The Hungarian Ginny Weasley Site
Menü
 

 

 

" – Nagyon csinos az a lány – jegyezte meg Krum, kizökkentve töprengéséből Harryt. Ginnyre mutatott, aki épp akkor csatlakozott Lunához. – Ő is rokonod? 

– Igen – vágta rá fellobbanó ingerültséggel Harry. – És van barátja. Féltékeny típus. Nagydarab. Nem érdemes bosszantani."

(HP és a Halál Ereklyéi, 130. oldal)

 

 

 
Ginny Weasley
 
Társalgó

 
Nézegetnivalók
 
Design

 



 

A fejlécet és a hátteret Casia készítette.

Ez volt az oldal történetének 3. designja. És a legelső, ami kizárólagosan nekünk készült. :)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók :)
Indulás: 2005-02-20
 

 

 

 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
A Te házad
 
Linkek

 

 

Kedvenc oldalaink:

@ @ @ @ @ @ @

@ @ @ @ @ @ @

 

 

A linkek folyamatosan bővülnek. Ha ismersz oldalt, aminek itt a helye, ne habozz és írj IDE vagy e-mailt a drgfanfic@yahoo.com -ra.
Köszönjük!

 

 
Mi a Patrónusod?
 
AgiVega: A legnagyobb ellenség
AgiVega: A legnagyobb ellenség : Huszonegyedik fejezet Múlt és jelen

Huszonegyedik fejezet Múlt és jelen


Egy pillanatig Daniel úgy érezte, hogy megvakul a hihetetlenül erős fénytől, de amint átlépte a kamra küszöbét, a fehér fény eltűnt az ajtókeretről, és csodás aranyfényű gömbök formájában a falakon elhelyezett vérvörös fáklyatartókba röppent. Egy szempillantás alatt az egész kamrát ezeknek a fáklyáknak az arany fénye világította meg.

- Hűha – kapott levegő után Norbert. – Az öreg Griffendél igazán tudta, mi a mágia! Még sosem láttam ilyet.

- Csodálatos – bólogatott egyetértően Gilda, aki még mindig nem tudta levenni tekintetét a lámpaként funkcionáló arany gömbökről. – Ráadásul még Griffendél színeit is viselik. A tartó vörös, a fény arany.

- Igazán büszke vagyok az ősömre – vigyorgott Daniel, miközben körbefordult, hogy mindent alaposan szemügyre vegyen.

A kamra nem volt túl nagy, és elég kevés bútor állt benne – csak egy pár poros kötetet tartalmazó könyvespolc és egy óriási vörös-márvány asztal.

- Ráférne erre a helyre egy tisztító varázs – jegyezte meg Gilda, egy kört rajzolva az egy ujjnyi porrétegbe, mely az asztal felületét borította. – Hm… itt egy könyvecske. Fontos lehet, ha az öregfiú itt hagyta az asztal közepén… Lássuk, mit írt bele. – A lány a könyv fölé hajolt, és lefújta róla a port. Miután leküzdötte a köhögési rohamát, kinyitotta a kis vörös kötetet, melybe arany tintával írtak. – Jellemző Griffendélre: ismét csak vörös és arany – jegyezte meg Gilda. Odaintette a két fiút az asztalhoz. - Ez valamilyen naplószerűség… vagy egy korabeli üzenet? Hallgassátok csak!

az Úr 1014. esztendejében

Drága fiam, Godwin!

Midőn majd egykor ezeket a sorokat olvasod, én már halott leszek, és te betöltéd tizenötödik életévedet. Gratulálok fiam, férfi lettél.

Nem is hiszed, mennyire sajnálom, de némely szerencsétlen körülmény miatt ez lészen az egyetlen módja annak, hogy kapcsolatba léphessek veled. Nem tudám, hogy nevelőszüleid, Potterék mit mondtak vala neked való származásodról – nem tudám, egyáltalán elmondták-e néked, hogy ők csak felneveltek, de azt hiszem, itt vagyon az ideje, hogy megtudd az igazságot.

Küldtem vala a nevelőszüleidnek egy baglyot, melyben elmondám nékik, hogy létezik ez a kamra, melyet néked építettem, fiam. Levelemben kértem őket, hogy tartsák titokban a kamra létezését a tizenötödik születésnapodig, és ha már elég idős valál, ismertessenek meg az igazsággal. Biztos vagyok benne, hogy Potterék jó szüleid valának, és örülök, hogy gyermekkorod ily remek emberek felügyelete alatt telt. Mint ahogy már említém, nem tudám, mit mondtak neked pontosan, de most szeretném én elmondani néked az igazságot.

Az egész egy tiltott szerelemmel kezdődött – egy szerelemmel, melyet Hollóháti Hedvig iránt érezék, aki később Lady Mardekárrá lőn, mivel kezét nyújtá egykori legjobb barátomnak, Mardekár Malazárnak. Hedvig és én évekig szerelmesek valánk egymásba, mielőtt férjhez ment. Én is folyamodni akartam kezéért, de az atyja és az öreg Mardekár azt akarák, hogy gyermekeik a házasság szentségében egyesüljenek.

Nem tudánk megakadályozni az elkerülhetetlent. Én elvesztém szívem hölgyét, de az ő irántam érzett szerelme soha nem szűnt meg vala. Titokban találkozánk, és szerelmünknek gyümölcse lőn: gyermeke fogant tőlem. Férje - aki időközben olyan gonosz ember lőn, hogy már nem nevezhetém őt többé barátomnak – soha nem szerzett tudomást felesége terhességéről.

Malazár hosszú hónapokat külföldön töltött vala, és mire visszatért, te már megszülettél. Hogy elkerülje férje bosszúját, édesanyád távoli rokonainak, Potteréknak adá téged, hogy neveljenek fel. Nem sokkal később véget ért ifjú élete. Vannak, akik betegnek mondták, de mások szerint férje okozta végzetét, aki halálra kínozá – ez már örökké titok lészen. Nem hiszem, hogy Malazár igazán szerette volna asszonyát, mivel röviddel halála után ismét asszonyt vitt hajlékába. Én sosem házasodám meg, mert túlságosan szeretém édesanyádat ahhoz, hogy más asszonnyal kössem össze sorsomat.

Azt tudnod kell, hogy Malazár anyja igazi jósnő, és eddigi jóslatai egytől egyik beteljesedtek vala. Évekkel ezelőtt azt jövendölte, hogy „ezer év múlva Mardekár leszármazottja lészen minden idők legnagyobb mágusa, aki arra rendeltetett, hogy uralja az egész varázslóvilágot. Ő lészen viszont a legutolsó Mardekár leszármazott, mivel Griffendél örököse okozza majdan vesztét.” Malazár mindig is hitt anyja jóslataiban, és félő, hogy ezt is elhiszi majd. Ezért biztos valék benne, hogy Malazár meg akar majd ölni engem. És ha elsőre nem érne el eredményt, akkor addig fog próbálkozni, amíg sikerrel nem jár. Ha én meghalok, már nem lehet gyermekem, akinek a leszármazottja egykoron majd megöli az ő utódját. Elméletének egyetlen hibája, hogy nem bír tudomással arról. hogy nékem már van örökösöm: Te. Nem tudom, Godwin, hogy amikor ezeket a sorokat olvasád, Malazár élete véget ért-e már, de ha nem, akkor vigyázz, hogy soha ne jusson tudomására valódi származásod.

