The Hungarian Ginny Weasley Site
Menü
 

 

 

" – Nagyon csinos az a lány – jegyezte meg Krum, kizökkentve töprengéséből Harryt. Ginnyre mutatott, aki épp akkor csatlakozott Lunához. – Ő is rokonod? 

– Igen – vágta rá fellobbanó ingerültséggel Harry. – És van barátja. Féltékeny típus. Nagydarab. Nem érdemes bosszantani."

(HP és a Halál Ereklyéi, 130. oldal)

 

 

 
Ginny Weasley
 
Társalgó

 
Nézegetnivalók
 
Design

 



 

A fejlécet és a hátteret Casia készítette.

Ez volt az oldal történetének 3. designja. És a legelső, ami kizárólagosan nekünk készült. :)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók :)
Indulás: 2005-02-20
 

 

 

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
A Te házad
 
Linkek

 

 

Kedvenc oldalaink:

@ @ @ @ @ @ @

@ @ @ @ @ @ @

 

 

A linkek folyamatosan bővülnek. Ha ismersz oldalt, aminek itt a helye, ne habozz és írj IDE vagy e-mailt a drgfanfic@yahoo.com -ra.
Köszönjük!

 

 
Mi a Patrónusod?
 
AgiVega: A legnagyobb ellenség
AgiVega: A legnagyobb ellenség : 4. fejezet: Családi problémák

4. fejezet: Családi problémák

...

Már éjfél is elmúlt, mindenki régen elaludt, de Harry nem tudta lehunyni a szemét. Az ablakpárkányon ült, a tiszta, csillagos eget bámulta, és mélyeket lélegzett az illatos, hûvös levegõbõl. A roxforti parkban koncertezõ tücskök százait idõnként az iskolai baglyok huhogása kísérte. A tó felszíne csillogott a holdfényben, mintha tündérek ezrei táncolnának rajta kecses, ringó mozgással.

Gyönyörû, varázslatos éjszaka volt, Harry mégis nyomorultul érezte magát. Míg a természet békésebb volt, mint valaha, az õ lelke nyugtalan volt, mintha vihar dúlna a szívében.
Újra és újra próbált megnyugodni, de hasztalan.

A fiát a Mardekárba osztották be. A Mardekárba!

Egyszerûen nem tudta elhinni! Az ég szerelmére, miért? Daniel egy Potter!

Harry tisztán emlékezett Daniel születése napjára… amikor olyan nevet választott neki, amely illik egy leendõ griffendéleshez. Daniel Leonard. Daniel a bibliai Daniel után, akit az oroszlánverembe vetettek, és sértetlenül jött ki belõle; és Leonard a jelentése miatt: erõs, mint az oroszlán.

Mélyet sóhajtott.

Mi romlott el? Mi késztette a Teszlek Süveget arra, hogy a Mardekárba ossza Dant?

- “Hm. Nehéz ügy. Nagyon nehéz. Van bátorsága bõven, azt látom. Észbõl sincs kevés. Tehetsége is van, óh de még mennyi… és egy nagy adag bizonyítási vágy, ez érdekes… Nos hova tegyelek? – csengett a süveg hangja Harry fülében, húsz évvel azelõttrõl. – Ne a Mardekárba? Jól meggondoltad? Pedig ott nagyon sokra vihetnéd. Az alapok ott vannak a fejedben, és a Mardekár segítene elérni a célod…

Az alapok ott vannak a fejedben… ráncolta a szemöldökét Harry “Azért vagy párszaszájú, mert Voldemort nagyúr - aki Mardekár Malazár legutolsó élõ leszármazottja – maga is beszél a kígyók nyelvén. Minden jel arra mutat, hogy azon az estén, amikor a sebhelyedet szerezted, Voldemort képességei részben átszálltak rád.” Harrynek eszébe jutottak Dumbledore szavai, melyeket a baziliszkusz elpusztítása után hozzá intézett hozzá. – “Voldemort belém helyezte lényének egy részét?”

Az ifjú varázsló hitetlenkedve rázta a fejét. Lehet, hogy ez az oka? Ez azt jelentené, hogy Daniel örökölte Voldemortnak azt a részét, amely Harryben megvolt?

