The Hungarian Ginny Weasley Site
Menü
 

 

 

" – Nagyon csinos az a lány – jegyezte meg Krum, kizökkentve töprengéséből Harryt. Ginnyre mutatott, aki épp akkor csatlakozott Lunához. – Ő is rokonod? 

– Igen – vágta rá fellobbanó ingerültséggel Harry. – És van barátja. Féltékeny típus. Nagydarab. Nem érdemes bosszantani."

(HP és a Halál Ereklyéi, 130. oldal)

 

 

 
Ginny Weasley
 
Társalgó

 
Nézegetnivalók
 
Design

 



 

A fejlécet és a hátteret Casia készítette.

Ez volt az oldal történetének 3. designja. És a legelső, ami kizárólagosan nekünk készült. :)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók :)
Indulás: 2005-02-20
 

 

 

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
A Te házad
 
Linkek

 

 

Kedvenc oldalaink:

@ @ @ @ @ @ @

@ @ @ @ @ @ @

 

 

A linkek folyamatosan bővülnek. Ha ismersz oldalt, aminek itt a helye, ne habozz és írj IDE vagy e-mailt a drgfanfic@yahoo.com -ra.
Köszönjük!

 

 
Mi a Patrónusod?
 
AgiVega: A legnagyobb ellenség
AgiVega: A legnagyobb ellenség : Tizenegyedik fejezet Kezdődik az álarcosbál

Tizenegyedik fejezet Kezdődik az álarcosbál


Daniel tiszta, talán túlságosan is tiszta szobában ébredt. Pislogva a szemüvege után tapogatózott, és meg is találta az ágy melletti asztalkán. Föltette, és rájött, hogy a gyengélkedőben van.

Jobboldalra pillantott, és a szomszédos ágyon Walter Wimple-t, a Mardekár hajtóját látta feküdni, aki megsérült a gurkótól.

Balra pillantva meglepetten látta, hogy nem más, mint Piton professzor ül az ágya amellett.

- Felébredtél végre, Potter? – kérdezte Perselus.

- I… igen, uram – nyelt nagyot Dan, tudva, hogy nagy letolás következik: nem sikerült azt az eredményt produkálnia, amit Piton várt tőle. – Sajnálom, hogy elvesztettük a meccset, tanár úr…

- Nem vesztettük el a meccset, Potter.

- Nem?

- Nem - rázta fejét Perselus. – Miután a cikesz felrobbant, senki nem tudta, mit csináljunk, folytassuk-e a meccset, vagy fejezzük be? Longbottom professzor azt mondta, el kell mennie az Abszol útra, a Minőségi Kviddics felszerelés boltba egy új cikeszt venni. Nem lett volna bölcs dolog tovább játszani addig, hiszen a bolt csak hétfő reggel nyit. Végül is nem várhattuk el a játékosoktól, hogy két nap és egy éjszaka játsszanak. Tehát…

- Tehát? – Dan már nagyon kíváncsi volt.

- Tehát Longbottom professzor, valamint a Griffendél és Mardekár vezető tanárai, vagyis Minerva McGalagony és jómagam úgy határoztunk, hogy döntetlennel zárjuk le a mérkőzést.

- Döntetlennel? – pislogott Dan.

- Igen. Mindkét csapatnak 30 pontja volt a meccs végén – felelt Piton. – A Roxfort történetében még nem fordult elő ilyen eset… ez a legelső meccs, amely döntetlenre végződött… és a legelső olyan, amelyen a cikesz tönkrement. – A tanár most átható pillantást vetett a fiúra. – Van valami ötleted, hogyan robbanhatott fel?

- Nincs, uram – mondta Daniel. Részben füllentett, másrészt azonban igazat mondott. Valójában csak félig-meddig tudta a választ. Mióta „férfi” lett, érezte, hogy valami furcsa energia növekszik benne, amely kiutat keres, és abban a pillanatban, amikor a cikesz felrobbant, érezte, hogy valamiféle energia távozik a testéből. Most, órákkal később megint érezte ugyanazt az energiát, bár kisebb mennyiségben. Mintha a teste újratöltené magát ezzel a titokzatos erővel… egy olyan erővel, melyet nem tud megmagyarázni, és amelyet említeni sem mer senkinek.

Daniel végül is tudta, hogy ő robbantotta fel a cikeszt, csak azt nem tudta, miért, és hogyan… Piton pedig nem éppen a megfelelő ember ahhoz, hogy vele vitassa meg ezt a kérdést.

- Azt hiszem, látogatóid vannak – nézett fel a bájitalok mestere, mikor látta, hogy három arc kukucskál be a gyengélkedőbe.

- Professzor úr? – kiáltott utána Dan, mielőtt Piton kiment volna a szobából.

- Igen?

- Nem csalódott bennem, uram?

Furcsamód halvány mosoly tűnt föl a Mardekár-ház vezető tanárának arcán. – Ha csalódtam volna benned, nem virrasztottam volna melletted.

Amint a tanár kilépett a gyengélkedőről, Norbert, Gilda és Lily Potter lépett be.

- Daniel, ó, Daniel! – Lily az öccse nyakába vetette magát. – Olyan szörnyű, előre tudtam, hogy ez fog történni!

- Micsoda?

- Hallottam, amikor Kevin és az ikrek azt tervezték, hogyan céloznak két gurkót egyszerre a seprűd farkára, hogy lezuhanj… figyelmeztetni akartalak, de… - elcsuklott a hangja, és sírni kezdett.

- Csss... rendbe’ van, nővérkém – Dan megpaskolta a lány kezét. Hirtelen eszébe jutott, hogy Lily kétszer is beszélni akart vele, egyszer a meccs előtt, egyszer aközben. – Te segíteni akartál, nem te tehetsz róla…

- Dan… - Lily öccsére nézett smaragdzöld szemével. – Hiszed, vagy sem, én szeretlek.

- Még a háromszáz pontos eset után is? – vigyorgott a fiú.

- Pokolba azokkal a pontokkal, a testvérem vagy, és nagyon szeretlek. – Lily megszorította a fiú kezét. – Bárcsak azok a lökött unokatestvéreink is észhez térnének… de túl büszkék hozzá… fenékbe tudnám rúgni őket.

- Na, azt megnézném, amint fenékbe rúgod őket, nővérkém – mosolygott Dan. – Hm… nem láttad apát? – Dan nagyon furcsának találta, hogy nővére, barátai és még házvezető tanára is meglátogatta, míg Harry nem.

- Ó… éppen alszik. Piton professzor ágyba küldte valamikor hajnaltájt. Egész éjjel az ágyadnál ült… halára rémült, amikor behoztak, Dan – szipogott Lily. – Akárcsak én. Olyan sápadt voltál… hála Istennek, most már rendben vagy. Most mennem kell. – Lehajolt, és megpuszilta az öccsét, aztán elment.

- Még hogy rendben vagyok? Nem tudom mozgatni a jobb lábam – ráncolta homlokát Dan.

- Azért, mert el volt törve – magyarázta Gilda. – Madame Pomfrey mozdításgátló bűbájt szórt rá, hogy gyorsabban meggyógyuljon. Azt mondta, egy-két óra múlva leveszi.

Dan bólintott. Akkor is eltörte a lábát, amikor először esett le a seprűről, és hat évig félt miatta a repüléstől. De már nem fél.

- Ne izgulj - mondta Norbert. – Madame Pomfrey azt mondta apádnak, hogy rendben vagy, nem kell aggódni… jó ég, tényleg látnod kellett volna… nem gondoltam volna, hogy a nagy Harry Potter ilyen ideges tud lenni!

- Norbert! – nézett csúnyán Gilda. – Persze, hogy ideges volt… aggódott a fiáért. Minden szülő aggódna a gyerekéért… még az én papám is, mint láthattad. Azelőtt nem igazán törődött velem, de amikor majdnem elveszített, kétségbe esett, és alig tudta abbahagyni a sírást.

- Ja, az nem semmi látvány volt… a jóképű Gilderoy Lockhart, amint sír, mint egy csecsemő – vigyorgott az ifjú Malfoy, de újabb helytelenítő pillantást kapott a lánytól. – Tényleg, Dan, látnod kellett volna, hogy kiborult mindenki, amikor lezuhantál! Ted Avery úgy káromkodott, mint egy kocsis, és mindennek elmondott Gildát és engem, el se tudod képzelni… tudod, mert nem voltunk képesek megvédeni téged azoktól a gurkóktól… és bocsánatot is kérek miatta, haver.

- Én is – tette hozzá Gilda. – Úgy szégyellem magam… rossz terelő vagyok.

- Nem egyáltalán nem vagy az – mosolygott Daniel, és gyengéden megveregette a kislány kezét. – Piszok jó terelő vagy, és Norbert is. Csak nem tudtatok az ikrek tervéről, és biztos túl gyorsan cselekedtek, vagy nem t’om… de ne okoljátok magatokat. – Most lehalkította a hangját, mintha attól félne, hogy barátain kívül más is meghallja. – Ha nem estem volna le a seprűmről, nem lettem volna olyan dühös, és nem robbantottam volna föl a cikeszt.

- Micsoda? – kerekedett el Gilda szeme. – Te robbantottad föl?

- Azt hiszem – bólintott Dan. – Csak gőzöm sincs, hogyan csináltam. Úgy értem… abban a pillanatban, amikor felnéztem a földről, láttam, hogy Kevin majdnem megérinti a cikeszt, és azt kívántam, ne kapja el… és nem is kapta. Nem is tudom… amennyire emlékszem, egy kép villant föl az agyamban… egy kép, amint a cikesz fölrobban, és a következő pillanatban tényleg fölrobbant… mintha elképzeltem volna, és valóra vált. Van ennek értelme?

- Nem sok – rázta a fejét Norbert.

Dan legyintett – Talán csak képzelődtem, hogy képzeltem… Felejtsük el, ez tényleg marhaság…

- Nem, ez nem olyasmi, amit el kell felejteni… lehet, hogy fontos dolog! – okoskodott Gilda. – Lehet, hogy különleges erőd van, Dan, anélkül, hogy tudnál róla!

- Különleges erőm? – nevetett a fiú. – Nekem? Akkor miért nem tudom megcsinálni a legegyszerűbb varázslatot sem, mi?

- Fogalmam sincs – vont vállat a lány. – Nos, reggeli idő van. Jössz, Norbert?

- Menj csak, később jövök.

- Oké. Viszlát, Dan.

Amint az ajtó becsukódott Lockhart kisasszony mögött, Daniel nagyon komolyan nézett a barátjára. - Igaza van.

- Micsoda?

- Gildának igaza van… azt hiszem, akármi történik is velem, fontos dolog. Ez az erő azelőtt nem volt a birtokomban, és gőzöm sincs, honnan jön… de egy valami biztos… és ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek…

- Hű de komolyak vagyunk ma – somolygott Norbert Daniel arca láttán. – Jól van, lakat van a számon. Szóval, mi az, ami biztos?

- Az… az, hogy ez az energia azóta van, mióta… - Dan elvörösödött.

- Mióta?

- Mióta először … - közelebb hajolt Norberthez, és súgott valamit a fülébe.

Az ifjabb Malfoy nevetni kezdett, és nevetése hamarosan hangos röhögésbe torkollt. – Daniel, ó, Daniel! Nem kell suttogni… senki sincs itt rajtunk kívül… Wimple-t kivéve, de ő erős altató főzet hatása alatt áll.

- Sosem lehet tudni – mosolygott szégyenlősen Dan. – A kísértetek láthatatlanná tudnak válni, pár embernek van láthatatlanná tévő köpönyege, és…

- Dan. Senki sincs itt kettőnkön és az eszméletlen srácon kívül. Szóval nyugodtan kimondhatod, hogy merevedésed volt.

- Csss! – Dan az ajtó felé nézett, hátha valaki áll ott, de megkönnyebbülésére az ajtó csukva volt. Walter Wimple pedig láthatóan mélyen aludt.

- És mondd csak… Liu Chang volt az? – kérdezte Norbert pajkosan.

- Nem – az ifjú Potter megint elpirult. – Bár neki kellett volna lennie. Nem értem miért… de Gilda volt az.

- Észnél vagy te, haver? – hápogott a barátja. – Gilda nem is lány! Legalább is… én soha nem tekintettem lánynak!

- Én sem, csak… nem tudom. Ejtsük a témát, jó?

- Rendben – értett egyet Norbert. – De ha valami furcsa történik veled, például elképzeled, hogy Piton rózsaszín tütüt visel, és valóra válik, akkor csak szólj, hogy te csináltad.

- Szólni fogok – vigyorgott Dan, de a jókedv eltűnt az arcáról, amikor meglátta, hogy Jamie Lupin kukucskál be a gyengélkedőbe.

- Hello, Dan! Jöttem meglátogatni téged! – csipogta a kisfiú. – A barátod most elmehet reggelizni, én itt maradok, és szórakoztatlak! – jelentette ki olyan modorban, amely azt sugallta, hogy Daniel hálás lehet neki.

- Nos, haver, akkor én megyek is. Nemsokára visszajövök – somolygott Norbert.

- Ne hagyj egyedül vele! – tátogta a barátjának némán Dan, de az ifjú Malfoy már el is ment, kiszolgáltatva Dant a kis Jamesnek.

- Mondd csak, Daniel, miért estél le a seprűdről? És hogyan robbant föl a cikesz? Tényleg eltörted a lábad? Mi a véleményed a döntetlenről? Elég szokatlan dolog a kviddicsmeccseken a döntetlen, ugye? Örülsz, hogy Kevin Weasley nem tudta elkapni a cikeszt? Kérsz a szüleidtől új seprűt?

Daniel visszahanyatlott a párnájára, lehunyta szemét, de a fülét nem tudta becsukni a Lupin csemete szóáradata elől. Egy idő múlva azt gondolta, hogy Piton nem is olyan rossz fej… feleannyira sem rémes, mint Jamie.




- Lily? – szólította meg unokatestvérét Valentine.

- Mi van? – vonta össze a szemöldökét a legidősebb Potter lány. Láthatóan dühös volt az ikrekre, amiért lelökték az öccsét a seprűjéről.

- Lil, én… mi… sajnáljuk – mondta Viviane.

- Sajnáljátok? – meredt rájuk Lily.

- Ja… hülye ötlet volt lelökni Dant a seprűjéről… buta és veszélyes ötlet. Nem kellett volna Kevinre hallatnunk, az ő ötlete volt... de ugyanolyan hibásnak érezzük magunkat, mint ő.

- Hibásak is vagytok – szögezte le Lily.

- Tudjuk. Csak azt akarjuk mondani, többé nem fogjuk bántani őt – mondta Val. – Csak meg akartuk leckéztetni, de valószínűleg túl messzire mentünk. Nem akartuk, hogy komolyan megsérüljön, tényleg. Igazán sajnáljuk.

- Miért nem mondjátok meg neki személyesen? – kérdezte Lily.

Az ikrek zavartan vállat vontak. – Sajnáljuk… de nem tudunk a szemébe nézni, és bocsánatot kérni. Talán később… de most nem megy. Kérlek, ne említsd Kevinnek, mérges lenne ránk.

Lily kissé megkönnyebbülten bólintott. Tehát az ikrek már nem veszélyeztetik az öccsét… de nem tudta, mit gondoljon Kevinről.




A következő két hét a mindenszentek-napi jelmezbáli készülődés lázában telt. Mindenki meg akarta nyerni a legjobb jelmezért járó száz pontot. Daniel eredeti ötlete az volt, hogy a Szaturnuszt megszemélyesítve egy gömböt visel, körülötte egy gyűrűvel, de azt gondolta, ezzel túlságosan magára vonná Liu figyelmét, és a bál alatt semmi kedve nem volt a mosdóba szaladgálni, hogy könnyítsen magán. Élvezni akarta a buli minden percét, még ha nem nyer is. Így végül kitalálta, hogy Merlinnek öltözik, ezt a jelmezt nem volt túl nehéz összeállítani: csak egy sötétkék, csillagos talárra, és hosszú, fehér szakállra volt szüksége. Az utóbbit fehérre festett szalmából készítette el.

Dannek akadt egy kis problémája, hogyan erősítse a talárjára a csillagokat, de talált egy megfelelő bűbájt az egyik könyvtári könyvben. Egy egész hétig tartott elsajátítani ezt a bűbájt, de eltökélte, hogy megtanulja, tehát addig gyakorolta, amíg teljesen meg nem tanulta. Végül nem csak a talárjára és csúcsos süvegére varázsolt ragyogó csillagokat, hanem egy pontos csillagtérkép segítségével csillagképeket bűvölt baldachinos ágya mennyezetére is, így ahányszor lefeküdt, hunyorgó csillagok alatt szenderülhetett álomba. Kicsit olyan volt, mint a Nagyterem mennyezete, annyi különbséggel, hogy ő akkor is csillagfényt láthatott, amikor odakint felhős volt az ég.

Az oktatás természetesen ugyanúgy folyt, mintha a közelgő bál nem is lett volna, és a legtöbb tanár ugyanolyan sok házi feladatot adott fel, mint rendesen. Binns professzor legelső mágiatörténet órájától kezdve a koboldlázadásokra oktatta diákjait, semmi másra.

Piton, bár láthatóan nem kedvelte meg Dant, legalább nem volt többé undok vele. Remus kimondottan barátságosan bánt a fiúval, noha nem ő volt a legtehetségesebb növendék a sötét varázslatok kivédése órán. Dan néha úgy érezte, ő a legügyetlenebb, de Lupin professzor mégis értékelte az igyekezetét. Felesége, Sinistra professzor is elégedett volt a fiúval, mivel nagy érdeklődést tanúsított a csillagászat iránt. Dan ugyanakkor igyekezett a csillagászat-mániás Liut olyan távol tartani magától, amennyire csak lehetséges.

Az első órája után Daniel abbahagyta a repüléstant, mivel bebizonyította, hogy elég jó, és nincs szüksége további leckékre. A kviddics edzések és a testnevelés órák épp elég mozgást biztosítottak neki. Legnagyobb rémületére Lockhart professzor oda volt érte, amióta megmentette Gildát, és állandóan kivételezett vele tornaórán. Bár Kevin és az ikrek ugyanolyan jól másztak kötélre, és ugyanannyi fekvőtámaszt tudtak kinyomni, mint Daniel, Gilderoy csak őt dicsérte meg, csak a Mardekárnak adott pontokat, de sosem dicsérte a Weasley gyerekeket, és sosem adott pontot a Griffendélnek. Nem mintha ez zavarta volna a Weasley gyerekeket - ők másért voltak dühösek Danre: biztosra vették, hogy valahogy ő robbantotta fel a cikeszt. Csak nem tudták bizonyítani.

Daniel a bűbájtant és az átváltoztatástant utálta a legjobban. Ennek egyik oka az volt, hogy mindkét tárgyhoz nagy mágikus tehetség kellett, olyasvalami, ami neki nem volt.

Gyűlöletének másik oka az volt, hogy a bűbájtant az apja tanította, és a fiú nyomorultul érezte magát, ahányszor látta a csalódottságot Harry szemében, amikor ő elbaltázott valamit. Az átváltoztatástant pedig azért nem szerette, mert McGalagony tanította, aki láthatólag megvetette őt. A tanárnő nyilvánvalóan nem bocsátotta meg neki a “háromszáz pontos esetet”, és Dan gyanította, hogy soha nem is fogja. Minervának szokásává vált lekicsinylő pillantásokat vetni a fiúra, amikor nem sikerült átváltoztatnia egy tárgyat valami mássá.

- Nem értelek téged – mondta Norbert, akárhányszor Daniel elrontott egy bűbájt. – Miért nem képzeled el egyszerűen, hogy a bogarak gombokká változnak?

- Már próbáltam, jó? – csattant fel Dan. – Fogalmad sincs, hányszor képzeltem el, hogy a bogarak gombokká változnak, de a kis nyavalyások csak nem akarnak átalakulni! Már egyáltalán nem vagyok biztos ebben a képzelős dologban… talán nem is én robbantottam fel a cikeszt… én csak elképzeltem, és valaki más megátkozta és felrobbantotta. Puszta véletlen.

Barátja vállat vont. – Ha te mondod. De… nem érzel valami furcsa energiát mostanában?

Az ifjú Potter elhúzta a száját. – Hát épp ez az. Érzek. Érzem… csak nem tudom használni.

- Meg kellene kérdezned egy felnőtt varázslót – vágott közbe Gilda, aki kihallgatta beszélgetésüket.

- Kit? Az apámat? – horkant fel Dan, elképzelve, amint megkérdi apját: „Hé apu, minden fiúnak van ilyen titokzatos energiája, amellyel felrobbant dolgokat a puszta gondolat erejével, az első merevedése után?” Ez még gondolatban is hülyén hangzott.

- Nem. Lehet, hogy ő nem tudja a választ – rázta fejét Gilda. – Túl fiatal és nem annyira tapasztalt… kérdezd meg Dumbledore-t.

- Szó se lehet róla! – felelte Daniel. Nem mehet ezzel az igazgatóhoz: „Dumbledore professzor, képzelje el, egy hónapja volt az első merevedésem, és az olyan erővel ruházott fel, amellyel fel tudok robbantani dolgokat!” Hülyeség!

Tehát megtartotta magának a titkot, és próbált a közelgő jelmezbálra összpontosítani.




Mindenszentek előestéjének napján úgy tűnt, az egész kastély korán ébredt, és szinte bizsergett az izgalomtól és a várakozástól. Mint ahogy azt Dumbledore előre megmondta, hatalmas, varázslattal fűtött narancsszínű sátrat vertek fel a roxforti birtokon, amely háromszor akkora volt, mint a Nagyterem, és ezer személy befogadására volt képes. A diákok este nyolcig nem léphettek be, mert napközben egy csapat építész-varázsló dolgozott benne. A gyerekek csak találgatták, mik lehetnek a sátorból kiszűrődő furcsa hangok, de úgy vélték, hogy az építész-varázslók kicsit hangosan dekorálnak.

Mivel a halloween hétfőre esett, minden tanulónak órára kellett mennie, de ezeket az órákat nem vették komolyan. Még az olyan szigorú tanárok is, mint Piton, tudták, hogy nincs értelme tanítani aznap, a gyerekek úgysem figyelnének.

Danielnek végig kellett ülnie az unalmas mágiatörténet órát, és közben azt tárgyalták meg Norberttel és Gildával, kit hívtak meg a diákok és a tanárok.

- Én nem hívtam meg senkit… Meghívhattam volna a hármas-ikertestvéreimet, de még csak tíz évesek, így nem elég idősek, hogy eljöjjenek – mondta Dan. – Azon kívül sok barátom és rokonom úgyis itt lesz.

- Tényleg?

- Igen. Apa természetesen anyát hívta meg. Hermione néni Ron bácsit. Apa először Siriust akarta meghívni, de Lupin professzor már meghívta őt, így apa meghívhatta egy régi barátját, hogy is hívják… Dennis Creeveyt a feleségével, Miletával. Tudom, ez három, és fejenként csak kettő van megengedve, de apa szerint nem veszik olyan komolyan a dolgot. Amennyire tudom, ez a Mileta a híres Viktor Krum húga – magyarázta Dan. – Azt hallottam, az unokatesómhoz, Lancelothoz a szülei jönnek el, Kevinhez pedig az apái, Fred és George bácsi. A nagyszüleim nem lesznek itt, mert a tizenegy évnél fiatalabb unokákra vigyáznak. De Yvette unokanővérem nagynénje, Gabrielle itt lesz. Mi a helyzet a ti rokonaitokkal?

- Nos… - szólalt meg Gilda, amint Binns professzor Bűzös Benedek életét kezdte részletezni. – Apám meghívta anyut, persze… és az egyiptomi nagypapámat is. És te, Norbert?

- Én senkit sem hívtam meg – mondta az ifjabb Malfoy keserűen.

- Miért? Mi van a szüleiddel? És a bátyáddal? – vonta össze szemöldökét a lány.

- A szüleim külföldön vannak, valami hülye minisztériumi ügyben… a bátyámat meg sehova sem hívnám meg – felelt Norbert mogorván. – De ő úgyis itt lesz… írt nekem egy gúnyos levelet, mondván, hogy mivel én nem hívtam meg, megkérte Pitont, hogy hívja meg ő, és Piton boldogan eleget tett a kérésének…

- Miért utálod ennyire a bátyádat? – kérdezte Daniel.

- Mert ő sem kedvelt engem soha. Még akkor sem, amikor aranyos kisbaba voltam – grimaszolt Norbert. – Bántotta a csőrét, hogy a családi vagyont ketté kell osztani, csak mert megszülettem… sosem tartott az öccsének, így én sem tartom a bátyámnak őt. Pont.

- Hát akkor… mi a helyzet a jelmezeddel, Gilda? – váltott témát Dan, mialatt Binns azt magyarázta, hogy Bűzös Benedek miért nem fürdött soha.

- Nem mondom el előre! Majd meglátod! – mosolygott a lány.

Dan egész gyógynövénytanon azon igyekezett, hogy kiszedje belőle, milyen jelmezt fog viselni, de miután a lány teljesen elzárkózott, végül feladta.

- Az azért jó – mondta Norbert, amikor órákkal később a hálótermükben átöltöztek a bálra -, hogy ez nem olyan karácsonyi bál jellegű bál.

- Hogy érted ezt? – kérdezte Daniel, miközben felerősítette pazar szakállát az állára.

- Nem kellett partnert keresni – vigyorgott a barátja. – Képzeld csak el… kit kérnél fel? Liut? Vagy… Gildát?

- Jaj, hagyjál lógva, Norb! – nevetett Dan.

- Ha neked lennék, nem nevetnék ilyen könnyedén – jegyezte meg Norbert. – Még nem tudhatod, milyen kivágott ruhákat vesznek fel majd a lányok… Jó, hogy még nem vagyok „férfi”, de te barátocskám… minden öt percben szaladgálhatsz a féri mosdóba!

- Haha, nagyon vicces! – Daniel megigazította csúcsos varázsló süvegét a rábűvölt csillagokkal. – Csak, hogy tudd, az a probléma már megoldódott.

- Impotens lettél? – viccelődött barátja.

- Nem. De apa megtanított egy bűbájra, amellyel megoldhatom a… zavarba ejtő helyzeteket.

- Miféle bűbáj?

- Úgy hívják, „Deminuo”, és csak rá kell mutatni a pálcáddal a… szóval, tudod, hová. Apa azt mondta, nagyon hatásos. Ő egy csomó kellemetlen helyzetből megszabadult a segítségével.

- Tényleg meg tudtad tanulni a bűbájt? – vonta föl a szemöldökét Norbert.

- Mit gondolsz, miért jöttem olyan későn reggelizni minden nap a múlt héten? – vigyorgott Dan. – Gyakoroltam, és erre a legjobb idő a reggel… tudod, miért.

Norbert szája somolygásra húzódott. – Dannie… félelem nélkül kimondod Voldemort nevét, és más dolgokat állandóan „tudod-mi”-nek és „tudod-miért”-nek nevezel… ez kicsit furcsa, nem?

- Nem. – Dan a tükör elé lépett, hogy megvizsgálja önmagát Merlin-kosztümben. – Voldemort régen meghalt, a pokolban rohad, és nem árthat senkinek, viszont ha a szexet emlegeted, zavarba ejtő helyzetbe kerülhetsz. Oké. – Tükörképére mosolygott. – Partiképes vagyok.

- Én is – vigyorgott Norbert is a tükörbe, két hatalmas mű-vámpírfogát igazgatva, és hátrasimította a haját jókora adag fényes hajzselével. – Én vagyok minden idők legjobb Drakulája.




A hatalmas narancssárga sátor előtt ideiglenes szökőkút állt, és víz helyett lila és arany szikrák zuhogtak belőle. Daniel nagyon szépnek találta.

A bejáratnál a diákok számot kaptak, amelyet a jelmezükre kellett ragasztani, a számok alapján ugyanis könnyebben szavaznak majd a tanárok a jelmezekre.

Míg a számukra vártak, a fiúk találkoztak Gildával. A lány valami testhezálló mustárszínű ruhát viselt, a csuklóin és a bokáin mancs-szerű dolgokkal. Kék szemét szemkontúrral és szempillaspirállal hangsúlyozta, hogy mandulavágású legyen, mint a régi egyiptomiaké.

- Hm… mi akar ez lenni? - tűnődött Dan, a szakállát húzkodva.

- Még kézbe sem vetted a legendás lények gondozása könyvedet? – kérdezte a lány bosszankodva, hogy a fiúk nem ismerték fel a jelmezét.

- Miért, kellett volna? – morogta Norbert. – Még csak elsősök vagyunk.

- Szfinx vagyok, tökfejek! – csattant fel Gilda. – Ősi egyiptomi varázslény, oroszlántesttel és női fejjel! Nézzétek, farkam is van! – mutatott a fenekén fityegő vékony és hosszú valamire.

Dan küzdött az arcizmaival, hogy ne nevessen. És még attól tartott, hogy esetleg merevedése lesz Gilda jelmezétől? Röhej! Ez az öltözék annyira messze volt attól, amit szexinek neveznek, amennyire csak lehet.

- Tudod… én láttam szfinxeket mugli képeken – mondta Dan a lány furcsa jelmezére kacsingatva -, de azoknak a szfinxeknek mindig volt… hm… cicijük.

- Mi bajod van az én cicimmel? – sziszegte a lány.

- Úgy érted a cicik hiányával? – somolygott Norbert, és feltűzte a számot Drakula-köpenyére. - Semmi, te buta. Gyere be, mert megfázol.

Gilda mindkét fiúra lesújtó pillantást vetett, és betrappolt a sátorba.

Amint Dan a lány mögött belépett, az a benyomása támadt, hogy egy tündérmesébe sétált be, vagy legalább is a Disneyland varázsló változatába. Nemcsak hatalmas töklámpások úsztak a levegőben, hanem virágfüzérek is, melyeken nagy, fényes, piros gömbök világítottak. A sátor tetejét elvarázsolták, hogy véget nem érő tűzijáték villogjon rajta, míg időnként kis üstökösök vágtak át a sátor légterén, sikoltozásra késztetve a nőket, amikor majdnem összeütköztek velük. Persze az üstökösöket úgy bűvölték meg, hogy az ütközés előtti utolsó pillanatban irányt változtassanak. Tulajdonképpen csak a vendégek ijesztgetése volt a céljuk. Még a szokásos denevéreket is megbűvölték, hogy foszforeszkáljanak, vagy a szivárvány színeiben ragyogjanak.

Egy hatalmas táncparkett mellett sok kis asztalka is helyet kapott, ahová a vendégek leülhettek. Húsz hatalmas büféasztal kínálta a legkülönbözőbb ételeket és italokat, melyekből mindenki kedvére válogathatott. Úgy tűnt, a házimanók borzasztó sokat dolgoztak az ételek elkészítésével, de az igazgató nem várta el tőlük, hogy a'la carte főzzenek háromezer embernek. Egyszerűbb volt, hogy a vendégek kiszolgálják magukat az asztalok kínálatából.

Volt varázsló-rulett asztal, tekepálya (csalás-gátló bűbájjal felszerelve), volt egy bódé a tombola játékhoz, és egy a kockázáshoz. A sarokban egy kisebb sátor felirata azt hirdette: „Sybill szöglete – gyere, és fellebbentem a fátylat a jövődről”. Egy másik bódén a „Varázskeksz megmondja a jövődet” felirat állt.. Ezek nyilván nagy konkurensei lehettek egymásnak.

A sátor végében zeneszerszámokkal teli emelvény állt, az este sztárvendégeire, a MAJOM-ra várva, akik nyolckor érkeztek, és kedvenc számukat kezdték játszani: „Mi vagyunk a bajnokok, manó barátaim”.

- Hűha! – Daniel csak ennyit tudott mondani a díszítésre.

Ő és két barátja rögtön a különleges ételekkel rakott asztalokhoz mentek, tányért és villát fogtak, és tányérjukra halmoztak mindenféle különös kinézetű ételt, nem törődve azzal, hogy elronthatják a gyomrukat, ha válogatás nélkül mindent össze-vissza esznek. Daniel tányérján volt egy kevés csiliszósszal meglocsolt bolognai spagetti, egy szelet hagymaízű kenyér kék cukormázzal, néhány fura kínai húsgolyó, a poharába pedig töltött valami csodálatos illatú valamit, bár fogalma sem volt róla, mi az.

- Aha, a magyar gulyás! – Harry elismerően nézett Dan poharába, melybe Dan tévedésből töltötte a levest, láthatóan nem tudta, mi az. Harry elvett egy borsmentával töltött kiflit. – Gulyást én is ettem egyszer, negyedikes koromban a karácsonyi bálon. Tényleg finom.

- Apa… - Daniel tetőtől talpig végigmérte Harryt, aki legnagyobb megdöbbenésére farmert és pólót viselt. – Hol van a jelmezed?

- Nem látod? Mugli vagyok. – Harry rákacsintott, és elment megkeresni Ginnyt, aki Gabrielle Delacourral beszélgetett.




- Szóval te vezeted Fleur virágboltját, amíg ő külföldön van Bill-lel? – kérdezte Ginny a csinos fél-véla lányt.

- Igen, és natyon élveszem. Csak azt szehretném, ’a kicsit közelebb lenne a bank’oz…

Ginny éppen meg akarta kérdezni, miért akar Garielle közelebb lenni a bankhoz, amikor Draco Malfoy lépett oda hozzájuk.

- Jó estét, hölgyeim – hajolt meg egy kicsit.

- Jó estét, Draco – mosolygott rá hidegen Ginny.

- ’ello, Dhraco… hrég nem találkoztunk – motyogta Delacour kisasszony, vérvörösre pirulva.

- Régen? – vonta föl szemöldökét Malfoy. – Épp a múltkor láttam önt.

- Úgy éhrtem, hrégen volt, amikor utoljáhra beszélgettünk – felelte a lány, még mindig pirulva.

- Ó… - vigyorgott a férfi. – Úgy érti, amikor házassági ajánlatot tett nekem, tizenegy éve?

- Nem tettem ’ázassági ajánlatot! – csattant fel a lány.

- Nos, majdnem. Azt mondta, hozzám jönne.

- Nem ’ittem volna, ’ogy ilyen jó a memóhriája. – Gabrielle kihúzta magát, és igyekezett olyan gőgösen nézni, ahogy csak bírt. Már nem volt kipirulva, inkább úgy nézett ki, mint egy ijesztően szép és büszke véla. – Szehretném emlékeztetni, ’ogy so’a nem mondtam ilyen nevetséges dolgot.

- Nem, valószínűleg nem mondta – somolygott Draco. – De gondolta.

- Még nem is gondoltam ahrra, ’ogy ’ozzámenjek olyasvalaki’ez, mint ön! – felelte mérgesen a lány.

- Tényleg? – Draco úgy tett, mintha megsértődött volna. – Szóval nemet mondana, ha feleségül kérném.

- ’atáhrozottan.

- Oké. Akar hozzám jönni?

- Escuse moi? – pislogott Gabrielle, a vér az arcába futott. – Én…

- Haha! Sikerült átvernem! – nevetett Malfoy. – Elárulta magát! Még mindig hozzám akar jönni!

- Tényleg? És e’ez mit szól? – Gabrielle felemelte a kezét, és elegáns mozdulattal Draco fejére öntötte a pezsgőjét, aztán a kezébe nyomta a poharát, és elvonult.

- Megérdemelted – jegyezte meg Ginny kuncogva. – Még mindig olyan beképzelt vagy, mint amikor azt hitted, megkaphatsz engem.

- Majdnem megkaptalak – emlékeztette Draco Ginnyt, a pezsgőt törülgetve ezüstszőke fürtjeiről. – Ah, de utálom az ilyen ünnepségeket, a végén mindig tisztogatni kell magam… - Valóban, Harry és Ginny esküvőjén is hagymamártás és humbug ömlött rá.

- Nem kell emlékeztetni a mi kis megállapodásunkra - mondta a boszorkány. - Sosem felejtem el. Valószínűleg életem legrosszabb korszaka volt… szörnyű volt azt hinni, hogy Harry meghalt… - Megrázta a fejét, és megpróbálta kiverni belőle a rossz emlékeket, legalább a parti idejére. – De Istennek hála, életben van, én pedig megnyertem a fogadást… és azóta én vagyok a legboldogabb asszony a világon.

- Nos, akkor gratulálok – húzta el a száját Draco. – Biztosan nagyon boldog vagy a hat gyerekkel.

- Héttel… nos, majdnem – mosolygott az asszony, gyengéden megsimogatva hasát.

- Ó. Még egy. Gratula. Micsoda teljesítmény – fintorgott az ifjú varázsló. – Még mennyit terveztek?

- Nem terveztük – mondta Ginny. – Csak… így történt. És nagyon örülünk neki. Mi is Roxmortsba költözünk. Megvettük a Mézesfalást, és két hét múlva újra megnyitjuk. Harryvel már kiválasztottunk egy házat is a faluban…

- Tényleg? Melyiket? – kérdezte Draco, kortyolva egy kis vajsört.

- A Sanders házat – felelte Ginny hűvösen, mire a férfi kiköpte az italát.

- A Sanders házat? – kapott levegőért Draco. – Ezt nem mondod komolyan!

- Ó, de bizooooony – hallatszott egy hang a háta mögül, és mikor megfordult, Harryt látta ott állni szélesen vigyorogva. – Vágj hozzá jó képet, szomszéd.

Draco megnyúlt arccal sarkon fordult, és eltűnt a tömegben.

- Egész jól fogadta, nem? – mosolygott Harry, és magához vonta Ginnyt.




Daniel, Norbert és Gilda elhatározták, hogy vesznek pár jövendő mondó kekszet a Trelawney sátra melletti standnál. Útközben találkoztak Freddel és George-dzsal, akik persze most is az érdeklődés középpontjában álltak, és mindenkit a vicceikkel szórakoztattak. Kevin, mint Robin Hood is ott állt apáinak rajongói között, és lesújtó pillantást vetett Danre és barátaira, amint elhaladtak.

Percy a sarokban állt, és fia öltözékét igazgatta. Lancelot kissé ingerültnek tűnt apja fontoskodása miatt, de egy szóval sem panaszkodott. Mégis megkönnyebbült, amikor apja végre táncolni ment feleségével, Penelopéval.

- Hahó, Lance! Mi akar lenni ez a jelmez? – kiáltotta oda neki Dan.

- Lancelot vagyok, természetesen! – mondta unokatestvére önelégülten, és kihúzta magát, megpaskolva a kard-szerű holmit az oldalán. Jelmeze erősen hasonlított egy élénkvörös köpennyel borított, régi mugli páncélra. – Pontosabban Sir Lancelot.

- Atyavilág, neked aztán sok képzelőerőre lehetett szükséged ehhez – jegyezte meg Norbert gúnyosan.

- Fogd be, te koszos mardekáros! – csattant föl Lancelot, kirántotta kardját, és Norbertre fogta.

- Ahogy akarod – felelte az ifjabb Malfoy, majd pálcáját Lancelot kardjára szegezte, és elmormolta a bűbájtanon megismert hevítő varázslatot. Abban a pillanatban a kard vörösen kezdett izzani, és olyan forró lett, hogy Lancelot eldobta, és üvöltve masszírozta megégett tenyerét.

- Mi történik itt? – Viviane és Valentine – akik mindketten angyalnak öltöztek, fehér szárnyakkal, és a fejük fölé varázsolt csillogó glóriával – odafutottak a síró Lancelothoz.

- Ők csinálták! – a fiú a mardekárosokra mutatott. – Megégették a kezem!

- Daniel! – Valentine szeme összeszűkült, és arca hirtelen olyan kevéssé volt angyali, amennyire csak lehetséges. – Hogy merészelted?

- Nem ő volt, én csináltam – mondta Norbert. – Ne őt okoljátok mindenért.

- A te barátod. És mardekáros – felelte Viviane. – Ez épp elég ahhoz, hogy őt okoljuk. – Danielhez fordult. – Na ide figyelj, Dannike. Ha a jövőben bármikor is szegény Lancelot közelébe jössz…

- …akkor mi lesz? – vágott közbe Gilda. – Kidobjátok a mennyországból? – Láthatóan kiválóan szórakozott az ikrek öltözékén. – Komolyan… honnan vettétek ezt az ötletet, hogy pont angyalnak öltöztök? Az ördög-jelmez jobban illene hozzátok.

- Lehet, hogy ördögök vagyunk, de az angyal jelmezünk még mindig jobban néz ki, mint ez… ez… akármi legyen is ez a jelmez, ami rajtad van! – vetette oda Viviane. – Egyáltalán mi akar ez lenni?

- Szfinx – felelte Dan és Norbert kórusban.

- Gyerünk srácok, hagyjuk a kis angyalokat… talán legközelebb megvédik a hősies Sir Lancelotot – indítványozta Gilda.

A három barát megvásárolta a jövendő-mondó kekszet, és elkezdte kettétörni őket, amikor Lily Potter lépett oda hozzájuk, indiánnak öltözve, tollakkal a hajában és harci színekkel az arcán. – Szia, szép a szakállad, Dan. Alig ismertelek meg.

- Köszi, nővérkém. – A fiú előhúzott egy kis fehér pergament a kettétört kekszből, és elolvasta. – Hm… azt mondja, szerelmes leszek. Mit mond a tiéd, Gilda?

- Ugyanazt – felelte a lány. – Ostoba keksz.

- És a tied, Norbert? Azt ne mondd, hogy a tiéd szerint te is szerelmes leszel!

- Nem - rázta a fejét az ifjabb Malfoy. – Azt mondja, hogy szembeszállok az apámmal.

- Szegény Mr. Malfoy – mosolygott Lily. – Jut eszembe, nem láttátok Chris Woodot?

- Dehogynem – felelte Dan. – Cowboynak öltözött. Amikor utoljára láttam, épp Yvette-tel táncolt, aki úgy néz ki, mint egy rózsaszín pillangó. Ott vannak! Az az élénk rózsaszín dolog ott! El se lehet téveszteni!

Lily erőltetett mosollyal távozott.

- Szegényke. Totál bele van esve Chris Woodba – suttogta Dan Gildának.

- És mi van veled, te szegény? – suttogta vissza a lány. – Te meg totál bele vagy esve Liu Changba, nem?

- Honnan tudod? – pirult el a fiú.

- Ti fiúk azt hiszitek, mi lányok vakok vagyunk… pedig nem. Épp itt jön a kis hercegnőd…

Valóban Liu lépett oda hozzájuk, nyomában egy nagyon csinos nővel.

- Hello. Bemutathatom az édesanyámat? – mosolygott kedvesen Liu. Danielnek minden akaraterejére szüksége volt, hogy közömbösnek látsszon, amint megpillantotta a gésának öltözött kislányt. – Anya, ez Daniel Potter, a barátom.

- Hello, Daniel. – Az asszony, akiről Dan sejtette, hogy nyilván Cho lehet, Liuéhoz hasonló mosollyal kezet rázott vele. Dan most legalább már értette, miért esett bele az apja ebbe a nőbe: ugyanazért, amiért ő a lányába.

- Jó estét, Mrs. Chang.

- Csak Miss Chang – mosolygott Cho. – Szólíthatsz Chónak. Nos, vigyázz a lányomra, jó? – Ezzel elsétált.

- Hűha… a mamád nagyon csinos – jegyezte meg Dan. – Akárcsak te.

Liu kuncogott és elpirult, mire Gilda a szemét forgatta, és elvonult.

- Hé, hősszerelmes, megyek üdvözölni azt a tetű bátyámat… remélem, kettesben hagyhatlak titeket… - szólt Norbert, Danre kacsintva. – És ne feledd a Deminuót, Dan!

- Deminuo? – vonta föl szemöldökét Liu. – Az meg mi?

- Semmi – pirult el Dan. – Táncolunk?




Kilenc óra körül megérkezett Cornelius Caramel, hogy beszédet mondjon az esemény fontosságáról, de nem igazán figyelt rá senki.

Albus Dumbledore Mrs. Figg-gel volt elfoglalva, aki kora ellenére nagyon csinos volt ma este. Mindenki mulatságára az igazgató házimanónak öltözött, nagy denevér-szerű fülekkel. Öccse, Aberforth jeti jelmezt választott, bár McGalagonyon kívül nem sokan tudták, miért van annyira oda a jetikért. Minerva letette szokásos zöld talárját és kalapját, és ez alkalommal copfokat és vidám sárga ruhát viselt, amitől úgy nézett ki, mint egy elemi iskolás kislány (jó, jó, kislány néhány ránccal). Aberforth kimondottan elbűvölőnek találta, és Minervának csak ez számított. Úgy tűnt, megbocsátotta férjének, hogy nem beszélt régi házasságáról, de még mindig lopott pillantásokat vetett Julie Dumbledore-ra, és senki, még Aberforth sem tudta, mit gondol a kislányról. Ma este azonban nem tűnt fel, hogy McGalagony Julie-ra pillantgat, mert mindenki más is nagy érdeklődést mutatott a kis hugrabugos lány mesés aranygalleon jelmeze iránt.

Sirius nagyon jól érezte magát: Remusszal beszélgetett, aki ironikus módon teliholdnak öltözött, míg Neville varangy jelmezében lelkesen beszélgetett a szüleivel. A fiatalember még mindig nem tudott elégszer hálát adni a sorsnak, hogy visszakapta a szüleit, bár mindez már tizenhárom évvel azelőtt történt.

Mindenki kedvence a Quasimodónak, a Notre Dame-i toronyőrnek öltözött Gilderoy Lockhart volt. Harrynek a könnye csorgott a nevetéstől, amikor megpillantotta az „elbűvölő” Lockartot ilyen rémesen csúfnak maszkírozva. Még emlékezett, mit mondott Gilderoy arról az amerikai boszorkánymesterről, aki egyszer megmentett egy falut a vérfarkastól. „Semmi érzéke nem volt az öltözködéshez!” Most, hogy Quasimodóként látta Lockhartot, kedve lett volna ugyanazt mondani neki, de inkább letett róla.

Míg Ron táncolni vitte Ginnyt, Harry úgy döntött, kimegy szívni egy kis friss levegőt, ugyanis meglehetősen meleg volt a sátorban.

Odakint friss éjszakai légáramlás, a fák és harmatos fű illata üdvözölte, míg a sátrat betöltötte az egzotikus ételek és a hölgyek parfümjeinek tömény illata.

- Gyönyörű este, ugye? – csendült meg egy hang a varázsszökőkút irányából.

- Igen, Cho, gyönyörű – sóhajtotta Harry. Senkivel sem akart kevésbé beszélgetni pillanatnyilag, mint vele.

- Gyere, ülj le ide mellém – veregette meg a nő a kút peremét. Harry leült, de nem túl közel hozzá. – Szándékosan távol tartod maga tőlem – jegyezte meg a nő, ajakbiggyesztve.

- Dehogy – mondta a fiatal varázsló. – Láttam, hogy megnyitottad a McRice-t Roxmortsban. Jól megy?

- Nagyon jól, köszönöm – felelte Cho. – De te szándékosan váltasz témát. Még mindig dühös vagy rám, mert elmondtam, hogy szerettelek, ugye?

- Nem, dehogy – ránézett a nőre. – Na jó, egy kicsit.

- Igazán sajnálom, Harry – sóhajtotta a boszorkány. – Ha tudtam volna, hogy megbántalak az igazsággal, akkor nem tártam volna fel előtted.

- Rendben van, Cho… én csak… meglepődtem, hogy valóban szerettél.

- Igen, szerettelek – bólintott szomorúan az asszony. – De mégis elhagytalak… ezt sosem bocsátom meg magamnak. Miután elmentem, téged kerestelek minden férfiban… a szemedet kerestem, a hajad… a lelked és kedvességedet… és egyszer azt hittem, megtaláltam. – Egy tárcát húzott elő a zsebéből, és megmutatott Harrynek egy képet. A fotón egy férfi volt, aki kicsit hasonlított Harryre. Neki is zöld szeme és fekete haja volt… akár Harry fivére is lehetett volna.

- Ki ez a fickó? – kérdezte Harry.

- Liu apja – felelte Cho szomorú mosollyal. – Nézd… téged kerestelek minden férfiban, és egyszer azt hittem, megtaláltalak téged benne… és odaadtam magam neki. Szegény Ross, nem értette, miért hagytam el olyan hirtelen… Liunak azt mondtam, az apja hagyott el minket… Könnyebb volt így… nem akartam, hogy azt higgye, romlott nő vagyok, aki csak játszik a férfiakkal, akiket nem is szeret… Tényleg nem szerettem Rosst. Egy darabig próbáltam meggyőzni magam, hogy igen… de hiába. Egy nap rájöttem, hogy egyáltalán nem olyan, mint te. Senki más nem lehet olyan, mint te. – Felemelte a tekintetét, hogy egyenesen Harry szemébe nézhessen.

- Ne… ne nézz így rám, Cho, kérlek – lehelte a férfi.

- De nem tudok másképp nézni. Hát nem érted, Harry? – Chónak kimondottan könyörgő volt a hangja.

- Bárcsak ne érteném! – ugrott fel dühösen Harry, felriasztva két valakit a közeli bokorban: a fiát és Liut. A két gyerek a fűben landolt, Liu Dan ölében. – Megkérdezhetem, mit műveltek ti itt? Hallgatóztok?

- Neeeem, apa... – pirult el Dan. Pirulása még a félhomályban is jól látható volt, mivel már nem viselte a szakállát. Megpróbálta letörölni a száját, de nem tudta elég gyorsan eltüntetni a rúzsfoltokat.

- Szóval így vigyázol te a lányomra? – Cho pajkosan rávigyorgott a fiúra. – Időnként a körmére nézhetnél a fiadnak, Harry. Nos, akkor én most visszamegyek. Nem akarok lemaradni a díjkiosztásról.

- Én is jövök, anyu! – kiáltott utána Liu, és eltűnt a sátorban.

- Szóval. – Harry karba tette a kezét, és Danielre nézett, aki szakállának visszahelyezésével volt elfoglalva. – Úgy néz ki, remekül kijöttök Chang kisasszonnyal.

- Nem, apa, csak öö… nem igazán kedvel engem, csak ki akarta próbálni, milyen a csókolózás, és én kéznél voltam, és…

- Aha… így felajánlottad, hogy segítesz a hölgynek. Milyen lovagias tőled, Daniel. – Harry hangja gúnyosan csengett. – Csak hadd kérjek valamit, fiam: ne tegyél engem túl hamar nagyapává, jó?

- De… még csak tizenkettő vagyok, apa! Hogy gondolod…? – Dan felnézett Harryre, és látta, hogy az vigyorog. – Csak viccelsz, ugye!?!

- Hát persze, hogy viccelek – mosolygott Harry. – Mindazonáltal, a kockázat megvan, úgy értem… képes lennél rá… és Liu is koraérettnek tűnik. Ígérd meg, hogy nem teszel semmi butaságot, fiam.

- Csak tizenkettő vagyok, apa. Tényleg, nem lennék képes ilyesmire. Tudod, hogy nem.

- Én ugyanezt gondoltam magamról… hogy nem lennék rá képes. Aztán jött Lily. Igaz, hogy akkor öt évvel idősebb voltam, mint te, mégis… amilyen az apa, olyan a fia. Szeretném, ha több eszed lenne, mint nekem volt.

- Nem kell aggódnod, apa. Harmadikban lesz szexuális felvilágosító óránk, és nem hiszem, hogy addig bármit csinálnék…

- Rendben, bízom benned, fiam. Talán okosabb leszel, mint az apád.




A száz pont nyertesét pontosan tíz órakor hirdették ki, de addig minden tanárnak le kellett adnia a szavazatát. Harry sok jelmezt látott, és igen sajnálatosnak találta, hogy a tanárok egymás jelmezére nem szavazhatnak, mert kedvence Sybill Trelawney hastáncos ruhája volt. Másrészt viszont nem szavazott volna Trelawneyra, akinek ostoba jóslatai miatt annyi zavaros álma volt. Harry még mindig nem tudta, miért jövendölte neki Sybill a tanévnyitó ünnepségen, hogy „megrázkódtatás, megrázkódtatás után, bánat, bánat után…” fogja érni. Eddig semmi igazán rossz nem történt vele, kivéve talán azt, hogy Dan a Mardekárba került. Ostoba vén varjú! - gondolta Harry a jóslástan tanárnőre nézve, aki vitathatatlanul a legmókásabban nézett ki a tantestületből: legalább hatvan éves volt, mégis szűk rózsaszín ruhát viselt, amely a köldökét szabadon hagyta, az arcára pedig fátylat erősített, mint az arab nők. Megérdemelte volna a legjobb jelmez díját… vagy talán inkább a legnevetségesebbét? Harry nem tudta eldönteni.

Trelawney megpróbálta magához csalogatni őt egy kis tenyérjóslásra, de ő udvariasan elutasította, mondván, hogy éppen észrevette Oliver Woodot, és sürgős megbeszélni valója van vele kviddics ügyben. Bár nem engedte, hogy Sybill jósoljon neki, vett egy jövendőmondó kekszet, a következő felirattal: Elveszítesz valami fontosat ma este. Gyorsan a zsebébe nyúlt, és megkönnyebbült, hogy a tárcája a helyén van. Mi mást veszíthet el?

Épp vett magának egy pohár pezsgőt, amikor hallotta, hogy egy ismerős hang a nevén szólítja.

- Szia, Dennis! – üdvözölte régi barátját, és letéve pezsgőjét, kezet rázott vele. – Mileta, örülök, hogy látlak.

Dennis Creevey felesége kicsit elpirult. Egyszer, régen, fülig szerelmes volt Harrybe, még ágyba is akarta csábítani, de nem sok sikerrel. - Én is örülök, hogy látlak. Semmit sem változtál, mióta nem találkoztunk, Harry.

- Semmit? Azt nem hiszem – mosolygott Harry. – Például felszedtem három kilót. És tegnap tizenhárom ősz hajszálat számoltam meg!

- Ó, te szegény, ilyen gyorsan öregszel! – nevetett a nő. – Tényleg, jól nézel ki. Kíváncsi voltam, mennyit változtál tizenegy év alatt, de semmit sem… simán mondhatnád, hogy huszonöt éves vagy…

- Mondd meg a feleségednek, hogy ne próbálja megint elcsavarni a fejem! – vigyorgott Harry Dennisre.

- Ó, most már nem is próbálnám – mosolygott Mileta, és belesimult férje ölelésébe. - Itt van nekem Dennis, és el nem cserélném senkiért!

- Jó látni, hogy ilyen boldogok vagytok – mondta Harry. – Hogy van a család? A jó öreg Viktor? Megnősült már?

- Nem – rázta fejét Mileta. – Még mindig reménytelenül szerelmes a sógornődbe.

- Ó, de kár. És Colin?

- Ő jól van, edzőként dolgozik egy ír kviddics csapatnál – felelte Dennis. – Ó, hadd mutassak egy fényképet.

- Ő a… - Harry egy vidáman kacarászó kislányt látott a varázsfotón. – Ő a kislányotok?

- Igen – válaszolta Mileta büszkén. – Edelweiss a neve (a fordító megjegyzése: az Edelweiss angolul havasigyopárt jelent).

- Ahhhh. Micsoda tökéletes névválasztás – mosolygott Harry. – Az a havasigyopár hozott össze kettőtöket, mi?

- Nos, valahogy úgy – válaszolt az ifjú anya. – Dennis megmentett a jetitől az első próbán, és aztán lassan rájöttem, hogy ő a nekem való. Habár egy kicsit túl lassan – tette hozzá szégyenlős vigyorral. – Remélem, már nem vagy rám mérges, hogy megpróbáltalak elcsábítani akkoriban.

- Ó, nem! – nevetett Harry, majd felemelte a poharát, és egy kortyra kiitta. – Persze, hogy nem… - Tekintete a sátor bejáratára esett. Gyorsan levette a szemüvegét, megdörgölte a szemét, és visszatette. Ez a túl sok pezsgőtől van… biztosan… csak az lehet - gondolta, az ajtóban álló alakokat nézve: egy nagyon kövéret és egy nagyon soványt látott, egy férfit és egy nőt. Azt a két embert, akikre sosem számított volna, hogy valaha is látja majd őket a Roxfortban…

 

 

* FÓRUM *

 

 

FELHÍVÁS
azaz fanficküldés

 

 

 
KRITIKÁK
 
Ginny Fanfiction
 

A ficek címének színeihez:

Harry és Ginny vörös
Draco és Ginny zöld
Tom és Ginny fekete
Egyéb szereplő és Ginny; vagy pedig a mű írója még nem árulta el, hogy mi lesz a vége. :P kék

 
Nem Ginnys írásaink
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!