az a saját serlegét is megtöltötte, s ahogy kihúzva magát, megállt a kanapé előtt. Dios nem válaszolt semmit sem erre a félre nem érhető felhívásra, helyette kifejezéstelen arccal a szájához emelte a serleget.

 - Vagy… talán valami másra gondoltál? – incselkedett ajkait harapdálva Astoria, s lábait kihívóan keresztbetette egymáson úgy, hogy szoknyájának slicce mentén szétnyílhasson a zizegős anyag, és kivillanhasson a térde. Almaforma melleinek körvonala finoman kirajzolódtak a ruha felsőrészén, s a ruha mély dekoltázsa látni engedte a hibátlan, tejfehér bőrt. Dios pillantása először simogatóan rátapadt a nőies halmokra, majd erőt vett magán, s elfordulva belenyalt az italába.

- Ne siettesd a dolgokat, Astoria - válaszolt szenvtelenül csengő, monoton hangon. - Nem félsz, hogy így túl gyorsan vállnak semmivé a gyönyör percei? Hogy hamarabb iszod meg a cseppeket abból a kehelyből, amelyeket az élet neked kínál, mint ahogy az órádon a homokszemek végleg leperegnek, és az öröklét függönye mögé lépsz?

- Ez vagy te, Dios! – nevetett fel ridegen, hátravetett fejjel a nő. - Egy Merlin verte filozófus, és egy kifinomult művész harcol benned az aranyvért mindennél többre értékelő, harcos halálfalóval. Jól mondom?

- Valóban – bólintott a férfi, majd ő is leült a bársonydíványra, s a dohányzóasztalra tette a pezsgővel teli poharat. - A vér… a tiszta varázslóvér szent hatalma… Mardekár Malazár csodás eszméje… egy bolond, és gyönyörű álom, amiben mindketten töretlenül hiszünk, mégis egyre kevésbé érzem, hogy van értelme ennek a kétséges kimenetelű háborúnak, amelyet szinte még el sem kezdtünk…

 

- Nem értelek, Dios! Már hogyne lenne értelme a háborúnak? Épp ellenkezőleg, csak egy mindent megváltoztató, elsöprő erejű háborúnak van értelme! Semmi másnak! - Astoria elsötétült tekintetében tántoríthatatlan elszántság tükröződött. - Te is tudod, hogy csak akkor van esélyünk a jelenlegi rend megdöntésére, ha szembe szállunk a Minisztériummal, és legfőbb ellenségünkkel, a Kis Túlélővel, Harry Potterrel. - A boszorkány dühösen, s oly izzó gyűlölettel ejtette ki a híres, és népszerű Auror Parancsnok nevét, hogy még finom vonásai is eltorzultak. - Vagy azt hiszed, hogy küzdelem nélkül, díszes ezüst tálcán nyújtják át majd nekünk a hatalmat?

- Nem, természetesen nem… De be kell, hogy lásd, Astoria, nincsenek túl sokan azok, akikre számíthatunk a… nevezzük úgy, hadműveletekben… - mutatott rá a problémára Dios. - Ahhoz, hogy sikerrel járjunk, lényegesen több, és hithűbb követőre van szükségünk.

- Én teljességgel megbízom az embereimben. Legalább annyira elszántak, mint mi, és ugyanolyan hűségesek ahhoz az eszméhez, amit a Sötét Nagyúr képviselt - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Astoria.

 

- Ugye most nem Monstróékra, meg a Zabini fivérekre gondolsz? Valóban ezekre az emberekre akarod alapozni a hatalomátvételt, és a születendő régi-új rendet? – kacagott fel keserű iróniával a varázsló.

- Ne légy nevetséges, Astoria! Monstrónak annyi esze sincs, mint egy folyton a fényforrásnak repülő éjjeli pillangónak, Zabiniék pedig… Daphné csak azért csatlakozott az Örökösökhöz, mert nem mert ellentmondani neked, az egyetlen húgának. Blaise-t egyáltalán nem érdekli a politikai helyzet egészen addig, amíg az az üzletei sikerességét nem fenyegeti - Dios keze itt ökölbe szorult a méregtől. - Barry mindenben olyan, mint az apja. Csak azért vesz részt az akciókban, hogy szemmel tarthassa az anyját, és a testvérét. Azzal azt hiszem te is tisztában vagy, hogy Corbin Zabini egy komplett őrült, aki mindennél jobban élvezi a gyilkolást, és úgy játszik azokkal, akiket kiszemel magának, mint ahogy az éhes macska szórakozik a kifárasztott egérrel, mielőtt megeszi. Az elmúlt hónapokban úgy szórta a főben járó átkokat, mintha nem is kellene félnie tőle, hogy a Minisztérium előbb-utóbb leleplezi, és a nyomára akad. Ugye mondanom sem kell, hogy ennek milyen súlyos, és megsemmisítő következményei lennének az… ügyre nézve? És azt még meg sem említettem, hogy az Auror Parancsnokság természetesen engem gyanúsít mindazzal, amit az az idióta elkövetett. Vagy talán azt várod el tőlem, hogy vonuljak be az Azkabanba egy kis „kényszergyógykezelésre”? – dühöngött Dios. - Köszönöm, de nem kérek belőle! Épp elég volt nekem ez a féléves önkéntes, romániai száműzetés!

 

- Corbin az unokaöcsém, Dios! - felelte Astoria. Arcizmai összerándultak az indulattól, s újra az ajkaihoz emelte a poharat. - Szeretném, ha megértenéd végre, hogy nem hagyhatjuk ki őt a küzdelmeinkből. Muszáj számolnunk vele, akár tetszik neked, akár nem! Szükségünk van a varázserejére, még akkor is, ha egy közveszélyes, dühöngő őrült. Próbáld meg elfogadni a helyzetet, és inkább azzal foglalkozz, hogy minden a terveink szerint alakuljon. A Zabini családot pedig bízd rám. Hadd legyen ez az én gondom!