De ha igen, akkor… Lily miért nem lett mardekáros? Ha volt Harryben valami a néhai Sötét Nagyúrból, akkor Lilyben, Danielben és az összes többi gyerekében is van…
Lily mégis griffendéles…

Harry nem tudta felfogni, egyszerûen nem tudta megérteni! Eszébe jutott a nagytermen végigsöprõ moraj , amikor a Teszlek Süveg kihirdette döntését:

- MARDEKÁR!

A nagyteremben mindenki felhördült. Daniel majdnem leesett a háromlábú székrõl, aztán idegesen nézett körül, mintha azt nézné, jól hallott-e. A többiek arckifejezése azonban azt mutatta, hogy jól hallott. A Mardekárba osztották be.

Ideges pillantást vetett az apjára, aki kõvé dermedve, tátott szájjal, falfehér arccal ült a tanári asztalnál. Daniel egyszerûen nem bírta elviselni a tekintetét, így Kevinre nézett, aki pár méterrel odébb állt, és ugyanolyan döbbenten meredt rá.

- Hogyan történhetett ez? – tátogta Daniel az unokatestvérének, aki csak tompa arccal megrázta vörösbarna fejét.

- Potter, mozogjon már! – McGalagony megpaskolta a vállát, jelezve, hogy feltartja a többieket.

- Micsoda? – nézett fel Daniel. Olyan döbbent volt, hogy nem értette a tanárnõ szavait.

- Menjen az asztalához – mondta Minerva a jobb oldalon álló Mardekár-asztalra mutatva.

Daniel bólintott, aztán lassan felállt, levette a süveget és elindult a jobboldali asztal felé, azon tûnõdve, vajon McGalagony arckifejezése szánalmat fejezett-e ki? Vagy inkább félelemmel vegyes megdöbbenést? Nem tudta eldönteni.

Csak ment a Mardekár asztalához, ahonnan Norbert Devilsmoor-Malfoy már vidáman integetett neki.

Daniel lerogyott mellé, és arcát a kezébe támasztva aranytányérjába bámult.

- Daniel! – veregette hátba Norbert. – Mardekáros lettél!

Az ifjabb Potter oldalpillantást vetett új osztálytársára. – Úgy tûnik, örülsz neki – morogta vádló hangon.

- Hát persze, hogy örülök! – bólintott Norbert vidáman. – Megkedveltelek a vonaton, Dan. Nem voltál olyan szemét hozzám, mint az unokatestvéred… megvédtél, pedig jól tudtad, hogy Malfoy vagyok… ez azt jelenti, hogy barátok lehetünk.

- Barátok? – pislogott Daniel.

- Ja. Miért is ne? – felelte a másik fiú nevetve. – Csak képzeld el, mit fognak szólni a szüleink, amikor megtudják, hogy barátok vagyunk! Fel fognak robbanni a méregtõl! Pláne az én drága bátyám! Hahaha! Meg fog õrülni, ha meghallja, hogy a legjobb barátom nem más, mint Harry Potter fia!

Daniel elfintorodott a gondolatra, hogy Norbertet a legjobb barátjaként mutatja be az apjának. Mit fog szólni hozzá?

Elszorult a szíve a gondolatra, mit érezhet most az apja: csalódottságot, dühöt… undort. Egy Potter a Mardekárban? Ennél nagyobb szégyent elgondolni sem bírt… majdnem akkora szégyen, mint kviblinek születni. A szülei elmondták neki, hogy kviblinek született, és csak késõbb kapott varázserõt a durmstrang-tavi Aranyhaltól. Daniel mindig is tündérmesének tartotta a történetet - valami szép és érthetetlen dolognak. Hirtelen azt kívánta, bárcsak kvibli maradt volna… akkor nem lenne most a Mardekárban.


Ezalatt tovább folyt a beosztási ceremónia, ámbár teljesen más hangulatban, mint Daniel beosztása elõtt. A levegõ szinte vibrált a megbotránkozástól és az ámulattól. A diákok alig várták, hogy a beosztásnak véget érjen, ezúttal még a vacsorát is kihagyták volna, csak hogy mielõbb lehetõségük legyen megvitatni az eseményeket.