Te valál Griffendél Godrik örököse, és örökségedet tovább kell adnod leszármazottaidnak, mivel a jóslatnak majdan valóra kell válnia. Tudnod kell, hogy Malazár anyjának jóslata nemcsak annyi vala, hogy megjövendölé az utolsó Mardekár leszármazott örökösöm keze általi halálát.

Egy Cassandra nevű görög jósnő kétezer évvel ezelőtt egy fekete hajú fiúról beszélt vala, aki ennek az évezrednek a vége felé fog megszületni. Ez a fiú szerelmes lészen, és élete nagy szerelme feláldozza magát, hogy megmentse őt a gonosz sötét nagyúrtól, ezzel okozván a leghatalmasabb varázsló halálát, aki nem más, mint Mardekár örököse.

Cassandra jóslatát a gonosz Mim fordítá le, aki ellopta azt Merlintől, de Mim egy hiányos jóslatot lopá el, mely két versszakkal rövidebb vala. Az első öt versszak a fekete hajó fiúról szóla, de csak a két utolsó említé a lányt, aki Malazár örökösének halálát okozza majdan. Bárki, aki Mim verzióját olvasá, úgy vélheti, hogy a fiú lészen a kulcs, de az a néhány ember, aki az eredeti, hétversszakos jóslatot ismeré, tudhatja, hogy az tulajdonképpen a lány lészen az. Merlin a jó barátom, a tanítóm vala. Ő, amikor 486 éves korában elhagyá ezt az árnyékvilágot, engem kért meg, hogy vigyázzak Cassandra eredeti jóslatára.

Most, hogy életem veszélyben leend, átadám Merlintől kapott jóslatot barátomnak, Archibald Dumbledore-nak. Nevelőszüleid mellett ő és felesége az egyetlen, akinek tudomása vagyon az én örökösöm létezéséről, azaz rólad, Godwin. Rájuk számíthatsz, és bizalommal fordulhatsz hozzájuk. Úgy tudom, hogy nékik van egy veled egykorú fiuk. Valamennyi látnoki képességgel én is rendelkezem, és így tudom, hogy a fiú jó barátod leend. Noha Dumbledore-ék teljes bizalmamat bírják, nem tevék nekik említést a kamráról. Csak néked és a nevelőszüleidnek van róla tudomása.

Nagyon fontos, hogy Potteréken és Dumbledore-ékon kívül senki ne tudja meg, hogy a fiam vagy. Biztonságban kell lenned Mardekártól. Érj férfivá, válassz asszonyt magadnak, nemzz gyerekeket, és örökségedet add tovább nékik, hogy tovább örökíthessék a Griffendél vért, amíg eljő majd az idő, hogy a prófécia beteljesedjék.

Cassandra és Malazár anyjának jóslata részben megegyezik, de míg Cassandráé fennmarad, addig Malazár anyjáé egy idő után feledésbe merül majd, hiszen jelentőségét veszti, amikor én látszólag feleség és utódok nélkül halok meg.

Midőn Malazárnak sikerül megszabadulnia tőlem, el fogja feledni anyja jóslatát. Mivel nincs tudomása a te létezésedről, vígan éli majd életét, nem tartva attól, hogy vérvonala valaha is az én örökösöm keze által szakad meg.

És ennek így is kell maradnia. Kérlek téged – nem is kérlek, könyörgök –, hogy életedet Godwin Potter néven folytasd – nem pedig Godwin Griffendélként. Senki nem tudhatja meg, hogy valaha is gyermeket nemzettem…



- Minden egybevág! – szólt közbe Dan izgatottan.

Gilda dühös arckifejezéssel hagyta abba a naplóbejegyzés felolvasását: dühös volt, mert félbeszakították. – Mi vág egybe?

- Minden – válaszolt az ifjú Potter. – Mardekár Malazár azt hitte, hogy Godriknak nincsenek utódai, és többé nem foglalkozott az anyja jóslatával. A Cassandra-prófécia eredetije a Dumbledore család birtokában volt, innen tudott róla Albus Dumbledore, és tervezhette meg a „hogyan szabadítsuk meg a világot Voldemorttól akciót”.

- A milyen akciót? – pislogott a lány zavartan.

- Nos, Dumbledore tudott Cassandra próféciájáról, és amint anya terhes lett a nővéremmel, Lilyvel, majd világra hozta őt, Dumbledore gondoskodott róla, hogy Voldemort elrabolja anyámat és Lilyt. Ezzel okot adott apámnak a követésükre, és anyámnak lehetősége nyílt, hogy feláldozza magát apámért – és egyúttal Voldi pusztulását okozza.

- Voldi? – fintorodott el Norbert. – Nem kellene minden idők legnagyobb varázslójáról egy kicsit több tisztelettel beszélned?

- Úgy érted, minden idők legnagyobb marhájáról? – vigyorgott Dan. – Én mondom neked, Voldemort lökött volt, teljesen gyogyós… nem csoda, hogy az igazgató elég eszes volt hozzá, hogy átverje egy hamis recepttel…

- Milyen recepttel? – kérdezte Gilda.

- A „Halhatatlanság Elixírjének” receptjével – válaszolt készségesen Daniel. – Annak az italnak halhatatlanná kellett volna tennie Voldemortot, de Dumbledore megváltoztatta az összetevőket, mielőtt Pitonnal elküldte volna a receptet Voldihoz.

- Pitonnal? – kapott levegő után a lány. – Ő meg hogy keveredett bele?

- Elég könnyen. Apához hasonlóan ő is halálfaló volt – mondta Norbert. – Egy halálfaló, aki elárulta urát.

- Ugyan már, Norb, nem beszélj úgy róla, mintha ez valami rossz dolog lett volna. Inkább szuper volt. A jó öreg Piton elég fineszes volt ahhoz, hogy a hamis recepttel ismét képes legyen átverni Voldit. Apa mindent elmesélt nekem a Stonehenge-nél történtekről: képzeld, Piton is halálfalónak volt öltözve, de amikor Dumbledore és a társai megérkeztek, hogy segítsenek apáméknak, Piton elkezdett harcolni halálfaló társai ellen. Sirius majdnem megölte, mert azt hitte, ő is Voldemort csapatához tartozik, de apa megmentette az életét.

- Micsoda? Apád megmentette Piton életét? - kerekedett el Gilda kék szeme.

- Aha – bólintott Dan.

- Nem tudom, talán jobb lett volna, ha nem teszi meg – jegyezte meg Norbert.

- Miért nem bírod Pitont? – kérdezte Daniel a barátját. – Csak nem azért, mert elárulta Voldemortot?

- Természetesen nem – vont vállat az ifjú Malfoy. – Úgy nőttem fel, hogy állandóan azt hallottam, ahogy apám elítéli egykori barátját, mert az elárulta a mesterét. Megszoktam, nem tehetek róla. Úgy jöttem a Roxfortba, hogy előítéletem volt Pitonnal szemben, de… de valahogy már egyáltalán nem utálom. Nem tudom, miért…

- Talán az új mosolya miatt? – szólalt meg egy hang mögöttük.

A három gyerek megfordult, és egy gyöngyházfényű valamit látott lebegni az ajtóban, amint kíváncsian nézte őket.

- Myrtle. Mit. Csinálsz. Te. Itt? - mordult rá Daniel, miközben az előző találkozásuk emlékképei kergették egymást a fejében, amitől kimondottan rosszul kezdte érezni magát.

