|
18. fejezet: Akiért az esküvői harang szól
2006.02.17. 23:15
- Harry?
- Igen?
- Alszol?
- Aha.
- Nem, nem alszol - Ginny felült, és az éjjeliszekrényen álló óra világító számlapjára pillantott. - Hajnali három óra van.
- Ezt feltétlenül meg kellett tudnom - sóhajtotta Harry a hátára fordulva. - Miért vagy még ébren, Gin?
- Mert tudom, hogy nem tudsz aludni - felelte a felesége és könyökére támaszkodva a csíkokat figyelte, amelyeket a hold az ágytakaróra festett. - Tudom, hogy nem fogsz aludni azután... azután, amit Dudley mondott.
- Muszáj ezt hajnali háromkor megbeszélni? - mondta Harry ingerülten.
- Ha egyikünk sem alszik, miért ne? - jött a válasz.
- És pontosan mit akarsz, miről beszéljünk? Hogy a családom egy rakás kvibli? A nyomorult vérvonalamról, amelyből nagy eséllyel mágia-mentes gyerekek születnek? - morogta, hátat fordítva feleségének.
- Nem - suttogta az asszony, majd kinyújtotta kezét és megérintette a férje karját. – Azt akarom, hogy tudd: nem érdekelnek az Evans gének.
- De engem igen! - Harry felült, még mindig háttal neki. - Engem... engem érdekelnek.
Ginny feltérdelt, kezét férje vállára helyezve. – Pedig nem kellene. Nem a te hibád. Semmit sem tehetsz.
- De én egyszerűen... nem tudom elfogadni, Ginny! - fordult vele szeme Harry. - Nem tudom elfogadni, hogy nem tehetek semmit! A családom... a vérem... a mágia-mentes gyerekeim... - megrázta a fejét. - Miért olyan igazságtalan az élet?
- Nem igazságtalan, drágám – Ginny férje vállára hajtotta a fejét.
- Nem igazságtalan? Akkor meg milyen? - sóhajtotta amaz.
- Az élet... csak élet. Egyszer fent egyszer lent, szerencse és katasztrófa, boldogság és bánat... de minden vihar után kitisztul az ég, és újra kisüt a nap.
- Mi van, ha a viharnak sosincs vége? - vonta össze a szemöldökét Harry.
- Talán meg kéne kérdezned erről Trelawney professzort – válaszolt a felesége, és Harry meg mert volna rá esküdni, hogy mosolyog, pedig nem látta az arcát a sötétben.
- Még mindig az ő reszortja az időjárás jelentés? - kérdezte.
- Igen. Ma éjszakára például hóvihart jósolt. De nézz csak ki - mutatott ki az ablakon. - Nézd a holdfényt. Ragyogóbb, mint valaha. - Összekulcsolta ujjait a Harryével, és arcát a nyakába fúrta. - Nincsen vihar ma éjjel.
Harry átölelte feleségét, kinézett a holdfényben fürdő téli csoda-országra. Úgy érezte, mintha egy kis fény szűrődne a szívébe, az azt körülölelő sötétségen át. Ginnynek tulajdonképpen igaza van. Semmi értelme előre rágódni a dolgokon... még ha megtörténhetnek is.
- Gyere - visszadőlt a párnájára, magával húzva feleségét. Ginny a pizsama felsője gombjára csúsztatta a kezét. - Ne - Harry lefogta a kezét. - Csak... csak hadd szorítsalak magamhoz ma éjjel. Csak hadd tartsalak a karomban
- Rendben - ezzel Ginny beleolvadt férje ölelésébe, fejét a vállán nyugtatva. Hallgatta a szívverését: nagyon nyugodtan vert. - Szeretlek Harry - suttogta, bár egyenletes lélegzéséből már tudta, hogy férje álomba merült.
A másnap tényleg úgy indult, mint a legunalmasabb karácsony másnapja, amit Harry valaha átélt: Ronnak tökéletesen igaza volt Percy új mániájával, az esküvővel kapcsolatban.