Mind a négy Weasley (Viviane, Valentine, Kevin és Lancelot) a Griffendélbe került, bár Lancelot tiltakozott, hogy õ a Hollóhátba akar menni. Végül Kevin orrba verte, hogy elhallgattassa. McGalagony professzor azonnal levont tíz pontot a Griffendéltõl a verekedésért. Kevint nem lehetett hibáztatni, nem vágta volna orrba Lancelotot, ha Daniel nem került volna a rivális házba, mert akkor Kevin nem lett volna olyan csalódott, hogy mérgét idegesítõ unokatestvérén vezesse le. Tehát, a Roxfort történetében elsõ alkalommal, a Griffendél mínusz tíz ponttal kezdte a tanévet.


Lily ugyanolyan döbbent volt, mint mindenki más. David Dursley a Hugrabug asztalától bátorító pillantásokat vetett rá, de hiába. A fiatal lány olyan ideges volt, hogy hozzá se nyúlt az ízletes vacsorához, csak bámult az apjára, aki félórával a beosztás után még mindig döbbentnek látszott. Látta, hogy Remus Lupin és Hermione beszélnek hozzá, nyilvánvalóan próbálják megnyugtatni, de apja csak rázta a fejét. Lily észrevette, hogy Harry hozzá sem nyúlt az ételhez. El se merte gondolni, mit szól majd Ginny a Teszlek Süveg döntéséhez. Biztosan elájul szegény.

Még Ron és Hermione élénk iker lányai is szokatlanul csendesek voltak a vacsora alatt, csak olyasmiket mondtak, mint ’kérem a sót’. Lilynek úgy tûnt, hogy Kevin kimondottan le van törve. A fiú ugyanis karjára támasztott állal, dühösen méregette a terem túlsó felben Norberttel beszélgetõ Danielt. Egyedül Lancelot találta meg a hangját:

- Én mindig mondtam nektek, hogy Daniel semmirekellõ, nem? Csak bosszantani tudja az embereket, nem csoda, hogy abba a házba került.

- Fogd be, vagy a Griffendél még több pontot veszít! – morogta oda neki Kevin.

- Különben is Lance, csak te voltál az, aki mindig bosszankodott Daniel miatt – tette hozzá Valentine. – Én mindig kedves, jó humorú fiúnak tartottam õt.

- Pontosan – bólintott Viviane. – Nem számít, melyik házban van, az öcséd akkor is jó fej, Lil.

- Kösz. – mondta Lily erõltetett mosollyal, - Igazán nem értem, miért került a Mardekárba. Úgy értem… igaz, hogy sünit rakott az ágyamba, de az õ korában lévõ fiúk ilyenekkel bosszantják a nõvérüket… ez nem jelenti azt, hogy gonosz… csak pajkos, de õ nem elég rossz ahhoz, hogy mardekáros legyen.

- Biztos vagy benne? Én például sosem tettem sünt senki ágyába – húzta ki magát Lancelot és már épp belekezdett volna egy újabb szónoklatba Daniel viselt dolgairól, amikor Viv bokán rúgta.

Lily tekintete hirtelen Piton professzorra esett, aki szemlátomást érdeklõdni kezdett Daniel Potter iránt. Lily összerázkódott. Daniel Piton házában van! Ez nem is jutott elõbb eszébe!, Ismerve a bájitaltan tanárt, megfájdult a szíve az öccséért. A bájitaltan professzor eléggé elviselhetetlen tanárnak is, el se merte képzelni, milyen kibírhatatlan házvezetõ lehet… és mekkora hatalma lesz Daniel fölött! Lily természetesen tisztában volt vele, hogy Piton kivételez a mardekáros diákokkal, de vajon kivételez-e majd Harry Potter fiával is?

Lily megrázta a fejét, és úgy döntött, jobb, ha nem is képzeli el a leendõ kapcsolatot öccse és legkevésbé kedvelt tanára közt.




Miután az iskolaévnyitó ünnepség befejezõdött, a diákok és a tanárok (az utóbbiak kissé vonakodva) elénekelték a Roxfort himnuszát, és mindenki elindult a hálókörlete felé. Míg Kevin, Viv, Val és Lancelot a barátságos vörös, arany szõnyegekkel és kárpitokkal berendezett griffendéles klubhelyiségbe ment, Daniel Pottert nem más vezette le a pincébe, mint Piton professzor.

