The Hungarian Ginny Weasley Site
Menü
 

 

 

" – Nagyon csinos az a lány – jegyezte meg Krum, kizökkentve töprengéséből Harryt. Ginnyre mutatott, aki épp akkor csatlakozott Lunához. – Ő is rokonod? 

– Igen – vágta rá fellobbanó ingerültséggel Harry. – És van barátja. Féltékeny típus. Nagydarab. Nem érdemes bosszantani."

(HP és a Halál Ereklyéi, 130. oldal)

 

 

 
Ginny Weasley
 
Társalgó

 
Nézegetnivalók
 
Design

 



 

A fejlécet és a hátteret Casia készítette.

Ez volt az oldal történetének 3. designja. És a legelső, ami kizárólagosan nekünk készült. :)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók :)
Indulás: 2005-02-20
 

 

 

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
A Te házad
 
Linkek

 

 

Kedvenc oldalaink:

@ @ @ @ @ @ @

@ @ @ @ @ @ @

 

 

A linkek folyamatosan bővülnek. Ha ismersz oldalt, aminek itt a helye, ne habozz és írj IDE vagy e-mailt a drgfanfic@yahoo.com -ra.
Köszönjük!

 

 
Mi a Patrónusod?
 
AgiVega: A legnagyobb ellenség
AgiVega: A legnagyobb ellenség : Tizenhetedik fejezet Egy születésnap, egy esküvő és egy temetés

Tizenhetedik fejezet Egy születésnap, egy esküvő és egy temetés



- Hát persze, hogy szereti magát… mint… mint mindenki mást – dadogta a lelkész, akin látszott, hogy ahhoz még nem eléggé józan, hogy felfogja, mi is történt valójában.

- Szeret, mi? – csattant fel Harry. – Akkor miért hagyta, hogy ez megtörténjen? Maga azt mondta, hogy Istennek mindenre megvan az indoka… hát akkor mondja meg, vajon mi volt az indoka erre? – Ezzel a piszkos toll-labdát, amely valaha Hedvig volt, meglengette Diggle lelkész orra előtt. – És erre? – kiáltotta, a háza maradványaira mutatva. – Mit követtem el, hogy így kelljen bűnhődnöm? – ordította fel Harry a januári égboltra. Épp elmúlt éjfél, és beköszöntött a 2012-es év. Ezúttal azonban nem tűzijáték jelent meg az égen, hanem csak a füst, amely továbbra is állhatatosan gomolygott felfelé a Potter házból, eltakarva a csillagokat is. Senki sem ujjongott, senki sem lőtte ki a pezsgősüvegekből a dugót… a vidámság hangjai helyett csak zokogást, szipogást és sóhajtozást lehetett hallani.

- Harry, nyugodj meg, kérlek! – szólt Sirius, és átölelte Harry vállát, de keresztfia ellökte magától Sirius kezét, mintha nem tudná elviselni mások érintését.

- Hogy is nyugodhatnék meg? A házam leégett! A baglyom elpusztult! A lányom majdnem meghalt! – válaszolta Harry, és a tekintete a remegő Dinkyre vándorolt. – Miért nem oltottátok el a tüzet még az elején? A házimanóknak van varázsereje, nem?

- Nos, Harry uram… - szólt Dobby a barátnője helyett -, az úgy van, hogy amikor egy házimanó szerelmes, a varázsereje egy részét elveszti… Dobby és Dinky nem tudta volna eloltani a tüzet.

- Akkor meg… miért nem jöttetek előbb a kocsmába? Az a tűz már jó ideje tombolhatott, mielőtt Dobby odajött, hogy figyelmeztessen! – kiabálta Harry vádló hangon.

- Harry uram… Dobby szörnyen szégyelli… de Dobby és Dinky túl elfoglalt volt, hogy hamarább észrevegye a tüzet… - A manó lehajtotta a fejét, és barnás arcbőre vörösre gyúlt szégyenében.

- Szóval ti ketten… dugtatok, amíg a tűz elharapódzott a házamban? – kapott levegőért Harry, és most már nem a zokogástól, hanem a dühtől remegett.

- Uram, a bocsánatodért esedezünk… - mondta sipító hangon Dinky.

- Soha többé ne kerülj a szemem elé! – üvöltötte Harry. – Ki vagy rúgva! Menj, és kefélj Dobbyval másutt!

- Harry… - Ginny könnyes arccal odalépett a férjéhez, de a férfi elhúzódott tőle.

- Hagyj békén! – sziszegte. – El kell temetnem a baglyomat.

A tömeg szétvált, hogy utat engedjen neki, és csendben figyelte, ahogy az ifjú varázsló leteszi a bagoly tetemét a hóra, az alatt a tölgyfa alatt, amelyen Hedvig mindig olyan szívesen üldögélt.

Harry a földre mutatott a pálcájával, és egy kisebb lyukat varázsolt a talajba. Ezután térdre ereszkedett, levette a régi griffendéles sálját, és belecsavarta a baglyot, majd olyan ünnepélyesen helyezte a mélyedésbe a kicsiny testet, mintha legalábbis egy királyt temetne, nem pedig egy egyszerű állatot. Ezután betakarta a mélyedést földdel, és a közeli sziklakertből egy nagyobb követ lebegtetett a sírra, majd a pálcája utolsó suhintásával rávarázsolta a kőre a „Hedvig” feliratot.

- Nyugodj békében, kedves barátnőm – suttogta Harry, és egy újabb könnycsepp szaladt le kormos arcán. – Sosem feledlek… és megbosszulom a halálodat, esküszöm. – Azzal felállt, és elindult a többiek felé. – Gyere, Ginny, gyertek, gyerekek, menjünk Mrs. Figg panziójába! Nincs már saját otthonunk.




Január másodikán Gabrielle Delacour éppen reggelizett, amikor megszólalt a csengő. Kinyitotta a ház ajtaját, és Dracót pillantotta meg a kertkapuban. Aktiválta a kapu-nyitó varázst, és beengedte a látogatót.

- Jó reggelt, Delacour kisasszony.

- Jó rheggelt, Malfoy úhr – válaszolt a lány. – Minek köszön’etem a megtiszteltetést, ’ogy meglátogat?

- Nem olvasta még a mai újságot? – kérdezte a szőke férfi.

- Nem. Kellett volna?

Draco a nő kezébe nyomta a Reggeli Prófétát. – Rhea Vitrol megint roppant jól informált volt. A nyavalyás nagynénjére üt.

Az újság címlapján két színes fotó volt látható, amelyből az egyik a kormos Potter házat, a másik – Gabrielle nagy meglepetésére – Draco házát ábrázolta.

A szalagcím így szólt:

ÖSSZEKEVERT HÁZAK – KOBOLDOK BOSSZÚJA?


Az új év első napja minden bizonnyal tragikus emlék marad Harry Potter számára. Míg ő és a családja a Három Seprűben rendezett szilveszteri partin vett részt, leégett a háza. Mi okozhatta a tüzet? – kérdezhetnénk. A választ pedig Mr. Draco Malfoynál és bankjánál, a Malfoy&Malfoy-nál kereshetjük.