- Hát persze! - húzta el az ajkait sértetten Dios. - Milyen más parancsot is várhatnék tőled! Vagy talán sikerült végre meggyőzni a férjedet, és a fiadat? Talán őket is üdvözölhetjük az Örökösök szövetségének következő összejövetelén? Én nem hinném! Scorpius helyette inkább a Potter-lánnyal hetyeg a Háromlábú Macskában, és Yaxley meggyilkolásának ügyében nyomoz, méghozzá ellened… mert, hogy mindketten tudjuk, hogy te tetted el láb alól azt a szerencsétlent.

- Hogy te milyen… - remegett meg Astoria hangja.

- Szemét vagyok? Nem, Astoria, csak veled ellentétben én reálisan látom a dolgokat - jegyezte meg tárgyilagosan a férfi. - Nem ártana, ha te is így tennél!

- Az a nyomorult nem volt hajlandó megosztani velem azt, amit a Cseppekről tud – kiáltott fel mérgesen a nő. - Az ellenfeleimmel nem bánok kesztyűs kézzel, sem azokkal, akik az utamba állnak! Yaxley sem érdemelt mást, csak halált!

- Félelmetes vagy, Astoria! Félelmetes, és kegyetlen! - Dios komor, éjsötét pillantása belefúródott Astoria égszínkék tekintetébe.

 

- És pontosan ez az, amit annyira ellenállhatatlannak találsz bennem - karcolta végig méregzöldre lakozott, hosszú körmeivel, a pezsgősserleg szélét a boszorkány, s közben egyetlen másodpercre sem szakította meg a szemkontaktust a varázslóval.

- Meg kell nyernünk végre a Malfoyok támogatását ahhoz, hogy célt érjünk… vagy felejtsük el az egészet - állt fel hirtelen, nagy lendülettel Dios. Elfordult Astoriától, s tett egy pár tétova lépést az ebédlőasztalhoz vezető lépcső felé.

- Szerinted én nem ezt szeretném? – csattant fel Astoria. - Szerinted én nem tudom, hogy csak Scorpiussal lehet teljes a diadalunk? Ha nem csalnak a megérzéseim, a néhai Bellatrix gondoskodott róla, hogy a Malfoy család előbb vagy utóbb megkapja a jutalmát…

- Vagyis a Cseppeket – szólalt meg elgondolkodva Dios. - Lehet, hogy ez a csodás, varázslatos… tárgy, anyag, valami, csak egy ostoba legenda, egy bájos kis tündérmese! Egy fél füllel hallott történetet követve próbálunk az élre törni. Az információink a Cseppekről nem többek, mint légből kapott ismeretfoszlányok, és minden olyan akciónk, amely arra irányul, hogy többet tudjunk meg, rendre kudarcot vall.

- Kishitű vagy, Dios!

- Tudod, hogy már nem csak a Minisztérium emberei vannak a nyomunkban, hanem valaki más is, aki a kocsmában érdeklődött, vajon ki ölhette meg Yaxleyt - emlékeztette a varázsló Astoriát az aggasztó tényekre.

- Azt mondtad, hogy elintézted azt a boszorkányt, ahogy a Potter lányt is – Astoria azonnali, megnyugtató választ várva szegezte Diosnak a kérdést. – Vagy nem így történt?

- A kicsi fiad miatt nem tehettem semmit sem azzal a kis vérmes, mugliimádó auror poronttyal, ugyanis rátapadt, mint egy pióca! – válaszolt emelt hangon a mágus. – Féltem, hogy Scorpius álcám ellenére felismer.

- És az a titokzatos nő? – vetette fel újra a boszorkány. – Vele mi van?

- Elillant, mielőtt kideríthettem volna, hogy ki is ő valójában. A jelek szerint nem szeretné, ha fény derülne a személyére, főleg mivel véleményem szerint összekötetésben áll Potterékkel - magyarázta a férfi.

- Azt akarom, hogy ne okozzanak több gondot! – adta ki a rendelkezést Astoria, Dios pedig egy lapos oldalpillantással, és egy megadó sóhajjal jelezte, hogy értette a feladatot. - A boszorkányt öld meg, ha másképp nem lehet elijeszteni! A Potter gyerekkel pedig légy óvatos… egyelőre ne essen baja, mert az túl feltűnő lenne.

 

- Rendben. Úgy lesz, ahogy akarod - bólintott Dios, s keresztbetette mellkasa előtt karjait. - Mond csak, hogyan akarod kideríteni, hogy hol vannak elrejtve a Cseppek, Astoria? Most már nem sok esély maradt…

 - Gondolod, hogy ha Bellatrix volt az utolsó tulajdonos, akkor nem hagyott valahol… árulkodó jeleket? – vigyorodott el fölényesen Astoria. – Előbb-utóbb a nyomára akadunk, és akkor…      

- Az Élet Cseppjei végre megadják neked azt, amire oly nagyon vágysz, Astoria… - Dios baritonja most különösen lágyan és túlfűtötten zengett. - Korlátlan hatalmat mindenki és minden felett a varázsvilágban, az alattvalóid végtelen csodálatát, s a félelemből született hódolatot mindazoktól, akik feltétlen hűséggel, és alázattal kell, hogy szolgálják Úrnőjüket.