- Csak a szokásosat – válaszolt a szellem. - Meg akartam lesni, ahogy az egyik sellő úszni tanítja a kisfiát, de a férje nem volt túlságosan elragadtatva a jelenlétemtől…

-… és ismét ebbe a barlangba lódított téged – fejezte be a mondatot Dan.

- Pontosan – bólintott Myrtle. – Mit csináltok itt lent? Hogy tudtátok kinyitni az ajtót? Én már többször próbáltam átsuhanni rajta, de sosem sikerült. Azt hiszem, valamilyen szellemtaszító bűbáj védheti. Mi van itt bent? Mik azok a könyvek? Hú, milyen szuper! Tetszenek azok a lámpák! Még Roxfortban sincs ilyen! Mondjátok, hogy…

- Dugulj el, Myrtle, semmi közöd hozzá! – szólt idegesen Dan.

- Duguljak el? – fakadt sírva a kísértet. – Hogy lehetsz ilyen undok velem azok után, ami a múltkor köztünk történt?

- Miért? Mi történt köztetek? – vetett egy kérdő pillantást Gilda a fiúra.

- Semmi – pirult el kissé Da. – Összevissza beszél.

- Nem beszélek összevissza! – kiáltott fel Myrtle, miközben arca a méregtől még intenzívebb ezüstszínt öltött. – Dan és én szenvedélyesen csókolództunk!

- Fogd be, jó? – sziszegte a fiú.

- Ne, Myrtle, ne fogd be! – vágott közbe Gilda. – Mindent tudni akarok!

- Nem, nem kell tudnod! - kiáltott Dan.

- Ó, dehogynem! – toppantott a lány. – Gyerünk, Myrtle, mesélj!

- Nos… - a szellem büszkén megfordult. - Az úgy történt….

- Én ezt nem hallgatom végig! – vágta oda Dan, és kiviharzott a kamrából.

- Ő… jobb, ha nem hagyom egyedül! Találkozunk a külső barlangban – szólt oda Norbert Gildának. – Csukd be a kamra ajtaját, amikor eljössz, jó? Biztos vagyok benne, hogy a becsukásához nem kell a Griffendélek vére! – ezzel feldúlt barátja után sietett.




Tíz perc múlva Gilda csatlakozott a fiúkhoz. Ahogy kiemelkedett a kútból, egy roppant álmosnak látszó Norbertet és egy rendkívül mogorva Daniel talált a külső barlangban.

- Bármit mondott is neked Myrtle, hazugság volt – vetette oda Dan.

- Tényleg? Nem hiszem – hangzott a válasz.

- Ne mondd, hogy elhiszed, hogy valaha is megcsókolnék egy olyasvalakit, mint Hisztis Myrtle!

- Nos, az igazat megvallva el tudom hinni – vont vállat a lány, de látva meghökkent, és kissé sértődött kifejezést Dan arcán, ajka vigyorra húzódott. – Nem, Dan, természetesen nem hiszem el, hogy ilyet tennél! Nem lehettél magadnál… lehet, hogy a körülmények miatt történt. Beleestél abba a lyukba, és nagyon valószínű, hogy beverted a fejed, így nem tudtad, mit is csinálsz… igazam van?

- Pontosan – bólogatott buzgón a fiú. – Aaaaaanyira örülök, hogy nem hiszed el Myrtle locsogását… Sosem tudnék kedvelni olyasvalakit, mint ő.

- És kedvelni tudnál… olyasvalakit, mint én? – kérdezte a lány csintalan mosollyal.

- Nem bizonyítottam ezt be reggel? – pirult el a széptevő, teljesen megfeledkezve róla, hogy nincsenek egyedül.

- Mit mutattál meg neki reggel? – szólt közbe Norbert.

- Ö… én…

- Egy verset – mondta Gilda, hogy könnyítsen Daniel zavarán. – Egy verset mutatott nekem, amit ő írt.

- Tényleg? – vonta fel a szemöldökét az ifjú Malfoy. - Nem tudtam, hogy még mindig írsz verseket… legalábbis azóta nem, hogy az utolsó Liu Changhoz írt műved olyan szánalmasra sikeredett.

- Micsoda? Liunak is írtál egyet? – kapott levegő után a lány.

- Ööö…

- Tudod, mit? Nem akarom tudni - legyintett türelmetlenül Gilda. – Álmos vagyok. Menjünk vissza a kastélyba, mielőtt a hálótársaink felfedezik távollétünket!

- Rendben. Később visszajövünk – bólintott Daniel. – Alig várom, hogy továbbolvashassam Griffendél naplóját!

- Éééééén iiiiiissss… - ásított az ifjú Malfoy. – De legközelebb gondoskodni kellene róla, hogy Myrtle nem szakítson félbe.




A következő hét eseménytelenül telt Daniel számára. Barátaival úgy határozott, hogy egy ideig nem mennek vissza a barlangba, nehogy felkeltsék egy tanár, vagy valamelyik diáktársuk gyanúját.

Hétfőn este Danielnek Képzelő tréningje volt Dumbledore professzorral, aki különös kérdéssel fogadta: „Te csináltad, Daniel?

- Mit, uram?

- Te változtattad át Piton professzor fogait?

- Ööö… - bámulta egy ideig a cipője orrát a fiú, és csak egy pár másodperc után mert az igazgató szemébe nézni. Még szerencse, hogy Albus Dumbledore türelmes ember volt. – Igen, uram. Én voltam. És nagyon sajnálom, uram. Tudom, hogy nem kellett volna, én csak…

- Daniel – vágott a szavába az igazgató –, ne kérj bocsánatot. Tetszik, amit műveltél. Nagyon… szórakoztató. – Kék szeme vidáman csillogott. – Természetesen meg kellene szidnom téged, amiért a tanórákon kívül is használtad képességedet, de ezúttal csak annyit mondhatok, hogy remekül csináltad.

Daniel arca felderült. – Valóban tetszik önnek, uram?

- Igen – bólintott Albus. De attól tartok, nem mondhatom el ugyanezt Perselusról.

- Tudom – hajtotta le a fejét Dan. – Hallottam, amint azt kiabálta Bradley úrnak, hogy egyáltalán nem tündökölnek a fogai, és hogy hagyja őt békén…

- És mit tett a mi gondnokunk?

- Egy tükröt mutatott a neki. És a professzor majdnem szívbajt kapott, amikor meglátta magát.

Dumbledore elfojtott egy kuncogást – El tudom képzelni.

- Uram?

- Igen, Daniel?

- Lehetséges, hogy… Piton professzor… ő…

- Micsoda?

- …meleg?

- Miből következtetsz erre, édes fiam?

Daniel lebiggyesztette az ajkát, és arra gondolt, hogy talán mégsem kellett volna szóba hoznia a témát. A fene egye meg az állandó kíváncsiságát! – Nos… izé… láttam, amikor csókolódzott a gondnokkal.

- Valóban? – széles mosoly terült szét az igazgató arcán.

- Igen – vont vállat az ifjú Potter, nem tudván elképzelni, miért látszik olyan boldognak az öreg varázsló a hír hallatán. – Ígérem, hogy nem mondom el senkinek… csak gondoltam, megkérdezem öntől.

- Kissé túlságosan is kíváncsi vagy, nemde, Daniel? – kérdezte Dumbledore.

- Attól tartok, ez így van – mondta a fiú, és arra gondolt, hogy ha az igazgató tudná, hogy mennyire kíváncsi, biztosan kicsapnák. – Uram… azt hiszem, fel kellene adnom a kviddicsezést – váltott témát.