Jó pár perces séta után az álmos mardekárosok egy dohos kõfal elõtt álltak meg.

- Veneum velox! – mondta a házvezetõ tanár, és a rejtet kõajtó félresiklott, felfedve a Mardekár klubhelyiségét.

Daniel, aki oly sokat hallott a griffendéles klubhelyiség barátságos, meleg színeirõl, csak elhúzta a száját. Ennek a klubhelyiségnek durva kõfala volt, magas mennyezetérõl ezüstláncon kerek zöldes lámpák lógtak. Az egyetlen barátságos dolog a gondosan megmunkált kandallóban pattogó tûz volt.

Piton professzor a klubhelyiségbõl nyíló sötét folyosóra vezette a diákokat. A folyosó végén két lépcsõ még mélyebbre vitt.

- Lányok hálótermei jobbra, a fiúké balra. Mindenki ágyba! – szólt a házvezetõ tanár hûvösen.

Daniel figyelte, amint Gilda Lockhart a lépcsõhöz ér. A lány elég vidámnak látszott. A fiú egyszerûen nem tudta megérteni, hogy örülhet bárki annak, hogy mardekáros.

- Potter, mondtam valamit! – hallotta Piton professzor szigorú hangját. Borzadva felnézett.

- Tessék, professzor?

- Jobb lesz, ha odafigyel, amikor beszélek, Potter! – mordult rá Perselus. – Fejezze be a lézengést és menjen aludni, holnap nehéz nap lesz.

- Igen, tanár úr – bólintott Daniel, és legszívesebben belerúgott volna valamibe - leginkább Pitonba.
Amint elindult lefelé a lépcsõn, hallotta, hogy a tanár utána szól:

- És próbáljon meg nem bajba kerülni, Potter, a saját érdekében!

Miért gondolja, hogy bajba kerülök? Sóhajtotta Dan. Csak mert az apám fia vagyok?

- Hé, mi ez a duzzogás, Dan? – kérdezte széles mosollyal Norbert. – Gyerünk, álmos vagyok.

Az ifjabb Potter követte Malfoyt lefelé a lépcsõn, egy mindkét oldalon zöld ajtókkal szegélyezett folyosóra. Minden ajtón nagy ezüst kígyó volt, és a kígyók valahogy mozogni látszottak, amint a gyerekek elhaladtak mellettük.

Daniel nehéz szívvel lépett be a folyosó végi terembe, amelyben öt baldachinos ágyat látott, sötétzöld bársonyfüggönnyel és ezüst rojtokkal. Körös-körül a falakon számos égõ fáklya biztosította a világítást, mivel a hálóteremnek nem volt ablaka. Daniel egy pillanatig úgy érezte, élve temették el ebben a föld alatti kamrában. Nem volt valami örömteli gondolat.

A poggyászát már lehozták a szobájába. Helena kalitkája az ágy mellett állt. Az ágytakarón egy zöld és ezüstszínû sál és egy hasonló színû nyakkendõ feküdt. Daniel megadó sóhajjal vetette magát az ágyára, amikor hirtelen egy majom ugrott a vállára.

- Abu! – nevetett, elsõ alkalommal, mióta beosztották új házába. A majom Daniel arcához dugta szõrös fejét, és hosszú, bolyhos karjával átölelte a nyakát. A fiú gyengéden megpaskolta Abut, roppant hálás volt a közelségéért. – Kösz – motyogta, majd lefejtve magáról a majmot, vetkõzni kezdett.

Míg õ az ablakok és a holdfény hiánya miatt búslakodott, Norbert már pizsamára vetkõzött, és bebújt a zöld takaró alá. Hollóját, Ivót kiengedte a kalitkájából, mire a madár a fiú párnájára telepedett.

A másik három szobatársuk kíváncsi pillantásokat vetett Danielre; láthatóan nem értették, mit keres egy Potter a Mardekárban.

- Jerry Travers vagyok – mutatkozott be egyikük. – Te vagy a Potter fiú, mi?

- Öö, igen – bólintott Daniel – és ti…? – fordult a másik két fiúhoz.

- Donald Rookwood – felelte egy rókaképû fiú. – És nem értem, hogy kerülsz ide, Potter.

- Én sem – jegyezte meg a harmadik fiú. – Iago Rosier vagyok különben.