Bizonyára azon tűnődnek, hogy miféle kapcsolat lehet a Mr. Potter házát elemésztő tűz és Mr. Malfoy bankja között. Nos, vessenek csak egy pillantást az alábbi két fotóra! A Potter ház, még leégett állapotában is feltűnően hasonlít Malfoy bankár otthonára. Mintha csak ikrek lennének… hát nem érdekes?

Ahogy azt mindnyájan tudjuk, a Gringotts bank pénzügyi krízishelyzetben van azóta, hogy Malfoy úr megnyitotta roxmortsi bankját: számos kobold vesztette el biztos állását, és kényszerült munkanélküli segélyre, miközben átkozták a napot, amikor Draco Malfoy megszületett.

A Reggeli Próféta információi szerint Malfoy urat már hónapok óta zaklatják a koboldok. A szilveszteri partin koboldok is jelen voltak a Három Seprűben, de röviddel azelőtt eltűntek, hogy a Potter ház kigyulladt. Lehetséges, hogy ez csak véletlen egybeesés? Én személy szerint kétlem.

Rémszem Mordon, a Varázsbűnüldözési Főosztály feje, egy interjú során elmondta, hogy alaposan átkutatták a Potter ház maradványait, valamint az épület közvetlen környezetét, és bizonyítékot találtak a kobold-támadásra: az egyik földszinti ablakot betörték, és a helyszínelők egy Kobold Tűzköpőre akadtak. (Azok kedvéért, akik már elfelejtették, hogy mit tanultak Binns professzor mágiatörténet óráin: a Kobold Tűzköpő egy vízköpő-fej formájú bomba, melyet ha aktiválnak, széthasad, és egy mindent lángra lobbantó anyag árad ki a belsejéből. A koboldok előszeretettel alkalmazták ezt a fegyvert a koboldlázadások idején).

Olybá tűnik, hogy a Három Seprűben látott koboldok gyújtották fel Potter úr házát, mivel összetévesztették a bankáréval.

Malfoy úr, a koboldok támadásának valódi célpontja, szintén a kocsmában szórakozott, mely megnehezíti számunkra, hogy levonjuk a konklúziót. A koboldok minden bizonnyal látták Mr. Malfoyt a kocsmában – akkor hát miért akkor gyújtották fel a házát, amikor nem tartózkodott otthon, hogy bennéghessen? Vagy talán csak fenyegetésnek szánták az akciót? Egy üzenetnek, amelyet így fogalmazhatnánk meg: „zárd be a bankodat, vagy legközelebb te is megsülsz”? Ezzel kapcsolatban csak találgathatunk.

Egy meglehetősen pikáns adalék, hogy a házimanók, akiknek Potterék legkisebb gyermekére kellett volna felügyelniük, vadul szeretkeztek, amikor a tűz kiütött, így csak későn fedezték fel a veszélyt. Amikor észrevették, a lángok már a padlótól a mennyezetig terjedtek, elvágva az utat Potterék gyermekéhez. A két manó sietősen kieresztette a háziállatokat (hat baglyot, egy hollót és egy majmot), majd az egyikük odasietett a kocsmába, hogy értesítse a ház tulajdonosait. Mire a Kis Túlélő, a családja és a barátaik a házhoz értek, már az egész épület lángokban állt. A szemtanúk szerint azonban Potter, a keresztapja, Sirius Black, a barátjuk Neville Longbottom, valamint a szomszédjuk, Draco Malfoy berohantak az épületbe, hogy megmentsék a kislányt. A gyermeket azonban Mr. Potter hősies baglya mentette meg. A bagoly, mely a Hedvig névre hallgatott, egészen az ablakpárkányig emelte a kislányt, de mire a gyermek kinyitotta az ablakot, a bagoly elpusztult a kimerültségtől. Állítólag nagyon öreg jószág volt. A szemtanúk beszámoltak Potter úr viselkedéséről a tragédia után:

Doris Crockford: „Úgy látszott, hogy Harry Potter megőrült. Még sosem láttam ilyennek… mintha nem is önmaga lett volna. Először Diggle lelkésszel ordibált, bizonygatva, hogy Isten utálja őt, majd (továbbra is kiabálva) kirúgta a házimanóját, végül, amikor megnyugodott egy kissé, eltemette a baglyát a kertjében. Ijesztő látvány volt az a fiatalember: először, mint egy közveszélyes, majd pedig mint egy csendes őrült… a frászt hozta rám!”

Trelawney professzor (aki később érkezett a Potter ház romjaihoz): „Én ezt láttam! Már hónapokkal előbb láttam! Meg is mondtam Harry Potternek, hogy tartsa nyitva a szemét, de csak nem akar rám figyelni! Mindig csak azt hajtogatja, hogy a jóslástan ostobaság és megbízhatatlan, és látja, hová juttatta őt a makacssága? Mától fogva talán hallgat majd rám, és helyesen teszi, mert az őt érő tragédia-sorozatnak még koránt sincs vége!”

Csak reménykedhetünk benne, hogy Sybill Trelawneynak nincs igaza, és Mr. Potter a családjával együtt hamarosan kiheveri a tragédiát, és hogy a koboldokat hamarosan kézre kerítik. „Minden erőnkkel dolgozunk az ügyön” – állította Rémszem Mordon. „Amíg pedig nem kapjuk el a tetteseket, csak két tanácsot adhatok, az egyiket Potter úrnak: emlékezzen rá, hogy az élet megy tovább, a másikat pedig Malfoy úrnak: lankadatlan éberség!”

Köszönjük, Mordon úr.


Gabrielle felnézett az újságból. – Szóval maga volt a célpont? Nem ‘Arry?’

- Nem, nem Potter. Miért is akarnának a koboldok a csodálatos Mr. Potternek ártani? – mondta gúnyosan Draco. – Ha valaki ártani akar neki, hát talán Trelawney…” – tette hozzá egy vigyorral. – Lehet, hogy ő gyújtotta fel a házát, hogy bebizonyítsa: helyes volt a jóslata.

- De Dhraco! – legyintett a lány. – Ne legyen ostoba!

- Csak vicceltem, oké? Egyébként meg épp most kaptam egy baglyot a Gringotts vezérigazgatójától. Beszélni akar velem.

- Igen? És mihről?

- Világos, nem? Megpróbál majd meggyőzni engem, hogy a korábbi alkalmazottainak semmi köze a támadáshoz, és hogy szükségtelen a Vizengamothoz fordulnom és beperelni a koboldokat. Én természetesen úgysem fogok hinni neki, bármit mond is. Azt hiszem, még az is lehetséges, hogy ezt a kis találkozót arra próbálja majd felhasználni, hogy megszabaduljon tőlem… Külön megkért, hogy senkinek se említsem, hogy találkozni fogok vele… nyilván azért, hogy senki se gyanakodjon rá, ha rejtélyes módon eltűnök, és hetekkel később egy szennyvízcsatornában akadnak rá a holttestemre.

