- Miről akarsz beszélni velem? - kérdezte Harry, Draco szagától fintorogva a folyosón. Malfoy még mindig a hagymamártástól illatozott.

- Szóval... nem hiszem, hogy valaha is kedvelni foglak, Potter...

- Sosem gondoltam, hogy kedvelni fogsz - rántotta meg a vállát Harry.

- Hadd fejezzem be - mondta Draco. - Nem foglak kedvelni, de... nem akarom a következő hat hónapot, és az egész életemet azzal tölteni, hogy veled veszekszem. Belefáradtam.

Harry pislogott. Draco nyilván megőrült.

- Ne hidd, hogy megbolondultam - folytatta Malfoy, narancslé cseppeket törülgetve a homlokáról, - csak... valahogy... bölcsebb lettem.

- BÖLCSEBB? - Harrynek nevethetnékje támadt. Narancslétől csöpögő hajjal Draco mindennek kinézett, csak bölcsnek nem.

- Igen - bólintott a szőke fiú. - Apa őrültsége sok mindenre megtanított... például, hogy minden rosszra fordulhat, és soha nem lehetsz eléggé felkészülve...

- Ezúttal a meggyilkolásomat tervezed, ahelyett, hogy megszabadulsz tőlem? - találgatott Harry.

Malfoy megrázta a fejét. - Azt, hogy nem lehetsz eléggé felkészülve, úgy értettem, hogy bármikor megsérülhetsz, vagy meghalhatsz, és az hogy valaki gyűlöl és te gyűlölsz valakit abban a pillanatban... az rossz. Nagyon rossz.

- Egyetértek - bólintott Harry. - De még mindig nem értem, hová akarsz kilyukadni.

Malfoy lebiggyesztette az ajkát. - Nem akarod megkönnyíteni a dolgomat, mi?

Harry vigyorgott. - Kölcsön kenyér visszajár. Te sem könnyítetted meg az enyémet soha. De... végül is neked köszönhetem a boldogságomat.

- Nekem? - ráncolta a szemöldökét Draco. – Hogyhogy?

- Te és Dudley adtátok nekem a bájitalt, amitől elvesztettem az emlékezetemet. Találkoztam Lockharttal, Egyiptomba mentünk, és tudomást szereztem a Zöld Lángú Fáklyáról, amely végül megmentette Ginny életét. Köszönöm, Draco.

Mosoly tűnt fel Malfoy ravasz arcán. - Nem volt szándékomban boldoggá tenni téged... egyáltalán nem.

- Sosem gondoltam, hogy igen - válaszolta Harry.

- Mindenesetre, - folytatta Malfoy, - túl régen vagyunk haragban. Ideje véget vetni neki.

- Ássuk el a csatabárdot?

Malfoy bólintott. - Akarod...?

Harry kinyújtotta a jobbját. - Hát persze.

Draco habozva megrázta a kezét. - Rendben... de ne bízd el magad, Potter - tette hozzá kárörvendő vigyorral, mintha félne, hogy egy pillanatra gyengének tűnt. - A Mardekár legközelebb a Griffendéllel törli fel a kviddics pályát.

- Álmodban, Malfoy.

* * * * *

- Ki az ördög hívta meg ezt a tetűt? - Sirius Lupinhoz fordult, Gilderoy Lockhartra mutatva, akinek valahogy sikerült elkerülnie az ételbombákat, és egy tucat rajongótól körülvéve pöffeszkedett a táncparkett közepén. Éppen arról mesélt a hölgyeknek, hogy hogyan is mentette meg Abysmal sun-Amun lányát, amikor a szőnyege megbokrosodott.

- Ó, Gilderoy, maga olyan bátor! - sóhajtotta Parvati

- És olyan okos! - tette hozzá Lavender.

- És olyan eljegyzett... - fejezte be Lockhart.

- Eljegyzett??? - sikították a boszorkányok rémülten.

- Igen. Feleségül veszem Anck sun-Amunt! Hát nem csodálatos?

- Uramisten, az a szegény lány! - suttogta George Frednek és Charlie-nak, akik buzgón bólogattak.

- Ezt a tetűt ki kellene tiltani a Roxfortból - jegyezte meg Percy.

- Pontosan, drágám - bólintott Penelope.

- Mióta van újra együtt Percy és Penny? - kérdezte az ikreket Ginny, amint odaért Hermionéval és Ronnal.

- Amióta sikerül neki - kuncogott Fred.

- Sikerül neki? - vonta fel szemöldökét Ron.

- Aha - röhögött George. – Teljesen új ember lett belőle. Meg sem ismernéd… képzeld, vidám!

- Nem mondod! - kiáltott fel Ron.

- Dehogynem! - válaszolt George.

- Mi van, srácok? - kapcsolódott be Harry.

- Gyere, elmondom... négyszemközt - vigyorgott Ginny.

- Jövök, édes - mondta Harry. - Jut eszembe, Ron, köszönöm a karácsonyi ajándékot. Még nem volt alkalmam megköszönni. Nagyon vicces könyv.

- Örülök, hogy tetszik - mosolygott Ron. - Eredetileg az előző karácsonyra vettem.

- Tényleg?

- Bizony, sógor - bólintott a barátja. - És most menjetek, a számmisztika terem vár rátok.

Harry elvörösödött. - Tudsz róla...?

- Ginny elmondta - kacsintott Ron.

Harry kézen fogta Ginnyt, hogy a számmisztika terembe vezesse, amikor az igazgató útjukat állta és félrehívta őket.

Az új házasok zavart pillantást váltottak. Fogalmuk sem volt, mit akarhat tőlük Dumbledore.

- Nos Mr. és Mrs. Potter, - kezdte Albus mosolyogva, - Jó híreim vannak számotokra.

- Jó hírek, uram? - kérdezte Harry.

- Igen - Dumbledore bólintott. - Mivel ez egy szokatlan helyzet, eddig egy diák sem kötött házasságot itt... szóval megvitattam a tantestülettel, és egyet értettek, persze Piton professzor kivételével.

- Egyetértettek… miben? - kíváncsiskodott Ginny.

- Hogy adjunk nektek egy saját kis szobát.

- Micsoda? - az új házasok elképedtek.

- Tudom, tudom, kicsit úgy hangzik, mintha szándékosan engedélyeznénk kettőtöknek némi szabály-szegést, de... hát házasok vagytok, így nincs abban semmi rossz, ha közös szobában laktok, nem?

Harry és Ginny tekintete találkozott és csintalan mosoly ült ki az arcukra. - NEEEM! EGYÁLTALÁN SEMMI! – rázták hevesen a fejüket.

- Helyes - bólintott Dumbledore. - Biztos voltam benne, hogy nem utasítjátok vissza. Tehát... ez egy használaton kívüli helyiség, pont McGalagony professzor szobája alatt. - közelebb hajolt és azt suttogta: - Jó volna, ha megpróbálnátok nem túl nagy zajt csapni... ha értitek, mire gondolok...

Harry elfojtotta a nevetést, de Ginnynek muszáj volt kuncognia.

- Egy kicsit rendbe hozattam Frics úrral... ő persze vitatkozott, mondván, hogy az ilyen engedmények erkölcstelenségbe döntik az iskolát, de hármunk között legyen mondva, kit érdekel, hogy mit mond az a vén bolond?

Az új házasok határozottan egyetértettek.

- Szóval, a szobát kitakarították, beállítottak egy franciaágyat, de van még valami... meg kell osztanotok a szobát a régi Roxforti Nyilvántartó Könyvvel.

- Ó, az a könyv! - bólintott Harry. - Nem gond, uram. Amíg az nem zavar minket, mi sem fogjuk zavarni őt.

- Akkor jól van, jó mulatást gyerekek... csak még egy dolog...nem számítottam rá, hogy  ez a kis roxforti botrány ilyen jól végződik - kacsintott rájuk Dumbledore, és a tömeghez fordult. - Egy pillanat! Mielőtt az új házaspárok távoznak valahová, - sokatmondó pillantást vetett Harryre, - végre kell hajtani az esküvői szertartás egy fontos részét... a menyasszonyoknak el kell dobniuk a csokrukat!

Hangos moraj futott végig a termen: nevetés és izgatott kiáltások.

Ginny rávigyorgott Hermionéra, aki Dumbledorhoz lépett, Millicent pedig követte őket.

- Fontos szabály, - folytatta Albus, - hogy senki sem használhat varázslatot! Kérem, hölgyeim tegyék félre a pálcájukat, és küzdjék le a kísértést, hogy azt kiáltsák 'Invito csokor!'

A Nagytermen újabb nevetés-hullám vonult végig.

- Most háromig számolok... - mosolygott Albus. - Egy, kettő, három!

A menyasszonyok a tömegnek háttal fordulva eldobták a csokrukat.

Ginny csokra Penelopé kezében kötött ki, amitől Percy arca vérvörössé vált.

Hermionéé McGalagony ölébe esett - a professzor döbbenten bámulta a csokrot, nem is hallva a diákok kárörvendő megjegyzéseit.

Millicent bokrétája átsuhant a termen, mint egy nyíl, és nekicsapódott Fred homlokának. - Mi a... - káromkodott Fred, homlokát masszírozva, amikor egy kart érzett a derekán.

- Tudtam... egyszerűen tudtam, drágám - kacsintott rá Angelina, míg George vigasztalóan veregette ikertestvére hátát.

- Te szegény, szegény fickó...

* * * * *

- Ah, Sybill! Örvendek, hogy körünkben láthatom! - üdvözölte Dumbledore a jóslástan tanárt, amint az belépett a Nagyterembe.

- Ó, igen, Albus... - Trelawney titokzatos pillantást vetett rá. - A szobámban voltam, elmélyülten gondolkodtam a halálon, amikor hirtelen késztetést éreztem, hogy belenézzek a kristálygömbömbe.

- És mit látott benne? - tudakolta Dumbledore, minden jövendölések legrémesebbikére számítva.

- Ó, maga nem hisz benne! - felelte Sybill megbántottan. - Láttam... a Potter-Weasley-Granger család jövőjét...

- És? Milyen szörnyű baleset történik velük? - az igazgató kiválóan szórakozott. - Repülőgép katasztrófa? Lefejezés? Netán a Zordó?

- Nem, nem, nem – felelte Trelawney rendkívül szenvedő arccal. - A kristály megmutatta nekem... hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak!

- Ó, milyen szörnyű! - csapta össze a kezét Albus.

Sybill tekintete Ronra és Hermionéra esett. - Jut eszembe, Albus, igazak a pletykák a Weasleyék új helyzetéről?

- Nagyon is - válaszolt Dumbledore.

- Attól félek, nem ismerem az egész történetet. Lenne szíves elmondani?

- Hát persze - mosolygott az igazgató. - Évszázadokkal ezelőtt a Weasley család nagyon gazdag volt. Az 1216-os vagy 1612-es...? – suttogva közelebb hajolt: - Kérem, Sybill ne említse Binns professzornak, hogy keverem az évszámokat... szóval a koboldlázadás során Herold Weasley, - azt hiszem így hívták - a családfő, elásta vagyonát a vidéki birtokán, hogy biztonságba helyezze a vadul fosztogató koboldoktól. Aztán Herold Pápua Új-Guineára menekült... vagy Új-Zélandra? Mindegy. Szóval a kegyetlen Vérszomjas Vendel nevű kobold elől szökött, ha az emlékezetem nem csal. Ez a kobold állítólag megesküdött, hogy megöli. Szerencsétlenségére Herold eltűnt a távoli országban. Vélhetőleg megette egy lethifold, de ez nem bizonyított. - Albus vállat vont. - Talán csak megszökött a szomszéd csinos feleségével.

Sybill helytelenítően vonta fel szemöldökét, de az igazgató folytatta.

- Mivel Herold rokonai nem tudták, hová rejtette a pénzüket, valamennyien keresni kezdték, de nem akadtak a nyomára. Hamarosan adósságba verték magukat, eladták az udvarházat és a vidéki birtokukra költöztek, Widra Szt. Capdel faluba. Azóta a Weasley család szegénységben élt – egészen a múlt nyárig, amikor Ron furkásza, Vendelin, egy hatalmas láda aranygalleont talált Molly káposztaágyásában. - Dumbledore egy pohár sütőtökléért nyúlt. - Nos, ennyi a történet, Sybill. Míg Malfoyék elszegényedtek, Weasleyék újra gazdagok lettek. Ron megkapta a részét a családi örökségből és seprű szaküzletet nyitott Roxmortsban, mint már talán hallott róla. Foglalkozik továbbá mindenféle seprű meghibásodásával, törött nyéltől ravasz rontásokig. Szerény véleményem szerint Weasleyék megérdemelték a szerencséjüket. Én például gyakran meglátogatom Ront a boltjában, csak hogy gyönyörködjek azokban a szép seprűkben. A kedvencem a Rakéta 3000-se.

* * * * *

- Tehát, min vihogtak az ikrek? - kérdezte a feleségét Harry, amint kisétáltak a Nagyteremből.

- Ehm... emlékszel, mit mondtam neked Percyről? A... problémájáról?

- Igen... és?

- Hát megoldódott.

- Viagra? - vigyorgott Harry.

- Micsoda? - vonta fel szemöldökét Ginny.

- Á, ne is törődj vele - somolygott a fiú. - Tehát, hogyan oldódott meg?

- Nem tudom... de már sikerül neki.

- Ez jó hír – az ifjú férj kézen fogva vezette a lányt végig a folyosón.

- Igen, és más jó hír is van a családban.

- Micsoda?

- Fleur babát vár.

- Ó, nagyszerű. Bill biztosan nagyon boldog... remélhetőleg kislány lesz... egy kis véla - Harry kinyitotta barátságos kis szobájuk ajtaját.

- Milyen kellemes hely, nem, Harry?

- Az. Frics jó munkát végzett - a fiú bekukucskált a szobába. Gyönyörű kék függönyök lógtak az ablakokon, nefelejcskék tapéta a falakon (már nem bíborszínű) és a sarokban egy hatalmas ágy állt. A szoba közepén egy kis emelvényen feküdt a Nyilvántartó Könyv. A fiatalok nem vették a fáradtságot, hogy közelebbről megvizsgálják – per pillanat egészen máson járt az eszük.

Az újdonsült férj felkapta feleségét és átemelte a küszöbön.

- Isten hozott a mi édes otthonunkban drágám - mondta, egy 'Ne zavarj' táblát függesztve az ajtó külső kilincsére.

Ginny ragyogóan rámosolygott. – Azt hiszem, itt nagyon jól fogjuk érezni magunkat.

- Semmi kétség - felelte Harry. - Jut eszembe, hol tölti Ron és Hermione a nászéjszakát? Hermione szobájában?

- Nem - rázta fejét Ginny, kigombolta Harry szmokingját. - Roxmortsban. Ron lakásában a boltja felett.

- Aha - Harry kioldotta Ginny övét, miközben a lány apró csókokkal borította be férje homlokát (a sebhelyét is), orrát, ajkát és nyakát, mialatt Harry cippzárjával matatott.

Az ifjú férj gyorsan megszabadította feleségét a ruhájától, majd rézvörös fürtjeivel játszadozva szerelmes szavakat suttogott a fülébe.

- Nem gondolod, hogy a vendégek hiányolni fognak minket? - kérdezte Harry két forró csók között, kipattintva a melltartó csatját.

- Visszamegyünk mielőtt véget ér a buli - kuncogott a lány. - Vagy mégsem...

- Ki vigyáz Lilyre?

- Anya és Fleur - felelte Ginny, férje izmos mellkasát cirógatva, vágyakozó sóhajokat csalva a fiú ajkára.

- Olyan kellemetlen... óóó, dráááágám... kellemetlen, hogy mindig másokat kell megkérnünk, hogy vigyázzanak a kisbabánkra - állapította meg Harry nehezen lélegezve, miközben ledobta nadrágját, mert bizonyos területeken kezdte túl szűknek érezni.

- Csak addig kell várnunk, amíg véget ér az iskolaév és Sirius házába költözünk - válaszolt Ginny. - Ott majd mindig velünk lesz a lányunk és a fiunk.

Harry pislogott. - A fiunk? Túl sok pezsgőt ittál drágám? Csak egy lányunk van.

- Egyelőre - válaszolt a lány pajkos vigyorral.

- Hogy érted ezt? – Harry zavartan pislogott.

- Úgy értem, hogy nálunk lassan már hagyomány... - Ginny a hasára tette a kezét.

- Hagyomány?... Micsoda? - Harry lenyelte a gombócot a torkában, miután leesett neki a tantusz.

- Hogy mindig elfelejtünk védekezni.

- Elfelejtettük???? - lehelte Harry. - Azt hittem, nem felejtettük el, vagy mégis?

- Biztosan... legalább egyszer el kellett, hogy felejtsük – válaszolt a lány, és a félig rémült, félig elragadtatott kifejezést vizsgálta férje arcán. - Örülsz? Legalább egy kicsit?

- Örülök??? Nem - Harry megrázta a fejét. Látva a könnyeket Ginny szemében, gyorsan hozzátette: - Nem örülök, EL VAGYOK RAGADTATVA! - ezzel felemelte a lányt a földről és körbeforgatta, mintha nem lenne súlyosabb egy tollpihénél.

- Tegyél le! - sikította Ginny, Harry vállát püfölve az öklével, kacagva. - Tegyél le, de azonnal! – amint Harry gyengéden visszaeresztette a padlóra, a lány lehúzta az arcát egy csókra. - Megijesztettél, te buta – rebegte, míg örömkönnyek csorogtak végig az orcáján.

- Hogyan gondolhatod azt, hogy nem lennék elragadtatva egy újabb gyerektől, mi? - Harry odanyúlt és letörölte felesége könnyeit. – Ez nagyszerű alkalmat ad egy újabb botrányra...

- Újabb botrányra? - Ginny összeráncolta a szemöldökét. - De az újabb Potter baba nem házasságon kívül fog születni, mint Lily...

- Nem, tényleg nem - somolygott Harry. - De az emberek TUDNAK ám számolni.

- Aha, tényleg – kacarászott Ginny, és magával húzta Harryt az ágyba. - De tudod mit? Engem nem érdekel az újabb botrány...

- Engem sem - vigyorgott Harry és lehajolt, hogy újra megcsókolja, amikor furcsa zizegő hang ütötte meg a fülüket.

Körülnéztek, és látták, hogy a penna megmozdult a Nyilvántartó Könyvön.

- Nézzük meg, mit ír - Harry kézen fogva a kis emelvényhez vezette Ginnyt.

A Roxforti Nyilvántartó Könyvbe néztek és a szemük elkerekedett a meglepetéstől.

- Ezt nem hiszem el! - lehelte Harry.

- Ez azt jelenti...? - kérdezte Ginny.

- Csak azt jelentheti – bólintott az ifjú férj. - De ez... ez egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen...

- Pedig igaznak kell lennie... a mágikus pennának mindig igaza van!

- Bizony... - Harry arcán a leggonoszabb vigyor terült szét, amit Ginny valaha látott. - Igaznak kell lennie... képzeld el az arcukat, amikor megkapják a zöld tintával írott levelet... – Harry egyszerűen nem tudta abbahagyni a nevetést. - Ez a legnagyobb katasztrófa, ami történhet velük...

- Majdnem megsajnáltam őket - jegyezte meg Ginny rosszindulatú vigyorral.

- De csak majdnem – kacsintott a feleségére Harry, és átkarolta. A lány a vállára hajtotta fejét, és hitetlenkedve bámulta azt az egy sort, amelyet a penna leírt:

David Dursley, született: 1998, december 25, szülők: Vernon és Petunia Dursley.

VÉGE