- Én sem értem – vont vállat Daniel. – Tényleg nem. De mit gondoltok… lehetünk barátok?

- Barátkozni egy Potterrel? – horkant fel Donald Rookwood. – A szüleid küldték a nagypapámat az Azkabanba! Hogy képzeled, hogy a barátod leszek?

- Ó, fogd be Rookwood! – csattant fel Jerry Travers. – Az a nagyapád baja, hogy történetesen ott volt a Stonhenge-nél, amikor Harry Potter felesége elpusztította Tudodkit! Csak a saját ostobaságának köszönheti, hogy az Azkabanba került.

- Óóóóóó, nézd, ki beszél! – köpte Donald. – A te bácsikád is halálfaló volt, mint az én nagypapám, és Rosier nagyapja!

- … és mint Malfoy apja! – Iago Rosier, egy nagyon világosszõke hajú fiú, az ágyán békésen heverészõ Norbertre mutatott, aki békésen simogatta Ivo hátát.

- Igazad van, Rosier – felelte Norbert nyugodtan. – De az apámat sosem kapták el.

- Persze, hogy nem, hiszen a Szt. Mungoban volt, kivonva a forgalomból, amikor a stonhenge-i mészárlás lezajlott! – emlékeztette Rookwood.

- Ó, igen, lehet. Jó apának, hogy majdnem megõrült lord Voldemort Cruciatus átkától. – vigyorgott Norbert.

- Kimondtad a nevét! – kapott levegõért Travers.

- És aztán? Voldemort meghalt! – vont vállat az ifjú Malfoy. - Csak nem félek kimondani egy halott pasi nevét?

- Szerencséd van Malfoy – bosszankodott Iago Rosier. – Az én nagyapámat megölte Rémszem Mordon. Csak annak örülök, hogy eltorzította Mordon orrát, mielõtt meghalt!

- Ja, a régi szép idõk, amikor az õseink halálfalók voltak… - sóhajtotta Rookwood.

Daniel oldalpillantást vetett Norbertre, és meglepetten látott valamiféle titkolózó mosolyt a fiú arcán.

- Oké a halálfaló õsök téma lezárva, srácok! – jelentette ki Norbert. – Hogy lehettek olyan hülyék, hogy pont Harry Potter fia elõtt dicsekedtek a halálfaló felmenõitekkel?

Jerry, Donald és Iago átható pillantást vetettek Danielre, mielõtt bebújtak zöld takaróik alá.

- Ne vedd õket komolyan, Dan – súgta új barátjának Norbert. – Nem örülnek ám annyira, hogy az õseik a Sötét Nagyúr követõi voltak. Inkább szégyellik… csak titkolják… Azért hablatyolnak a “régi szép idõkrõl”. Nem gondolják komolyan.

- Biztos vagy benne? – kérdezte Daniel bizonytalanul. – Úgy hangzott, mintha komolyan gondolnák. Attól félek, nem sok barátom lesz a Mardekárban.

- De itt vagyok neked én – kacsintott rá Norbert. – Na, hagyjuk abba Pöttöm, holnap bájitaltannal kezdünk… legalábbis úgy hallottam.

Az ifjú Potter felnyögött és magára húzta a takarót. Abu befészkelte magát a karja hajlatába és Daniel úgy fogta, mint egy plüssállatot. Elhatározta, hogy kiûzi a zavaró gondolatokat a fejébõl… legalább holnap reggelig, amikor majd szembe kell néznie Pitonnal a bájitaltan órán. Levette a szemüvegét, az éjjeliszekrényre tette, majd lehunyta szemét és maga elé képzelte a bûbájos Liu Changot.




Míg Daniel mély álomba merült, Harry döntésre jutott: beszél Albus Dumbledore-ral! Õ tudni fogja a választ a kérdéseire!

Mikor kiment a szobájából, már hajnali egy óra volt.

Útközben találkozott Hóborccal, aki ellopott egy zsák borsót a konyháról és éppen azt szórta szét a folyosón, hogy reggel az emberek elcsússzanak rajta. Amikor a kopogószellem megpillantotta az arra tartó Harryt, õrülten vihogni kezdett:

Potter, te rosszcsont, hát apuka vagy,
De ha jól hallottam, problémád nagy,
Tán bele is õrülsz, te szegény árva,
Hogy fiad berakták a Mardekárba!
Büszke apaként mennyit vártál tõle,
S most gonosz varázsló lesz majd belõle!


