-Ginny hová mész?- állította meg a vörös hajú nőt egy parancsoló hang.

-Hát haza. Mert szerinted hova máshova mennék? - fordult hátra a kérdezett, és hamarosan szemben találta magát a felettesével, Carolyneal. Ginny szigorúsága ellenére is kedvelte a nőt, akinek a vezetése alatt nagyon hamar beleszokott a Szent Mungó működésébe és a gyógyítói munkába.

-Megvizsgáltad már Mrs. Johnsont?- kérdezte Carolyne.

-Ühüm. Már egy órája. Az eredmények Mandynél vannak. – válaszolta Ginny vigyorogva.

-Akkor nem szóltam. Jó szórakozást estére! – mosolyodott el egy kissé Carolyne.

-Meglesz. – hadarta Ginny és már ott sem volt. Szeretett volna minél hamarabb hazaérni, hogy az estét Harryvel töltse. Felettese csakis amiatt engedte el őt hamarabb, mert ma volt az évfordulójuk. Harryvel már 4 éve alkottak boldog párt és lassan már az eljegyzésen gondolkodtak.

Amikor Ginny hazaért direkt nem kiáltott be, ahogy szokott, hogy minél nagyobb legyen Harry meglepetése. Ő ugyanis nem tudta, hogy Ginny hamarabb szabadul. A nő már alig várta, hogy meglássa az arcát, ahogy meglátja, hogy hamarabb el tudott jönni. Mivel a férfi nem volt a földszinten, Ginny óvatosan lépkedett fel a lépcsőkön az emeletre, hogy a hálószobájukban is megnézze.

-Meglepetés! – kiáltotta, ahogy benyitott az említett szobába. De attól amit látott földbegyökerezett a lába és elment a hangja. Harryt ugyanis az ágyban találta meztelenül… ahogy egy idegen nővel hancúrozott. Ginny, akinek eddig sosem okozott gondot a véleménynyilvánítás, most remegő lábakkal állt az ajtóban, gombócot érzett a torkában, és könnyek gyűltek a szemébe.

-Khm… - Harry megköszörülte a torkát és őzike szemekkel nézett Ginnyire, de a nőt ez nem hatotta meg, mivel a szerelme egy másik nő alatt feküdt éppen. A vörös hajú nő csalódottságának helyét átvette a méreg, minek hatására sápadt arca hamar vörösre gyúlt.

-Ő lenne Ginny? – nézett Harry szeretője fel Ginnyre. – Tudod azért ennél többet vártam amilyen nehezen adtad be a derekad. – folytatta a fekete hajú nő elsőként Ginnyre vetve lekezelő pillantást, majd pajkosan rámutatott Harryre.

-Ezt nem hittem volna rólad Harry. Megcsalsz!? Ráadásul egy ilyen útszéli ronggyal!? – kelt ki magából Ginny, és lekevert egyet Harrynek. A férfit hirtelen érte az ütés és így ledőlt az ágyról… De ezt már csak Leila és a dühös vörös után becsapódó ajtó láthatta csak.

Ginny csak rohant a szürkületbe burkolózó utakon, a lába vezette, mert gondolatai nagyon messze jártak… a múltban. Mert Harryt már a múltjának tekintette. Fáj a boldog emlékekre visszagondolnia azok után, hogy a kapcsolatuk milyen csúnyán ért véget. Ginny megalázottnak érezte magát. Úgy érezte, hogy Harry porig alázta és becsapta. Úgy érezte, hogy az élete utóbbi 4 éve csupa hazugság volt. S még azok a kérdések is kínozták! Azok a kérdések, amelyekre csak Harrytől kaphatott volna választ. De őt már sohasem akarta látni és még kevésbé akart vele beszélni.

Mikor a sok futástól kifulladva megállt, csodálkozva nézett fel a mesébe illő kúriára.  Nem gondolta volna, hogy a tudatalattija pont ide vezeti. Hát titkon ennyire a barátjának tartja a férfit!? Ginny megrázta a fejét és elindult az impozáns épület ajtajához. Ahogy a bejárat elé érkezett elszállt a maradék önbizalma is és remegő kezekkel nyomta meg a csengőt. Hamarosan nyílt az ajtó és egy házimanót pillantott meg a küszöbön.

-Jó estét Kisasszony! Miben lehetek a segítségére?- kérdezte vékony és magas hangján. Ebből Ginny rájött, hogy ez egy nőnemű egyed.

-Jó estét! Mr. Malfoyt keresem. – szólalt meg Ginny a sok sírástól kissé berekedt hangján.

-Az Úr perpillanat nagyon elfoglalt…- kezdte a házimanó, de Ginny közbevágott.

