Szórakozottan piszkáltam az ebédemet. Néha fel-felpillantottam és láttam, hogyan nevetgél a testvéreivel. Ezzel az én arcomra is mosolyt csalt. Egykedvűen gondoltam vissza az elmúlt napokra. Balise nagyon meg volt elégedve magával,ami azt illeti, úgy járkált a folyosón, mintha Ő lenne a kis király! És ezt persze mindenki elhitte róla, csak én nem, akit úgymond kitagadtak a házából a Weasley-s megmozdulás miatt. Éreztem, hogy rám nézett, tekintetünk találkozott. Megrázta a fejét és ikertestvérére koncentrált. Lehajtottam a fejem, tisztán emlékeztem, tegnap este, mikor kilógtam egy „esti sétára” találkoztunk félúton. Eleinte csak néztük egymást, majd a háta mögött megjelent George.

-          Ti meg mit csináltok itt együtt, ..kettesben …mikor senki sem lát titeket? Ej!

-          Semmit. - azzal megfordultam és visszaindultam a kastély felé. Éreztem tekintetét a hátamban. Azóta nem beszéltünk egymással és nagyon rosszul érintett. Mikor egymásba ütköztünk én elhittem, hogy tényleg lehetünk barátok. Hittem benne még akkor is mikor megláttam Zambini-t! Bolond voltam, hogy elhittem, hogy nem fog számítani ki melyik házban van! De ezek szerint mégis csak számít! Eltoltam magam elől a tányért, hányingerem lett. Saját magámtól és másoktól is egyaránt. Rita furán rám nézett, mikor felálltam az asztaltól.

-          Minden rendben van veled, Holly? Olyan sápadt vagy mostanában.

-          Ja, persze, minden szép és jó, mint maga az élet! Bocs, mennem kell. - halványan rá mosolyogtam, majd kimentem a Nagyteremből

-          Holly, várj! Beszélnünk kéne!

-          Fred? - fordultam vissza a folyóson.

-          Igen, én. Szóval azt szerettem, volna mondani, hogy ne haragudj a bátyámra…

-          Ki mondta, hogy rá haragszom!- néztem zöld szemeibe.

-          Hát én. Na jó, figyelj ez nem az én gondom, hanem a miénk, szóval…

-          Nem haragszom.- mondtam, majd folyattam az utamat a Klubhelyiség felé.

-          Akkor ez a válaszod?

-          Attól függ mi a kérdés!- nevettem rá kacéran, és befordultam a kanyarban.

Fáradtan huppantam le egy zöld puffra. Nyugodtan helyezkedni kezdtem, mikor egy kellemes hang ütötte meg a fülemet.

-          Mióta vagy jóba Weasley-vel?

-          Miért is érdekel ez téged?

-          Mardekáros vagy!

-          Igen az vagyok!- hangsúlyoztam „az” szócskát. Soha sem árultam el szívesen melyik házba járok, mert mindig jött az undor és a lenézés keveréke, ezen kívül a félelem, majd a suttogás, hogy Voldemort is abba a házba járt.

-           Úgy hallom, nem vagy épp büszke rá.

-          Nem éppen, de miért is érdekel téged, a Nagy Draco Malfoy-t, hogy kivel barátkozom?

-          Miért nem érdekelhetne?- húzta fel a jobb szemöldökét. Majd mellém telepedett a másik puffra.- Egyébként, tessék, itt ez a könyv. Neked szánom. Ha kiolvastad, és tanultál belőle, akkor add vissza! - rám kacsintott és távozott, mint aki jól végezte dolgát. Elcsodálkoztam ezen a fiún, mindig mutat valami újat magából, amin mindig meglepődök. Most nem volt időm gondolkodni, ideje órákra menni. Gyorsan felszaladtam a hálóba és kihoztam a táskámat, amiben a könyveket tartottam, és amibe bele raktam Draco könyvét is. Sietős léptekkel haladtam Piton órájára. Még van 10 percem. Nem mentem be a terembe, rajtam kívül csak három jó barát tartozódott itt az ajtó előtt. Halkan sutyorogtak egymásnak, nem értettem egyetlen szavukat sem. Ekkor az egyik fiú felém fordult. Olyan, mint Fred csak kisebb és szeplősebb. Visszafordult barátaihoz, újra csak a susogást lehetett hallani. Neki dőltem a hideg falnak, ami az ajtóval szemben volt, ők közvetlen az ajtónál álltak. Most a barna hajú lány is felém tekintett, barna szemei kíváncsian, csillogtak. És végül a mellette álló fiúra tekintett. Követtem szemét, és megállapodtam egy fekete hajú és smaragdzöld szemű fiún. Vékony alkatú, de magas, akárcsak vörös hajú barátja.

-          Te vagy a Wilson lány ugye?- nézett rám kíváncsian a kis vörös.

-          Igen, az lennék, de jobban szeretem, ha a keresztnevemen szólítanak.

-           Jó, nos, tényleg igaz, hogy megvédted Ron bátyját?- kérdezte a másik fiú.

-          Látom, jól informáltak vagytok! De igen, igaz, megvédtem a saját akaratomból!- ők csak biccentettek és lassan, talárt suhogtatva megjelent Piton professzor is. A tömeg zúgolódva foglalt helyet a hideg pinceteremben. A tanár úr körbetekintett. Pálcájával a táblára bökött.

-          Párban készítsétek el a bájital. Mivel duplaóránk van, mindenkinek végeznie kell a második óra végéig. Ha valaki nem készülne el, tíz pontot levonok a házától! - A teremben néma csönd támadt, mindenki ijedten nézett a társára, kivéve azt a barna hajú lányt, aki úgy tűnt, elégedett az osztással. A fekete hajú fiú volt a párja. Nem tudom honnan, de ismerősnek tűnek. Persze biztos halottam már a neveiket, de nem emlékszem… Ez gáz.

-          Wilson cseréljen helyet Grangerrel!

-          Rendben, tanár úr!- néztem bele Piton fekete szemibe. A helycsere gyorsan meg volt. Anna boldogan mosolygott az új padtársára.

-          És egész héten így ülnek, világos?- Tekintetét végig siklatta a termen.- Remek, kezdjék. - én a társam felé fordultam, zöld szemei engem pásztáztak. Csak most tűnt fel a sebhely a homlokán.

-          Te vagy Harry Potter?

-          És ha igen?- nézett rám morcosan, nagyon aranyos volt ilyen arccal, meg kell hagyni.

-          Örülök, hogy megismerhettelek! – Szegénynek elakadt a lélegzete, de azért bólintott, és neki kezdtünk a bájitalnak. Én vágtam az alapanyagokat, ő keverte. Már a hatodik fázisban voltunk, mikor vége lett az első óránknak. Biccentett és elindult a barátai felé. Én kiszálltam a padból és érdeklődve néztem Draco-t aki, éppen egy lányt próbált megfűzni. Jellemző. Szemem továbbsiklott a kis görény nagy barátjára, Blaisere. Lazán ült a padjában. Kajánul elvigyorodott, felállt ülőhelyéből, és felém közelített, majd megállt előttem.

-          Most már Potter is a baráti körödbe tartozik? Meddig vagy képes egy levegőt szívni velük?

-          Örülnék, ha leszállnál rólam! Te magad mondtad, hogy csak egy csók VOLT!

-          Rendben!- azzal magához húzott és akárcsak, mint a múltkor, megcsókolt. Köpni-nyelni nem tudtam, annyira meglepett.

-          Zambini ,Wilson! Roppant örülnék, ha nem az én órámon falnák egymást! Büntetőmunka!