 

Astoria elégedetten elmosolyodott arra a boldogító gondolatra, hogy talán nincs is olyan messze már az a várva várt perc, mikor minden eddigi tette értelmet nyer, és végre jól megérdemelten learathatja a babérokat…

 

A boszorkányt töretlen hit, megkérdőjelezhetetlen eltökéltség, és hideg, számító józanság jellemezte. Az életét, az érzelmeit, és a cselekedeteit a számára legmagasztosabb elv szolgálatába helyezte. Csak a korlátlan hatalom vonzotta. Csak arra vágyott, hogy a szennyezetlen aranyvér eszméjének nevében uralkodhasson mások felett. Sohasem érdekelte, hogy hány fej hullik a porba, pusztán azért, hogy ő végül majd a trónusán ülhessen, és hogy abban a dicsfényben sütkérezhessen, amely kijár a varázsvilág arisztokráciája megmentőjének. Astoria Malfoy, akit úgy ünnepelnek majd, mint aki megtisztította a mágusközösséget a sárvérű betolakodóktól, és vérárulóktól, akik mint undorító kis kullancsok szívják, és mocskolják a nemes aranyvért…

Erről szólt minden egyes pillanata, e terv megvalósításán munkálkodott, amióta csak az eszét tudta. Ezzel a tántoríthatatlan megszállottsággal érte el, hogy minden idők legnagyobb sötét mágusának, Voldemortnak udvarához tartozhatott, s így hálózta be azt az akkor még fiatal, az apjának, és a családi elvárásoknak mindenben megfelelni akaró, könnyen befolyásolható, és lelkileg sérülékeny fiút, Draco Malfoyt, akiről kimondatlanul is úgy gondolta a halálfaló társadalom, hogy majd a Nagyúr örökébe lép…

És így csábította bűvkörébe, már felnőtt, szépsége teljében lévő, arisztokrata asszonyként az ifjú Dios Lestrange-t…

 

 

Dios ezüstserlege hangos csörrenéssel landolt a dohányzó asztalon. A varázsló kinyújtotta a karját a díványon csücsülő boszorkány felé, aki kissé fátyolos tekintettel nézett fel az előtte tornyosuló mágusra. Kicsi, ápolt keze teljesen belesimult a férfi erőteljes tenyerébe. Dios gyengéden felhúzta őt magához, és hosszú percekig szorosan tartotta a karjaiban. A nő törékeny teste alig érezhetően megremegett az ölelésben… tudta, hogy mi következik, tudta, hogy megint ő nyert, és a másik csúful veszít majd… Régi, jól begyakorolt szertartás volt már ez közöttük. Astoria vezényel a saját szája íze szerint, Dios pedig képtelen ellenállni a gyönyörű, és kéjjel teli kísértésnek, s megteszi azt, amire mindketten egyformán vágynak. Astoria érezte a varázsló rezdülésein, az arcjátékán, vibráló mozdulatain, hogy még harcban áll önmagával, összecsap gondolatai legmélyén, a hideg logika, és a dac, a lassan feltámadó tűzzel, és szenvedéllyel, amely már sok-sok éve tombolt benne Mrs. Malfoy közelében. Társak voltak ők a hús gyönyörében, és társak az eszmében, még akkor is, ha fontos, és meghatározó részletekben nem értettek egyet, akkor is, ha pontosan tisztában voltak titkos kapcsolatuk íratlan játékszabályaival…    

 

- Azt hiszem, nem is baj, hogy a manó késik azzal a vacsorával, már nem is vagyok éhes - duruzsolt Astoria búgó hangon, és még közelebb törleszkedett a férfihoz.

- Dehogynem… - mosolyodott el gúnyosan Dios, s közben hosszú ujjai kínzó csigalassúsággal simogatták a karjai között tartott nő derekát, és a keskeny csípővonalat. - Éhesebb vagy, mint valaha… ismerlek… jobban, mint bárki más…

- Akkor miért nem teszel róla, hogy ne éhezzek, ahogy az jó házigazdához illik? – lehelte a varázsló arcába a boszorkány, s végighúzta hegyesre reszelt körmeit Dios mellkasán, s az arcán, a fültövétől indulva az álláig. - Folyton csak kiéheztetsz, utána meg csodálkozol, hogy úgy vetem magam a zsákmányra, mint egy hiéna…

 

- Talán mert nem szeretem a vergődő áldozat szerepét, amibe belekényszerítesz! – suttogta vissza Dios. Ajkai a nő kecses nyakára tapadtak, és apró csókokkal borították annak kényes, finom, sápadt bőrét. Astoria lehunyta szemeit, és halkan, mélyről feltörő sóhajokkal tűrte a varázsló kényeztetését. Úgy érezte elgyengült lábai hamarosan felmondják a szolgálatot, így inkább óvatosan belecsimpaszkodott a férfi vállaiba. Dios elhúzta az orra előtt Astoria egyik rakoncátlanul repdeső, göndör fürtjét, s nagyokat szippantva belelégezte parfümjének jellegzetesen édeskés, púderes illatát. Belenézett a boszorkány fagyos, világító kék tekintetébe… Azonnal átlátta, hogy ismét elveszett, és hogy innen már nincs menekülési lehetőség… hiszen a saját démonjai, és vágyai ellen hová is menekülhetne, hacsak nem magához a Démonhoz. Közelebb hajolt Astoriához, és épp csak súrolva annak sötétlilára rúzsozott, vékony ajkait, megcsókolta a nőt, miközben keze a formás, kerek fenéken ráncolta össze a ruhaanyagot. Astoria hevesen, indulatosan viszonozta a légiesen finom csókot, s könyörtelenül harapdálta Dios vértelen száját.

 

- Miért van az, hogy mindig ez a vége? – nyögte egy fuldokló hangján a varázsló, ahogy Astoria nyelve a füle mögötti érzékeny területet csiklandozta. - Miért érzem mindig azt, hogy csak egy kiszolgáltatott báb vagyok a szépséges babaházadban… hm? Miért, mond? - Astoria erre hangosan, zihálva felnevetett, majd újra követelőzően, héja módjára csapott le Dios ajkaira.

- Mert… nem vagy olyan erős, mint amilyennek hiszed magad – szakította meg váratlanul a csókot. - Legbelül te is csak egy sebzett kisfiú vagy… akinek szüksége van az erős női befolyásra. Tudod, az anya szerep sohasem ment nekem, tehát így inkább a szeretőd vagyok…

- Valóban ilyen egyszerű lenne? – kérdezett vissza a mágus elgondolkodó ábrázattal, metsző pillantásokkal fürkészve Astoria vonásait. - Csak játék? Egy ütközet? Szerelemharc?