- Feladni? - pislogott meglepetten az öreg. – Miért?

- Mert… csaltam, uram – vallotta be Dan, ismét csak a cipője orrát bámulva. – Azt hiszem, én befolyásoltam a cikesz útját. Én… én akartam, hogy felém repüljön. Ez csalás, nem?

- Ha szándékos volt, akkor igen – válaszolt az idős varázsló.

- Nem. Nem volt szándékos. Vagy talán mégis… nem tudom. Csak arra gondoltam, hogy a csapatom el fogja veszteni a mérkőzést, és milyen jó lenne, ha elkapnám a cikeszt, és megnyerhetném a meccset a Mardekárnak… És akkor éreztem, hogy energia hagyja el a testem, és akkor megjelent a cikesz. Én csináltam… de nem voltam dühös, nem is ijedtem meg semmitől… Azt hiszem, ez volt az első akarattal véghezvitt képzelésem a tanórákon kívül, de nem akartam csalni vele… Mégis megtettem. És borzasztóan érzem magam miatta.

Az igazgató különös tekintetet vetett a fiúra. – Tudod, fiam, a beosztás utáni napon az apád odajött hozzám, és megkérdezte, hogy szerintem a kalap miért tett téged a Mardekárba, és én azt válaszoltam, hogy bármit tett is a kalap, igaza volt. De már nem vagyok ebben annyira biztos. Semmiben sem hasonlítasz egy mardekárosra.

- Tényleg? – derült fel Dan arca. - Pedig én azt hittem, hogy igen. Számos alkalommal éreztem bosszúszomjat… meg akartam bántani Kevint és az ikreket, és még mindig…

Dumbledore hallgatásra intette. – Édes fiam, mindenkiben van egy kis bosszúszomj. Ha nem lenne, nem is lennénk emberek. Én teljesen megértem neheztelésed Kevin Weasley iránt, aki – véleményem szerint – igazán kiállhatatlanul viselkedett veled. Én magam is több mint egy évszázadig nehezteltem a bátyámra.

- Miért, uram? – kíváncsiskodott az ifjú Potter.

- Nos… - Az öreg varázsló kissé elpirult (vagy Dan csak képzelte?) – Aberforth elég csúnyán átvert, és én ezt soha nem tudtam neki megbocsátani neki… és én nem is voltam mardekáros. Griffendéles voltam. Úgy látszik, hogy manapság a griffendélesek úgy viselkednek, mint a mardekárosok, és a mardekárosok pedig úgy, mint a griffendélesek.

- Mardekáros vagyok, vagy nem, akkor is csaltam. Meg kellene tiltani, hogy a jövőben játszhassak! – javasolta Dan.

- Ezt majd később megbeszéljük – mondta Dumbledore. – Most mondd meg nekem, kérlek, hogy jutott eszedbe, hogy összeragaszd James Lupin száját? És hogy jutott egyáltalán eszedbe, hogy kipróbáld a varázserődet Piton professzoron?

- Nos… miután elkaptam a cikeszt, eléggé meglepődtem, hogy sikerült szándékosan képzelnem valamit a tanórán kívül, és arra gondoltam, hogy újra meg kellene próbálni, csak hogy biztos legyek benne, valóban szándékos volt-e az, amit a cikesszel csináltam.

- Aha, értem – bólintott az igazgató. – Azt hiszem, eljutottál képzelő képességed magasabb fokára. Majdnem azon a szinten vagy, amelyen Godwin Potter volt élete végén.

- Ez azt jelenti… hogy hamarosan kifogyunk a tananyagból, igaz, professzor úr? – kérdezte Daniel lehangoltan.

- Attól tartok, hogy igen. Még egy vagy két tanórányi anyag maradt, de azután nem lesz semmi, amiből taníthatnálak. Attól kezdve minden rajtad múlik – gyakorolnod kell mindent, amit eddig tanultál, és egy kis szerencsével megtalálod a módját, hogyan képezd magad tovább.

- De ugye fog segíteni nekem abban is, uram?

- Meg fogom próbálni, Daniel. De nem ígérhetek semmit – mondta az öreg varázsló. – Ó, és Daniel…

- Igen, uram?

- Piton professzor nem meleg. A látszat sokszor csal, ezt ne feledd el. És most lássuk a mai feladatot, a természet erőinek elképzelését. Ne félj, megtettem az óvintézkedéseket, hogy semmi ne legyen látható, hallható és érezhető belőle az osztálytermen kívül. Nos, akkor kezdjük egy kis esős idővel, aztán jöhet egy szépséges szivárvány…




Noha Dumbledore megígértette Daniellel, hogy tartózkodni fog varázserejének használatától a képzelő tanórákon kívül, a fiú nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy másnap az átváltoztatástanon meg ne szegje adott szavát. Ennek fő oka az volt, hogy azt akarta: Kevin Weasley sárga legyen az irigységtől. A vége az lett, hogy unokatestvére nem tudta elvégezni egy egér szelencévé történő átalakítását, Daniel viszont könnyen megbirkózott a feladattal, Kevin igen nagy bosszúságára.

- Nagy vagy, haver – mondta Norbert. - Mitől lettél hirtelen ilyen jó átváltoztatástanból?

- Csak egy kis gyakorlat és kitartás – válaszolta az ifjú Potter. – Azt mondtad nekem, hogy csak gyakorolnom kell, és sikerülni fog. És lám, igazad lett. Úgy vélem, hogy egy kicsivel több gyakorlattal valóban elég jó lehetek ahhoz, hogy elinduljak a lovagi tornán.

- Értem – bólintott Norbert különös, hitetlenkedő kifejezéssel. Vagy valami mással? Nos, Daniel nem foglalkozott vele, csak az számított neki, hogy tíz pontot szerzett a Mardekárnak az átváltoztatással.

- Az öreg McGalagony professzor pontokat ad a Mardekárnak? – suttogta az ifjú Malfoy a barátjának. – És nemcsak hogy a Mardekárnak, hanem kimondottan neked? Mi ütött belé? Azt hittem, utál téged.

- Természetesen nem utál téged, Daniel! – mondta Gilda. – Lehet, hogy McGalagony professzor egy kicsit neheztel rád a Griffendélnek okozott pontlevonások miatt, de nem haragtartó. Szerintem nagyon is igazságos. Apropó, Dan, hogyan csináltad?

- Mit?

- A szelencét. Senki másnak nem sikerült. Nem akarlak megbántani, de azt hittem, te leszel az utolsó, akinek sikerül.

- Nem bántottál meg – vigyorgott Dan a lányra.

- De honnan tudtad, hogyan… - erősködött a lány, de Minerva félbeszakította.

- Lockhart kisasszony, Potter úr! Húsz pont a Mardekártól, mert beszélgettek az órámon!

- Nos… ki az igazságos? – súgta Dan Gildának.




Eddig köztudottan McGalagony volt a szigorú de igazságos, míg Piton a szigorú és igazságtalan. Úgy látszott azonban, hogy fordult a kocka, és ez a következő bájitaltan órán be is bizonyosodott.

Az első szokatlan dolog az volt, hogy mikor Piton belépett a terem ajtaján, sötétzöld talárt viselt. Immáron másodszor fordult elő, hogy a diákok nem fekete, hanem más színű ruhában látták. A másik szokatlan dolog az volt, hogy a professzor egész óra alatt lehajtotta a fejét, és látszólag a cipőinek magyarázta a személyiségváltó bájital hozzávalóit.

