Vasárnap reggel volt. A nap átsütött Ginny ágyának függönyén, felébresztve őt.
- Máris reggel van? – kérdezte magától kótyagosan. De ahogy eszébe jutottak a tegnap történtek, és hogy mára mit tervezett, szeméből eltűnt az álom, és azonnal kiugrott az ágyából.
- Ma végre bevallom Harrynek az érzelmeimet, még akkor is, ha visszautasít. Egyszerűen nem bírom már ezt tovább. Gyerünk, Ginny, szedd össze magad! Nem állhatsz így Harry elé. Hermione szerint Harry sokszor bámul engem evés közben a Nagyteremben. Ó, bárcsak tényleg így lenne!
Ginny, miután felöltözött és elvégezte reggeli dolgait, lement a klubhelyiségbe. Hermione kérte tegnap este, hogy itt legyen ilyenkor, mert valami fontosat akart mondani neki Harryről.
- Tudnám, hol lenne! Sosem szokott késni. Biztos jó oka van rá, hogy nincs itt. Talán lement reggelizni – gondolta.
Gyönyörű idő volt, még a folyosók is úgy gondolták, hogy a helyes utat mutatják minden éhes diáknak. A Nagyterem felé menet hangok szűrődtek ki egy teremből, ami kiabáláshoz hasonlított. Ginny közelebb ment az ajtóhoz, hogy megtudja, mi történik bent.
- Nyugodj meg, Harry! – hallatszott tompán Hermione hangja. Ginny rátapadt az ajtóra fülével, hogy hallja, mi történt szerelmével.
- Nem, nem, nem! Értsd meg, megőrülök! Belehalok, ha nem mondhatom el neki, hogy szeretem!
Ginny szeméből kiszökkent pár könnycsepp, és elszaladt a teremtől.
- Hát ezt akarta elmondani Hermione. Hogy Harry valaki mást szeret. Ezt egyszerűen nem tudom elhinni! Mivel érdemeltem ki ezt a büntetést?




- Másra se tudok gondolni, csak rá! A vörös hajára, a barna szemére, a tekintetére…
- Figyelj rám, Harry! Nem mondhatok neked semmit, de bízz bennem. Ma olyasmi fog történni, amitől boldog leszel. Higgy nekem! – mondta Hermione, majd kiment a teremből, magára hagyva Harry-t.
- Hogy én boldog leszek ma? Képtelenség. Csak egy dolog tenne boldoggá, de az nem fog megtörténni…




Hermione felrohant a klubhelyiségbe, remélve, hogy Ginny még ott van.
- Ha ő volt az ajtónál, mikor Harry beszélt, akkor nem is kell semmit mondanom. Harry még csak nem is vette észre a zajt, de biztos, hogy valaki hallotta, amit mondott.
Mikor belépett a portrélyukon, szipogó hangra lett figyelmes, majd meglátta a kanapén ülő Ginny-t – aki sírt.

- Ginny! Mi a baj?
- Hagyj békén!
- Neked ilyenkor nem sírnod kéne, hanem boldognak kéne lenned!
- Boldognak? Hallottam, mit mondott Harry! Hallottam, hogy valaki mást szeret!
- Óóóó… - Hermione megértette a dolgot. Ginny csak azt hallotta, hogy Harry szeret valakit, azt már nem, hogy az a bizonyos szerencsés ember ő.
- Ezt akartad elmondani amúgy is, nem? Így legalább hamarabb megtudtam! – mondta Ginny, és megpróbálta elfojtani könnyeit.
- Nem, egyáltalán nem! Figyelj, Ginny! Csináld csak meg az eltervezett akciód ma este. Mondd el neki, mit érzel. Bízz bennem! – Azzal Hermione felment a hatodikos lányok hálótermébe, és lefeküdt.
- Istenem, hogy milyen nehéz összehozni őket! De ma végre sikerülni fog, és végre nyugtom lesz!




- Ginny, Ginny, Ginny… Ó, bárcsak lenne bátorságom elmondani neked, mit érzek. Hogy mindennél jobban szeretlek!
Harry álmodozását egy csípő fájdalom szakította meg.
- Au! Oh… Kösz, Hedvig.
Harry már régóta nem kapott levelet, és erősen gondolkozott rajta, hogy van-e valami különleges alkalom, ami miatt kellene kapnia. De mivel hirtelen nem jutott eszébe semmi, inkább kibontotta a levelet, és megnézte a feladó nevét.
- Ginny…

Kedves Harry!

Szeretnék mondani neked valami fontosat. Kérlek, legyél tíz perc múlva a parkban a pálmafa alatt.

Szeretettel,
Ginny

- Hát persze, hogy ott leszek, szerelmem!





Nyolc perc múlva Harry a találkozó helyszínén volt. Ginny már várt rá.
- Köszönöm, hogy eljöttél, Harry – mondta a lány, és leült a pálmafa alá. Harry csatlakozott hozzá.
- Ugyan, nincs mit.
- Valami fontosat kell elmondanom neked. Eddig nem volt bátorságom hozzá, de most muszáj.
- Bennem megbízhatsz, Ginny. Bármit elmondhatsz, én megértelek. Hiszen erre vannak a barátok. – Mekkora marha vagyok. Miért kellett a barátságot szóba hoznom?
- Harry, én… én… azt hiszem, mégsem tudom elmondani. Túl nehéz ez nekem – mondta Ginny, és pár könnycsepp folyt ki a szeméből.
- Ne sírj. Sokkal szebb vagy, mikor mosolyogsz. – Ginny egy kicsit elpirult a bókra.
- Tényleg szépnek tartasz? – kérdezte, és egy kicsit közelebb húzódott szerelméhez.
- Igen. Sőt, gyönyörűnek. És kedvesnek, és okosnak, és humorosnak – mondta Harry, és ő is pár centivel közelebb csúszott Ginnyhez.
- Harry… ezt tényleg te mondtad?
- Igen – mondta, és fejével lassan közeledett Ginny felé, aki ugyanígy tett. A távolság megszűnt közöttük, és csókban forrtak össze. Vadul, szenvedélyesen, és mégis lágyan ízlelték egymás száját. Pár perc múlva lihegve váltak szét. Ginny számára csak ekkor vált világossá egy dolog.
- Harry, véletlenül hallottam ma, ahogy valakiről beszéltél, akit szeretsz. Csak nem - én voltam?
- De igen, te voltál. Már fél éve csak rólad álmodozok. Szeretlek, az életemnél is jobban!
- Ó, Harry!
Újabb forró csókban egyesültek, amíg rájuk nem köszöntött az esti sötétség. A Nap narancssárga sugarai megvilágították a két szerelmest, akik valószínűleg Edevis tükrében csakis saját magukat látták volna – a világ legboldogabb embereinek érezték magukat.