- Tudod, Harry, - Percy leült mellé a szófára, - gondolkodtam.
- Gondolkodtál? - vonta fel szemöldökét Fred. - Milyen szokatlan tőled.
- Az esküvő szervezésén gondolkodtam - folytatta Percy, mintha nem is hallotta volna Fred megjegyzését. - Azt gondoltam, hogy én, mint fontos minisztériumi dolgozó...
- Fontos? - pislogott George. - a Nemzetközi Varázskavarók osztályvezető helyettesének a helyettesének a helyettese vagy.
- Nemzetközi Varázskapcsolatok - szólt Percy, kihúzva magát, újból Harryhez fordult. - Azt akartam mondani, lévén fontos ember, megfelelő esküvőt kell tartani az én pozíciómban.
- Ezek szerint úgy érted, szurcsókokat tervezel felkérni koszorúslánynak. - vélekedett Fred.
- Úgy értettem, - mondta Percy emelt fővel, - hogy valaki... valaki fontos embernek kell a vőfélyemnek lennie. Megtisztelnél ezzel, Harry?
- Én? - Harry meglepődött. Percy és ő sosem voltak túl jó viszonyban. - Nos... rendben.
- Köszönöm barátom - Percy igen méltóságteljes modorban nyújtott kezet.
- Nagyon köszönöm, hapsikám! - Fred odébb lökte Percy kezét, megragadta Harry kezét, és megrázta.
- Ja, az adósod vagyok! - George is megrázta Harry kezét.
- De fiúk - rázta a fejét Molly Weasley, az ikrekre meredve. - Ti ketten sohasem nőtök már fel?
- Nem hát - felelték azok vigyorogva.
Hirtelen Ginny hoppanált ragyogó mosollyal Harry mellett. - Tényleg működik, Harry!
- Micsoda, édes?
- A gyűrű! Fent voltam a szobánkban, és nem tudtam pontosan melyik helyiségben vagy... lehettél volna akár a nappaliban, vagy az előszobában vagy bárhol. Szóval erősen koncentráltam, és a gyűrű segítségével sikerült pont melléd hoppanálnom!
- Ez azt jelenti, hogy valami használhatót vettem - mosolygott Harry és magához vonta feleségét egy csókra.
- De Harry... húzódott vissza kicsit amaz. - Mi van, ha történik veled valami, és a Durmstrangba akarok hoppanálni segíteni? Nem lehet közvetlenül hoppanálni oda, ugye?
- Nos, az ékszerész azt mondta, hogy a mágikus kötelék, amely az ékkövek között van, lehetővé teszi, hogy a viselője mindenképp odaérjen a másikhoz. Ez tulajdonképpen nem hoppanálás... ez olyasmi, mint a teleportálás.
- A micsoda? - vonta fel szemöldökét a fiatalasszony.
- Kár, hogy nem nézted a Star Trek sorozatot, drágám. Vagy az transzportálás volt? Mindegy - sóhajtotta Harry. - Különben is, ez nagyon hasonló a hoppanáláshoz, tehát eljutsz a Durmstrangba, ha akarsz...
- Bármikor? - vonta fel szemöldökét a felesége.
- Ó, sajnos nem - rázta fejét Harry. - Ha egy varázslattal olyan jól védett helyre akarsz eljutni, mint a Durmstrang, csak veszélyben működik. Bár nagyon kellemes lenne, ha minden este eljönnél... de ez lehetetlen.
- Jó, rendben – biggyesztette a száját Ginny. - Kár, már kezdtem beleélni magam... most csalódott vagyok.
- Ne legyél, csak ígérd meg, hogy sosem veszed le a gyűrűt.
- Miért? - jött a kérdés.
- Mert ha leveszed, a mágikus kapcsolat megszakad. Persze, ha újra fölveszed, a mágikus kötelék helyreáll, de azt hiszem, jobb, ha nem veszed le egyáltalán. Én például egyáltalán nem akarom levenni.
