Hetedik fejezet

 Rejtélyes titkok

 

Harry nehezen bírta kiverni a fejéből az előző éjszaka eseményeit. Még ő végig sírta az éjszakát, addig Sarah szeme valami furcsa fénnyel csillogott, mikor szeretkezésük után ránézett a párnáról. Egyszerűen hihetetlennek találta, hogy a nő nem érezte, hogy ő egy fikarcnyit sem élvezte a dolgot, sőt szenvedett tőle.

Mikor belépett a terembe, igyekezett minden más gondolatát félretenni és ösztönösen rögtön Ginnyt kereste a tekintetével. Megnyugodott, mikor látta, hogy a lány most is a padban ül a barátnője mellett, csak némiképp nyugtalanította, hogy Ginny ezúttal pillantásra se méltatta őt. A padot bámulta, amin bekötözött keze feküdt. Bekötözött? Harryt azonnal nyugtalanság fogta el, ahogy arra gondolt, hogy valaki bántotta a lányt, mikor megpillantotta, hogy az a keze van bekötözve, amelyiken a gyűrűt viseli. Hirtelen eszébe jutott a kép, amikor Ginny fájdalomtól eltorzult arccal a kezéhez kap. Egyre biztosabb volt benne, hogy az a fura gyűrű és Ginny szomorúsága összefüggésben állnak egymással. Révén, hogy auror volt, gyorsan felismerte a fekete mágiát és gyanította, hogy itt is valami ilyesmiről lehet szó, de azt képtelen volt elhinni, hogy Ginnynek köze lehet a fekete mágiához. Elhessegette ezeket a gondolatokat és az osztály felé fordult, nagy nehezen levéve Ginnyről a tekintetét.

- Nos, remélem mind jól felkészültetek, mert ma már komolyabb küzdelmekre kerítünk sort. Álljatok fel! - Mikor mindenki ekképp cselekedett, Harry meglendítette pálcáját és a terem eltűnt körülöttük, nagy fekete teret hagyva maga után.

- Az ellenfél legyőzése a legszörnyűbb helyeken történhet és, ha féltek magától a helytől is, akkor esélytelen számotokra a győzelem. Amint párt választottatok egymásnak, az általatok legjobban rettegett helyeken fogjátok találni magatokat, de nyugalom, mert ez nem más, mint illúzió. Még mindig a tanteremben vagyunk, ezt ne feledjétek el!

Harry látta, amint néhányan egy sötét barlangban találják magukat tele denevérrel, volt aki egy sivatagban, más meg egy hatalmas vízesés fölött. Még számára is rettenetes volt végig nézni, ahogy szereleme egy hamis szikla peremén egyensúlyozik, ami alatt hatalmas láva tenger fortyogott. Bár tudta, hogy ez nem a valóság, mégis szörnyű volt számára.

- Ginny, rendesen tudsz varázsolni?

- Hogy érti ezt? - kérdezte, mialatt kivédett egy jól irányított lefegyverző bűbájt. “ A fenébe, megint magáz! Ez nem jó jel. “

- Látom, hogy be van kötve a kezed.

- Semmiség - mondta, enyhén remegő hanggal. Harry egyre biztosabb volt benne, hogy Ginny rejteget előle valamit. És most hirtelen az jutott eszébe, hogy Ginny semmit sem említett még a családjáról, pedig a múltban nagyon szerette őket. Továbbindult a többi párhoz, hogy ne legyen annyira feltűnő, hogy csak vele van elfoglalva, de megfogadta, hogy az óra után beszél a lánnyal.

Amikor elsétált, még hallotta, hogy Emilia azt mondja Ginnynek:” Te, ez a pasi teljesen beléd zúgott!” Ennyire észrevehető lenne?!

- Jól van. Nyugalom és több önbizalmat. Tudom, hogy rémisztő szembe nézni a félelmeinkkel, de minél előbb szabadulunk meg tőlük, annál jobb. A félelmeink csak arra jók, hogy legyengítsenek minket, ezért meg kell tőlük szabadulnunk! - bátorította őket Harry.

Az óra után Harry meglepetten tapasztalta, hogy Ginny már rég nincs sehol. Ezek szerint kerüli őt. Átkozta a pillanatot, hogy elvesztette a fejét és nem elégedett meg azzal, hogy ismét közel érzetheti a nőt magához. Rögtön a csókját akarta, sőt ennél jóval többet. Pedig a lány elmondta neki, hogy vőlegénye van, ráadásul ő is bevallotta, hogy van menyasszonya. Ezek után, hogy várhatta el, hogy Ginny is közeledjen ő felé?! Bár hivatalosan már nem volt a felesége, Harry még is úgy érezte, hogy egy ilyen kötelék nem szakítható el, és jogának érezte, hogy megérintse a feleségét. Hiba volt. Most már tudja.