- Mi más az életünk, Kedvesem? - hökkent meg a nő a kissé filozofikus gondolatmeneten. - Ütközetek az örökös szerelemharcban, és taktikai játékok hosszú sora a hatalomért. Akár politikai értelemben, akár… a szexben… és a végén megfizetsz mindenért…

- Mint egy görög tragédiában, ahol az Istenek fűzik össze, vagy szakítják szét a szálakat… csakhogy itt és most te kevered a paklikat, ugye?

- Pontosan! A főhős legyen bármily nemes jellem, a végén törvényszerűen elbukik. Én pedig nem veszíthetek!

- Vigyázz Astoria! Túlságosan magabiztos vagy, és félek, hogy túlságosan könnyelmű is! A szakadék széle felé is lehet tánclépésben sodródni… - figyelmeztette csöndesen Dios a boszorkányt.

- Ne félts engem, Dios! – sziszegte Astoria a varázsló arcába. - Tudom, hogy mit kell tennem! És te is tudod, hogy neked mi a feladatod… hogy segíts nekem az élre törni! - Astoria a bársonydíványra lökte Diost, s szemben vele, az ölébe huppant. Gyengéden belemarkolt Dios koromszínű hajába, s így húzta magához a férfi fejét, hogy végre elérhesse a húsos ajkakat… Dios kezei végigszántottak a nő térdein, majd közelebb rántotta magához Astoriát, és a gerincoszlop egyenes vonalán futottak le s föl karcsú ujjai. A boszorkány beleborzongott a heves érintésekbe, s türelmetlenül gombolta ki Dios fekete ingjének gallérját. A férfi mellkasához szorította Astoria tenyerét, majd az ajkaihoz emelte a finom, illatos nőies kézfejet.

- Gyere! - Dios felsegítette a boszorkányt a díványról, s szemeivel az emeleti hálószoba felé intett. - Ne itt…    

 

 

Dios keleties hangulatú hálójában sötétség uralkodott, a leeresztett redőnyök nem engedték be az opálos holdfényt. A varázsló előresietett, gyertyát gyújtott az ablak alá tolt kredencen, s tüzet bűvölt a grafitszürke téglakandallóba. A hatalmas franciaágyat csillogó, fekete selyembaldachin takarta, ugyanabból a hűvös, nemes kelméből, amiből az ágyneműhuzat is készült. Astoria szótlanul járt Dios nyomában, és ahogy a szobába értek, azonnal végigheveredett az ágyra dobott, fénylő párnákon, térdeit felhúzta, s figyelte, ahogy Dios megszabadul a kaftánjától, ledobja a karosszék háttámlájára, és gyötrő lassúsággal az ágyhoz lép…

 

A férfi Astoria fölé magasodott, a nő puha, nedves ajkaihoz hajolt, s teljes súlyával a csuklóit az ágy párnájához szegezte. Hosszasan, birtoklón csókolta a szőke boszorkányt, egészen addig, amíg az már nem jutott levegőhöz sem. Dios mellkasának támasztotta a tenyerét, és eltolta magától a mágust. Kontya teljesen szétesett, kibomló, bársonyos hajkoronája napsugárként terült el a fekete selymen. Mellei fel-le süllyedtek, és emelkedtek, ahogy zihálva, kapkodva szívta vissza összeszorult tüdejébe az oxigént.

- Mit szeretnél, Dios… hm? Hogy könyörögjek neked? – nyöszörögte kérlelően, és vékony karjait a varázsló nyaka köré fonta.

- Nem… azt szeretném, hogy bevalld végre, hogy kellek neked… hogy egyedül, a segítségem nélkül még csak a közelébe sem juthatnál az álmaidnak… - Dios lassan felgyűrte Astoria ruháját a térdéig, s közben ujjaival finoman végigszántott a nejlonharisnyába bújtatott, karcsú vádlin, és a hosszú combok belső oldalán. - Nos?

- Szükségem van rád… igen… - nyögte elgyengülve Astoria. A mágus nyakába kapaszkodva simult a férfias felsőtesthez, s ajkait mohón szorította Dios lüktető halántékához. - Kell, hogy bízhassak benned, hogy végig mellettem legyél, bárhová is vezet az utunk… mert akárhogy is, közös a célunk, és közös a harc, ami ránk vár.

 

Dios arcán egy halvány somolygás futott át, sötéten izzó szemei megvillantak a zölden pislákoló gyertyafényben. Biztos kezekkel kioldotta Astoria brokátruhájának fűzőszalagjait. Először szabaddá tette a gömbölyű vállakat, forró lehelete súrolta az enyhén kiálló, kemény szegycsontot, majd lassan lecsúsztatta a kívánatos női testről a fölöslegessé vált ruhadarabokat, s hanyagul a hajópadlóra dobta. A boszorkány sötétzöld, csipkével szegett alsóneműjében, szorosan lecsukott szemhéjjal, és enyhén szétnyílt ajkakkal, vágytól remegve feküdt az ágyon… Dios ujjai a csipke alá hatoltak, s ingerlően cirógatták Astoria tejfehér kebleit, amire ő apró, kéjes nyögdécseléssel válaszolt. A nő lapockáját kissé megemelve segített a mágusnak levenni a melltartót, majd felült, közelebb húzódott Dioshoz, s izgatott sietséggel tépte le róla az inget, hogy minél hamarabb az ujjbegyei alatt érezhesse a férfi csupasz, sima mellkasát. Dios lerúgta magáról a lábszárközépig érő csízmát, s a földre hajította a bőrnadrágot, aztán újra Astoria fölé helyezkedett. Nyelvével végigjárta a nő lapos hasfalát, majd feljebb kúszott, és az egyre ágaskodó, rózsaszín mellbimbókat becézgette, tenyerével Astoria combjának bársonybőrét dörgölte.