- Mi történt vele? – csodálkozott a mardekáros Donald Rockwood.

- Fogalmam sincs – rázta a fejét Jerry Travers.

- Ó, biztos elfeküdte a nyakát, és nem tudja kiegyenesíteni rendesen – vélte Lavinia Flint.

- Úgy tűnik, hogy még nem látta mindenki a csodálatosan vakító fogait – vigyorgott Norbert Danre.

- Kár – biggyesztette le az ajkát Vivian Weasley a szomszédos asztalnál.

- Igen – bólintott Valentine tenyerébe támasztott állal, miközben álmodozó tekintettel bámulta a professzort. – Bárcsak felnézne. Úgy szeretném látni újra azokat a fogakat! Olyan csodálatosak…

- Ezért rajzoltad körbe szívecskékkel a bájitaltan órát, Val? – ugratta Dan, és elvette a lány órarendjét.

- Add vissza! – sziszegte a lány.

- Nem, meg akarom nézni – mondta Daniel. – Hm… miért nem rajzoltad körbe Lockhart óráit is? Sokkal jobban néz ki, mint Piton.

- Dehogy néz ki jobban! – vágott vissza Valentine.

- Huhú… Val fülig beleesett!

- Nem igaz! – suttogta a lány összeszorított fogain keresztül.

- Weasley kisasszony? – nézett fel végül Piton dühösen, hogy a diákok nem figyelnek a tanítására. Mostanáig egyetlen diák sem mert beszélgetni az óráin. – Nem engedtem meg, hogy beszéljen. De ha ennyire szeret a figyelem központjában lenni, akkor kérem, jöjjön ide, és fejezze be a hozzávalók listáját, amit elkezdtem felírni a táblára. Nos, mire vár?

Mire befejezte, a teremben ülő összes diák tátott szájjal bámult rá. Mikor Valentine felállt a helyéről és elindult a tábla felé, hangos sutyorgás kezdődött a diákok közt:

„Láttad?”

„Lehetetlen! Ez biztosan nem Piton, hanem a hasonmása!”

„Biztos Magic Fresh Whitening fogpasztát használ!”

„Olyan csinos, nem? Villogóan fehér fogak, zöld talár… és megint megmosta a haját!”

„Nem értem… miért akarta elrejteni azokat a fogakat? Én boldog lennék, ha az enyém ilyen lenne!”


De úgy tűnt, Piton nem hallja a mormolást: azt is feledni látszott, hogy az állandó lefelé nézéssel el akarta rejteni a fogait. Átadta Valentine-nek a krétát, és egy mozdulattal írásra buzdította. – Mire vár? Öt perce van, hogy befejezze a felsorolást! – mondta a lánynak, aki csak állt ott, és ködös tekintettel bámult rá. – Kezdje el, vagy a Griffendél egy csomó pontot veszít maga miatt… újra. Feltételezem, ezt nem szeretné, Weasley kisasszony.

A lány kelletlenül fordult a tábla felé, tétovázva, hogy mit is írjon. Fogalma sem volt a dologról.

Az én hibám. Az én átkozott hibám! - gondolta elkeseredetten Dan. Ha nem heccelte volna a lányt az órarendjével, akkor Val nem akarta volna visszakapni azt, és nem került volna ilyen kellemetlen helyzetbe – egy olyan helyzetbe, mely minden valószínűséggel újabb minimum száz pont levonását fogja eredményezni a Griffendéltől. Hirtelen a homlokára ütött, aztán felkapta a Varázsitalok és Mágikus Oldatok című könyvet, és lázasan lapozni kezdte.

- Mit keresel? - suttogta Gilda.

Dan azonban nem válaszolt, hanem tovább keresgélt. Két perc után (addigra Valentine már eléggé sápadt volt, az arca feltűnően elütött a tábla színétől), végül megtalálta a személyiségváltó bájital hozzávalóit. Gilda szeme ide-oda kezdett cikázni Valentine és Dan között. Sajnálta a másik lányt, és zavartan nézte a fiú akcióját. Mit használhat az Valnak – vagy bárkinek –, hogy Dan megtalálta a szóban forgó bájital leírását?

Zavara csak nőtt, amikor látta, hogy Daniel szemét a könyvre meresztette, aztán becsukta, mintha valamire erősen koncentrálna. Szemöldökét összehúzta, és homlokán izzadságcseppek jelentek meg. Rosszul érzi magát? Gilda Dan válla felett Norbertre pillantott, aki furcsa arckifejezéssel szintén Danielt figyelte. Nem zavart, nem is meglepetést, és nem is aggódást tükröztek a Malfoy fiú vonásai, hanem valamit mást. Mielőtt Gilda bármelyik barátjától magyarázatot kérhetett volna a történtekről, Valentine keze mozgásba lendült, és a benne lévő kréta lassan elindult a táblán, hogy befejezze a professzor által elkezdett bájital-hozzávalók felsorolását.

Piton arckifejezése a bosszúsról meglepettre, majd a meglepettről teljesen elragadtatottra változott.

- Tessék – tette a krétát a professzor asztalára Val egy győztes mosollyal.

- Nos… - a bájitalok mestere láthatóan nem talált szavakat. – Ez… ez egy nagyon komplikált bájital, Weasley kisasszony. Soha nem hittem volna, hogy képes lesz… Ötven pont a Griffendélnek.
A két jelenlévő osztály (a Griffendél és a Mardekár) összes tanulója egy emberként kapott levegő után.

„Piton? Pontot ad a Griffendélnek? Méghozzá ötvenet?”

„Azt hiszem, megőrült!”

„Igen, megbolondult, de… akkor is őrjítően szexi!





- Megmagyaráznád, mit műveltél bájitaltan órán? – kérdezte Gilda, mikor a folyosón bűbájtan órára mentek.

- Én? – vetett rá egy kérdő pillantást Dan. – Miről beszélsz?

- Ne nézz hülyének, jó?! – csattant fel a lány. – Valamit csináltál az unokatestvéreddel. Olyannak látszott, mint… nem is tudom… a telepátia.

- Telepátia? – nevetett Dan. – Ugyan, Gil, hogy a csudába tudnék én telepátia útján kommunikálni bárkivel is? A varázslók sok mindent meg tudnak csinálni, de azt nem! Hallottál már valaha olyat, hogy egy varázsló gondolatokat közvetít?

- Nem – ismerte be a lány.

- Látod? Valószínűleg túl sok mugli filmet néztél, Gilda.

Lockhart kisasszonyt azonban nem lehetett meggyőzni. Elhatározta, hogy nem feszegeti tovább a témát, de valahogy Dan egyetlen szavát sem tudta elhinni. Szerette volna tudni, mit gondol a dologról Norbert. De Dan legnagyobb megkönnyebbülésére barátján látszott, hogy ő sem szívesen beszélgetne a telepátiáról. Jól tudta, hogy tettével felkeltette társai gyanakvását, de egyszerűen nem hagyhatta cserben Valentine-t… egyszerűen nem engedhette meg, hogy a Griffendél még több pontot veszítsen miatta. Tudta, hogy önérzete nem bírná ki a griffendélesek gyűlöletének újabb hullámát.




- Ötven pont a Griffendélnek?! Tudod mit? Már nem is utálom Pitont annyira – mondta Vivian a testvérének.

- Én sem – mosolygott Val.

- Te aztán biztosan nem, hiszen szerelmes vagy belé! – szólt közbe Lancelot.

