Borongós napra ébredtem. Persze. Még az időjárás is tükrözi a hangulatomat. Ez kell nekem. Még több megerősítés abban a hitemben, hogy tényleg nem kell élnem.
A tegnapi nap volt a legrosszabb az eddigi életemben. Nem hiszem el, hogy ezt tették velem. Harry, Ron és Malfoy. Mi lesz most? Folt esett a makulátlanságomon. Mindig ártatlan voltam, mindig édes. Én vagyok a tökéletes barátnő. Mindenkinek. Okos, mutatós, bűbájos. És mégis…
Világfájdalmam tonnákban sem mérhető. Szívem közepén tátongó lyukat ezer ember tízezer napi munkával sem tudná betemetni. Egyszóval, fáj, hogy elhagytak.
De ugyanígy fáj, ha visszautasítanak. Ahogy tegnap Malfoy tette. Hogy van képe hozzá? Hogy nem mert megölni? A gyáva féregfutója! Csak egy rohadt átkot kellett volna kimondania, csak ezt kértem tőle, és még ezt sem képes megadni nekem…

Lemegyek reggelizni. Teli gyomorral akarom megkezdeni a napom. Leülök a griffendéles asztalhoz, és elveszem a legközelebbi sütit. Itt el kell mondanom valami irtó fontosat. Szeretem a sütit. Meghalok a sütiért. Mindegy milyen, csak finom legyen. Odavagyok értük. Létezni nem tudok nélkülük. Minden reggelire sütit eszem. Szerintem függő vagyok… Persze, ez csak akkor derülne ki, ha megtagadnám magamtól őket, de nem vagyok ilyen hülye. Amíg élek, sütit eszem reggelire. Elviekben a csokis felszabadítja az agyban lévő boldogsághormonokat. Meg is látszik rajtam, hogy egy ideje nem ettem semmi csokisat…
Belép Malfoy. Leül az asztalához. Szinte fáj, ahogy jár. Annyira felsőbbrendűnek hiszi magát, pedig egy nyamvadt Avada Kedavrát sem tud kinyögni. Milyen halálfaló az ilyen?
Elfogyasztok még néhány ínycsiklandó dolgot az asztalról, és amikor Malfoyék az ajtó felé veszik az irányt, én is elindulok. Mikor beérem őket, kissé furcsán méregetnek. Vajon Malfoy elmondta nekik, hogy mit kértem tőle? Bár, amilyen lepcses szája van… Mindenki tudja, hogy a mardekárosok pletykagépek.

- Malfoy, tudtál aludni az este?
- Már miért ne tudtam volna? – csendes volt, unott képpel fordult felém. Olyan volt a hangja is. Legyintett a haverjainak, hogy álljanak odébb. Milyen figyelmes…
- Gondoltam nem tudsz aludni a tudat miatt, hogy milyen gyáva vagy.
- Nem én akarom mással megöletni magam…
- Tegnap tisztáztuk, miért nem teszed meg. Most azt mondd el, hogy miért tennéd meg.
- Ha figyeltél volna rám, tudnád, hogy semmiért sem. És nem ajánlom, hogy a jövőben parancsolgass nekem.
- Jaj, Malfoy, hagyj már fel ezzel a stílussal. Nem félek tőled, ezt te is tudod. Ha pedig megátkoznál, annak is csak örülnék. Nincs semmi, amivel meg tudnál félemlíteni.
- Miért hiszed, hogy a halál a legrosszabb dolog, amit tehetnék veled? És miért hiszed, hogy azokat, amik rosszabbak annál, nem tenném meg veled?
- Engem véd Harry. Túl kevés vagy te most ahhoz, hogy olyat bánts, ami az övé – védekezem.
- De te már nem vagy a tulajdona, igaz? Mi másért kérnéd, hogy öljelek meg? Ez a legjobb kérdés most, és tudni akarom rá a választ.
- Nocsak, érdekellek Malfoy?
- Ugyan, ezt te sem gondoltad komolyan. Egyszerűen, csak kíváncsi vagyok, mi vihet el idáig egy kis ribancot, hogy a pasija ellenségétől kell „szívességet” kérnie.
- Én nem kértem tőled semmit.
- Csak azt, hogy ugyan, öljelek már meg. De ez ugye nem kérés volt, ezt utasításnak szántad!?
- De mint tudjuk, te nem követsz utasításokat.
- Kicsi vagy te ahhoz, hogy megtegyek neked bármit is. Most pedig válaszolj!
- Azért kértelek – hangsúlyoztam a szót – meg pont téged, mert más nem tenné meg.
- Gondolom, mélyreható barátságot ápolsz minden hímneművel az iskolában…
- Cseszd meg, Malfoy. Jó, akkor nincs szükségem rád. Egyszerűen csak kértem valamit, azért, hogy végre ne kelljen elviselnem ezt az egész szart – fakadtam ki. Ezt már tényleg nem bírtam. – Elhagyott. Harry elhagyott.
- És azért akarsz meghalni, mert Mindenki Megmentője kidobta a szűröd? Ennyire nem lehetsz szánalmas.
- Ugyan, Malfoy. Te nem tudod, milyen érzés szeretni ilyen hosszú időn keresztül. Négy év. Négy évet adtam neki az életemből. Azért, hogy aztán ő szakítson velem.
- Weasley, miután annyi mindenki megfordult az ágyadban, gondolom, Potter kissé feszélyezve érezte magát a gyakorlati tapasztalatoddal kapcsolatban.
- Te rohadék, én sosem… Seggfej! – felálltam, hogy elmegyek, mégsem tettem. Megtöröltem a szemem. – Van egy ötletem. Neked megérné Harryt bosszantani, nem?
- Attól függ, mivel.
- Járj velem.