- Dios… hmm… - hörögte a kéjtől Astoria alig hallhatóan, s öntudatlan mozdulattal beletúrt a fekete hajba. Dios száját a nő ajkaihoz nyomta, és egyre forróbb, és odaadóbb csókokkal ébresztgette a szépséges, imádott, és… rettegett nő érzékeit…

 

Dios lassan, ráérősen csúsztatta kezét a boszorkány aprócska fehérneműje alá, majd vigyorogva, lágy pillantással nézett le Astoria vágytól kipirult arcára. Szerette így, ilyen kiszolgáltatott helyzetben látni Astoriát… vergődve azért a pillanatnyi boldogságért, és gyönyörért, amelyet csupán ő, Dios Lestrange adhat meg neki.

 

Tagadhatatlanul szerelmes volt ebbe a veszélyes, indulatos, és könyörtelen boszorkányba, holott tisztában volt vele, hogy soha, semmilyen körülmények között nem remélhet valódi, enyhet adó viszonzást, hiszen hogyan is vehetné fel a versenyt egy ilyen tökéletes, és fenséges vetélytárssal, mint amilyen Astoria férje, Draco Malfoy? Nem volt kérdés egyikük számára sem, hogy Astoria kit választana. Az apró kis arany karikagyűrű, amit a nő viselt, gyűlölt szimbóluma volt annak, hogy neki csak a másodhegedűs szerepe adatik meg ebben a gyötrelmes szerelemi viszonyban. Ha tehette volna világgá kürtölte volna az igazságot, mely annál fájdalmasabbá vált, minél többet találkoztak unalmas társadalmi eseményeken, vagy ami még rémesebb, kínosan feszengő családi összejöveteleken… De ez a perc, ez a röpke, szédítő pillanat most az övé… az övék… amelyben nincsen helye sem dicső csatáknak, se a sötét erőknek…

 

Astoria minden porcikája őrjítő sürgetéssel kívánta a kielégülést, minden egyes izma újra és újra megfeszült Dios erőteljes, impulzív döfései alatt. A férfi sötét haja folyton a melleire, és a nyakára hullott, s csiklandozta felhevült, kipirult bőrét. Az ereiben zúgott, száguldozott a vér, a szíve a torkában zakatolt, s pihegve kapkodta a levegőt. Öle úgy szívta magába Dios energiáját, és erejét, mintha az egész teste forgó örvény lenne egy gyors sodrású folyóban…

 

A beteljesülés pillanatában Astoria gyönyörteljes sikolyai belevesztek az éjszaka sűrű csöndjébe. Elfehéredett ujjai erőtlenül elernyedtek, s végül lesiklottak az ágytámla smaragdkövekkel kirakott, kis tekergő kígyókat ábrázoló rácsáról, amelyet eddig görcsösen, kapaszkodóként szorítottak. Dios visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogy a boszorkány testén lassan elcsitulnak, aztán végül elhalnak a szenvedély gyorsan pergő hullámai, majd néhány gyors, ütemes lökés után ő is a csúcspontra ért, s kifulladva Astoriára hanyatlott, aztán mellé hemperedett.

- Dios… úgy látom sikerült megerősödnöd, amióta hazatértél a romániai birtokról… - vigyorodott el Astoria csábosan, s kényelmesen a férfi mellkasára támaszkodott. - Legalábbis… az elmúlt percekben így éreztem… - kuncogott fel kacéran végigsimítva Dios arcán.

- Tudod, a jó öreg Piton professzor titkos, gyógyító bájitalreceptje egész hatásos – válaszolt a mágus mosolyogva. - Még jó, hogy Bellatrix néném ilyen kincseket is rejtegetett a villában… különben már lehet, hogy nem élnék… - komorodott el Dios arca. - Utálom, hogy a halál lehetősége életem minden egyes pillanatát megmérgezi, és hogy az elmúlás gondolata ott kísért bármit is teszek…

- Jól vagy, és most csak ez a lényeges! - simult közelebb a férfihez a nő, ujjai a hosszú, sötét hajban matattak.

 

- Ez csak átmeneti állapot, semmi sem garantálja, hogy sokáig így marad - jegyezte meg keserűen a varázsló miközben Astoria nyirkos karját simogatta. - Haldoklom, Astoria… tudod jól. A kór, ami folyamatosan emészt… könnyen a gyilkosommá válhat…

- Nem, Dios! A Cseppek neked is enyhülést, és gyógyulást hoznak majd… ha megtaláljuk végre őket. - Astoria elhúzódott a férfitől, lelibbentette magáról a fekete selyempaplant, és kicsusszant az ágyból.

- Hová igyekszel ennyire, Astoria? - könyökölt fel Dios a párnára, s kérdően felhúzott szemöldökkel pislogott a boszorkányra, ahogy az sietősen összekapkodta a szerelmeskedés hevében földre dobált ruháit, és néhány sebtében elmormolt bűbájjal eltüntette a gyűrődéseket a keményített brokátanyagról.

- Hová mennék? Haza kell mennem a családomhoz! Mégis mit gondoltál, hogy itt alszom nálad? - mordult fel Astoria rosszallóan, miközben összekuszálódott tincseit igazgatta a tükörben, melyet két oldalról a falikarban lobogó mécses lángok halovány, zöldes fénye világította meg.

- Igaz is, hogyan juthatott ilyen botor ötlet az eszembe? - dőlt vissza Dios csalódottan az ágyra, kezeit a feje alá rakta, s a mennyezetre emelte sötét pillantását.

- Ne légy telhetetlen! - vetette oda morcosan a boszorkány, majd futólag rápillantott még utoljára a tükörképére, s elvigyorodott, látva a saját kisimult arcát. Astoria az ágy szélére ereszkedett, Dioshoz hajolt, s puha búcsúcsókot lehelt a férfi ajkaira.

- Köszönöm ezt a… szép estét! - suttogta érzéki hangon a mágus fülébe. – Pont erre volt most szükségem… hogy oldjam a feszültséget. - Astoria felállt, s az ajtó felé indult, de Dios megragadta a karját, s visszarántotta magához.