- Fiscella!
– mutatott Harry a pálcájával Hóborcra, és ugyanazt a szájkosár-bûbájt hajtotta végre, amelyet Aberforth használt a kopogószellemmel szemben, tizenegy évvel azelõtt.

- Mmmmmmhhh! – tiltakozott Hóborc, vadul cibálva a szájkosarat, amely nem akart lejönni.

Harry kicsit jobb kedvre derülve folytatta útját, végül megállt a Dumbledore ajtaját õrzõ kõszörny elõtt.

- Öö… cukorpenna? – kérdezte, és azt kívánta bár megkérdezte volna a jelszót Albustól elõzõ este. – Nem? Akkor… Bogoly… ah nem, azt utálja. Lássuk csak… bûvös bizsere? – a kõszörny továbbra sem mozdult. Harrynek hirtelen eszébe jutott, hogy Albus két szeletet is evett Percy és Penelope esküvõjén a melaszos tortából… - Melaszos torta?

A kõszörny életre kelt és félreugrott, felfedve a liftként mozgó csigalépcsõt. Harry rálépett, és felvitette magát az igazgató szobájához.

Mielõtt még bekopoghatott volna a griff alakú bronz kopogtatóval, hangokat hallott bentrõl.

- De miért, Albus? – ez Aberforth hangja volt. – Miért nem mondtad meg, hogy van egy fiam?

- Mert a volt feleséged, Michele kért meg, hogy ne tegyem – válaszolt Albus nyugodtan ingerült fivérének.

- De miért nem akarta, hogy tudjam?

- Ugyan már Aberforth, ne tégy úgy, mintha nem emlékeznél, milyen rossz viszonyban voltál Michele-el! Nagyon csúnyán bántál vele, ismerd csak el… folyton csavarogtál a semmirekellõ cimboráiddal, aztán részegen állítottál haza… persze, hogy Michele-nek elege lett, és beadta a válókeresetet! Amint megszabadult tõled, olyan messzire költözött tõled, amennyire csak lehetett…

- … a fiammal a hasában? – füstölgött Aberforth.

- Igen – felelte Albus. – Nem mondta el neked, mert ismert téged. Ugyanolyan jól, mint én ismerlek, Aberforth.

- Ezt meg hogy érted?

- Ugyan már, öcsém… emlékezz csak, milyen voltál harminc évesen… gondatlan, önfejû, bolond… egyáltalán nem voltál apának való, ismerd be. Ha valaki képes tréfából nõvé változtatni egy kecskét, az távolról sem érett, és te, öcsém, a lehetõ legtávolabb voltál az érettségtõl. Sose értettem, mit lát benned Michele… nem úgy bántál vele, mint egy feleséggel, inkább, mit egy játszótárssal… elege lett és én tökéletesen megértettem õt. Tehát hallgattam a terhességérõl.

- És… hová… hová ment?

- Amerikába. Seattle-ben telepedett le, és nevelte a fiát, az ifjabb Aberforth-t.

- Aberforth-t? – az öreg varázsló hangja megremegett. – Hát… hát rólam nevezte el a fiunkat?

Albus elhallgatott egy pillanatra. – Fogalmad sincs miért, ugye? Ó öcsém… szeretett téged. Elege volt belõled, mégis szeretett az élete végéig. Soha többé nem ment férjhez.

- Az… az élete végéig? Meghalt?

- Igen, tizenöt évvel ezelõtt meghalt. A fiad megírta nekem Michele halálát. Sajnos tavaly õ is elhunyt, de az unokád, a harmadik Aberforth Angliába költözött a feleségével és a kislányával, Julie-vel.

- Julie… - szipogott Aberforth. - az a cingár, szõke kislány… rögtön észrevettem, amikor leszállt a Roxfort expresszrõl… olyan szeretetreméltónak tûnt… nem tudom megmagyarázni, Albus, de egybõl meglágyította a szívem…

- Nos… ez érthetõ. Õ a dédunokád.