- Jaj, Dhraco… ne is mondjon ilyeneket! – ráncolta a szemöldökét a lány, azon tűnődve, hogy Malfoy miért mondja el neki ezeket a dolgokat, ha másnak nem szólt róluk.

- Miért ne? Nem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget sem – válaszolt félvállról Draco, mintha az élete nem érne többet, mint egy üres vajsörös üveg. – És épp ezért jöttem el magához.

- Ezt ’ogy éhrti?

- Talán már hallott az én nagyon gazdag, és hála az égnek jobb létre szenderült bácsikámról, Jean-Luc Malfoyról, aki a végrendeletében apámra és rám hagyta a vagyonát – mondta Draco helyet foglalva. – Az volt az utolsó kívánsága, hogy egy bankot nyissunk a pénzén, méghozzá olyan bankot, amelyet csak egy Malfoy vezethet. Jean-Luc bácsi egész életében arról álmodozott, hogy bankár lesz, de nem értett a pénzhez, így nem mert belevágni egy ilyen jellegű vállalkozásba. Azt akarta azonban, hogy apám és én váltsuk valóra az álmát. Ezt annyira komolyan gondolta, hogy a végrendeletében megfenyegetett minket: ha nem nyitunk bankot az örökségünkön, akkor az egész pénz a varázsló-árváknak megy. Mielőtt elszegényedtünk, apám rengeteg adományban részesítette az árvaházakat, így a frissen örökölt pénzt meg akarta tartani. Tudja, mi Malfoyok nagyon tiszteljük a rokonainkat, még akkor is, ha nem kedveljük őket. Így aztán, tiszteletben tartva a bácsikám óhaját, és nem akarván elveszíteni az örökséget, megnyitottuk a bankot… és most mindez veszélybe került. Apám még hónapokig nem fog visszatérni Angliába, az öcsém pedig még túl fiatal ahhoz, hogy egy bankot igazgasson, ha velem valami történik… és ezek a koboldok majd gondoskodnak róla, hogy igenis történjen velem valami.

- Dhraco, kéhrem, ne mondjon ilyeneket…

- De muszáj. Minden lehetőségre fel kell készülnöm… és ezért is jöttem el magához.

- ’Ogy’ogy? – pislogott Gabrielle.

- Segítenie kell. Azt mondta, megtanulta, hogy vezessen egy bankot. Ha én meghalok, magának kell igazgatnia a Malfoy&Malfoy-t, amíg apám haza nem tér.

- Nekem? De ’át… de ’át aszt mondta, ’ogy sak egy Malfoy vezet’eti a bankot…

- Igen, ezt mondtam – bólintott Draco.

- Váhrjon egy pillanatot! Csak nem akahr…?

- De igen. Elveszem feleségül.

- Escuse moi? – kapott levegőért Gabrielle.

Draco vállat vont. – Évekkel ezelőtt maga akart hozzám jönni… És csak egy rövid időről lenne szó. A koboldok nem is fogják megtudni, szóval a maga élete nem kerül veszélybe: a koboldok csak a Malfoyokat akarják megölni. Egyébként ma reggel egy tűztaszító és robbanás-gátló bűbájt szórtam a bankra, szóval ott nem bánthatják. Ugyanilyen varázslatot bocsáthatok mindkettőnk házára is.

- De jó nekem! – válaszolt a lány gúnyosan.

- Nem akar segíteni, ugye?

- De nem ám!

- Gabie… - Draco hangja esdeklőre váltott. - Nem magam miatt kérem… hanem az anyámért, apámért és az öcsémért. Minden pénzünk abban a bankban fekszik. Ha a halálom miatt csődbe megy, a szüleimnek és Norbertnek egy knútja sem marad.

- Hm… aszt ’ittem, nem is szereti az öccsét – mondta morcosan Gabrielle.

- Ez igaz is: nem szeretem. De kötelességem biztonságot és jólétet biztosítani a számára. Ez az első a Malfoyok 66 szabálya közül: Tiszteld rokonaidat, és teljesítsd velük szembeni kötelezettségeidet, bármibe kerül is.

A lány egy ideig gondolkodott, mintha a prókat és a kontrákat mérlegelné. Sok kontra létezett (egyes számú: Draco beképzelt. Kettesszámú: Draco beképzelt! Hármas számú: Draco beképzelt…), de prónak ott volt a lehetőség, hogy segíthet egy ártatlan gyermek jövőjének biztosításában.

- Rhendben van – válaszolt a lány. – Nem ismehrem ugyan a szüleit, de a testvéhre natyon kedves kisfiúnak látszott. Éhrte teszem. Nem magáér’.

Az ifjú varázsló bólintott.

- És most mondja el, ’ogyan is gondolta eszt az egészet? – tudakolta a fél-véla. – Úty éhrtem… ’ogy tudok úty ’ozzámenni magá’oz, ’ogy senki se tudja meg?

- Hallott már a troth nevű ősi, skót szertartásról?

- Nem – rázta a fejét Gabrielle.

- A következőről van szó: a férfi és a nő tanúk nélkül kijelenti, hogy összeházasodnak. A férfi gyűrűt ad a nőnek, és megköttetett a házasság. Ez a gyűrű – húzta le ezüst gyűrűjét az ujjáról Draco – évszázadok óta a családom tulajdonában volt. Mindig a legidősebb fiú kapja meg a tizenhetedik születésnapján, és adja oda a menyasszonyának, amikor összeházasodnak. A legidősebb fiú felesége viseli a gyűrűt addig, amíg az ő legidősebb fiuk tizenhét éves nem lesz, és ekkor továbbadja a fiúnak. Szóval, ha velem valami történik, ez a gyűrű a bizonyíték, hogy maga a feleségem. A házasság csak egy évig tart, és ha az egy év letelik, automatikusan érvényét veszíti. A férj és a feleség természetesen úgy is dönthet, hogy ezután a szokásos módon is összeházasodnak, de ez ránk nem vonatkozik. Egy év, Gabrielle, semmi elköteleződés, semmi felesleges ceremónia… okos kis szertartás, mi? A muglik már vagy százötven éve nem gyakorolják, de a varázslók még nem törölték el.

- De maga aszt mondta, ’ogy ez egy skót szokás. Maga talán skót?

- Nem, én tősgyökeres angol vagyok… egy pici francia vérrel – mosolygott Draco. – Viszont Skóciában vagyunk, úgyhogy az esküvő érvényes lesz.

- Rhendben. Egy év… és nem alszunk együtt, Malfoy.

- Azt hittem, szívesebben szólítasz Dracónak… és tegezz, ha már egyszer összeházasodunk – vigyorgott a férfi. – Ami pedig az együttalvást illeti… ígérem, hogy egy ujjal sem érek hozzád, amíg te nem akarod.