Mikor hazaért, nagyon furcsállta, hogy Sarah nem várja öleléssel. Ilyen még nem fordult elő, mióta együtt vannak. Menyasszonyát háttal a kanapén ülve találta meg.

- Szia, szívem. - Mikor nem kapott választ, aggodalom fogta el. - Valami baj van?

- Hogy valami baj van-e?! - fordult mérgesen a férfi felé, de arcát könnyek áztatták. Felpattant a kanapéról és Harry kezébe nyomta a Reggeli Prófétát.

Mikor a férfi a címlappon szereplő képre pillantott még a vér is meghűlt benne. Ginny és ő volt rajta, amint szorosan ölelve egymással táncolnak. A kép nyílván tegnap készült a bárban.

- Nos, hallgatlak! Ki ez a vörös cicababa?!

- Ő… egy tanítványom - mondta elvörösödve.

- Áh… szóval egy tanítványod, mi?! És mondd csak, melyik harci technikát tanítod neki?! - kérdezte cinikusan. - Talán a “ Hogyan Táncoljam Be Magam Már Az Első Nap Után Az Ágyadba “ technikát?!

- Ugyan kérlek. Csak megittunk valamit a bárban és aztán táncoltunk egyet. Ne keríts már ennek ekkora feneket, Sarah!

- Azért igen meghitten táncikáltál a kis lotyóddal!

- Megtiltom, hogy még egyszer így nevezd őt! - Lett most már dühös Harry is.

- Mit tiltasz te meg nekem?! Ez már tényleg több a soknál! Megcsalsz vele és még van képed meg is védeni előttem?! Élvezed, ha megalázhatsz Harry?!

- Fejezd be, Sarah! Ne drámázd túl!

- Nem drámázok túl semmit! Vörös. Akárcsak én, meg az előttem lévő összes többi. Mániád, hogy az összes vörös csajt az ágyadba kell dugnod!?

- Nem - sóhajtott Harry. Kezdett nagyon kijönni a béketűréséből. - Emlékszel, hogy mennyire ki voltam készülve, amikor találkoztunk?!

- Igen, de hogy jön ez most ide?!

- Ez a lány itt, az én első igaz szerelmem, de a hülyeségem miatt elveszítettem évekkel ezelőtt és ezért kerültem padlóra! - mutatott az újságra, majd fájdalmas sóhaj hagyta el az ajkát. - Most újra megjelent és én…

- El akarsz hagyni érte, igaz?! - fehéredett le teljesen a lány.

- Nézd! Van egy vőlegénye. Te pedig a menyasszonyom vagy. Ott voltál, és erőt öntöttél belém, amikor senki más. Nem hagylak el. Rendben van?

- De akkor mi volt ez a kaland?!

- Nem volt semmiféle kaland. Csak beszélgettünk és táncoltunk. Ennyi.

- Komolyan? - kérdezte a lány már sokkal nyugodtabban.

- Igen - mondta, majd megölelte Sarah-t. Nem is képzelte volna, hogy ilyen nehéz lesz számára elhagyni Sarah-t. A lány tényleg mindig mellette állt és szemét dolog lenne a részéről, ha úgy hálálná meg a kedvességét, hogy cserbenhagyja. Hosszú idő után most úgy érezte, hogy teljesen tanácstalan.

 

 

Az elkövetkező két hétben Ginny nem jött vissza a suliba és ez nagyon nyugtalanította Harryt. Rettegett még a gondolatától is, hogy úgy elijesztette maga mellől a lányt, hogy az többé nem is akar visszajönni. Úgy érezte, hogyha a lány ismét eltűnik az életéből, akkor többé képtelen összeszedni magát. Újra és újra visszhangzott a fülében Wheithair mondata:” Semmi sem lesz ugyanaz, mint egykor. “

Aggodalma a munkájára is ráverte a bélyegét.

- Hé! Harry figyelsz te rám, haver!? - mozgatta le-fel Neville a kezét Harry szeme előtt.

- Bocs. Nem figyeltem.