- Mikor látlak újra? Megint egy félévig nem találkozunk? - kérdezte durcásan.

- Holnap a gyűlésen, ahogy megbeszéltük - válaszolt Astoria. - Remélem mindenki ott lesz, ahogy kértem! - lépett el az ágytól, s kérdően emelte tekintetét a lepedőn heverő férfira, aki újfent csak a szemeivel intett egyet jóváhagyásképpen…

 

Astoria még visszapislantott az ajtóból, majd lábait kapkodva lesietett a lépcsőn. Kilépett az épület vaskapuján, rátért a macskakövekkel fedett, nedves bevezető útra, s aztán befordulva a sarkon, karcsú alakja eltűnt a sápadt holdfényben.

 

 

Másnap koraeste, mire leszállt a szürkület a környékre, Astoria már újra a Lestrange-villa ebédlőjének tölgyfaajtaja előtt állt. Fekete tömbgyertyák világítottak a szűkös átvezető folyosón, és a hűs huzat meg-meglibbentette a bársonydrapériát az ajtó két szélén. Astoria tekintette ijedten, elmélázva kutatta a falon logó, beporosodott családi portrékat. Minden mozgó alak az ő tétova mozdulatait figyelte, a híres, s ismerős, utolsó cseppig aranyvérű boszorkányok, és varázslók, ördögi pillantással meredtek vissza rá. Úgy, mint akik tudják, hogy miért van most itt, miért is olyan nehéz lenyomni azt a kilincset. Lestrange-ek, Blackek, Malfoyok… mind azt várták, hogy mi lesz a következő lépés, mit tesz majd, ha elérkezik az idő a támadásra, és arra, hogy mi módon formálódik az Örökösök és az ellenségeik jövője.

 

Némely festményalak szemének színe, formája, és ecsettel megörökített vonásai pontosan ugyanolyanok voltak, mint Diosnak. Sötét, átható szemek, melyek szavak nélkül is elmesélnek mindent, annak, aki tud olvasni bennük, és melyek mégis mindig megnyugtatóan hatottak a boszorkányra. Mások pedig épp úgy fura, remegtető félelmet, és dühödt vágyakozást kelltettek benne, mintha csak Draco hideg, szürke, megfejthetetlen tekintetébe nézne. Különös, és rémisztő találkozás volt ez. Astoria, aki nem riad vissza semmitől, ha az a célja felé viszi, a nő, akinek semmi sem drága, és semmi sem lehet túl nagy áldozat, ha a győzelemről van szó, most ott téblábol egymagában egy ajtó előtt, amely mögött már várnak rá…

 

Dios megállt az emeleti lépcsőfordulóban, és onnan leste Astoria vívódását. Nagyon is jól tudta, hogy mi járhat most a nő fejében. Érezte, hogy szerelme épp azokon a kulcsfontosságú kérdéseken morfondírozik, amelyekről tegnapi bizalmas találkozásuk alkalmával beszélgettek… Mi történik, ha nem úgy sikerül, ahogy oly gondosan eltervezték? Mi lesz, ha az Örökösök nem képesek véghezvinni azt, amit elvár tőlük ez az zavaros, átmeneti kor, és a megmaradt, maréknyi halálfaló család áldatlan helyzete? Vajon meg kell-e őket győzni arról, hogy amire készülnek az jogos, és elengedhetetlenül szükséges cselekedet ahhoz, hogy rangjukhoz, és örökségükhöz méltóan élhessenek?

 

A férfi lassan lejött a korhadó, nyikorgó lépcsőn, megállt Astoria mellett, s mély, kellemes hangján megszólalt.

- Nem kell aggódnod, minden rendben fog menni, majd meglátod! Már túl vannak a vacsorán, most talán fogékonyabbak lesznek!

Astoria felnézett Diosra, s csak rövid hallgatás után válaszolt.

- Nem aggódom, csak… - hangja hirtelen elcsuklott.

- Ha te nem tudod Őket befolyásolni, és a saját elképzeléseid szerint irányítani, akkor senki sem képes rá! - jelentette ki Dios határozottan, majd magához húzta a boszorkányt, hogy megcsókolhassa. Astoria azonban eltolta magától a varázslót, aki erre kissé csalódottan hátrált a fal felé. Astoria is arrébb lépett, s riadtan pislogott fel Dios sötéten csillogó szemeibe.

- Azt hiszem, hogy ez az a pillanat, amit annyira vártunk, nem igaz? - mosolyodott el hűvösen. - Ez az a mindent eldöntő kezdő mozzanat!

- Mehetünk? Készen állsz rá, hogy meghódítsd a varázsvilágot? – biccentett komoly arccal Dios, s a faragásokkal teletűzdelt ajtó felé intett. Astoria vett egy nagy levegőt, s végre lenyomta a félelmetes baziliszkusz fejet mintázó kilincset.

 

Ahogy Astoria Dios jobbjába kapaszkodva belépett az étkezőbe, a fekete terítővel borított, hosszú ebédlőasztal körül ülő, s ez idáig csöndesen beszélgető varázslónépség azon nyomban elhallgatott, és az összes kíváncsi tekintet feléjük fordult. Astoria igazi fenséges királynőként vonult át a termen az asztalfőig az egybegyűltek mellett. A tartása egyenes, és büszke volt, sötétzöld selyemruhájának uszálya a fényesített parkettát seperte. Megjelenése tökéletesen tükrözte azt a szerepet, amit ezen az összejövetelen be kellett töltenie.

Astoria megállt a széke mellett, végighordozta tekintetét a megjelent követői arcán, közben cinkos pillantást váltott régi ismerőseivel, a kövérkés Monstro házaspárral, Gregoryval, és Millicenttel. Elégedetten látta, hogy milyen sokan gyűltek össze a hívó szóra. A Lestrange-villa e különleges alkalomra újra teljes fényében, és pompájában díszelgett. A hűvös étkezőben elhelyezett ezüst gyertyatartókban hideg, rebbenő méregszínnel égtek a mécsesek…

 

Mikor Astoria végül megszólalt, hangjában már a legkisebb nyoma sem volt az iménti kétkedésnek, vagy bizonytalanságnak. Kristálytiszta, erős hangzással és lelkesen kezdett bele a szónoklatába, amelyre már napok óta készült.