- Hah, álmodozz sak, Malfoy! – válaszolt a lány. – És most essünk túl rhajta, jó? ‘Ázasodjunk össze, mer’ a koboldok már váhrnak!




- Miért akartál látni, Albus? – kérdezte Hermione, helyet foglalva Dumbledore asztalával szemben.

- Harry állapotáról szeretnék érdeklődni – válaszolta az idős varázsló, aki kissé sápadtabbnak tűnt, mint egyébként. Bizonyára a Potter házat ért tűzeset híre sokkolta ennyire. A főnixe, Fawkes az ölében ült, és hatalmas fekete szeme szomorúságot sugárzott.

- Nos… ma bejön tanítani, az biztos… - mondta Hermione, de látván az igazgató tekintetét, megértette, hogy az öreg nem arra kíváncsi, hogy Harry jön-e tanítani. – Teljesen le van törve, Albus. Ginny vetélése épp elég nehéz volt a számára, de akkor még erősnek mutatta magát, hogy lelket öntsön Ginnybe. A szíve mélyén azonban már akkor is nagyon szenvedett… és most ez a tűzeset… a legkisebb gyermeke majdnem meghalt, és csak Hedvig élete árán sikerült megmenekülnie. Így aztán Harry minden fájdalma Hedvigre összpontosul, aki nemcsak egy háziállat volt számára, hanem igaz barát is. Ő volt az első születésnapi ajándék, amit életben kapott. Hagrid adta neki… A halála szörnyen megrázta Harryt, még úgy is, hogy tudta, a bagoly előbb-utóbb úgyis elpusztult volna végelgyengülésben. Szerintem Harry fele ennyire sem lenne összetörve, ha Hedvig természetes úton, békében pusztult volna el – sóhajtott Hermione. – De így egyszerűen nem tudja elfogadni, hogy Hedvig a tűzben vesztette életét… Ha nem lett volna a tűz, szegényke még elélhetett volna egy-két évet… És mindemellett Harry még az otthonát is elveszítette.

- Én úgy hallottam, hogy a ház nem dőlt össze – mondta Albus, Fawkes hátát simogatva. – Néhány hetes munkával visszaállítható eredeti állapotába, nemde?

- Valószínűleg – vont vállat Hermione. – De az már akkor sem lesz ugyanaz. Ez a ház mindig arra fogja emlékeztetni Harryt, hogy a kislánya majdnem bennégett, és a baglya ott pusztult el. Ó, Albus, miért ilyen igazságtalan az élet Harryvel? – fakadt ki a nő. – Már többet szenvedett, mint mi mindnyájan együttvéve, és úgy látszik, sosem érnek véget a szenvedései! Miért? Egyszerűen képtelen vagyok elnézni, hogy egy csapat ostoba kobold miatt idegroncs legyen Harryből!

Az igazgató a fejét rázta. – Szerintem nem a koboldok tették.

- Nem? – ráncolta a szemöldökét Hermione. – Miből gondolod, hogy nem ők tették? A Reggeli Próféta cikke szerint egy ősi koboldfegyver okozta a tüzet.

- Kedves Hermione – mosolygott jóindulatúan Albus –, azt hittem, jó voltál mágiatörténetből.

- Az is voltam – válaszolt a boszorkány.

- Akkor kérlek, mondd meg, mit tanultál a koboldok képességeiről?

- Nos… - Hermione az ajkába harapott, próbálva visszaemlékezni a sok-sok évvel ezelőtt elsajátított ismeretekre. – A koboldok… remekül tudnak lopakodni, szinte képtelenség elfogni őket, ha nem akarják, hogy elfogják őket. Jó érzékük van a pénzhez, és képesek csalni is érte… Lássuk, mi más? Hm… a látásuk, hallásuk és szaglásuk rendkívül fejlett, majdnem annyira, mint a kutyáké… - Hermione szeme elkerekedett. – Arra gondoltál, hogy a koboldok túl jó megfigyelők ahhoz, hogy összekeverjenek két hasonló külsejű házat?

- Pontosan – bólintott Dumbledore.

- Te jó ég! Akkor a célpont mégsem Malfoy volt!

- Nem bizony. Harry volt az.

- De kicsoda… ki akarna ártani neki? – kérdezte esdeklő hangon Hermione. – Nincsenek ellenségei… vagy mégis?

- Gondolj bele, Hermione – szólt Albus. – Harry és Ginny nagy szerepet játszott Voldemort elpusztításában, és rengeteg halálfalót az Azkabanba juttatott. A halálfalók rokonai azonban szabadlábon vannak, és bosszúra szomjaznak.

- Szegény Harry… - sóhajtott a nő. – Annyi sötét varázsló került az Azkabanba miatta és Ginny miatt… hogyan találhatnánk ki, hogy melyikük rokona a felelős a történtekért?

- Már beszéltem Rémszemmel – válaszolt az igazgató. – Egyetért velem abban, hogy nem a koboldok voltak a gyújtogatók. A Varázsbűnüldözési Főosztály emberei ugyan megtalálták egy Kobold Tűzköpő maradványait a Potter házban, de Alastort nem lehetett becsapni. Tudta, hogy az elkövető egyszerűen úgy akarta beállítani a támadást, mintha a koboldok tették volna, ezért egy koboldfegyvert használt. Alastor az egyik legeszesebb ember, akit csak ismerek – akárcsak te, Hermione. Alastor tudja, hogy akit keresni kell, az ember, nem pedig kobold.

- Akkor tehát a Reggeli Próféta cikke átverés volt? – kérdezte Hermione, egyszerre izgatottan és rémülten. – Rémszem abban a cikkben azt mondta, hogy… Ó! Azt akarta, hogy mindenki azt higgye: a koboldok után nyomoznak, míg valójában egy embert keresnek!

- Kiváló következtetés – mondta Albus. – De kérlek, Hermione, tartsd ezt titokban: senkinek sem szabad megtudnia, főleg Harrynek nem. Neki meg kell maradnia abban a hitben, hogy a családja biztonságban van, mert a koboldok kétszer nem követik el ugyanazt a hibát. Hadd higgye ezt: sokkal hamarább rendbe fog jönni, ha nem kell folyton egy újabb támadás miatt aggódnia.

- Ha már támadásokról van szó… Sikerült kideríteni valamit azokról az acromantulákról?

- Sajnos nem. Mindössze egy dologban lehetünk biztosak: annak a támadásnak Perselus volt a célpontja, és igencsak jól kitervelt akció volt.

- Igen, Harry megemlítette azt a levelet, amivel az erdőhöz csalták Pitont – mondta Hermione. – Harry megbízott bennem, hogy senkinek sem mondom el, és egyedül nekem beszélt róla…

- Semmi baj, Hermione – legyintett az igazgató. – Tudom, hogy te senkinek sem árulnád el, és Harry helyesen cselekedett, amikor elárulta neked a titkot. A te intelligenciád segíthet megoldani a rejtélyt.