- Ja. Már megint baromira szétszórt vagy. Az új ifjoncaid okoznak ekkora fejtörést, vagy megint nő van a dologban? - vigyorgott a férfi, Harry íróasztalával szemben ülve.

- Az egyik dolog nem zárja ki a másikat - morgott a férfi, mire Neville vigyora még szélesebb lett.

- Csak nem megint valami csaj keltette fel az érdeklődésedet a diákjaid közül?

- Ő nem csak egy csaj. Ő az igazi, az egyetlen, haver!

- Hát, ritkán csillog így a szemed, mint most, szóval tényleg jól elcsavarta a fejed a csaj. Csak nem az a spiné, akivel az újságban láttalak édesen összeborulva?

- Te is láttad? Az átkozott Vitrol! - morgott - Igen. Ő az! - sóhajtott Harry.

- Hát, dögös, annyi biztos!

- Eszedbe se jusson! - nézett Harry a barátjára dühösen.

- Jól van, na! Nem kell leharapni a fejemet, csak megjegyeztem, hogy tényleg csinos!

- Nem. Azt mondtad, hogy dögös!

- És az nem ugyanaz?!

- Hát nem - nézett inkább bele a papír halomba Harry. - Nincs neked valami dolgod?

- Dehogy nincs. Le kéne adnom a főnöknek a jelentésed, a hétvégi Halálfaló rajtaütésünkről.

- Hát, mire vársz még?

- Mondjuk arra, hogy megírd végre!

- Tényleg. Totál elfelejtettem, hogy még az is hátra van - verte a fejét az íróasztalába.

- Fel a fejjel, Casanova! Csak épp elvette egy kicsit a szerelem az eszedet, de majd helyre rázódsz! - ütögette meg vigasztalóan a férfi vállát.

- Azt kétlem - mormogta az asztalba. - Mikor lesz a Malfoy-tárgyalás?

- Sejtettem, hogy nem hagynád ki. Három hét múlva. November 26-án. És hallottad, hogy ki vállalta el a minisztérium képviseletét?

- Nem. Kicsoda? - emelte fel a fejét a papírhalomból.

- Hermione.

- Tényleg? Szuper, akkor végre vele is találkozhatok. Csak azt nem értem, hogy a tárgyalásig miért nem zárják be Malfoyt az Azkabanba.

- Mert hiába tudjuk mind, hogy mi történt, nincs ellene semmi bizonyíték.

- Miért? A sebhely a kezén nem számít annak?!

- Harry, te is nagyon jól tudod, hogy csak azért, mert halálfaló volt, még nem lehet letartóztatni, ugyanis a roxforti csatában már nem Voldemort mellett harcolt. Nem is beszélve Dracóról, aki valójában nem is követett el bűnt. Lucius Malfoy gyilkosságaira pedig nincs bizonyítékunk. Mégis mivel hozzuk be őt?

- Hát ez igaz, sajnos. Figyelj csak, Neville! Kérhetek tőled egy szívességet?!

- Hogyne, főnök!

- Nem, ez nem valami hivatalos dolog. Csak egy baráti kérés. Te vezeted a Rejtélyes Tárgyak osztályát. Utána néznél nekem egy gyűrűnek?!

- Hogyne. Milyen gyűrűnek? - Harry megfogott egy radírdarabot, rákoppintott, mire az ezüst kígyó , zöld smaragd köves gyűrűvé változott.

- Ennek a másolatnak az eredeti változatát - nyújtotta át a férfinek a hamisítványt.

- Szép darab - forgatta az ujjai között. - Elsőre azt mondanám, hogy valami mardekáros cucc. Ezüst kígyó, zöld szemmel. A Mardekár színei és a kígyó jelkép. De azért ne szóljuk el előre. Utána nézek és meglátjuk.

- Rendben. Köszönöm - mondta, mialatt Neville zsebre tette a gyűrűt.

- Nincs mit. Na most megyek, te pedig írd meg azt jelentést estig, ha lehet. Majd megmondom a főnöknek, hogy kifáraszt a tanítás, de már dolgozol rajta. Később visszajövök érte.

- Kösz, pajtás. Igaz barát vagy.

- Tudom - sóhajtott Neville, mialatt kilépett az ajtón.