Erre röhögni kezdett. Nem értem, mi olyan vicces. Ez az ötlet tökéletes. Járok Malfoyjal, mire Harry rájön, hogy még mindig odavan értem, és megpróbál visszakapni. Ennek a görénynek pedig lesz pár jó napja, és nem csak azért, mert velem lehet, hanem Harryt is szekálhatja.
- Teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam Malfoy.
- Nem, azt nem tehetted. Hogy gondoltad, hogy belemegyek ebbe?
- Jól járnál. Először is, mivel még egy nyamvadt átkot sem tudsz kilőni rám, megérdemelnéd, hogy szétkürtöljem, hogy megvertelek párbajozásban. De ez persze nem fog megtörténni, ha beleegyezel a dologba. Másodszor, Harryt szívathatod velem. Bármivel. Féltékeny lesz, ha másért nem, akkor azért, mert még csak egy napja szakítottunk. És harmadszor, velem lehetsz.
- És, miért jó az nekem, hogy veled lehetek? – Az első két pontot nem is kritizálta. Már érzem a győzelem mámorító ízét.
- Most mondd, hogy rosszabb vagyok Parkinsonnál. Már bocsánat, de több kilométeres távolság van köztünk, az én javamra, természetesen.
- Na, idefigyelj, te kis vörös. Nem akarom Potter levetett holmiját. Főleg nem téged. Nem olyan kecsegtető az ajánlatod, mint gondolod. Kinek lenne kedve hozzá, hogy veled járjon? Amint hallottam, nem vagy monogám típus, és én nem hagyom, hogy felszarvazzanak.
- Szóval, igen?
- Mondd, süket vagy?
- Nem, hallottalak, és tájékoztatnálak, hogy félre vagy informálva. Egyetlen emberrel feküdtem le eddig, és az sem Harry volt. Így az egész tárgytalan. Arról, hogy ki terjeszti a pletykát, van ötletem. De eddig sem fékeztem meg, és nem is fogom, mivel nem érdekel.
Tudom én, hogy nagyon felnőttesen beszélek ám. Pedig a gondolataim mindig zavarosak, de élőbeszédben mindig olyan összeszedett vagyok. Ezért néha csodálom is magam. A labilis személyiségem pillanatok alatt átrendeződik. Nem, nem vagyok skrizofén. Még nem…
- Akkor sem tud érdekelni – El akar menni, de megfogom a karját.
- Hallom, rólad is pletykálnak.
- Igen? És mit?
- Hát, a mardekáros lányok nehezményezik, hogy nem válogatsz közülük. Szegénykék teljesen ki vannak borulva. Már azt kell hinniük, hogy meleg vagy.
- Tessék!? – Nem döbbent meg annyira, áá, egy kicsit sem.
- Meleg. Te. – Nem szótagolom, az csak rontana a helyzeten. – Szóval, én csak segíteni szeretnék. Magamon és rajtad.
- Segíteni, mi?
- Ne légy ilyen barom, Malfoy. Nem kéne sok idő, és vissza tudnád állítani a jó híred.
- Ha rólam azt mondják, hogy meleg vagyok, rólad meg, hogy a suli ribanca, nem hiszem, hogy bármilyen jó hírünk lenne együtt.
- De legalább nem jöhet rosszabb!
- Optimista vagy? Tegnap, könyörgés közben nem tűntél annak.
- Nem is vagyok. De néha meg kell erőltetnem magam. Szóval?
- Te meg én?
- Igen.
- Nem lenne sok idő?
- Csak egy kevés. Induri-pinduri.

Elsétál mellettem és legyint. Mélyeket lélegzik és hallom, ahogy sóhajt egyet. Majd eltrappol.
Akkor én ezt igennek veszem. Harry, remélem, van ma közös órátok a mardekárosokkal. Meglepetést tartogatok neked, édes.