- Bárcsak segítene… De most úgy érzem, megállt a tudomány. Ki akarná megölni Pitont… ó! Lehetséges, hogy egy halálfaló rokona be akar tartani Pitonnak is, mert nem segítette Tudodkit?

- Lehetséges – bólintott Dumbledore. – De a halálfalók rokonainak bosszúszomjától nem fájdulna meg Perselus sötét jegye, ugyebár?

- Kiráz a hideg ettől az egésztől – mondta a nő. – Rejtély rejtély után… Pedig Tom Denem halott. Ő nem… nem okozhatja mindezt, ugye? – Hermione szinte esdeklő tekintettel meredt az idős varázslóra, mintha azt akarná hallani tőle: „hát persze, hogy nem”.

- Hát persze, hogy nem – felelt Dumbledore. – Feltételezem, hogy olvastad A halálon túl című könyvet?

- Azt, amelyik a varázslók reinkarnációjáról szól? Igen, olvastam. A könyv szerint azok a boszorkányok és varázslók, akik gonoszságból öltek, nem születhetnek újjá.

- Így tehát Voldemort nem térhetett vissza. Bizonyára valamelyik lelkes követője akarja eltenni Perselust és Harryt láb alól… de vajon ki? – tűnődött az öregember.

- Gondolom, nem minden halálfaló volt jelen Stonehenge-nél amikor Tudjukki meghalt – mondta Hermione. – Nincs igazam?

- Sajnos ez olyasmi, amit sosem fogunk megtudni. De azért dolgozunk az ügyön. És csak egy számít: Harry nem tudhatja meg, hogy ő a célpont.

- Nem fogja, tőlem legalábbis biztosan nem. Erre szavamat adom – bólintott a boszorka. – Albus…

- Igen?

- Bárki van is e mögött, az bizonyára Remusnak is rosszat akar, nem?

- A Viszály Főzetre gondolsz?

- Arra.

- Nos… lehetséges. De lehetett az a bájitalos eset mindössze egy másik, Harry ellen irányuló támadás. Úgy látszik, egy komoly ellenséget szerzett magának.

- Bárcsak tudnánk, ki az… - állt fel Hermione. – Ha megbocsátasz, órám lesz.

- Természetesen. Köszönöm, hogy eljöttél, mindig élmény hozzád hasonló okos emberekkel beszélgetni.

- Köszönöm a bizalmadat, Albus – bólintott Hermione, és az ajtó felé indult. Ott hirtelen megfordult. – Lucius Malfoy.

- Tessék?

- Lucius Malfoy. Hogy nem jutott ez előbb az eszembe? – Hermionén látszott, hogy dühös magára. – Ő az egyetlen olyan halálfaló, akiről tudjuk, hogy szabadlábon van!

- Kedves Hermioném – rázta a fejét Dumbledore – Luciusnak Voldemort bukása óta semmi köze a halálfalósághoz. Azt nem állítanám, hogy felhagyott a sötét varázslatok gyakorlásával, de semmi oka sincs ártani Perselusnak vagy Harrynek.

- De… egy ideig ő volt Tudjukki jobb keze! – érvelt a nő. – Lehetséges, hogy Tudjukki akkora hatalmat ígért neki, amilyet el sem tud képzelni, ha segít neki…

- Még ha tett is neki ilyen ígéretet Voldemort, annak még az előtt kellett történnie, mielőtt ráküldte Luciusra a Cruciatust – válaszolt az idős varázsló. – Emlékszel, hogy Lucius hónapokig a St. Mungóban volt súlyos agykárosodással, és csak akkor gyógyult meg, amikor Voldemort meghalt? Kétlem, hogy Lucius bosszút akarna állni azon, aki Voldemort halálát okozta, hiszen bizonyára dühös volt a Sötét Nagyúrra. A helyében én legalábbis biztosan dühös lennék valakire, aki az őrületbe kergetett a Cruciatusszal, és hálás lennék annak, aki megszabadított Voldemorttól, és ezáltal hozzásegített a gyógyuláshoz.

- Igazad van – mondta Hermione homlokráncolva. – Lucius Malfoynak tényleg semmi oka, hogy ártani akarjon Harrynek, Pitonnak és Remusnak. De akkor vajon kinek van?

- Erre a kérdésre csak Alastor szavaival tudok válaszolni: lankadatlan éberség, és talán megtaláljuk a megoldást.

- Rendben van, Albus. Ígérem, hogy nyitva tartom a szemem, és ha valamit észreveszek, azonnal értesítelek.





- Jaj, Daniel, annyira sajnálom – mondta részvétteljesen Gilda egy dögunalmas mágiatörténet óra közepén. A lány épp most tért vissza Egyiptomból, és a barátai mindent elmeséltek neki a Potteréket ért tragédia-sorozatról. – Először anyukád vesztette el a meg sem született kisöcsédet, aztán leégett a házatok, elpusztult apukád baglya… borzasztó lehetett.

- Az volt – bólintott Daniel. – Sosem láttam még ilyen letörtnek apát. Annyira sápadt és üres a tekintete, mintha már érzelmei sem lennének… én pedig csak találgathatok, hogy vajon mit is érez valójában, mert annyira bezárkózik… Senkit sem enged közel magához, még anyát sem. Attól tartok, hogy…

- Hogy mi? – kérdezte Norbert.

- Hogy apa meg fog őrülni – suttogta Dan. – Nem akarom, hogy a St. Mungó zárt osztályára kerüljön!

- Ne aggódj, nem fog – veregette meg Dan vállát Norbert. – Apád erős ember, ki fog tartani, mindegy, mi történik. Voldemortot is elintézte, nem? Ezer veszéllyel nézett már szembe, és mindig győzött!

- Aha… talán ezúttal is sikerül neki – bólogatott Dan, bár nem volt túl optimista.

- Ne add fel a reményt – mondta Gilda, és megszorította a fiú kezét. – Minden rendbe jön, a koboldokat pedig kézre kerítik, és életfogytiglan az Azkabanba dugják.

Daniel nagyon hálás volt barátainak a bátorításért, és sokkal jobban érezte magát azután, hogy velük beszélgetett. Attól azonban tartott, hogy édesapja lelki állapota nem fog olyan gyorsan megjavulni, mint az övé. Annyira igazságtalan az élet, gondolta Daniel. Miért kell az apjának ennyit szenvednie?

Binns professzor rázta fel Danielt a merengéséből, bejelentve, hogy következő hétfőn dolgozatot írnak a koboldlázadásokból.

- Mindig csak a koboldok! – dohogott Daniel. – Ők gyújtották fel a házunkat! Utálom őket! Mindet utálom Abnormális Adalberttől Zsákos Zsigmondig!

- Akkor is kénytelen leszel dolgozatot írni róluk, szóval jobban teszed, ha készülsz – jegyezte meg Norbert, ahogy kiléptek a mágiatörténet tanteremből. – Jó reggelt, Piton professzor!

A bájitalok mestere elsietett mellettük, és semmiféle jelét nem adta, hogy észrevette volna őket.

