-         Szóval csak úgy elrohant? – könyökölt fel az ágyon Harry.

-         Aha. Megkérdezte, mi a teljes neve, és elrohant.  – válaszolta Ginny.

-         Ez érdekes. És azt mondta, beszélt Caramellel?

-         Igen. Elmondta neki, hogy végig velünk volt. Aztán Caramel előadta Peternek az elméletét arról, hogy miért büntetett meg minket ennyire.

-         Na!

-         Mert gyanakszik. – ezzel Ginny elmesélte a történetet. Mire a végére ért, Harry már szó szerint fetrengett a röhögéstől.

-         Dan? Meg Sarah? Ez az év vicce!

-         Tudom, szerintem is.

-         És akkor Christine-re is gyanakszik? – érdeklődött Harry, miután sikerült abbahagynia a nevetést.

-         Gondolom. Azt mondta, egy csomót nyomozott utána. Caramel közölte Peterrel, hogy vagy kideríti, mi a helyzet, vagy kirúgja. Úgyhogy Peter most asszem, belehúz.

-         De még mennyire! – nevetett fel Harry, majd kihasználva a helyzetet, megcsókolta szerelmét. Később, mikor már a minisztériumi irodáikban ültek, egy levelet találtak az asztalukon.

Az irodámba. Most.

 C. Caramel

Útközben Ginny és Harry összetalálkoztak Ronnal és Hermionéval. Elmesélték nekik, hogy Peter beszélt a miniszterrel, és, hogy mit mondott neki.

-         Nagyon helyes, hogy ezt tette! Ki tudja, meddig lett volna még képes két „oldalon” állni! – helyeselt Hermione.

-         Hát igen. Egyébként, szerintetek mit akar az ürge?

-         Ron! Ne beszélj így róla! Mégis csak a miniszter!

-         És amiről nem tud, az nem fáj!  - ezek után pedig Ron és Hermione, megőrizve jó szokásukat, veszekedni kezdtek. Csak akkor hagyták abba, amikor már Caramel irodája előtt álltak, akkor is csak Ginny felszólítására:

-         Hagyjátok már abba! – kiáltott fel Ginny, úgy, hogy Ron, Hermione és Harry csak úgy meredtek rá. – Komolyan mondom, időnként már elviselhetetlenek vagytok! Nem tudnátok kibírni egyszer veszekedés nélkül? Ha nem vettétek volna észre, éppen a miniszter irodája előtt állunk, aki lássuk csak, miért is hívathatott minket? Talán azért, mert megfigyelt minket, és most akar kirúgni? Mert őszintén szólva, tudom, hogy ki nem állhat, és nagyon nem szeretném, ha elveszíteném az állásomat!

-         Ha Miss Weasley befejezte a hisztériázást, akkor bejöhetnek! – nyitott ajtót Caramel, mire a négyes belépett a szobába. – Üljenek le. Az a helyzet, hogy egy gyanúmat szeretném megosztani önökkel. Úgy vélem, hogy Sarah Davis nem a mi oldalunkon áll.

-         Ez hülyeség! – csattant fel Ginny.

-         Nem, nem az! És ne feleseljen nekem, Miss Weasley!

-         De... - kezdte Ginny, majd Hermione csitító szavainak hatására csöndbe maradt.

-         És úgy érzem, nincs egyedül. Daniel Vettel a társa. Aki most már különösen veszélyes, hogy nem dolgozik itt.

-         Ez egy baromság! – mordult fel Harry.

-         Nem, nem az! – felelt ingerülten Caramel.

-         De igen, az! – pattant fel Harry. – Csak azért, mert nem ismeri olyan jól őket, attól még ők igenis tisztességes, becsületes emberek! És nem kell őket máris mindenfélével vádolni! És akármit is akar tőlem, én ebbe nem szállok be! – indult el kifelé Harry.

-         Várjon, Potter! Ne menjen el! Mit gondol?

-         Ó, nem, miniszter úr! Ezt már párszor eljátszotta velem! Ordítozik velem, azzal fenyeget, hogy kirúg, utána pedig a véleményemet kérdezi! Tudja, mi a véleményem? Az, hogy maga nem méltó arra, hogy a varázslótársadalom élén álljon! – mondta Harry, majd kiment a szobából.

-         Takarodjanak kifelé! Mind a hárman! – förmedt rá a döbbent Ronra, Hermionéra és Ginnyre, akik nem értették, miért kell egyből elmenniük.

Egy kicsivel később kopogtattak Harrynél.

-         Hagyjál békén, nem érdekelsz! – hallatszott az ingerült válasz, így Ginny megfordult és visszament az irodájába. Eközben Peter egyenesen a miniszterhez tartott. Bekopogott hozzá, majd miután bement, előadta azt, amit összeszedett:

-         Miniszter úr, nyomoztam egy kicsit, ahogy kérte.