 

 

Másnap kora reggel Harry kihajtotta a csapatot a terepre. Igazi állóképesség fejlesztő volt az elvarázsolt birtok. Mindenfelé futóhomok, meg ragadós mocsár volt, a fák félig ki voltak töredezve, amikben könnyen el lehetett esni, ráadásul Harry varázsolt föléjük egy jó kis esőfelhőt úgy, hogy egy jó kis zivatar is nehezítette a munkájukat. A lányok nagy része fáradtan ásítozott, de Harry fel akarta készíteni őket, hogy a legváratlanabb pillanatokban is bevetésre küldhetik őket. Jobb, ha hozzászoknak.

- Na, fiatalok, úgy érzem itt az idő, hogy végre gyakorlatba ültessük az elméletet. Ismertek már varázslatokat, tudjátok, hogyan kell harcolni és különböző, rémisztő helyeken is bátor maradni. Most pedig meg kell tapasztalnotok, hogy a rémisztő helyeknél vannak zordabb és fárasztóbb helyek és helyzetek is. A mai feladatotok az, hogy megtaláljatok tíz elrejtett tárgyat, ami el van rejtve ezen a hatalmas birtokon. A lényeg az, hogy csapatban dolgozzatok, és ez által meg tanuljatok együtt működni. - Harry a levegőben elhúzta a tenyerét, mire egy számláló jelent meg az égen.

- Ezzel mérem az időt. Minél gyorsabb, annál jobb. Ha valami baj lenne, jelezzetek piros szikrával. Óra indul! - A számláló beindult, a diákok pedig futásnak eredtek.

Néhány perc múlva Mrs Melina cuppogott végig hatalmas sarkú cipőjében, a méteres sárban Harryhez, kezében egy pergamennel.

- Igazgatónő! - biccentett Harry - Mit tehetek önért?

- Mr Potter, ez véleményem szerint nem elfogatható.

- Micsoda? - sóhajtott a férfi.

- Ginevra Weasley neve már két hete nem szerepel a jelenléti íven - lobogtatta a pergament Melina és Harry kezdett kissé feszült lenni.

- Bizonyára sok dolga van - nézett Harry a diákjai felé.

- Ez nem kifogás. Ez itt nem óvoda. Azonnali határral ki kell rúgnia!

- Ezt nem maga fogja megmondani! - kezdett a férfi nagyon dühös lenni. Még a gondolatától is irtózott, hogy újra elveszítse Ginnyt.

- Legalább utána járhatna, hogy mi van vele!

- Azt sem tudom, hogy hol lakik. Várjon csak egy kicsit! Emilia! - kiáltott oda a lánynak.

- Igen, Harry?

- Nem tudod, hogy mi van Ginnyvel? Két hete nem jött suliba.

- Fogalmam sincs. Már napok óta nem válaszol a leveleimre. Csak annyit tudok, hogy csúnyán összebalhézott a pasijával, de azt nem, hogy min.

- Rendben, köszönöm. Elmehetsz.

- Van egyéb ötlete, igazgatónő?

- Igen, itt a címe - nyújtott Harrynek egy papír fecnit. - Már én is terveztem, hogy meglátogatom, de végtére is maga a tanára, nem én.

- Igen. Még ma elmegyek hozzá. - Mialatt az igazgatónő távozott, Harry elmosolyodott, ahogy meglátta a címet. Ginny ugyanott lakott ahol rége, arra gondolt, hogy talán a család többi tagjával is találkozhat. Mrs Weasleyvel, vagy Ronnal. És talán Fred is él még, mivel nem volt a roxforti csatában. Hirtelen izgalom lett úrrá rajta és már alig várta, hogy viszontláthassa a Weasley családot.

 

 

Harry azt gondolta, hogy eltévesztette a címet. Ez az Odú már nem az volt, amire emlékezett. Ami azt illeti a kastély elnevezés inkább illett hozzá. Bekopogott a nagy tölgyfa ajtón.

- Mit csinálsz te itt?! - állt Ginny az ajtóban.

- Beszélnem kell veled, Ginny.

- Miről?

- Két hete nem jársz a suliba. Már feltűnt az igazgatónőnek is. Ha továbbra sem jársz, akkor el kell, hogy bocsássalak téged. Bár nem szívesen tenném meg, de nincsen más választásom.

- Igazad van. Tényleg nagyon sajnálom, hogy elhanyagoltam a sulit, de nem tudtam elmenni.

- Már megint az a bizonyos “ jó okom volt rá “ dolog? - sóhajtott a férfi.

- Igen - hajtotta le a fejét Ginny.

- És még mindig nem vagy hajlandó elmondani, hogy pontosan mi is az a dolog?

- Sajnos nem mondhatom el. - Rövid szünet következett be, majd a lány ismét megszólalt: - Nem akarsz bejönni?