- Nem vagyok! – csattant fel Val.

- De igen! – vigyorgott Kevin.

- De nem!

- De igen! – kiáltotta Viv, Kevin és Lance kórusban.

- Ki szerelmes kibe? – szólalt meg egy hang a hátuk mögött. Megfordulva a mosolygó Hermionét látták meg, egy halom könyvvel a kezében.

- Ö… senki, anya – cincogta Val.

- Val bele van zúgva Piton professzorba – válaszolt készségesen Lancelot, amiért is egy jól irányzott rúgást kapott a sípcsontjába a lánytól.

- Nem vagyok!

- Akkor miért rajzoltad körbe kis szívecskékkel az óráját? – vigyorgott Kevin.

- MIT csináltál? – kapott levegő után Hermione, elejtve az összes könyvet. – VALENTINE!

- Ugyan már, anya, te ugyanígy voltál Lockharttal – mondta Viviane.

- Igen, így van, de ő legalább jól nézett ki. De… Piton? – Hermione arca undort tükrözött.

- Ne izgulj, nénikém – mondta Kevin –, ha valaki kérdezi, mondd nyugodtan, hogy Val a perverziók iránti hajlamát Ron bácsitól örökölte.

- Ron? – nyöszörgött a számmisztika professzor. – Jobb, ha ő nem is tudja meg, különben még öngyilkos lesz. Valentine, drágám, azt hiszem, el kellene beszélgetnünk egymással.




Bármilyen furcsán is hangzik is, Piton professzor kezdett a szokásosnál kevésbé undok lenni a tanítványaival. Senki sem értette az okát, talán csak Daniel, mivel ő volt az egyetlen tanuló, aki tudta, milyen érzéseket táplál a tanár a gondnok iránt. Lehet, hogy a szerelem tényleg megváltoztatja az embereket… különben Piton nem változott volna meg ennyire, nemde?

Hogy is fogalmazott pontosan Dumbledore? – gondolkodott el Dan. ”Piton professzor nem meleg. A látszat sokszor csal, ezt sose feledd el!” Mire célzott ezzel az öreg? Daniel hiába próbálta megfejteni, mi lehet a kijelentés mögött, egészen március végéig nem jutott semmire. Aztán egyik nap, amikor ő és barátai az egyik edzés után elhagyták a kviddicspályát, ahol a Mardekár Hungrabug elleni meccsre készültek, a gondnokkal találkoztak, aki olyan fehér volt, mint a fal.

- Bradley úr, jól van? – kérdezte Gilda.

- Nem túlságosan, Lockhart kisasszony – érkezett a válasz, és a gondnok a falnak támaszkodott. Jól látszott, hogy szédül.

- Talán fel kellene mennie a gyengélkedőre – javasolta Daniel.

- Nem… amire most szükségem van, az… - Bradley a szájára szorított kézzel a közeli toalettbe sietett.

- Deb néz ki túl jól, ugye? – szólt Norbert, kifújva az orrát. Egy hete kezdett el esni, és az időjárástól függetlenül minden nap volt edzésük, így a fiú összeszedett egy jó kis megfázást. A kastélyban sokan – többek közt McGalagony professzor is – hasonló tünetektől szenvedtek, pedig ők nem is áztak meg.

- Észrevetted? A női WC-be ment – jegyezte meg Gilda, jól szórakozva a dolgon.

- Begőrült az az ember, deb gondolod, Dan? – mondta Norbert orrhangon.

Daniel nem válaszolt. A női WC ajtaját bámulta, és a szeme elkerekedett a meglepetéstől.

- Hé, jól vagy? – húzta el Dan szeme előtt a kezét Norbert.

- Mi van? - rezzent össze a fiú.

- Bi üdött beléd? Úgy déztél ki, bint aki debentort látott – mondta Norbert két tüsszentés közt.

- Nem. Nem dementort – rázta a fejét Dan. – Szegény Piton.

- Mi van? Mi köze van neki Bradleyhez? – ráncolta a szemöldökét Gilda.

- Ö… semmi - legyintett az ifjú Potter, és roppant büszke volt magára, hogy rájött, hogyan szeretheti a professzor a gondnokot, ha egyszer nem meleg. A gondnok nő. De… várjunk csak egy percet! Mikor ájul el egy nő? Mikor van hányingere? – Szent cikesz! – kapott levegő után Daniel.

- MI VAN? – kezdett türelmetlenné válni két társa.

- Nem mondhatom el, sajnálom, nem tehetem.

- Barátoknak nincsenek titkaik egymás előtt – figyelmeztette Gilda.

Ha tudná, hogy mennyi titkolnivalóm van előtte és Norbert előtt! – sóhajtott Dan. – Figyeljetek, én… megígértem Dumbledore-nak, hogy nem mondom el…

- Dudod, hogy deb vagyunk fezsegők, Dan – intett Norbert. – Begbízhatsz bennünk.

- Rendben van – sóhajtott a fiú, aztán elővette a zsebéből a térképet. – Nincs senki a környéken – jegyezte meg elégedetten. Az egyetlen személy a gondnok volt, akit egy kis pötty jelzett, az egyik WC mellett.

- Biért gellenek ezek az óvindézkedések? – ráncolta a szemöldökét az ifjú Malfoy.

- Mert amit mondani fogok nektek, az nagyon nagy titok – suttogta Dan. – Piton szerelmes… a gondnokba.

- Bicsoda? – hápogott Norbert. – A fenébe, hát beleg a pasi?

- Nem, nem az! És pszt! – érintette Dan a mutatóujját a szájához. – Nézzétek meg ezt! – mutatott rá a térképre.

Gilda szeme majd kiugrott a helyéből, látva a nevet. – De hát ez egy nő! Berylnek hívják.

- Aha.

- Te tudtad? Egész idő alatt tudtad? Dumbledore mondta neked?

- Nem egészen – rázta a fejét Dan. – Egyszer, véletlenül fültanúja voltam egy veszekedésnek Piton és Bradley közt. A gondnok azzal vádolta a professzort, hogy tévedésből valamilyen bájitalt használt, ami őrült vágyat ébresztett bennük egymás iránt… és az ágyban kötöttek ki. Ez januárban történt. És úgy tűnik, hogy azóta… Piton szerelmes belé. Ez már nem a bájital hatása, ez valódi.

Az öklendezésre utaló hangok megszűntek a mellékhelyiségben. Amikor a gyerekek hallották, ahogy lehúzzák a WC-t, Dan gyorsan eltette a térképet.

- Jobban van, Bradley úr? – kérdezte Norbert, amikor Beryl izzadt arccal kilépett az ajtón.

- Egy kicsit. Köszönöm – válaszolta a gondnok, és távozott.

Gilda tátott szájjal bámult utána.

- Látom, már mindent értesz – mondta Dan.

- Igen – bólintott a lány. – Csak nem tudom elhinni! Úgy tűnik, Pitonnak nem csak a fogai változtak meg, de az egész élete hamarosan fenekestől felfordul!

- Mit értesz ez alatt? – ráncolta a homlokát Norbert.

- Azt, hogy hamarosan apa lesz.




Az esős március napos áprilisba fordult. Míg Norbert – talán a Mardekár Hugrabug felett aratott győzelmének hatására - elég hamar kigyógyult a meghűlésből, addig McGalagony tünetei látszólag nem enyhültek. Bár nem tüsszögött és nem fújta az orrát, elég betegnek érezte magát, és a feje is állandóan fájt. Állapota annyit romlott, hogy fel kellett keresnie Madam Pomfreyt.