-         Remek. Hallgatom.

-         Christine Walters nem járt az aurorképzőre, viszont megtudtam, hogy került az Auror Parancsnokságra. John Walters, aki három éve otthagyta az aurori állást, mielőtt elment, berakta közénk az unokahúgát, eddig tisztázatlan okból. Akivel Ginny Weasley rajtakapta a múltkor Miss Walterst, ő nem volt már, mint Adam Smith, a Varázsjogi Hivatalból. Találtam régi jelentéseket, amik arra utalnak, hogy a minisztériumnak nem egyszer gyűlt meg a baja Mr. Smith-szel. Róla azt kell tudni, hogy az egykori halálfaló, Augustus Rookwood unokája. Így feltételezhetjük róla azt, hogy nagyapja nyomdokaiba akar lépni, plusz, ha azt vesszük, hogy többször szállt szembe a feletteseivel, amiből mindig úgy került ki, hogy sokáig mindenki gyanúsan nézett rá. Szóval. Egyelőre ennyit szedtem össze, de úgy érzem, jó úton haladok, miniszter úr.

-         Rendben. Köszönöm, Wilson. Máris sokkal többet tudunk.

Peter örült, hogy Caramel elégedett volt a munkájával. Ezzel az örömmel sétált vissza az irodájába, amikor egy éktelen sikítást hallott. Kivont pálcával indult el a hang irányába, és hamarosan célba is ért: Sarah-ra támadt rá három csuklyás alak. Úgy tűnt, Sarah sikolyára nem csak ő lett figyelmes. Pillanatok alatt ott termett mellette vagy két tucat auror és egyből megtámadták a három halálfalót. A harc természetesen közel sem volt egyszerű. Rengeteg időt igénybe vett, és ismét nem egy auror esett el. Egy idő után viszont megjelent a miniszter, aki csak ennyit tudott kérdezni:

-         Mi folyik itt? – ám alig, hogy feltette a kérdést, egyszerre három átok is eltalálta. A földre zuhant, vérzett, és nem lehetett tudni, halott-e, vagy sem. Ezek után a halálfalók eltűntek, de nem egyedül. Magukkal vitték Sarah-t is, akit senki nem tudott kiszabadítani. Mindenki Peterre nézett, hátha ő majd tudni fogja a megoldást, ám a férfi holtsápadtan állt Sarah szétrombolt irodája, és miniszter (remélhetőleg nem holt) teste fölött. Majd egy idő után megszólalt:

-         Azonnal értesítsék a Szent Mungót! Utána pedig sürgős megbeszélés a nagyteremben!

Egy fél órával később a minisztérium nagytermében:

-         Úgy érzem, most már hivatalosan is bajban vagyunk – mondta Peter. – Több aurorunk esett el nem csak ebben, hanem a múltkori csatában is. Ez pedig csak egyet jelent: egyre gyengébbek vagyunk. Ami jelen esetben egyáltalán nem jó. Sőt, semmilyen esetben nem jó! Az egyik aurorunkat elrabolták, ami pláne plusz aggodalomra ad okot. Innentől kezdve pedig kérek mindenkit, hogy legyen résen. Most pedig, mire az irodájukba érnek, már az asztalon fogják találni a munkájukat. Nagyon sok mindent kell megtudnunk. Rettentően fontos, hogy ki áll a halálfalók élén, és hogy hova vihették Sarah Davist! Ami pedig a legfontosabb, hogy vajon mit akarnak tőle? Pillanatokon belül ki fog törni a balhé. A minisztert egyszerre három átok is eltalálta, az is lehet, hogy már nem él. Nincs senki, aki irányítson minket, így arra kérem önöket, hogy figyeljenek egymásra! Bizonyítsák be, hogy tényleg aurorok és nem csak senkik, akik elvégeztek egy aurorképzőt, és azért dolgoznak itt, hogy kapjanak fizetést! Amit nem lehet elkerülni, annak az élére kell állni, és ez már az a dolog, amit semmiképpen nem lehet elkerülni.

-         Peter, mi lenne, ha te irányítanál minket? – tette fel a kezét Hermione.

-         Hogyan?

-         Jól mondtad. Nem tudhatjuk, életben marad-e a miniszter, és nekünk szükségünk van valakire, aki kezébe veszi a dolgokat! Vezető nélkül összeesik a rendszer! – érvelt Hermione. – Ezért kérem, tegye fel az a kezét, aki egyetért velem abban, hogy Peter legyen a vezetőnk! – hirtelen rengeteg kéz jelent meg a magasban.

-         Ezt igazán... – kezdte Peter.

-         Hidd el, Peter, alkalmas vagy rá! – szólalt meg Ginny. – Legalább Sarah-ért tedd meg!

-         Hát jó. – felelte végül Peter. – A megbeszélésnek vége! – mondta, majd az aurorok elhagyták a termet.