- De igen - mosolyodott el, majd belépett a nyitott ajtón. Az előszoba közepén megtorpant, mikor körbenézett. Egy igazi kúria közepén állt. Mindenfelé az ezüstszín dominált. Minden modern volt és drága, ezt messziről meg lehetett állapítani. Fogalma sem volt róla, hogy mi történhetett, de abban biztos volt, hogy valami itt nagyon megváltozott.

- Kérsz egy teát?

- Igen, köszönöm - mondta ki Harry nagy nehezen.

- Már is hozom. Foglalj helyet! - mutatott Ginny a nappali közepén lévő kanapéra.

Harry elnézte a hatalmas csillárt, a dekoratív ezüst kandallót és csodás mintázatú szőnyegeket. Nem győzött csodálkozni. Ő is gazdag volt, de ilyen fényűzően akkor se élt volna soha.

Ginny hamarosan visszatért egy tálcával, amin két teáscsésze volt. Letette az ezüst tálcát a dohányzóasztalra, majd odanyújtotta Harrynek az egyik csészét.

- Köszönöm - fogadta el a férfi, majd az idegesen álldogáló Ginnyre nézett. - Nem ülsz le? - Végül némi tétovázás után helyet foglalt a férfi mellett.

- Az a gyanúm Ginny, hogy te menekülsz előlem - állapította meg Harry, miután kortyolt egyet a teából.

- Miért mondod ezt? - fortyant fel a lány.

- Hisz még le se mersz ülni mellém.

- Ez hülyeség.

- Tényleg? - Mikor a nő nem válaszolt és a csend már kezdett kínossá válni körülöttük, Harry úgy döntött, hogy ejti a témát. - Látom a kezed már meggyógyult - pillantott le Harry a nő gyűrűs kezére.

- Nem volt nagydolog - rántotta meg a lány a vállát, de Harry érezte, hogy Ginny ismét idegessé válik.

- És egyedül élsz ebben a hatalmas házban?

- Nem. A szüleimmel és a testvéreimmel, de ők most nincsenek itthon.

- Vannak testvéreid?

- Négy bátyám. Illetve eredetileg hat, de az egyik testvérem néhány éve meghalt, a másik pedig elég bonyolult történet.

- Melyik testvéred halt meg?

- A középső bátyám, Fred - mondta szomorúan Ginny. “ Senki nem kerülheti el a sorsát!” - gondolta keserűen Harry. Reménykedett benne, hogy talán Fredet is megmentette azzal, hogy visszament a múltba, de mégsem.

- Hogy történt?

- Baleset volt. A spanyolországi iskola egyik támasztórúdja meggyengült és leszakadt. Fred éppen ott állt - lábadt könnybe a nő szeme.

- Nagyon sajnálom - szorította meg a férfi lágyan Ginny kezét. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetük, majd a lány elhúzta a kezét.

- Én is, de már régen volt - törölte ki a könnycseppet a szeméből.

- És a másik testvéred, aki a testvéred, de mégsem? - A lány kissé elmosolyodott ezen a kifejezésen, ami Harryt is mosolygásra késztette. Csodás érzés volt látni a lány mosolyát, hisz régen volt már része benne.

- Ez bonyolult. Percy, hogy is mondjam? Nem fogadta el a mi nézeteiket bizonyos dolgokról. Ő más értékeket tartott fontosnak, mint mi. Nem tudom ezt jobban elmagyarázni.

- Nincs is rá szükség. Értem, hogy mire gondolsz. - “ Már, hogyne érteném, mikor ezt már megéltem egyszer.” Hát igen. Van, ami sosem változik.

- És mi történt? Itt hagyott titeket?

- Igen. A minisztériumban dolgozik már egy éve. Nem találkoztál még vele?

- Nem. Még nem. De ezt nem értem. Nekem úgy tűnik, hogy nagyon gazdagok vagytok. Még nagyobb gazdagságra vágyott, vagy a hírnév ilyen fontos? - Harry látta, hogy Ginny összehúzott szemöldökkel néz rá.

- Ez nem a vagyonról szól. Különben meg nem minden az, aminek látszik, ha már a gazdagságnál tartunk.

- De hát…

- Gondolom, hogy a kúria kinézetéből következtetsz, de valójában fogalmad sincs a dolgokról - jött ki a béketűréséből egy kissé Ginny.

- Akkor miért nem meséled el a dolgokat, hogy tisztán lássak?