- Remélem, Minerva jobban érzi magát – mondta Albus az öccsének, mikor elhagyták a tanári szobát.

- Nos, most egy kicsit jobban van… de attól tartok, egy ideig még nem lesz teljesen jól – mondta Aberforth drámai sóhajjal.

- Miért? Poppy nem tudja kigyógyítani a kalapkúra-bájitallal? – kérdezte Albus, kortyolva egy kis forró csokoládét.

- Azt hiszem, a kalapkúra-bájital nem használ a reggeli rosszullétek ellen – válaszolt Aberforth kétségbeesetten.

- Micsoda? – köpte ki az igazgató az épp szájában lévő forró csokoládét. – Ó, a szép szakállam! – átkozódott, és megpróbálta letörölni róla a barna folyadékot. Meglepetésében el is felejtkezett róla, hogy csak egy egyszerű tisztító bűbájt kellett volna végrehajtania. – Minerva… terhes?

- Nos… igen – vallotta be Aberforth zavartan.

- De hát… az ő korában?

- Emlékszel a bibliai Sárára, aki kilencven évesen hozta világra gyermekét? Az én drága Minnie-m csak két évvel idősebb, mint Sára volt akkor – érkezett a válasz remegő hangon. – De annyira aggódok, Albus… mit fognak szólni az emberek? És… nem vagyok tisztában ezekkel a rokoni kapcsolatokkal… ha az a gyerek megszületik, akkor Julie kije lesz neki? Az unokahúga? A nagynénikéje? Teljesen össze vagyok zavarodva!

- Valahogy ezt meg tudom érteni… apuci – küldött egy hitetlenkedő pillantást Albus az öccse felé. – Hah, az lesz ám az esemény!

- Ne is emlékeztess rá! Már előre félek az emberek reakciójától! – mondta Aberforth aggódva.




McGalagony a könyvtárból tartott fölfelé, kezében pár hatalmas kötetet cipelve, melyre a hetedéves hollóhátasok hétfői órájának előkészítéséhez volt szüksége.

- Ó, Minerva, máris kijött a gyengélkedőről? – köszöntötte őt az igazgató jókedvű mosollyal.

- Igen, Albus. Miért kellett volna ott töltenem az egész napot? – válaszolt az asszony türelmetlenül. – Készülnöm kell holnapra.

- Én… én azt hiszem, kicsit tovább kellett volna a betegszobában maradnia, Minerva, csak hogy biztos lehessen benne, hogy tényleg jól van. És mi a csudának cipel ilyen nehéz könyveket? Nem lenne szabad!

Dumbledore kinyújtotta a kezét, és elvette tőle a köteteket. – Majd én viszem ön helyett.

Minerva vállat vont. - Ha gondolja! Elvinné a szobámba, és letenné az íróasztalomra? Nekem még meg kell beszélnem a prefektusokkal a jövő hét és a húsvéti ünnepek munkatervét. Ó, és természetesen össze kell hívnom egy tanári konferenciát a lovagi torna ügyében…

- Nem, nem, nem, drága Minerva, inkább hagyja máskorra ezeket a dolgokat, és pihenjen le. Menjen fel a szobájába, és feküdjön le egy kicsit.

- De Albus, ezeket a dolgokat el kell intézni! És ki más intézhetné el őket, ha nem én? Mindig az én feladatom volt ezeknek a dolgoknak a megszervezése! Mi lenne a Roxfortból, ha elhanyagolnám a kötelességeimet?

- Engem most nem a Roxfort érdekel, hanem maga, kedves Minerva! Az egészsége. Magának sokat kell pihenni a jelenlegi állapotában!

McGalagony a szemét forgatta. – Madam Pomfrey azt mondta, nyugodtan dolgozhatok tovább. És így is fogok tenni.

- De… Minerva! Hogy lehet ilyen egoista? – nézett rá Dumbledore megbotránkozva.

- Egoista? Albus! – sziszegte a boszorkány, és kikapta az öreg varázsló kezéből a könyveket. – Az iskola érdekeit tartom szem előtt, és maga önzőnek nevez engem?

- Igen, mivel egyáltalán nem törődik azzal a gyerekkel!

- Melyik gyerekkel? – pislogott az asszony.

Albus is pislogott. – Hűha… ikrek?

- Micsoda? – ráncolta a szemöldökét McGalagony, attól tartva, hogy az igazgató megőrült.

- A maga gyereke, Minerva!

- Julie-re gondol? Ő olyan nekem, mintha az unokám lenne, Albus, és nem értem, miért mondja, hogy nem törődöm vele…

- Nem Julie-ről beszélek, hanem arról a babáról, akit a szíve alatt hord!

McGalagony elejtette a könyveket. – Micsoda… miről beszél?

Hirtelen Hóborc jelent meg a falon keresztül, egy rózsaszín-narancs színű cilinderrel a fején, és teljes tüdőből üvöltött: - Boldog bolondok napját mindenkinek!

Pár másodpercig semmi sem történt, csak Albus feje kezdett vöröseslila színt ölteni. A következő pillanatban kitört:

- ABERFORTH !




- Ó, szép jó napot, Aberforth! – intett Lockhart a közeledő varázslónak. – Istenem! Mi történt magával? – mutatott a professzor arcára.

- Öööö… véletlenül nekiszaladtam az ajtókilincsnek – morgott az ifjabb Dumbledore.

- Mindkét szemével egyszerre? - nézett összevont szemöldökkel Gilderoy Aberforth két kékben játszó monoklijára. - Szegény ember. Van egy nagyon hatásos krémem az ehhez hasonló esetekre. Csak bekeni vele a szeme körül, és másnap reggelre teljesen meggyógyul. Amikor rosszul alszom, én mindig használom reggelente, hogy eltüntessem a szemem körüli karikákat. Tudja, nem jelenhetek meg a diákjaim előtt karikás szemmel!

- Magát tényleg nem érdekli semmi, csak a jó megjelenése, Gilderoy? Tényleg mindig csak saját magával van elfoglalva? – csattant fel Aberforth. Látszólag tényleg nagyon maga alatt volt.

- Dehogy! Egy csomó ember van, akivel foglalkozom… például… a feleségem. A lányom. A szabóm. A fodrászom… Megbánt, ha azzal gyanúsít, hogy önző vagyok. Ha valaki önző, az Perselus. Hetek óta nem hajlandó elárulni el nekem azt a csodálatos fog-fehérítési receptet!

De Aberforth már nem hallgatott Lockhartra. Figyelmét egy sirály kötötte le, amely az ablakon kopogtatott. – Sirály? Itt? – motyogta, és az ablakhoz sétálva kitárta azt.

- Nem sirály, hanem Piton! - mondta Gilderoy, és egyszemélyes hallgatósága felé fordult. Aberforth épp akkor lépett az ablakhoz, hogy beengedje a madarat. – Ez tényleg egy sirály! – állapította meg Lockhart. – Mit keres itt egy sirály?

- Fogalmam sincs – vont vállat az idősebb varázsló, és a madár után nézett, amelyik végigrepült a folyosón, és eltűnt annak kanyarulatában.

- Nos, hol is tartottam? – kérdezte a testnevelés tanár. – Ja, igen, Perselus. Én mondom neked, Aberforth, hogy az az ember kapzsi. Minden jót csak magának akar! Ezért tartja meg magának a szépségreceptet, de esküszöm, hogy kiszedem belőle...