-Nagyon fontos lenne kérem…- a nő hangjában most már fellelhet volt egy kis erő is.

-Ahogy parancsolja. –hajolt meg a lény és egy pukkanás kíséretében eltűnt. Ginny pedig egyedül maradt a nyitott ajtó előtt és Narcissa Malfoy portréját bámulta az előszoba falán.

Hamarosan léptek zaját hallotta meg és a képről az érkező Dracora emelte a tekintetét.

-Ginny! Téged meg mi szél hozott?- kérdezte hadarva a férfi.

-Szia!- köszönt zavartan a nő is, ugyanis Draco egy hálóköntösben állt előtte. A férfi rájőve, hogy az udvarias köszönést elhagyta intett egyet. Ginny ezt félre értelmezte és belépett a tágas előszobába gondolván, hogy Draco invitálta be. Csakhogy a férfi még mindig az ajtóban állt így Ginny csak hozzápréselődve juthatott be.

-Bocsánat a zavarásért, csak nem tudtam máshoz fordulni. Tudod a szüleimhez nem mehetek, mert rögtön kérdezgetnének, Ronékhoz meg azért nem, mert Ron nem kérdez, csak cselekszik. – motyogta Ginny és egyre jobban elpirult.

-Miért? Mi történt?- értetlenkedett Draco.

-Harry… szóval ő megcsalt. – nyögte ki Ginny. S újra elöltötte a harag, ahogy Draco felvette régi énjének önelégült, naénmegmondtam vigyorát. Erre Ginny belebokszolt egyet a férfi vállába.

-Aucs. Még nem is mondtam semmit. – kiáltott fel Draco és megdörzsölte sérült testrészét. Ezen Ginny elnevette magát, hiszen volt, amit nem tudtak megváltoztatni egy Malfoyban. Hamarosan a férfi is csatlakozott hozzá és a nevetésüktől zengett az előszoba.

-Azért az előszobánál beljebb is hívhatnál. – szólalt meg Ginny, amint levegőt tudott venni a röhögő rohamuk után.

-Parancsolj. – hajolt meg a férfi és egy folyosóra mutatott. Ginny óráknak tűnő percek után érkezett meg a folyosó végére Dracoval a háta mögött, ami a nappaliba nyílt.

Draco, míg a folyosón haladtak egészen elfeledkezett, hogy mit hagyott maga után, mikor a házimanója megjelent előtte azzal, hogy Ginny Vízli keresi, úgy belefeledkezett a nő hosszú, vörös hajzuhatagába és csinos alakjába. De rögtön eszébe jutott, ahogy meghallotta a nő elfojtott „Atyaúristen!” kiáltását.

-Ki ez a nő Draco?- nyávogta a kanapén elhelyezkedő, hiányos öltözetű szőke lány. Ginny agyvize a „nő” hangjára rögtön felforrt.

-Gyerünk Draco, válaszolj a hölgy kérdésére, mert én is kíváncsi lennék a válaszodra. Mit gondoltál, hogyha már itt vagyok beszállok harmadiknak?- tette csípőre a kezét a vörös hajú nő, aki így meglehetősen hasonlított édesanyjára, Molly Weasleyre. – Te sem gondolhattad komolyan, hogy ide hozol, ahol a legújabb zsákmányod vár rád készségesen. – itt erőteljesen megbökte a férfi mellkasát.

-Kikérem magamnak ezt a hangnemet! – szólt a szőke és elkezdte magára kapkodni a szoknyáját és blúzát.

-Kérni kérheted, maximum nem kapod meg.- köpte a szavakat Ginny és nem értette újkeletű féltékenységét az idegen lányra. Hiszen Dracora csak barátként tekint, hiszen hozzá jött el, miután Harry úgy átvágta. De egy barát „barátnőjére” miért lenne féltékeny!? Vagy talán csak az teszi, hogy az utóbbi néhány évben nem látta Dracot olyan nővel, akihez a férfi vonzódna? Míg Ginny ezen morfondírozott, a szőke nő elkészült és Dracohoz lépett, gyors csókot nyomva a férfi ajkaira.

-Majd hívj, baby.- búcsúzott a lány.

-Persze, Sally. – válaszolta a szólított.

Csend borult a szobára és csak az ajtó csukódása volt az utolsó zaj. Draco mosolya lehervadt arcáról, miután az, akinek szánta, távozott a helységből. Ginny légzése pedig lassan lecsendesült és visszaváltott eredeti tempójára.

-Nevetséges vagy.- törte meg a csendet a nő.

-Ez inkább rád illene kedves Gin.- tette a férfi a karján a megszólítottja vállára.