- Én sem – mosolygott Ginny, és újra megcsókolta férjét, amikor Ron mérges hangja ütötte meg a fülüket:
- Micsoda? Elfogadtad Krum ajándékát?
A szobában mindenki Ron és Hermione felé fordult.
- Mi van, ha igen? - vágott vissza Hermione. - Ez csak egy fülbevaló! Látta rajtam a brosstűt, amelyet tőled kaptam, és meg akart lepni valamivel, ami ugyanolyan színű! - ezzel a tengerkék ruháján lévő zafír melltűre mutatott.
- De... miért ad neked ajándékot, mi? - csattant fel Ron ökölbe szorított kézzel. - Még azt gondolják... hogy...
- Te gondolod, azt, Ron, senki más! - kiabálta a felesége. - Mert senki más nem olyan ostoba, hogy azt képzelje, hogy érzek valamit Viktor iránt!
- De úgy látszik, igenis érzel valamit iránta! - dühöngött Ron. - Felvetted az ékszert, amit tőle kaptál! Miért???
- Miért? Mert te nem vettél fülbevalót nekem, ami megy ehhez a ruhához, azért! - Hermione a sírás határán volt. - Tessék... nem is viselem többet! - szabályosan kitépte a fülbevalót a füléből, csoda, hogy nem kezdett vérezni, és a legközelebbi asztalra dobta.
- Hermione... - Ron közelebb lépett, látván, hogy túl messzire ment. - Nem akartalak... meggyanúsítani, vagy valami, de... csak nem értettem, hogy Krum miért adott ajándékot neked.
- Miért ne adott volna? - vágott közbe Harry. - Adott egy hasonló tengerkék köves melltűt McGalagonynak is... ugye, Hermione?
- Ja, persze. - bólintott amaz.
- Tényleg? - pislogott Ron.
- Ja. - vont vállat Harry.
- Ó... akkor oké, azt hiszem - mondta Ron. - Bocsáss meg, Herm... kérlek?
- Rendben van... különben is karácsony van - bólintott a felesége, és hagyta, hogy férje átölelje. Ron válla fölött Hermione hálás pillantást vetett Harryre. Harry csak egy kacsintással válaszolt.
A karácsony és Szilveszter közötti hét elrepült, és máris eljött az újév.
- Tíz perc múlva 2000 lesz - szólt Ron, pezsgőt töltve öt pohárba. - Mit gondolsz, milyen lesz, Harry? A harmadik évezredben élni?
- A harmadik évezred csak 2001 januárjában kezdődik - mondta Hermione, szokásos mindentudó modorában.
Ron vállat vont. - Percy ugyanezt mondta. De sokan mások, azt mondják, hogy 2000 már a huszonegyedik század.
- Tévednek - felelte Hermione. – De most komolyan, nem tudnak ezek számolni? Az első század Jézus születésétől 100. december 31-ig tartott, a második század a másnap, 101. január elsején kezdődött. Ugyanez vonatkozik a ...
- Jól van, jól van hiszek neked - forgatta a szemét Ron. - Különben is, nem mindegy mit ünnepelünk? Csak az számít, hogy legyen mit ünnepelni és ...inni rá.
- Bizony - értett egyet Sirius, átvéve poharát Rontól.
- Nos ideje kívánni valamit az újévre - szólt Ron.
- Tévedsz, drágám - felelte Hermione. - Ideje fogadalmat tenni az újévre... például, hogy megfogadod, jövőre kevesebbet iszol.
- Olyan bolondnak nézek ki? - ráncolta homlokát Ron. - Nem teszek ilyen fogadalmat... de kívánok valamit.
- Remélem, semmi... veszélyeset – tette keresztbe karját a felesége.
- Deeehogy - vigyorgott amaz.
- Két perc srácok - szólalt meg Harry, a sarokban lévő állóórára nézve.
- Te is kívánsz valamit? - kérdezte Ginny, megfogva a kezét.