- Hogy… hogy mondjam ezt el Minervának? – kérdezte Aberforth idegesen. – Nagyon dühös lesz, ha megtudja, hogy egyszer már megházasodtam… és sosem említettem neki…

- Ez a te problémád, öcsém – felelte Albus közömbösen.

- Ó, nagyszerû, köszönöm a támogatást, bátyus! – morogta Aberforth. Az ajtóhoz viharzott és agresszív mozdulattal feltépte.

- Ó, szia, Aberforth – vigyorgott szégyellõsen Harry. Látva az idõs varázsló dühét, kissé megrándult az arca.

- Harry, fiam!

- Én… igazán nem akartam hallgatózni, csak Dumbledore professzorral szerettem volna beszélni… tudom, hogy elég késõ van, de…

- Nem kell elnézést kérned, Harry, gyere be – mondta Albus.

- Köszönöm. Viszlát Aberforth – Harry biztatóan rámosolygott öreg barátjára, tudván, hogy Aberforth ugyanolyan zaklatott, mint õ. Átkozott családi problémák.




- Foglalj helyet, kérlek – Albus az asztallal szemközt álló székre mutatott. Harry leült, és körülnézett. Semmi sem változott, mióta utoljára járt itt… amikor Albus visszaküldte õt a Dursley-ékhez a roxforti “újságíró-támadás” miatt.

Még mindig ott voltak a zakatoló és furcsa hangokat adó kis ezüst szerkezetek, és a Roxfort korábbi igazgatóinak és igazgatónõinek portréi is ott függtek még a falakon. Fawkes békésen aludt megszokott ülõrúdján, és még mindig ott volt az üvegszekrény Griffendél kardjával… meg persze ott volt a Teszlek Süveg is.

Dumbledore látta, hogy Harry tekintete megpihen a süvegen.

- Azt akarod megkérdezni, miért osztotta a süveg a Mardekárba a fiadat – szólalt meg az igazgató. Nem kérdés volt, hanem állítás.

- Igen, professzor – bólintott Harry.

- Szólíts Albusnak, Harry. Elvégre kollégák vagyunk – az öreg varázsló jóindulatúan mosolygott rá. Az egyik egykori igazgató felébredt keretében és alaposan megnézte magának a roxforti tantestület új tagját.

- Köszönöm, Albus – bólintott Harry. – Igazad van… Azt akarom tudni… meg kell tudnom…

- Akkor ne engem kérdezz, hanem õt. – Dumbledore a Teszlek Süvegre mutatott.

- Szabad?

- Persze… háromszor már felvetted, miért ne vennéd föl negyedszer is?

A fiatal varázsló odament a süveghez és remegõ kézzel a fejére helyezte. Akkor sem volt ilyen ideges, amikor azt kérdezte a süvegtõl, hogy helyesen döntött-e, amikor a Griffendélbe osztotta be õt.

Behunyta szemét és várta az ismerõs hangot, amely nem is váratott sokáig magára.

- Megint találkozunk, Harry Potter?

Nos, igen gondolta Harry Kérdeznem kell valamit.

- Akkor csak rajta! - bátorította a süveg.

Miért osztottad a fiamat, Danielt a Mardekárba?

- Mert nem küldhettem máshová.

Nem küldhetted máshová? Miért? Azt még megérteném, hogy nem hugrabugos típus, de… nem elég bátor, hogy griffendéles legyen? Vagy nem elég eszes a Hollóháthoz?

- Túl sokat kérdezel… és nincs válasz. Nem szándékozom megváltoztatni a döntésemet, Harry Potter. A fiad remekül illik a Mardekárba.

- Tévedsz. – Harry lehúzta a süveget a fejérõl és visszatette a háromlábú székre. Amint levette a süveget, elsõnek az egyik régi igazgatót látta, aki ébren volt a képkeretében és aggódni látszott. Ismerõsnek tûnt Harrynek. Aztán beugrott neki, Dippet professzor volt az, akit másodikos korában egy elvarázsolt naplóban látott. Ez a tény hirtelen rossz érzéssel töltötte el… mintha a néhai igazgató tudná, amit Dumbledore-tól akar kérdezni… az esetleges Voldemort-féle örökségrõl.

- Nos sikerült megtudni valamit? – kérdezte Albus.