-Szerelmes vagy belé?- bukott ki a kérdés Ginny száján, s érezte ahogy a férfi keze lecsúszik a válláról.

- Mi folyik itt Gin?- kérdezte kétkedve Draco. – Miért érdekel ez téged? Csak nem belém szerettél? Vagy inkább, ha nincs ló, akkor jó a szamár is!?- Mire ideért a mondottakkal Draco hangján jól felismerhető volt a harag, mire a nő összerándult.

-Draco… én nem…- hebedte Ginny.

-Mit nem? Ginny hiszen téged megaláztak és te ugyanezt tetted Sallyvel. S azt is nagyon jól tudod, hogy szeretlek. Évek óta el kell viselnem, hogy csak a barátságodat kaphatom meg, mert a szerelmed Harryé. Amióta ez megy nem kerültem egy nőhöz sem közel, de ez most megváltozott, mert Sally megmozdított bennem valamit. Erre jössz és elüldözöd őt az ÉN házamból, mert téged megcsalt a drága, hibátlan, tökéletes hősszerelmed! Mégis mit gondolhatnék? Mert csak az dübörög az agyamban, hogy most már jó lennék én is. – ahogy a férfi ezeket mondta egyre jobban hátrált el a nőtől.

Ginny pedig csak hallgatott és nem tudott megszólalni. Volt igazság a férfi szavaiban, de fájt neki az, hogy a férfi azt hitte róla, hogy játszadozna vele.

-Sosem játszanék veled Draco. – adott hangot a szavainak. S ahogy szívét elöntötte a férfi iránt a sajnálat és a szeretet, rájött, hogy pár perccel ezelőtt Draco is ezek miatt hívta be őt magához.

- Honnan tudhatnám? – kérdezte elrévedve a férfi.

- Mert nem engedném, hogy átéld, amit én Harry miatt, nem tenném ezt veled. De amíg nem engedsz magadhoz közelebb, addig nem tudom bizonyítani az igazamat. – válaszolta a nő és egy keserédes könnycsepp gurult le az arcán.

- Engednem kellene, hogy bizonyíthass? – nézett a nő mogyoróbarna szemeibe, amik egyre közelebbről néztek bele az ő ólomszürke szemeibe. Ahogy a nő hozzábújt és karjaival átölelte a két tekintet teljesen egymásba olvadt. A szoba megszűnt körülöttük és ők csak egymás lelkének legmélyebb bugyraiba kaptak bebocsátást.

-Draco, ha szeretsz, akkor engedd, hogy viszonozzam!- kérlelte a nő. A férfi pedig mintha csak parancsot teljesítene, óvatosan ráhajolt ajkaival a másik ajkaira. Puhatolózó csókot váltottak, amelybe mindketten próbálták belesűríteni az egymás iránt érzett szerelmüket.

Az újdonsült párocska pedig arra rebbent szét, hogy a nappali ajtaja kivágódott és Harry viharzott be rajta, aki a csuklójánál fogva húzta maga után Sallyt. A szőke nő rögtön megérezte a változást, felmutatta a hüvelykujját és kacsintva távozott. Draco hálás volt neki ezért, hogy ennyire megértette és hogy nem állt boldogságának útjába, hanem utat engedett neki. De itt volt még Harry, aki őrültem villogó szemekkel nézett rájuk, majd letérdelt.

-Ginny lennél a feleségem? – kérdezte boci szemekkel és zsebéből elővett egy kicsi ékszeres dobozt, amelyet felpattintva Ginnyék megláthatták a gyémántgyűrűt.

- Nem!- felelte Ginny, míg Draco felrántotta a földről Harryt. – Tudod a mai lebukásoddal segítettél rájönnöm, hogy Draco az aki igazán kell nekem. S miközben Harry valami olyasmit dadogott, hogy „Ez nem igaz! Nem hiszem el!” Draco kikísérte a házából.

A férfi pedig arra tért vissza, hogy Ginny az egyik ablakból figyeli a naplementét és ajkain igazi mosoly látszik, olyan amilyen még a háború előtt volt. Draco a nő mögé lépett, hátulról átölelte és fejét Ginny vállára fektette, hogy együtt nézzék az éjszaka kezdetét.

-Köszönöm, hogy végig kitartottál mellettem. Hogy küzdöttél értem. Évek óta most érzem először azt, hogy igazán boldog vagyok. Hogy valóban mosolygok és hogy valóban szeretek. – suttogta Ginny, amire Draco válasza egy csók volt a nő vállába. De Ginny tudta, hogy a férfi mennyi mindent el akart mondani neki ezzel.