- Mit kívánhatnék? Mindenem megvan... és amit kívánnék, az lehetetlen, így semmi értelme kívánni - mondta Harry.
A fiatalasszony megszorította a kezét. - Vannak csodák, Harry... néha...
- Nem hiszek a csodákban - felelte amaz szomorúan mosolyogva.
- Hé! - Sirius feltartotta a kezét. Css! Tíz... kilenc... nyolc... hét... hat... öt... négy... három... kettő... boldog új évet!
- Boldog új évet! - kiáltották kórusban. Egy csomó Filibuszter-féle, garantáltan tűzmentes, vízálló csillagszóró robbant fel a kertben, szivárványszínűre festve az eget.
- Boldog új évet, szerelmem - Harry megcsókolta Ginnyt. Sirius rájuk vigyorgott, majd elfordította tekintetét a csókolózó párról, csak hogy a másik oldalon Ront és Hermionét pillantsa meg, akik ugyanazzal voltak elfoglalva.
Ajaj, miért nincs egy asszony az én életemben is? gondolta keserűen. Ez az! Ezt a kívánom jövőre, nőt akarok!
- Akarod-e Percival Weasley, Penelope Clearwatert feleségedül? - kérdezte a lelkész. (Igen a varázslóknak is vannak lelkészeik!)
- Igen, akarom - felelte Percy ünnepélyesen.
- Te pedig, Penelope Clearwater, akarod-e hogy Percival Weasley legyen a férjed?
- Még nem késő meggondolni magad, Penny! - szólalt meg Fred, mire az anyja gyilkos pillantást vetett rá, amelyet ő természetesen teljesen figyelmen kívül hagyott.
- Akarom - válaszolta Penelope.
- Már késő - nyögött fel George. - Meg fogja bánni.
Amint a lelkész Percyt és Penelopét házasoknak nyilvánította, Fred George-hoz hajolt: - Én aztán nem követem el ezt a hibát, hogy megnősüljek.
- Nem? - suttogta Ginny az ikreknek. - Azt hittem, te kaptad el Millicent csokrát, Fred.
- Ugyan! Olyan asszony még nem született, aki engem rávesz, hogy elvegyem! - jelentette ki
Fred, elkapva Angelina Johnson pillantását.
- Még ő sem? - mosolygott Ginny, látván kit bámul a bátyja.
- Nem. Szó se lehet róla – felelte Fred határozottan.
- Kellemes parti, nem? - mondta Remus Lupin, felemelve pezsgős poharát. - Elbűvölő a menyasszony.
- Ja, szinte ragyog - felelte Sirius. - Kíváncsi vagyok, meddig tart.
- Tényleg, Sirius, hogyhogy még nem találtál asszonyt magadnak? - kérdezte Lupin. - Annyi csinos egyedülálló boszorkány van, például ezen a bulin is.
- Akkor miért nem hajtasz rájuk?
Remus elvörösödött. - Nem hiszem, hogy ...
- Mit nem hiszel? - érdeklődött Sirius.
- Hogy pont egy vérfarkas kellene nekik... - vont vállat a barátja.
- De a régebbi barátnőid... őket sem zavarta, nem?
- Milyen barátnők? - Remus kortyolt egyet a pezsgőből.
- Micsoda...? Remus! - kiáltotta Sirius. - Úgy érted, hogy te még soha...?
- Csssss! - Remus a szájára szorította az ujját.
- De Remus! - Sirius észre sem vette, hogy még mindig kiabál.
- Silencio - Lupin barátja torkára szegezte pálcáját, aztán suttogva közelebb hajolt. - Nem akarom reklámozni, Sirius. Biztosan príma főcím lenne a jelen lévő újságíróknak... Remus Lupin, a szűz vérfarkas, de... lennél szíves nem szétkürtölni?
Sirius bólintott.
- Akkor jó. Finite Incantatem - mondta Lupin.
- Te szegény, szegény fickó - Sirius hitetlenkedve rázta a fejét. - Borzasztó. Elutasítottak a nők amiatt, mert vérfarkas vagy, vagy nem is próbáltad hm… meggyőzni őket?
- Volt valaki, aki tetszett nekem, még régen - mondta Remus álmodozó arccal. - Ő is kedvelt engem, de amikor megtudta, hogy mi vagyok... megrémült.
- Aztán? Mi történt vele? - Sirius egészen kíváncsi lett.
- Nos, tanár lett belőle.
- Nem erre vagyok kíváncsi. Férjhez ment, vagy valami?
- Nem. Ha jól tudom, egyedül él - felelte Remus.
- Tudod, mit jelent ez? - vigyorgott Sirius. - Még mindig téged szeret!
- Micsoda? Ugyan már! - legyintett Lupin. - Hogyan szerethetne egy vérfarkast? Nem... biztosan már nem érez semmit irántam.
- És te?
- Mi van velem?
- Te még mindig szereted?
- Az nem számít - vont vállat Remus, újabb pohár pezsgőért nyúlva. - Az már igazán nem számít.
- Tehát te még igen - állapította meg Sirius. - Szereted őt. Mondd meg, hogy tudnék segíteni rajtad barátom?
- Nincs szükségem a segítségedre, Sirius - rázta fejét Lupin, komor arccal.
- Remus, Remus, ne játszd itt nekem a büszke vérfarkast! - sóhajtotta barátja.
- Nem játszom semmit, csak nem akarom, hogy sajnáljanak, és kész! - válaszolta Lupin. - Most menjünk, Penelope éppen felvágja az esküvői tortát. Nem akarok lemaradni róla.
- Mmm. a kedvencem - sóhajtott Albus Dumbledore boldogan, egy falat tortát kóstolgatva.
- Van olyan torta, amelyet nem szeret, professzor úr? - kérdezte mosolyogva Harry.
- Nem, azt hiszem nincs olyan - vigyorgott az öregember. - Szép vőfélyi beszédet mondtál, Harry.
- Köszönöm. Eléggé meglepődtem, amikor Percy engem kért fel vőfélynek. Úgy értem, mi ketten sosem voltunk valami jóban...
- Azt hiszem, Percy barátunk egy fontos embert akart vőfélynek... tudod, milyen ambiciózus. Kíváncsi vagyok, a házasság lenyugtatja-e kicsit a mi kis törtetőnket.
- Nos... ez Penelopén múlik. Remélem, egy kicsit zsarnokoskodik majd fölötte. Azt érdemli - jegyezte meg Harry.
- Ha már zsarnokoskodásról beszélünk... - Albus szemében pajkos kis fénnyel pillantott rá. - A sógornőd ugyanúgy parancsolgat, mint ahogy szokott?
- Hermione? Ó, jobban parancsolgat, mint valaha! - somolygott Harry. - nem mintha ez zavarná Ront. Olyannak szereti őt, amilyen. Nem azért szereti, mert parancsolgat, hanem mert olyan jószívű, olyan segítőkész mindenkivel szemben - a terem túlsó végében táncoló két legjobb barátjára nézett. - Kicsit kotnyeles, és néha fecsegős, olyasmit is kibeszél, amit nem kellene, de mint Aberforth is mondta, csak segíteni akar, és ez jó, azt hiszem. Csodálatos boszorkány ez a Hermione - Harry visszanézett Dumbledore-ra, akinek már nem volt olyan vidám az arca, mint egy perccel korábban. Most összevonta a szemöldökét, és nyoma sem volt a pajkosságnak ragyogó kék szemében. Harry nem tudta, mi rosszat tett, vagy mondott.
- Aberforth... - az öreg varázsló letette a tányérját a félig megevett torta szelettel. - Az igazat megvallva, Harry fiam, elfelejtettem, hogy a fivérem is bíró a Trimágus Tusán. Mondd csak... jól van?
- Igen - felelte Harry. - Amellett, hogy... szóval egy kicsit különc. Nem akarom megsérteni uram, de a fivére kicsit furcsa.
- Furcsább, mint én? - pislogott Albus, komolyan meglepődve.
- Öö... úgy tűnik.
- Ezt örömmel hallom - Albus csintalanul mosolygott. Mindig azt hittem, én vagyok a bolondabb kettőnk közül.
Harry visszafojtotta a nevetést.
- Na és mit csinál az én "furcsa" fivérem Oroszországban?
- Egy rénszarvasos szánt hajt, jetikkel barátkozik, McGalagony professzornak udvarol... - Harry ennyit tudott hirtelen felsorolni.
- Micsoda? Minervának? - Albus kétrét görnyedt a nevetéstől. - Ó... ez... ez tényleg... nagyon jó tréfa. Azt hiszem pár bordám eltört. Tudsz még ilyen jó vicceket?
- Tulajdonképpen hallottam egyet három jetiről, akik... de nem vicc volt, uram. Aberforthnek tényleg tetszik McGalagony professzor.
- Ó, szegény Minerva - mondta Dumbledore az előbb letett tányérjáért nyúlva, és folytatta a tortaevést. - Tartjuk a kapcsolatot, mióta megérkeztetek a Durmstrangba, de nem említette Aberfortht. Szegény, szegény Minerva.
- Miért...? Azt gondolja, hogy olyan szörnyű lenne McGalagony professzornak, ha... összejönne az ön fivérével? - vonta össze a szemöldökét Harry.
- Nooos... talán igen... talán nem - válaszolta Albus. - Jaj, bocsáss meg, Harry, muszáj még egy szeletet szereznem ebből a tortából. - ezzel elsietett a tányérjával.
Fred kibámult az ablakon, az Odú kúria parkjára (ez volt a beceneve a Weasleyék új házának). Megivott már pár pohár pezsgőt és talán egy kevés Ogden féle Lángnyelv viszkit is, úgyhogy most enyhén pityókásan, tűnődő arckifejezéssel vizsgálgatta a hófödte tájat.
Hirtelen egy kezet érzett a vállán. Fred előrántotta pálcáját a zsebéből, hogy Stuport kiáltson, amikor meglátta a "támadóját", Angelinát.
- Ó, szia, bébi - vigyorgott rá.
- Már megint berúgtál, Fred - nézett rá csúnyán a lány.
- Miért, nem lehetek kicsit betintázva az én nagy testvérem esküvőjén? - vitatkozott a fiatalember. - Tényleg, Angie, egy esküvő tökéletes ok az ivásra.
- Komolyan remélem, hogy a mi esküvőnkön nem rúgsz be. - font össze a karjait a lány.
- A micsodánkon? - pislogott Fred. - Te is bepiáltál, édes?
- Én nem piás vagyok, hanem terhes, Fred - felelte a fiatal boszorka hűvösen.
- Te... te... micsoda? - kiabálta Fred.
- Hé, mi van, Fred? Angelina? Miért kiabáltok? - sétált oda hozzájuk George egy pohár pezsgővel a kezében.
- Éppen azt mondtam a fivérednek, hogy gyereket várok tőle - mondta Angelina.
- De... ez... ez... teljesen lehetetlen! - ordította Fred, mire a teremben lévők mind elhallgattak és a vitát kezdték figyelni. - Nem voltunk együtt mióta is... Harry szülinapi bulija óta! Az pedig öt hónapja volt!
- Micsoda? - sziszegte Angelina. - Tagadni mered, hogy együtt voltál velem Guy Fawkes napján? Akkor éjjel, úgy értem?
- Micsoda? - Fred kezdett igazán összezavarodni.
- Az istállóban! Nem emlékszel? Mikor a többiek kinn voltak az örömtűznél? - kiabálta vissza Angelina. - Akkor is eléggé részeg voltál! - tette hozzá dühösen.
- Az nem én voltam! - vágott vissza Fred. - Nem tudom, ki... - hirtelen ikertestvéréhez fordult, aki az utolsó pillanatban kezdett hátrálni, remélve, hogy eltűnhet a tömegben.
- GEORGE!
- George? - sikította Angelina. - Csak nem azt akarod mondani...?
Addigra George elérte a tömeg szélét. - Locomotor Mortis! - kiáltotta Fred, megsuhogtatva pálcáját, amelyet még nem tett zsebre Angelina "támadása" óta. George hanyatt esett.
- Fred... figyelj... - kezdte. - Piás voltam... Csak azt láttam, hogy egy nő el akar csábítani, és az ördögbe is... hagytam magam! Már reggel volt, amikor rájöttem, hogy Angelina volt az!
- Szóval... tényleg TE voltál az!?! - üvöltötte Fred. Testvére nyelt egyet, krétafehéren. - Angelina!
- fordult vissza barátnőjéhez Fred. - Hogyhogy NEM vetted észre, hogy nem én vagyok az?
- Hogy vettem volna? - sziszegte amaz. - Sötét volt, az isten szerelmére! Néha fényes nappal sem tudlak megkülönböztetni benneteket, hogy tudtam volna töksötétben?
- Te... - Fred a földön fekvő ikertestvérére szegezte pálcáját. - Elveszed őt feleségül, megértetted?
- Vegyem feleségül? Megőrültél? - ordította George, előhúzva pálcáját a talárjából, a lábára mutatott vele. - Finite Incantatem - aztán felállt.
- Ha nem veszed el... - morogta Fred.
- Akkor...? - George lépett egyet hátra.
- Akkor...
Akkor elszabadult a pokol. Asztalok röpködtek a levegőben, étel borította a padlót és a vendégeket, akik - főleg a hölgyek - sikoltoztak. Kicsit sem volt olyan, mint a kajacsata Harry esküvőjén, ez ugyanis nem csak játék volt.
Harry néhány másik varázslóval együtt odaszaladt szétválasztani a verekedőket, de csak annyit ért el, hogy kapott egy szúró átkot Fred pálcájából. Ha Fred nem lett volna részeg, vagy ha pontosabban célzott volna az átok - amely mellesleg ugyanolyan volt, mint amilyen két évvel azelőtt elválasztotta Félig Fejnélküli Nick fejét a testétől -, megölhette volna Harryt. Szerencsére Harryt csak az átok "gyengébb" változata találta el, így csak elesett és beverte a fejét.
Félóra múlva, amikor magához tért, az aggodalmas Ginnyt látta maga fölé hajolni.
- Ó, Harry... – a lány lehajolt hozzá és megcsókolta, míg könnyek futottak le az arcán.
- Mi történt? - krákogta Harry, szédelegve. Biztos egy kis agyrázkódást kapott.
- Úgy megijedtem... - szipogta a felesége. - A szomszéd szobában voltam, amikor villogni kezdett az ékkő a gyűrűmben... Tudtam, hogy bajban vagy... Rögtön hoppanáltam... vagy inkább hm... teleportáltam magam hozzád, és láttam, hogy elájultál.
- Ne aggódj, jól vagyok – Harry lassan felült, körülnézett, látta, hogy még az Odú kúria halljában vannak, de már nem voltak ott a vendégek. Mindazonáltal mindenfelé felborult székek, abroszok hevertek a padlón és borzasztó rendetlenség volt. - Ó... a verekedés - mormolta. - Mi történt?
- George a Szt. Mungoban van - felelte Ginny . - Eszméletlen.
Percy esküvője minden idők legkatasztrofálisabb esküvőjeként vonult be a történelembe. Az ifjú férj, aki mindent oly gondosan és alaposan megtervezett és előkészített, teljes depresszióba süllyedt. Egyes pletykák szerint annyira elkeseredett volt, hogy nem is volt együtt a feleségével a nászéjszakájukon.
A szerző megjegyzése: tudom, a Főnix rendjében Percy Ignatius Weasley a srác teljes neve, de itt nem volt kedvem megváltoztatni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