- Hát ezt is megéltük, Barátaim! Végre itt vagyunk együtt, azért a magasztos célért harcolva, hogy az aranyvér újra felemelkedjen, és hogy megint vezető szerepünk legyen a politika kemény küzdőterén. Mindannyian tisztában vagyunk vele, milyen elképesztően nagy most a tét, és hogy milyen komoly erőfeszítéseket kell megtennünk ahhoz, hogy sikerrel járjunk. Mindegyikőnknek, közös erővel kell fellépnünk Potter és a magatehetetlen Minisztérium ellen.

 

- És végre teszünk is valami konkrétat, vagy várjuk a sült főnixet, hogy a szánkba repüljön, kedves Néném? Megtudhatnánk, hogy mit tervezel? Vagy az esetleges információk csak Diosra tartoznak? – kérdezte ingerülten egy sötétbarna hajú, markáns arcú, fiatal férfi, aki a pálcáját tekergette, sündörögette az ujjai között. - Már nem elégszünk meg szép szavakkal, Astoria! Elfogyott a türelmünk, és ha kell vezető nélkül tiporjuk el az ellenséges oldalt!

- Corbin, ne aggódj, időben megtudsz majd mindent! – válaszolt rezzenéstelen arccal Astoria, eközben Dios úgy kapta a tekintetét az ifjú mágus felé, hogy szinte ölni tudott volna gyilkos pillantásával. - Mindent, amire szükséged lesz, hogy megtehesd, amivel megbízlak!

 

Az ünnepi asztalnál, Corbin jobboldalán egy húszas évei elején járó boszorkány foglalt helyet, akinek telt kebleit, vékony derekát, és kerek csípőjét kiemelte a kihívó, szűk feketeszínű szaténtalár, amit viselt. A lány szívformájú, finom arca feltűnően hasonlított Dioséra… Corbin balján az édesanyja, Daphné Greengrass, és az öccse, Barry Zabini csücsült. Az ifjabb testvér helyes arca teljes érdektelenséget, és unalmat tükrözött, a híresen vonzó asszony pedig idegesen meredt az előtte álló gyertyatartóra. Csitítóan szorította meg nagyobbik fia combját az asztal alatt, mire az összepasszírozott ajkakkal mérgesen morogva sütötte le értelmet, s ravaszságot sugárzó, barna szemeit. Daphné mindenben igyekezett támogatni a nagyratörő álmokat dédelgető húgát, Astoriát, és minden tőle és helyzetéből telhetőt megtett, hogy gyermekeit úgy nevelje férfivá, hogy azok Mardekár eszméjének hű követői legyenek, és tökéletesen képzett katonává váljanak.

 

- Az akció, melyet végrehajtunk a közeljövőben csak az első lépés lesz a teljes hatalomátvétel, és megsemmisítés rögös, és nehéz útján. Készüljetek fel és ne legyetek elbizakodottak! A Főnix Rendje egyszer már győzött felettünk, és most mindent egy lapra kell feltennünk!

- És mi lesz az a nagyszabású terv, Astoria? – érdeklődött a kékszemű, lilás-fekete hajú lány, aki Zabiniék mellett, kedvesen mosolyogva kortyolgatta az édeskés mézbort. - Már nagyon izgatott vagyok!

- Már megmondtam, Divine! Ha eljön az idő, tiszta lesz a kép! Elővigyázatosságból nem mondok most részleteket, de majd titkos értesítést kaptok a támadás pontos helyszínéről, és időpontjáról – türelmetlenkedett Astoria. Divine megértette a rendreutasító megjegyzést, és inkább óvatosságból visszavonulót fújt.

- Az utolsó pillanatban… persze… és te vezeted a hadműveleteket mi, Dios? – jegyezte meg szúrósan Corbin, felállt s fenyegetően megindult Dios felé. -  Vagy… netán Scorpius? Azért az elég meglepő fordulat lenne, nem igaz? – vihogott fel kárörvendően a varázsló.

 

- Ahogy az is, ha az apád közöttünk lenne! Ha nem tetszik a felállás Zabini, akkor nem muszáj részt venned benne! – sziszegte Dios dühösen Corbin arcába, s indulatosan megragadta a fiú talárgallérját. - Ha nem tudnád, most nem csak az a cél, hogy legyilkoljunk azokat, akik Potternek és a csürhéjének hívei, hanem, hogy végre helyet kapjunk a politikai tárgyalóasztalnál, és hogy méltó tisztelet övezze az aranyvérű arisztokráciát! Nem kisstílű bűnözők vagyunk, hanem, hogy úgy mondjam dicső forradalmárok! Ezt jól jegyezd meg! - undorodva ellökte magától Corbint, majd hosszú, lobogó talárjában, indulatos mozdulatokkal Astoria mellé lépett. Az idősebb Zabini fiú megigazította magán megtépázott felsőruházatát, s látszott rajta, hogy legszívesebben azonnal kiviharzana a helyiségből. Tisztában volt vele, hogy nem hagyhatja el idő előtt az ebédlőtermet. Meg kell várnia, míg nagynénje, és egykori jó barátja - akit jelen pillanatban egy csepp keserű bájitalban képes lett volna megfojtani - mint elismert vezetők, úgy döntenek, hogy véget vetnek az Örökösök Szövetsége ülésének.

 

- Tehát, ha mindenki kellőképpen lehiggadt, – szórtak villámokat Astoria fagyos, kék szemei, ahogy a torzsalkodó mágusokra pillantott. – akkor az elkövetkező, pompás mulatság előtt, még annyit tennék hozzá, hogy figyeljétek a Jelet, és ne késlekedjetek cselekedni, amikor a döntő perc, amit olyannyira vártunk, eljön!