- Mi vagy te?! Riporter?! - pattant fel dühösen Ginny.

- Nem, de tudni akarom, hogy miért van benned ilyen nagy félelem.

- Hülyeségeket beszélsz!

- Azt kétlem! - állt fel Harry is.

- Lehet, hogy auror vagy, de az még nem jogosít fel rá, hogy mások magánéletében turkálj! - kiabált Ginny, mialatt egy lépést hátrált.

- Nagyon tévedsz! Pontosan ez az, ami feljogosít! - lépett előre Harry, a hangja pedig továbbra is nyugodt maradt.

- De csak, ha megkérnek rá! Én viszont nem kértem! - hátrált dühösen a lány, Harry pedig ügyet sem vetve rá, egyre közeledett Ginnyhez.

- Attól még nem fogom hagyni, hogy bajod essen!

- Minden diákodnak ellenőrzöd hátterét és beleszólsz az életébe? - vetette Harry szemébe, mialatt beleütközött a falba, megakadályozva ezzel a további hátrálást.

- Miért menekülsz előlem, Ginny? - kérdezte Harry, mialatt a lány füle mellett két oldalt megtámaszkodott a kezén, elvágva ezzel Ginny menekülési útvonalát.

- Nem menekülök - mondta Ginny, de már szinte csak suttogva, megrendülve a férfi közelségétől.

- Nem? - húzta össze Harry a szemeit. Lágyan végig simított a nő arcán, mire az igyekezett még inkább hátrálni, de hiába. - Akkor ez micsoda? - mondta enyhén cinikus hangon, majd egyik kezét a lány nyakára simítva, húzta közelebb magához. Ajkuk már súrolta egymást, Harry vére szinte forrt és érezte, ahogy a lány kéjesen felsóhajt, mikor Ginny hirtelen felsikoltott a fájdalomtól. Átbújt Harry keze alatt és egyenesen a konyhába szaladt. Mikor a férfi utolérte látta, hogy a lány a gyűrűs kezét hidegvíz alá tartotta a mosogatónál, arcán pedig komoly fájdalom tükröződött.

- Mi történt? - lépett közelebb a lányhoz.

- Semmi. Menj ki, kérlek! - mondta a lány idegesen, de mit sem törődve vele, odament a lányhoz.

- Te jó ég! - mondta elfúló hangon, mikor lepillantott a lány kezére. Gyűrűs ujján húsig leégett a bőr és vér patakzott belőle. - Mi a fene… - kezdte lefehéredve a férfi, de Ginny kivette az ujját a csap alól és a fagyasztóhoz ment. Kivett egy jég akut és a kezére tette. Egy ideig rászorította, és lassan rendeződni kezdtek a vonásai. Vett egy mély levegőt és érezte, hogy a fájdalom szép lassan csökkeni kezd.

- Miféle gyűrű ez? - kérdezte Harry, nem közvetlen Ginny mögül. A lány az előszobába ment és szabad kezével kinyitotta a bejárati ajtót.

- Az lesz a legjobb, ha most elmész - mondta hidegen, majd arrébb állt az ajtóból, hogy Harry kiférhessen.

- Te rejtegetsz előlem valamit! - állapította meg Harry a lányhoz sétálva. Ginny kerülte a férfi tekintetét. Szótlanul elnézett mellette és a szoba egy pontját bámulta némán, jelezve ezzel, hogy a társasága nem kívánatos a továbbiakban.

Mikor Harry végül felfogta, hogy hiába való lenne bármit is mondania, a lány makacs, akár az öszvér. Sóhajtva kisétált az ajtón és megállt a küszöbön.

- Számíthatok a jelenlétedre a következő órán? - Rövid tétovázás után végül a férfira nézett.

- Mindent meg fogok tenni az ügy érdekében - mondta halkan, majd a tájat kezdte mustrálni, hogy ne kelljen Harry szemébe néznie.

Harry lassan bólintott.

- Holnap terepre megyünk, így készülj! De ne öltözz fel túlságosan, mert nem az északi sarkra készülünk.

- Rendben.

- Akkor holnap találkozunk - Most Ginnyn volt a sor, hogy bólintson. Harry elindult, de mielőtt a lány becsukhatta volna az ajtót, visszafordult.

- És Ginny! Nem nyugszom, a még meg nem tudom, hogy mit rejtegetsz előlem! - mondta eltökélten.

Ginny dühösen az ég felé fordította tekintetét, majd becsapta Harry előtt az ajtót.