- Mi ütött belé? – morogta Gilda. – Elég szemét alak ugyan, de eddig azt hittem, legalább annyi tisztesség szorult belé, hogy visszaköszönjön, ha köszönnek neki!

- Lehet, hogy nagyon elmerült a gondolataiban – védte meg Norbert a házvezető tanárukat. – Neki is lehetnek gondjai…

Azon tűnődve, hogy vajon miféle gondjai lehetnek Pitonnak, Daniel követte barátait a kettesszámú melegház felé.





Pitonnak hétfőn nem voltak órái, így senki sem találta furcsának, hogy a Nagyteremben sem jelent meg az étkezésekre. Senki, csak Bert Bradley. A gondnok aggódni kezdett a bájitaltan tanár miatt, így elhatározta, hogy meglátogatja a szobájában.

Kopp-kopp!

- Ki az? – kiáltott ki Piton a szobából.

- Én vagyok az, professzor – mondta a gondnok, és belépett. – Remélem, nem zavarom.

Piton szórakozottan nézett rá, és Bert azonnal megállapította, hogy a másik férfi kissé kapatos. Vagy talán nem is csak kissé…

Piton egy csaknem üres üveget tartott a kezében.

- Mit művel itt? – ráncolta a szemöldökét Bert. Még sosem látta Pitont ilyen állapotban, és úgy gondolta, hogy a bájitaltan tanár nem az a fajta, aki be szokott rúgni.

- Hogy mit csiná…csinááálok? – mondta Piton akadozó nyelvvel. – Csak a szül… születésnapomat ün…neplem.

- A születésnapját? – szólt Bert, és leült Piton mellé. – Hiszen ez csodálatos! Nem is tudtam!

- Még j…jó, hogy nnnem… sen…ki sem tudja – válaszolta Piton sötéten.

- Igazán megmondhatta volna előre, hogy ma van a születésnapja, akkor meglephettem volna valami ajándékkal – mondta a gondnok. Alig tudta elhinni, hogy ebben a kastélyban senki – még Dumbledore sem – tudta, hogy ma van Perselus születésnapja.

- Semmi szük…szükség ajándékra – legyintett Piton. – Anyámtól úgyis… minden április tizenhar…tizenharmadikán kapok szüle…tésnapi ajándékot.

- Április tizenharmadikán? – pislogott Bert. – De hát azt mondta, hogy ma van a születésnapja!

- Aha… ma van a második születés… napom. Nem… nem úgy értem, hogy kétéves vagyok… - Piton a tenyerébe rejtette az arcát. – Akarja… akarja tunni, hogy mért… mért ünneplem ma a szül…letésnapomat, amikor áprilisban születtem?

- Igen, igazán kíváncsi lennék rá.

- Akkó… hadd mondjak el egy tört… történetet – morogta Piton. – Ismeri Harry Pottert, mi? Ja, naná… hogy is ne ismerné? – a tanár hangja gúnyosan csengett. – Szóval… hukk… volt neki egy apja. Ez magába’ még nem lenne olyan nagy szám, mi?

- Hát nem – rázta a fejét Bert. Nem igazán tudta, hogyan kezeljen egy ittas Piton professzort. – Mi van Potter professzor apjával?

- Jam… Jamesnek hívták. U…utáltam őt. Az összes barátját is… azt a marha Blacket… meg azt a szán…allmas Pettigrewt… Remus L…lupin volt a negyedik barátjuk… és Lupin egy… egy v…vérfarkas volt.

- Vérfarkas? Tényleg?

- Az. De senki se tudta… csak Dumb…dumbledore, Pomfrey, na meg Lupin barátai. – Piton arca utálatot és megvetést tükrözött, és még valamit, amiről Bert nem tudta, micsoda. – Én rájöttem, hogy Lupin… hikk… minden hónapban egyszer… eltűnt… Kíváncsi lettem… Egyszer, január más… másodika volt… épp akkó jöttünk vissza a Roxf… Roxfortba a karácsonyi szün…net után, és láttam, hogy Pomfrey elkíséri L…lupint valahova… át a parkon. Nagyon kíváncsi lettem, és akkó az a rohadt Black azt mondta, hogy… menjek, és üssek rá a Fúriafűz görcs… görcsére, és akkó… hukk… meg fogom tudni, hová ment… Lupin. Szóval mentem… és majdnem meghaltam ott.

- Hogyhogy? – kerekedett el a gondnok szeme.

- Megüt…töttem a görcsöt… és bementem egy titkos alagútba, amelyik a fűztől ind… indult. – Piton épp azon volt, hogy megigya az üvegében maradt alkohol maradékát, de elejtette az üveget, amely hangos csörömpöléssel ezer darabra tört a szoba hideg kőpadlóján. Az eltörő üveg hangja mintha egy kicsit észhez térítette volna Pitont. – Francba – morogta. – Mindegy, szóval lementem a zalagútba… és láttam egy… egy vérfarkast… Lupin volt az, és majdnem megölt… és akkó jött James Pott… Potter, és megmentett! A nyavalya esne belé, megmentett!

- Akkora baj ez? – kérdezte Bert, aki nem értette, hogy valaki hogy utálhatja a megmentőjét.

- Még jó hogy! – csapott az asztalra Piton. – Mer’ így tar… tartoztam neki! Tartoztam egy olyan alaknak, akit… akit gyűlöltem! Egy olyan alaknak, aki… aki elvette a nőt, akit sze… szerettem. – Piton úgy ült, mint aki kardot nyelt, és a padlóra meredt. – James Potter elv…elvette tőlem Lilyt…

Az igazság az volt, hogy Perselus Piton titokban szerelmes volt Lily Evansba. Sosem értette, miért nem volt képes durván bánni a kis Lily Potterrel, Harry lányával… pedig magától értetődő dolog: a kislány kiköpött nagyanyja. És a nagyanyja az egyetlen nő volt, akit Piton valaha is szeretett.

- Sajnálom – a gondnok kinyúlt, és megszorította a professzor karját. – De még mindig nem értem, hogy miért ma ünnepli a születésnapját.

- Mer’ aznap majdnem meghaltam. Úgy éreztem, mintha… mintha… újjászü… születtem volna… mintha egy újabb esélyt kaptam volna az élettő’… Azóta minden évben megün…neplem ezt a napot, és James Potterre eml… emlékszem, hogy a fene esne belé!

- Bocsásson meg, professzor, ne vegye rossz néven, de ha annyira utálta James Pottert, akkor talán nem kéne kényszerítenie magát, hogy minden évben ezen a napon rá emlékezzen – jegyezte meg Bert.

- Talán nem – vont vállat Perselus. – Akarja látni… a zalagutat?

- Öööö… - mielőtt Bert válaszolhatott volna, Piton megragadta a karjánál fogva, és felrántotta székéből.

- Gyöjjön, megmutatom… és vigyük ezt is – Piton felkapott az asztaláról egy üveget: két azonos külsejű üveg közül az egyiket.