Aberforthnek fogalma sem volt, hogy mióta hallgatja már Gilderoy locsogását, mikor bátyja, Albus sietett feléjük haragos arckifejezéssel.

Aberforth már a látványától is megremegett.

- Te küldted ezt nekem, Aberforth? – követelte a választ az igazgató, egy levelet lobogtatva a testvére orra előtt.

- Nem én – rázta a fejét az ifjabb Dumbledore.

Albus gyanakvó pillantást küldött felé. – Ezt a levelet egy sirály hozta. És… állítólag öreg barátom, Aaron küldte.

- Aaron? Azgardból?

- Igen, ő – bólintott az igazgató. – Jól tudod, hogy mióta megismerkedtem vele az esküvődön, tartom vele a kapcsolatot. Azt kéri ebben a levélben, hogy sürgősen látogassam meg őt Azgardban. De valamiért nem bízom túlságosan egy olyan levélben, amelyik április 1.-én érkezik. Akár tőled is származhat, mivel te azon kevesek közé tartozol, akik tudják, hogy levelezek Aaronnal.

- Nem én voltam, Albus, esküszöm! – mondta Aberforth. – Nem is tudom, honnan szerezhetnék be egy sirályt! Talán Minerva volt! Ő is tud a levelezésedről.

- Öcsém… ismerem Minervát. Ő nem az a típus, aki át akarna engem ejteni egy kis áprilisi tréfa gyanánt.

- Nem, valóban nem – sóhajtott Aberforth, bal szemét masszírozva. – Ő az a típus, aki képes egy második monoklival is megajándékozni, miután tőled már kaptam egyet.

- Pontosan. Tényleg az a típus – bólintott a bátyja. – De… ha nem te voltál… akkor lehet, hogy Aaron barátunk nem ismeri a naptárat, és valóban küldött nekem egy levelet… Nos, egy módja van, hogy kiderítsem. Azgardba utazom.

- Még ma?

- Igen. Abertforth, mondd meg Minervának, hogy vigyázzon az iskolára a távollétemben.

A fiatalabb testvér újra összerezzent. – Azt hiszem, nem lesz könnyű. Minnie egyáltalán nem áll szóba velem. Különben sem hinné el nekem, ha én mondanám neki, hogy elmentél.

- Vajon miért? – villant Albus szeme pajkosan. – Nos, Gilderoy, akkor legyen szíves, és maga mondja meg McGalagony professzornak, hogy sürgősen távoznom kellett.

- Természetesen, igazgató úr – hajolt meg Lockhart. – Örülök, hogy szolgálatára lehetek.




Albus alkonyatkor érkezett Azgardba. Azgard kastélya az Északi Fokon egy sziklára épült, a Barrens–tenger partján. Noha áprilisban jártak, az idő igen hűvös volt – igazság szerint ezen a környéken a hőmérő higanyszála sosem kúszott tíz fok Celsius fölé, még nyáron sem. Noha az egész kastélyt jégből készítették, kellemes meleg volt benne.

- Albus, barátom, micsoda megtiszteltetés, hogy elfogadtad a meghívásomat! – köszöntötte Aaron a Roxfort az igazgatóját, aki gondolatban bocsánatot kért Aberforthtől a gyanúsításért. A levél tehát mégiscsak valódi volt.

- Olyan gyorsan jöttem, ahogy csak tudtam – válaszolta Albus. - Azt írtad, hogy valamit meg akarsz beszélni velem… valamit, a mi nem levéltéma, és nem tűr halasztást.

- Igen barátom, attól tartok… - bólintott Aaron, betessékelve az öreg varázslót a nappaliba. Noha Aaron sokkal öregebb volt, mint Dumbledore, lényegesen fiatalabbnak nézett ki nála, mivel 1104 évet a jég fogságában töltött, amíg Draco Malfoy és társai ki nem olvasztották belőle a Trimágus Tusa alkalmával, tizenkét évvel ezelőtt. Még mindig nem nézett ki öregebbnek 45 évesnél. – Foglalj helyet, kérlek.

Albus leült egy kényelmes karosszékbe, mely szokatlanul melegnek és puhának tűnt annak ellenére, hogy jégből készült. – Rendben van, akkor kérlek, beszélj, Aaron. Mi az, ami aggaszt? Mert látom, hogy gondban vagy.

- Így igaz, Albus. Valami tényleg nagy gondot okoz nekem - szólt komoran a viking varázsló. – Mindent megírtál nekem azokról a baljós dolgokról, amelyek az utóbbi időben nálatok történtek, és azt írtad, hogy fogalmad sincs, mi van ezek mögött. Nos, én esetleg segíthetek neked kideríteni. Nem biztos, de…

- Térj rá a lényegre, kérlek.

- Rendben – sóhajtott Aaron. – Tudod, Albus, a feleségem Desideria és én hónapokkal ezelőtt nagy horderejű döntést hoztunk. Úgy gondoltuk, hogy ez a kastély túl nagy és üres… valahogy túl nagy nekem, neki és a fiunknak. Mi csak egy kis család vagyunk, amelynek nincs szüksége annyi teremre. Ezért úgy határoztunk, hogy a kastély nagyobbik részét varázslómúzeummá alakítjuk át: egy olyan múzeummá, amelyik ősi viking varázsló felszereléseket és tárgyakat mutat be… ami az embereket biztos érdekelni fogja.

Albus egyetértően bólintott, és Aaron folytatta. – Így felfogadtunk egy csomó építészvarázslót az átalakítás elvégzésére. A munkát a parkban kezdték el. Megmondtuk nekik, hogy egy soha be nem fagyó szökőkutakat szeretnénk az épület elé… tudod, csak hogy még látványosabb legyen. Ha kinézel az ablakból, láthatod, hogy a területet már számos helyen felásták. Az a helyzet… hogy van egy szikla a kertben, ahova az egyik legnagyobb szökőkutat szerettük volna elhelyezni. Azt a sziklát… az a Lucius Malfoy, vagy kicsoda helyezte el Tatyana sírján. Feltételezem, ismered Tatyana történetét.

- Természetesen – válaszolt Dumbledore. - Harry elmesélte nekem a teljes történetet Natasától és Anortól egészen Tatyanáig, aki elvette a varázserejét. Mindenről tudok.

- Jó. Nos… én sosem kedveltem Natasát, vagy Tatyanát, vagy akárhogy is hívták… gyűlöltem őt, de mégis majdhogynem a sógornőm volt… Ezért úgy határoztam, mégsem lenne tisztességes vele szemben, ha… csak úgy kidobnánk a csontjait amiatt a szökőkút miatt. Desideria és én úgy határoztunk, hogy kiásatjuk a csontvázát, és a kert egy másik pontján újra eltemettetjük.

Albus megfontoltan bólintott, de arckifejezése már elárulta, hogy sejti, mit fog hallani.

- Így… - folytatta Aaron – kinyittattuk a sírt… és… és az üres volt.

 

 

 

* FÓRUM *

 

 

FELHÍVÁS
azaz fanficküldés

 

 

 
KRITIKÁK
 
Ginny Fanfiction
 

A ficek címének színeihez:

Harry és Ginny vörös
Draco és Ginny zöld
Tom és Ginny fekete
Egyéb szereplő és Ginny; vagy pedig a mű írója még nem árulta el, hogy mi lesz a vége. :P kék

 
Nem Ginnys írásaink
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!