- Nem. – Harry lerogyott az igazgatóval szemben lévõ székre, és hátat fordított Armando Dippetnek. – A süveg nem indokolta meg. De… talán te meg tudod mondani… vagy nem?

- Harry… - Albus mélyet sóhajtott. – Megértem, hogyan érzel most. Bizonyára szörnyen hangzik a számodra, de ha a süveg azt gondolja, hogy a Danielnek jó lesz a Mardekárban, akkor jó is lesz.

- Attól félek… - Harry hangja elakadt.

- Mitõl?

- Attól, hogy a fiam rajtam keresztül bizonyos dolgokat örökölt Voldemorttól.

- Ó. – lehelte az öreg varázsló. – Nos… ez nem lehetséges.

- Nem? – vonta föl szemöldökét Harry, akárcsak Dippet a festményen.

- Nem. Varázserõt és tulajdonságokat kaptál Voldemorttól, amikor elõször meg akart ölni, de az egyszerû mágia-átvitel volt, a varázslat beépült a testedbe, a sejtjeidbe, de biztos vagyok benne, hogy a DNS-edbe NEM. Benned van, de nem adhatod át az utódaidnak. Ne téveszd össze a mágiát a genetikával. A varázserõ, amelyet Voldemorttól kaptál nincs jelen sem a fiadban, sem a többi gyermekedben. Daniel nem párszaszájú, ugye?

- Nem, egyik gyerekem sem az – mondta Harry kissé megkönnyebbülve. Dippet professzor is jobb kedvûnek tûnt.

- Látod? Mind Ginny, mind te párszaszájúak vagytok, de varázslat révén kaptátok a képességeteket, nem örökséggel. Te úgy jutottál hozzá, hogy a rád küldött halálos átok nem sikerült, a feleséged pedig akkor kapta, amikor visszahoztad az alvilágból Apófisz fáklyájával. Ha ez a képesség örökölhetõ lenne, a gyermekeid beszélnének párszaszóul. De nem beszélnek. – Albus tanulmányozta a fiatal varázsló aggódó arcát. – Nem kell aggódnod emiatt. A fiadnak egy árva kromoszómája sincs Voldemorttól.

- Biztos vagy benne?

- Tökéletesen.

- De akkor… miért került a Mardekárba? – erõsködött Harry.

- Fogalmam sincs róla… de biztos vagyok benne, hogy a fiadból nem válik sötét varázsló. – kacsintott Harryre. – Különben sem olyan szörnyû dolog a Mardekárban lenni. A tulajdon öcsém is ott volt.

- Aberforth? – Harry igazán meg volt lepve.

- Nos, igen. – bólintott Albus. – Talán ezért ûzte velem az a csúnya tréfát… - megrázkódott. Harry elfojtotta a kuncogást, tudván, mi volt az a csúnya tréfa. Szegény Albus…

- De az öcséd nem volt… hm… gonosz, ugye? – kérdezte.

- Gonosz? Nem – nevetett az igazgató. – Bajkeverõ volt… majdnem akkora, mint az apád, Sirius, Remus és Peter együttvéve. Szerette bosszantani az embereket, és azt hiszem, ezért osztották a Mardekárba. De nem… soha nem volt gonosz. Még egy példa… öö… tudtad például, hogy Gilderoy Lockhart is mardekáros volt?

Harry szája somolygásra húzódott. – Miért nem vagyok ezen meglepõdve?

- Na vajon miért… - kuncogott Albus.

Fawkes hirtelen felébredt álmából, két rövid rikácsolás-félét hallatott, aztán újra elaludt.

- Hajnali két óra van. Azt hiszem ideje lefeküdnöd, ha tanítani akarsz holnap… öö, pontosabban, ma – mondta Dumbledore.

Harry elhúzta a száját. – Kakukkos órának használod Fawkest?

 

 

* FÓRUM *

 

 

FELHÍVÁS
azaz fanficküldés

 

 

 
KRITIKÁK
 
Ginny Fanfiction
 

A ficek címének színeihez:

Harry és Ginny vörös
Draco és Ginny zöld
Tom és Ginny fekete
Egyéb szereplő és Ginny; vagy pedig a mű írója még nem árulta el, hogy mi lesz a vége. :P kék

 
Nem Ginnys írásaink
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!