- Ööö, professzor… - A gondnok ellenkezni próbált, de a tanár felráncigálta a lépcsőn, ki a hideg, hófedte parkba. A telihold bevilágította parkot. Este hat óra lévén a legtöbb diák a klubhelyiségében ücsörgött a meleg kandalló mellett, így egy árva lélek sem volt a környéken.

Perselus meglehetősen fürgén mozgott, és nagyon kevéssé tántorgott ahhoz képest, hogy mennyire be volt rúgva.

Bert csontig fagyott, mire elérték a Fúriafüzet. Az alagút levegője mintha pár fokkal melegebb lett volna, mint odakint. Valójában nem volt melegebb, de idelent legalább a szél nem fújt, ezért tűnt kissé magasabbnak a hőmérséklet.

Piton végigvezette a szerencsétlen gondnokot az alagúton. Végig le kellett hajolniuk, hogy ne verjék be a fejüket a mennyezetbe, majd körülbelül öt perc múlva egy földalatti szoba-féleségbe értek. A szobában minden berendezési tárgy romokban hevert.

- Hát… ez lenne az – mondta Piton. – A Szell… Szellemszállás. Lupin itt élt… minden telihol… teliholdkor.

- Ööö… igazán érdekes hely – jegyezte meg Bert, ahogy körbejártatta tekintetét a szobán, melyet csak Piton pálcája világított meg.

- Ja… James és Lily… itt szokott… randevúzni… úgy hallottam – morogta a bájitalok mestere. – Milyen undorrrrító!

- Izé, professzor… ha nem zavarja, hogy megkérdem, miért hozott el ide, ha egyszer undorítónak tartja ezt a helyet? – érdeklődött tettetett udvariassággal a gondnok.

- Há’ mer’ érdekelte magát, nem?

- Hát… na igen, de…

- Jöjjön, menjünk föl… hoztam egy üveg p… pezsgőt… és ez az első… az első olyan év, amikó megosztom vala… valakivel a szülllletésnapi pezsgőmet… erre nem mondhat nemet!

Piton hangja parancsoló és könyörgő volt egyszerre, mintha nagyon vágyott volna már rá, hogy valakivel együtt ünnepelhessen, de eddig senkit sem talált, akinek el merte volna mondani a titkát. Bert együtt érzett vele: ugyan ki ne érezne együtt egy olyan magányos emberrel, mint Perselus Piton?

- Persze, szívesen iszom magával a „születésnapjára”, professzor – mosolygott a gondnok.

Piton bólintott, és felvezette Bertet az emeletre, egy szobába, melynek a berendezése egy asztalból, két székből és egy hatalmas baldachinos ágyból állt.

A professzor elővarázsolt néhány gyertyát, lerogyott az egyik székre, és intett a gondnoknak, hogy üljön le vele szemben. Ezután elővarázsolt két poharat, és megtöltötte őket az üvegből, amelyet a kastélybeli szobájából hozott magával. Az egyik poharat Bert kezébe nyomta.

- És most… - Piton köszöntőre emelte a poharát – fene essen minden Pott… Potterbe, amiér’ folyton megm… megmentik az életemet… és köszönet nekik ugyanezért… Boldog szülinapot nekem!

- Boldog születésnapot, professzor! – mosolygott Bradley, és koccintott a tanárral. – Megkérdezhetem, hogy az imént miért beszélt a Potterekről többes számban? Nemcsak egy Potter mentette meg az életét?

- Bár csak egy tette volna! – horkantott Piton. – De neeeem… Harry P…Potter is megmentett… Stonehenge-nél. De azt a napot nem… nem ünneplem… Elég hülyeség lenne… ha egy évben há… háromszor ünnepelném a szüllletésnapomat, nem? Na, csirió! – Ezzel Piton felhajtotta az italát.

- Csirió! – bólintott Bert, és megitta az övét.

A következő pillanatban mindketten heves kényszert éreztek, hogy behunyják a szemüket. Millió apró csillag támadta meg őket minden irányból. A csillagok nekik ütköztek és visszapattantak róluk… a világ forgott körülöttük… forgott, és forgott, és forgott… majd hirtelen megállt. A kicsi csillagok eltűntek, és a két ember úgy meredt egymásra, mint akiket megbűvöltek.

- Perselus? – suttogta a gondnok.

- Bertie? – suttogta vissza Piton.

- Ó, Perselus…




Gabrielle kinézett a holdsütötte téli tájra, és a szíve elszorult az aggodalomtól. Nem tudta elterelni gondolatait Dracóról, a titkos esküvőjükről és arról a fenyegetésről, amely Damoklész kardjaként függött a férfi feje fölött. El sem merte képzelni, mi történhetett egész nap Dracóval, hogyan mehetett a megbeszélés a Gringotts igazgatójával, hogy Draco vajon életben van-e még, vagy már egy szennyvízcsatornában lebeg a teste… Túl sok volt a megválaszolatlan kérdés, és Gabrielle minél többet gondolkodott rajtuk, annál idegesebb lett. Tekintete az ujján viselt gyűrűre esett – az ezüstgyűrűre, amelyet Dracótól kapott. A gyűrű két egymásba fonódó kígyót ábrázolt. Noha Gabrielle nem szerette a kígyókat, a gyűrűt egész tetszetősnek találta.

Már este tíz volt, amikor a kapuban végre megjelent egy alak, akinek ezüstös szőke haja valósággal ragyogott a ráeső holdfényben.

- Dhraco! – kapott levegőért Gabrielle, és megmarkolta a függönyt. A férje életben van! Életben van, és visszajött hozzá!

A lány legszívesebben feltépte volna az ajtót, és a férfi karjába vetette volna magát, de büszke véla vére visszatartotta. Így hát csak gondosan elrendezte fürtjeit, hogy kevésbé tűnjön izgatottnak, mint amilyen valójában volt. Egy hercegnő méltóságával nyitotta ki az ajtót, és intett pálcájával a kapu irányába, hogy beengedje Malfoyt. A keze remegett, a lába mintha kocsonyává változott volna, de ennek ellenére egyenesen tartotta magát az ajtóban, és gőgös tekintettel várta a varázslót.

- Úty látom, nem öltek meg – jegyezte meg hűvösen.

- Egy kicsit jobban is örülhetnél neki – morogta Draco.

- Öhrülök, de ne légy reám méhrges, ’a nem ughrok aszonnal a kahrjaidba végtellen boldogságomban – válaszolt a nő.

- Kár… De igazad van, idekint még egy ölelés sem melegítene fel, rémesen hideg van. Persze a hálószobádban még megölelhetsz… - vigyorgott a férfi.

- Máhr megmon’tam: össze’ászadosunk, de nem fekszün’ le egymással!

- Te hoztad fel a témát, nem én – vont vállat a férfi, és besétált a hallba.

- Szóval… ’ogy lehet, ’ogy még nem lebegsz egy ’satornában? – kérdezte Gabrielle, helyet foglalva a szófán, és egy kecses mozdulattal intett Dracónak, hogy üljön le vele szemben.