Astoria egy rövidke hatásszünetet tartott, majd hirtelen magasba emelte a pezsgővel csordultig töltött, kígyómintás ezüstserleget.

- Az Örökösök szövetségének teljes jogú tagjai vagytok! Ennek a nagyszerű érzésnek a tudatában, és e szerint harcoljatok majd! – újra fürkésző pillantással nézett végig az arcokon, s próbált a mosolygó, és látszólag lelkes arcok mögé látni… - A Sötét Nagyúrra! – kiáltotta fennhangon, s újra fellendítette a serleget, majd belekortyolt a tüzes nedűbe…

- A Sötét Nagyúrra! – visszhangzott az egybegyűlt halálfaló leszármazottak kórusa a kongó teremben.

Astoria remélte, hogy hitét a győzelemben meg tudja majd őrizni mindenáron, és minden körülmények között. Hiszen az előtt, amire készülnek, semmi sem lehet inspirálóbb…

 

Órákkal később, Astoria fürdőköpenybe burkolózva állt Dios hálójában, s mereven bámulta a kandallóban kérlelhetetlenül lobogó, zöld tüzet. Az estélyre gondolt, azokra, akik ott voltak, s arra, amiről beszélt a köszöntőjében… Vajon ki visel most álarcot, kinek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy mellette, a régi halálfaló elvek, és a sötét mágus lét mellett tegyenek hitbizonyságot? Talán a saját családja is rájön majd, hogy csatlakozniuk kell az Örökösökhöz? Tulajdonképpen mindegy is, ő most elindítja a végső csapást a Főnix Rendje ellen, és egész biztosan megtalálja majd a módját, hogy Draco, és Scorpius is a megfelelő oldalon vegyenek részt a harcokban…

 

Dios fekete selyem köntösben lépett be a hálóba, haját copfban összefogva dobta vissza a hátára.

- Meddig maradsz ma nálam? - kérdezte mosolyogva, s hosszú ujjai végigsiklottak a nő arcán. - Mond, hogy az egész éjszaka a miénk! – kérlelte Astoria fülébe suttogva.

- Tudod, hogy nem lehet – hebegte a nő elhalóan.

Csodálatosan szépnek látta a boszorkányt a lángok táncoló smaragdfényénél. A haja ezüstös árnyalatban omlott keskeny vállaira, kék szemei hűvösen csillogtak, s az egész hálót belengte a jól ismert, édes illat. Beletúrt a göndör tincsekbe Astoria tarkójánál, s magához rántotta a nőt. A nyirkos kőfalnak passzírozta Astoriát, s lázasan, hevesen csókolta a kipirosodott, vékony ajkakat. Nyelvével bejárta Astoria hófehér nyakát, majd lejjebb hajolva a nő mellei közötti kis völgy, hullámzó árkát súrolta. Astoria ágyékát Dios ágaskodó férfiasságához dörzsölte, majd kibontotta a férfi köntösét, és hagyta, hogy a sikamlós selyem a padlóra hulljon. Átsimította Dios vállát, csupasz, sápadt mellkasát, s belemarkolt az izmos férfihátsóba. Dios halkan felnyögött, Astoria pedig hosszú combjait a férfi derekára fonta. A varázsló végighúzta tenyerét a nő lábán, csípőjén, hátán, újra, s újra Astoria forró ajkaihoz hajolt, közben szinte észrevétlen kioldotta a nő köpenyének övét, s egyetlen, gyengéden erőszakos lökéssel magáévá tette a boszorkányt. Astoria szemhéja lassan lecsukódott, s már csak azt érzékelte, hogy a szenvedély, a kéj, tüzes, s észvesztő tempóban sodorja mindkettőjüket a gyönyör, és mámoros beteljesedés felé…

 

Dios még mindig a hideg falnak támaszkodott, s zihálva próbált levegőhöz jutni. Astoria a férfi nyakát átölelve, hátát a termésköveknek döntve pihegett. Érezte, hogy jeges veríték gyöngyözik az arcán, s hogy jártányi ereje sem maradt. Dios megemelte Astoria finom ívű állát, s megcsókolta a nő cseresznyeszínű ajkait.

- Mennem kell – suttogta erőtlenül a boszorkány, és kiseperte Dios arcából az előre hullott selymes, fekete tincseket. A varázsló magára vette a sötét köpenyt, és ellépett Astoria útjából. A nő mosolyogva a fürdőbe sietett, ő pedig egyedül maradt a hálóban. A gyöngyberakásos kis dohányzóasztalon díszes ezüstserleg várokozott. Dios az ajkaihoz emelte az édes pezsgővel megtöltött öblös kelyhet… Boldognak kellene lennie, és végtelenül elégedettnek, hiszen két csodálatos éjszakát is azzal a nővel tölthetett, aki minden porcikájában maga az izzó vágyakozás, aki maga a mindent felperzselő lángolás. De ebben a pillanatban Dios Lestrange mégsem érzett semmi mást, csak összevisszaságot, gátló félelmet, és a lelke mélyén lappangó kétséget.

 

Bizonytalan volt, és feszült… Már megint kétkedővé tette Astoria viselkedése, az ölelése, a csókjai. Egyszerre bizonytalan lett önmagában, bizonytalan az eszme terjesztésének sikerességében, és bizonytalan abban, hogy Astoria terveiben, életében, érzelmeiben milyen szerepet is tölt ő be valójában… és milyen szerepet kap a Malfoy család?

 

 

 

* FÓRUM *

 

 

FELHÍVÁS
azaz fanficküldés

 

 

 
KRITIKÁK
 
Ginny Fanfiction
 

A ficek címének színeihez:

Harry és Ginny vörös
Draco és Ginny zöld
Tom és Ginny fekete
Egyéb szereplő és Ginny; vagy pedig a mű írója még nem árulta el, hogy mi lesz a vége. :P kék

 
Nem Ginnys írásaink
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak