Hatodik fejezet: Szeretlek, Harry Potter, de nem lehetek a tiéd

Harry számított rá, hogy ott találja Ginnyt. Hisz, hova mehetne egy lány, aki az apja után vágyódik? A temetőbe, az apja sírjához. Kereste a sírt, de nem látta sehol. De egyszer keserves zokogást hallott. Elindult a hang irányába. Meglátta Ginnyt. Az apja sírján feküdt és sírt. Harry együtt érzően közeledett a sír felé. Látta, hogy Ginny felé fordult, de nem szólt semmit. Csak feküdt a síron és sírt.
- Gin! Már nem segíthetsz rajta. Meghalt. És ezen nem változtathatsz.
- De ha itt lettem volna, megakadályozhattam volna. De nem voltam itt, mert nekem fontosabb volt az, hogy gyűlöljelek és nem törődtem azzal, hogy a családom mit érez, és hogy mi lesz velük.
- Gyere, Gin! – Ölbe vette Ginnyt és vitte az Odúba. Ginny egész úton nem szólt semmit, csak sírt. De Harry nem is akarta, hogy beszéljen. Biztos volt benne, hogy Ginny ki van merülve. Mikor megérkeztek, Molly azonnal felvitette a lányát a régi szobájába.
- Pihenni kell. Mindenki hagyja el a szobát. Te is, Harry! Én beadom neki ezt a teát. Ettől majd egy kis erőre kap. - De Harryt úgy kellett kiráncigálni a szobából, mert nem akarta magára hagyni szerelmét. Mikor Ginny magához tért, nem érdekelte, hogy fáradt, elkezdett fel-alá járkálni a szobában. Harry pedig beosont hozzá. Jamest és Mollyt csak altatófőzettel bírták elaltatni. Mindkettejük félt attól, hogy anyjuk belebolondul apja halálába. Szerettek volna mellette lenni, de sem Harry, sem Molly nem engedte. De Harry nem bírta ki. Beosont hozzá és látta, hogy Ginny nem fekszik.
- Miért nem alszol? – kérdezte Harry.
- Mert nem tudok. De én is kérdezhetném ugyanezt tőled.
- Aggódtam érted. Azért maradtam itt éjszakára. Féltelek.
- Nem kell féltened. Miért tennéd?
- Mert…szeretlek – nyögte ki Harry. Ginny elmosolyodott.
- Tényleg? Pedig tizennyolc éve más elven voltunk, mind a ketten. Emlékszem minden szavadra. „ Mi sosem szerettük egymást”. Ezek szerint megváltozott a véleményed.
- Én mindig szerettelek, most is szeretlek és mindig is foglak. Történjen bármi. – Ginny odasétált Harryhez, és olyat tett, amire Harry nem számított. Szenvedélyesen megcsókolta. Harry pedig viszonozta. De Ginny eltávolodott.
- Szeretlek, Harry Potter, de nem lehetek a tiéd.
- Miért nem?
- Olyan sok közös emlékünk van. Sok jó, de sok a rossz is. Már nem kezdhetjük újra. Ezt a csókot búcsúcsóknak szántam.
- De Ginny! Én szeretlek, te is szeretsz! Mi kell még?
- Draco Malfoy megkérte a kezem tegnap délután, mikor itt hagytam Jamest.
- Mi? – Harry nagyon félt. – És mit válaszoltál neki?
- Igent mondtam neki.
- Nem, ez csak egy rossz álom. Te nem tehetted. És pont Draco Malfoy?
- Ő volt az egyetlen, aki meghallgatott. Velem volt, mikor James elment hozzád. Kórházba vitt. Ápolt.
- De nem érted? Az ő apja tehet az apád haláláról!
- Tessék? De apám balesetben halt meg!
- Nem! Csak úgy tüntették fel! Lucius Malfoy tehetett róla!
- Az anyám elmondta volna! Ne hazudj nekem!
- Édesanyád azért nem mondta el neked, mert félt, hogy botrányt rendezel a minisztériumban és Percyt kirúgják! Érted már?
- Nem! És sosem fogom érteni! Hagyta, hogy az apám gyilkosa szabadlábon futkosson és megöljön még valakit?! Lehet, hogy ő nem azon az elven van, mint én, de egy munkahely neki fontosabb, mint az, hogy bebizonyítsa, hogy a férje nem balesetben halt meg?!
- Édesanyád csak jót akart neked! Ezért nem árulta el!
- Hát sajnálom! De már mindegy! Lucius Malfoy halott és ez a lényeg.
- Mi? – értetlenkedet Harry. Ő ezt nem is tudta.
- Draco mesélte, hogy két éve meghalt. Úgyhogy nehéz lenne bármit is rábizonyítani. És sajnos beszélni sem tudunk vele.
- Ebben igazad van, Gin! – mosolygott Harry.
- Nem viccnek szántam! De hátha elmondott valamit Dracónak erről a gonosz tervéről! Beszélek vele!
- Szó sem lehet róla! Neked pihenned kell! De ha mégis elmennél, akkor veled megyek!
- Draco Malfoy a vőlegényem, ahogy az előbb már elmondtam! Egyedül is tudok vele beszélni! És ezt te is tudod!
- Te pedig tudd, hogy nem engedem, hogy hozzámenj! Csak a holtestemen keresztül. – Közelebb lépett Ginnyhez. – És szerintem te sem akarsz hozzámenni! Csak azért, hogy fájdalmat okozz nekem!
- Harry! Én…én sosem lennék képes fájdalmat okozni neked.
- Akkor miért mész hozzá? – kérdezte Harry fájdalmasan. – Ezzel okozol a legnagyobb fájdalmat! És nemcsak nekem, hanem Mollynak és Jamesnek is. Gondolj rájuk! Ők nem szeretnék, ha hozzámennél egy halálfaló ivadékhoz. – Ginny könnyezett. – És én sem! – Megfogta Ginny két vállát. – Nem szereted. Lehet, hogy ő szeret, de te biztos, hogy nem. Ne menj hozzá, könyörgöm! Én szeretlek! Legyünk olyanok, mint régen. Szeressük egymást, és neveljük fel a két gyermekünket. Már nem sokáig lehetünk együtt velük, mert nemsokára kirepülnek és akkor egyedül maradunk. Ha nem akarod, hogy így legyen, akkor gyere hozzám. – Ginny hirtelen Harry nyaka köré fonta karjait és megcsókolta. Fejében sok minden kavargott. Belátta, hogy Harrynek igaza van. De azt is belátta, hogy csak Harry mellett lelhetne boldogságra. A csók egyre lágyabb lett. Harry és Ginny közeledni kezdtek az ágy felé. Harry lágyan döntötte az ágyra szerelmét. Ginny elkezdte kigombolni Harry ingét. Az az éjszaka csak kettőjüké volt és nem gondolkodtak a következményein. Abba az éjszakába nem fért bele egy gonosz árnyék sem.
*
Mikor Harry reggel felébredt, Ginny már nem feküdt mellette. Azt hitte, hogy lement reggelizni. Így hát felöltözött, bevetette az ágyat, és ő is lement. A reggeliző asztalnál ott ült Molly, James, Ron és Hermione is. Az idősebb Molly pedig rántottát sütött. De Ginny nem volt ott.
- Jó reggelt! – köszönt Harry. Molly felállt, odament apjához.
- Jó reggelt, apa! – Megpuszilta apja arcát.
- Jó reggelt, Harry! – köszönt Ron és Hermione egyszerre. Harry leült az asztalhoz.
- Nem láttátok Ginnyt? – kérdezte. Mindenki rázta a fejét. – Nincs a szobájában.
- De te sem voltál a szobádban az éjszaka. Hol voltál, apa? – kérdezte Molly, de tudta, hogy apja az anyjánál töltötte az éjszakát.
- Anyáddal voltam. Vigyáztam rá. De elaludtam, és mikor felkeltem, már nem volt mellettem… vagyis már nem volt az ágyon. Molly belekuncogott a narancslevébe.
- Jaj, apa! Neked nem megy a hazudás. Miért nem mondod ki, hogy együtt töltöttétek az éjszakát? – Harry meglepődött. Nem hitte volna, hogy Molly ilyen tapasztalt.
- Ez nem rád tartozik, kislányom! – mondta Harry, megnyomva a „kislányom” szót. Ekkor jött Ginny. Szeme, mint mindig, nem árult el semmit. Leült Harry mellé.
- Jó reggelt!
- Hol jártál, báránykám? – kérdezte Hermione.
- Draco Malfoynál, asszonykám.
- Na, jó! Nem kell mondókában beszélni – szólt Ron. – De mit kerestél te Draco Malfoynál?
- Beszélnem kellett vele, de nem rád tarozik, hogy miről.
- Mi van kettőtök között? – kérdezte James.
- Hisz te is tudod. Már mondtam egyszer. – Ginny nem akarta még egyszer kimondani. Olyan szörnyű érzés, ha olyan valakiről mondja, hogy szereti, akit valójában nem. És Harry előtt meg biztos nem. A tegnap este történtek miatt.
- Nem, elfelejtettem. Sajnálom. Elismételnéd? – Tudta, hogy mire megy ki James játéka.
- Szeretem Draco Malfoyt.
- Hogy mi? - kérdezte egyszerre Hermione és Ron.
- Jól hallottátok. – Hermione és Ron Harryre nézett. De ő csak evett tovább. Mintha nem is érdekelné. De Harry csak megjátszotta. Mit tehetne még? Beszélt Ginnyvel erről és ő nem gondolta meg magát. Többet már nem tehet. Bármennyire is fájt neki, el kellett engednie Ginnyt
- De…de… Harry? Te mit szóltál erre?
- Legyenek boldogok. – Ginnyt ez váratlanul érte. Abban reménykedett, hogy tiltakozni fog.
- Köszönjük. És ha már így összegyűltünk, bejelentem, hogy hozzámegyek Draco Malfoyhoz.
- Mi??? – James felállt. – Ezt nem teheted! Anya, ha szeretsz, nem teszed meg.
- Ebből elég! Hozzámegyek és nincs vita! Gyerünk James hazafelé. – Szállj be az autóba!
- Gyűlöllek! – mondta James és elindult az ajtó felé. Nem búcsúzott apjától. Nem tudta, hogy talán most látja utoljára. Beszállt az autóba. Ginny megpróbálta megölelni anyját, de az elhúzódott tőle.
- Ha hozzámész Draco Malfoyhoz, többé ide ne is gyere, mert nem látunk szívesen. Dönthetsz: az ostobaságod, vagy a családod.
- Sziasztok! – Ginny meg sem próbálta megközelíteni Mollyt, mert tudta, hogy ugyanúgy reagálna, mint a nagyanyja. Beszállt James mellé az autóba.
- Miért teszed ezt?! Ha szeretnél, megértenéd, hogy nem akarom ezt az egészet!
- Kösd be magad!! – utasította anyja.
- Nem kötöm! – Az autó elindult. Már tíz perc is eltelt, de nem szóltak egymáshoz.
- James, tudom, hogy nem akarsz Draco Malfoyjal egy házban élni, de a kedvemért tedd meg.
- Erre nem vagyok képes! Ha hozzámész, engem nem látsz többé!
- Na, figyelj ide! Ki vagy te, hogy zsarolj engem? – kérdezte Ginny, és James szemébe nézett. – Én nagyon szeretlek, de…
- Anya, vigyázz! – kiáltott James. Az anyja rátaposott a fékre, de az nem fogott. Mintha valaki tönkretette volna. Mindketten ordítottak, de nem volt értelme. Az autó irányíthatatlanná vált és végül nekihajtott egy fának. Ginny éles fájdalmat érzett fejében és elsötétült a világ. James pedig megmozdította karját, majd nem mozdult többé.