- Nem tudom… az az igazgató nem nézett ki valami vérszomjasnak – mondta Draco, kézbe véve egy puha díszpárnát. – Azt mondta, amit vártam. Meg akart győzni, hogy egyetlen Gringotts-beli kobold sem merne felgyújtani egy házat, csak mert az enyém… aztán emlékeztetett rá, hogy a feltételezett elkövetők már nem állnak az alkalmazásában, mivel még akkor kirúgta őket, amikor én megnyitottam a bankomat. Aztán a koboldok nem létező erkölcseiről kezdett hadovázni… de én átláttam ám rajta. Egy Malfoyt nem lehet becsapni! Udvariasan megkértem, hogy beszéljen kobold társaival, és győzze meg őket, jobb, ha békén hagynak engem, vagy kénytelen leszek a Vizengamot elé vinni az ügyet. Az igazgató biztosított a koboldok jó szándékai felől. – Draco arcán gúnyos grimasz jelent meg. – A koboldok csak higgyék nyugodtan, hogy jól tudnak hazudni, de nem egy Malfoynak! Ahhoz korábban kell felkelniük, hogy engem átrázzanak!

- Esz igazán rhemek, ó ’atalmas bankáhr! – mondta Gabrielle.

- Te most kigúnyolódsz engem? – Draco a nő felé dobta a párnát, amit eddig szorongatott.

- Nem én! – válaszolt a nő, és felkapott egy másik párnát, hogy Dracóhoz vágja.

Pillanatok alatt heves párnacsata bontakozott ki kettejük között, és az egész ház zengett a nevetésüktől. Tollak repültek szerteszét a párnákból, mintha hóvihar lenne odabent, és hamarosan mind Gabrielle, mint Draco haja tele volt tollakkal. Amikor már csak egyetlen párna volt egyben, Draco felkapta, és olyan erővel találta el vele Gabrielle-t, hogy a lány leesett a szófáról, és Draco rejtélyes módon rajta kötött ki.

- Öööö… sajnálom – vigyorgott a férfi, de nem sietett túlságosan, hogy leszálljon a nőről.

- El tudom képszelni, ’ogy mennyire sajnálod – válaszolt angyali arckifejezéssel a boszorkány, majd olyan hirtelen lökte le magáról Dracót, hogy a férfi elterült a földön.

- Aú. Ez fájt!

- Rheméltem is, ‘ogy fájni fog, Mr. Beképzelt – válaszolt Gabrielle felállva, és kisimítva talárját. – És most el’agynád végre a ’ázamat?

- A nászéjszakánkon? – biggyesztette a száját Draco.

- Pontosan – bólintott a lány, és kinyitotta az ajtót.

- Mikor látlak megint?

- Miér’ akarsz megin’ látni? – kérdezte Gabrielle.

- Miért ne akarnálak megint látni? A feleségem vagy!

- Én az igazgató-’elyettesed vagyok – javította ki a nő. – És ameddig életben vagy, és képes vagy igazgatni a bankodat, nincs is rhám szükséged.

- Talán… de neked, mint az igazgató-helyettesnek, néha meg kellene látogatnod a bankot – érvelt Draco. – Mit szólnál holnap egy ötórai teához? Úgy értem, kizárólag üzleti alapon…?

Halvány mosoly jelent meg Gabrielle arcán, látván, hogy Draco mennyire igyekszik közelebb kerülni hozzá. De ő nem fogja egy könnyen beadni a derekát! Tizennégy éves kora óta erről a férfiről ábrándozott, és akárhányszor összefutott vele az Abszol úton vagy Roxmortsban, Malfoy még egy pillantásra sem méltatta! Draco tudtán kívül kínozta őt! És most Gabrielle-nek feltett szándéka volt, hogy visszaadja a kölcsönt a férfinak, legalább egy kicsit. – ’Sak üzleti alapon? Na jó, nem bánom. Teászunk és az üzletrő’ beszélgetün’. Kiszárólag asz üzletrő’.

- Rendben – somolygott Draco. – Jó éjt, Mrs. Malfoy!

Gabie becsukta a férfi mögött az ajtót, és a szájára kellett tapasztania a kezét, hogy ne kezdjen hangosan ujjongani. Mrs. Malfoynak szólított! Megint látni akar! Még sosem érezte magát ilyen boldognak, de ugyanakkor lelkiismeret furdalást is érzett, hiszen tudta, hogy a Potter család gyászának köszönheti a boldogságát. Ha a Potter ház nem égett volna le, akkor nem jelent volna meg az a cikk a koboldokról és Dracóról, Draco nem ijedt volna meg, hogy esetleg nem lesz, aki igazgassa bankját, és nem vette volna őt feleségül.

Szegény Harry, gondolta a nő, de gyorsan elűzte a rossz érzéseit, hogy nyugodtan tervezgethesse Dracóval való közös jövőjét. Igen, a közös jövőjüket… mert Gabrielle elhatározta, hogy nem ereszti szabadon Dracót egy év múltán, amikor a troth érvényét veszíti. Szegény Draco, még nem tudta, mi vár rá…




Perselus kinyitotta a szemét, és pislogott a meglehetősen sötét, ismeretlen szobában. Az asztalon néhány gyertya égett, kísérteties fénnyel világítva meg a helyiséget.

A férfi körülnézett. Szédült, és a feje is fájt. Lassan kezdett ráébredni, hogy hol is van: a Szellemszálláson. Egy baldachinos ágyban fekszik, és teljesen egyedül van.

Mi történt itt? – próbált emlékezni. Igen, idehozta a gondnokot, ittak egy üveg pezsgőt a születésnapjára, aztán… aztán…

Piton hirtelen felült. Nem is pezsgőt ittak! Két üveg volt a szobájában az asztalon, két, egymáshoz nagyon hasonlatos üveg, melyből az egyikben pezsgő volt, a másikban a világ legerősebb vonzalom-keltő bájitala! Ugyanaz a bájital, amelyből egyszer Potter ivott, és beleszeretett Mrs. Norrisba! Az a bájital, amelyet ha ketten egyszerre isznak, akkor…

Piton nyelt egyet, és lenézett, tartva tőle, hogy mit fog látni. A tekintete csupasz mellkasára vándorolt, majd onnan a takaróval fedett altestére. Remegő kézzel felemelte a takarót, és csaknem elájult, amikor meglátta, hogy gyanúja beigazolódott. Meztelen volt.

 

 

 

* FÓRUM *

 

 

FELHÍVÁS
azaz fanficküldés

 

 

 
KRITIKÁK
 
Ginny Fanfiction
 

A ficek címének színeihez:

Harry és Ginny vörös
Draco és Ginny zöld
Tom és Ginny fekete
Egyéb szereplő és Ginny; vagy pedig a mű írója még nem árulta el, hogy mi lesz a vége. :P kék

 
Nem Ginnys írásaink
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!